Boldog Motaui Dorottya rekluza

Van-e valami lehetetlen az Úr számára?



2011.06.25. szombat



Láttatni Jézust.



Már az Ószövetségben is élt a vágy az emberekben, hogy a szemünkkel lássuk a láthatatlan Istent. Az embernek természetes volt ez a kívánság. Igaz, csak később a filozófiai gondolkodás, a lényeglátás tudományának műhelyében fogalmazták meg ennek alapját, de a gyökér jóval korábbi. „Nihil est in intellectu, nisi prius erat in sensu”. (Az értelemben nincsen semmi, hacsak előbb nem volt meg az érzékelésben). E szerint a szellemi megismerő képesség csak azzal foglalkozik gondolkodva, következtetve, fogalmat alkotva a megismerés tárgyával kapcsolatban, amikor előbb már valamelyik érzékszervünkkel ismeretet szereztünk róla. Ez a vágy, hogy látni szeretnénk Istent a maga teremtetlen természetfölöttiségében, kezdettől fogva benne élhetett az emberek lelkében. Talán ez volt a bálványozás gyökere. Gondoljunk arra, hogy Isten szent népe az Ószövetség megkötése után pár héttel hogyan gondolkodott! „Isten hangját” érzékelte, beleremegett egész valója. De amikor Mózes negyven napig fent volt a Sínai hegyen, ezt mondták Áronnak, a bátyjának: „Rajta, készíts nekünk isteneket, hogy előttünk járjanak!” (Kiv 32,1) Áron pedig begyűjtette az ékszereket, aranyborjút öntött előlük. A nép ujjongott: „Ezek a e isteneid, Izrael, akik kihoztak téged Egyiptom földjéről”. (Kiv 32,4) – Mózes szörnyű haraggal törte össze a két kőtáblát, majd az aranyborjút. Második hegyi beszélgetése alkalmával ezt kérte istentől: „Mutasd meg nekem dicsőségedet!” (18) Isten válasza: „Arcomat nem láthatod, mert nem láthat engem ember úgy, hogy életben maradjon”. (20) Amikor Isten Fia emberré lett, híre eljutott a pogányokhoz is. Görög zarándokok is voltak az utolsó húsvéton a jeruzsálemi hozsannás bevonuláson. Szóltak Fülöpnek: „Uram, látni szeretnénk Jézust!” (Jn 12,21) Jézus örült ennek a kérésnek. Ugyanakkor, amikor zsidó vezetők halálát készítették elő, nyílott a gát a nemzetek felé. „Eljött az óra, hogy az Emberfia megdicsőüljön. Bizony, bizony mondom nektek,ha a földbe hullott gabonaszem meg nem hal, egymaga marad, de ha meghal, sok termést hoz”. (23-24) Jézusnak ez az iménti kérés üzenet volt Atyjától: Fiam, halálod után sokan térnek majd hozzád. Most téged kívánnak látni, mert abból, amit rólad hallottak, arra következtetnek, hogy általad megtalálják az igazi Istent, aki az üdvösséget adhatja nekik. Most a kereszténység hazája, Európa elhagyta Istenét, Krisztusát. Nincsenek komoly fogalmai Istenről, Megváltóról. A pénzt istenítik. Az Egyházon keresztül viszont sokan tapogatóznak feléje: az Isten felé, aki láthatatlan, nem ígér földi boldogságot, de végsőt, mennyeit igen. Az Egyház pápáján, papjain, hívein keresztül szeretnének valami érzékelhető jelet kapni róla, hogy majd gondolkodni, aztán hinni is tudjanak Jézusban. Ez a szenvedés, amit Jézus híveiben mos átél, amely nem teszi őket hitehagyóvá, gorombává, testvértelenné, megnyithatja az elpártoltak szemét: ezek a papok és hívek felragyogtatják a szenvedő Jézust itt, odafönt pedig az örök győztest.

Elmélkedés a Család évében CLXV.

Elmélkedés a Család évében
II János Pál pápa apostoli buzdítása alapján
CLXV.



Isten megveri Betsemest.



„Megverte azonban az Úr a betsemesi emberek egy részét, mert megtekintették az Úr ládáját: hetven embert vert meg a népből, s ötvenezret a tömegből. Gyászba borult erre a nép, hogy az Úr ekkora csapással sújtotta a népet, és azt mondták a betsemesi emberek: Ki állhat meg az Úr, ezen szent Isten előtt? Kihez menjen tőlünk? Követeket küldtek tehát Kirját-Jearim lakóihoz ezen üzenettel: Visszahozták a filiszteusok az Úr ládáját. Jöjjetek le, s vigyétek fel magatokhoz házába a dombra. Eleazárt, a fiát pedig fölszentelték, hogy őrizze az Isten ládáját”. (1Sám 6,19-7,1) Miért verte meg Isten a betsemesi embereket? Azért, mert Isten trónját egyszerű látnivalóként bámulták. Bizonyára örültek annak, hogy most az egyszer ilyen szerencséjük van, hogy maga Isten küldte a határukba Izrael Szentjének legfőbb ereklyéjét, kedvükre kibámulhatják magukat rajta. Isten ezt nem szereti, sőt nem tűri el. A méltó tiszteletnek örül, és megjutalmazza azt, aki méltatlan helyzetéből megmenti a legméltóságosabb Oltáriszentséget pl egy földrengés után a romok közül, ha nem akad erre a szolgálatra felszentelt személy: püspök, pap vagy diákonus, és nincs olyan férfi sem, aki rendelkezik áldoztatási engedéllyel.

Keresztelő Szent János születése

Már anyám méhében szolgájának teremtett az Úr



2011.06.24. péntek



Megjeleníteni Krisztust



Jézus megtestesülését, földi működését, a megváltást és üdvözítést az Atya akarata szerint vitte végbe. Ezzel az engedelmességgel tökéletesen kiengesztelte az Atyát az ősszülők és a többi ember vétkeiért, amiknek a gyökere az engedetlenség: „Ugyanazt az érzést ápoljátok magatokban, amely Krisztus Jézusban is megvolt, aki isteni mivoltában nem tartotta Istennel való egyenlőségét olyan dolognak, amelyhez mint zsákmányhoz ragaszkodnia kell, hanem kiüresítette önmagát, szolgai alakot vett fel, és hasonló lett az emberekhez. Megalázta magát, engedelmes lett a halálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezért Isten felmagasztalta őt”(Fil 2,5-8) A megváltás befejeztével vissza kellett mennie az Atyához: „Most elmegyek az Atyához, aki küldött engem. Mert ha nem megyek el, a Vigasztaló nem jön el hozzátok, ha azonban elmegyek, elküldöm őt hozzátok. Ő, amikor eljön, meggyőzi a világot a bűnről, az igazságról és az ítéletről”. (Jn 16,5-8) „Én pedig kérni fogom az Atyát, és más Vigasztalót ad nektek, hogy veletek legyen mindörökké”(Jn14,16) „Nem hagylak árván titeket, eljövök hozzátok”(Jn 14,18) „Az odafent való dolgokkal törődjetek, ne a földiekkel. Hiszen meghaltatok, és életetek Krisztussal el van rejtve Istenben. Amikor pedig Krisztus, a ti életetek megjelenik, akkor majd ti is megjelentek vele együtt a dicsőségben” (Kol 3,2-4)

Elmélkedés a Család évében CLXIV.

Elmélkedés a Család évében
II János Pál pápa apostoli buzdítása alapján
CLXIV.



Az Isten ládája hazatalál.



A filiszteusok „úgy is cselekedtek: vettek két olyan tehenet, amelynek szopós borja volt, s befogták a szekérbe, s borjaikat elzárták odahaza. Aztán rátették a szekérre az Isten ládáját. s azt a ládácskát, amelyben az arany egerek és a daganatok képmásai voltak. Erre a tehenek egyenesen a Betsemes felé vivő útra tartottak, mindig csak azon az egy úton haladtak, s bár folytonosan bőgtek, nem tértek le se jobbra, se balra. A filiszteusok fejedelmei pedig követték őket egészen Betsemes határáig. A betsemesiek éppen búzát arattak a völgyben, s amint felemelték szemüket, meglátták a ládát, s láttára megörültek. Amikor aztán a szekér a betsemesi Józsue mezejére jutott, ott megállapodott. Ott éppen egy nagy kő feküdt. Ekkor ők felvagdalták a szekér fáját, s azon bemutatták a teheneket egészen elégő áldozatul az Úrnak, a leviták pedig leemelték az Isten ládáját s a mellette lévő ládácskát, amelyben az aranytárgyak voltak, s rátették a nagy kőre. S aztán a betsemesi emberek egészen elégő áldozatokat mutattak be, s véresáldozatokat vágtak az Úrnak azon a napon. Amikor ezt a filiszteusok öt fejedelme látta, még aznap visszatért Akkaronba. A következő számú arany daganatot készítették a filiszteusok a vétekért az Úrnak: Asdód egyet, Gáza egyet, Askalon egyet, Gát egyet, Akkaron egyet, s annyi arany egeret, ahány város volt a filiszteusolk öt fejedelemségében a bekerített városoktól a be nem kerített falvakig. Az a kő, melyre az Úr ládáját helyezték, a mai napig tanúja ennek a bétsemesi Józsue mezején”. (1Sám 6,10-18)

Cafasso Szent József áldozópap

Nevezd fiad Izmaelnek, mert Isten meghallgatott szükségedben.



2011.06.23. csütörtök



Átjár minket az Ige?



Az Ószövetség idején Isten rengeteg jót nyújtott az embereknek, kezdve az ősszülőkön, Noén, Ábrahámon, Mózesen folytatva. Akik megértették jóságát, igyekeztek meghálálni. Voltak Istennek különösen kedves választottjai, mint Dávid király, aki néhányszor nagyon megbántotta ugyan az Urat, de amint erre rádöbbent, azonnal bűnbánatot tartott. Nagy vétke volt házasságtörése Úriás feleségével, Betsabéval. Hogy mentse az asszonyt, a katonáskodó férjet az ostromban életveszélynek tette ki, meg is ölték. Gyönyörű bűnbánati zsoltárt írt ekkor Dávid, mert átjárta szívét a bánat, de ezt kérte az Úrtól: „Tiszta szívet teremts bennem, Isten, s az erős lelket újítsd meg bensőmben! Színed elől el ne vess engem, szent lelkedet ne vond meg tőlem!” (Zsolt 51,12-13) Jeruzsálemet el kellett pusztítania Istenek, mert nem tudtak hozzá a zsidók hűek maradni. A fogságban Isten látta, hogy szívcserére volna szükségük, hogy Istenhez hűek maradhassanak: „Egy szíve adok nekik, és új lelket öntök beléjük; elveszem testükből a kőszívet, és hús-szívet adok nekik, hogy parancsaim útján járjanak”: (Ez 11,19-20) Mindhiába? Az ember csak hús-szívvel élhet. Eljött testben az Isten Fia. Szívet is hordott keblében. Jézus mintának adta Szívét „Tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű, és nyugalmat találtok lelketeknek” (Mt 11,29) De nem maradt meg csak a hívás mellett: felajánlotta azt az orvosságot is, amelyhez csak általa jut az ember: „Ne azért az eledelért fáradozzatok, amely veszendő, hanem azért az eledelért, amely megmarad az örök életre, amelyet majd az Emberfia ad nektek. Őt ugyanis az Atyaisten jelölte meg pecsétjével”. (Jn 6,27) Ez az Ő Teste és Vére, az Eukarisztia, amely közvetlenül emberségét ajándékozza nekünk, de vele szorosan egyesítve van istensége is. Ami a jóra való energia és a rossz elleni orvosság, az mind a mienk általa. Benne átjár minket az Ige.

Elmélkedés a Család évében CLXIII.

Elmélkedés a Család évében
II János Pál pápa apostoli buzdítása alapján
CLXIII.



Isten ládája megmenekül.



„Hét hónapig volt az Úr ládája a filiszteusok földjén. Akkor a filiszteusok összehívták a papokat és jósokat, és azt mondták: Mi a tennivalónk az Úr ládájával? Közöljétek velünk, mi módon küldjük vissza a helyére? Azok azt válaszolták: Ha visszakülditek Izrael Istenének ládáját, ne küldjétek vissza üresen, hanem rójátok le Neki azt, amivel a vétekért tartoztok, s akkor meggyógyultok, s megtudjátok, miért nem távozik most rólatok keze? Erre megkérdezték: Mi az, amit a vétekért le kell rónunk Neki? Azok azt felelték: Készítsetek a filiszteusok fejedelemségeinek számával megegyezően öt arany daganatot és öt arany egeret, mert ugyanaz a csapás ért titeket mindnyájatokat s fejedelmeiteket. Készítsetek tehát képmásokat daganataitokról és képmásokat azokról az egerekről, amelyek elpusztították földeteket, s adjátok meg a tisztességet Izrael Istenének, s akkor talán leveszi kezét rólatok, isteneitekről és földetekről. Miért keményítenétek meg szíveteket úgy, mint ahogy Egyiptom és a fáraó keményítette meg szívét? Nemde, amikor csapások érték, akkor az is elbocsátotta őket, s ők elmehettek? Nos tehát, lássatok hozzá és készítsetek egy új szekeret, fogjatok a szekérbe két olyan szoptatós tehenet, amelyen még nem volt járom, és zárjátok el borjaikat odahaza. Aztán vegyétek az Úr ládáját, s tegyétek rá a szekérre, azokat az aranytárgyakat pedig, amelyeket neki a vétekért leróttok, helyezzétek egy ládácskában melléje, és bocsássátok el, hadd menjen. Aztán figyeljétek meg: ha az Ő határa irányába, Betsemes felé tart, akkor Ő okozta nekünk ezt a nagy bajt, ha pedig nem, akkor tudni fogjuk, hogy nem az ő keze ért minket, hanem véletlen volt, ami történt” (1Sám 6,1-9)

Ficher Szent János vértanú püspök

Ábrahám hitt Istennek, és ez megigazulására szolgált.



2011.06.22. szerda



Jézus jelenléte hazánk utcáin.



Sokan akadtak olyan keresztények, akik tudatosan átélték Jézus szavait: „Ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok köztük". Az új keresztény egyházat Jézus még nagyobb figyelemmel segíti, mint minket, akik már évezrede keresztények vagyunk. Ez azért van, mert mi már annyira otthonosan alkalmazzuk az Úr szavát, hogy észre sem vesszük, amikor közénk toppan? Vagy annyira elszoktunk attól, hogy az evangélium nem holt szöveg, hanem „az én tanításom lélek és élet!" (Jn 6,63) Inkább arról van szó, hogy ritkán beszélgetünk Jézusról. Ha kimegy a misehallgatók csapata a szentmiséről, nem tudom, sokaknak jut-e eszébe arról szólni, hogy neki milyen élményt nyújtott a szentáldozás? Kapott-e választ a prédikációban valamilyen aktuális problémája megoldásához? Volt-e igénye arra, hogy a fülében tornyosuló rossz hírek magyar vagy világi problémáira próbáljon a szentmisén választ kapni? Ha nem értett meg valamit a szentbeszédből, van-e bátorsága megkérdezni ugyancsak kifelé tartó ismerősétől a helyes választ? Meri-e mondani a modern hívő, hogy Jézus nemcsak Koreában, Vietnámban és más friss keresztény közösségben áll rendelkezésre a nevében összegyűltek megsegítésére? A mi utcáinkon egyre több az erőszak, az ocsmány beszéd, vagy talán csak közömbös traccsolás, amitől nem lesz szeretet, becsület, igazság és öröm a szívünkben? Jézust nekünk kell jelenvalóvá tenni a magyar utcákon, akkor általa majd visszatér a szent közösség, békesség és az áldás.

Elmélkedés a Család évében CLXII.

Elmélkedés a Család évében
II János Pál pápa apostoli buzdítása alapján
CLXII.



Isten ládája fogságban is Izrael családját védi.



„A filiszteusok pedig fogták az Isten ládáját a Segítség-kövétől Asdódba. Ott aztán vették a filiszteusok az Isten ládáját, s bevitték Dágon (hal alakú bálványszobor) templomába, s odaállították Dágon mellé. Amikor azonban másnap reggel az asdódiak felkeltek, íme, Dágon ott feküdt arccal a földön az Úr előtt. Fogták erre D1ágont, és visszaállították helyére. Amikor másnap reggel felkeltek, Dágont ismét arccal a földön az Úr ládája előtt fekve találták. Dágon feje és két kézfeje levágva a küszöbön volt, és csak Dágon törzse maradt a helyén. Ezért nem lépnek Dágon papjai, s mindazok, akik Dágon templomába mennek, Dágon küszöbére Asdódban mind a mai napig. Ezenfelül ránehezedett az Úr keze az asdódiakra. Pusztította és daganatokkal sújtotta Asdódnak és környékének lakóit. Amikor látták az asdódi emberek ezt a csapást, azt mondták: Ne maradjon nálunk Izrael Istenének ládája, mert keményen sújt minket és Dágon istenünket. Elküldtek tehát és összegyűjtötték magukhoz a filiszteusok valamennyi fejedelmét, és megkérdezték: Mit csináljunk Izrael Istenének ládájával? Azok azt felelték: Körül kell vinni Gátban Izrael Istenének ládáját. Ám amikor körül vitték, az Úr a városra emelte kezét, nagy félelmet keltve. Lesújtott a város férfiaira az aprajától a nagyjáig, úgyhogy daganatok támadtak rajtuk. Erre elküldték az Isten ládáját Akkaronba. Amikor azonban az Isten ládája Akkaronba érkezett, az akkaroniak jajveszékelni kezdtek és azt mondták: Hozzánk hozták Izrael Istenének ládáját, hogy megöljön minket és népünket! Éppen azért elküldtek és összegyűjtötték a filiszteusok minden fejedelmét. Azok azt mondták: Küldjétek haza Izrael Istenének ládáját, hadd térjen vissza a helyére, hogy ne öljön meg minket népünkkel együtt. Halálos félelem volt ugyanis mindegyik városban, s az Úr keze nagyon nehéz volt. Azokon a férfiakon, akik nem haltak meg, daganatok támadtak, úgyhogy jajveszékelés szállt valamennyi városból az ég felé”(1Sám 5,1-12

Ne legyen viszály köztem és közted, hiszen rokonok vagyunk.



2011.06.21. kedd.



A város fényét a Bárány adja



Az Ószövetségben sokan szerették volna látni Isten gyönyörű arcát. Mózes, aki népével együtt döbbenten állt a Sínai- hegy lábánál, és nézte az állandó villámlásban tündöklő hatalmas hegyet, később meghívást kapott a hegytetőre Istennel beszélgetni. Kétszer negyven nap és negyven éjszaka volt Isten vendége. Isten arcát azonban nem láthatta, mert azt a földön élő ember nem élné túl. De a saját arca túlvilági fényben ragyogott az Úrral való társalgástól. Aztán látta Isten dicsőségének ragyogását a szövetség sátra Szentek Szentjében. A szent sátor belső, kisebb helyisége ablaktalan volt, vastag függöny választotta el a szentélytől. Nem volt benne semmi más, csak a frigyláda. Annak teteje aranylemez volt, rajta a két kis kerubszobor összehajló szárnyakkal. Ennek félköréből ragyogott Isten dicsősége, a fény, amely éjjel-nappal beragyogta a Szentek Szentjét. Mózes, majd a mindenkori főpap beléphetett oda évente egyszer látni a földi fényforrás nélküli ragyogást. A karácsony sűrű éjszakai sötétjét napnál világosabban ragyogta be az angyal, majd az angyal-sereg fénye. Az égen ugyanekkor titkos csillagfény ragyogott fel jelezni a Messiáskirály születését. Ez másfél év múlva Jeruzsálem és Betlehem között újra ismétlődött. Maga Jézus is napnál fényesebb ragyogást sugárzott a színeváltozáskor a hegyen. Az égből földre szállt Jeruzsálem is ilyen fényben ragyog. De az égben sem kell nap vagy holdvilág, mert az Isten és a Bárány, ragyogja be örök fényességgel.(Jel 21,23)

Elmélkedés a Család évében CLXI.

Elmélkedés a Család évében
II János Pál pápa apostoli buzdítása alapján
CLXI.



Héli főpap szörnyet hal.



„Még ugyanazon a napon Silóba futott és érkezett egy Benjaminból való ember a harctérről, megszaggatott ruhával s porral hintett fővel. Amikor odaért, Héli éppen a székében ült, s egyre az út felé nézett, mert szíve rettegett az Isten ládája miatt. Beérve, hírül vitte az az ember a dolgot a városnak, mire jajveszékelni kezdett az egész város. Amikor Héli meghallotta a jajveszékelés hangját, azt mondta: Micsoda zsivaj hangja ez? Erre az sietve odament, hogy tudtára adja Hélinek. Héli ekkor kilencvennyolc esztendős volt, s a szeme úgy elhomályosodott, hogy nem látott. Azt mondta azért Hélinek: Én vagyok az, aki a harctérről idejöttem, én vagyok az, aki ma a harctérről idefutottam. Erre ő azt mondta neki: Mi történt, fiam? A hírhozó ezt felelte: Megszaladt Izrael a filiszteusok elől, s nagy vereség érte a népet, sőt két fiad, Ofni és Fineesz is meghalt, s az Isten ládáját is elfogták. Amikor ő az Isten ládáját említette, Héli hátraesett a kapu melletti székéből, és nyakát szegte és meghalt. Öreg ember volt ugyanis és élemedett korú. Negyven esztendeig bíráskodott Izraelen. Menye, Fineesz felesége ekkor éppen várandós volt, s már közel volt a szüléshez. Amikor meghallotta a hírt, hogy az Isten ládáját elfogták, s apósa és férje meghalt, meggörbült és szült, mert hirtelen meglepték a fájdalmak. Haldoklása közepette azt mondták neki a körülötte álló asszonyok: Ne félj, mert fiút szültél. Ám ő nem felelt nekik, s nem figyelt rájuk, hanem az Isten ládájának elfogása meg apósa és férje miatt elnevezte a gyermeket Ikabódnak, mondva: Oda van Izrael dicsősége. Majd így szólt: Oda van Izrael dicsősége, mert elfogták az Isten ládáját”. (1Sám 4,12-22)Az özvegy nagyon igazságosan ítélt, tudhatta, hogy férje nem jó úton jár, amikor meggyalázza Isten szertartásait, ezért kellett meghalnia. Isten talán irgalmazott Fineesznek felesége igaz voltáért!

Magdeburgi Szent Adalbert püspök

Ábrahám elment, ahogyan az Úr mondta neki.



2011.06.20. hétfő



A bölcsesség erénye az az állandó jóra való készség, amellyel könnyen és gyorsan felismerjük, hogy milyen tetteinkkel tudjuk helyesen szolgálni örök üdvösségünket. Ez a lelki készség már szerepelt a pogányok gondolatvilágában is. Nem nevezték erénynek és nem az örök üdvösség elnyerésére irányult, de mint szellemi erő, legendás alak élt az okos pogányok tudatában. Tőle remélték, hogy segíti az embert abban, hogy felismerje, az életben hogyan kell boldogulnia, a boldogságot milyen viselkedéssel tudja legkönnyebben elérni. Magában foglalt bizonyos világszemléletet, erkölcsi szabályokat, később Egyiptomban vallásos vonatkozásokat is. A görögöknél a VI. századtól fogva inkább spekulatív jelleget öltött és filozófiává alakult. Akkor még kezdetlegesek voltak a technika és a természettudományok, ezekkel is ebben a gondolatkörben foglalkoztak. Ez lett az ókor humanizmusa. A Szentírásban is megtaláljuk a bölcsességet, mint Isten igéjét. Ott természetesen nem azt jelenti, hogy a bölcsesség fejlődése egy bizonyos szakaszában humanizmussá változik. Ha behatóan vizsgáljuk a bibliai bölcsességet, úgy találjuk, hogy Isten mindent célravezetően teremtett, tehát bölcsen. Isten maga bölcs végtelenül. Az embernek van szüksége arra, hogy ezt az isteni bölcsességet okosan felismerje minden isteni műben, és így állandóan közelebb kerüljön Isten megismeréséhez a művein keresztül. Úgy tűnik némelyik megfogalmazásban, mintha személy lenne ez a bölcsesség, aki ott ül hajnalban a vele egész éjszaka ismerkedni vágyó embernek a küszöbén, várva, hogy kilépjen a házból, és ott találja őt mint egy mindenben segítő jó barátot. A bölcsesség mint sarkalatos erény a keresztény ember számára könnyű és biztos eligazítást ad.

Elmélkedés a Család évében CLX.

Elmélkedés a Család évében
II János Pál pápa apostoli buzdítása alapján
CLX.



Fogságba kerül a szent láda.



A szövetség ládája volt Izrael igen nagy kincse. Anyaga akácfa volt, kívül-belül arannyal bevonva. Két és félkönyök volt a hossza, másfél könyök a szélessége, másfél könyök a magassága is. Arany lemez volt a fedele. Két kerub-szobor állt a tetején egymással szemben, arcuk a láda felé fordult, a szárnyuk a láda felett összeért. Engesztelőhelynek mondták ezt a betakart helyet, mert nem az arany fénylett igazán, hiszen a szentsátor kisebbik szobája rejtette a ládát, világosság nem szűrődött be, csak a mennyországhoz hasonlóan Isten dicsősége fénylett napnál ragyogóbban. A láda két oldalán két-két aranykarika függött, abba tettek a láda cipeléséhez egy-egy arannyal bevont akácfa rudat. Mivel Istent emberi szemmel látni nem lehet, a belőle áradó fény jelzi csupán, hogy Isten különlegesen jelen van. A zsidók közül is csak Áron családjának férfi tagjai érinthették, tehát vinni is csak ők vihették, tarthatták a vállukon, mint a Jordánban is az átvonuláskor. Isten ereje tartotta a hegyként feltorlódott folyóvizet. (vö.Kiv 37,1-9) Ezért üdvözölte üdvrivalgással a zsidó hadsereg a táborba érkező isteni fényt, magát a felséges Istent. Féltek tőle nagyon a filiszteusok, de nem menekültek el, hanem vakmerők lettek, készültek a másnapi harcra: „Legyetek erősek, legyetek férfiak, filiszteusok, hogy ne kelljen szolgálnotok a hébereknek, ahogy azok szolgáltak nektek. Legyetek erősek, harcoljatok! Harcba is szálltak a filiszteusok, s úgy megverték Izraelt, hogy mindenki a sátrába menekült. A vereség igen nagy volt. Harmincezer gyalogos esett el Izraelből. Az Isten ládáját is elfogták, és Héli két fia, Ofni és Fineesz is meghalt.

Szent Romuáld apát

Az Úr irgalmas és kegyelmes Isten.



2011.06.19. vasárnap



Ellenségeink vannak, akik meg akarják akadályozni, hogy a mennyországba bejussunk. Ezek lehetnek emberek is, kiket nem a szeretet ösztönöz nekünk segíteni, hanem irigyelnek bennünket. De igazán nem ezek ellen kell harcolnunk. Szent Pál írja: „Mert nem a vér és a test ellen kell küzdenünk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, a sötétség világának kormányzói ellen, a gonoszságnak az ég magasságában lévő szellemei ellen”. (Ef 6,12) Tehát az ördögök és földi csatlósaik, a hazugok és gyűlölködők ellen harcolunk Isten kegyelmével, amit a szentségek felvételével, imádsággal, jócselekedetekkel kapunk. A harcunkban kialakulnak lelki erők, vagyis erények, mint a testi sportban az edzések eredményei, hogy könnyen, gyorsan tudjuk tenni a jót. Ezek közül a legfontosabbak: a hit, amivel el tudom fogadni a hitélet és az erkölcsi élet alapjait úgy, ahogy Isten fogalmazta meg; a remény, ami biztosít, hogy Isten nem csal meg soha; a szeretet, ami mások (Isten és emberek) boldogságát szolgálja.

Elmélkedés a Család évében CLIX.

Elmélkedés a Család évében
II János Pál pápa apostoli buzdítása alapján
CLIX.



A gyász előszele.



Történt aztán azokban a napokban, hogy a filiszteusok harcra gyűltek egybe. Erre Izrael hadbavonult a filiszteusok ellen, és a Segítség kövénél ütött tábort, amíg a filiszteusok Áfekben gyűltek össze, és álltak csatarendbe Izrael ellen. Amikor aztán megkezdődött a harc, Izrael meghátrált a filiszteusok előtt, s azok megöltek a harcban, szanaszét a mezőn, mintegy négyezer embert. Amikor aztán a nép visszatért a táborba, azt mondták Izrael vénei: Miért vert meg minket ma az Úr az filiszteusok előtt? Hozzuk el magunkhoz Silóból az Úr szövetségének ládáját, jöjjön közénk, hogy megszabadítson ellenségeink kezéből. Elküldött tehát a nép Silóba és elhozták onnan a kerubok fölött trónoló Seregek Urának szövetségládáját; Héli két fia, Offni és Fineesz volt az Úr szövetségének ládájával. Amikor aztán megérkezett az Úr szövetségének ládája a táborba, akkora örömrivalgásba tört ki egész Izrael, hogy a föld rengett bele. Amint a filiszteusk meghallották a rivalgás hangját, azt mondták: Micsoda nagy rivalgás hangja ez a héberek táborában? Amikor meghallották, hogy az Úr ládája jött a táborba, félelem szállta meg a filiszteusokat, és azt mondták: Isten jött a táborba. Majd felsóhajtottak és azt mondták: Jaj nekünk! Mert nem volt ekkora ujjongás sem tegnap sem tegnapelőtt. Jaj nekünk! Ki szabadít meg minket ezeknek a felséges isteneknek a kezéből? Ezek azok az istenek, akik nagy csapással sújtották Egyiptomot a pusztában!” (1Sám 4,1-8)