Elmélkedés a Család évében CCXXXII.

Elmélkedés a Család évében
II János Pál pápa apostoli buzdítása alapján
CCXXXII.



A vak Tóbitot kigúnyolja felesége is.



Tóbiás nem tudott dolgozni, külső segítség már nem volt, b izony nagyon elszegényedtek. Akkor a felesége vállalt munkát: gyapjút font munkabérért. Mivel szép volt a munkája, megkapta bérét, sőt még egy kecskegidát is kapott ráadásul. Az árva kis jószág az idegen helyen mekegni kezdett. Tóbit megijedt, netán lopott jószág került udvarába. Szóvá is tette a gyanúját. Felesége megsértődött és mérgesen így válaszolt: „Hol vannak alamizsnáid? Hol vannak jócselekedeteid? Íme, látszik rajtad mindez”. (14b) A magatehetetlen férfi elkeseredetten imával fordult Isten felé: „Igazságos vagy, Uram, s minden tetted igazságos, és minden utad irgalom és igazság s te ítéled meg a világot. Ezért tehát, Uram, emlékezzél meg rólam és tekints reám. Ne állj bosszút bűneim és hanyagságaim, sem pedig atyáim bűnei miatt, amelyeket elkövettek előtted. Mert nem engedelmeskedtünk parancsaidnak, ezért átadtál minket fosztogatásra, fogságra, halálra, szóbeszéd, gúny és intő példa lettünk a nemzeteknek, akik közé szétszórtál minket. És most számosak igaz ítéleteid, amelyeket végrehajtasz rajtam bűneim és atyáim bűnei miatt, mert nem éltünk parancsaid szerint, és nem jártunk hűségesen előtted. Nos tehát tégy velem úgy, ahogy neked tetszik, parancsold meg, hogy visszatérjen lelkem, hadd költözzék el a föld színéről, s visszatérjek a földbe. Jobb nekem meghalni, mint életben maradni, mert hamis gyalázkodást hallottam, és igen nagy a szomorúság bennem.Parancsold meg, Uram, hogy megszabaduljak e szorongatásból,és bocsáss el az örök helyre

Lindisfarnei Szent Aidan püspök

Az evangélium az egész világon gyümölcsöt terem.



2011.08.31. szerda



Isten nem a haragra szánt, hanem az üdvösség elnyerésére.



Ami többet ér.

Mindennél többet ér, ha Jézus köztünk van. Akkor mindenünk megvan. Ha pedig nincsen köztünk, akkor nem egy nemzet, de még egy szűk családra való –négy-öt—ember sem ér semmit, mert nem tudnak összetartani. A 2. világháború után nyakunkra ültették Európa és a velük tartó nagyhatalmak ellenségeinket. Fájó szívvel kellett látnunk, hogy többet ártanak nekünk saját polgártársaink, min az ellenségeink. Keserű szájízzel kellett emlegetnem Tompa Mihály. A gólyához c. verséből: „a kidőlt fában őrlő szú lakik, Honfi honfira vádaskodik. – Testvér testvért, apát fiú elad. Mégis ne szóljon erről ajakad! Nehogy ki távol sír e nemzeten, Megutálni is kénytelen legyen ” Nem mertem eddig rá gondolni sem: Jézus ennyire nincsen közöttünk Mária országában? Pedig valóban csak ezzel magyarázható, hogy egy nagy múltú nép ölbe tett kezekkel nézze, hogy kótyavetyélték el országa minden javát. Nem hiába imádkozom tehát naponta: Istenem, Atyám, add vissza hitetlenné vált magyar testvéreim hitét! Add vissza népemnek a Magyarok Nagyasszonyába vetett bizalmát és tiszteletét! Add meg a kegyelmet, amit sosem kaptunk meg eddig: hogy magyart a magyarral se belső, se külső ellenség ne tudjon többet összeugrasztani.

Elmélkedés a Család évében CCXXXI.

Elmélkedés a Család évében
II János Pál pápa apostoli buzdítása alapján
CCXXXI.



Tóbit megvakul.



Tóbit bár az Ószövetségben élt, és akkor a törvény szigorú megtartása volt a lényeges szempont a vallásosság területén, nagyon helyesen látta és élete céljává is tette, hogy mások boldogítására törekszik: ahol csak tud segít, igyekszik a melléje rendelt vagy csak melléje került embereket szeretetében részesíteni. Volt ilyen törvénye is a zsidóknak, hogy a tehetősebbek az asztalukra mindig, de főként jelentősebb ünnepeiken tegyenek pótterítéket váratlan vendég, esetleg egy-egy szegény vendégül látására. Pünkösd, vagyis a hetek ünnepe volt. Felesége finom ebédet főzött. Amikor a család asztalhoz ült, Tóbitnak eszébe jutott a vendéglátás törvénye. Így szólt fiához, Tóbiáshoz: „Menj, s ha egy szegényre akadsz testvéreink közül, akiket ide hurcoltak Ninivébe, s egész szívével az Urat szolgálja, hívd ide s egyék valamit. Megvárlak , fiam, amíg visszatérsz”. (Tób 2,2) Tóbiás elment körülnézni, aztán nem vendégel, hanem nagyon rossz hírrel tért haza: „Valakit meggyilkoltak a mieink közül, oda vetették a piactérre, s ott fekszik még; megfojtották”. Tóbiás éhesen felugrott, kirohant a piactérre, elvitte a holttestet egy házba azzal a céllal, hogy ha bealkonyodik, a sötétség leple alatt eltemeti. Ezután hazatért, megfürdött, és szomorúan fogyasztotta el ebédjét. Közben Ámosz próféta egyik jövendölése járt az eszében: „Ünnepeitek gyásszá változnak, és minden éneketek kesergéssé”. (6) Amikor besötétedett, eltemette a holttestet. A szomszédok persze hogy észrevették, hogy este szerszámmal megy az udvarából kifelé. Ki is gúnyolták: „Ez az ember már megint nem fél. Ilyen dolog miatt már halálra keresték, és megmenekült, s íme már újra halottakat temet”. (8) Éjjel még megfürdött, aztán a meleg miatt csak a falnak dőlve az udvaron aludt. Nem vette észre, hogy az eresz alá verebek költöztek, s a lehulló verébtrágya a szemébe hullott. Orvoshoz fordult, de kenőcse nem segített. Megvakult. Ahikár, az unokaöccse gondoskodott róluk két évig. Akkor aztán Elimászba helyezték el. Megszűnt a támaszuk.

Szent Pammachiusz hitvalló

Isten nem a haragra szánt, hanem az üdvösség elnyerésére.



2011.08.30. kedd



Az evangéliumi szépség elragad.



Romlott világban élünk. Azok, akik szenvednek e miatt, szíves örömmel változtatnának ezen a helyzeten, hiszen tudják, hogy a romlottság boldoggá nem tett, és nem is tesz senkit. A papok eleve olyan környezetben nőnek fel, hogy nemcsak a fegyelem erejével legyenek védve a romlott, istentelen és erkölcstelen környezettől, hanem a biztos és örökké érvényes igazságok meg a kegyelem természetfeletti ereje olyan mértékben szolgálja a lelki immunrendszerüket, hogy átvészeljék a lelkileg veszélyes időszakot, és érett emberekként kerüljenek a hívek közé. Ott ugyanis nekik kell segíteniük a sérült, előbb-utóbb közömbös vagy egyenesen boldogtalan testvéreiket. Nagy lehetőség nyílik elrettentő módszerekkel kísérletezni. Mennyivel célravezetőbb, ha megmagyarázzuk az evangéliumból vett gondolattal az igazságot, vagy a költő szavaival: „Mi az, mi embert boldoggá tehetne? Kincs, hír, gyönyör? Legyen bár mint özön, a telhetetlen elmerülhet benne, S nem fogja tudni, hogy van szívöröm. Ki virágot akar, nem hord rózsaberket, A látni vágyó napba nem tekint. Kéjt veszt, ki sok kéjt, szórakozva, kerget, csak a szerénynek nem hoz vágya kínt” (Vörösmarty Mihály: A merengőhöz)

Elmélkedés a Család évében CCXXX.

Elmélkedés a Család évében
II János Pál pápa apostoli buzdítása alapján
CCXXX.



Tóbit gyakorolja az irgalmasság testi cselekedeteit.



„Kenyeremet az éhezőknek, ruhámat a mezíteleneknek adtam, s ha láttam, hogy meghalt valaki népemből, és kivetették Ninive falai mögé, eltemettem. Eltemettem azokat is, akiket Szanherib király ölt meg, amikor Júdából menekült a büntetés idején, amelyet az Ég Királya művelt vele a káromlásokért, amelyekkel káromolta Izraél fiai közül sokakat megölt haragjában --, én elvittem és eltemettem őket. Szanherib kereste és nem találta őket. Ekkor a niniveiek közül valaki megmondta a királynak, hogy én temettem el őket. Amikor megtudtam, hogy a király ezt tudja rólam, és keres, hogy megöljön, elrejtőztem és elmenekültem. Erre minden vagyonomat elkobozták tőlem a kincstár számára, és nem maradt számomra más, mint feleségem, Anna és fiam, Tóbiás. De nem múlt el negyven nap, és két fia megölte, majd az Ararát hegységébe menekültek. Fia, Asszarhaddon uralkodott utána, s Ahikárt, testvéremnek, Anaelnek fiát tette főkincstárnokának és kormányzójának. Ahikár szólt az érdekemben és visszatérhettem Ninivébe. Ahikár volt ugyanis a főpohárnok, a pecsétőr, az adminisztráció és a pénzügyek vezetője Szanherib assziria király alatt. Rokonságomhoz tartozott, nemzetségemből való volt.”(Tób 1,17-22) Tóbit tehát nagyon ügyes és értelmes férfiú volt, s ezeket a tulajdonságokat nem a maga előnyére akarta felhasználni, hanem, amint láttuk, mindenkinek javára fordította képességeit. Az üldözötteket mindig az ilyen típusú egyének tudták és merték menteni a legnagyobb veszélyek idején. Aztán veszélyek múltán igen sokszor meg sem köszönték jótevőiknek a saját életüket. Isten azonban nem felejt el semmit.

Keresztelő Szent János vértanú halála

Megerősített várossá, vasoszloppá és ércfallá teszlek téged.



2011.08.29. hétfő



Mit jelent „tanácsot adni" az Egyházban?



Sok szentírási hely van, amelyekben Szent Pál apostol eligazítást ad bizonyos kérdésekben. Ezek az eligazítások jóindulatú ötletek bizonyos helyzetekben tanácsot kínálnak a lehető legjobb megoldásra. Ilyen jó tanács sorozat található lKor 14,26-4-ben. Ezek a tanácsok a közösség összejövetelén szólni vágyók beosztása, magyarázata. Kellenek ezek az okos tanácsok, mert akadnak bőbeszédű testvérek netán nővérek, akik hosszan igénybe vennék a közösség figyelmét, és nem jelentenének akkora lelki hasznot, amekkorát el lehet érni rendező elv alapján. Szent Pál sokszor ad parancsokat, utasításokat, amelyek kötelező jellegűek. De amikor tanácsot ad: férjhez adja-e a lányát az édesapa, vagy tartsa meg szűznek, akkor hangsúlyozza, hogy ez az ő tanácsa (lKor 7,25), amely bizonyos körülmények között jól jön a családnak, vagy a közösségnek, de nem akar a teremtő Istennel szembeszállni, aki az embert férfinak és nőnek teremtette, hogy házasodjanak össze, családot alapítva tegyék egymást boldoggá kölcsönös szeretettel (Ter 2,24), és adják tovább az emberéletet, hogy teljesítsék Isten parancsát: „Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be a földet!" (Ter 1,28) Az Egyházra nézve is áll, hogy vannak felelős vezetők, akik tudnak és kötelességük dönteni. Ezért felelősséggel tartoznak. Nem kötelesek tanácsot kérni minden döntésük előtt. De vannak olyan döntések, amelyek csak akkor érvényesek, ha a hivatalos tanácsadó testületüket megkérdezték.(püspök a káptalanját, szerzetes főelöljáró defmitóriumát). Ne tévesszen meg senkit, ha hallja, hogy valakit kineveztek püspöki tanácsosnak. Ez cím, kitüntetés. Lehet, hogy soha nem fognak tőle tanácsot kérni. Viszont vannak jó szakemberek különböző szakokban, akiket érdemes megkérdezni bizonyos kérdések eldöntésénél.

Elmélkedés a Család évében CCXXIX.

Elmélkedés a Család évében
II János Pál pápa apostoli buzdítása alapján
CCXXIX.



Tóbit családja Ninivébe kerül.



Salamon király halála után Izrael fiainak tíz törzse elszakadt Dávid házától, mert nem voltak hajlandók magas adót fizetni Roboámnak, Salamon utódjának. Isten egyébként maga akarta, hogy Salamon király ilyen büntetést kapjon halála után, mert ezer feleségéből sokan voltak pogány származásúak, és kedvükért Salamon bálványuknak a Jeruzsálemet környező hegyeken templomokat építtetett, ott részt vett maga is az áldozatokban. Az északi tíz törzs Izrael néven vált új országgá. Ennek a polgára lett Tóbit családja is. Királya, Jeroboám, két templomot emeltetett, egyiptomi bikaborjúk formájában bálványszobrokat állított bennük és hirdette, hogy ezek az istenek hozták ki Izrael fiait Egyiptomból. Ezekkel a templomokkal akarta a király megakadályozni, hogy alattvalói a jeruzsálemi templomba járjanak évente három alkalommal imádkozni és ott templomadót meg tizedet fizetni. Tóbit az izraeli királyok ellenére minden évben felment Jeruzsálembe az igaz Isten templomába. Nem lett bálványimádó. Mivel hite és jó módja is megvolt, szívesen segítette népe szegényeit. Amint nagykorú lett, és Asszíria elfoglalta Izrael országot, Tóbit Ninivébe költözött. Ott a testvérei és nemzetségének tagjai megették a pogányok ételeit, Tóbit viszont ragaszkodott a zsidóknak előírt ételekhez. „Mivel emlékeztem Istenemre egész lelkemmel, a Magasságbeli kedvessé tett Szalmanasszár előtt, és én vásároltam be neki mindent, amire szüksége volt. Médiába mentem, és haláláig vásároltam neki, és a médiai Rágesben Gábaelnél, Gábri testvérénél letétbe helyeztem tíz talentum ezüstöt. Miután meghalt Szalmansszár, fia , Szanherib uralkodott helyette. A Médiába vezető utak nem voltak biztonságosak, és már többé nem utazhattam Médiába, Szalmanasszár idejében bőséges alamizsnát adtam testvéreimnek, akik népemhez tartoztak”( Tób 1,12-16)