Évközi 17. hét hétfő

Évközi 17. hét hétfő

Nem az a próféta, aki különféle trükkökkel vagy belső hangra hivatkozva megmondja egyesek jövőjét, hanem az, aki a valóságot látja, a jelen világot a maga rétegzettségében és Istenhez való viszonyában. Ehhez szükséges, hogy ne féljen kilógni a sorból, s ha kell, merjen úgy viselkedni, mint egy gyermek. Most is így tesz: egy övvel játszik, elrejti, majd egy idő múlva előhozza, s lám, az öv elrothadt a nedvességtől.

Ez a lenből készült öv igen szemléletesen fejezi ki az ember – minden egyes lélek, illetve egy-egy közösség, Isten választott népe – viszonyát az Úrhoz. Hiszen az Isten által választott közösség azáltal válik Isten számára hasznossá és ékessé, hogy szorosan hozzásimul, erősen belékapaszkodik. Ha azonban lecsatolódik róla, a szépséges öv haszontalanná válik, s ráadásul el is fog rothadni. Ez a tönkrement, immár használhatatlan öv jelzi az Istentől elszakadt ember sorsát: belülről szétmállik az élete, értéktelenné és értelmetlenné válik. Maga az a tény, hogy nem simulunk az Úr derekához, elegendő ahhoz, hogy elveszítsük életünk értelmét, annak lehetőségét, hogy az Úr szent közelségében maradva kiteljesedjünk és megszentelődjünk.

Urunk Jézus, oly sokszor előfordul, hogy nem ismerjük fel a nyilvánvaló igazságot, és önkéntelenül is meghamisítjuk a valóságot. De Te nem adod fel: ha kell, gyerekesnek tűnő képekhez, hasonlatokhoz folyamodsz, hogy megszégyenítsd önigazoló okoskodásunkat, s példabeszédekkel szólsz hozzánk, hogy a ráción túli mélységben érinthessen meg minket az evangélium üzenete. Segíts, kérünk, kegyelmesen, hogy merjünk kiszakadni a hasznos és felnőttes tevékenységekből, s időt szánni olyan „haszontalan” időtöltésekre, mint a Veled való együttlét, a szent liturgia csöndje, a napi igeolvasás és elmélkedés, s így megértsük üzenetedet, mely nem csupán értelmünkhöz szól, hanem egész lényünkhöz, teljes emberségünkhöz.