Évközi 22. hét vasárnap

Évközi 22. hét vasárnap

Ha vendégségbe jönne hozzánk a pápa vagy az amerikai elnök, őket az első hely illetné az ünnepi asztalnál. De ha maga Isten lépne be hozzánk? Őt nem tudnánk hová ültetni, mert az első hely nem méltó hozzá. Nem fiktív kérdés ez, hiszen Jézusban eljött hozzánk, és Betlehemet választotta, Názáretet meg a Golgotát, mert csak a gyöngeség, az elrejtettség, az üldözött igazak halála illett hozzá. Jézusban Isten kinyilvánította, hogy ebben a bűnökkel fertőzött világban az utolsó hely az övé, mert így tudja megmutatni, hogy ő egészen más, mint a világ, s hogy az ő hatalma az ingyenes szeretet.

Ezért ha a mai Evangéliumban olvasott tanításokban csupán illemszabályokat látunk, esetleg sok évszázados bölcsesség desztillált cseppjeit – ismerve a legújabb biblikus kutatások eredményét, mely szerint ugyanezeket Jézus előtt már más is elmondta, sőt a kortárs rabbik is tanították –, sajnálatos módon elsiklunk az őseredeti, az embert egészen megrendítő üzenet mellett. Amit itt most egy farizeus házába vendégségre betérve mond, az nem illemszabály, nem is erkölcsi előírás, hanem létmagyarázat: istenségének kinyilatkoztatása, s az üdvösség útja számunkra. Ő nem csupán vendégként érkezett hozzánk, hanem úgy is, mint az örök lakomát rendező Atyaisten küldötte. Mindenkit meghív a lakomára, mindenkit invitál a menyegzős házba, jóllehet tudja, hogy még emberi szinten sem vagyunk képesek jóságát viszonozni.

Urunk Jézus, mi is elmondhatjuk a mai Szentlecke szavaival, hogy nem kézzel tapintható hegyhez, lobogó tűzhöz járultunk, nem egy félelmetes és távoli istenséghez, hanem Hozzád, az új szövetség közvetítőjéhez, aki értünk és a mi üdvösségünkért emberré lettél. Az a szeretet, ahogy isteni személyed miattunk és értünk egyesült a mi testünkkel, emberi természetünkkel, felülmúl minden emberi szeretetet. Segíts, kérünk, kegyelmeddel, hogy ne féljünk Hozzád hasonlóan az utolsó helyeket választani, s ezáltal egyre többet értsünk meg isteni szeretetedből.