8. nap „Sokan hittek benne az asszony szava miatt”

BIBLIAI GONDOLATOK ÉS IMÁDSÁGOK AZ IMAHÉT NAPJAIRA
8. nap „Sokan hittek benne az asszony szava miatt” 

 
Sokan hittek benne az asszony szava miatt Jn 4,39
Kiv 3,13–15 Mózes az égő csipkebokornál
Zsolt 30 Az Úr életben tart minket
Róm 10,14–17 „Milyen kedves azoknak a jövetele,akik az evangéliumot hírdetik!”
Jn 4,27–30.39–40 Sokan hittek benne az asszony szava miatt

Közös imahét a keresztény egyházak tökéletes közösségéért
Sokan hittek benne az asszony szava miatt” (Jn 4,39)

 
A városból visszatért tanítványokat meglepte, hogy Mesterük egy asszonnyal beszélget. Szóvá ugyan nem tették, de mindegyiket furcsán érintett ez a tény. Az asszony korsóját ott hagyva, visszatért a városba. Egészen biztosan jó indulattal hagyta ott a korsót, hiszen amikor oda érkezett a kúthoz, Jézus azonnal, köszöntés nélkül, így szólt hozzá: „Adj innom” Most viszont oda érkezett tizenkét férfi, akik szintén nem köszöntötték, mert az asszonyokat az azonos műveltségűek elvből nem köszöntötték. Az asszony tehát ezt nem vette sértésnek, de volt annyira figyelmes, hogy ezt a férficsapatot nem fosztotta meg a lehetőségtől, hogy oltsák kínzó szomjúságukat. Az asszony sietett a városba. Lehet, hogy félt attól, hogy Jézus és tanítványai gyorsan szomjukat oltva tovább mennek, hogy átérjenek Galileába. Az asszonynak sürgős volt, hogy Jézust bemutassa társainak. Az nem zavarta, hogy Jézus egyetlen gondolattal rájött arra, hogy neki elég hányatott élete volt és nem válogathatta meg az öt férjet, a hatodikat pedig csak Jézus vette észre, hogy vele valami miatt már házasságot sem kötött. Ez csak azért volt fontos neki, mert ez az idegen, a zsidó, honnan tudhatta, hogy neki már öt férje volt? Ilyet csak a régi próféták tudtak, akiket a bennük működő Lélek szokott tájékoztatni. Neki fontos volt, hogy társait idejében oda vigye ehhez a prófétához, vagy esetleg magához a Messiáshoz, akit mindenki nagyon várt. A tanítványok ennivalóval kínálták Mesterüket: „Mester, egyél! De ő azt felelte: Van eledelem, csak nem tudtok róla. A tanítványok erre tanakodni kezdtek egymás közt: Csak nem hozott neki valaki enni? Jézus erre megmagyarázta: Az én eledelem, hogy annak akaratát teljesítsem, aki küldött, s elvégezzem, amit rám bízott. Vagy nem így beszéltek: Még négy hónap, és itt az aratás?  Nos, azt mondom nektek: Emeljétek föl szemeteket és nézzétek meg a szántóföldeket, már megértek az aratásra. Az arató már most megkapja bérét, termést gyűjt az örök életre, hogy együtt örüljön, aki vet, azzal, aki arat. Mert igaza van a szólás-mondásnak: Más vet, és más arat. Nos, azért küldtelek benneteket, hogy learassátok, amit nem ti munkáltatok. Mások fáradoztak, s ti az ő munkájukba álltatok bele” (Jn 4,31-38) „Abból a városból sokan hittek benne a szamáriaiak közül az asszony szavára, aki tanúsította: Mindent elsorolt, amit csak tettem. Amikor a szamáriaiak odaértek hozzá, kérték, hogy maradjon náluk. Két napig ott is maradt. S az ő szavát hallva még többen hittek benne. Meg is mondták az asszonynak: Most már nem a te szavaidra hiszünk, mert magunk is hallottuk, és most már tudjuk, hogy valóban ő a világ Üdvözítője” (39-42) A mai nappal befejeződik egy remélhetőleg eredményes beszélgetés, az ökumenikus imahét. Egy olyan beszélgetés, amely az 1053-as tárgyalást, a nagy szakítást az objektív hit és az egyetértő szeretet szavával pecsételhet meg, amit Athenagoras konstantinápolyi pátriárka így fogalmazott meg Jeruzsálemben 1964.január 6-án VI. Pál pápával egy igazi és testvéri békecsók után: „Alig várom a napot, amikor egy oltárnál misézünk VI. Pállal, és ő önti a misekehelybe a bort, és én csöppentem hozzá a vizet.” Jézus Krisztus pedig a közeli Fülöp Cezáreájának vidékéről jól hallhatóan újra mondja: „Én is mondom neked: Péter vagy, erre a sziklára építem egyházamat, s az alvilág kapui sem vesznek rajta erőt” (Mt 16,18)

7. nap „Adj innom!”

BIBLIAI GONDOLATOK ÉS IMÁDSÁGOK AZ IMAHÉT NAPJAIRA
7. nap „Adj innom!”

 
Szám 20,1–11(13) Izrael fiai a Cin pusztában,Meribánál
Zsolt 119,10–20 „Igédrôl nem feledkezem meg”
Róm 15,2–7 „Az Isten adja meg nektek, hogy egyetértés legyen közöttetek”
Jn 4,7–15 „Adj innom”

Közös imahét a keresztény egyházak tökéletes közösségéért
„Adj innom!” (Jn 4,7)

 
Immár sokadszor szerepel Jézus párbeszéd nyitó felszólítása a szamáriai asszonyhoz. A mai megbeszélés tárgyaként azonban másként, más összefüggésben hallhatjuk a jézusi szót: A Ószövetség népe, a több millió ember hangja zúg egyre félelmetesebben a Cin pusztában. Dühösek. Először is a düh be nem vallott oka piszkálja az egész gyülekezetet: Már réges régen a „tejjel-mézzel folyó ígéret földjén lakhatnának a hét pogány nép földjén, amelyet Isten, a Teremtő és az Igazságos Bíró jogerős ítélete nekik ajándékozott. Jól emlékezett mindenki, hiszen nem volt napi ócskaságokkal terhelt a memóriájuk, mint a modern kor embereié: „A történtek után az Úr szava megnyilatkozott Ábrámnak látomásban: Ne félj, Ábrám, én védőpajzs vagyok; a jutalmad igen nagy lesz. Ábrám így szólt: Uram, Istenem, mit adhatsz nekem, hiszen gyermek nélkül maradtam. Ábrám így folytatta: Nézd, nem  adtál nekem utódot, így szolgám lesz az örökösöm. Az Úr szava ezt mondta neki: Nem az lesz az örökösöd, hanem az lesz az örökösöd, aki testedből származik. Aztán kivezette, és azt mondta neki: Nézz föl az égre, és számold meg a csillagokat, ha meg tudod számolni őket. Majd hozzáfűzte: Ilyen lesz a nemzetséged. Hitt az Úrnak, ő pedig beszámította neki megigazulásra. Ismét szólt hozzá: Én vagyok Isten, aki kihívtalak a káldeai Urból, hogy ezt a földet adjam birtokul. Ő így válaszolt: Uram, Istenem, miből tudom meg, hogy birtokolni fogom azt? Erre megparancsolta neki: Hozz egy hároméves üszőt, egy hároméves kecskét, egy hároméves bakot, egy gerlét és egy galambot! Amikor odahozta neki ezeket az állatokat, középen átvágta őket, és a két felet egymás mellé állította, a madarakat azonban nem vágta szét. Akkor rablómadarak szálltak a testekre, de Ábrám elűzte őket. Amikor a nap lenyugodott, Ábrámot mély álom fogta el, s nagy félelem szállta meg. Ő azonban így szólt Ábrámhoz: Tudd meg, hogy nemzetséged idegen lesz egy országban, amely nem az övé. Szolgálni fognak nekik, azok pedig elnyomják őket négyszáz esztendeig.  De én megítéltem azt a népet is, amelyet szolgálniuk kell. Akkor javakban bővelkedve vonulnak ki onnan. Te azonban békében térsz meg atyáidhoz, és magas korban temetnek el. A negyedik nemzedékben térnek ide vissza, mivel  az amoriták bűne még nem teljes. Mikor a nap lenyugodott és beállt a sűrű sötétség, füstölgő kemencéhez és égő fáklyához hasonló valami ment végig ezek között a darabok között. Azon a napon kötött az Úr Ábrámmal és így szólt: Utódaidnak adom ezt a földet” (Ter 15,1-18a) Dühöngött a nép, amikor Mózes a határig elvezette őket, és tizenkét kémet küldött információért. Ezek elmondtak minden jót, aztán hazudozni kezdtek a veszedelemről. Fellázadtak, és új vezérrel vissza akartak menni a rabszolgaságba. Erre válaszul Isten büntetése következett. Vissza a sivatagba. Ott ki kell halnia mindenkinek, aki a kivonuláskor elmúlt húsz éves. Isten megelégelte, hogy nem hisznek neki. Mózes és Áron pedig a végén vesztette el a türelmét a Cin pusztai lázadáskor. Az Egyházat is a történelem során kemény türelmetlenség vitte szakadásba. Ezt kellene keményebb alázattal beismerni és visszamenni a téves döntésekig. „Nekünk, erőseknek az a kötelességünk, hogy elviseljük a gyengék gyarlóságát, és ne a magunk javát keressük. Törekedjék mindegyikünk embertársa javára és épülésére. Hiszen Krisztus sem a maga javát kereste, hanem ahogy írva van róla: „Gyalázóid szidalmai rám hullottak. Amit hajdan megírtak, azt tanulságul írták, hogy az Írásból türelmet és vigasztalást merítsünk reményünk megőrzésére. Adja meg nektek a béketűrés és vigasztalás Istene, hogy Krisztus Jézus akarata szerint egyetértsetek, hogy egy szívvel, egy szájjal magasztaljátok az Istent, Urunk, Jézus Krisztus Atyját” írja Szent Pál apostol. (Róm 15,1-6) A katolikus pap minden zsolozsma bevezető zsoltárát végig kell mondja: „Negyven évig viszolyogtam e nemzedéktől. Így szóltam: Tévelygő szívű nép ez, nem ismeri útjaimat. Ezért esküdtem meg haragomban: Nem mennek be nyugalmam országába’” (Zsolt 95,10-11)

6. nap Bizonyság

BIBLIAI GONDOLATOK ÉS IMÁDSÁGOK AZ IMAHÉT NAPJAIRA
6. nap Bizonyság

 
Kiv 2,15–22 Mózes Midján kútjánál
Zsolt 91 Azoknak az éneke, akiknek az Úr a menedék
1Jn 4,16–21 A teljes szeretet kiûzi a félelmet
Jn 4,11–15 „Örök életre buzgó víz forrásává lesz benne.”

Közös imahét a keresztény egyházak tökéletes közösségéért
„Aki abból a vízből iszik, amelyet én adok, az nem szomjazik meg soha többé, mert a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne” (Jn 4,14)

 
A szamáriai asszony talpraesett nő volt. Amikor kiderült, hogy öt férje is volt, arra kell következtetnünk, hogy szemre való menyecskeként ment férjhez egy rövid özvegység után. Ugyanez ismétlődhetett meg még négy esetben, hiszen Jézus a mindentudó örök Bíró fogalmazza meg: „Jól mondtad, hogy nincs férjed, mert volt ugyan öt férjed, de akid most van, az nem férjed” (17-18) Jézust a szamáriai asszony 30-32 éves zsidó férfinek látta a kútnál. Fogalma sem volt arról, hogy ez az életkor az isteni természete mellé felvett emberségének a kora. Személye időtlen, örök, amit  a 110. zsoltárban így énekel meg Dávid király: „A hajnalcsillag előtt szültelek téged”, (3) ami azt jelenti, hogy Jézus, az Isten Fia időtlen. Az Atyával és a Szentlélekkel együtt teremtett mindent: „Isten újra szólt: Teremtsünk embert képmásunkra, magunkhoz hasonlóvá”(Ter 1,26) A többi alkotó-teremtő tevékenységnél ugyan egyes számban is szól az Úr, hiszen Mózes sem tudhatott a Szentháromság titkáról:„Az ember tehát minden állatnak, az ég minden madarának és a mező minden vadjának nevet adott. De a maga számára az ember nem talált segítőtársat, aki hasonló lett volna hozzá. Ezért az Úristen álmot bocsátott az emberre, s mikor elaludt, kivette egyik oldalcsontját s a helyét hússal töltötte ki. Azután az Úristen az emberből kivett oldalcsontból megalkotta az asszonyt, és az emberhez vezette. Az ember így szólt: „Ez már csont az én csontomból és hús az én húsomból. Asszony (ÍSA)a neve, mivel a férfiből (ÍS) lett. Ezét a férfi elhagyja apját és anyját, és feleségéhez ragaszkodik, s a kettő egy test lesz”. (2,20-24) Azon lehetne vitatkozni, hogy Jézus ott és akkor isteni vagy messiási módon idézte fel a szamáriai asszony házasságait, hiszen Istenként mindentudó, Messiásként viszont majd az asszony halála után bírája lesz, tehát így is tudnia kellett. A mai napra előkészített szöveg bizonyság minősítése nyilván arra utal, hogy Jézus ezt a találkozást egy értelmes ember meggyőzésére szánta. Minden körülmény mesterkéletlen. Jézus valóban fáradt, éhes, hisz ebédidő van, szomjas is a tűző nap hevétől. Az asszony szemében ez kis diadalnak tűnő esemény: ő, a szamaritánus, a férfiak felfogásában ráadásul meg csak nő, ezen a helyen otthon van, merítő edénnyel is rendelkezik, tehát mindenképpen előnyösnek tűnik a helyzete. Jézus viszont biztos abban, hogy a már felemlített tények megnyitják az asszony lelki szemét, és Jézus első megszólalása: „Adj innom”, nemcsak a föld mélyéből merítendő vízre vonatkozik. Elsősorban arra, hiszen minden embernek legfontosabb tudnivalója: Azért vagyok a földön, hogy Istent megismerjem, szeressem, szolgáljam Önmagában és fogadott gyermekeiben, ezáltal üdvözüljek vagyis a mennyországba jussak”(Katolikus katekizmus)Másodsorban célom itt a világon, hogy okosan megtanítsam erre embertestvéreimet is. Ez a feladat az apostolkodást jelent:a családban, környezetemben, amerre járok mindenütt hirdessem: Az Isten végtelen nagy jóság, más szóval szeretet: „Láttuk és tanúságot teszünk róla, hogy az Atya elküldte a Fiút a világ üdvözítőjéül. Aki vallja, hogy Jézus az Isten Fia, abban benne marad az Isten és ő az Istenben” (1Jn 4,14-15)

5. nap Kinyilatkoztatás

BIBLIAI GONDOLATOK ÉS IMÁDSÁGOK AZ IMAHÉT NAPJAIRA
5. nap Kinyilatkoztatás

 
Merítőedényed sincs, a kút is mély Jn 4,11
Ter 46,1–7 Isten így szólt Jákobhoz: Ne félj lemenni Egyiptomba!
Zsolt 133 Ó, mily szép és mily gyönyûséges,ha a testvérek egyetértésben élnek!
ApCsel 2,1–11 A pünkösd napja
Jn 4,7–15 „Merítőedényed sincs, a kút is mély”

Közös imahét a keresztény egyházak tökéletes közösségéért
„Merítő edényed sincs, a kút is mély” (Jn 4,7-15)

 
Jézus a beszélgetést ezzel a felszólítással kezdi: „Adj innom!” (Jn 4,7) Az asszony szamaritánus, azonnal a maga sérelmeit vágja vissza a zsidó férfinak: „Hogyan? Zsidó létedre tőlem, szamáriai asszonytól kérsz inni?” (9) Az asszonytól kérni valamit, elismerni, hogy a közmeggyőződésre fittyet hányva most itt nem az a fő, hogy a segíteni tudó megszólítása is vétek, társadalom és nemzetellenes illetlenség, hanem ősi torzsalkodásban a versenyállás 1:0 vereség. Jézus nem hivatkozik erre a szokott szempontra. Ő nem kisdedek síkján mérkőzik. Arra utal rögtön, ami komoly nézőpontot jelent: „Ha ismernéd Isten ajándékát, s azt, aki azt mondja neked: Adj innom, inkább te kértél volna tőle, s ő élő vizet adott volna neked. (10) Uram, mondta erre az asszony, hiszen vödröd sincs, a kút pedig mély. Honnan vehetnél hát élő vizet? Csak nem vagy nagyobb Jákob atyánknál, aki ezt a kutat adta nekünk, s maga is ebből ivott a fiaival s állataival együtt? Jézus azt mondta neki feleletül: Aki ebből a vízből iszik, újra megszomjazik. De aki abból a vízből iszik, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne” (11-14) Jézus a földi és földalatti szintekről fölemeli az ember tekintetét, és ezzel az ökumenikus gondolkodás síkját is. Az asszony csak a természetes szinten, az érzékeink: szemünk, fülünk, nyelvünk és tapintásunk síkján mozog. Az emberi megismerés számára ez a kezdet, ami az állatoknál a teljes megismerés szintjét jelenti. Az ember azonban értelmes lény is. A vizet egyforma természetesen issza az állat és az ember, sőt a növény is. Az embernek azonban van más fajta élete is: Isten ugyanis gyermekeivé fogadta már az ősszülőket is. A természetünket felemelte a földi élet egyszerű szintjéről a maga életének szintjére: tud hinni, remélni és szeretni. Ennek az életnek a szintje magasabb szint, mint az állatoké és növényeké. Ennek a forrása az isteni kegyelem. Így tanítja ezt Isten Egyháza: „Jézus Krisztus hét szentséget alapított” „a szentségek jelek, amelyeket Jézus Krisztus alapított, hogy általuk természetfeletti kegyelmeket nyerjünk.”A kegyelmek két félék: van megszentelő kegyelem, amely a Mennyei Atya fogadott gyermekévé és a mennyország örökösévé teszi az embert, ezzel együtt Jézus Krisztusnak fogadott testvérévé és társ-örökösévé, meg a Szentlélek templomává avatja. A kegyelmek Isten természetfeletti ajándékai. Ajándékok, amelyeket semmivel sem tudunk megvenni, vagy kiérdemelni. A kegyelmeket tehát csak őszinte, alázatos imával tudjuk kérni.  „Kérjetek és kaptok, keressetek és találtok, zörgessetek és ajtót nyitnak nektek. Mert aki kér, az kap, aki keres, az talál, s aki zörget, annak ajtót nyitnak. Melyiketek ad fiának követ, amikor az kenyeret kér tőle? Vagy ha halat kér, ki ad neki kígyót? Ha tehát ti, bár gonoszak vagytok, tudtok jót adni gyerekeiteknek, mennyivel inkább ad jót mennyei Atyátok azoknak, akik kérik” (Mt 7,7-11) „Erre az asszony kérte: Uram, adj nekem ilyen vizet, hogy ne szomjazzam többé, s ne kelljen ide járnom, meríteni. Jézus így válaszolt: Menj, hívd el a férjedet és gyere vissza! Nincs férjem, felelte az asszony. Jézus erre azt mondta neki: Jól mondtad, hogy nincs férjed, mert volt ugyan öt férjed, de akid most van, az nem férjed. Így igazat mondtál” Lám, Jézus milyen finoman okította ki az asszonyt. Aki nem Isten törvénye szerint kel egybe, az nem él Istennek tetsző házasságban. Az asszony maga is érzi: így nem lehet kegyelemben élnie.

4. nap: LEMONDÁS

BIBLIAI GONDOLATOK ÉS IMÁDSÁGOK AZ IMAHÉT NAPJAIRA
4. nap: LEMONDÁS

 
Az asszony pedig otthagyta korsóját Jn 4,28
Ter 11,31–12,4 Isten megígéri Ábrámnak, hogy nagy néppé teszi és megáldja
Zsolt 23 Az Úr az én pásztorom
ApCsel 10,9–20 „Amit Isten megtisztított, azt te ne mondd tisztátalannak.”
Jn 4,25–28 Az asszony pedig otthagyta korsóját

Közös imahét a keresztény egyházak tökéletes közösségéért
„Az asszony pedig otthagyta korsóját” (Jn 4,28)

 
Amikor a szamaritánus asszony beszélgetni kezdett Jézussal, elsősorban azon töprengett, hogy ez a zsidó férfi miért ült ide Jákob kútjához. Talán arra gondolt, hogy ez a hazáján átutazó idegen nyilván nagyon szomjas, nem tudja folytatni az útját. A vándor egyedül volt, amikor ideérkezett. Talán úgy gondolta, déli időben mindenki otthon van, árnyékba húzódik és elfogyasztja szerény ebédjét. Csak kitalál valami okosat: körüljárja a kutat, hátha lel valami otthagyott vagy ottfelejtett poharat, s ha a kút nem nagyon mély, eléri a vizet, és felüdül. Töprengése nem volt helyes: az idegen, ruhájáról jól megítélhetően zsidó és férfi. Ráadásul az idegen nem is úgy viselkedik, mint a többi átutazó:nem néz el a helybeli asszony feje felett, hanem megszólítja minden teketória nélkül: „Adj innom!” (Jn 4,7) A helybeli asszony ilyen zsidó férfival még nem találkozott. Nem volt rest, szóvá is tette, amit gondolt: „Hogyan? Zsidó létedre tőlem szamáriai asszonytól kérsz inni?” (9) Amikor próbálom magyarázni az újszövetség fő olvasmányát, kicsit én is elcsodálkozom. Jézus kérése már a második alkalommal hangzik el. Nyilván megvan ennek a megfelelő oka. Bennem egy régebbi vidéki ökumenikus imahét bevezető beszéde ötlik fel gyakran. Zsúfolt katolikus templom hívő serege és a vendég egyházak lelkészei a híveikkel együtt lelkesen kértük Isten áldását. Ilyen alkalmakra nyilván Jézus búcsú beszédének egyik gyönyörű mondata adja az igazi tartalmat. Jézus utolsó vacsorai beszédének ezek a sorai kínálkoznak megfontolásra: „Nem a világért könyörgök, hanem azokért, akiket nekem adtál, mert a tieid, hiszen ami az enyém, az a tied, s ami a tied, az az enyém, és én megdicsőültem bennük. Én nem maradok tovább a világban, de ők a világban maradnak, én meg visszatérek hozzád. Szent Atyám, tartsd meg őket a nevedben, akiket nekem adtál, hogy egyek legyenek, mint mi. Amíg velük voltam, megőriztem őket a nevedben, akiket nekem adtál. Megőriztem őket, senki más nem veszett el közülük, csak a kárhozat fia: Így beteljesedett az Írás. Most visszatérek hozzád, ezeket pedig elmondom a világban, hogy örömöm teljesen az övék legyen. Átadtam nekik a tanításodat, de a világ gyűlölte őket, mert nem a világból valók, amint én sem vagyok a világból való. Nem azt kérem tőled, hogy vedd ki őket a világból, hanem hogy óvd meg őket a gonosztól, hiszen nem a világból valók, amint én sem vagyok a világból. Szenteld meg őket az igazságban, mert hiszen a tanításod igazság. Amint te a világba küldtél, úgy küldöm én is a világba. Értük szentelem magamat. De nemcsak értük könyörgök, hanem azokért is ,akik a szavukra hinni fognak bennem. Legyenek mindnyájan egyek. Amint te, Atyám bennem vagy, s én benned, úgy legyenek ők is eggyé bennünk, hogy így elhiggye a világ, hogy te küldtél engem” (Jn 17,9-21) Jézus nagy könyörgése nem maradhat teljesülés nélkül. Hitben, reményben és szeretetben valóban össze kell tartoznunk itt és a másvilágon.

3. nap: BEVÁDOLÁS II.

BIBLIAI GONDOLATOK ÉS IMÁDSÁGOK AZ IMAHÉT NAPJAIRA
3. nap: BEVÁDOLÁS II.

 
„Nincs férjem” Jn 4,17
2 Kir 17,24–34 Asszíria meghódította Samáriát
Zsolt 139,1–12 „Uram, te megvizsgálsz és ismersz engem.”
Róm 7,1–4 „Meghaltatok a törvény számára a Krisztus teste által.”
Jn 4,16–19 „Nincs férjem.”

Közös imahét a keresztény egyházak tökéletes közösségéért
„Nincs férjem.” (Jn 4,16–19)

 
„Egy szamáriai asszony odament vizet meríteni. Jézus megszólította: „Adj innom! Tanítványai ugyanis bementek a városba, hogy élelmet szerezzenek” (Jn 4,7-8) Jézusról ilyet nem mindig olvasunk az evangéliumban. Amikor az első csodálatos kenyérszaporítás előtt rengeteg ember gyülekezett, Jézust keresték. Az evangélista feljegyezte:„a hatodik óra felé járt az idő”(6b) Siettek bevásárolni valami ennivalót, hiszen a nappali hat óra a delet, az ebédidőt jelentette. Arról nem olvasunk semmit, hogy Jézus is éhes lett volna. A gyülekező népet sajnálta: dél van, ebédelni kell. Jézus a szeretet tanítómestere. A kenyérszaporítás volt az egyetlen lehetőség, hiszen a tópart lakatlan részén tűnt fel a Mester, aki nem csak azt tudta, hogy az éhes embernek enni kell adni, hanem azt is, hogy ott nincs kenyérbolt. Tudta, amit sem az apostolok, sem a zarándokok nem sejtették, hogy Jézusnak nemcsak érző szíve, hanem isteni hatalma is van, és tud és akar is segíteni. A kútnál bőven akad víz, de a merítő edény hiányzik. Dél van, a falu csendes, étkeznek mindenütt. Jött egy asszony. Vizet akart meríteni. Jézus megszólítja: „Adj innom!” Neki van edénye, látja, hogy Jézusnak nincs. Bátor nő, szóvá teszi a szamaritánusok örök keservét: a zsidók szóba sem álltak velük. Főként az asszonyokkal nem, hiszen az a zsidó asszonnyal is tilos volt. A tizenkét éves kamaszodó fiú édesanyját sem köszönthette az utcán. Jézus nem vitatkozik a szeretetlen szokáson, hanem azonnal a lényegre tér, amikor az asszony megemlíti a kényes problémát: „Ha ismernéd Isten ajándékát, s azt, aki mondja neked: Adj innom, inkább te kértél volna tőle, s ő élő vizet adott volna neked” (10) Az asszony meglepődik: „Uram, hiszen vödröd sincs, a kút pedig mély. Honnan vehetnél élő vizet? Csak nem vagy nagyobb Jákob atyánknál, aki ezt a kutat adta nekünk, s maga is ebből ivott a fiaival s állataival együtt” (11) Jézus nem vitatta el az asszony igazát: igen nagy érték Palesztina vízben szegény földjét annyira ismerni, hogy hol van gyűjtőmedence. Hogyan lehet megközelíteni? Milyen eszközzel lehet meríteni? Hogyan lehet embernek, állatnak elkülöníteni? De itt most nem erről van szó! Magáról a lényegről: „Aki ebből a vízből iszik, újra megszomjazik. De aki abból a vízből iszik, amelyet én adok, az nem szomjazik meg soha többé, mert a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne” (13-14) a szamaritánus asszonynak volt fogalma a lelki életről, a kegyelemről. Isten természetfölötti ajándékáról, legalább olyan szinten, hogy vannak Istennek adományai, amelyeket az ő kegyelmeinek, áldásainak is szoktunk nevezni (a hit, remény, szeretet, bölcsesség) Ezeket Isten örökkön élő ajándékként ingyen adja. Mivel nem fizikai tárgyak, nem emberek készítik, emberi pénzen nem lehet őket megvásárolni, csak kéni, kérni szépen, kérni alázattal, s úgy elnyerhetők. Ilyen a hitvesi szeretet, Istennek egyik legősibb ajándéka. Ádám zseniális módon adott nevet az összes növénynek és állatnak, ezzel birtokába véve őket. De a nagy szemlék után kicsit keserű szájízzel tapasztalta: Valami hiányzik belőlük! Megfogalmazni sem tudta. Isten tudta ezt a hiányt néven nevezni: „Nem jó az embernek egyedül lenni. Alkotok neki segítőtársat, aki hozzá illő”(Ter 2,18) Nem a földből alkotott neki testet, mint Ádámnak, hanem Ádám egyik bordapárjából alkotta a drága ajándékot, majd lelket teremtett bele a kegyelem ajándékával együtt. Reggel, amikor odavezette hozzá ezt az óriási, legboldogítóbb ajándékot, Ádám megfogalmazta örömét: „Ez már csont az én csontomból és hús az én húsomból. Asszony a neve (ÍSA) mivel a férfiből (ÍS) lett. Ezért a férfi elhagyja apját és anyját, és feleségéhez ragaszkodik, s a kettő egy test lesz”(23-24) Erre az asszony kérte: „Uram, adj nekem ilyen vizet, hogy ne szomjazzam többé, s ne kelljen idejárnom, meríteni. Jézus így válaszolt: „Menj, hívd el a férjedet, s gyere vissza!” Nincs férjem, felelte az asszony. Jézus erre azt mondta neki: Jól mondtad, hogy nincs férjed, mert volt ugyan öt férjed, de akid van, az nem férjed. Így igazat mondtál”(15-18)

2. nap: BEVÁDOLÁS I.

BIBLIAI GONDOLATOK ÉS IMÁDSÁGOK AZ IMAHÉT NAPJAIRA
2. nap: BEVÁDOLÁS I.

 
Jézus az úttól elfáradva leült a forrásnál Jn 4,6
Ter 29,1–14 Jákób és Ráhel a kútnál
Zsolt 137 Hogyan énekelhetnénk éneket az Úrról idegen földön?
1Kor 1,10–18 Mindenki így beszél köztetek: „Én Pálé vagyok, én Apollósé.”
Jn 4,5–6 Jézus az úttól elfáradva…

Közös imahét a keresztény egyházak tökéletes közösségéért
Jézus az úttól elfáradva leült a forrásnál (Jn 4,5-6)
Isten az ószövetség idejében tiltotta az ószövetségi választott népnek, hogy bálványimádókkal kapcsolatot tartson, nehogy a próféták üzeneteivel informált ószövetségi szent nép, a zsidóság Ábrahám leszármazottai visszatérjenek a bálványozás gyakorlatához. Jézus cselekedetével azt jelzi, hogy Ő a Megváltó. Nyilván elhangzott már a Fülöp Cezáreája környékén feltett kérdése: „Kinek tartják az emberek az Emberfiát?”(Mt 16,13) Nem tudom, az idei ökumené-sorozat szerkesztője a Bevádolás I. alcímmel erre akart-e utalni, de az egyszerű zsidóktól hallott beszámolókra Jézus nem reagált, ez nyílt tiltakozás volt az ellen, hogy évszázados próféta-csontvázak közé sorolja bárki is őt. Ezért teszi fel a második kérdést: „Hát ti mit mondtok, ki vagyok?” Simon Péter válaszolt: „Te vagy Krisztus, az élő Isten Fia” Erre Jézus azt mondta neki: „Boldog vagy, Simon, Jónás fia, mert nem a test és a vér nyilatkoztatta ki ezt teneked, hanem az én mennyei Atyám. Én is mondom neked, Péter vagy, erre a sziklára építem egyházamat, s az alvilág kapui sem vesznek rajta erőt. Neked adom a mennyek országa kulcsait. Amit megkötsz a földön, a mennyben is meg lesz kötve, s amit feloldasz a földön, a mennyben is fel lesz oldva”(15-19) Mindezt előrebocsátva következik a tárgyalásra kijelölt szent szöveg: „Amikor Jézus megtudta, hogy a farizeusok úgy értesültek, hogy ő több tanítványt szerez és keresztel, mint János,noha Jézus maga nem keresztelt, csak a tanítványai, elhagyta Júdeát és visszatért Galileába, így keresztül kellett mennie Szamárián. Odaért Szamária egyik városához, Szikarhoz. Ez annak a földnek a közelében volt, amelyet Jákob fiának, Józsefnek adott. Ott volt Jákob kútja. Jézus elfáradt az úton, azért leült a kútnál. A hatodik óra felé járt az idő” (Jn 4,1-6) Jézus elhagyja Júdeát. Júdea ugyan a szülőföldje, ebben a környezetben született ősapja, Dávid király. Ott volt Édesanyjának, Máriának föld-öröksége, ugyanígy nevelőapjának, Józsefnek a birtoka is. Ezért betlehemi Jézusnak kellett volna mondani Őt. A zsidók a legegyszerűbb embert is megtisztelték azzal, hogy a nevéhez hozzáfűzték: ki volt az apja és hol született. Jézusnál pedig ezt következetesen elhagyták. Nem tudták róla ezeket az adatokat? Ezerkétszáz éves volt Bálám próféta jövendölése a világ Megváltójának születéséről, népéről, amely a mennybolt csillagainak mozgásába is bele volt kódolva a teremtés pillanatától kezdve. Bálám és követői figyelemmel kísérték a csillagokat. Megtalálták a megjövendölt Messiás csillagainak együttállását. Tudták lakóhelyét a zsidók királyának. Jó helyen keresték az újszülött Messiás királyt. Heródes megrémült, hogy a kétezer éves történet beteljesült, ezért a papoknál érdeklődött. Azok kórusban mondták a Biblia szövegét.  Csak a négy- öt kilométer távolságban lévő zsidó főpap nem tudott semmit, holott az ő tiszte lett volna az igazságot ellenőrizni. Heródes, Jákob bátyjának, Ézsaunak késői unokája azonnal megértette: most elérkezett az idő: meg lehet bosszulni az edomiták háttérbe szorulását. Isten angyalt küldött, hogy a Messiást biztonságba helyezzék. Józsefet a vissza jövetelre ugyancsak angyal figyelmezteti, és kikérdezi az embereket. Visszaviszi a Világ Üdvözítőjét Názáretbe, és harsogva ismétlik: A Názáreti Jézus! Kaifás főpap Jézus perében miért nem teszi fel a mindent tisztázó kérdést: Jézus, hol születtél? Jézus pedig Galileába visszatérőben most megmutatja: Ez a kút az ősapám, Jákob kútja. A trónom helye. Ellenségeim, a „tiszta” farizeusok és főpapok elmerenghetnének ezen. Jézus a nagy titkot egy tévelygő asszonynak mondja ki: „Én vagyok a rég várt messiás, aki veled beszélek”(Jn 4,25-26) Furcsállják a tanítványok a körülményeket, de ők sem kérdeznek semmit.

1. nap: KÖZHÍRRÉ TÉTEL

IMAHÉT a Krisztus-hívők egységéért 2015. január 18–25.

BIBLIAI GONDOLATOK ÉS IMÁDSÁGOK AZ IMAHÉT NAPJAIRA
1. nap: KÖZHÍRRÉ TÉTEL

 
Szamárián kellett pedig átmennie (Jn 4,4)
Ter 24,10–33 Ábrahám és Rebeka a kútnál
Zsolt 42 Ahogyan a szarvas kívánkozik a folyóvízhez
2Kor 8,1–7 Makedónia gyülekezeteinek adakozása
Jn 4,1–4 Szamárián kellett pedig átmennie

Közös imahét a keresztény egyházak tökéletes közösségéért
Ábrahám szolgája és Rebeka a kútnál. (Ter24,10-33) 

 
Mindig szükség volt bizonyos alapigazságok tisztázására. Ilyen alapigazság: Ki az Isten? Isten az, aki a végtelen isteni lényeget (természetet) öröktől fogva saját erejéből birtokolja, végtelen Személy. Az isteni természet (lényeg) végtelenül értelmes (mindentudó) és végtelenül hatalmas (mindenható) erő. Ezt a nehezen érthető tényt sok-ezer év óta így tudja az emberiség, amióta Isten ízelítőt akart adni végtelen jóságából azoknak, akik addig nem voltak. Isten nem rég, nyolcvan éve magyarázta meg ezt egy fiatal szerzetesnőnek a következőképp: „a festőnek örömöt okoz az általa festett kép szemlélése; így örülök és felvidulok, ha az emberek, teremtésem remekművei közé jöhetek. Az idő sürget, szeretném, ha az ember minél hamarabb megtudná, hogy a legnagyobb boldogságot érzem, ha együtt lehetek és beszélhetek vele, mint egy atya a gyermekeivel. Az Örökkévalóság vagyok, és amikor egyedül éltem, már gondoltam rá, hogy minden képességemet felhasználom arra, hogy hasonlatosságomra lényeket teremtsek. De előbb került sor az anyagi világ teremtésére, hogy ezek a lények a megélhetőségükhöz szükséges javakat megtalálják: akkor teremtettem a világot. Megtöltöttem mindazzal, amiről tudtam, hogy az embereknek szükségük lehet rá: ilyen a levegő, a nap, az eső, és sok egyéb, amiről tudtam, hogy megélhetőségükhöz szükséges”(Az Atya szól gyermekeihez,23) Az Atya féltette a benne helyesen hívőket a bálványimádóvá lett emberektől. Ezért parancsolta egyik választottjának, Ábrahámnak, hogy öreg szolgája menjen el a régen elhagyott rokonaihoz, és azok közül hozzon az Istenről helyesen gondolkodó feleséget fiának, Izsáknak. Sok napos teveháton megtett út után jutott el az öreg szolga ura rokonsága vidékére. A település kútja mellett várt és imádkozott Istenhez hogy irányítsa úgy a történéseket, hogy egy oda érkező, menyasszonynak való lányt, ha megszólít: „Adj innom a korsódból!”, erre azt feleli: Szívesen, és még a tevéidet is megitatom, az a lány legyen a kívánatos meny a családban. Így történt minden. (érdemes a családi Szentírásban megkeresni az egész csodás történetet. (Ter 24,10-33) Ez pedig nem egyetlen kiváltságos eset. A vallásos, imádságos fiatalok ugyanígy isteni sugallat alapján találhatnak rá párjukra: érezve a sugallatot: Téged az Isten is nekem teremtett! Jézusnak Szamárián kellett átmenni, hogy egy elkallódott asszony találkozni tudjon vele, és az egész település megtérjen. Ezt ellentétes esetként kell értelmeznünk. A zsidóknak tilos volt érintkezniük a szamaritánusokkal, mert az a nép-csoport régi hívő zsidókból és bálványimádó pogányokból származott. Kezdetben maga Jézus is tiltotta tőlük tanítványait, de elérkezett az idő, amikor már nem zsidók és pogányok, hanem a megváltott emberiség, a mindenek fölött álló megváltói kegyelem erejében részesülő „új emberek” világa elérkezett.