A kiskorúak ellen elkövetett visszaélésekkel szemben a jelszó a határozott cselekvés
A papok által kiskorúak ellen elkövetett visszaélésekkel szemben a jelszó a határozott cselekvés, anélkül hogy a „lincselés” csapdájába esnénk – hangoztatta egy olasz napilapnak adott interjújában Angelo Becciu érsek, vatikáni államtitkár-helyettes.
Elszántan, azonnal kell cselekedni, aki felelős, azt meg kell büntetni, és adott esetben meg kell fosztani papi státuszától – nyilatkozta Angelo Becciu érsek, vatikáni államtitkár-helyettes a Corriere della Sera olasz napilap március 1-jei számában, az interjúból a L’Osservatore Romano vatikáni napilap készített összefoglalót.
A
helyettes államtitkár elismerte a püspökök által a múltban elkövetett hibákat,
akik jobban aggódtak amiatt, hogy megvédjék az intézményt a botránytól, mint
hogy elismerjék a borzalmakat, amik történtek. Ugyanakkor emlékeztetett, hogy
„máig nincs a világon olyan szociális és politikai intézmény, mint az egyház,
amely elkötelezte magát mindenhol, hogy nagytakarítást végezzen, és a
gyakorlatba ültessen minden módszert a további visszaélések megelőzésére”.
Becciu
érsek rámutatott az interjúban, hogy elsősorban XVI. Benedek, majd Ferenc pápa
akaratának köszönhetően véglegesen felszámolták a kifogások és az önigazolások
táptalaját. „Első helyen állnak az áldozatok, a gyermekek jogai. Az egyház
tudatára ébredt mindennek, még ha kissé későn is ébredt fel – jegyezte meg a
vatikáni államtitkár-helyettes. – Mindenesetre megtanultuk a leckét.”
„Amióta
az egyház ráébredt a problémára, elkötelezte magát, hogy mindenhol
nagytakarítást végezzen.” Ezt mutatja többek között a kiskorúak védelmére
létrehozott pápai bizottság és a püspöki konferenciák felé irányuló határozott
buzdítás, hogy rövid idő alatt dolgozzanak ki irányvonalakat a kérdéssel való
szembenézéshez. Meghatározó szempont, hogy álljanak készen a polgári
hatóságokkal való együttműködésre és a feljelentések megtételére.
„Számomra
felfoghatatlan, hogyan voltak képesek papok ilyen bűntényeket elkövetni, nincs
jelző arra, ami leírná ezt – fogalmazott Becciu érsek. – A gyermekek elleni
visszaélés nem tolerálható, ez elsősorban Isten, majd az egyház elleni bűn.”
Nem véletlen, hogy „Ferenc pápa e történések láttán nagyon szigorú, mint ahogy
mindazok, akik szívükön viselik ezt a problémát, hogy megfelelő módon lépjenek
fel ellene a megelőzés érdekében is”.
Mi még akkor a teendő? „Úgy gondolom, hogy megváltozott a hozzáállás.
Egyre jobban be kell fogadni a bizottság iránymutatásait, például azért, hogy a
szemináriumokban megfelelő képzést biztosítsanak a leendő papoknak.
Mindenekelőtt figyeljenek oda, és legyenek szigorúak a papjelöltek
kiválasztásában” – hangsúlyozta Angelo Becciu érsek, vatikáni
államtitkár-helyettes.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése