Boldog Meszlényi Zoltán Lajos

Boldog Meszlényi Zoltán Lajos

 1892-ben Hatvanban született. Édesapja tanító, majd iskolaigazgató volt. Zoltán az öt gyermek között másodikként látta meg a világot. Gimnáziumi tanulmányait a rimaszombati protestáns gimnáziumban kezdte, majd miután a család Budapestre költözött, a második osztálytól a VIII. kerületi állami gimnáziumban (Tavaszmező utca 17.) folytatta. Onnét jelentkezett 1907-ben kispapnak, így a gimnázium utolsó két évét kisszeminaristakánt az esztergomi bencés gimnáziumban fejezte be. A gimnáziumi érettségi után, 1909-ben pártfogója, Vaszary Kolos bíboros-hercegprímás, esztergomi érsek Rómába küldte továbbtanulni. Teológiai tanulmányainak nagy részét a Collegium Germanico-Hungaricum növendékeként a Pápai Gergely Egyetemen végezte. 1912-ben filozófiai doktorátus szerzett. Egy ideig Innsbruckban is tanult. Itt szentelték pappá 1915. október 28-án.

Magyarországra történő visszatérése után először Komáromba nevezték ki káplánnak, de püspöke már néhány hónap múltán Esztergomba hívta, ahol a Prímási Palotában bíztak rá egyre fontosabb feladatköröket. 1917-ben Csernoch János bíboros-hercegprímás Meszlényi Zoltánt érseki levéltárossá és szertartóvá nevezte ki. 1926-ban hercegprímási és érseki titkár, majd 1931-ben a főkáptalan tagja, nógrádi és honti főesperes, később a káptalan helynöke lett. 1930 és 1936 között irodaigazgató volt.

XI. Piusz pápa kinevezése nyomán, 1937. október 28-án Serédi Jusztinián bíboros-hercegprímás Sinope címzetes püspökévé szentelte. Az új püspök jelmondatául ezt választotta: „Fidenter ac fideliter” – „Bizalommal és hűséggel”. Ettől fogva a mindenkori hercegprímás-esztergomi érsek segédpüspöke volt. Élete során jelentős egyházjogi tevékenységet végzett: ebben a témában könyvet írt, és tanított is, többek között az egri Érseki Jogakadémián és a Pázmány Péter Tudományegyetem Teológiai Karán.

Serédi Jusztinián 1945-ben bekövetkezett halála után Mindszenty József lett az új esztergomi bíboros, aki Meszlényi Zoltánt minden hivatalában megerősítette. Amikor az állambiztonsági szervek Mindszenty József bíboros-hercegprímást[2] 1948. december 26-án letartóztatták, majd koncepciós perben elítélték, az egyházmegyei ügyeit Drahos János kanonok, esztergomi általános érseki helynök vette kézbe. Drahos János 1950-ben azonban elhunyt. Ezután Meszlényi Zoltán lett az esztergomi érseki helynök, mivel a káptalan nem volt hajlandó megválasztani az állam által támogatott Beresztóczy Miklóst. Meszlényi helynöki székfoglalójában szinte ígéretet tesz: „Krisztus hű pásztoraként a hitet és Egyházunk iránti hűséget nem tagadom soha! Isten engem úgy segéljen.”

A kommunista hatalom nem tudta megbocsátani, hogy a káptalan nem az ő szándéka szerint választott helynököt. A választás után 12 nappal, 1950. június 29-én Meszlényi Zoltán püspököt elhurcolták esztergomi lakásáról az Államvédelmi Hatóság emberei. A kistarcsai internáló táborba került, ahol a többi rabtól elkülönítve magánzárkában őrizték és kínozták. Több szemtanú egybehangzó állítása szerint, télen éjjel-nappal nyitott ablaknál volt kénytelen tartózkodni.[3][4][5][6] Meszlényi Zoltán püspök ellen nem folyt semmiféle nyilvános per. Ítélet nélkül tartották fogva. Arra törekedett az állami elnyomó gépezet, hogy semmi hír ne kerüljön nyilvánosságra a letartóztatott püspök sorsáról. Úgy tűnik, utólag is eltüntettek a letartóztatásával kapcsolatos minden dokumentációt, ha egyáltalán voltak ilyenek.

Halálának körülményeiről sem tudni semmi bizonyosat. Halála feltehetőleg az elszenvedett megpróbáltatások és az orvosi ellátás hiánya miatt következett be. Halálának időpontja sem teljesen biztos: Kahler Frigyes történész szerint 1953. január 11., mások szerint valószínűbb az 1951. március 4-i dátum. [7]

Az elhunytat Rákoskeresztúron az Új Köztemető területén temették jeltelen sírba. 1966. június 24-én a földi maradványait exhumálták, átszállították Esztergomba, és az esztergomi bazilikában helyezték csendben örök nyugalomra, a nagy nyilvánosság kizárásával, az egyházmegye vezetőségének, néhány papjának és kispapjának szűk körű részvételével.

A kiskorúak ellen elkövetett visszaélésekkel szemben a jelszó a határozott cselekvés

A papok által kiskorúak ellen elkövetett visszaélésekkel szemben a jelszó a határozott cselekvés, anélkül hogy a „lincselés” csapdájába esnénk – hangoztatta egy olasz napilapnak adott interjújában Angelo Becciu érsek, vatikáni államtitkár-helyettes.

Elszántan, azonnal kell cselekedni, aki felelős, azt meg kell büntetni, és adott esetben meg kell fosztani papi státuszától – nyilatkozta Angelo Becciu érsek, vatikáni államtitkár-helyettes a Corriere della Sera olasz napilap március 1-jei számában, az interjúból a L’Osservatore Romano vatikáni napilap készített összefoglalót.

A helyettes államtitkár elismerte a püspökök által a múltban elkövetett hibákat, akik jobban aggódtak amiatt, hogy megvédjék az intézményt a botránytól, mint hogy elismerjék a borzalmakat, amik történtek. Ugyanakkor emlékeztetett, hogy „máig nincs a világon olyan szociális és politikai intézmény, mint az egyház, amely elkötelezte magát mindenhol, hogy nagytakarítást végezzen, és a gyakorlatba ültessen minden módszert a további visszaélések megelőzésére”.

Becciu érsek rámutatott az interjúban, hogy elsősorban XVI. Benedek, majd Ferenc pápa akaratának köszönhetően véglegesen felszámolták a kifogások és az önigazolások táptalaját. „Első helyen állnak az áldozatok, a gyermekek jogai. Az egyház tudatára ébredt mindennek, még ha kissé későn is ébredt fel – jegyezte meg a vatikáni államtitkár-helyettes. – Mindenesetre megtanultuk a leckét.”

„Amióta az egyház ráébredt a problémára, elkötelezte magát, hogy mindenhol nagytakarítást végezzen.” Ezt mutatja többek között a kiskorúak védelmére létrehozott pápai bizottság és a püspöki konferenciák felé irányuló határozott buzdítás, hogy rövid idő alatt dolgozzanak ki irányvonalakat a kérdéssel való szembenézéshez. Meghatározó szempont, hogy álljanak készen a polgári hatóságokkal való együttműködésre és a feljelentések megtételére.

„Számomra felfoghatatlan, hogyan voltak képesek papok ilyen bűntényeket elkövetni, nincs jelző arra, ami leírná ezt – fogalmazott Becciu érsek. – A gyermekek elleni visszaélés nem tolerálható, ez elsősorban Isten, majd az egyház elleni bűn.” Nem véletlen, hogy „Ferenc pápa e történések láttán nagyon szigorú, mint ahogy mindazok, akik szívükön viselik ezt a problémát, hogy megfelelő módon lépjenek fel ellene a megelőzés érdekében is”.

Mi még akkor a teendő? „Úgy gondolom, hogy megváltozott a hozzáállás. Egyre jobban be kell fogadni a bizottság iránymutatásait, például azért, hogy a szemináriumokban megfelelő képzést biztosítsanak a leendő papoknak. Mindenekelőtt figyeljenek oda, és legyenek szigorúak a papjelöltek kiválasztásában” – hangsúlyozta Angelo Becciu érsek, vatikáni államtitkár-helyettes.

Az Irgalmasság Szent Éve 95.

Hetedik elmélkedés

„Legyen velünk az Atyaistennek és Jézus Krisztusnak, az Atya Fiának kegyelme, irgalma és békéje, igazságban és szeretetben!” (2Jn 3) „Legyetek hát tökéletesek, amint Mennyei Atyátok tökéletes!” (Mt 5,48) „Legyetek hát irgalmasok, amint Atyátok is irgalmas!” (Lk 6,36) „Boldogok az irgalmasok, mert majd nekik is irgalmaznak” (Mt 5,7) „Menjetek és tanuljátok meg, mit jelent: ’Irgalmasságot akarok, nem áldozatot. Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem hogy a bűnösöket”(9,13) „Ha tudnátok, mit jelent:Irgalmaís ságot akarok, nem pedig áldozatot, nem ítélnétek el az ártatlanokat” (12,7) (Jézus ezt Ozeás prófétától veszi át) Ennek a gyengédségnek közel kell vinnie a nyomorulthoz, amint oda kellet mennie az irgalmas szamaritánusnak a félholtra vert zsidó sebesülthöz, sőt még utólag napi ápolást, majd később áplási díjat kellett fizetnie, amikor munkája miatt ezt már személyesen vállalni nem tudta. (Lk 10,25-37) Érdemes elolvasni Mt 18,25-35 fejezetet:két fizetni nem képes szolga és a számonkérő pénzkölcsönző uraság történetét. A királynak 10.000 talentummal (1 taletum több mint 3 kg ezüstgömb) tartozott. A királyt knyörögve kérte az adós szolga: légy türelmes, mindent kifizetek. A király tudta, hogy erre az adós soha sem lesz képes, de megesett rajta a szíve, elengedte az egész összeget mindaddig, amíg nem értesült arról, hogy tőle távozóban megverte egyik szolgatársát, mert ott helyben száz Ft-os adósságát nem tudta megadni. Az igazságos király ezt hallván visszavonta nagylelkű engedményét. Jézus szerint így jár az, aki embertársához kegyetlen, Istenhez viszont élete sok-sok bűnét nem tudja, nem hajlandó szentgyónással elrendezni. A mennyei boldogság helyett megérdemli az örök poklot. János apostol szerint: „Az az ő parancsa, hogy higgyünk Fiának, Jézus Krisztusnak nevében, és szeressük egymást parancsa szerint. Aki teljesíti parancsait, Istenben marad, és Isten is őbenne. Azt, hogy ő bennünk marad-e, a Lélektől tudjuk, akit nekünk adott” (a bérmálás szentségében) Tartjuk-e a meghitt kapcsolatot vele?

Nagyböjt 3 hete péntek

Nagyböjt 3 hete péntek            
Oz 14, 2-10; Mk 12, 28b-34
„Nem vagy messze az Isten országától

Urunk, Jézus Krisztus az emberi nem legfőbb tanítója. Az Ő emberi esze a teremtett értelmek között, tehát az angyalok és a világtörténelem során a földön élt és most és majdan még élő emberek értelme összességén túltesz. Mindazt, amit tudnia lehet és kell, mint Megváltónak, tudja. Emberi értelme viszont természetesen nem mindentudó, mert az csak az isteni értelem kiváltsága. De azt elmondhatta tanító körútjain: figyelmeztetésül zsidó vitapartnereinek: „Aki felülről jön, fölötte van mindenkinek. Aki a földről való, az földi, és a földről beszél. Aki a mennyből jön, feljebb való mindenkinél. Arról tanúskodik, amit látott és hallott, de a tanúságát senki sem fogadja el. Aki elfogadja tanúságát, az igazolja, hogy Isten igazmondó”. (Jn 3, 31-33) Az a törvénytudó, akivel most a felolvasott evangéliumi részletben találkoztunk, feszült figyelemmel hallgatta Jézus vitáját a szaddúceusokkal. Ezek voltak a Jézus korabeli szabadelvűek, akik azt hitték, mint minden szabadelvű, hogy mindenkinél okosabbak. Jézust is zavarba akarták hozni az egy asszony és hét testvér históriájával. Mózes törvényére hivatkozva elmondják, hogy a törvény szerint a meghalt testvérnek gyermektelen özvegyét a testvéreinek sorba feleségül kellett venniük, hogy utódot támasszanak testvérüknek. Egyiknek sem sikerült a feladatot teljesítni. Akkor a mennyországban majd kinek a felesége lesz az özvegy? Jézus megfelelt nekik: „Nyilván azért tévelyegtek, mert nem ismeritek az Írásokat sem az Isten hatalmát”. (Mk 12, 24) Nem tudjátok, hogy az emberi szaporodás csak a földön lehetséges. Amikor ezt hallotta egy hívő írástudó, megdicsérte Jézust. Ő is kérdezett azonban valamit: „Melyik a legelső az összes parancsok közül?” (28) Jézus elmondja Mózes válaszát: „Az összes parancs közül a legelső ez: Halld, Izrael! A mi Urunk, Istenünk az egyetlen Úr! Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből, és minden erődből. Ez az első parancsolat. A második hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!” (29-31) Az írástudó boldogan gratulál Jézusnak, és elmondja, hogy ő is ezt gondolta. Az Úr erre ennyit válaszol: „Nem vagy messze az Isten országától” Kicsit visszapillantunk Jézus első igehirdetésére, amikor minden zsidónak megüzente: „Betelt az idő, és elközelgett az Isten országa. Tartsatok bűnbánatot, és higgyetek az evangéliumban” (Mk 1, 15) Mit hiányolhatott Jézus ennek az írástudónak a gondolkodásából? Hogy nem ismeri Jézust, teljes megváltói küldetését, és mondanivalójának lényegét: Az Isten országa az a szellemiség, amelyben az igazság és a szeretet az alapérték, ezen belül, pedig a teljesen önzetlen szeretet mindenki iránt, akiket a jó Isten mellénk rendelt, hogy boldogságukat teljes erőnkből szolgáljuk. Mi ezt már könyv nélkül is tudjuk, sőt teljes odaadással gyakoroljuk. Hála Istennek.

ALEXANDRIAI SZENT PIÉMA

Szent Piéma 

szűz

Szentünk Alexandria környékén született Egyiptomban. Ott élte vezeklő életét elzárkózva, böjtben, imádságban és kézimunkában. A szentéletű szűz 337-ben hunyt el.

A Szentatya fogadta a Pápai Életvédő Akadémia tagjait

Ferenc pápa a Pápai Életvédő Akadémia tagjaival - OSS_ROM

„Mára bármiféle terv szerint formálható anyaggá alacsonyodott az emberi természet, amelyet meg kell óvni az ideológiai gyarmatosításoktól, az önzéstől és a hazugságtól, amelyek a bűnt erénynek, a gazdasági érdekeket pedig közjónak álcázzák.” Így fogalmazott Ferenc pápa az Pápai Életvédő Akadémia közgyűlésének tagjaihoz intézett beszédében. A tanácskozást az erény szerepe az élet etikájában témájáról tartják.

A kockázat mindig abban áll, hogy jónak hívjuk a rosszat és rossznak a jót

A kockázat mindig abban áll, hogy jónak hívjuk a rosszat és rossznak a jót. Az is igaz, hogy ma számos intézmény működik az élet szolgálatában, de számos struktúra létezik, amely inkább a gazdasági érdek, mint a közjó miatt aggódik. Ma egyes kulturális áramlatok nem ismerik el az isteni bölcsesség lenyomatát a teremtett valóságban és az emberben sem. Emberi mivoltunk pedig egyedülálló és nagyon értékes Isten szemében – hangsúlyozta a pápa. Ezért meg kell őriznünk emberségünket. A szabadság és az igazság tiszta levegőjével kell ellátnunk, és védelmezni kell az önzéstől és a hazugságtól.

Gyakran előfordul, hogy az erény neve alá rejtik a szenvedélyeket

A pápa sürgeti az emberi élet befogadását és annak ápolását azzal a méltósággal együtt, amely bármely körülmény között megilleti. A mai kultúra továbbra is őrzi a feltételeket, amelyek megerősítik, hogy az ember bármely életállapotban is védelmezendő érték. Ennek ellenére gyakran erkölcsi bizonytalanságok áldozata, amelyek nem teszik lehetővé az élet hatékony védelmét. Gyakran előfordul, hogy az erény neve alá rejtik a szenvedélyeket.

Amikor a szív korrupttá válik, súlyos következményekkel jár a társadalmi életre

Ferenc pápa rögtönzött szavakkal hozzátette: figyeljünk oda az új ideológiai gyarmatosításra, amely belopakodik az emberi gondolkodásba, még a keresztény gondolkodásba is az erény, a modernitás, új viselkedésmódok formájában. Ezek gyarmatosítást jelentenek, elveszik az ideológiai szabadságot, mert félnek az Isten által teremtett valóságtól. Ez a megkeményedett szív dinamikája: minél inkább hajlik a szív az önzésre és a rosszra, annál nehezebben változik meg és amikor a szív korrupttá válik, súlyos következményekkel jár a társadalmi életre. Ahogy Jeremiás próféta mondta, eljutunk oda, hogy csak a saját érdeket vesszük figyelembe, ártatlan vért ontunk és erőszakot és gyötrelmet okozunk.

Csak a Szentlélek reformálhatja meg szívünket, ha közreműködünk

Ez az állapot nem változhat meg sem elméletek, sem társadalmi vagy politikai reformok hatására. Csak a Szentlélek reformálhatja meg szívünket, ha közreműködünk. Erényről beszélni nem „kozmetikai”, külső megszépülés kérdése, hanem a szív megtisztítása a becstelen vágyaktól és a jó őszinte keresése. Az élet etikája terén is a szükséges előírások a személy tiszteletben tartására nem elegendőek ahhoz, hogy teljességében megvalósítsuk az ember javát. Az élet előmozdításán dolgozó személyek erényei jelentik a végső biztosítékot ahhoz, hogy az ember javát valóban tiszteletben tartsák.

Az etikai ismeret helyes alkalmazása nem elég a helyes cselekvéshez

Ma nem hiányoznak a tudományos ismeretek és a technikai eszközök, amelyek segítséget nyújtanak az emberi életnek, amikor gyengének mutatkozik. Sokszor azonban hiányzik az emberség. Az etikai ismeret helyes alkalmazása nem elég a helyes cselekvéshez, hanem feltételezi a törékeny ember iránti valós érdeklődést. Az orvosok és minden egészségügyi dolgozó sose mellőzzék a tudomány, a technika és az emberség együttes alkalmazását.

Mutassuk meg az élet szépségét

Ferenc pápa végül arra hívta a Pápai Életvédő Akadémia tagjait, hogy azok, akik az élet védelmének és előmozdításának szentelik magukat, elsősorban mutassák meg annak szépségét. Ahogy az egyház nem prozelitizmus, hanem „vonzással” növekszik (Evangelii gaudium, 14), úgy az emberi életet is csak akkor lehet hatékonyan védeni és elősegíteni, ha ismerjük és megmutatjuk szépségét. Ha megélitek az őszinte együttérzést és a többi erényeket, akkor kiemelt tanúságtevői lesztek az élet Atyja irgalmasságának.

Az Irgalmasság Szent Éve 94.

Az Úr Szolgája - Elmélkedés negyedik rész

Az Úr Szolgája az emberek üdvözítésére jön a földre. Isten szereti az embereket, csodálatos ajándékokkal halmozta el teremtésük alkalmával. Ezeknek a foglalata volt, hogy a megszentelő kegyelem révén gyermekeivé fogadta őket. Ezt a végtelen szeretetet a kezdet kezdetén gyermekded örömmel fogadta Ádám és Éva, és viszonozták is teljes odaadással. Ámde jött a kísértés. Ha megszegitek Isten tilalmát, akkor még nagyobb örömökben lesz részetek, istenként uralkodhattok ti is, mércéje lesztek jónak és rossznak. Elkövették a bűnt. Győzött Évában valami érthetetlen nagyravágyás. Aztán magával ragadta Ádámot is. Isten számára óriási volt a sértés. A legszentebb lényegét érintette, hiszen Isten maga a Szeretet. Mit tesz az ember, ha a szeretetét csúfolják meg gonosz sértéssel? Vérig sértődik. Férfiaknál ez régen párbajt kívánt. Legtöbbször így szólt a kihívás: az első vérig! A vérig sértett Isten azonban nem így gondolkodott. Először is nem büntette őket az ördög reménye szerint azonnal a pokolba sújtva, mint a bukott angyalok hadát. Aztán kiszabott jócskán büntetéseket, de azonnal életbe léptetett egy új üdvösség-tervet, a megváltásét. Ennek lényege: az isteni igazságosság követeli a sértéssel egyenértékű büntetést, végtelen sértés, végtelen  büntetés-, de ezt nem az egyszerű emberekkel vállaltatja, hanem Fiában maga vállalja el. Ez az isteni Szeretet lényege. Ezért írja Izajás próféta: „így szól az Úr, Izrael megváltója, Szentje ahhoz, akit megvetnek az emberek, akit utálnak a nemzetek, a kényurak szolgájához: Királyok látnak majd és felállnak, fejedelmek, és leborulnak, az Úr miatt, aki hűséges, Izrael Szentje miatt, aki kiválasztott téged.”. (Iz 49,7) Izrael Istene beszél, aki szent, vagyis egészen más, mint a teremtmények. Arról nyilatkozik, hogy az emberekhez megváltást hozó Szolgáját megvetéssel utasítják el az emberek és a nemzetek nem látják szívesen, sőt kifejezetten elfordulnak tőle, a kényurak pedig felhasználnák sanda céljaikra. Ha az ószövetségi választott népre gondolt a próféta, amikor az emberekről szól, nagyon helyénvaló a látomása, hiszen a  vezetők többsége elutasította Jézust, sőt ellenségnek kiáltotta ki, elvették nemzeti jogait, támogatásukra késztették az egyszerű emberek tömegét, pogányokkal feszíttették keresztre a főváros falain kívül. A kétezer éves keresztény történelem során sok új nép elfogadta Megváltónak, egész Európa keresztény lett, sőt a kereszténység központja. De keletkeztek újabb vallások is, amelyek más megváltót hirdettek és fogadtattak el, meggyűlöltetve Jézust és híveit. Más nemzetek elvitatták istenségét, az Atyától való küldetését, egyszerűen pogány nép szülte közembernek kiáltják ki ma is, mutogatnak csontjait takaró sírhalmot. Voltak önkényurak, akik kihasználták rendszerük támogatására sajátítva ki a tanítását. Ezek bizony lehangoló üzenetek, de nem csökkentik a Szolga szeretetét. Vállalja, és kifejezetten megtéríteni törekszik ellenségeit is, hiszen ezért jött, és rajta kívül nincs üdvösség. De mindig nagy szükség van pozitív példára is, hogy a Szolga emberileg is érezze Atyja hatalmát küldetése teljesítése közben. A mindenkit ülve fogadó királyok felállva tisztelik meg, fejedelmek borulnak térdre neve hallatára. Milyen hamar megnyilatkozik ez, amikor a bölcsek, a háromkirályok messze földről érkeznek imádni a Kisdedet. A történelemben pedig    mennyi király és fejedelem hódolt meg előtte! Köztük vannak a magyar királyok is, sőt az  utolsó magyar fejedelem, Géza is. A felsorolt emberi példákon kívül nyilvánosan tanúságot tesz róla a küldő Mennyei Atya is.    Amikor Keresztelő Szent János és nagy csoport figyeli a Jordán partjára kikapaszkodó Jézust, a Szentlélek galamb alakban fölötte lebeg, az égből pedig az Atya szól zengő hangon: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik”(Mt 3,17) Három apostola füle hallatára is megismétli az Atya a táborhegyi színeváltozás alkalmával. (Mt 17,1-8) Mindez a kegyelem idején, tehát Jézus nyilvános működése alatt történik.

Nagyböjt 3 hete csütörtök

Nagyböjt 3 hete csütörtök         
Jer, 7, 23-28; Lk 11, 14-23
„Egyszer Jézus kiűzött egy ördögöt, amely néma volt”

Jézus az Isten egyszülött Fia, aki érettünk emberré lett. Az ördögök gyűlölték, mint ahogy ma is n gyűlölik. Az angyalokat teremtésük után azonnal próbatételnek vetette alá Isten, mert tiszta szellemek voltak, nem volt szükség arra, hogy évtizedekig spekuláljanak, mint az emberek, hogy hová akarnak kerülni: a mennyországba vagy a pokolba. Nekik elég volt néhány perc a megfontolt, örök döntésre. A próba egyetlen kérdés eldöntéséből állt. Az Istent imádni kell, mert végtelen nagy Úr. Isten második Személye a történelem során személyi fönsége alá felveszi az emberi természetet is, összeköti örökre az isteni természettel, és istensége miatt emberségét is imádni kell. Vállaljátok? Az agyalok kilenc kara azonnal gondolkodni kezdett. Egy részük Mihály arkangyallal élükön, azonnal döntött: vállaljuk. Mások (nem értjük, miért) gőggel feleltek: az angyal sokkal nagyobb és előkelőbb teremtmény, mint az ember. Ha a második Isteni Személy a teremtmény természetét veszi fel, miért nem a legnagyobb angyalét? Emberként nem imádjuk. „Ekkor nagy harc támadt az égben. Mihály és angyalai harcoltak a sárkánnyal. A sárkány és angyalai harcoltak, de nem diadalmaskodtak, sem helyük nem volt többé az égben. Ekkor letaszították a nagy sárkányt, az őskígyót, akit ördögnek és sátánnak is hívnak, aki elcsábítja az egész világot. Letaszították a földre, és vele együtt angyalait is letaszították” (Jel 12, 7-9) Szent János hetven évvel később látta mindezt és írta meg okulásunkra: „Jaj a földnek és a tengernek, mert hozzátok szállt le az ördög nagy haraggal, s tudja, hogy kevés ideje van!” (12) Ott volt az említett eseménynél Jézus, a néma ördög kiűzője. Az ördög engedelmeskedett neki, mert Isten, és azonnal megszűnt hatalma a megszállt ember felett. Azonnal beszélni is kezdett a szerencsésen meggyógyult. A néma ördög azonnal segítséget kért, mobiltelefon nélkül. Néhány társa felingerelt pár embert, akik jó partnerként most a megtestesült Fiúistent szerették volna megleckéztetni. Jézus „az ördögök fejedelme, Belzebub által űzi ki az ördögöket” (Lk 11, 15) Jézus pillanatok alatt elnémítja esztelen vádlóit: „Ha a sátán meghasonlott önmagával, hogyan állhat fönn az ő országa?” (18) Az Úr hivatkozik arra is, hogy apostolai, akiket a zsidó népből válogatott, mind megkapták tőle az ördögűző hatalmat. „De ha én Belzebub hatalmával űzöm ki az ördögöket, a ti fiaitok ki által űzik ki? Ők lesznek tehát a ti bíráitok. De ha én Isten ujjával űzöm ki az ördögöket, bizonyára elérkezett hozzátok az Isten országa” (19-20) a sátánnak számos kedveltjét tartják számon a világban. Bőven vannak olyanok, akik nem sátánimádók, de Jézus mondása áll rájuk: „Miért nem értitek a beszédemet? Mert nem tudjátok hallgatni az igéimet. Ti az ördögatyától vagytok, és atyátok kívánságait akarjátok cselekedni. Ő gyilkos volt kezdet óta, és az igazságban meg nem állt, mert nincs benne igazság. Amikor hazugságot szól, magától beszél, mert hazug, és a hazugságnak atyja” (Jn 8, 43-44) Tisztességes magyar nem lehet ördögpárti. Kerüljétek a hazugokat.

SZICILIAI SZENT EUTHÁLIA

Szent Euthália

 vértanúnő

Szentünk Szicíliából származott és a III. században élt. Anyja vérfolyásban szenvedett. Álmában két szent vértanú megígérte neki, hogy meggyógyul, ha megkeresztelkedik. Megkeresztelkedett, meggyógyult és leányát is megkeresztelte. Amikor ezt fia meghallotta, anyját meg akarta ölni, a leányt pedig átadta megkínzásra. Végül saját testvére fejezte le.

Az Irgalmasság Szent Éve 93.

Az Úr Szolgája - Harmadik elmélkedés

A Szolga elsődlegesen az Úr szolgája. Természete szerint az Úristen képmása, aki tőle született az idő kezdete előtt. Isten az Istentől, világosság a világosságtól, valóságos Isten a Valóságos Istentől. Született, de nem teremtmény. Nem emberi módon született az Atyától, hanem szellemi születéssel. Ő a Szentháromság Második Személye, a Fiú. Megtestesült a Szentlélek erejéből és emberré lett értünk, emberekért, a mi üdvösségünkért. Ettől kezdve, hogy emberi testet öltött, az embereknek is szolgált Atyja akarata szerint. Tanította, gyógyította őket. Ennek a szolgálatnak legszembetűnőbb megnyilatkozása volt az utolsó vacsorai lábmosás. Péter apostol fogta fel eme szolgálatnak igazi értelmét: „Uram, te mosod meg az én lábamat? Jézus azt felelte neki: Amit teszek, azt te most nem érted, de majd később meg fogod érteni. Péter erre így szólt: Az én lábamat ugyan meg nem mosod soha! Jézus azt felelte neki: Ha nem moslak meg, nem lesz részed velem. Akkor Simon Péter azt mondta: Uram, ne csak a lábamat, hanem a kezemet és a fejemet is! Miután megmosta a lábukat, és fölvette felsőruháit, újra leült és azt mondta nekik: Tudjátok-e, mit tettem veletek? Ti úgy hívtok Engem: Mester, és: Uram, és jól mondjátok, mert az vagyok. Ha tehát én, az úr és mester megmostam a lábatokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. Mert példát adtam nektek, hogy amit én tettem veletek, ti is úgy tegyetek. Bizony, bizony mondom nektek: nem nagyobb a szolga uránál, sem a küldött nem nagyobb annál, aki őt küldte” (Jn 13,6-9.12-16) A  Szolga itt nyíltan kifejti, hogy „az Atya nagyobb nálam” (Jn 14,28) Izajás így fejezi ki ezt: „Én vagyok az Úr, ez az én nevem; és dicsőségemet nem adom másnak, sem dicséretemet a bálványoknak.” (Iz 42,6) Szolgájának azonban kifejti: „Én, az Úr, hívtalak meg téged igazságban, és fogom a kezedet; megőrizlek, és a nép szövetségévé teszlek, a nemzetek világosságává, hogy megnyisd a vakok szemét, kihozd a börtönből a foglyokat, a fogházból a sötétségben ülőket”. (6-7) Vagyis Fiának minden hatalmát odaadja. A Szolga hivatása, amint föntebb fejtegettük, örök. De a küldetés földi valóra válását így vezeti be a próféta: „Hallgassatok rám, szigetek, és figyeljetek, népek, a távolból. Az Úr hívott el engem az anyaméhtől fogva, anyám méhétől emlegette nevem.” (Iz 49,1) Urunk a megváltás tényleges kezdetétől új nevet kap: „Ne félj, Mária! Kedvet találtál Istennél. Íme, méhedben fogansz és fiút szülsz, és Jézusnak fogod nevezni. Nagy lesz ő, a Magasságbeli Fiának fogják hívni, az Úr Isten neki adja Dávidnak, az ő atyjának trónját és uralkodni fog Jákob házában mindörökké, és uralkodásának nem lesz vége”. (Lk1,30-33)„Olyanná tette számat, mint az éles kard, keze árnyékába rejtett el engem; olyanná tett, minta hegyes nyíl, tegzébe dugott engem”. (Iz 49,2) a Szentlélektől irányított Simeon próféta a negyvennapos Jézust felismeri, keze árnyékába veszi, és jövendöl: „íme, sokak romlására és feltámadására lesz ő Izraelben; jel lesz, melynek ellene mondanak; és a te lelkedet is tőr járja át – hogy nyilvánosságra jussanak sok szív gondolatai”. (Lk 2,34-35) a gonosz Heródes gaz szívében a bölcsek útra bocsátásakor már készen áll a Messiás-gyilkolás terve. Amikor a bölcsek angyal segítségével túljárnak a király eszén, a kis Jézus biztos kiirtásáért megöleti az összes betlehemi kisdedet két évestől lefelé. Jézus pedig megmenekül, mint tegezbe rejtett nyíl, ami viszont vészes betegséget röpít Heródes testébe. (Mt 2,16) A Messiás nyilvános működését így jövendöli meg Izajás: „Most pedig így szól az Úr, aki anyám méhétől fogva szolgájának alkotott engem, hogy visszavezessem hozzá Jákobot, és Izrael hozzá gyűljön; mert becses vagyok az Úr szemében, és Istenem lett az én erőm; ezt mondta: Kevés az, hogy szolgám légy, hogy helyreállítsd Jákob törzseit, és Izrael maradékát visszatérítsd: a nemzetek világosságává teszlek, hogy eljusson üdvösségem a föld végéig”. (5-6) Jézus nem tette ki lábát Izrael határain kívül, de vérét mindenkiért kiontotta, majd mennybemenetele előtt megparancsolta apostolainak: „Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek.” (Mk 16,15)

Pell bíboros tanúvallomást tett az ausztrál királyi bizottság előtt

George Pell ausztrál bíboros, a vatikáni Gazdasági Titkárság prefektusa video-összeköttetésen keresztül négyórás tanúvallomást tett február 28-án, vasárnap este a bizottság előtt arról, hogy a különböző intézmények hogyan kezelték a szexuális visszaéléseket Ausztráliában.

Vallási intézmények mellett állami intézményekre, iskolákra és közösségi csoportokra – például sportegyesületekre – is kiterjed a vizsgálat, amely várhatóan több évet vesz igénybe. Az ausztrál püspökök üdvözölték a bizottság létrehozását, és megállapították: sajnos ilyen visszaélések a családokban, különféle közösségekben és intézményekben is előfordulnak, mindez nem korlátozódik az egyházakra.

Pell bíboros többször is támogatásáról biztosította a bizottság munkáját, és esküt tett, hogy személyesen találkozik az áldozatokkal, akik Rómába utaztak. A bíboros reményének adott hangot, hogy a következő napok végül mindenki számára gyógyuláshoz vezetnek.

Tanúvallomása során elismerte, hogy az egyház nem jól kezelte a szexuális visszaélések ügyét a múltban. „Nem azért vagyok itt, hogy védelmezzem, ami védhetetlen. Az egyház hatalmas hibákat követett el, és azon dolgozik, hogy orvosolja ezeket. Az egyház számos helyen, Ausztráliában mindenképpen, elrontott dolgokat, és csalódást okozott az embereknek” – hangsúlyozta Pell bíboros.

A vasárnapot követő három nap során a bíborosnak további bizonyítékokat kell nyújtania a meghallgatások során – tájékoztat a Vatikáni Rádió angol nyelvű adása.

A bizottság az 1970-es és ’80-as években kiskorúak ellen elkövetett szexuális visszaéléseket vizsgálja, amikor George Pell atya, Melbourne és Sydney későbbi érseke az akkori püspök mellett dolgozott – írja az ANSA olasz hírügynökség.

Nagyböjt 3. hete szerda

Nagyböjt 3. hete szerda

Az Ószövetség népét mindennél jobban az különböztette meg a környező pogány népektől, hogy Istenünkkel, az egyetlen Úrral olyan bensőséges viszonyban voltak, mint egyetlen más nép sem a maga isteneivel. S ebben a hasonlíthatatlanul mély és meghitt kapcsolatban Isten volt a mindenkori kezdeményező, a Vőlegény, aki újra és újra megszólította menyasszonyát, szent népét, hol becéző, vigasztaló, hol meg feddő, korholó szavakkal. Ennek a szerelmes Isten–ember kapcsolatnak a gyümölcse és egyben dokumentuma nemcsak a Szentírás legköltőibb könyve, az Énekek éneke, hanem az Izrael mindennapjait átszövő törvények és parancsok gyűjteménye is. A törvény megtartása pedig Izrael részéről nem más, mint válasz Isten szerelmes közeledésére. (A farizeusok ott hibáztak, hogy miközben aprólékos gonddal betartották a törvény előírásait, megfeledkeztek Isten személyes szeretetéről, melyből a törvény fakadt.)

Jézus Krisztus annyiban teljesítette be, tette tökéletessé a törvényt, amennyiben megtestesülésével még mélyebben gyökereztette bele ebbe a mélységes istenközelségbe, új dimenziót nyitva meg, immár nem csupán a választott nép, hanem minden ember előtt. Ettől fogva semmi sem lehet külsődleges a törvényből, hanem az egészet átjárja az Isten és ember közti szerelem, mely az Istenemberben a maga teljességében nyilvánul meg. A törvény igája ettől édes és terhe ettől könnyű, mert egy személyben nyeri el végső értelmét, jobban mondva a Szentháromság személyeinek isteni életében, amely életre mi is hivatottak vagyunk. Ezért írhatja Szent Pál, hogy „a törvény teljessége a szeretet”.

Urunk Jézus, add, hogy közelségednek ez a felfoghatatlan misztériuma megragadja szívünket, értelmünket, akaratunkat, egész lényünket. Segíts, hogy ne csupán külsőleg, észérvek alapján vagy tekintélytiszteletből, esetleg puszta megszokásból, hanem belső lendülettel, szerelmes odaadással teljesítsük a szeretet élő és éltető törvényét., a te szent és igaz parancsodat.

 

Az élet igéje – 2016. március

Az egész világon milliók olvassák és igyekeznek tettekre váltani – Chiara Lubich, a Fokoláre mozgalom alapítója kezdeményezése szerint – az adott hónapra kiválasztott bibliai mondatot és a hozzáfűzött magyarázatot, amely széles körben hatással van az egyének és közösségek életére.

„Közel van már hozzátok az Isten országa.” (Lk 11,20)

Erre vártak Jézus korában a zsidók. Ő pedig, amint járni kezdte a falvakat és városokat, ezt hirdette: „Közel van hozzátok az Isten országa” (Lk 10,9). És közvetlenül utána: „Közel van már hozzátok az Isten országa.” „Az Isten országa közöttetek van” (Lk 17,21). Jézus személyében maga Isten jött el a népéhez, határozottan és nagy erővel újra kezébe vette a történelmet, hogy a cél felé irányítsa. Csodái ennek jelei voltak.

Abban az evangéliumi részben, ahonnan az élet igéjét vettük, Jézus épp meggyógyított egy némát, megszabadította az ördögtől, aki megszállva tartotta. Ez a bizonyíték, hogy azért jött, hogy legyőzze a rosszat, mindenféle rosszat, és végül helyreállítsa Isten országát.

Ez a helymeghatározás, „Isten országa”, a zsidó nép szóhasználatában Isten működését jelentette, aki Izrael érdekében cselekszik, megszabadítja a szolgaság minden formájától, minden rossztól, igazságra és békére vezeti, valamint elárasztja örömmel és minden jóval. Jézuson keresztül olyan Istent látunk, aki irgalmas „atya”, tele szeretettel és együttérzéssel, ismeri minden gyermekének szenvedését, és tudja, mire van szükségük.

Nekünk is meg kell hallanunk, amit Jézus hirdet: „Közel van már hozzátok az Isten országa.”

Ha szétnézünk, sokszor az a benyomásunk, hogy a világban a rossz uralkodik, hogy az erőszak és a korrupció kerekedik felül. Ellenséges erők kerítenek hatalmukba, erőnket meghaladó fenyegető események vesznek körül. Tehetetlennek érezzük magunkat a háborúkkal és a környezeti katasztrófákkal szemben, a klímaváltozás okozta változások és tragédiák, valamint a migráció, a gazdasági és pénzügyi válság láttán.

Erre is érvényes, amit Jézus hirdet: azt kéri, higgyük el, hogy már most is győzelmet arat a rossz fölött, és létrehoz egy új világot.

Huszonhat évvel ezelőtt épp márciusban beszélt Chiara Lubich sok ezer fiatalhoz, és rájuk bízta álmát: „Tegyük jobbá a világot, szinte olyanná, mint egy család, akik mind egyetlen közös és szolidáris haza, az egyesült világ gyermekei.” Ez akkor is utópiának tűnt. És azért, hogy az álom valóra váljon, azt kérte tőlük, éljenek kölcsönös szeretetben, mert biztos volt benne, „így maga Jézus lesz közöttünk, a Mindenható. És tőle mindent remélhetünk”.

Igen, Jézus az Isten országa.

Mi tehát a mi feladatunk? Tegyünk meg mindent azért, hogy mindig közöttünk legyen. És így folytatta Chiara: „Akkor Jézus maga működik majd az országotokban, mert bizonyos értelemben visszatér a világba, mindenhová, ahol éltek, és jelenvalóvá teszitek őt kölcsönös szeretetetek, az egységetek által. Megvilágosít majd titeket, hogy mit kell tennetek, vezet és támogat, erőt, tüzet és örömöt ad. Általa egyetértésre jut majd a világ körülöttetek, és szertefoszlik minden megosztottság. (…) Legyen szeretet közöttetek, és vessétek el a szeretet magját a föld minden sarkában az emberek, a csoportok, a nemzetek szívébe minden eszközzel, hogy elárassza a világot és megvalósuljon az a szeretetáradat, amiről időnként beszélünk. Ti is járuljatok hozzá, hogy megvalósuljon a szeretet civilizációja, amelyre mindenki vár. Erre kaptatok meghívást. És nagy dolgokat fogtok látni.” (A Fiatalok az egyesült világért IV. nemzetközi fesztiválja (Genfest), Róma (Palaeur), 1990. március 30.)

SZENT VERZERI TERÉZ EUSZTÓCHIA

SZENT VERZERI TERÉZ EUSZTÓCHIA

 szűz, III. r., rendalapító 

(1801-1852) 

 
Az olaszországi Bergamoban született. Megalapította a Jézus Szíve Leányai Kongregációt a leányifjúság nevelésére. A kongregáció első főnökasszonya. 1850-ben, Rómában részt vett Jeromos öccsének püspökké szentelésén. Bresciában fejezte be életét 1852. márc. 1-én. Gyér életrajzi adataihoz kiegészítésül hozzátesszük: Bergamo püspöki székhely, itt élt szent Barbadico Gergely püspök a 17. században. A 19. század végén itt volt szeminarista Angelo Giuseppe Roncalli, a későbbi XXIII. János pápa. Brescia pedig az a város, ahol Merici Szent Angéla 1535-ben az orsolyiták rendjét megalapította. Egyébként a 19. században kb. száz női ferences kongregáció létesült, melyek különböző apostoli és karitatív tevékenységet fejtenek ki, közülük többen foglalkoznak a leányifjúság nevelésével, így az említett orsolyita rend, továbbá Postel Szent Mária Magdolna által 1807-ben alapított Irgalmasság Szegény Nővérei kongregáció, a Keresztes Nővérek mindkét ága – ők kortársai Verzéri Teréznek; a század végén pedig Cabrini Szent Franciska szerzetes közössége, a Jézus Szíve Missziós Nővérek, az Egyesült Államokban. Ok mind a ferences családhoz tartoznak. Verzeri Boldog Terézt II. János Pál avatta szentté 2001. jún. 10-én.
Részlet II. János Pál szenttéavatási beszédéből:
„Verzeri Szent Teréz rövid, de tartalmas élete során engedelmesen ráhagyatkozott a Szentlélek vezetésére, örökösen érezte Isten oltalmát, átadta magát a mennyei Atyának. Megélte Isten hiányának sajátos misztikus élményét is. Törhetetlen hite akadályozta meg abban, hogy a megpróbáltatások ellenére se veszítse el az Isten irgalmába vetett bizalmát. Az általa alapított Jézus Szíve Leányai kongregáció tagjainak is azt a tanítást hagyta örökségül: A belső és külső szenvedések közepette is meg kell őriznünk hitünket az Atyában, a Fiúban és a Szentlélekben.”

Imádság:

Istenünk, te Szent Teréz arra indítottad, hogy a leányifjúság erényes nevelésére új szerzeteskongregációt alapítson, add nekünk, hogy példája szítsa fel bennünk az istenszeretet lángját, melyet szerzetescsaládja tagjaiban is fellobbantott. A mi Urunk Jézus Krisztus által.

Böjte Csaba: Az irgalmasság iskolája – A tudatlanokat tanítani

Böjte Csaba ferences szerzetes a Ferenc pápa által meghirdetett rendkívüli szentévben „Az irgalmasság iskolája” címmel beszédsorozatot indított. A február 28-án Kolozsváron tartott elmélkedésében az irgalmasság lelki cselekedeteinek második állomásáról beszélt.

A homília bevezetőjében Csaba testvér az irgalmasság iskolájáról beszélt a kolozsvári híveknek, bevonva őket a közös tanulásba. Mindannyiunknak egyénileg is szükségünk van arra, hogy irgalmat találjunk és irgalmat árasszunk magunk körül, de közösségi szinten is fontos a kiengesztelődés, megbocsátás, újrakezdés – hangsúlyozta, majd hozzátette: érdemes ebbe az iskolába beiratkozni, a diplomát maga a Jóisten adja majd át a mennyek országában, az öröklakással együtt.

Mivel Mátyás király ünnepe után nem sokkal mutatta be Böjte Csaba Kolozsváron a vasárnapi szentmisét, többször utalt az igazságos uralkodóra. Kiemelte, hogy Mátyás király is, akárcsak bölcs Salamon, bölcsességre törekedett. Nem erőből, hanem tudással, bölcsességgel emelte fel a magyar népet.

Mekkora helyet foglal el az életünkben önmagunk és környezetünk oktatása, képzése? – tette fel a kérdést az erdélyi ferences. Szokásos módon ó- és újszövetségi példákat idézett fel:  a Szentírásban Salamon a bölcsességet választotta, és Isten ráadásként minden mást megadott neki. Jézus a vasárnapi evangéliumban bölcsen beszél: ha nem terem a fa, nem kivágni kell, hanem körbeásni, trágyázni. A nevelő feladatához hasonlította a szőlőművesét: a pedagógus nem egy szépségverseny zsűritagja, aki értékel, hanem szeretnie kell, fel kell emelnie a gyerekeket. Ahogyan a szobrász egy márványtömbből kihozza a csodát vagy a tájépítész egy gazos domboldalból családi parkot varázsol azzal, hogy gondolkozik, tervez, álmodik, majd verejtékes munkával megvalósítja. A gyereket, aki az utcán koldul, nem tud írni-olvasni, bölcsességgel kell felemelni oda, hogy mindezt megtanulja – ez is az irgalmasság cselekedete.

Hogy állunk mi a bölcsességgel? – tette fel ismét a kérdést Böjte Csaba. A  gyerek kis feladatokat kap, szépen megoldja, egyre okosabb lesz, halad, egy osztállyal feljebb kerül.  Az ember léte utazás a semmiből a végtelen felé. Megszületünk, megtanulunk járni, beszélni. Az Atya célja, hogy felemelkedjünk hozzá, a társai legyünk, partnerei legyünk a világ továbbteremtésében. Ez folyamatos tanulást, kibontakozást igényel. Isten újabb és újabb, egyre nehezebb feladatokat ad nekünk. Meg tudjuk-e oldani az iskolák elvégzése, a családalapítás, a gyerekvállalás, az otthonteremtés nagy feladatait?

Csaba testvér elmondta, milyen szomorúan látja maga körül, hogy az emberek mintha irtóznának a gondolkodástól. Kevés fiatal megy el fizikát, kémiát, matematikát tanulni. Elmesélte, ő maga mennyire elámult a napokban az emberi bölcsességen, amikor látta a paksi atomreaktort: az uránércet négy, nem túl nagy csövön keresztül alakítják át, és ezzel ellátják árammal a fél országot.  Felidézte, hogy a Jóisten első parancsa az volt, „hajtsátok uralmatok alá a földet”: Isten parancsa, hogy gondolkozzunk, megoldást keressünk, továbblépjünk. Nem bűn keresni a válaszokat a kérdésekre. Isten nem ad olyan feladatot, amelyet nem tudunk megoldani.

Elképzelte, hogy Mátyás idejében is sok gond volt, amit a nagy király megoldott, majd elmondta, hogy a 21. századi Erdély magyarságának is van egy csomó házi feladata, és sokszor csak nyafognak a feladatok előtt, mint a rossz diák, ahelyett hogy azon gondolkoznának, hogyan lehet továbblépni. Figyelmeztetett: a múltat tanulni kell, hiszen a nemzetek tanítómestere a történelem, de az aranykor nem mögöttünk van. Isten országa nem mögöttünk van, hanem előttünk! – buzdított. A lelkünkben élő, vágyott tündérkert – ahol béke és szeretet van, ahol az ember alkot, teremt – nem mögöttünk, hanem előttünk van, és összefogva a körülöttük élő emberekkel az erdélyi magyarság meg tud valósítani egy olyan világot, amely mindannyiunk számára jobb lesz.

Csaba testvér a kolozsvári hívek előtt felelevenítette azt a történetet, amikor Sepsiszentgyörgyön himnuszénekléssel tiltakoztak az ellen, hogy bírsággal sújtották a köztéren való himnuszéneklést, és meghívták őt is, hogy imádkozzon velük, beszéljen a tömeghez. Elmesélte, hogy nagy aggodalmában Istenhez fohászkodott, és azt értette meg, hogy a szeretet parancsáról kell beszélnie. Aki magyarként él itt, és nem tudja szeretni, tisztelni a velük együtt élő románokat, az nem jó keresztény, aki pedig románként él itt, és nem tudja szeretni, tisztelni magyar honfitársait, nem jó román állampolgár – mondta. Nagy tapssal fogadták. Nem a románokkal van baj, hanem azzal, hogy az út tele van gödrökkel, azzal, hogy elmennek az országból az orvosok, a fiatalok. Azért imádkozott, hogy Bukarestben az országházán lobogjon a székely zászló, végül együtt imádkozták magyarul a Miatyánkot, majd románul is elkezdte: egyedül maradt ugyan, de mögötte a rendőrök elkezdték vele együtt imádkozni. Fontos bölcsen, hitelesen küzdeni az igazunkért, nem gyűlölettel, haraggal – tette hozzá a történethez Csaba testvér.

A ferences szerzetes személyes történettel folytatta beszédét: édesapja egyik verse miatt hét év börtönt kapott a társadalom izgatásáért. Négy és fél után szabadult, szabadulása után nem sokkal meghalt, mert a börtön megviselte egészségét. Gyermekként benne élt, hogy apjáért bosszút kellene állnia, de hamar belátta, hogy a verőlegények csak a hatalom eszközei voltak. Arra is rájött, hogy az ő igazi ellensége a sötétség, az emberi butaság, amely miatt akkoriban oly sok ember szenvedett. A gyűlölködésnek, haragnak csak a gonosz lélek veszi a hasznát. A sötétséget egy szál gyertyával lehet megszüntetni, a fény bármi másnál többet ér; az emberi butaságot pedig a tanítással, tanulással lehetne felszámolni. Elment hát a teológiára, és azóta is gyerekeket nevel, bátorítja őket, hogy elinduljanak a szeretet, a fény útján.

Tudatlanokat tanítani! Ne ítélkezzünk, az ítélet senkit nem tesz jobbá – figyelmeztetett az irgalmasság iskolájának elmélkedésében Csaba testvér. Elmesélte, hogy egyszer Déván befogadott egy tizenkét éves fiút, aki soha nem járt iskolába. Beíratták első osztályba, ahol aztán gúnyolták a többiek, ő pedig jól elverte őket. A kicsik a sarokba szorították. Csaba testvér átölelte, a fiú kiabált, dühöngött, aztán pedig elkezdett zokogni. Bemutatta neki az osztálytársait, mesélt a sebeikről, családi hátterükről. A gonosz léleknek nincs keze, nem tud megütni, azt szeretné, te add kölcsön a kezed, hogy fájdalmat okozzon vele. Legyen annyi eszünk, hogy ne bántsuk egymást! Kérjük Istentől azt a kegyelmet, hogy jó testvérekként békében építsük az ő országát – mondta nekik. A gyerekek megértették, együtt imádkoztak. A nevelő azonban azt mondta, aki verekszik, annak száz guggolás a büntetése: a fiúnak öt gyerek után ötszáz járt. Maga Csaba testvér kezdett el guggolni, aztán a fiú is beállt, ketten elvégezték az ötszázat: a fiú bizonyára ma is barátjának tartja ezért. A történet nyomán arra buzdított, hogy mindig van megoldás, ha követjük Jézus példáját, az ő lelkületével keressük a megoldást, akkor meg is találjuk, és nem a gonosz lélek diadalmaskodik.

Böjte Csaba végül kérte az Úrtól, hogy ebben a kusza, összetett világban megtaláljuk azt az utat, amely tovább vezet, és az életet, a reményt hordozhatja mindannyiunk számára.

Az Irgalmasság Szent Éve 92.

Az Úr Szolgája - Második elmélkedés

Izajás próféta Ebed Javeh ének-sorozatának első része a könyv 42,1-9- fejezetében található. Isten Szolgája tökéletesen megérti az Úr akaratát és hűségesen teljesíti azt minden percben. Ennek megfogalmazása a Fiúistenben öröktől fogva élt, hiszen az Atya a világ teremtése előtt már úgy tervezte, hogy Fia idők folyamán felveszi az emberi természetet. Ennek célja az volt, hogy Isten végtelen tökéletessége legyen minden teremtmény ősmintája. A Fiú az Atyának tökéletes képmása, kimerítő önismerete. Ha felvesz isteni természete mellé egy teremtett emberi természetet, ezen keresztül valóban Isten képmása lesz minden teremtmény. Emberlelke a szellemvilág, emberi teste pedig az egész anyagvilág formája lehet. Ehhez a vállaláshoz még hozzá jött az emberek bűnbeesése után a másik nagy feladat: az emberi nem megváltása. A Fiúisten elvállalta engedelmesen mindkét tervet az idő kezdete előtt. Ennek hírét először Dávid király és próféta hallotta kinyilatkoztatásban: „Sokat tettél értünk, Uram, én Istenem, csodáiddal és terveiddel: nincs hozzád hasonló senki sem! Hirdetni akarom őket és beszélni róluk, de túl sok ahhoz, hogy számba vehetném. Vágóáldozatot és ételáldozatot nem kívántál, hanem készségessé tetted fülemet. Égő s bűnért való áldozatot nem követeltél, ezért így szóltam: Íme, eljövök! A könyvtekercsben meg van írva rólam, hogy teljesítsem akaratodat. Ezt akarom, én Istenem, törvényed a szívemben van”. (Zsolt 40,6-9) a Szolga emberi alakjában igényli ennek az emberfeletti feladatnak teljesítéséhez a Szentlélek erejét. Mint fentebb is idéztük: „íme, az én szolgám, akit támogatok, választottam, akiben kedvemet találom. Ráadtam lelkemet”. (Iz 42,1) Jézus maga is hivatkozik erre a názáreti zsinagógában: „Az Úr Lelke van rajtam, azért kent föl engem, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, elküldött, hogy szabadulást hirdessek a foglyoknak és látást a vakoknak, hogy szabadon bocsássam a megtörteket, és hirdessem az Úr esztendejét”. (Lk 4,18-19) Jordán partján ez a megerősítés Keresztelő János és mások szemeláttára megtörtént, amikor Jézus a jánosi keresztséget felvette, felballagott Jordán medréből a partra, föléje szállt a Szentlélek galamb alakjában, és fölötte lebegett. A Szentlelket árasztó Atya pedig a mennyből adta minderre pecsétjét: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik”.(Mt 3,17) Isten Szolgája csodálatos jellem. Ennyi tökéletesség senki másban nem található. Alázatos: „Nem kiált, nem emeli föl hangját, és nem hallatja az utcán” (Iz 42,2), vagyis nem dicsekszik, nem tart diadalmenetet, mint a földi nagyságok. Az Ő dicsősége a szenvedés és a kereszthalál jutalma lesz. (Jn 17,1-2) a Szolgáról viszont ezt jövendöli Izajás: „a megroppant nádszálat nem töri össze, és a kialvó mécsbelet nem oltja el, hűségesen visz igazságot”. Kihez hű? Atyjához, akiről gyönyörű példabeszédet mondott: nem ápolgatja haragját nyegle fia súlyos sértése miatt, hanem visszavárja, öleléssel fogadja, emberi méltóságát visszaadja neki, és megvédi méltatlankodó idősebb fia ellen. Közben igazságos, nem kisebbíti hűséges gyermeke örökségét. (Lk 15,11-32) De hűséges önmagához is: hiszen azért jött, hogy megmentse, ami elveszett: „Az Emberfia nem azért jött, hogy a lelkeket elveszítse, hanem hogy megmentse”. (Lk 9,56) Jézus a jó szolgákról mondott példabeszédében a kitartó hűséget dicséri és minősíti örök jutalomra méltónak (Lk 12,38) Izajás pedig előre megjövendöli magáról az Isten Szolgájáról: „Nem alszik ki és nem roppan össze, míg igazságot nem tesz a földön” Ez pedig túlmutat a Szolga földi életén is, mert a történelem tanúsága szerint ma is kemény küzdelmet kell vívnia a gonoszság ellen. És tanítására várnak a szigetek.” Egyszerű lenne azt gondolni, hogy az akkori zsidóság által ismert szigetekről van szó, amelyekre már az apostolok elvitték az evangéliumot. Rengeteg sziget vár most is Jézusra, nem a kincseiket kisajátító kalandorokra.

Nagyböjt 3. hét kedd

Nagyböjt 3. hét kedd

Csak az tudja Isten irgalmát közvetíteni, aki maga is megtapasztalta. A szentek mind-mind olyan emberek, akik mélységesen átérezték, hogy nekik az Isten igen sok tartozásukat elengedte. Akinek Isten megbocsátja bűneit, és ennek ellenére nem lesz irgalmas szívű, az valójában nem fogadta el, nem fogadta be Isten irgalmasságát. Különösen, ha az arányokat nézzük: a tízezer talentum és a száz dénár közti több nagyságrendbeli különbség csak halvány illusztrációja annak a mérhetetlen távolságnak, amely Isten iránti tartozásunkat elválasztja azoktól a jelentéktelen apróságoktól, melyekkel embertársaink nekünk tartoznak.

A példabeszéd a mennyek országáról szól. Valóban a mennyország formálódik ott, ahol Isten irgalmasságát megízlelő emberek vannak együtt, akik ebből a tapasztalatból békét, erőt és örömet merítenek. Csak ilyen emberekre épülhet keresztény közösség, ha az valóban krisztusi akar lenni. Ezek az emberek nem feltétlenül hibátlanok, minden bizonnyal számos gyengeséggel küszködnek, „tövist hordanak testükben” – de örömmel viselik. Talán egy pszichológiai teszt azt is kimutatná, hogy nem teljesen érett és harmonikus személyiségek, mégis ők a legegészségesebbek, a szó valódi értelmében, mert Isten irgalmából élnek, és ezt adják tovább. Nem biztos, hogy sikeresek az életben, mégis egyedül ők érik el azt, amire mindnyájan vágyakozunk.

Úr Jézus, add, kérünk, hogy ne legyen mélyebb vágyunk, nagyobb ambíciónk, mint hogy Isten irgalmának követei és közvetítői, kiosztói legyünk a világban. Segíts, hogy egész életünkkel tanúskodjunk az Atya irgalmas szeretetéről, amellyel teremtményeit a semmiből előszólította és szüntelenül létben tartja, s amellyel választottait emberi fogyatkozásaik, hibáik és bűneik ellenére is részesíteni akarja a lét teljességében, a boldog örök életben.

 

RÓMAI SZENT KASSZIÁN

Szent Kasszián 

atya

Kasszián atya Rómából származott. Kora fiatalságában kimutatta vonzódását a Szentírás könyvei iránt. Éles elméje lévén, először filozófiát, asztronómiát tanult és utána fordult a Szentírás felé. Tisztaságát testben és lélekben őrizte. Elhagyván hazáját Aranyszájú Szent Jánost kereste fel Konstantinápolyban, akitől új ismereteket sajátított el. Mint szerzetes, Betlehemben, Thébában és Nitriában élt. Aranyszájú Szent János diakónussá szentelte. Ezután Rómába ment. Ott áldozópappá szentelték, ami után eltávozott Marseillesbe. Ott két kolostort, egy férfit és nőit alapított. Kasszián atya néhány oktatóbeszédet is írt, olyan tartalommal, hogy mindenki, aki kézbe veszi, lelki hasznot merít belőle. Írt még Nesztor tévtanító ellen is Isten Fiának megtestesüléséről és az Istenszülő tiszteletére. Hosszú időt élvén könyveivel sok hasznot hajtott szerzeteseinek. Meghalt 435. július 23-án.

Pápai Lajos nagyböjti beszédsorozata III. – A keresztény remény

A győr-gyárvárosi és a szabadhegyi plébánia hívei zarándokoltak február 26-án, pénteken a győri Nagyboldogasszony-székesegyházban őrzött Könnyező Szűzanya-kegyképhez. A bazilikában Pápai Lajos megyéspüspök mutatott be szentmisét és mondott szentbeszédet.

Sok évtizedes hagyomány a Győri Egyházmegyében, hogy a győri és a Győr környéki települések hívei a nagyböjti péntekeken elzarándokolnak a győri Könnyező Szűzanya kegyképéhez, vigasztalást és erőt kérve égi pártfogójuktól. Pápai Lajos püspök minden évben szentmisével és beszéddel fogadja a zarándokokat.

Az alábbiakban teljes terjedelmében közöljük Pápai Lajos február 19-én elhangzott szentbeszédét.

Krisztusban Kedves Testvérek!

A mai olvasmányban József történetéből hallottunk egy részletet. Testvérei féltékenyek voltak rá, meg akarták ölni, végül csak eladták az izmaelita kereskedőknek, akik Egyiptomba vitték. Mikor meglátták, így szóltak: „hadd lássuk, mennyit érnek álmai!” (Ter 37,20) Az igazak az Ószövetségben, a valóban hívők az egyház történetében sokszor találkoznak ilyen gyűlölettel azok részéről, akik életüket, hitüket élő felkiáltójelként látják, és szeretnék elpusztítani. De a tudat alatt talán ott van bennünk a reménytelenség kiáltása vagy a reménység követelése is. Az Úr Jézus keresztje előtt is azt mondták: „Te, aki lerombolod a templomot, és három nap alatt felépíted, mentsd meg magadat, szállj le a keresztről!” (Mk 15,29–30) Ma este elmélkedjünk a mi reménységünkről.

Gyakran tapasztaljuk, hogy a modern világ gyakran úgy fordul az egyház felé, mint az „utolsó szalmaszál” felé. François Mauriac írta a Zsinat (II. vatikáni zsinat – a szerk.) előtt, hogy az emberek úgy várják, mint „utolsó szalmaszálat”, amibe kapaszkodhatnak. A konvertita Maurice Clavel mondta kérdés formájában: „Mit jelentenek az ember jogai, ha az ember halott? Ki tudná megalapozni az emberi jogokat?” Paul Ricoeur szavai szerint gondolkodásunkat meghatározzák a „gyanú mesterei” („maîtres de soupçon”): Marx, Nietzsche, Freud. Az idő gyorsan változik, bizonyos dialógusok megszűnnek, mert a dialógus-partner eltűnik a semmiben (Marx), de a gyanú marad. Ugyanakkor nem szűnt meg a reménység vágya és igénye – minden reménytelenség ellenére sem.

1954-ben, az akkori NDK-ban jelent meg az ezoterikus marxista filozófus Ernst Bloch könyve A reménység elve címmel (Das Prinzip Hoffnung). Ő írta, hogy „Embernek lenni annyi, mint utópiával rendelkezni.” Az ember a jövőbe néz, tervez, elképzeli a jövőt, vagyis utópiát alkot. Az utópia az „ṑu topos”-ból jön: sehol, aminek nincs helye. Még nincs, de az ember bízik benne. Csakhogy Bloch, aki ateista, az ő evilági, immanens reménye – a „docta spes” (okos remény) ahogy ő nevezte – végeredményképpen megalapozatlan. Jürgen Moltmann német evangélikus teológus válaszolt kihívására az 1964-ben megjelent könyvében, A reménység teológiájában (Theologie der Hoffnung). Ebben kifejti, hogy Bloch hiába alkalmazza a misztikus szókincset, amikor a semmiről, az űrről beszél, csak misztifikál. Majd felteszi a kérdést: „Melyik az a haza, ahová törekszünk? És ki adja az embernek az erőt ahhoz, hogy végtelen lehetőségeit megvalósítsa? Merre mutat végül is az emberi reménység? Vég nélküli fejlődés előtt állunk, minthogy az ember a végtelen lehetőségek megvalósítását akarva túlhalad minden véges reménykedésen? Avagy esetleg megelégszik bizonyos „szocialista sikerekkel”, a rossz értelemben vett utópiákkal, és a végesben rendezkedik be. De akkor éppen az következik be, amit Bloch el akar kerülni.”

A reménység-elv hiú reménykedés, hacsak nem fogadjuk el – a keresztény hittel – az élő Istent, aki abszolút jövőt ígér, és ha nem hiszünk Jézus Krisztusban, aki meghalt bűneinkért és feltámadt üdvösségünkre, hogy megszabadítson a bűntől és a haláltól. Minden teória vagy utópia, ami nem tud szembenézni a személyes halál botrányával, a világban lévő rosszal és bűnnel, rossz értelemben vett (elidegenítő) utópia. Maga Bloch is bevallja, hogy a közgazdaság és a politika legfeljebb jobblétet teremt, de nem oldja meg az emberi problémát.

Léopold Sédar Senghor, Szenegál elnöke, a Francia Akadémia tagja számára Teilhard de Chardin mutatta meg, hogy az, amit az ember mindenekelőtt kíván, az nem a jó-lét, hanem a több-lét, nem elsősorban életszínvonalának emelkedése, hanem személyiségének kibontakozása, és ez csak a személyes Istenben való hit alapján lehetséges.

A mi reménységünk forrása: Jézus Krisztus! A keresztény hit nem egy új, plusz ideológiát javasol megoldásul, hanem rámutat Jézus Krisztusra, aki az emberi nem és minden egyes ember egyetlen Üdvözítője. Az újszövetségi hitvallás-formulák, melyek összegzik az üdvösségtörténetet, központja: Jézus Krisztus halála és feltámadása. Szent Pál írja: „Figyelmetekbe ajánlom testvérek, az Evangéliumot, amelyet hirdettem nektek. Elfogadtátok, és szilárdan kitartotok benne. Általa üdvösségre is juttok, ha megtartjátok úgy, amint hirdettem nektek.” (1Kor 15,1–5) Szent Pál érvelése világos: Krisztus föltámadt, ebből következik, hogy mi is föltámadunk, részesülünk Krisztus dicsőségében. Reménységünk tehát megalapozott, mostani fáradozásunk tehát nem hiábavaló. Világos: a keresztény reménység alapja: Krisztus feltámadása, illetve a jövendő feltámadás ígérete.

A mai evangéliumban az Úr Jézus példabeszédét hallottuk a gonosz szőlőművesekről, akik megölik az örököst. Egyértelmű, hogy Ő az örökös, Ő az a Fiú, akiről Isten, az Atya mondja: „A Fiamat csak megbecsülik.” (Mt 21,37) Vagyis Jézus számára értünk való halála nem „véletlen baleset” volt, amit el lehetett volna kerülni, hanem tudatosan vállalt döntés. Szent János leírja, hogy mikor a főtanácsban Jézus megöléséről tárgyaltak, „Kaifás, aki abban az évben főpap volt, így vélekedett: „Nem értitek a dolgot! Nem fogjátok fel, hogy jobb, ha egy ember hal meg a népért, mintsem hogy az egész nép elpusztuljon.” De azt nem magától mondta – jegyzi meg az evangélista – hanem mint főpap megjövendölte, hogy Jézus meghal a népért, s nemcsak a népért, hanem azért is, hogy Isten szétszóródott gyermekeit egybegyűjtse.” (Jn 11,49–52) Itt is, meg a mai evangéliumban is „olyan nép kapja meg Isten országát, amely megtermi gyümölcsét.” Jézus a hívők új nemzetségéről beszél, amit tudatosan vállalt kereszthalálával és feltámadásával hoz létre. S az apostolok kiválasztásának, küldetésének, de az Egyháznak is célja ez: hirdetni Krisztus feltámadását – ami reménységünk forrása.

Aranyszájú Szent János (†407) olyan szépen írja az Apostolok Cselekedeteihez írt kommentárjában, hogy az apostol feladata (Mátyás megválasztása kapcsán), hogy „…valaki velünk együtt tanúskodjék (Krisztus) feltámadásáról! Nem azt mondta, sok minden dologról, hanem: feltámadásáról. Csak erről. Mert leginkább az volt hitelre méltó, aki elmondhatta, hogy: „Aki evett és ivott, és akit keresztre feszítettek, ő maga az, aki feltámadt.” Így tehát nem az volt a szükséges, hogy tanú legyen akár az ezt megelőző, akár az ezt követő időkre, sem a csodajelekre, hanem csak a feltámadásra!” (Olvasmányos imaóra: II. 24. 1339–1340. o.) Mert ez az alapja a reményünknek!

Ugyancsak Aranyszájú Szent János mikor leírja az ősegyház terjedését, az apostolok bátorságát egészen a vértanúságig ezt mondja: „Egy bizonyos, ha nem látták volna a Feltámadottat és nem lett volna mindenhatóságáról bizonyítékuk, nem vállaltak volna akkora kockázatot.” (idézi: André Léonard: Miért hiszünk, Szent István Társulat, Budapest, 2012, 162. o., jegyzet) A keresztény ember – s ez számunkra is igaz – a feltámadás tanúja, s így a reménység tanúja a mai reménytelen világban is.

Szent II. János Pál pápa avatott szentté egy afrikai leányt, Bakhita Josefinát. Szudánban született, kilencévesen elrabolták rabszolga kereskedők, és öt alkalommal eladták. Naponta véresre ostorozták, 144 sebhelyét haláláig viselte. Végül egy olasz kereskedő vette meg 1882-ben, s általa egészen más patrónust ismert meg: Jézus Krisztus Istenét. Eddig csak megvetették, gyötörték, visszaéltek vele. Most pedig megismerte, hogy ez a „Patronus” (Jézus Krisztus Istene) a mindenség Ura, jóságos, sőt a jóság maga. Őt is szereti személy szerint, s előtte a többi nagyhatalmú patrónus éppen olyan gyarló szolga, mint ő. 1890-ben megkeresztelkedett, bérmálkozott, elsőáldozó lett. 1896-ban december 8-án, Veronában a Kanossza Nővéreknél fogadalmat tett, sekrestyés és portás szolgálatot végzett. S közben járta Itáliát, mindenkit misszióra buzdított, hogy továbbadja azt a szabadulást, amit a Jézus Krisztus Istenével való találkozásban kapott. (XVI. Benedek: Spe salvi, 3)

Vagyis a reményt, amit ő megkapott – mindenkihez el akarta juttatni. A reménység egy másik nagy tanúja François-Xavier Nguyen Van Thuan. Saigon fiatal érseke volt, börtönbe került 1975-ben, és csak tizenhárom évvel később, 1988-ban szabadult. De a reménység soha nem hagyta el. A börtönben, magánzárkában kis papírszeletekre írta napi elmélkedései gyümölcseit. Kicsempészték, kézzel írva sokszorosították, s kortársai százezreinek adott reménységet. Külföldre is kicsempészték, megjelent több nyelven, e címmel: Sur le chemin de l’espérance. Végül kiutasították Vietnámból Rómába került, Szent II. János Pál pápa a Iustitia et Pax Bizottság élére nevezte ki, bíborossá tette. Mikor meghalt, „egy szent távozott közülünk”, mondta. Ebben a kis művében írta pl. ezeket a sorokat a börtönben: „Még ha hatalmas műveket viszel is végbe, engedelmesség nélkül, az Úr nem lesz veled elégedett. A szívedet értékeli ő. Nincs szüksége a te műveidre annak, aki a mindenséget teremtette.” (Idézi: André Nguyen Van Chau: Une vie d’ espérance, Sarment, Édition du Jubilé, 2007, 333. o.)

Vagyis mindenki ott, ahová Isten állítja, a reménység tanúja lehet. A mai világ a „reménység tanúit” keresi, utánuk kiált. XVI. Benedek pápa írta, hogy „…aki nem ismeri Istent, lehet, hogy sokféle reménye van, de végső soron remény nélkül, a nagy, az egész életet hordozó remény nélkül él (vö. Ef 2,13). Az embernek igazi, nagy és minden törésen átvezető reménye csak Isten lehet, aki „mindvégig” a „beteljesedésig” (vö. Jn 13,1; 19,30) szeretett és szeret.” (Spe salvi, 27)

Krisztusban Kedves Testvérek!

Forduljunk most mi is a Szűzanyához, a Remény Csillagához XVI. Benedek szavaival:

„Szentséges Szűz Mária, Isten anyja, mi Anyánk,
Taníts minket veled együtt hinni, remélni és szeretni.
Mutasd meg nekünk az Ő országába vezető utat.
Tengernek csillaga, fényeskedjél nekünk és vezess minket az utunkon.”
(Spe salvi, 50)

Ámen.