Húsvét 3 hete hétfő
ApCsel 6, 8-15; Jn 6, 22-29
„István pedig, telve kegyelemmel és erővel, csodákat és nagy jeleket művelt a nép között”
Az apostolok meghallgatták az egyszerű hívek panaszát, miszerint kevés a szeretetszolgálat terén tevékenykedő erő. Péter felszólítására kiválasztottak hét jól felkészült, erős, egészséges fiatalembert. Diakonussá szentelték őket. Mind a szent szolgálatban, mind a fizikai szegény- és étkeztetési segítésben kiváló munkát végeztek. A felkészültségük tehát testben és lélekben egyaránt fontos szempont volt a választásnál. Különösen Istvánt dicséri az Apostolok Cselekedetei című szentírási könyv: „István pedig, telve kegyelemmel és erővel, csodákat és nagy jeleket művelt a nép között”. (ApCsel 6, 8) a kegyelem, vagyis Isten természetfeletti ajándéka prédikálását, keresztelését, a szentmisénél végzett szent tevékenységét kísérte. Az erő, pedig a munkabírásra vonatkozhat a jellemzésében. Mindkettő nagyon fontos a papi szolgálatban ma is. Felfigyeltek rá nemcsak a keresztények, hanem a zsinagógához tartozó zsidók is, akik irigyen figyelték a Krisztus-hívők számának gyors gyarapodását. A Jelenések könyvében maga Jézus fogalmazza meg a különbséget az Istenben igazán hívő zsidók, és a gyűlöletet szolgálók között: „a szmirnai egyház angyalának írd meg: Így szól az első és az utolsó, aki halott volt és él. Ismerem szorongatásodat és szegénységedet, - noha gazdag vagy -, és káromolnak azok, akik zsidónak mondják magukat, holott nem azok, hanem a sátán zsinagógája” (gyülekezete).(Jel 2, 8-9) Ezek egy messze földön lakó és Jeruzsálembe zarándokló zsidó származású zsinagógai közösség tagjai voltak. Lehet, hogy nem sokat tudtak a Názáreti Jézusról, és felháborodtak azon, hogy nagyon sokan elhagyták őseik hitét miatta. A hivatalos zsidó vezetőség, mint az előbbi részekben olvashattuk, elmélkedtünk is erről, keményen harcoltak Jézus apostolai ellen, és akadhattak számosan olyanok, akik nekik hittek, nem Jézus tanítványainak. Figyelték István beszédeit, és felléptek ellene nyilvánosan. Vitatták, amit István prédikált, „nem tudtak azonban ellenállni a bölcsességnek és a Léleknek, amely által szólt”. (10) Mivel nem bírták legyőzni értelmes érvekkel, elmentek a hivatalos zsidó vallási vezetőkhöz, hogy azok segítségével hallgattassák el Istvánt. Elkezdődött tehát a bírói eljárás. A feljelentést követte az adatgyűjtés, majd a bizonyítási lehetőség tisztázása. Ehhez tanúk kellettek, mert az ószövetségi törvény két vagy három tanú egybehangzó vádját fogadhatta el perdöntőnek. Ezért „férfiakat küldtek ki alattomban, akik azt mondták: Hallottuk őt, amint káromló szavakat mondott Mózesre és Istenre”. (11) Ezzel elérték, hogy felzúdult a tömeg az írástudókkal és a vénekkel együtt, és ellenszenvesen nézték István működését. „Megragadták őt, és a főtanács elé vitték. Sőt hamis tanúkat is állítottak, hogy mondják azt: Ez az ember minduntalan a szent hely és a törvény ellen beszél. Hallottuk ugyanis őt, amikor azt mondta, hogy ez a Názáreti Jézus lerontja majd ezt a helyet, és megmásítja a hagyományokat, amelyeket Mózes hagyott ránk”. (12-14) István kiváló hitét a főtanács előtt is tanúsítania kellett. –Így vagyunk ma is: szívünk forró hitét a szánknak is hirdetnie kell.
ApCsel 6, 8-15; Jn 6, 22-29
„István pedig, telve kegyelemmel és erővel, csodákat és nagy jeleket művelt a nép között”
Az apostolok meghallgatták az egyszerű hívek panaszát, miszerint kevés a szeretetszolgálat terén tevékenykedő erő. Péter felszólítására kiválasztottak hét jól felkészült, erős, egészséges fiatalembert. Diakonussá szentelték őket. Mind a szent szolgálatban, mind a fizikai szegény- és étkeztetési segítésben kiváló munkát végeztek. A felkészültségük tehát testben és lélekben egyaránt fontos szempont volt a választásnál. Különösen Istvánt dicséri az Apostolok Cselekedetei című szentírási könyv: „István pedig, telve kegyelemmel és erővel, csodákat és nagy jeleket művelt a nép között”. (ApCsel 6, 8) a kegyelem, vagyis Isten természetfeletti ajándéka prédikálását, keresztelését, a szentmisénél végzett szent tevékenységét kísérte. Az erő, pedig a munkabírásra vonatkozhat a jellemzésében. Mindkettő nagyon fontos a papi szolgálatban ma is. Felfigyeltek rá nemcsak a keresztények, hanem a zsinagógához tartozó zsidók is, akik irigyen figyelték a Krisztus-hívők számának gyors gyarapodását. A Jelenések könyvében maga Jézus fogalmazza meg a különbséget az Istenben igazán hívő zsidók, és a gyűlöletet szolgálók között: „a szmirnai egyház angyalának írd meg: Így szól az első és az utolsó, aki halott volt és él. Ismerem szorongatásodat és szegénységedet, - noha gazdag vagy -, és káromolnak azok, akik zsidónak mondják magukat, holott nem azok, hanem a sátán zsinagógája” (gyülekezete).(Jel 2, 8-9) Ezek egy messze földön lakó és Jeruzsálembe zarándokló zsidó származású zsinagógai közösség tagjai voltak. Lehet, hogy nem sokat tudtak a Názáreti Jézusról, és felháborodtak azon, hogy nagyon sokan elhagyták őseik hitét miatta. A hivatalos zsidó vezetőség, mint az előbbi részekben olvashattuk, elmélkedtünk is erről, keményen harcoltak Jézus apostolai ellen, és akadhattak számosan olyanok, akik nekik hittek, nem Jézus tanítványainak. Figyelték István beszédeit, és felléptek ellene nyilvánosan. Vitatták, amit István prédikált, „nem tudtak azonban ellenállni a bölcsességnek és a Léleknek, amely által szólt”. (10) Mivel nem bírták legyőzni értelmes érvekkel, elmentek a hivatalos zsidó vallási vezetőkhöz, hogy azok segítségével hallgattassák el Istvánt. Elkezdődött tehát a bírói eljárás. A feljelentést követte az adatgyűjtés, majd a bizonyítási lehetőség tisztázása. Ehhez tanúk kellettek, mert az ószövetségi törvény két vagy három tanú egybehangzó vádját fogadhatta el perdöntőnek. Ezért „férfiakat küldtek ki alattomban, akik azt mondták: Hallottuk őt, amint káromló szavakat mondott Mózesre és Istenre”. (11) Ezzel elérték, hogy felzúdult a tömeg az írástudókkal és a vénekkel együtt, és ellenszenvesen nézték István működését. „Megragadták őt, és a főtanács elé vitték. Sőt hamis tanúkat is állítottak, hogy mondják azt: Ez az ember minduntalan a szent hely és a törvény ellen beszél. Hallottuk ugyanis őt, amikor azt mondta, hogy ez a Názáreti Jézus lerontja majd ezt a helyet, és megmásítja a hagyományokat, amelyeket Mózes hagyott ránk”. (12-14) István kiváló hitét a főtanács előtt is tanúsítania kellett. –Így vagyunk ma is: szívünk forró hitét a szánknak is hirdetnie kell.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése