Caracciollo Szent Ferenc hitvalló szerzetes

Apolló nagy segítségükre volt azoknak, akik hívőkké lettek.



2011.06.04. szombat



Az Ószövetségben a kenyér az összes többi ennivalót is jelentette, amire az emberi szervezetnek szüksége van. Amikor Isten két angyal kíséretében megjelent Ábrahámnak Mamre völgyében, így hívta meg őket ebédre: „Teszek majd elétek egy falat kenyeret is, hogy felüdítsétek magatokat.” (Ter 18,5) Aztán így adja ki a parancsot feleségének és szolgájának: három véka lisztlángból készíts hamuban sült lepényt. A csordából hozok egy fiatal borjút a javából, azt készítsd el! Aztán vajjal, tejjel együtt feltálalta a vendégeknek.József testvéreivel kapcsolatban az új fordítás már így szól:„leültek enni”, de emlékszem a gyerekkorban tanult szövegre:leültek „kenyerezni”(Ter 37,25)
Ugyanerre utal a zsoltár is. „Növényeket (sarjasztasz) az ember szolgálatára, kenyeret adsz a földből és bort, hogy vidámítsa az ember szívét. Hogy ragyogjon arca az olajtól, és a kenyér erősítse az ember szívét”. (Zsolt 104,14-15) a Kivonulás könyvében pedig ezt ígéri Isten Mózesnek: „íme, én majd kenyeret hullatok nektek az égből! Menjen ki a nép, és szedjen egy-egy napra valót”(Kiv 16,4) Mi arról beszélünk, hogy Jézus a csodálatos kenyérszaporítás utáni napon a kafarnaumi zsinagógában nem mannát, de nem is előző napi csodával megszaporított házikenyeret ígér a benne hívőknek. Más fogalommal dolgozunk Jézus nyomán:„Nem Mózes adta nektek az égből való kenyeret; hanem az én Atyám adja nektek az igazi mennyei kenyeret. Mert az Isten kenyere az, amely a mennyből szállott le, és életet ad a világnak. Ekkor azt mondták neki: Uram, mindenkor add nekünk ezt a kenyeret! Jézus azt felelte nekik: Én vagyok az élet kenyere. Aki hozzám jön, nem fog éhezni, és aki bennem hisz, sohasem szomjazik meg”. (Jn 6,32-35) Ezzel Jézus félreérthetetlenül kimondja, hogy az Ő teste és vére a lélek étele és itala, nem testünk tápláléka. Azért örök táplálék, mert Ő isteni Személy. Ő Isten, és emberségét istenségével úgy kapcsolta össze a megtestesüléskor, hogy azok szétválaszthatatlanok. Teste és Vére mindenfajta táplálékot ad, mindent pótol, mindent gyógyít, mint a testi táplálék. De nem természetes erővel teszi és nem a testnek, hanem természetfeletti módon a léleknek ad. kegyelmeket.A természetes táplálék ereje kifogy, a testünk fel sem tudja venni később a táperőt, orvosságot.Az Eukarisztia ebben is több:„Én vagyok az élet kenyere. Atyáitok mannát ettek a pusztában és meghaltak. Ez a mennyből alászállott kenyér, hogy aki ebből eszik, meg ne haljon. Én vagyok az élő kenyér, amely a mennyből szállt alá. Ha valaki ebből a kenyérből eszik, örökké él. A kenyér pedig, melyet majd én adok, az én testem a világ életéért”. (48-51) A „én vagyok” többszörös ismétlése a mindig élő, mindig egyformán létező Jézus isteni mivoltát hangsúlyozza. Jézus az utolsó vacsorán mutatta meg, hogy gondolta el a kenyér és a bor átváltoztatását.Kezébe vette a kenyeret e szavakkal.„Ez az én Testem, mely értetek adatik” „Ez a kehely az újszövetség az én véremben, mely értetek kiontatik”. (Lk 22,19-20) Hisszük, hogy amit Jézus mond, az úgy van. Kívülről ugyan semmi változás nem történik, mert csak a kenyér és a bor lényege változik át s lesz az Úr teste és vére. Minden járulék: szín, szag, íz, mennyiség, alak, súly változatlan marad. Áldozni elég egy szín alatt, mert mindkét szín alatt az egész Jézus van jelen. Misézni viszont csak két színnel: kenyérrel és borral lehetséges, mert csak így tudjuk megmutatni, hogy Jézus valóban meghalt értünk, mert teljesen kiontották testéből utolsó csepp vérét is. Szentáldozás után öt-tíz percig marad bennünk szentségi jelenléttel Jézus.Addig csak vele foglalkozzék a szívünk!

Elmélkedés a Család évében CVIL.

Elmélkedés a Család évében
II János Pál pápa apostoli buzdítása alapján
CIVL.



A szövetség ládáján a Jordánban Isten dicsősége (Kebód Jahveh) ragyogott.



„A nép tehát elindult sátraiból, hogy átkeljen a Jordánon, s a papok, akik a szövetség ládáját vitték, előtte mentek. Amint beléptek a Jordánba, és lábukat belemártották a víz szélébe, - mivel aratás ideje volt, a Jordán teljesen betöltötte medrének partjait -, a felülről jövő víz egy helyen megállt és messze attól a várostól, amelyet Ádomnak neveznek, egészen Szártán helyéig, úgy feltornyosodott, hogy hegynek látszott, a lefelé levő víz pedig lefolyt a Puszta tengerébe (melyet most Holt-tengernek neveznek), míg egészen el nem fogyott. Erre a nép átment Jerikó felé: a papok, akik az Úr ládáját vitték, száraz talajon, a Jordán közepén, felövezve álltak, s az egész nép száraz medren ment át. Amikor aztán átmentek, azt mondta az Úr Józsuénak: Válassz tizenkét férfit, egyet-egyet minden törzsből, és parancsold meg nekik, hogy vegyenek a Jordán medrének közepéből, onnan, ahol a papok lába állt, tizenkét igen kemény követ, s tegyék le azokat azon a táborhelyen, ahol ezen az éjszakán sátrat üttök“(Józs 3,14-4,3) A tizenkét férfi vállán hozta ki a Jordánból a kemény köveket az új táborhelyre. Ezt az ismertetést kellett hozzá fűzni: „Elfogyott a Jordán vize az Úr ládájának színe előtt, amikor átment rajta: azért tették ide ezeket a köveket örök emlékül Izrael fiai számára”(Józs 4,7) Másik tizenkét követ pedig a papok lába nyomán helyeztek el a Jordán medrében. Aztán feljöttek a papok a frigyládával a Jordánból, a feltornyosult víz pedig azonnal folyt a Holt-tenger felé.

Ugandai Szent vértanúk

Ne félj, hanem szólj, és ne hallgass: mert én veled vagyok.



2011.06.03. péntek



A papszentelés növeli a megszentelő kegyelmet. A keresztségben kapott megszentelő kegyelmet már három szentséggel gyarapíthatta a kispap vagyis papnövendék: bérmálással, Eukarisztiával és szentgyónással. A papszentelésben minden bizonnyal sok kegyelmet kap a szentelendő, hiszen közvetítő lesz Isten és emberek között, a megszentelő kegyelem pedig Isten közelébe emeli a maga természetes síkjáról az Isten szolgálatára meghívott és felszentelt férfiút. A megszentelő és tettre adott kegyelmeket hivatott növelni az intenzív imaélet is. Az egyéni szóbeli imákat kiegészítik a kötelező imák: napi részvétel a szentmiseáldozaton, amelyet a szeminárium kápolnájában mutat be részükre a spirituális atya. Ezen imával, énekekkel vesznek részt a kispapok. Nagyon ajánlott a rózsa fűzér elimádkozása minden nap. Amíg a Mi Atyánkot, Dicsőségeket és Üdvözlégyeket mondják, elmerülhetnek az Isten Szolgálója meghívásában, vállalkozásában a maguk jövendő, egész egyéniségüket és életüket lekötő szolgálatának szemléletében. Micsoda szép felkészülés a szentelésre! Péntekenként nagyon ajánlott a keresztút végzése. Jó előgyakorlat a maguk papi életének keresztútjára. Aztán az elmélkedő imába is bevezetik őket. Itt nem kell kötött szövegeket mondani, hanem isteni igazságokról, Jézus életéről, gondolkodunk, és ezzel alakítgatjuk magasabb elvekhez önmagunkat. Még magasabb fokú imádság a szemlélődés. Ez már önmagában is nagy kegyelem, mert nem mi próbálunk Istenhez emelkedni, hanem hagyjuk, hogy a kegyelem ragadjon Isten közelébe bennünket.A katolikus Egyház hivatalos imájában, a zsolozsmában is részt vesznek, és a diákonusoknak már kötelezően el kell mondani naponta a teljes zsolozsmát az előírások szerint. Ennek az imának a gerince az ószövetség háromezer éves zsoltárainak recitálása (egy hangon méltóságosan olvasva), vagy a másfél évezredes katolikus szerzetesi dallamok szerint éneklése.

Elmélkedés a Család évében CVIIL.

Elmélkedés a Család évében
II János Pál pápa apostoli buzdítása alapján
CVIIL.



Átkelés a Jordánon.



Amikor Ráháb tanácsa szerint az izraelita kémek látták a hegyekből, hogy üldözőik visszatértek Jerikóba, leereszkedtek ők is a síkságra, majd átkelve a Jordánon, visszamentek a táborba. Jelentést tettek Józsuénak: „Kezünkbe adta az Úr ezt az egész földet: a félelem leterítette valamennyi lakosát. Erre Józsue kora reggel felkelt és elindította a tábort. El is indultak Sittimből és eljutottak a Jordánig, ő és Izrael valamennyi fia, s ott időztek három napig. Ennek elmúltával az elöljárók bejárták a tábort, és kikiáltották: Mihelyst meglátjátok az Úrnak, a ti Isteneteknek szövetségládáját és hogy a Lévi törzséből való papok azt viszik, keljetek föl ti is és menjetek utánuk, --kétezer könyöknyi távolság legyen köztetek és a láda között, hogy messziről láthassátok és tudjátok, hogy melyik úton kell haladnotok, mert azon még nem jártatok sohasem --, de vigyázzatok ám, hogy a ládához közelebb ne kerüljetek! Józsue pedig azt mondta a népnek: Szentelődjetek meg, mert holnap csodákat fog művelni az Úr közöttetek. Majd azt mondta a papoknak: Vegyétek föl a szövetség ládáját és vonuljatok vele a nép élén. Azok telesítették a parancsot, felvették és előttük mentek.
Azt mondta ekkor az Úr Józsuénak: Ma kezdelek fölemelni téged egész Izrael előtt, hogy megtudják, hogy ahogy Mózessel voltam, úgy leszek veled is. Parancsolj tehát a papoknak, akik a szövetség ládáját viszik, és mondd nekik: Ha a Jordán vízének széléhez értek, álljatok meg a Jordánban. Azt mondta erre Józsue Izrael fiainak: Gyertek ide, és halljátok az Úrnak, a ti Isteneteknek szavát! Majd így folytatta: A következő dologból fogjátok megtudni, hogy az Úr, az élő Isten köztetek van és elűzi színetek elől a kánaánit, a hetitát, a hivvitát, a perizitát, a girgasitát, a jebuzitát meg az amoritát: íme, az egész föld Urának szövetségládája bemegy előttetek a Jordánba. – Válasszatok tizenkét férfit Izrael törzseiből, egyet-egyet minden törzsből -, s amint a papok, akik az Úrnak, az egész föld Istenének ládáját viszik, talpukat a Jordán vízére teszik, a lefelé levő víz lefolyik és elfogy, a felülről jövő pedig egy tömegben megáll”. (Józs 3,1-13)

Áldozócsütörtök

Pál bizonyságot tett arról, hogy Jézus a Krisztus.



2011.06.02. csütörtök



„De ki az én felebarátom”? kérdezte Jézustól az a törvénytudó, aki érdeklődött: „Mester, mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet? Ő ezt válaszolta neki: Mi van írva a törvényben? Hogyan olvasod? Az így felelt: Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből és teljes lelkedből, minden erődből és egész elmédből; felebarátodat pedig, mint önmagadat. Erre ő így szólt: Helyesen feleltél! Tedd ezt, és élni fogsz”. (Lk 10,25-28) Ezt a törvénytudó okosan tudta. Istenre vonatkozóan nem is volt semmi aggálya. Tudta, hogy Őt mindennél jobban szeretnie kell az üdvösséghez. A felebarát fogalmával azonban már voltak fenntartásai. Jézus nagyon jól ismerte népe felfogását, hiszen a „hegyi beszédben” ezt külön idézi: „Hallottátok, hogy azt mondták: Szeresd felebarátodat, és gyűlöld ellenségedet. Én viszont azt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok üldözőitekért, hogy fiai legyetek mennyei Atyátoknak, mert ő fölkelti napját a gonoszokra és a jókra, s esőt ad az igazaknak és a gazembereknek. Ha ugyanis csak azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, mi lesz a jutalmatok? Nemde a vámosok is ugyanezt teszik? És ha csak a testvéreiteket köszöntitek, mi rendkívülit tesztek? Nemde a pogányok is ugyanezt teszik? Ti tehát legyetek tökéletesek, mint ahogy a ti mennyei Atyátok tökéletes”, (Mt 5,43-48) Jézus tehát már tanító működésének kezdetén mindenkinek értésére adta, hogy a felebaráti szeretet éppen úgy feltétele az üdvösségnek, mint az istenszeretet. Érezte a törvénytudó is, hogy itt eltérnek a vélemények Jézus, az új Mester, valamint a régi vágású zsidó törvénytudók, akiket modern nyelven jogászoknak hívunk. Jézus a korabeli jogászokkal nem mindig értett egyet. Ők elvileg minden zsidót felebarátnak tartottak, más nemzet tagjait azonban nem. Érezte ezt az érdeklődő törvénytudó, ezért pontosítani akarta a felebarátok körét: „De hát ki az én felebarátom?” Jézus példabeszédben mutatja be Isten állásfoglalását. A példázatban zsidó férfit sebesítenek meg és fosztanak ki mindenéből a rablók. A ruháját is leszedik róla, így látszik a testén az ábrahámi jel, a körülmetéltség. Arra megy egy zsidó pap és ugyancsak zsidó levita. Látják a súlyos, vérző sebeket, de elnéznek fölötte. Nem segítenek. A harmadik járókelő egy zsidók számára ősellenség, szamaritánus. Odamegy, bár ő is látja, hogy a bajbajutott férfi zsidó. Ha fordítva alakult volna a helyzet, és ő feküdne vérbe fagyva, nem segítene az a másik. Mégis leszáll a szamaráról, boros tömlőjéből önti a sebekre zamatos nedűjét, a kenyerét szárazan fogja majd megenni, mert fertőtlenítésre, lázcsillapításra a sebekbe önti finom étolaját. Aztán felgyőzködi pót szamara hátára, fogadóba viszi, ápolja, fizet helyette, és másnap elmegy ugyan, de fizeti a további jóltartást. Jön Jézus kérdése: A három közül ki volt a kárvallott felebarátja. Helyes a válasz: „Aki irgalmasságot tett vele”. „Menj, és te is hasonlóképpen cselekedjél!” (Lk 10,37) Üdvözülsz!

Elmélkedés a Család évében CVIIIL.

Elmélkedés a Család évében
II János Pál pápa apostoli buzdítása alapján
CVIIIL.



Megfontolt előkészületek.



Mivel Rúben, Gád és Manassze fél törzse a felkészülés heteiben úgy döntött, hogy ők maradnak a Jordán folyó keleti, azaz bal partján, Józsue megparancsolta nekik, hogy ők úgy készüljenek, hogy a többi törzs csapatai előtt fognak haladni a Jordánon való átkeléskor, mert a közösség segített nekik otthont teremteni, és ezt vissza kell adniuk testvéreiknek. A családjuk már beköltözött az elfoglalt házakba, a már nem katonaköteles hatvanon felüli férfiak vigyáznak rájuk. Az immár hadi nép katonásan felelt a parancsra: „Mindazt, amit parancsoltál, megtesszük, s bárhová küldesz, megyünk. Amint Mózesnek engedelmeskedtünk mindenben, úgy fogunk engedelmeskedni neked is, csak legyen veled az Úr, a te Istened, mint ahogy Mózessel volt. Aki ellene szegül szádnak, és nem engedelmeskedik minden szónak, amelyet parancsolsz neki, az halállal lakoljon. Csak légy erős, és cselekedj férfiasan!”.(Józs 1,16-18) Ezt mondta maga Isten is az új vezérnek.Józsue két férfit küldött át a Jordánon, hogy kémleljék ki Jerikót. Ők betértek Ráháb nevű nő vendégfogadójába. Jerikó királyát értesítették erről. Az ő emberei oda is mentek, de Ráháb a tetőn száraz kender alá rejtette őket. Aztán szövetséget kötöttek, hogy az ostrom végén Ráhábot és rokonait élve hagyják, az asszony pedig most kosárba ültetve leengedi őket ablakából a várfalon kívülre. Megegyeztek abban, hogy Ráháb a házát karmazsin színű zsinórral jelöli meg(2,1-21)

Római Szent Jusztinusz vértanú

Én azt hirdetem nektek, akit ti ismeretlenül tiszteltek.



2011.06.01. szerda



„Ha valaki azt mondja: Szeretem Istent, és a felebarátját gyűlöli, az hazug. Mert aki nem szereti testvérét, akit lát, hogyan szeretheti Istent, akit nem lát? Az a parancsunk tőle, hogy aki szereti Istent, szeresse a testvérét is”.(1Jn 4,20-21) Azt is érdemes megfigyelni, hogy az istenszeretet parancsa az Ószövetségben csak Mózes ötödik könyvében szerepel úgy, ahogyan Jézus is idézi a törvénytudó kérdésére válaszolva, meg ahogy természetesen következik az emberek létéből, Istenhez való viszonyából (MTörv 6,5), viszont a felebaráti szeretet parancsa már Mózes harmadik könyvében kodifikálva van (Lev 19,18). Jézus az irányadó forrás: „Egy törvénytudó, hogy próbára tegye, megkérdezte Jézust: Mester, melyik a legnagyobb parancs a törvényben? Ő azt felelte neki: Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, és teljes elmédből. Ez a legnagyobb és első parancs. A második hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint önmagadat. Ezen a két parancson alapul az egész törvény és a próféták”. (Mt 22,35-39) Jézus ezt a mércét igen magasra emeli: ne úgy szeressétek egymást, mint önmagatokat, hanem „az az én parancsom. hogy szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket. Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mintha valaki életét adja barátaiért”.