Erdő Péter a budapesti demográfiai csúcson: Demográfiai kihívások – a család szerepe

Kétnapos nemzetközi demográfiai konferencia kezdődött szeptember 5-én Budapesten, a Várkert Bazárban. A III. Budapesti Demográfiai Csúcson beszédet mondott Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek is.

A konferencia kezdetén Erdő Péter, valamint Steinbach József, a Magyarországi Református Egyház Dunántúli Református Egyházkerületének püspöke, Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke és Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezető rabbija áldotta meg a résztvevőket.

A kétnapos nemzetközi konferencián politikusok, tudósok, egyházi vezetők és közszereplők tartanak előadásokat és cserélnek tapasztalatot a demográfiai kihívásokról.

Erdő Péter bíboros beszédét az alábbiakban teljes terjedelmében közöljük.

1. Demográfia és család

Az idei Demográfiai Csúcs első nagy témaköre a demográfiai kihívások témáját összekapcsolja a család szerepével. Ugyanez a párosítás jellemezte azokat a kutatásokat is, amelyek a 2010-es évek elején az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa megbízásából folytak földrészünkön. Az ugyanis mindnyájunk számára nyilvánvaló volt, hogy nem csupán egy faj egyedszámának kérdéséről van szó, hanem az emberről, aki életének minden mozzanatában a maga sajátos méltósága szerint nyilvánul meg, így az élet továbbadása, a születendő élet fogadása, a nevelés és a földi életút vége tekintetében is. A Katolikus Egyház társadalmi tanításának kompendiuma világosan kimondja: „a szülők az élet szolgálatában állnak, és soha nem szabad elfelejteniük, hogy a születés lelki dimenziója minden ezzel kapcsolatos más szempontnál magasabb rendű megfontolást érdemel: ’Az apaság és az anyaság nem egyszerűen testi, hanem lelki természetű feladatot jelent; ezen, a szülőkön keresztül halad előre a személy családfája, amelynek örök kezdete Istenben van, és őhozzá kell eljutnia’ (II. JÁNOS PÁL Gratissimam sane 10:AAS 86 (1994) 881.).” (AZ IGAZSÁGOSSÁG ÉS BÉKE PÁPAI TANÁCSA, Az Egyház társadalmi tanításának kompendiuma, Budapest 2007, n. 237.) A családok tehát egyesítik az élet testi és lelki, illetve szellemi oldalát, hozzájárulnak a nemzedékek közti közösséghez és ezzel „lényeges és helyettesíthetetlen módon segítik elő a társadalom fejlődését” (Uo.). Ez az alapja annak, hogy a család jogosult a társadalom támogatására, mégpedig mind a gyermekek születését, mind pedig a nevelést illetően. Ez utóbbi kérdés már természetesen tovább vezet az oktatás és a nevelés témaköréhez és a szülőknek ahhoz a jogához, hogy gyermekeik számára világnézetüknek megfelelő óvodát vagy iskolát választhassanak.

Amikor az európai püspöki konferenciák a demográfia és a család témájában az egész földrészre kiterjedő vizsgálatot folytattak, az első nagy feladat a kérdések és szempontok összeállítása volt.

2. Érdeklődés a demográfiai fejlemények iránt

Az első szempont, amit tanulmányozni kellett, hogy mennyire érdeklődik a társadalom a népesedéssel kapcsolatos fejlemények iránt. Érzékel-e aránytalanságokat, esetleg rendellenességeket ezen a téren és úgy látja-e, hogy ezek okot adnak az aggodalomra. A vizsgálat eredménye az volt, hogy általában mindenütt érzékelték a problémát, bár az aggodalom a Monacói Nagyhercegségben volt a legkisebb és Ukrajnában a legerőteljesebb mind a népesség elöregedése, mind a várható élettartam csökkenése, mind a megélhetés problémái miatt.

3. A társadalmi tudatosság szintje

Az aggodalom érzésén kívül egy másik fontos, de ettől némileg különböző szempont volt, hogy a probléma konkrét részletei mennyire tudatosak a társadalomban. Ennek kapcsán különösen a demográfiai változások tudatossága és a következmények belátása volt a kérdés. Itt különösen az elöregedés miatti gazdasági és szociális következmények tekintetében Skócia, Görögország, Spanyolország közvéleményében – legalábbis néhány évvel ezelőtt – úgy tűnik, nem voltak nagyon tudatosak a demográfiai változások hatásai. Egyesek például így válaszoltak a kérdésre: „néha szó van erről a tévében”. Ugyanakkor a vizsgálatot végző szakembereknek az volt a benyomása, hogy itt egyfajta „szándékos vakságról” lehet szó (CONSIGLIO DELLE CONFERENZE EPISCOPALI EUROPEE (CCEE), I vescovi europei su demografia e famiglia in Europa. Realtà e problematiche nel panorama europeo, A cura di G. Blangiardo, S.M. Mirabelli, Siena 2012, 44.). Az akkori Magyarországról az a kép alakult ki, hogy hasonlóan Franciaországhoz, Svájchoz, vagy akár Belorussziához, a probléma konkrét összefüggései jelen vannak ugyan a társadalmi tudatban, de nem túlzott intenzitással. Feltételezésem szerint ez a helyzet az utóbbi években némileg módosult.

4. A szülői szerep értékelése

A szülők szerepének elismerése számos paraméter alapján egészen különböző jellegű országokban tűnt a legmagasabbnak. Luxemburgban elsősorban a törvényhozás ismeri el ezt a szerepet: a gyermekek után a szülőknek járó anyagi támogatás itt a legmagasabb. Ezzel szemben Albániában és Cipruson egyfelől a legnagyobb csalódásnak tartják, ha egy házaspárnak nem lehet gyermeke, másfelől a szülők a társadalomban igen nagy tiszteletnek örvendenek (Uo. 45.). Ugyanakkor azonban a szülői szerep megbecsülését illetően Oroszország, Ausztria és Törökország állt Európában az utolsó helyen, de Magyarország is eléggé a lista végén jelent meg. Ehhez képest, úgy tűnik, ma már mérhető módon a gyermekvállalás és a szülői szerep megbecsültsége az utóbbi években erősödött.

5. Az anyaság megbecsülése

A szülői szerep általános megítélésén belül különösen fontos helyet foglal el az anyaság tisztelete. A kulturális és gazdasági területen jelentkező érték mellett olyan szempontok is felbukkannak, mint például hogy az anyaság érték az ország számára és hogy méltó az elismerése törvényhozói és társadalmi téren egyaránt. Ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy mindkét szülőnek joga, hogy a saját munkáját folytassa, felfüggessze vagy részmunkaidőben vállalja a családra való tekintettel. Ebben az érzékenységben a 2010-es évek elején a francia közvélemény volt Európában az első, régiónkon belül pedig a Cseh Köztársaság mutatta a legjobb értékeket. Más országokban az anyaság megbecsülését összekötik a családtervezés kérdésével, és néha magát az anyaságot is problémának tekintik. A probléma Svájcban inkább társadalminak, Albániában inkább gazdaságinak tűnik. Spanyolországban pozitívan szemlélik ugyan az anyaságot, de azzal a feltétellel, hogy az nem kerül konfliktusba más, kulturálisan domináns értékekkel, amilyen például az önmegvalósítás, vagy a személyes életszínvonal (Uo. 46–47.). Portugáliában, Szlovákiában és Horvátországban néhány évvel ezelőtt az anyaság kérdésében az a probléma állt a középpontban, hogy az akadályozza a nők részvételét a munkaerőpiacon.

6. Az örökbefogadás rendszere

Mivel a gyermekek elfogadása és nevelése szempontjából egyaránt rendkívül fontos a család, nagy érdeklődésre tart számot a családból kihullott, vagy család nélkül maradt gyermekek örökbefogadása. A legpozitívabb értékelés az örökbefogadásról és annak hivatalos lehetőségeiről Svájcban, Oroszországban és Cipruson volt megfigyelhető. Ezekben az országokban az örökbefogadást szervező intézmények a közfelfogás szerint védik és segítik a fogadó családokat és az érintett kiskorúakat. Az ilyen szervek iránti bizalom viszonylag magas Hollandiában, Luxemburgban és Ukrajnában is. Másutt erőteljesen panaszolták, hogy nincs megfelelő nyilvántartás az örökbe fogadható gyermekekről, illetve túlzott bürokrácia uralkodik ezen a területen. Egyes helyeken az örökbefogadást illetően korrupcióra is panaszkodtak, ismét másutt az ügyintézés lassúsága volt a fő probléma. Ezekben a kérdésekben a mediterrán országokban jelentkezett a legtöbb kritika, de Németország sem volt kivétel. Angliában, Belgiumban és Franciaországban sokan kritikusan szemlélték, hogy a „tényleges párok” ugyanolyan örökbefogadási jogokkal rendelkeztek, mint az úgynevezett tradicionális házaspárok (Uo. 49.).

7. A nagyszülők nevelői szerepe

Sok európai országban ma a nagyszülők kötelességének is tekintik, hogy foglalkozzanak unokáik nevelésével, illetve sajátosan vallási nevelésükkel. Nagyra becsülik a nagyszülők részvételét ezekben a feladatokban, különösen Albániában, Cipruson és Svájcban, de Hollandiában, Litvániában, Ausztriában, Németországban és Törökországban is. Másutt a nagyszülők részvételét a nevelésben inkább egyéb problémák jelének tekintik, így a lakások túlzsúfoltsága, az óvodák hiánya vagy a szülők külföldi munkavállalása kényszerű következményének.

8. A családokat segítő szervezetek

Igen fontos tényezőnek látszik egyes országokban a politikai és társadalmi akciók jelenléte, amelyek támogatják a családokat. Ezek a közvélemény szerint is az állam és a társadalom figyelmét és jóindulatát jelzik. Ezekkel az intézményekkel kapcsolatban több országban hiányolták, hogy egyáltalán nem léteznek, vagy nem támogatják eléggé a családokat a maguk egészében, hanem csupán azok egyes tagjait. Mindenesetre több helyről érkezett olyan válasz, amely helyesli, vagy kívánja, hogy olyan állami intézmény működjön, amely sajátosan is a családpolitikával foglalkozik, és a családokat segíti.

9. Összegzés

A 2010-es évek első felében végzett európai felmérések alapján szinte pontról pontra felismerhetjük, hogy a demográfiai kérdések és a család összefüggése, valamint az ezekkel kapcsolatos feladatok jelen vannak a különböző európai országok közvéleményében és ez sok helyütt oly módon jelentkezik, ahogyan az a Katolikus Egyház társadalmi tanításában is megfogalmazódik. Ez esetenként olyan országokban is megfigyelhető, amelyekben a katolikus világnézet kulturális hagyományként kis szerepet játszik, vagy egyáltalán nincs jelen. Ez arra utalhat, hogy az emberi lét objektív adottságaiban jelen vannak azok a főbb követelmények, amelyek nemcsak az emberi faj fennmaradása szempontjából fontosak, hanem egyben az emberiségnek mint tudatos és szabad személyekből álló közösségnek a jövőjét is biztosíthatják. Éppen ebben az utóbbi vonatkozásban bizonyul döntőnek a család szerepe.