Soubirous Szent Bernadett látnok

Megszabadít az Úr, és egy néppé tesz.



2011.04.16. szombat



Az egység két pólusa.



Az ember önmagában is kettős életet él: van anyagi testünk és szellemi lelkünk. Az anyagi test megkívánja a maga életének megfelelő gondoskodást. Rendelkezünk értelemmel és akarattal is. Ezek a szellemi folyamatokat végzik alapvetően természetünknek megfelelően, természetes síkon. Isten azonban annyira jó hozzánk, hogy kegyelmeivel felemel a maga életébe. Lelkéből nem részt ad, mert a szellemi lét nem darabolható, hanem a megszentelő kegyelem által beavat a maga életébe, és arra ad lehetőséget, hogy úgy tudjunk gondolkodni és érteni, ahogy ő látja a dolgokat. Ez gyakorlatilag a hitet jelenti. Az akaratunkat, pedig arra képesíti, hogy úgy tudjunk akarni, vagyis szeretni, mint Ő. Ebben a rövid elmélkedésben arra akarunk felfigyelni, hogy amíg a természetes síkon működik az értelmünk és akaratunk, az leköti szellemi erőinket, és vigyáznunk kell, hogy Istenatyánkkal és Fiával, Jézus Krisztussal megfelelő közösségben maradjunk. Ennek legegyszerűbb módja, hogy hosszabb vagy rövidebb imával megszakítjuk szellemünk természetes lekötöttségét, és tudatosan keressük a természetfeletti viszonyt. De arra is gondolhatunk, hogy ezeket a természetes szellemi kötődéseket is tudatosan felemeljük Istenhez azzal, hogy kérjük Urunkat, mutassa meg nekünk, itt és most, hogy tudnánk a mellénk rendeltek boldogítására fordítani erőinket. Kérjük hozzá Isten felemelő és segítő kegyelmeit. Így biztosan megmaradunk kétféle életünk pólusainak egységében. Amit ajánl az elmélkedő ajánlat, hogy ha netán időnként felborul természetes és természetfeletti szellemi életünk két pólusa között az egyensúly, mert napi munkánk úgy diktálja, akkor nemcsak az esti imával, hanem magával az éjszakai pihenéssel is visszatalálhatunk természetfölötti életünk forrásaihoz. A lélek sosem alszik. Ne álomra használja éjjel az erőit, hanem tudatosan adjuk át magunkat Teremtőnknek.

Elmélkedés a Család évében VC

Elmélkedés a Család évében
II János Pál pápa apostoli buzdítása alapján
VC.



A fáraó Isten parancsának gőgösen ellenáll.



Nyolcvan év telt el Egyiptomban azóta, hogy Mózes megszületett, és ez nyolcvan éves magzatpusztítást is jelentett egyúttal. Amikor a kis Mózest már nem merte vállalni az édesanyja, és Máriával, a nővérével kivitette a Nilus folyó gyékény-sávjába, isteni ötlettel a fáraó lányának a fürdőhelyén keresett neki egy zsombékot, ahol a kisfiút rejtő gyékénykosárkát biztonságosan elhelyezhette, és biztosítva volt, hogy a királylány észre is veheti. A többi kisfiút viszont bedobálták a Nilus vízébe, ahol halálukat lelték. A fáraónak népirtó gonoszsága ezzel tett legtöbb kárt Isten népében, mert fiúk lehettek csak biztosítékai a nép fennmaradásának.Amikor Mózest Isten visszaküldte népéhez a jó hírrel, hogy Atyáik Istene megjelent neki a pusztában, és egy égő, de el nem hamvadó vadrózsabokor lángjai közül üzente nekik, hogy véget fog vetni hamarosan a rabságuknak, egyszersmind a fiú-csecsemők kiirtásával végrehajtott nemzetgyilkosságnak, fellélegzett Izrael népe. Igaz viszont, hogy a fáraó pökhendi magatartása, a bálványimádó varázslók sátáni ügyeskedése lassította a szabadulás folyamatát, nehezítette Isten népének életét.„Így szólt ekkor az Úr Mózeshez: Menj be a fáraóhoz. mert megkeményítettem a szívét, és szolgáinak szívét, hogy véghezvigyem rajta ezeket a jeleimet, és hogy elbeszélhesd majd fiaidnak és unokáidnak, hányszor törtem meg az egyiptomiakat, s hogyan hajtottam végre rajtuk jeleimet. Így megtudjátok, hogy én vagyok az Úr. Bement tehát Mózes és Áron a fáraóhoz, és azt mondták neki: Ezt üzeni az Úr, a héberek Istene: Meddig nem akarsz meghódolni előttem? Engedd el népemet, hogy áldozzék nekem!”(Kiv 10,1-3) Kilenc csapás után még mindig konok maradt a fáraó, sőt azt mondta Mózesnek: „Távozz tőlem! És vigyázz, a színem elé ne kerülj többé, mert amely napon elém jössz, meghalsz! Mózes azt felelte: Úgy lesz, ahogy mondtad: nem fogok többé a színed elé kerülni”. (28-29)

De Veuster Damján József szerzetes áldozópap

Kiragadja az Úr a szegény ember életét a gonoszok kezéből.



2011.04.15. péntek



Arra, hogy szeresselek Téged, nincs egyebem, csak a mai nap.



A rómaiak pogányok voltak egészen Nagy Konstantin császár trónra lépéséig, illetve a 313-ban kiadott Milánói türelmi rendeletig, amivel polgárjogot adott az új császár a kereszténységnek. Egyik költőjük arra biztatta a még pogány rómaiakat, hogy mint a virágot szokás leszakítani tövéről és magadévá tenni, „Carpe diem!”,
„szakítsd le a napot”. Ők a fátumban, a vak sorsban hittek. Mi, keresztények az élő, mindenható Istenben hiszünk, aki végtelen Szeretet, aki szeretetből teremtette a világot, nekünk adta, hogy élvezzük, teljesedjünk ki testben, lélekben a szeretet önzetlen gyakorlásával. Az erre adott időt öröktől fogva kijelölte nekünk. Minden nap ajándék, amit Istentől kapunk, természetfeletti ajándék, vagyis tettre adott kegyelem. Ezek a tettre adott kegyelmek nem állandó, hanem átmeneti adományok. Csak arra az egy tettre, egy alkalomra valók, amire Isten szánta. Ha ezt a kegyelmet felhasználom, segítségével megteszem a jót, gyakorlom az igazságot és a szeretetet, kincsem lesz a mennyben. Ha nem használom fel a kapott kegyelmet, az elmúlik, elhagy engem, de Isten majd felelősségre von az ítéleten: valakivel jót kellett volna tenned. Megadtam hozzá az alkalmat, az erőt, szüksége is lett volna segítségedre az illetőnek, te azonban megtagadtad tőle. Ezért nem jutalom, hanem büntetés jár. Jézus a Mi Atyánk szövegében így fogalmaz: „Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma”.Nem biztat, hogy nyolcvan évre kérjük, mert „Napjaink mind elmúlnak haragodban, éveinket, mint egy sóhajtást bevégezzük. Taníts meg számba venni napjainkat úgy, hogy bölcsességgel telítsük szívünket.Derüljön ránk a mi Urunk, Istenünk fényessége, kezünk munkáját erősítsd meg, és áldd meg kezünk munkáját!”(Zsolt 90,9.12. 17) Amikor Hiszkija júdeai királynak Isten megüzente Izajás prófétával, hogy végrendelkezzék, mert meg kell halnia, keserves sírással könyörgött haladékért. Isten ezt válaszolta: „Meghallgattam imádságodat, láttam könnyeidet; íme, megtoldom napjaidat tizenöt évvel”(Íz 38,5) Nagyon ritka kegyelem. Jobb, ha a nekünk kijelölt időt naponta becsülettel kihasználjuk.

Elmélkedés a Család évében VIC.

Elmélkedés a Család évében
II János Pál pápa apostoli buzdítása alapján
VIC.



Mózes fia is felveszi Ábrahám jelét.



„Amikor úton volt, a szálláson eléje állt az Úr és meg akarta őt ölni. Cippóra azonban mindjárt fogott egy jó éles követ, körülmetélte a fia előbőrét, aztán megérintette azzal a lábát és így szólt: Vérvőlegényem vagy te nékem! Alighogy kimondta az asszony, hogy Vérvőlegényem vagy a körülmetélés miatt, az Úr eltávozott tőle.
Áronhoz pedig így szóélt az Úr: Menj Mózes elé a pusztába! Ő elment, Isten hegyénél találkozott vele, és megcsókolta. Erre Mózes elbeszélte Áronnak az Úr minden szavát, amellyel őt küldte, és mindazokat a jeleket, amelyeket rendelt. Aztán elmentek együtt, és összegyűjtötték Izrael fiainak valamennyi vénjét. Áron elmondta mindazokat a szavakat, amelyeket az Úr Mózesnek mondott, ő pedig véghezvitte a jeleket a nép előtt. Hitt erre a nép, és amikor meghallották, hogy az Úr megemlékezett Izrael fiairól, és rátekintett nyomorúságukra, meghajoltak és leborultak“. (24-31) Azt tették, amit nyolcszáz évvel korábban ősapjuk, Ábrahám cselekedett, valahányszor az Úr sok száz kilométerrel odébb őshazájában, majd népe jövendő birtokán, Kánaánban megjelent neki. A földre borulás az imádás legősibb jele: Isten végtelen fensége előtt eltűnik, megsemmisül a parányi ember.

Schiedami Szent Lidvina stigmatizált szűz

Ábrahám lesz a neved, mert sok nép atyjává teszlek.



2011.04.14. csütörtök



Isten elküldte angyalát, és megszabadította szolgáit.



Az emberi élet lényege: Isten végtelen szeretete a megszámlálhatatlan lehetőség közül engem akart a világba küldeni. Azokhoz a feladatokhoz építette fel az én lényegemet, egyéniségemet, értelmemet, akaratomat, amelyeket rám akart bízni. Az én dolgom csak annyi, hogy erre rádöbbenjek, vállaljam a küldetést, és soha ne mondjam: Uram, én ezt így látom jobbnak, hadd cselekedjem e szerint. Micsoda szemtelenség lenne Istennel szemben ilyet gondolni! Amikor kiszemelt engem, hogy papi hivatást kapjak, szenteltessem magam Isten papi szolgájává, ezt kérte tőlem: menj és taníts, oszd a kegyelmeket mindenkinek, akit hozzád irányítok. Mással ne törődj! A hivatás tisztázásánál ez az egyetlen szempont: akarom-e egész életemben az engem hívó Isten akaratát követni? Persze, a kísértő incselkedik: te ez is lehetnél, meg az is. Micsoda képességeid vannak erre vagy arra a hivatásra! Ne kösd le magadat örökre, ne vess el számtalan szép sikert, boldog családot, előkelő katedrát. – Aki engem hív, mondja a józan ész, mindezt jobban tudja. Én nem akarom a magam dicsőségét, hanem hogy megdicsőüljön bennem Isten, aki majd nekem is megadja az engedelmes szolgának kijáró megbecsülést. Valamelyik régi keresztény nagyságról olvastam, hogy a vértanúságtól akarták visszatartani, mert, hogy mennyire megbecsülné a király, akinek a kedvéért elszakad az Istentől. Az én Uram engem még soha be nem csapott, hangzott a bölcs válasz. „Légy hű mindhalálig, mondja, és neked adom az élet koronáját!” (Jel 2,10) De az ígéret csak így teljesül.

Elmélkedés a Család évében VIIC.

Elmélkedés a Család évében
II János Pál pápa apostoli buzdítása alapján
VIIC.

Mózes visszatér Izrael családjához

Mózes félt a küldetéstől, mert beszédhibás volt. „Kérlek, Uram, nem vagyok és a szavak embere, sem tegnap, sem tegnapelőtt nem voltam az, sem azelőtt, mielőtt szolgáddal beszéltél volna. Nehéz ajkú, nehéz beszédű ember vagyok én! Az Úr azt felelte neki: Ki teremtett szájat az embernek, vagy ki tesz némává vagy süketté, látóvá és vakká? Nem én, az Úr? Menj tehát, én pedig a száddal leszek, és megtanítalak arra, hogy mit beszélj! De ő ellenvetette: Kérlek, Uram, küldj mást, ha valakit küldeni akarsz! Megharagudott ezért az Úr Mózesre, és így szóélt: Tudom, hogy Áron , a te levita bátyád ékesen szóló. Íme, ő eléd fog jönni, és ha meglát, szívből fog örülni. Beszélj majd vele, add szájába szavaimat, és én a te száddal és az ő szájával leszek, s megmutatom nektek, mit kell tennetek! Ő beszél majd helyetted a néphez, ő lesz a te szád, te meg olyan leszel neki, mint az Isten. Vedd kezedbe ezt a botot is, s vidd végbe vele a jeleket!” (Kiv 4,10-16) Eme megbeszélés után Mózes előbb oda ment vissza Jetróhoz, az apósához, hiszen az ő juhait őrizte. Meg kellett mondani neki, hogy Izrael Istenével találkozott a pusztában. El kellett mondania, hogy élete harmadik harmadába lépve az Úr visszaküldi őt népéhez, és a rabszolga sorsból neki kell őket kihoznia. Jetró, akit első találkozásukkor Ráguelnek mutattunk be, mivel több neve is volt, (2,18), azt felelte neki: „Menj békességgel! Az Úr ugyanis azt mondta Mózesnek Mádiánban: Menj, térj vissza Egyiptomba, mert meghaltak mindazok, akik életedre törtek! Mózes tehát fogta feleségét és fiait, szamárra ültette őket, és visszatért Egyiptomba, kezében Isten botjával. Miközben úton volt Egyiptomba, az Úr azt mondta neki: Vigyázz, hogy minden csodát, amelyet a kezedbe adtam, véghezvígy a fáraó előtt! Én azonban megkeményítem az az ő szívét, és ő nem fogja elengedni a népet. Mondd azért majd azt neki: Ezt üzeni az Úr: Izrael elsőszülött fiam nekem. Megmondtam ezért neked, Engedd el fiamat, hogy szolgáljon nekem, de te nem akartad elengedni! íme, én megölöm a te elsőszülött fiadat!” (18-23) Isten útközben is tanította Mózest.

I. Szent Márton pápa

Isten elküldte angyalát, és megszabadította szolgáit.



2011.04.13. szerda



A „szent” szakemberei?



Nagyon komoly veszély fenyegeti a legnagyobb méltóságot is, ha az emberek lekicsinylőn beszélhetnek róla. Úgy vélem, sokunk találkozott bennfentesekkel, akik valamilyen méltóság közelében éltek, hétrét görnyedve szolgálták urukat, viszont az emberi méltóságról sok mindent tudtak, és arra voltak büszkék, hogy ilyen nem mindennapi környezetben élhetnek. Beszélhetnek róla. Ítélkezhetnek, mint jól értesültek. Pedig a szolgának fel kellene nőnie a megbízatásához. Az, hogy ura közelében él, alkalmat ad arra, hogy rendet tart a magasabb rendű dolgokkal foglalkozó főnöke körül. Azokat, akik felkeresik az elöljárót, kedvesen tudja fogadni, titkokat nem sértve, biztatást tud adni a kérni érkezőknek, esetleg jó szóval előkészítheti a találkozás légkörét: sokat számít. Akinek hatalma van, annak döntéseket kell hoznia, ahhoz pedig tájékozódnia kell. Az értelmes, megbízható szolga sok mindent észrevehet, amivel elősegítheti az ügymenetet. A Krisztus közelében élő, titkait nemcsak ismerő, de hirdető szolga, a pap. Óriási titok él az emlékezetében, minden kinyilatkoztatást ismerhet, sőt ismernie kell. Ő közvetíti a hívek felé. Ezeken kívül Jézus még több titokban is szívesen részeltet bennünket. Az elmélkedések is ezt növelhetik. Az Eukarisztia előtt térdepelni, odafigyelni némaságra szorított Urunkra: mind újabb és bizalmasabb titkokat jelenthet számunkra. Ezekben sütkérezhet a lelkünk. Aztán másokat is részesíthetünk Urunk benső életéről. Baylon Szent Paszkál tanulatlan testvér volt rendünkben. Rengeteg időt töltött a tabernákulum előtt. Olyan mély titkokat tudott meg az Oltáriszentségről, hogy komoly teológusok kértek véleményt tőle. Az ideális az, ha a pap sosem felejti el: szolga vagyok, de nem embereké, hanem Jézus Krisztusé. Tőlem a hívek, szolgatársaim, Urunk bensőséges szeretetét tanulhatják meg.