Évközi 20. vasárnap

Évközi 20. vasárnap

Amióta Ádám vétkezett, állandóan rossz napokat élünk, tudniillik abban az értelemben, hogy azóta – mivel értelmünk elhomályosult, és akaratunk rosszra hajlóvá vált – folytonosan ki vagyunk téve a kísértésnek, amely arra akar rávenni bennünket, hogy elszakadjunk az élet forrásától, Istentől. Krisztus halála és feltámadása óta azonban az a kijelentés is érvényes, hogy „most van itt az alkalmas idő, most van itt az üdvösség napja”. Vagyis a rossz napok egyszerre alkalmas, szent idővé válhatnak számunkra, ha értelmünket és akaratunkat arra használjuk, hogy megtaláljuk és megragadjuk a szentség új meg új lehetőségét, az Istenhez való kötődés soha nem volt és soha meg nem ismétlődő módját. Ezt jelenti az Apostol szava: ne mint esztelenek, hanem mint bölcsek éljünk e világban, felhasználva az időt, amely üdvösségünkre adatott.

Két gyakorlati tanácsot is ad Szent Pál a továbbiakban: az egyikkel óv a rossztól, a másikkal buzdít a jóra. „Ne részegedjetek le bortól.” Ez nem csupán az alkoholfogyasztásban való mértékletességre vonatkozik, hanem mindenfajta mámorba menekülésre, amellyel az ember az elveszített Paradicsomért próbálja kárpótolni magát. Itt a földön vállalni kell azt a feszültséget, amely legmélyebb vágyaink kielégítetlenségéből (és kielégíthetetlenségéből) fakad, azt a lelki vákuumot, amit semmi be nem tölthet ezen a világon. „Magatok közt zsoltárokat, szent dalokat és lelki énekeket zengjetek!” Ez az a gyakorlat, amely Isten jelenlétébe von, és meg is őriz benne, tudatosítva bennünk ajándékait és ígéreteit, kialakítva szívünkben a hálaadás lelkületét. Fontos ez egymás közt is: férj, feleség, gyerekek, szerzetesi család, imaközösség, hittancsoport összekovácsoló és megtartó ereje a közös imádság, istendicséret. A hálás szív ujjong és énekel, s a lelki örvendezés megóv a léhaság, az eltompulás kísértésétől.

Urunk Jézus, a Te szentséges megtestesülésed, megváltó halálod és dicsőséges feltámadásod óta a rossz napok az üdvösség napjaivá lettek számunkra, mert kezdenek kinyílni az örökkévalóságra, amelyből születtek. Adj nekünk kegyelmeddel mélységes vágyakozást, csillapíthatatlan szomjúságot az örökkévalók után, és szítsd fel bennünk az istendicséret szellemét, mely mindennapjainkat összeköti a kiapadhatatlan forrással, a Szentháromság egy Isten meg nem fogyatkozó, örök életével.