Ferenc pápa a madagaszkári Akamasoában: A szegénység nem végzetszerű

Ferenc pápa Madagaszkár fővárosában ellátogatott a „Barátság városába”, amelyet egy argentin származású szerzetes alapított: alapítványa a korábban a szeméttelepen, nyomorban élők tízezreinek biztosít munkát, megélhetést, lakhatást, méltóságot. „Az utolsók kiáltása itt a remény énekévé válik” – mondta elismerően a pápa.

„A szegénység nem végzetszerű” – mondta Pedro atya Ferenc pápának, aki megismételte a szavait. Igen, a szegénység nem végzetszerű, ennek éppen az Antananarivo peremén található Barátság városa az élő példája. Bizonyítja ezt a pápát fogadó nyolcezer gyerek, fiatal túláradó öröme, éneke, tánca. Bizonyítja ezt, hogy minden szülőnek van munkája. Ferenc pápa megjegyezte: „A szegények kiáltása itt a remény énekévé vált. Ennek a városrésznek minden szeglete, minden iskolája, orvosi rendelője a remény éneke, ami meghazudtol és elhallgattat minden végzetszerűséget.”

Elég körbenézni. Az alapítvány központjához felkapaszkodó út mentén sűrűn követik egymást a házak, nem luxuslakások, de méltó életet biztosítanak, fedelet adnak sokaknak, akiknek néhány évtizede még nem volt tető a fejük felett, akik a szemétből próbáltak túlélni. A Barátság városát 1989-ben alapította Pedro Opeka argentin misszionárius, aki Buenos Airesben Bergoglio érsek tanítványa volt. Köszöntésében Ferenc pápa meg is jegyezte: „Nem akart tanulni, csak dolgozni.” Opeka 1970-ben költözött Madagaszkárra, és hozta létre ezt a hihetetlen vállalkozást, amely ma már 25 ezer ember megélhetését biztosítja. Rajtuk kívül évente 30 ezer ember fordul az Akamasoa alapítványhoz segítségért, és 14 ezer gyermek jár itt rendszeresen iskolába.

Ferenc pápa láthatóan nagyon örült annak a légkörnek, amit megtapasztalt, és hangsúlyozta: „Az alapjánál az élő hitet találjuk, amit konkrét, hegyeket megmozgatni képes tettekre váltottak. Hit, amely képes volt lehetőséget látni ott, ahol csak a nélkülözés látszott; reményt látni ott, ahol csak a végzetszerűség látszott; életet látni ott, ahol sokan halált és pusztulást hirdettek.”

Nagyon világos üzenettel fordult a Szentatya a fiatalokhoz: „Soha ne adjátok meg magatokat a szegénység szörnyű következményei előtt, soha ne engedjetek a könnyű élet kísértésének, vagy annak a kísértésnek, hogy magatokba forduljatok… Akamasoa megmutatja, hogy Isten jelen van szegény népe között. Nem szórványosan, alkalmanként van jelen: az az Isten van jelen, aki úgy döntött, mindig a népe között él, örökre velük marad.”

Beszédét követően a pápa rögtön a nem messze található bányába ment, ami a kiindulópont volt Pedro atya számára, ahonnan elindult a mindent átformáló munka. Szerény jövedelmet és a méltóbb élet lehetőségét ajánlja ugyanis mindazoknak, akik szeretnének a bányában dolgozni. A Szentatya együtt imádkozott a kőfejtőben a munkásokkal: „Az igazságosság Istene érintse meg a befektetők és az igazgatók szívét, hogy gondoskodjanak mindenről, ami szükséges ahhoz, hogy minden dolgozó méltó bért kapjon és emberi méltóságát tiszteletben tartó körülmények között éljen… Urunk, gondoskodjál atyai irgalmadban azokról, akiknek nincs munkájuk, és add, hogy a munkanélküliség, ami oly sok nyomor okozója, eltűnjön a társadalmunkból. Mindenki ismerje meg annak a méltóságnak az örömét, hogy megkeresi a kenyerét, hazaviszi a bérét, hogy eltartsa belőle szeretteit.” Az imádság végén Ferenc pápa Szent József oltalmára bízta a munkásokat.

Pedro Opeka 1948-ban született Tito diktatúrája elől Argentínába menekült szlovén szülőktől. Majdnem ötven éve él Madagaszkáron, az ország legszegényebb lakói között, ahol a szemétből élő családokból megalapította az Akamasoa közösséget. Kidolgozott egy tervet a szeméttelep közelében található kőbányára alapozva.

Az argentin misszionárius vezetése alatt összefogtak a szegények, és elkezdtek kavicsot, sódert kitermelni, kőlapokat, téglákat gyártani. Pedro atya volt az első kőműves, aki murvává törte a kemény követ, hogy azt építkezésre lehessen használni. Ezzel továbbadta azt a mesterséget, amelyet apjától tanult. A közösség eladta a termékeket az építőipari cégeknek, a munkások pedig szerény fizetséget kaptak.

Összefogtak, és azt látták, hogy munkájuk nyomán felvillan a remény, hogy boldoguljanak. Harminc év elteltével ennek a hatalmas közösségnek – amely Akamasoa (jelentése: „jó barátok”) néven ismert – a tagjai saját maguk építette házakban laknak 18 faluban, vannak üzleteik, műhelyeik, kútjaik, közvilágításuk, kikövezett utcáik. Mindenkinek van otthona, ivóvize, mindenki részesül egészségügyi ellátásban, minden gyerek jár iskolába. A diákok 82 százaléka érettségizik, legtöbbjük egyetemen tanul tovább.

Szolidaritásra szólította fel Ferenc pápa a madagaszkári politikai élet képviselőit

Kelet-afrikai apostoli útjának negyedik napján, szeptember 7-én délelőtt a madagaszkári politikai élet képviselőivel és a diplomáciai testület tagjaival találkozott Ferenc pápa az antananarivói elnöki palotában.

Beszéde kezdetén a madagaszkári alkotmány előszavából idézett Ferenc pápa, külön kiemelve a malgas nyelvből való fihavanana kifejezést, amely utal a megosztásra, kölcsönös segítségre, szolidaritásra, emellett a családi és baráti kötelékekre, de még a természet iránti jóakaratra is. Ez a szó jellemzi ennek a népnek a lelkületét, mely lemondások árán, de bátran megküzd a nehézségekkel.

Amint nagyra értékeljük „ennek az országnak a szépségét és természeti kincseit, úgy nagyra kell értékelnünk a lelkét is, amely – mint azt Antoine de Padoue Rahajarizafy SJ megfogalmazta – erőt adott nektek, hogy magatokhoz öleljétek az ainát, az életet” – mondta a pápa.

Szabadságának visszaszerzése óta Madagaszkár stabilitásra és békére vágyik, amit a demokrácia révén igyekszik elérni, tiszteletben tartva a különböző látásmódokat. Ez is mutatja, hogy a politika alapvető eszköz arra, hogy az emberi közösséget és intézményeit építsük, ha az egész társadalmat szolgáló eszközként használjuk – idézett a pápa az idei béke világnapjára írt üzenetéből. A politikai vezetők feladata és felelőssége, hogy védelmezzék saját állampolgáraikat, főként a legsérülékenyebbeket, bevonva ebbe a polgári társadalom összes szereplőjét, hiszen egy nemzet fejlődése nem redukálható csupán egyszerű gazdasági növekedésére.

Ferenc pápa kitért a korrupció és a spekuláció járványszerű megjelenésére, melyek csak növelik a társadalmi egyenlőtlenségeket, a létbizonytalanságot, és végül embertelen szegénységet teremtenek.

A közös otthon védelme érdekében Ferenc pápa átfogó megoldást szorgalmazott a madagaszkári nép számára. Napjaink krízise nemcsak környezeti és társadalmi válság, hanem a kettő egyszerre. Nincs ugyanis két külön válság, hanem csak egyetlen bonyolult társadalmi-környezeti válság van – utalt a pápa Laudato si’ kezdetű enciklikájára, hozzátéve, őrizzék meg az itt élők a szigetország gazdag biodiverzitását, majd intette őket többek között az erdőirtás, illetve a növény- és az állatvilágot egyaránt fenyegető illegális export veszélyeire. Ferenc pápa jelezte, tisztában van azzal is, hogy a környezetet károsító tevékenységek egy része a lakosok fennmaradását biztosítja, ezért elengedhetetlen, hogy munkalehetőségeket teremtsenek számukra.

Igazi környezetvédő program azonban nem lehetséges társadalmi igazságosság nélkül. Körültekintően kell igénybe venni az értékes és hasznos nemzetközi segítségnyújtást, mivel azt a veszélyt hordozza, hogy egy globalizált kultúrának és gazdaságnak ad helyet, mely elnyomja az egyes népek kulturális örökségét.

Beszéde végén Ferenc pápa arra emlékeztette Madagaszkár politikai vezetőit, hogy a Katolikus Egyház kész állandó párbeszédet folytatni más keresztény felekezetekkel, a többi vallással és a civil szervezetekkel is a fihavanana, azaz a testvéri szolidaritás madagaszkári hagyománya jegyében.

Ferenc pápa Madagaszkáron: Az egyik legrosszabb rabszolgaság az, ha önmagunkért élünk

Ferenc pápa szeptember 8-án délelőtt Madagaszkár fővárosában, a Soamandrakizay-mezőn szentmisét mutatott be közel egymillió ember előtt. A szentmise idejére az oltárra helyezték a 2009. június 7-én Antananarivóban boldoggá avatott Rafael Luis Rafiringa ereklyéit. Ferenc pápa az egyéni érdekek előtérbe helyezése és a korrupció ellenében testvériességre és szolidaritásra buzdított.

Az evangéliumban hallottuk, hogy Jézust „nagy népsokaság követte” (Lk 14,25). Ahogyan az a sok ember ott tolongott, amerre Jézus járt, úgy jöttetek el ti is, nagyon sokan, hogy befogadjátok az üzenetét és a követésére szegődjetek. Pedig jól tudjátok, hogy Jézus követése nem túl pihentető dolog! Ti nem pihentétek ki magatokat, és sokan közületek az éjszakát is itt töltötték. Lukács evangéliuma ma éppen arra emlékeztet minket, milyen feltételekkel jár ez az elkötelezettség.

Fontos megjegyezni, hogy ezeket az előírásokat akkor mondja el Jézus, amikor Jeruzsálem felé tart, megelőzi a példabeszéd a lakomáról, amelyre mindenki meghívást kap (különösen azok, akiket mások elutasítanak, akik az utcákon és a tereken, az útkereszteződésekben élnek), és az irgalmasság három példabeszéde követi, amelyekben ünnepséget rendeznek, amikor megtalálják, ami elveszett, amikor befogadják, megünneplik és visszaadják az életnek azt, akit halottnak hittek, hogy lehetősége legyen újra kezdeni. Minden keresztény lemondásnak csak a Jézus Krisztussal való találkozás örömének és ünnepének fényében van értelme.

Az első feltétel arra hív, hogy gondoljuk át családi kapcsolatainkat. Az új élet, amelyet az Úr elénk állít, kényelmetlennek és botrányos igazságtalanságnak tűnik azok számára, akik azt hiszik, hogy korlátozhatják, lekicsinyíthetik a mennyek országába való bejutást csupán a vérségi kapcsolatok, a csoporthoz, klánhoz vagy egy bizonyos kultúrához való tartozás alapján. Amikor a „rokoni kapcsolat” dönti el, határozza meg, hogy mi a helyes és a jó, az végül olyan viselkedésmódok igazolásához, sőt, egyenesen „szentesítéséhez” vezet, amelyekből kialakul a kivételezés és a kirekesztés (a jogtalan előnyben részesítés, a klientúra építése, vagyis a korrupció) kultúrája.

A mester által támasztott feltétel arra ösztönöz minket, hogy emeljük fel tekintetünket, és azt mondja nekünk: „nem lehet a tanítványom” (Lk 14,26) az, aki nem képes meglátni a másik emberben a testvért a családi, kulturális, társadalmi hovatartozáson túl, és nem képes megrendülni a másik ember életén, helyzetén. Jézus szeretete és odaadása ingyenes ajándék mindenki számára.

A második feltétel azt mutatja meg nekünk, milyen nehéz úgy követni az Urat, hogy közben a mennyek országát saját személyes érdekeinkkel azonosítjuk, vagy valamilyen ideológia varázsával, amely végül eszközként használja Isten vagy a vallás nevét ahhoz, hogy igazolja az erőszak, a szegregáció, de akár az emberölés, a száműzetés, a terrorizmus és a kirekesztés tetteit. A mester által támasztott feltétel arra bátorít minket, hogy

ne használjuk az evangéliumot manipulatív, bántóan leszűkítő módon, hanem testvériesen és szolidárisan alakítsuk általa a történelmet,

miközben önzetlenül tiszteletben tartjuk a földet és a föld ajándékait, ellentmondva a kizsákmányolás minden formájának; bátran éljük meg „a párbeszéd kultúráját mint követendő utat; az együttműködést mint magatartást; a kölcsönös megismerést mint módszert és kritériumot” (Az emberi testvériségről szóló, Abu-Dzabiban 2019. február 4-én aláírt dokumentum); ne adjuk át magunkat olyan tanítások kísértésének, amelyek nem képesek eltűrni, hogy a búza és a konkoly együtt növekedjen az aratás urára való várakozás idején (vö. Mt 13,24–30).

És végül: milyen nehéz lehet megosztani másokkal az Úrtól kapott új életet, amikor folyamatosan úgy érezzük, hogy magunkat kell igazolnunk, mert azt hisszük, hogy minden csakis a saját erőnkön múlik és azon, amit birtoklunk; amikor a felhalmozási kényszer már szorongat, elnyom – ahogyan hallottuk az első olvasmányban –, mert az egoizmust táplálja és erkölcstelen eszközök használatára indít! A mester által támasztott feltétel meghívás arra, hogy újra hálával tudjunk emlékezni és be tudjuk ismerni, hogy életünket és képességeinket nem annyira a személyes győzelmünknek köszönhetjük, hanem ajándékba kaptuk (vö. Gaudete et exsultate, 55): ajándék, amely Isten és sok ember csendes munkája nyomán szövődött, akiknek nevét majd csak a mennyek országának eljövetelekor ismerjük meg.

Ezekkel a feltételekkel az Úr fel akarja készíteni tanítványait Isten országa eljövetelének ünnepére azzal, hogy megszabadítja őket attól a romboló erejű akadálytól, ami tulajdonképpen az egyik legrosszabb rabszolgaság: attól, hogy önmagukért éljenek.

Annak a kísértése ez, hogy bezárkózzunk kis világunkba, ami miatt aztán kevés teret hagyunk másoknak: a szegények nem férnek már be, Isten hangját már nem hallgatjuk, nem élvezzük többé szeretetének édes örömét, nem lüktet már bennünk a lelkesedés, hogy jót tegyünk…

Ebben a bezárkózásban sokan talán látszólag biztonságban érzik magukat, de végül haragossá, panaszossá, élettelenné válnak. Ez nem a méltó és teljes élet melletti döntés, nem Isten vágya rólunk, nem a Szentlélekben való élet, mely a feltámadt Krisztus szívéből fakad (vö. Evangelii gaudium, 2).

Az Úr a Jeruzsálem felé vezető úton arra hív minket ezekkel a feltételekkel, hogy emeljük fel tekintetünket, állítsuk helyre a fontossági sorrendet, és mindenekelőtt adjunk helyet, hogy Isten lehessen életünk középpontja és sarokköve.

Nézzünk körül: milyen sok ember, férfiak és nők, fiatalok, gyermekek szenvednek, és élnek teljesen kisemmizve! Ez nem része Isten tervének!

Milyen sürgető Jézusnak ez a meghívása, hogy haljunk meg a bezártságunknak, büszke individualizmusunknak, és engedjük, hogy a testvériség lelke – ami Krisztus megnyílt oldalából árad ki, ahonnan megszületünk mint Isten családja – győzedelmeskedjen és mindenki érezhesse, hogy szeretik, mert megértik, elfogadják, értékelik a méltóságát. „A sárba tiport emberi méltóságot látva gyakran csak karba tett vagy kitárt kézzel állunk, tehetetlenül a gonosz sötét erőivel szemben. A keresztény ember azonban nem állhat karba tett kézzel, közönyösen, vagy kitárt kézzel, megadóan, nem. A hívő kinyújtja a kezét, ahogyan Jézus teszi velünk” (Homília a szegények világnapján, 2018. november 18-án).

Isten szava, amit hallottunk, arra hív minket, hogy induljunk ismét útnak, merjük megtenni ezt a minőségi ugrást és tegyük magukévá az egyéni érdekektől való elszakadás bölcsességét, ami az igazságosság és mindannyiunk életének alapja. Mert

együtt le tudunk győzni minden olyan bálványimádást, ami miatt figyelmünket a hatalom, a karrier és a pénz kínálta hamis biztonságra és az emberi dicsőség keresésére összpontosítjuk.

A Jézus által jelzett feltételek teljesítése már nem nehéz, ha elkezdjük megízlelni az örömét az új életnek, amelyet ő maga kínál: annak a tudatából fakad ez az öröm, hogy ő az, aki elsőként elindul, hogy megkeressen minket az útkereszteződésekben, akkor is, amikor elvesztünk, mint az a bárány vagy mint az a tékozló fiú. Vezessen minket ez az alázatos realizmus – realizmus, keresztény realizmus – arra, hogy szembe tudjunk nézni a nagy kihívásokkal, és ébressze fel bennetek a vágyat, hogy szép országotokat olyan hellyé tegyétek, ahol az evangélium életté tud válni, és legyen ez az élet Isten nagyobb dicsőségére.

Határozzuk el magunkat és tegyük magunkévá Isten terveit.

Ferenc pápa elindult Mozambik felé – Imára hív a Dorian hurrikán áldozataiért

Szeptember 4-én a Mozambik felé vezető repülőúton Ferenc pápa a hagyományoknak megfelelően üdvözölte a vele utazó újságírókat, majd imát kért a Bahama-szigeteken pusztító Dorian hurrikán áldozataiért.

A pápa szerdán reggel 8 órakor indult Róma Fiumicino repülőteréről Mozambik fővárosába, Maputóba, ahová este fél 7-kor érkezik meg. Ezzel megkezdte 31. apostoli látogatását, melynek során felkeresi Mozambik, Madagaszkár és Mauritius lakóit. A hosszú repülőút kezdetén Ferenc pápa köszöntötte a fedélzeten jelen lévő közel hetven újságírót.

Matteo Bruni szentszéki szóvivő bevezetőjében köszönetet mondott a pápának a bizalomért, a média képviselőinek pedig a hosszú évek közös munkájáért, amit a pápai utak alkalmával együtt végeztek. Bruni 2009 óta dolgozik a vatikáni sajtóközpontban, ahol az újságírók akkreditálásával foglalkozott. 2013 decemberében megbízták az Olaszországon kívüli pápai utak sajtókíséretének szervezésével. 2016 elején a szentszéki média és akkreditációs szektor koordinátora lett.

A szentszéki szóvivő elmondta, hogy jelenleg nyolc újságíró utazik a repülőgépen azokból az országokból, amelyeket a pápa felkeres: négyen Mozambikból, egy fő Madagaszkárról és hárman Mauritiusról.

Ferenc pápa az újságírókhoz intézett köszöntésében reményét fejezte ki, hogy a hosszú út gyümölcsöző lesz. Emlékeztetett, hogy ez alkalommal nincs jelen a média képviselői között Valentina Alazraki mexikói újságírónő, aki rangidős a Szentszékhez akkreditált újságírók közül. A pápa elismerően szólt Valentina Alazraki most megjelent könyvéről, amelyben a bántalmazott, kihasznált nőkről és fájdalmukról ír. „Foglalkoznunk kell ezzel a témával” – figyelmeztetett a pápa. Utalt a spanyol EFE hírügynökség megalapításának 80. évfordulójára is, amely alkalomból tudósítójuk Afrikából visszatérőben soron kívül feltehet majd egy-két kérdést a pápának a repülőgép fedélzetén tartandó hagyományos sajtótájékoztatón.

Üdvözlő szavait követően Ferenc pápa egyenként köszöntötte a vele utazó újságírókat. Végül pedig mindannyiukat arra hívta, hogy imádkozzanak a Bahama-szigeteken pusztító hurrikán áldozataiért. „Szegény emberek! Egyik napról a másikra elvesztik otthonukat, mindenüket, életüket is. Szívünkben mondjunk el egy imát a Bahama-szigeteken a hurrikánoktól szenvedő testvéreinkért! Köszönöm!”

*

A Közép-Amerikán áthaladó Dorian hurrikán a Bahama-szigetek 29 lakott szigetének csaknem mindegyikén végigsöpört, de elsősorban az északi területeket sújtotta, ahol még ötös erősségű hurrikánként csapott le a vidékre. Helyi tisztségviselők és szemtanúk keddi közlései alapján hatalmas pusztítást végzett a Bahamák több szigetén. Az ENSZ és a segélyszervezetek szerint humanitárius katasztrófa fenyeget. A világszervezet szeptember 3-án este közzétett adatai szerint legalább 61 ezer embernek van szüksége azonnali élelmiszersegélyre.

Ferenc pápa apostoli látogatásának egyik célországában, Mozambikban idén tavasszal az Idai és Kenneth hurrikánok pusztítottak, súlyos árvizeket okozva.