Boldog CONTARDO* FERRINI

Boldog CONTARDO* FERRINI 

III. r. 

(1859-1902)

Milánóban született. Apja műegyetemi tanár volt. Mint legidősebb fiú a családban ragyogó tehetségnek bizonyult. Első szentáldozása (12 éves korában) fordulatot hozott lelki életében. Később hugának írt levelében elsoáldozása napját „egy örök, kimondhatatlan szövetség” napjának nevezi. A tudós pálya vonzotta. 17 éves korában kezdte meg jogi tanulmányait Páviában. Minden erejével küzdött, hogy léha életu kollégista társai kőzött megmaradjon az erények útján. A testiség kísértésével úgy fordult szembe, hogy fogadalommal kötelezte el magát a szűzi tisztaságra. Társai Szent Alajosnak nevezték. A tanulás mellett sokat imádkozott, elmélkedett s olvasta a szentírást. Naponta részt vett a szentmisén és áldozott. Tanulmányait kiváló eredménnyel végezte el, s jutalmul a berlini jogi egyetemre küldték a római jog tanulmányozására. Két év múlva visszatért hazájába, ahol különböző egyetemeken húsz évig tanított, legtöbbször Páviában. A húsz év alatt kétszáz tudományos munkát tett közzé. Amint egyetemi évei alatt példájával diáktársai tükre volt, az maradt hallgatói számára tanárkodása alatt is. Diáktársait lelkiekben is segítette, megvalósította a világiak apostolkodását. Tanári éveinek elején, 1886-ban belépett Szent Ferenc III. rendjébe, éppen akkor, amikor XIII. Leó pápa a III. rend felvirágoztatásán fáradozott. Nagy tudása mellett alázatos ember maradt. Tudásánál többre értékelte lelkének Isten felé való szárnyalását, az isteni titkokkal való gazdagodását. Mindennapi szentmiséje előtt egy negyedórát imádkozott, munkája közben gyakran emelte szívét Istenhez, órák hosszat tudott imádkozni a Legszentebb előtt. XI. Piusz még mint Ratti Achilles Milánóban többször térdelt a templomban Contardo mellett. Állította, hogy angyalként imádkozott. Fiatalon, 43 éves korában halt meg. Mégis élete teljes, befejezett volt. Évente szüleivel a Lago Maggiore* tó mellett szokta tölteni nyári szabadságát. Az egyik hegyi túrán fertőzött patakból ivott s tífuszba esett, mely halálát okozta. Egész Itália szentnek tartotta. Tanártársai voltak az elsők, akik boldoggá avatása megindítását szorgalmazták. XI. Piusz azt mondta róla: „Az ő állásában és napjainkban gyakorolt hite és keresztény élete valóságos csodának tűnik számomra.” XII. Piusz pedig a boldoggá avatáskor „korunkban a katolikus férfi mintaképének” nevezte. 1947- ben történt a boldoggá avatása. Egyik vasárnap valaki kereste. A portás így válaszolt: „Vasárnap nehezen lehet megtalálni a professzor urat, mert a templomban van, és ott mindig sok a tennivalója.”

Imádság:

Istenünk, te Boldog Contardot csodálatraméltóvá tetted azzal, hogy tudását jámborságával egyesítette; add meg nekünk, szolgáidnak, hogy téged igaz Istennek ismerjünk és mindenek fölött szeressünk. A mi Urunk Jézus Krisztus által.

Sako bíboros: Magyarország példa az üldözött keresztényeknek nyújtott segítségért

Amint arról korábban beszámoltunk, október 16-án sajtótájékoztatót tartottak az ifjúsági szinódus készülő munkadokumentumáról. A tájékoztatón Louis Raphaël Sako bíboros, iraki káld pátriárka példának állította Magyarországot a keresztényeknek nyújtott anyagi segítségért.

Az iraki keresztényeket támogatni kell abban, hogy ne kelljen elhagyniuk szülőföldjüket. Munkát, otthont, reményt kell adni nekik. Ha keresztények nélkül marad a Közel-Kelet, az halálos bűn – fogalmazott Louis Raphaël Sako bíboros, iraki káld pátriárka a püspöki szinódusról tartott sajtótájékoztatón.

Ha a keresztények kivándorlása folytatódik, akkor elveszítik identitásukat és örökségüket – figyelmeztett. Ezzel szemben dicsérte meg a bíboros „Orbán Viktor Magyarországát”, amelyik a menekültek befogadása helyett ötmillió eurót adományozott a házak és iskolák újjáépítésére.

A káld pátriárka elmondta: nem értik, miért romlott a helyzet. Sok kérdés függőben van: „Miért ölik meg az embereket? Ki áll az ISIS mögött? Miért kellett most hárommillió irakinak elhagynia az otthonát? Ki vállalja az újjáépítést? Iraknak nincs pénze…”

A sajtótájékoztatón az amerikai újságírók a felől érdeklődtek, hogy a nyugati országok ténylegesen segítik-e az iraki keresztény közösséget.

„Ígéretek vannak, de eddig semmi nem történt sem a keresztények visszatérése érdekében, sem azért, hogy a törökországi és jordániai menekültek elmehessenek” – hangzott a bíboros válasza. Hangsúlyozta, hogy helyben kell segíteni nekik.

„Ezt Magyarország jól megértette. Ahelyett, hogy menekülteket fogadna be, ötmillió eurót adományozott Iraknak és Szíriának, hogy újjáépíthessék a házakat és iskolákat.”

„Ha a keresztényeknek el kellene hagyniuk ezeket az országokat, azzal óriási kincs veszne el. Amerika eddig nem tett semmit, reméljük, a jövőben ez másként lesz” – tette hozzá Louis Raphael Sako bíboros, iraki káld pátriárka.

A sajtótájékoztatóról bővebben ITT olvashatnak. Louis Raphaël Sako bíborossal készült korábbi interjúnkat ITT olvashatják.

Évközi 28. hét szombat

Évközi 28. hét szombat

A napi szentírásolvasás és elmélkedés néha vigasztalással tölt el, máskor felszólít, ismét máskor pedig olyan, mintha holt szöveg lenne csupán, mely nem mond semmit. Az olvasmányok a leplek, melyek Jézust rejtik, s ahogy közelebbről megvizsgáljuk, megdöbbenve tapasztaljuk, hogy a leplek alatt nincs senki, a sír üres. Ez az üresség, mely az Írásokból tátong, csak felnagyítja saját belső ürességünket, s előbb kényelmetlen, majd nyugtalanító érzést kelt bennünk, a végén pedig megrémít, már-már kétségbe ejt. Megízleljük azt az állapotot, amilyen sötét, puszta és kietlen volt a világ a teremtés hajnalán, mielőtt Isten Lelke lebegett volna a vizek felett. Maga a Szentírás is élettelen szöveg őnélküle, sőt még annál is rosszabb, mert a betű öl, s csak a Lélek az, aki éltet.

Azonban jön Húsvét hajnalának angyala, és figyelmeztet: „Miért keresitek a holtak között az élőt? Nincsen itt, feltámadt!” A Szentírásban jelenlévő Urat nem tarthatja fogva senki szűkös gondolat- és érzésvilágának sírja: ő nincsen a mindennapi rutintól elszürkített bibliaolvasásban, nincsen a pusztán elméleti szövegmagyarázatban, nincsen a saját megalkuvásaink igazolását kereső értelmezésben, mert a Bibliában is a Szentlélek által él. A Szentlélek támasztja fel minden alkalommal a mondatok és szavak sírboltjából, ha valóban vele akarunk találkozni. Pontosabban szólva: minket támaszt fel halottainkból, minket emel fel abba a magasságba, ahol ő van, s ahonnét a sugalmazott szentírási igék valók, hogy elvont tanításnál, tudományos magyarázatnál elmondhatatlanul többet adjon: kicsiny fénysugarat, mely megvilágosítja elménk homályait, apró szikrát, amely lángra lobbantja szívünket, mint az emmauszi tanítványokét.

Urunk Jézus, gyújts világosságot szívünkben Szentlelkeddel, hogy a napi szentírásolvasásban és elmélkedésben valóban Veled találkozhassunk, s végre megértsük, ne csupán az eszünkkel, hanem egész lényünkkel, hogy milyen reménységre hívott meg minket az Atya, hogy milyen gazdag az a fölséges örökség, amelyet a szenteknek, vagyis nekünk készített, és hogy milyen mérhetetlenül nagy a hatalma felettünk – olyan nagy, hogy a halálból is feltámaszt minket, és Veled együtt dicsőséges jobbjára emel.

Antiochiai Szent Julián

Szent Julián 

remete.

Szentünk szülei egyszerű, szegény emberek voltak. Nem kapott magas képzettséget. A keresztény hitben azonban nemcsak szóban, hanem tettekben volt járatos. Elérvén a felnőttkort, elhagyta, szülei házát és az Eufrátesz folyó partján egy pusztában lakott. Templomot épített a Sínai hegyen és sok csodával ékeskedett. Híre hamar elterjedt és sokan mentek hozzá, azt kérve, hogy lakhassanak közelében, az ő vezetése alatt élve. Később egy másik helyen teljesen magányos életre adta magát. Imádságára az egyházüldöző hitehagyott Julián császárnak szomorú vége lett. Julián küzdött az arianizmus tévtanításának terjedésének megakadályozásáért is. Ezért még megszokott barlangját is otthagyva, Antiochiába ment. Később, újra visszatérve magányosságába, sok év után békén halt meg a IV. század elején.

Ferenc pápa: Óscar Romero arra tanít, hogy minden katolikusnak mártírnak kell lennie!

Október 15-én délelőtt a Szentatya azt a mintegy ötezer salvadori zarándokot fogadta a VI. Pál teremben, akik a vértanúhalált halt Óscar Romero érsek szentté avatására érkeztek Rómába.

Kedves testvéreim!

Jó napot kívánok, és köszönöm, hogy itt vagytok! Óscar Romero érseknek, az amerikai kontinens kitűnő pásztorának szentté avatása lehetőséget ad számomra, hogy találkozhassam veletek, akik azért jöttetek Rómába, hogy kifejezzétek tiszteleteteket iránta, és hogy kinyilvánítsátok ragaszkodásotokat és közelségeteket Péter utódához. Köszönöm!

Első helyen köszöntöm püspöktestvéreimet, Salvador püspökeit, akik papjaik és híveik, köztük sok szerzetesnővér kísértében érkeztek Rómába. Szent Óscar Romero tökéletesen meg tudta élni a bárányaiért életét is odaadó pásztor eszményképét. Ezért – és most a szentté avatása után még inkább – „példaképet és ösztönzést” találtok benne a rátok bízott szolgálatra. Példakép ő az Isten irgalmára legjobban rászorulók iránti különleges szeretetre, és ösztönzés arra, hogy tanúságot tegyetek Krisztus szeretetéről és az Egyházzal való törődésről úgy, hogy képesek vagyunk koordinálni az Egyház tagjainak tevékenységét és kollegiális szeretettel együttműködni a többi részegyházzal. Kívánom, hogy Szent Romero püspök segítsen benneteket, hogy annak a sokszínűségben megvalósuló egységnek lehessetek jelei mindenki számára, amely Isten hív szent népét jellemzi.

Különleges szeretettel köszöntöm a sok papot és szerzetest is, akik itt vannak, és azokat is, akik otthon maradtak. Ti, akik arra éreztek hivatást, hogy kereszténységeteket az új szent életstílusában éljétek meg, mutatkozzatok méltónak tanításaira, mindenekelőtt azáltal, hogy „a papi nép szolgái” vagytok, azt a hivatást élve, amelyre Jézus, az egyetlen és örök főpap meghívott benneteket. Szent Óscar Romero a papot két mélységes szakadék között képzelte el: egyik oldalon Isten végtelen irgalma található, a másikon az ember végtelen gyarlósága (vö. Papszentelési homília, 1977. december 10.). Kedves testvéreim, megállás nélkül dolgozzatok azon, hogy utat készítsetek Istennek, aki végtelenül vágyik arra, hogy megbocsásson a gyarlóságaikat megbánó embereknek, és megállás nélkül dolgozzatok azon, hogy megnyissátok az emberek szívét Isten gyengéd szeretete előtt, a világ rosszaságainak prófétai szóvá tétele által is.

Szeretettel köszöntöm a nagyszámú zarándokot is, akik azért jöttek Rómában, hogy részt vegyenek ezen a szentté avatáson, hasonlóképpen köszöntöm a Rómában élő salvadori közösség tagjait is. Szent Óscar Romero üzenete kivétel nélkül mindannyiunkhoz szól, nagyokhoz, kicsikhez egyaránt. Nagyon meghatott, amikor láttam egy kilencvenes éveiben járó nagymamát, aki úgy kiabált és tapsolt, mintha tizenéves lenne. A hit ereje Isten népének az ereje. Ő, Óscar Romero, erősen hajtogatta, hogy minden katolikusnak mártírnak kell lennie, a mártír ugyanis tanút jelent, vagyis Isten üzenete tanújának kell lennünk az emberek előtt (vö. Homília advent első vasárnapján, 1977. november 27.). Isten jelen akar lenni életünkben, és arra hív, hogy hirdessük az ő szabadságüzenetét az egész emberiségnek. Egyedül őbenne lehetünk szabadok: szabadok a bűntől, a rossztól, szabadok a szívünkben ébredt gyűlölettől – Romero érsek a gyűlöletnek esett áldozatul! –, egészen szabadok arra, hogy szeressük és befogadjuk az Urat és testvéreinket. Igazi, már a földön megvalósuló szabadságról van szó, mely a konkrét emberrel is törődik, és az a cél mozgatja, hogy felébressze minden ember szívében az üdvösség reményét.

Jól tudjuk, hogy ez nem könnyű, és ezért rászorulunk az imádság támogatására. Istennel egységben és az Egyházzal közösségben kell lennünk. Szent Óscar azt üzeni nekünk, hogy Isten nélkül és az Egyház szolgálata nélkül ez nem lehetséges. Egy alkalommal úgy utalt a bérmálásra, mint a „mártírok szentségére” (Homília, 1977. december 5.). Valóban, „a Szentlélek ereje nélkül, amelyet az első keresztények püspökeiktől, a pápától kaptak…, nem tudták volna elviselni az üldöztetést, nem tudtak volna meghalni Krisztusért” (ugyanott).

Vigyük bele imánkba ezeket a prófétai szavakat, és kérjük Istentől az ő erejét a mindennapi küzdelmekhez, hogy – ha szükséges – „életünket is készek legyünk odaadni Krisztusért” (ugyanott).

Üdvözletemet küldöm innen Isten egész szent népének is, mely Salvadorban zarándokol, és ma örömmel ujjong, mert tanúja lehet, hogy egy fiát az oltár dicsőségére emelték. Salvador népének élő hite van, mely a népi vallásosság sokféle formájában fejeződik ki, és amely átjárja társadalmi és családi életét: Isten hív szent népének hite! Kérem tőletek, papok és püspökök: „Viseljétek gondját Isten hív szent népének, ne botránkoztassátok meg, hanem viseljetek gondot rá!” Nem hiányoztak a nehézségek, sem a szakadás csapása, a háború csapása; az erőszak erősen rányomta bélyegét a közelmúlt történelmére, de ez a nép kitart és halad tovább. Nem kicsi azon salvadoriak száma, akiknek el kellett hagyniuk földjüket, hogy egy szebb jövőt keressenek. Megemlékezés Szent Óscar Romeróról kiváló alkalom arra, hogy a béke és a kiengesztelődés üzenetét küldjétek Latin-Amerika összes népének. A nép szerette Romero érseket, Isten népe szerette őt. Tudjátok miért? Mert Isten népe ki tudja szagolni, hol van szentség. És most köszönetet kellene mondanom sokatoknak, az egész népnek, mindazoknak, akik kísérték őt, akik követték, akik mellette álltak. De hogyan mondhatnék köszönetet mindenkinek? Ezért kiválasztottam valakit, azt a személyt, aki nagyon közel állt hozzá, aki kísérte és követte őt, a nép egyik nagyon egyszerű tagját: Angelita Moralest. Ő Isten népét képviseli. Kérem szépen Angelitát, hogy jöjjön ide, ha tud. [Taps és ének kíséretében Morales asszony a pápához megy.]

Mindnyájatok öröméhez csatlakozva kérem Máriát, a béke királynőjét, hogy viselje gondját, gyengéden, Salvador minden lakosának, és kérem Urunkat, hogy áldja meg az ő népét gyengéd irgalmával… És mondjátok csak, fizettetek-e azért, hogy ide beléphessetek? [Válaszolnak: Nem.] Jól van, most viszont fizetnetek kell, a fizetség pedig az, hogy imádkoztok értem. Az áldás előtt kérjük Szűz Mária segítségét! Üdvöz légy, Mária… Szent Óscar Romero! [Válaszolják: Könyörögj értünk!] És áldjon meg benneteket a mindenható Isten…