Október hatodika ünnepére

Október hatodika ünnepére

A szentmise áldozati részében, a felajánlás végén a miséző pap felszólítja a jelenlévő híveket: „Imádkozzatok testvérek, hogy áldozatunk kedves legyen a mindenható Atyaisten előtt.”

Ma én is felszólítalak titeket kedves olvasóim, hogy az aradi tizenhárom vértanúságának napján imádkozzatok velem együtt értük és az 1848-1849-es magyar szabadságharc többi hősi halottjáért, gróf Batthyányi Lajos első miniszterelnökünkért, a pozsonyi birkalegelőn felakasztott és jeltelen sírban elhantolt Gasparich Márk Kilit ferences atyáért, akik valamennyien hazánkért áldozták életüket. Imádkozzunk Azért, hogy mennyei boldogsággal ajándékozza meg őket az Úr, aki kínszenvedése és kereszthalála előtt erre tanított minket: „Az én parancsom, hogy szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket. Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint ha valaki életét adja barátaiért”. (Jn 15,12-13) Felmerülhet az aggodalom: a háborúban lehet bűn nélkül valaki? Meg tudtak gyónni haláluk előtt? A krisztusi üzenet bizonnyal vonatkozik rájuk. A haláluk pillanatában életüket adták áldozatul, mint a szeretet legnagyobb bizonyságát, és ez a szeretet visszaadja az elvesztett megszentelő kegyelmet. Szent Péter apostol írja: „Mindenek előtt pedig kölcsönös szeretettel legyetek egymás iránt szüntelenül, mert a szeretet sok bűnt eltakar” (1Pét 4,8) Kell-e értük imádkozni, hiszen a halált követően Jézus Krisztus azonnal ítélet tart? Igen, mert a most végzett imát az Úr előre látta, és beszámította az üdvösségükre. Add meg nekik, Uram, odafönt az örök dicsőséget, idelent pedig ragyogjon hősi példájuk a ma élők előtt. Imádkozzunk ellenségeinkért, mert ezt is parancsolja Jézus Krisztus: „Nektek viszont, akik hallgattok engem, azt mondom: Szeressétek ellenségeiteket! Tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket” (Lk 6,27) Ők már elszámoltak tetteikről. Imádkozunk, hogy bocsássa meg az Úr nemzetrontó bűneiket. Imádkozunk azokért is, akik szellemi erőforrásunkat, Nagyasszonyunkat 1849-ben eltüntették a pénzeinkről, hogy a megnyomorított magyarnak a kezében tartott fizetőeszköz ne adhasson biztatást: veled van szegénységedben, minden bajodban Mennyei Királynőd. Fogadja el az Úr az áldozatot, amelyet hőseink hoztak, fogadja el a mi áldozatunkat is, hogy békében élhessünk Vele és egymással is.

B év 27. hét szerdája Borgia Szent Ferenc emléknapja

B év Évközi 27. hét szerdája

Borgia Szent Ferenc emléknapja

Sohasem szerettem kapkodni, vagy rohanni, főleg nem szentmise előtt, de ma mégis így történt. Ennek ellenére nem késtem el, sőt nem is késtem le semmiről sem. János apát autója ugyan már ott állt a paplak feljáróján, de a templomban még csak a személyzet tartózkodott. A vasárnap beígért gyóntatás még egyik oldalról sem indult be. Pedig jómagam is erre számoltam, hiszen többszöri vasárnapi mulasztásom miatt hetek óta nem tudtam áldozni. A várakozás idejét felhasználtam arra, hogy beállítottam a misekönyveket, beszéltem a kántornővel, majd felkészültem a szentgyónásra. Csupán hárman-négyen vettük igénybe az Egyháznak ezen szolgáltatását, de ezek közül csak én voltam az, aki a hétvégén zarándoklaton veszek részt. A mai megemlékező szentmisét a pár évvel ezelőtt elhunyt Sümegi József és elhunyt szüleinek lelki üdvéért mutattuk be. Fia Sümegi József templomunk diakónusa, kicsit késve, de azért megérkezett, így elhárult minden akadály a szentmise bemutatása elöl. A hétköznapi nap ellenére közel negyvenen gyűltünk össze a Szent Vér Kegytemplomban, ahol a vörös fény káprázatos fénnyel világította meg a főoltár felett függő élet nagyságú Jézus Krisztust, aki a kereszten függőt, de még élt és szemeit az Atyához az égre emelte. A szentmisét János apát mutatta be, a szentleckét Lörinc Szabolcs olvasta fel, aki az utóbbi időben kedvet kapott ehhez, az evangéliumot József diakónus olvasta fel, a könyörgéseket én tártam a hívek elé. Végre ismét áldozhattam, amely óriási lelki megkönnyebbülést jelentet. A szentmise végén még rövid megbeszélést tartottunk a sekrestyében. Megköszöntöttem János apátot, aki a napokban töltötte be 72. élet évét. Megbeszéltük, hogy hamarosan pálinkát fog desztilláltatni borból. Aztán még szó volt a bátaszéki kántor 40. születésnapi bulijáról, amelyet titokban szerveztek. A mi kántorunk Julika rendelt egy kis ajándékot egy ismerősénél nálam, majd Isten segedelmével hazaindultunk. Otthon átgondolva a napot a következő következtetésekre jutottam: Simone Weil írja a miatyánkról szóló elmélkedése végén, hogy akinek csak akár egyetlenegyszer is sikerül ezt az imádságot szívből, teljes figyelemmel elmondania, érzékelhetően megváltozik az élete. Szükség van akkor egyáltalán mai kérő imádságra a miatyánkon kívül? Annak, aki képes szüntelenül az egy szükségesre figyelni, annak talán nincs, de nekünk, akiket sok minden nyugtalanít, fontos lehet, hogy kéréseinket megfogalmazzuk, és az Atya elé terjesszük. A kérő imádság arra való, hogy először is szembesítsen vágyainkkal. Csak azért imádkozhatunk kitartóan, amit igazán akarunk. Csak ezután hangozhat el ajkunkról hitelesen a szó, mely az ügyet Istenre bízza, beemelve a miatyánk világába: Legyen meg a te akaratod! 

 

 Uram, Jézus! Amikor a szentmisében a te szavadat hallgatom, a te irántam való szeretetedre gondolok. Amikor áldozatod megújul az oltáron, ismét csak a te végsőkig elmenő szeretetedre tudok gondolni. Amikor pedig a szentáldozásban magamhoz veszem Testedet, akkor értem meg igazán, hogy mennyire szeretsz engem!