Elmélkedés a Család évében XXXIV.

Elmélkedés a Család évében
II János Pál pápa apostoli buzdítása alapján
XXXIV.



Harc a családtól és Istentől elrugaszkodottakért.



„Azt mondta tehát az Úr: Szodoma és Gomora ellen sok a panasz és jajkiáltás, és a bűnük igen súlyos. Lemegyek hát, és megnézem, hogy megtudjam: vajon teljesen a hozzám szállt kiáltás szerint cselekedtek-e vagy sem!” (Ter 18,20-21) „Erre a kísérők megfordultak és lementek Szodomába. Ábrahám azonban továbbra is az Úr előtt maradt. Eléje járult és azt mondta: Hát elpusztítod az igazat a gonosszal együtt?” (22-23) Ábrahám ezek szerint tökéletesen tisztában volt Szodoma szörnyű bűnével, mert gonoszságnak nevezi. Az Úr még jobban tudta ezt. Tökéletesen ismerte a múltjukat, jelenüket. Nem neki kellett meggyőződnie, hanem angyalait akarta meggyőzni, mert azok a mennyben aggódhattak a szodomaiakért, Isten pedig az igazságot nekik akarta felfedni. Az angyalok még aznap este saját magukon tapasztalták meg: „Mielőtt lefeküdni mentek volna (Lóréknál az angyalok), a város lakói, Szodoma fér fiai körülvették a házat, gyerektől az aggastyánig az egész nép. Szólították Lótót, és azt mondták neki: Hol vannak azok a férfiak, akik betértek hozzád az éjjel? Hozd ki őket ide, hadd ismerjük meg őket! Kiment erre hozzájuk Lót – maga mögött bezárva az ajtót, - és azt mondta nekik: Kérlek titeket, testvéreim, ne tegyetek ilyen gonoszságot!”(19,4-7) Felajánlotta kínjában felajánlotta nekik két lányát, de durván visszautasították. Az angyalok vaksággal sújtották őket. Így menekültek meg. Már megértették Isten döntését. Ábrahám pedig kérlelte az Urat, alkudott egészen tízig. Istennek tetszett ez a felebaráti szeretet, de hát csak Lórék voltak igazak.

Elmélkedés a Család évében XXXIII.

Elmélkedés a Család évében
II János Pál pápa apostoli buzdítása alapján
XXXIII.



Ábrahám és Sára vezeklése.



Ábrahám és Sára is megkapták az egészséges emberek boldogságának nagy lehetőségét. Az ember Isten rendelkezéséből boldogságra van teremtve. Boldog, amíg gyermekként érzi, hogy a szeretet árama árad feléje állandóan. Az „édesapám és az édesanyám” értem vannak. Nagy kincs vagyok nekik. Lassan az is tudatosul a gyermeklélekben, hogy én nem lehetnék nélkülük. Aztán a jó szülők meg is magyarázzák kis kincsüknek: Tudod, gyermekem, egy csodálatos Édesapa, akinek teste ugyan nincs, de szeretete végtelen, örök élete mintájára teremtett minket, embereket. Mi is, te is Neki köszönhetjük, hogy vagyunk, Ő annyira szereti az embereket, hogy a házastársaknak arra adott erőt, hogy ők is közreműködjenek az emberélet fakasztásában, és csak akkor lehetnek igazán boldogok. ha ezt megértik, és ennek az önfeláldozó szeretetnek élnek. Ábrahám és Sára mindezt tudta. Mégsem voltak boldogok, mert hatalmas szerelmüknek nem fakadt gyümölcse. Pedig hatvan évesen az a végtelen nagy Szeretet, az Élő Isten személyesen tett nekik erre ígéretet, és ezerszeres áldást adott rájuk, aminek fő mondanivalója éppen az volt, hogy a világ Megváltója is késői unokájuk lesz, és „benne nyer áldást a föld minden nemzetsége”. (Ter 12,3) Azt akkor még nem tudhatták, milyen rettenetesen rosszak lettek az emberek, és e miatt annak az unokának milyen borzalmasan kell értük megszenvedni és meghalni. Ennek előre jelzése volt a kisfiuk utáni olthatatlan szomj és szenvedés. Ennek most két konkrét isteni garancia véget vetett. Boldogok. De Ábrahám megérezte, vendégköszöntőjében utalt is rá, hogy az isteni látogatásnak más célja is van.Reggeli után elköszöntöttek a vendégek. A két angyal jócskán előre ment. Ábrahám pedig élvezte még, hogy azt a nagyon várt késői Unokát előre fölvett testben nézheti boldogan. Erről Jézus maga beszélt zsidó ellenségeinek: „Ábrahám, a ti atyátok, ujjongott, hogy láthatja az én napomat. Látta, és örvendezett. A zsidók erre azt mondták neki: Még ötven esztendős sem vagy, és láttad Ábrahámot? Jézus azt felelte nekik: Bizony, bizony mondom nektek: Mielőtt Ábrahám lett volna, én vagyok. Ekkor köveket ragadtak, hogy megkövezzék. De Jézus elrejtőzött, és kiment a templomból”. (J 8,56-59) Most azonban kétezer évvel korábban egyfolytában örvendeztette ősapját. Megérdemelte.

Évközi negyedik hét keddje

Állhatatossággal fussuk meg az előttünk levő pályát.



2011.02.01. kedd



Amikor nincs közöttünk Jézus.



Olyan jó volt azon elmélkedni, hogy Jézus tartja magát ígéretéhez: „Mikor ketten vagy hárman összejönnek az én nevemben, ott vagyok köztük”.(Mt 18,20) Most kellemetlen belegondolni abba a helyzetbe, hogy ténylegesen együtt tartózkodó, esetleg együtt imádkozó katolikusok között nincs ott Jézus.Miért van szükség olyan testvérietlen, mondhatnám krisztustalan lelkületre, vagy helyesebb a kérdést így feltennünk: miért érünk rá, hogy jut eszünkbe Isten országának alapvető értékét kizárva, önzetlen szeretet helyett önzésre pazarolnunk a vissza nem térő drága időt? Egyik nálam jóval fiatalabb barátom tudatosan mereven nézett maga elé, amikor a szentmise alatt elérkezett a kézfogás ideje. Véletlenül kétszer is odanéztem az oltártól, hogy renden történik-e a békecsók modern formája. Szóvá tettem neki legközelebbi találkozásunkkor. Ezt felelte: Mit képzelsz! Mellettem esetleg egy csinos nő áll, én meg barátságosan parolázok vele? Mit szól hozzá a feleségem? Rokonok, jó barátok beszélgetnek együtt. Amíg a másikak javára gondolnak, érezhetően féltő vagy boldogan jóvá hagyó megnyilatkozások fogalmazódnak meg, Jézus nyilván ott van köztük. Amikor azonban ítéletek, elmarasztalások fogalmazódnak meg a távollevők kárára, Jézus gyorsan eltűnik. Egy nem régi magán kinyilatkoztatás során jegyezte meg Jézus: Én még soha senkinek nem adtam megbízatást arra, hogy elítéljen bárkit is. Az ítélet az enyém. Jézus tehát elmegy, ha az Ő tisztét valaki felkérés nélkül gyakorolja. Nem hallgatja meg mások véleményét, mert az rendszerint nem igazságos a kellő információk hiánya miatt, vagy ha ezen a téren nem is lenne hiba, a kéretlen és illetéktelen bírálat egészen biztosan kap olyan kellemetlen felhangú zöngét, ami talán már nemcsak Jézus fülét bántja.

Bosco Szent János áldozópap

Legyetek bátor szívűek, akik az Úrban reménykedtek!



2011.01.31. hétfő



Keressétek az Urat mind, akik alázatosan éltek a földön!



Krisztus jelenléte, az Egyház misztériuma.

Jézus sokat imádkozott az utolsó vacsorán azért, hogy a tanítványai egy legyenek, ahogyan Ő és az Atya is egy. Az isteni személyek egysége gondolkodásban és akarásban természetesnek mutatkozik a maguk szentháromságos benső életében, hiszen ugyanazzal az egyetlen végtelen értelemmel rendelkeznek és azzal az egyetlen végtelen akarattal akarnak, ami az istenséget, más szóval az isteni természetet jelenti. Egészen más a helyzet az értelmes teremtményekben. Az ő értelmük nagyon is véges. A valóságnak csak részletét ismeri meg, csak azt érti. Ezért ha ketten vagy többen vannak együtt Jézus hívei, nem olyan egyszerű dolog egyetérteni, hiszen ki tudja, a másik értelme a megismerendő valóság melyik csücskénél tart, és azt a csücsköt is milyen pontosan ismeri. Ezért olyan óriási ajándék, amit Jézus kifejezetten annak is ígért: „Ha ketten egyetértenek közületek a földön bármely dologban, mindent, amit csak kérnek, megkapnak Atyámtól, aki a mennyben van. Mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük”. (Mt 18,19-20) Jézus tehát külön kegyelemmel lép ilyenkor közénk, és teremti meg az egységet gondolatban és akarásban. Most döbbenek rá, miért nem tud nem tízmillió, de két vagy három magyar sem egyetérteni. Mai naptól kezdve meg kell sokszoroznom a magyarok egységéért végzett imámat.

Elmélkedés a Család évében XXXII.

Elmélkedés a Család évében
II János Pál pápa apostoli buzdítása alapján
XXXII.



Maga Isten tiszteli meg a családot.



Amint Isten megígérte Ábrahámnak, hogy nem Izmael lesz az utódja, hanem akit Ő ígért neki, úgy akarta megvigasztalni saját maga a sokat aggódó, sokat szenvedő Sára asszonyt is. Legutóbbi látogatása után Isten felkereste Ábrahámot szállásán, Mamre völgyében. A déli hőségben a sátra ajtajában ült Ábrahám. Éles szeme a szemközti domb hajlatában három vándort fedezett fel. Azonnal felugrott és eléjük sietett. „Földig borult előttük, és így szólt: Uram, ha kegyelmet találtam szemed előtt, ne haladj el szolgád mellett! Hadd hozzak egy kis vizet, mossátok meg lábatokat, és pihenjetek le a fa alatt! Teszek majd elétek egy falat kenyeret is, hogy felüdítsétek magatokat, aztán tovább mehettek, hiszen azért tértetek erre, szolgátok felé. Azok így szóltak: Tégy, ahogy mondtad! Besietett erre Ábrahám a sátorba Sárához, és azt mondta neki: Siess, keverj be három véka lisztlángot, s készíts hamuban sült lepényt! Maga pedig elfutott a csordához, hozott onnan egy fiatal borjút a javából, odaadta a legénynek, s az sietve elkészítette. Azután fogta a vajat, a tejet és a borjút, amelyet készíttetett és eléjük tette, ő maga pedig odaállt melléjük a fa alá. „Azok, miután ettek, így szóltak hozzá: Hol van Sára, a feleséged? Itt benn, a sátorban. Erre az egyikük azt mondta neki: Egy esztendő múlva, ilyen időtájban visszatérek hozzád, és fia lesz Sárának, a feleségednek. Amint ezt Sára meghallotta, elnevette magát. Öregek voltak ugyanis, és mind a ketten élemedett korúak. Sárának megszűntek már megjönni az asszonyi dolgok. Nevetett tehát magában, és azt mondta: Miután megöregedtem, és az uram is vén, lehet-e még gyönyörben részem? Így szólt erre az Úr Ábrahámhoz: Miért nevetett Sára, s miért mondta: Szülhetek-e még vén asszony létemre? Túlságosan csodálatos talán bármi is az Úrnak? Amint megmondtam, egy esztendő múlva ilyen időtájban, visszatérek hozzád, s fia lesz Sárának. Sára azonban tagadta: Nem nevettem! – mert félelmében megrettent. De az Úr azt mondta: Nem úgy van az, te bizony nevettél”. (Ter 18,1-15) Isten jónak látta a hosszú próbatételt, de megértette kedvencei emberi idegfeszültségét. Amikor eljött a beteljesülés, előbb Ábrahámot ment megvigasztalni,aki kinevette,aztán a befejezés kezdetén a családot ment köszönteni: a leendő édesanyát, aki szintén kinevette. Az Úr nem sértődik meg, de a két kinevetést örökre hangoztatja: a gyermek neve ez lett: Az apa kinevetett. Sárának jobban elnézte ezt a gyerekes gúnyolódást. A fiú neve: Jiszchak, egyértelműen Ábrahám tiszteletlenségét őrzi örökre. A héber igeragozás nemcsak abban különbözik az európai nyelvekétől, hogy míg azok ragozása az egyes- és többes számban is első személlyel kezdődnek,addig a héber nyelvben a ragozás a harmadik személlyel kezdődik, és a harmadik meg a második személynek hím és nő nemű alakja is van. A jiszchak him nemű alak.

Évközi negyedik vasárnap

Keressétek az Urat mind, akik alázatosan éltek a földön!



2011.01.30. vasárnap



Mutassuk meg Krisztust!



Az elmélkedés bevezető mondatát így is szokták fogalmazni: Isten kell, de Egyház, templom, papok nem kellenek. Aztán magára, Krisztusra is gyanakodva néznek sokan: Isten kell, de Krisztus nem. Ez mind hibás állásfoglalás. Krisztus az istenséget birtokló Második isteni Személy. Egylényegű az Atyával és a Szentlélekkel. Elválaszthatatlanok. Jézus titokzatos teste az Egyház. „Ő a testnek, az egyháznak a feje” (Kol 1,18) Minden keresztény ennek a krisztusi testnek a tagja, szerves egységben Krisztussal és egymással: „Most pedig örömest szenvedek értetek, és kiegészítem testemben azt, ami hiányzik Krisztus szenvedéseiből, testének, az egyháznak javára, amelynek én szolgája lettem az Istentől értetek kapott tisztségnél fogva.” (24-25)Ennek a közösségnek teljes jogú vezetőjévé nevezte ki Jézus Szent Pétert, mielőtt elhagyta volna látható alakban a fiát llegeltesd bárányaimat 1,15-17) Már korábban is erre a tisztségre emelte: „és mondom neked: Te Péter vagy, és én erre a kősziklára fogom építeni Egyházamat, s az alvilág kapui nem vesznek erőt rajta. Neked adom a mennyek országának kulcsait. Amit megkötsz a földön, meg lesz kötve a mennyekben is, és amit feloldsz a földön, föl lesz oldva a mennyekben is”. (Mt 16,18-19)
Az Egyház él és élni is fog a világ végéig. Ha nem így lenne, akkor Krisztus súlyos vereséget szenvedne, mert a tekintélye csorbát szenvedve füstté válna. De neki mindig igaza van, mert Ő örök igazság. Ha gond van egyesek fejében az Egyházzal, annak oka az illető gyenge hite, esetleg sértődöttsége. Lehetséges, hogy mi, az Egyház tagjai sem tudjuk igazán megbecsülni a Sziklát, amelyet Krisztus hitelesített. Igyekezzünk az igazság és szeretet alapján állva bizonyságot tenni Krisztus műve mellett!

Elmélkedés a Család évében XXXI.

Elmélkedés a Család évében
II János Pál pápa apostoli buzdítása alapján
XXXI.



Az áldás fia.



„Majd azt mondta Isten Ábrahámnak: Sárait, a feleségedet, ne Sárainak (úrnőm) hívd, hanem Sárának (úrnő), mert megáldom, s tőle adom neked azt a fiút, akit majd megáldok, hogy nemzetekké legyen, s népek királyai származzanak tőle! Arcra borult erre Ábrahám, és nevetett, mert azt gondolta magában: Százesztendős embernek fog fia születni, s a kilencven esztendős Sára fog szülni? Istennek pedig azt mondta: Csak Izmael maradjon életben előtted! Így szólt erre Isten Ábrahámhoz: Nem! Sára, a feleséged fiút fog szülni neked. Nevezd el ő Izsáknak (a férfi nevetett), s én fenntartom szövetségemet vele és utódjával örökre. Izmaelre vonatkozólag is meghallgattalak: íme, megáldom és megszaporítom, és nagyon megsokasítom: tizenkét fejedelmet fog nemzeni, és nagy néppé teszem. De a szövetségemet Izsáknak tartom fenn, akit Sára szül majd neked, egy esztendő múlva ilyenkor.” (17,15-21) Ábrahámnak nagyon fontos volt ez a beszélgetés. Szégyellhette is, hogy azért borult le a földre, hogy Isten ne vegye észre, milyen nagyot derült Isten ígéretén, hogy az Úr mégis csak egyszer kimondott ígéretét tartja érvényesnek, és nem változtat azon, mert teremtményei pici eszükkel felülbírálják az Ő szándékait, és jóakaratú segítőként el akarják simítani a zűrzavart, amikor úgy látják, hogy Isten elszámította magát. Isten nem téved soha. A történelem viszont tele van emberi hibákkal, amelyeket Istennek kell orvosolnia. Mennyi egyéni, családi, nemzeti buktató maradhatott volna el, helyettük élhettünk volna csodálatos nyugalomban, ha legalább a Mi Atyánk nagy fohászát okosan úgy imádkoznánk, ahogyan Jézus Úr megfogalmazta: „Legyen meg a te akaratod. ”