Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Szentek. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Szentek. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. szeptember 11., szerda

Tebaiszi Szent Pafnúciusz



Szent Pafnúciusz
püspök hitvalló. 
~ 360. 


Egyiptomban, Tebaisz területén volt püspök. Maximinusz császár alatt kegyetlenül megkínozták hitéért. Nagy Konstantin idejében nagy volt a becsülete. 



2019. szeptember 10., kedd

Konstantinápolyi Szent Pulchéria



Szent Pulchéria 
császárnő

Szülei Arkadiosz és Eudoxia császári pár volt. Először anyját, aztán apját vesztette el. Kilenc éves korára teljesen árván maradt még 3 testvérével. Pulchéria, a legidősebb, messze kimagaslott testvérei közül értelmével, éleslátásával és kormányra termettségével. Pár esztendő alatt csaknem az akkori tudományban jártas lett. Ismerte és megtanulta a kormányzás rejtelmeit is.

Tizenöt éves korában a birodalom kormányzását kezébe vette. Sohasem volt a Kelet-Római Birodalomban olyan jólét és boldogság mint akkor. Trónörökös öccsét maga nevelte. Miután feleséget szerzett számára, 421-ben átadta neki a hatalmat. Az ország ügyeinek intézésében azonban továbbra is részt vett. Ellenségeinek sikerült elérniük, hogy a császár többször is száműzetésbe küldte nővérét. Amikor azonban látta, hogy a bajok megnövekedtek, visszahívta testvérét. Az ország érdekében Pulchéria sértődés nélkül visszajött.  Bár bíborban született, de szülei halála után a legszigorúbb fegyelemben élt a palotában. Kormányzása idején is ezt az életmódot folytatta. Nagy tettei közé tartozott hogy a száműzetésben meghalt Aranyszájú Szent János főpap hamvait nagy ünnepélyességgel hazahozatta. Öccse: Teodoziosz császár halála után (450), a birodalom kormányzása újra rámaradt. Hogy az ország sorsát biztosítsa, Markiánosz szenátorral házasságot kötött. Pulchéria 553-ban fejezte be életét.


2019. szeptember 9., hétfő

Diabiszi Szent Teofán



Szent Teofán 
böjtölő és hitvalló


Teofán szülei pogányok voltak és pogány isteneiket imádták. Teofán fiatal korában ismerte meg a keresztény hitet. Isten angyala vezette el őt Diabisz hegyére, és átadta őt egy böjtölő atyának, aki már 75 éve élt szerzetesi életet. Az atya tanította növendékét a szerzeteséletre és a szent könyvek olvasására. Mindkettőjüket angyal táplálta. Öt év múlva az atya meghalt. Teofán 28 éven át élt barlangjában, folytatva böjtölő életét. Később, az angyal szavára elment messzebbre és hirdette az evangéliumot. Kár, Karin és Numerián királyok elfogták és megkínozták. 100 ütést kapott mellére, és más kínzásokban is részesült. Amikor kínzói látták, hogy sok csodát tesz, az emberek nagy számban jönnek hozzá a keresztségért, elszégyellték magukat és csendben elengedték a szentet. Teofán, barlangjába visszatérve még 17 évet élt szigorú böjtben. 300 körül halt meg szent halállal.


2019. szeptember 8., vasárnap

Urbinoi Szent Szeráfina



BOLDOG SZERAFÍNA 
klarissza 
(1428-1478)


Marche tartományban, Urbino városban született grófi családból. Anyja Colonna* Katalin, V. Márton pápa unokahúga. Keresztneve: Szuéva. Szüleit korán elvesztette, ezért Rómában, a Colonna grófok palotájában nevelkedett. 1448-ban az özvegy Sforza* Sándor gróf felesége lett s Pesaroba költözött. Nevelte férje első házasságából született két fiát mint saját gyermekeit. Közben férje hosszabb ideig volt távol, más asszonyt szeretett meg. Feleségét megunta, sőt többször is életére tört, végül kényszerítette, hogy a pesaroi klarissza zárdába költözzön. Szuéva rokonai felelősségre vonták a grófot, mire az jegyzővel vonult fel a kolostor beszélőszobájába, ahol a rokonok és felesége várták. Ott Szuévát házasságtöréssel vádolta. A vád annyira váratlanul érte az asszonyt, hogy szóhoz sem tudott jutni. Mire a jegyző a hallgatást beleegyezésnek véve írta: Mindent beismert. A gróf kárörömmel távozott, a rokonok is eloldalogtak. (A jegyző kezét, mellyel a jegyzőkönyvet írta, még aznap összemarta egy megvadult szamár, mire a jegyző szétkiabálta a csalást.) Szuéva lelkében fájdalmas volt a seb. A szenvedő Úr Jézus adott neki erőt, hogy a rágalmat elviselje. Mert o még többet szenvedett. Kérte a nővéreket, fogadják be klarisszának. Ez 1460-ban történt. Szerafina néven 18 évig élt a klarisszák között, közben megválasztották apátnőnek is. Példaadó volt az alázatban, a fegyelem megtartásában, a házimunkában, betegek gondozásában. És engesztelt azokért, akik vétkükkel nemcsak őt, hanem az Urat is megbántották. Sforza gróf egy idő múlva ráunt szeretőjére is, akit elkergetett. Az elűzött asszony magába szállt, bűnbánatot tartott. S úgy látszik, Szerafina engesztelése kedves volt Isten elott: Sándor gróf is megtért s a kolostornak küldött ajándékokkal igyekezett jóvátenni előző gonoszságát. Szerafina 1478-ban, kisboldogasszony napján halt meg. Évszázados tiszteletét XIV. Benedek pápa hagyta jóvá 1754-ben.
Szent Bernát a rágalomról:
„Könnyu kimondani a szót, de súlyos sebet okoz; gyorsan elhangzik, de sokáig tart az okozott fájdalom. Azért is a rágalom nagy vétek, nagy bűn, nagy gonoszság.”
Imádság:
Istenünk, te Boldog Szerafinát a türelem hosi példájaként állítod elénk, hogy tanuljunk tőle béketűrést, közbenjárása pedig minden bajtól oltalmazzon. A mi Urunk Jézus Krisztus által.


2019. szeptember 5., csütörtök

Római Szent Tifail és Tibea



Tifail és Tibea 
 vértanúk



A két szent édestestvér vértanú mindenki előtt bátran hirdette, hogy Krisztus az igaz Isten, Ő a teremtője és gondviselője mindennek. Vele szemben a bálványok csak süket szobrok. Tanításukra sok ember lett Krisztus hitének követője. Emiatt a pogányok megkötözték őket és sokat kínozták. Végül Tifailt fára függesztették, és fűrésszel kettéfűrészelték. Testvérét Tibeát lándzsával nyakon döfték. Dicsőítő énekekkel ajkukon adták vissza lelküket Isten kezébe. Ez a II. században történt Traján császár uralkodása idején.