Erdő Péter: Péntektől lehet regisztrálni a budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra

Szeptember 13-án indul a visszaszámlálás az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) előtt, hiszen onnan számítva éppen egy év múlva veszi kezdetét a katolikus világesemény fővárosunkban. Az előkészületekről és a készülődés már most tapasztalható gyümölcseiről is beszélgettünk a házigazda Erdő Péter bíborossal, prímással.

– A héten pénteken délután fél 4-kor bíboros úr a Szent István-bazilika előtti téren elindítja a visszaszámlálást a budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus előtt, hiszen már csak egy esztendő van hátra addig. Mivel készülnek erre az alkalomra?

– A rendezvény elsősorban arra hivatott, hogy felhívja a figyelmet a készület intenzív szakaszára. Ettől fogva lehet regisztrálni, szállást foglalni, jelentkezni. Akik most, idejében regisztrálnak, olcsóbban vehetnek részt a délelőtti programokon. Fellép többek között a debreceni Hajdú Táncegyüttes, amely már Törökországba is elvitte a kongresszus hírét úgy, hogy a ruháján hirdeti a NEK-et. A gyerekfellépők közül pedig néhányan éppen a kongresszust megnyitó szentmisén lesznek elsőáldozók a Puskás Ferenc Stadionban.

A szintén e napon elinduló regisztrációval kapcsolatban elmondanám, hogy sokféle módon lehet a jövő évi kongresszuson részt venni: nem csak úgy, hogy a Hungexpo területén reggeltől délutánig mindennap ott van valaki, bár nyilván lesz egy „kemény mag”, amely az egészen részt vesz. Körülbelül tizenötezer ember fér el fedett térben, ülőhellyel, de ha nagyobb lenne a jelentkezők száma, akkor más pavilonokban őket is tudjuk majd fogadni. Az igazán nagyszámú résztvevőt azonban a nyitó szentmisére várjuk a 66 ezer ülőhelyes Puskás-stadionba; szeptember 19-én, szombat délutánra a Kossuth téri liturgiára és az azt követő körmenetre; illetve szeptember 20-án, vasárnap délelőtt a záró szentmisére. Ezeken lesznek olyanok is a meghívottak között, akik nem katolikusok.

– Ha már rátértünk 2020 szeptemberére, hogyan állnak a szervezéssel?

– Bizony minden napra nagyon sok programot kínálunk, és az általunk szervezett programok gyakorlatilag kikristályosodtak, egy szentmise esetében van még függőben a főcelebráns személye, a fakultációknál van még egy-két kérdőjel, valamint még egy-két püspöki meghívott nem adott végleges választ felkérésünkre.

A délelőtti program a Hungexpón kezdődik általában, közös imádsággal, lesz elmélkedés, tanúságtétel világszerte elismert vagy világszintű elismerésre méltó emberektől, természetesen mindennap szentmise, majd a délután folyamán párhuzamosan fakultációkat tartunk, ezeken lelkiségi mozgalmak, világiakhoz kötődő egyesületek mutatkoznak be, a világegyháznak egy-egy különleges régiója is szót kap. A rendezvényt a Hungexpón kíséri majd egy vásár, egyrészt a szakrális művészetek, az egyházi felszerelési tárgyak köréből fogunk nagy választékot kínálni, másrészt lesz egy nagy keresztény könyvhét is, illetve hungarikumok vására.

Délutánonként mi magunk olyan programokat szervezünk például, mint hétfőn a Csík zenekar fellépése vagy kedden egy vonatos zarándoklat Esztergomba, amelyen útközben az egyik vagonban lesz lehetőség szentségimádásra is. Szerdán a keleti katolikus püspökök nagy koncelebrált szentmiséjére kerül sor, ugyanezen a napon tíz budapesti plébánián látják vendégül a különböző nyelvű csoportokat szentmisére és kötetlen együttlétre. A bazilika előtti téren egy hosszabb, énekkel kísért szentségimádásra invitálunk mindenkit, különösen a fiatalokat. Szombat délelőtt családokat várunk a Margit-szigetre, délután pedig hatalmas szentmisére készülünk a Kossuth téren. Ezután fáklyás menetben visszük egészen a Hősök teréig az Oltáriszentséget. Másnap, vasárnap ugyanott tartjuk a záró szentmisét, amit a pápa, ha eljön, akkor természetesen ő, vagy ha legátust küld, ahogy az utóbbi időben szokásos volt, akkor a küldött vezeti.

A résztvevők tehát rengeteg program közül választhatnak, nemcsak általunk szervezett, hanem kapcsolódó rendezvényekből is. A héten valamilyen kulturális megszólalás erejéig a testvéregyházak és a magyarországi zsidó testvérek megjelenését is szeretettel várjuk. A kötődést mutatja az is, hogy az evangélikus egyház éppen az Úrvacsora évét hirdette meg 2020-ra.

– Csak röviden esett szó a nyitó szentmiséről, amelyen a közös elsőáldozás is lesz. Meddig lehet ez utóbbira jelentkezni?

– Gyakorlatilag jövő tavaszig, nem zártuk le a jelentkezést véglegesen, de a plébániákat arra kértük, hogy jelentsék be, hány fő várható közösségükből. Már több mint háromezren jelezték szándékukat, nagy öröm hallanom, hogy határon túliak is szeretnének jönni. Jó tudni, hogy aki valamelyik eucharisztikus kongresszuson volt elsőáldozó, késő öregkorában is nagy szeretettel emlékszik vissza rá. Nem arról van szó, hogy egy külön utat kell elvállalnia a családnak ilyenkor, hanem lehetőséget kapnak arra, hogy egy semmi mással össze nem hasonlítható élményben legyen részük.

Érdemes a stadionbeli misére és más nyitott programokra is időben regisztrálni, mert bizonyos létszámig ülőhelyet is tudunk biztosítani, bárkinek ingyenesen. Ajánlom, hogy a csoportok, melyek együtt szeretnének maradni, mihamarabb jelentkezzenek. Ettől még e nyilvános eseményekre bárki eljöhet, de egy idő után már nem tudunk ülőhelyet biztosítani.

– Az eucharisztikus kongresszus nevét olvasva-hallva az ember hajlamos azt hinni, hogy ez egy konferenciaszerű rendezvény, pedig a valóságban ennél jóval többről van szó.

– Tudományos konferencia is lesz egyébként, mégpedig a kongresszust megelőző héten az esztergomi Szent Adalbert Központban. Azonban itt a kongresszus szó valóban nem ezt jelenti, hanem az eredeti, ősi értelmét: az összejövetelt. Katolikusok a világ minden tájáról összejönnek, hogy kifejezzék hitüket az Oltáriszentségben, és az örömüket, a hálájukat ezért az ajándékért, ugyanakkor tanúságot tesznek a világ előtt is. Az utóbbi időben e tanúságtétel hangsúlyos része a segítő szeretet, így a kongresszus nyitó szentmiséjét megelőző napon, szeptember 12-én Budapesten, de több vidéki városban is vendégül látunk sok hajléktalan vagy rászoruló embert: nem csak egységcsomagot osztunk, hanem ténylegesen együtt étkezünk velük. A kongresszust kísérni fogja a Katolikus Karitász munkáját bemutató kiállítás is. Sőt még a felkészülés részeként, az év első felében konferenciát rendezünk a Karitász munkájáról, meghívtam rá Luis Antonio Tagle bíborost is, aki a Nemzetközi Karitász elnöke.

– A nagy közös szentáldozás már az 1938-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusnak is a része volt. Van más olyan elem is, amelyet az akkori időből emeltek át? Mi segíti még ezenkívül az Önök munkáját?

– Az Eucharisztikus Kongresszusok Pápai Bizottságánál a határidők és a főbb teendők is meg vannak nemzetközi sztenderdszerűen határozva. Ennek keretében létrejött már a teológiai dokumentum, amely főleg a kongresszus mottójának („Minden forrásom belőled fakad”) a kifejtése. Ezt itthon és világszerte is népszerűsítjük interneten és nyomtatott formában. A kongresszus formanyelvét illetően a nagyobb látványosságnak mindenütt a világban lényeges szerepe van: Budapesten is az volt jó nyolcvan évvel ezelőtt. Ezenkívül az is fontos, hogy művészi alkotások kísérjék az eseményt, mind a zenében, mind a mozgásművészet vagy a képzőművészet területén. Az első tételek már megérkeztek a miseruhákból, amelyeket egy olasz apácarend készít; szerintem az is egy nagyon érdekes, modern megoldás lesz. Készülnek a kelyhek, a cibóriumok is nemzetközi versenyeztetés eredményeként, rajta a kongresszus emblémájával, mint 1938-ban is. Sok templomban mindmáig megvannak az akkor készült szakrális edények, az a reményünk, hogy a mostaniaknak is hasonló lesz a jövőjük.

Szintén a régi kongresszus tapasztalatára épül, hogy írtunk egy imádságot, amelyet minden vasárnapi mise végén elmondunk a rendezvény sikeréért. Futó Karcsi bácsi, megboldogult lelkiatyám emlékezett rá, hogy ők gyermekkorában imádkoztak az akkori kongresszusért. Ez tényleg elterjedt, nagyon örültem neki, hogy legutóbb most hétvégén Kassán is mintha az egész templom tudta volna ezt az imát.

– Nyilván túlzás már most értékelni az eucharisztikus kongresszust, hiszen még egy év van a megrendezéséig, de biztos látszanak már annak a gyümölcsei, hogy hazánk egy ekkora katolikus világeseményre készül.

– A készület egyrészt a külső feltételek javulásában is megmutatkozik: templomokat renoválnak, szentségi kápolnákat alakítanak ki, olyan üvegfalakat, rácsokat, biztonsági eszközöket létesítenek, amelyek lehetővé teszik, hogy napközben is be lehessen menni imádkozni több templomba, mint eddig. Örökimádást vagy legalább hosszabb ideig tartó szentségimádást szerveznek az egyes templomokban, a belvárosi templomra a Duna-parton még egy nagy molinót is kihelyeztek, hogy hirdesse ezt a lehetőséget. A felkészülés részeként már többször nemzetközi méretekben is meghirdettünk egy közös szentségimádási órát: ezen is szép számmal vettek részt az összes kontinensről.

A lelki előkészület másik fontos eszköze a missziós kereszt, amely eredetileg a 2007-es budapesti városmisszió jelképe volt. Már akkor azzal az ötlettel állt elő Ozsvári Csaba ötvösművész, hogy a régi szép magyar motívumok között kis helyeket hagyjunk, hogy magyar szentek ereklyéit lehessen belefoglalni. Mára a Kárpát-medence egészéből vannak a kereszten ereklyék, magyaroktól és nem magyaroktól, mert a szentjeink közösek. A kereszt járja az országot, de volt már Erdélyben, Felvidéken, a Vajdaságban, s eljut Zágrábba is. Kérik, várják. Akárhová megérkezik, imádsággal, lelkesedéssel fogadják, liturgia, sokszor szentségimádás kíséri, és előadások, programok azoknak a szenteknek az életéről, akiknek az ereklyéi a keresztben megtalálhatók. Mindezek által kontaktust teremt a saját lelki gyökereinkkel.

– Ha már a missziós keresztről beszélünk, az eucharisztikus kongresszusra felkészítő tematikus évek sorát tekintve éppen a misszió évében jár az egyházmegye és az egész egyház, ez a gyakorlatban mit jelent?

– A magyar egyház arra az alapvető fölismerésre jutott, hogy a plébániák fő funkciója nem olyanfajta pasztorális ellátás, hogy amire igény van, azt kiszolgáljuk, hanem a misszió. A plébániák missziós egységek történelmi eredetüknél fogva is, s ha ma azt akarjuk, hogy éljenek, akkor ezt a szerepet kell fölfedeznünk és megélnünk. Ezért adtuk ki az amerikai tapasztalatot tükröző Újraépítve című könyvet, amelynek témájára papi továbbképzéseket szerveztünk, a képviselő-testületek vezetőit hívtam össze az egész egyházmegyéből, hogy velük is átbeszéljük. Jöjjünk rá mindannyian, akik egy plébánia tagjai vagyunk, hogy küldetésünk van a templomba nem járók, sőt a nem hívők felé is. Igen ám, de ahhoz, hogy őket megszólíthassuk, nekünk magunknak is át kell éreznünk, hogy mi az üzenet. Kell tudnunk, hogyan szólítsuk meg őket, úgy kell tudnunk szervezni a belső plébániai életünket, hogy akit egyszer meghívunk, jól érezze magát, és nemcsak a szórakozás szintjén, hanem mélyebben. Ehhez át kell alakulnunk, de ettől nem kell megijedni: ez a feladat. Ez a megújulás lehet igazán a hozadéka, a legfőbb eredménye az eucharisztikus kongresszusnak.

– A kongresszusra elsődlegesen mégiscsak a híveket várják a világ minden tájáról, mennyire lesz az eseménynek mégis missziós jellege, hogy ne csak a látványosság szólítsa meg az érdeklődőket, hanem valamennyire ténylegesen be is tudjanak kapcsolódni?

– A segítő szeretet nyelve a legáltalánosabb világnyelv, mindenki megérti. Ám ezenkívül is vannak olyan új lehetőségek, amelyeket most építettünk fel. Ferenc pápa a családdal foglalkozó két püspöki szinódus után bátorította a helyi egyházakat, hogy szervezzenek segítő és tanácsadó szolgálatot azoknak az újraházasodott elváltaknak, akik esetleg rendezni is tudják a házasságukat. Ezt a mi egyházmegyénkben létrehoztuk, ám van egy másik nagy terület is, ami talán még sürgetőbb: a segítség akkor, amikor még meg lehet menteni a nehézséggel küzdő családokat és házasságokat. Az utóbbi egy évben a Hetvenkét Tanítvány Mozgalom tagjainak segítségével létrejött egy olyanfajta internetes adatbázis, amely gazdag jegyzékét adja a katolikus szellemű tanácsadásnak és segítésnek az élet legkülönbözőbb területein. Bízunk benne, hogy ennek a hozzáférhetővé tétele és később a fenntartása is a kongresszus egyik missziós eredménye lehet.

– Egy hívő, aki szeretne részt venni a kongresszuson, amellett, hogy szabaddá teszi magát arra az egy hétre, miként tud hozzájárulni személyesen is az rendezvény sikeréhez?

– Aki tud önkéntes szervezőként vagy más módon, például a nyelvtudásával segíteni, az biztos, hogy értékesen részt vehet a kongresszus munkájában. A titkárság már el is kezdte néhány száz önkéntes képzését, de ilyen nagy volumenű eseménynél ez még messze nem elég, várjuk továbbra is a jelentkezőket. Természetesen a kongresszusért való ima is nagy segítség.

Erdő Péter a budapesti demográfiai csúcson: Demográfiai kihívások – a család szerepe

Kétnapos nemzetközi demográfiai konferencia kezdődött szeptember 5-én Budapesten, a Várkert Bazárban. A III. Budapesti Demográfiai Csúcson beszédet mondott Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek is.

A konferencia kezdetén Erdő Péter, valamint Steinbach József, a Magyarországi Református Egyház Dunántúli Református Egyházkerületének püspöke, Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke és Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezető rabbija áldotta meg a résztvevőket.

A kétnapos nemzetközi konferencián politikusok, tudósok, egyházi vezetők és közszereplők tartanak előadásokat és cserélnek tapasztalatot a demográfiai kihívásokról.

Erdő Péter bíboros beszédét az alábbiakban teljes terjedelmében közöljük.

1. Demográfia és család

Az idei Demográfiai Csúcs első nagy témaköre a demográfiai kihívások témáját összekapcsolja a család szerepével. Ugyanez a párosítás jellemezte azokat a kutatásokat is, amelyek a 2010-es évek elején az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa megbízásából folytak földrészünkön. Az ugyanis mindnyájunk számára nyilvánvaló volt, hogy nem csupán egy faj egyedszámának kérdéséről van szó, hanem az emberről, aki életének minden mozzanatában a maga sajátos méltósága szerint nyilvánul meg, így az élet továbbadása, a születendő élet fogadása, a nevelés és a földi életút vége tekintetében is. A Katolikus Egyház társadalmi tanításának kompendiuma világosan kimondja: „a szülők az élet szolgálatában állnak, és soha nem szabad elfelejteniük, hogy a születés lelki dimenziója minden ezzel kapcsolatos más szempontnál magasabb rendű megfontolást érdemel: ’Az apaság és az anyaság nem egyszerűen testi, hanem lelki természetű feladatot jelent; ezen, a szülőkön keresztül halad előre a személy családfája, amelynek örök kezdete Istenben van, és őhozzá kell eljutnia’ (II. JÁNOS PÁL Gratissimam sane 10:AAS 86 (1994) 881.).” (AZ IGAZSÁGOSSÁG ÉS BÉKE PÁPAI TANÁCSA, Az Egyház társadalmi tanításának kompendiuma, Budapest 2007, n. 237.) A családok tehát egyesítik az élet testi és lelki, illetve szellemi oldalát, hozzájárulnak a nemzedékek közti közösséghez és ezzel „lényeges és helyettesíthetetlen módon segítik elő a társadalom fejlődését” (Uo.). Ez az alapja annak, hogy a család jogosult a társadalom támogatására, mégpedig mind a gyermekek születését, mind pedig a nevelést illetően. Ez utóbbi kérdés már természetesen tovább vezet az oktatás és a nevelés témaköréhez és a szülőknek ahhoz a jogához, hogy gyermekeik számára világnézetüknek megfelelő óvodát vagy iskolát választhassanak.

Amikor az európai püspöki konferenciák a demográfia és a család témájában az egész földrészre kiterjedő vizsgálatot folytattak, az első nagy feladat a kérdések és szempontok összeállítása volt.

2. Érdeklődés a demográfiai fejlemények iránt

Az első szempont, amit tanulmányozni kellett, hogy mennyire érdeklődik a társadalom a népesedéssel kapcsolatos fejlemények iránt. Érzékel-e aránytalanságokat, esetleg rendellenességeket ezen a téren és úgy látja-e, hogy ezek okot adnak az aggodalomra. A vizsgálat eredménye az volt, hogy általában mindenütt érzékelték a problémát, bár az aggodalom a Monacói Nagyhercegségben volt a legkisebb és Ukrajnában a legerőteljesebb mind a népesség elöregedése, mind a várható élettartam csökkenése, mind a megélhetés problémái miatt.

3. A társadalmi tudatosság szintje

Az aggodalom érzésén kívül egy másik fontos, de ettől némileg különböző szempont volt, hogy a probléma konkrét részletei mennyire tudatosak a társadalomban. Ennek kapcsán különösen a demográfiai változások tudatossága és a következmények belátása volt a kérdés. Itt különösen az elöregedés miatti gazdasági és szociális következmények tekintetében Skócia, Görögország, Spanyolország közvéleményében – legalábbis néhány évvel ezelőtt – úgy tűnik, nem voltak nagyon tudatosak a demográfiai változások hatásai. Egyesek például így válaszoltak a kérdésre: „néha szó van erről a tévében”. Ugyanakkor a vizsgálatot végző szakembereknek az volt a benyomása, hogy itt egyfajta „szándékos vakságról” lehet szó (CONSIGLIO DELLE CONFERENZE EPISCOPALI EUROPEE (CCEE), I vescovi europei su demografia e famiglia in Europa. Realtà e problematiche nel panorama europeo, A cura di G. Blangiardo, S.M. Mirabelli, Siena 2012, 44.). Az akkori Magyarországról az a kép alakult ki, hogy hasonlóan Franciaországhoz, Svájchoz, vagy akár Belorussziához, a probléma konkrét összefüggései jelen vannak ugyan a társadalmi tudatban, de nem túlzott intenzitással. Feltételezésem szerint ez a helyzet az utóbbi években némileg módosult.

4. A szülői szerep értékelése

A szülők szerepének elismerése számos paraméter alapján egészen különböző jellegű országokban tűnt a legmagasabbnak. Luxemburgban elsősorban a törvényhozás ismeri el ezt a szerepet: a gyermekek után a szülőknek járó anyagi támogatás itt a legmagasabb. Ezzel szemben Albániában és Cipruson egyfelől a legnagyobb csalódásnak tartják, ha egy házaspárnak nem lehet gyermeke, másfelől a szülők a társadalomban igen nagy tiszteletnek örvendenek (Uo. 45.). Ugyanakkor azonban a szülői szerep megbecsülését illetően Oroszország, Ausztria és Törökország állt Európában az utolsó helyen, de Magyarország is eléggé a lista végén jelent meg. Ehhez képest, úgy tűnik, ma már mérhető módon a gyermekvállalás és a szülői szerep megbecsültsége az utóbbi években erősödött.

5. Az anyaság megbecsülése

A szülői szerep általános megítélésén belül különösen fontos helyet foglal el az anyaság tisztelete. A kulturális és gazdasági területen jelentkező érték mellett olyan szempontok is felbukkannak, mint például hogy az anyaság érték az ország számára és hogy méltó az elismerése törvényhozói és társadalmi téren egyaránt. Ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy mindkét szülőnek joga, hogy a saját munkáját folytassa, felfüggessze vagy részmunkaidőben vállalja a családra való tekintettel. Ebben az érzékenységben a 2010-es évek elején a francia közvélemény volt Európában az első, régiónkon belül pedig a Cseh Köztársaság mutatta a legjobb értékeket. Más országokban az anyaság megbecsülését összekötik a családtervezés kérdésével, és néha magát az anyaságot is problémának tekintik. A probléma Svájcban inkább társadalminak, Albániában inkább gazdaságinak tűnik. Spanyolországban pozitívan szemlélik ugyan az anyaságot, de azzal a feltétellel, hogy az nem kerül konfliktusba más, kulturálisan domináns értékekkel, amilyen például az önmegvalósítás, vagy a személyes életszínvonal (Uo. 46–47.). Portugáliában, Szlovákiában és Horvátországban néhány évvel ezelőtt az anyaság kérdésében az a probléma állt a középpontban, hogy az akadályozza a nők részvételét a munkaerőpiacon.

6. Az örökbefogadás rendszere

Mivel a gyermekek elfogadása és nevelése szempontjából egyaránt rendkívül fontos a család, nagy érdeklődésre tart számot a családból kihullott, vagy család nélkül maradt gyermekek örökbefogadása. A legpozitívabb értékelés az örökbefogadásról és annak hivatalos lehetőségeiről Svájcban, Oroszországban és Cipruson volt megfigyelhető. Ezekben az országokban az örökbefogadást szervező intézmények a közfelfogás szerint védik és segítik a fogadó családokat és az érintett kiskorúakat. Az ilyen szervek iránti bizalom viszonylag magas Hollandiában, Luxemburgban és Ukrajnában is. Másutt erőteljesen panaszolták, hogy nincs megfelelő nyilvántartás az örökbe fogadható gyermekekről, illetve túlzott bürokrácia uralkodik ezen a területen. Egyes helyeken az örökbefogadást illetően korrupcióra is panaszkodtak, ismét másutt az ügyintézés lassúsága volt a fő probléma. Ezekben a kérdésekben a mediterrán országokban jelentkezett a legtöbb kritika, de Németország sem volt kivétel. Angliában, Belgiumban és Franciaországban sokan kritikusan szemlélték, hogy a „tényleges párok” ugyanolyan örökbefogadási jogokkal rendelkeztek, mint az úgynevezett tradicionális házaspárok (Uo. 49.).

7. A nagyszülők nevelői szerepe

Sok európai országban ma a nagyszülők kötelességének is tekintik, hogy foglalkozzanak unokáik nevelésével, illetve sajátosan vallási nevelésükkel. Nagyra becsülik a nagyszülők részvételét ezekben a feladatokban, különösen Albániában, Cipruson és Svájcban, de Hollandiában, Litvániában, Ausztriában, Németországban és Törökországban is. Másutt a nagyszülők részvételét a nevelésben inkább egyéb problémák jelének tekintik, így a lakások túlzsúfoltsága, az óvodák hiánya vagy a szülők külföldi munkavállalása kényszerű következményének.

8. A családokat segítő szervezetek

Igen fontos tényezőnek látszik egyes országokban a politikai és társadalmi akciók jelenléte, amelyek támogatják a családokat. Ezek a közvélemény szerint is az állam és a társadalom figyelmét és jóindulatát jelzik. Ezekkel az intézményekkel kapcsolatban több országban hiányolták, hogy egyáltalán nem léteznek, vagy nem támogatják eléggé a családokat a maguk egészében, hanem csupán azok egyes tagjait. Mindenesetre több helyről érkezett olyan válasz, amely helyesli, vagy kívánja, hogy olyan állami intézmény működjön, amely sajátosan is a családpolitikával foglalkozik, és a családokat segíti.

9. Összegzés

A 2010-es évek első felében végzett európai felmérések alapján szinte pontról pontra felismerhetjük, hogy a demográfiai kérdések és a család összefüggése, valamint az ezekkel kapcsolatos feladatok jelen vannak a különböző európai országok közvéleményében és ez sok helyütt oly módon jelentkezik, ahogyan az a Katolikus Egyház társadalmi tanításában is megfogalmazódik. Ez esetenként olyan országokban is megfigyelhető, amelyekben a katolikus világnézet kulturális hagyományként kis szerepet játszik, vagy egyáltalán nincs jelen. Ez arra utalhat, hogy az emberi lét objektív adottságaiban jelen vannak azok a főbb követelmények, amelyek nemcsak az emberi faj fennmaradása szempontjából fontosak, hanem egyben az emberiségnek mint tudatos és szabad személyekből álló közösségnek a jövőjét is biztosíthatják. Éppen ebben az utóbbi vonatkozásban bizonyul döntőnek a család szerepe.

Az újonnan kinevezett bíborosok nyilatkozataiból: Hála, köszönet, ima, szolgálat…

A vatikáni rádió munkatársai Ferenc pápa vasárnapi bejelentését követően, melyben tíz bíborost nevezett ki, megkeresték telefonon az új kardinálisokat és megkérdezték tőlük, hogy miként érte őket a kinevezés.

P. Michael Czerny jezsuita: Számítok mindenki imádságára

P. Michael Czerny, az Átfogó Emberi Fejlődés Dikasztériuma migránsokkal foglalkozó szekciójának titkárhelyettesét Brazíliában érték el: „Jónapot mindenkinek, üdvözlet a brazíliai Guararemából, mely Sao Paulo közelében fekszik. Hálát adok az Istennek és Ferenc pápának ezért az új küldetésért, az új szolgálatért, ami nagy megtiszteltetés számomra. Most éppen a „Sin Tierra - Földnélküli” mozgalom nemzeti erdei iskolájában veszek részt egy találkozón, melyen a latin–amerikai népi mozgalmak képviselői vesznek részt, hogy előkészítsék az Amazónia püspöki szinódusra szánt hozzájárulásukat. Hálát adok az Istennek a gondviseléséért, végtelen irgalmáért és nagyon számítok mindenki imádságára.”

A kinshasai új bíboros: a kinevezés bátorítja a kongói nép harcát

Az 59 éves Fridolin Ambongo Besungu kapucinus szerzetes Kinshasa új kinevezett bíborosa. Nagy meglepetést okozott számára a kinevezés, minthogy semmit nem tudott az egészről. Egyébként az emberektől tudta meg a kinevezést, minthogy annak hírére számtalan köszöntő üzenetet és telefonhívást kapott. A megtiszteltetés a helyi egyháznak szól, amely hangot adott a kongói nép szenvedésének. „Én úgy látom – nyilatkozta az új bíboros –, hogy ez a kinevezés mintegy elismerése annak a helyes választásnak, mellyel reményt adtunk a népünknek. Az emberek mindig azt kérdezték: A Pápa mikor ad nekünk már egy bíborost? Ma ez megtörtént. Azt hiszem, most a kongói nép nagyon boldog, mert van már bíborosuk. Ferenc pápa így akarja bátorítani a kongói nép harcát, melyet egy méltóbb életért folytat”.

Zuppi bolognai érsek: Az utolsók evangéliumával egyezik a bejelentés

Zuppi bolognai főpásztor Lourdes-ban vezetett éppen zarándoklatot, amikor a kinevezés híre érte: „Semmiről nem tudtam, éppen szentmisét mutattam be itt Lourdes-ban, ahová 800 fős bolognai egyházmegyei zarándoklat élén érkeztem. A hírre nagyon meglepődtem, de azonnal eszembe jutott a mai evangélium: „Mert mindazt, aki magát felmagasztalja, megalázzák, aki pedig magát megalázza, azt felmagasztalják.” Hálás vagyok Ferenc pápának, hogy rám gondolt, és ezt a kinevezést úgy tartom, mint egy felhívást a munkára és az imádságra az egyház egységéért. A bíbor a vér színe „usque ad sanguinis effusionem”, egészen a vérontásig menően, vagyis a készség az evangélium melletti legvégső tanúságtételre.

A Szent Egyed közösségben szolgált

A mai nap egyúttal Szent Egyed emléknapja, akinek a nevét viseli a Szent Egyed közösség, melyben hosszú időn keresztül szolgáltam. De gondolok még két másik egybeesésre. Ma van a Teremtésvédelem világnapja, azzal az elkötelezettséggel, amit Isten bízott a kezeinkre, hogy őrizzük meg az eljövendő nemzedékek számára. És szeretnék még emlékezni e napon egy szomorú évfordulóra. Nyolcvan évvel ezelőtt tört ki a Második Világháború, ami milliók életébe került. Itt Lourdes-ban azért imádkoztunk, hogy az egyház őrizze meg mindig az egységét és álljon közel a szenvedő emberekhez” – nyilatkozta Zuppi érsek, a bíborossá kinevezett bolognai főpásztor.

Jean-Claude Hollerich jezsuita, Luxemburg érseke: A pápa, az egyház, Isten népe bíborosa szeretnék lenni

Jean-Claude Hollerich jezsuita, luxemburgi érsek, aki éppen Portugáliában tartózkodott a hír vételekor: „Megtiszteltetés számomra, ám a mai evangéliumban éppen azt hallottuk, hogy nem kell nekünk a jó, vagy a jobb helyeket választani. Most tehát imádkozom, hogy olyan bíboros lehessek, aki teljes egészében a pápa, az egyház, Isten népe, minden férfi és minden nő szolgálatában áll”.

Coutts bíboros a Kisebbségek napján: kezeljenek minket egyenlő pakisztáni állampolgárként

Pakisztánban minden évben augusztus 11-én ünneplik a Kisebbségek napját. Ebből az alkalomból Joseph Coutts bíboros, Karacsi érseke nyilatkozott a Fides missziós hírügynökségnek.

„Pakisztán alapítója Mohammad Ali Jinnah 1947. augusztus 11-én mondott történelmi beszédében arról biztosított bennünket, hogy az iszlámtól eltérő vallású személyek ugyanazokkal a jogokkal és kötelezettségekkel felruházott állampolgárok, mint a többiek. Ennek következtében az év 365 napján egyenrangú pakisztáni állampolgárként kellene, hogy kezeljenek minket anélkül, hogy szükség lenne a Pakisztáni Vallási Kisebbségek napjára.” Így fogalmazott Joseph Coutts bíboros, Karacsi érseke interjújában a Fides missziós hírügynökségnek. A bíboros közismert a béke és a harmónia előmozdítása iránti elkötelezettségéről Pakisztánban. „Mi pakisztániak vagyunk, nem bevándorlók egy másik országból. Itt születtünk és nőttünk fel, Pakisztán függetlensége előtt már évszázadokkal korábban itt éltünk. Tehát nem kellene, hogy másodosztályú állampolgárokként kezeljenek bennünket” – nyomatékosította.

A pakisztáni kormány tudatában van a vallási kisebbségeket érintő kihívásoknak

„Hozzájárultunk az ország fejlődéséhez a függetlenség elnyerésének első napja óta. Ezt tesszük ma is. A pakisztáni püspöki konferencia válaszolt Imran Khan miniszterelnök felhívására, amelyben víztározók és gátak építésére hív Pakisztánban. Adományokat gyűjtöttünk erre a célra minden kereszténytől. Ezért is egyenlő kezelést érdemlünk és nem azt, hogy vallási kisebbségként kezeljenek minket” – hangsúlyozta Karacsi bíboros érseke. Nagyra értékelte a pakisztáni miniszterelnök július 30-i beszédét, amelyben erőteljesen elítélte a kényszer áttérítéseket. A bíboros szerint a jelenlegi pakisztáni kormány tudatában van a vallási kisebbségeket érintő kihívásoknak. Ezt pozitív jelnek tekinti és azt kéri a kormánytól, hogy biztosítsa a vallási kisebbségek és istentiszteleti helyeik védelmét.