Évközi 15 hét szombat

Évközi 15 hét szombat

Kiv 12, 37-42; Mt 12, 14-21

„a farizeusok, pedig kimentek és tanácskozni kezdtek ellene, hogyan veszítsék el őt”

Jézus egyre nyíltabban ellenszegült a farizeusi gondolkodásnak. Mint Megváltó, vissza akarta állítani Isten eredeti tervét: Az embereknek egyetlen irányítója van, az Isten. Ezt az irányítást fogadja el mindenki, mert ennek az isteni akaratnak a célja az, hogy az emberek az igazságot és a szeretetet szolgálják, így egymás boldogságáért éljenek, dolgozzanak, ezzel kiérdemelve az örök boldogságot. A sátán célja az, hogy emberek vegyék át az irányítást, hazugsággal és a gyűlölettel mérgezzék a földi életet, veszítsék el a mennyországot, és a pokolba kerüljenek. A farizeusok is erre tettek kísérletet, amikor Isten erkölcsi világát a maguk elgondolása szerint kemény igává változtatták, annak viseléséhez nem adtak segítséget, Jézust, pedig egyre jobban gyűlölték szeretetéért és az igazság pontos követéséért. Amikor szombaton a kalász-szedés után Jézus megvédte tanítványait, a felborzolt kedélyű farizeusok utána mentek a zsinagógába. Ott tartózkodott egy elszáradt kezű ember. Elhangzott a kihívó kérdés: „szabad-e szombaton gyógyítani?” (Mt 12, 10) Jézus felelt egy tényleges baleset említésével: „Ki az az ember köztetek, akinek ha egyetlen juha van, és szombaton beleesik egy gödörbe, nem fogja, meg és nem húzza ki azt? Pedig mennyivel több az ember a juhnál! Szabad tehát jót tenni szombaton”. (11-12) Ezután rögtön meg is gyógyította az élettelen kezet. A logikus válaszra és a nyilván isteni tettre a farizeusok azonnal kimentek a zsinagógából és tanácskozni kezdtek, hogyan tudnák Jézust eltávolítani. Jézus is elment onnan. Nagy tömeg követte óriási lelkesedéssel és boldogan: végre felvilágosodtunk, hogy az emberiség nem nyomorra van teremtve, hanem szeretetre és boldogságra. Ha akad is nyomor, van újabb lehetőség a szeretetre, újabb boldogításra és az ebből fakadó boldogságtöbbletre. Ez az Isten üzenete a Názáreti Jézus által: „íme, a szolgám, akit választottam, a kedvencem, akiben lelkem tetszését találta. Rá adom a Lelkemet, és ő ítéletet hirdet a nemzeteknek. Nem vitázik, és nem kiált, senki sem hallja a tereken a hangját. A megroppant nádszálat nem töri össze, a pislákoló mécsbelet nem oltja el, míg győzelemre nem viszi az ítéletet. Az ő nevében reménykednek a nemzetek”. (Iz 42, 1-4)(Mt 12, 18-21) Izajás prófétával, nyolcszáz évvel korábban üzente ezt az Úr. A farizeusok nyilván olvasták, hiszen gazdagok lévén, futotta pénzükből a drága Szentírás-tekercsekre. Barátaik, az írástudók is emlegethették nekik, hogy milyen szép világot csillantott fel a Lélek a Messiásban. Igaz, ők magukat tisztának, bűntelennek tartották, de örülniük kellett volna a jó hírnek, hogy a hitükben vagy erkölcseikben megroppantak is szentekké válhatnak a Messiás eljötttekor. Micsoda örömnek kellett volna sugározni azoknak a farizeusoknak arcáról, akik a kalászt tépdeső apostolok Mesterében felfedezhették volna tetteiből, igazság és szeretet-szolgálatából a megérkezett Messiást. Kétezer éve olvassuk ezeket a történeteket, láthatjuk a szentek életéből is Jézus világának csodálatos boldogságát. Látjuk a nyomort, most már tudjuk, hogy Jézus nélkül nem lesz boldog élet: ráébredtünk már, hogy hozzá kell fordulnunk? „Más kárán tanul az okos”, mi a sajátunkon sem okosodunk?

Évközi 15 hét péntek

Évközi 15 hét péntek

Kiv 11, 10-12. 14; Mt 12, 1-8

„Az Emberfia ura a szombatnak”

Az erkölcsi normákat Isten jelölte ki az ember teremtésekor, és azt mindenkinek el kell fogadnia. Ezek a normák a világ erkölcsi rendjének az alapjai. Mindig akadtak és akadnak ma is olyanok, akik ezeket a normákat szeretnék megváltoztatni, mert önmagukat óhajtanák az erkölcsi rend meghatározóinak beállítani, vagy egyszerűen csak a saját kétes, vagy kimondottan bűnös ügyleteiket próbálják fehérre mosni. Isten minden emberről gondoskodik. Megfelelő anyagi alapokat biztosít a boldog élethez, akár úgy, hogy a jómódú embereket kötelezi javaik megosztására. Ezért parancsolta meg az Ószövetség idején, hogy a család magántulajdonát örökáron megvenni nem lehet. A pénz szűkében szenvedő család eladhatja vagyonát vagy annak egy részét, de csak az ötven évente visszatérő ünnepi évig. Akkor vissza kellett állítani az eredeti állapotot. Ha pedig sors üldözte szegény emberről volt szó, akkor igénybe vehette a gazdagok mindennapos vendégszeretetét. A jómódúak asztalán ott kellett állnia egy terítéknek, ami a település szegényéé volt, ha igényelte azt valaki. Isten kötelezett minden birtoktulajdonost, hogy aratáskor, szüret alkalmával gondoljon a szegényekre. Nem volt szabad a lehullott gabonakalászokat fölszedni a tarlóról, vagy a leesett szőlőszemeket, esetleg fürtöket sem. Ezek a szegények tulajdona lettek. Jó ízlésű gazdák készakarva dobtak is le a termésből. Ugyancsak ilyen célt is szolgált a szombati pihenőnap. Istennek, családnak, pihenésnek, emberi kapcsolatok ápolásának kellett szentelni ezt a napot. Ezt persze biztosítani kellett a pihenést a szolgának, rabszolgának és az igavonó baromnak is. A pihenőnapon Isten a célt szolgáltatta, azt kellett bűn terhe alatt biztosítani. Az Isten dolgában is szerettek volna egyesek kontárkodni. Magát az alaprendelkezést érinteni nem merték, de megszorításokat, másokat sújtó rész-rendelkezéseket szívesen alkalmaztak. Ilyen volt a mai evangéliumban szereplő szombati kalász-szedés esete is. Az aratást tiltotta az Úr, mert az nagyon nehéz testi munka volt. A vezetőréteg aztán kimunkálta a megszorításokat: hány lépést szabad megtenni szombaton, beteget kezelni, gyógyítani tilos, a betegágyat, azaz egy ember számára fekhelynek elegendő gyékényszőnyeget cipelni nem szabad. Ezeket az írástudók és farizeusok által kitalált korlátozásokat kifogásolta Jézus: „Súlyos és elviselhetetlen terheket kötöznek össze és raknak az emberek vállaira, de ők maguk egy ujjukkal sem mozdítják meg azokat. Minden tettüket azért teszik, hogy lássák őket az emberek” (Mt 23, 4-5), vagyis ők is látszódjanak valaminek. Ez a szeretet és igazságalap-parancsoknak mond ellent. Jézus, aki Isten országát nyitotta meg nekünk, elítélt minden ilyen kísérletet. Érthető a sátán erőlködése, hogy az igazság és szeretet országa helyett a maga hazugság és gyűlöletvilágát igyekszik megvalósítani, és ennek kimunkálásához, több milliárd ember tönkretételéhez jól megfizeti a földi segédcsapatait.

Évközi 15 hét csütörtök

Évközi 15 hét csütörtök

Kiv 3, 13-20; Mt 11, 28-30

„Én, felüdítlek titeket”

A nyári zivatarok hűvös, hideg időjárása után beköszöntött a kánikula. Harminc fokot mutat a hőmérő, riadót fújnak az illetékesek. A gyengébb szervezetűek nehezen viselik a tűző nap hevét. A nagy meleg forrósággá, kemény próbatétellé változott. Pedig ez minden nyáron ismétlődik. Az emberek gondjain próbálnak segíteni a munkavezetők. Megengedik, hogy a szabadban munkálkodók 12-15 óra között árnyékba húzódjanak. Ilyen forróságban régen is volt erre lehetőség, hogy aki hajnali négy órától kezdve keményen aratott, és este szinte sötétedésig állta a nehéz munkát és a szörnyű hőséget, ebéd után árnyékban sziesztázzék a pörkölő nap sugaraitól menekülve. Milyen jó kezdeményezés, hogy az autósoknak kereszteződésekben hideg vizet kínáltak. A nyomasztó álláshiány miatt elkeseredetteknek csak néhány órai munka, és annak díjazása milyen nagy öröm, hát, még ha a vezetőket úgy választanák, hogy ne a saját hasznukat mozdítsák elő, hanem a munkaerőket segítenék munkához jutni. Kevés ilyen törekvés tapasztalható. Urunk, Jézus Krisztus talán az egyetlen, aki nyugodt lelkiismerettel elmondhatta magáról: „Jöjjetek hozzám mind, akik fáradtak vagytok, és terhet hordoztok, és én felüdítlek titeket”. (28) Ez elsősorban arra vonatkozik, hogy a nehéz munka közben erőért, kegyelemért fohászkodók Jézustól biztosan megkapják. Ugyanígy a súlyos betegek, akin nem könnyít a fájdalomcsillapító, vagy akinek nem jut ápoló, nagy erőforrásjelent Jézus, aki tudott régen is Árpád-házi Szent Erzsébeteket, Lellis-i Szent Kamillokat küldeni egy ország egy város betegeinek gyógyítására, az egészségügyi ellátás megszervezésére. Őket Jézus küldte, mert az emberek segítőkészségét Jézus szívesen ébreszti. Ha meggondoljuk, hogy ez a földi élet rövid előkészület egy vég-nélküli teljes boldogságra, ahol Jézus mindenkinek megfizet munkájáért, szenvedéséért, akkor érthető az Úr nagylelkűsége igazán. A szőlőmunkásokról szóló példabeszédben, pedig megmutatja, mit vár el a munkáltatóktól: este mindegyik dolgozó megkapja a teljes napi bért. Mindenki jól jár hosszú távon, a nagylelkű gazda is. (Mt 20) Jézus Krisztust kellene szolgálnunk elsődlegesen, akkor Ő megteremtené Isten rendjét, az igazság és a szeretet világát, amelyikben nem lennének kikosarazott Lázárok, és nem kellene pokolra kerülni a szívtelen gazdagoknak. 

Évközi 15 hét szerda

Évközi 15 hét szerda

Kiv 3, 1-6. 9-12; Mt 11, 25-27

„Mindent nekem adott át az én Atyám”

Ez a rövid mondat elsősorban a szentháromsági benső titokra utal. A legnagyobb talány a gondolkodó emberek számára,hogy az okok, és okozatok sorát Istenig visszapergetve megnyugszik értelmünk,mert minden, ami van, végsősorban Istentől ered. De maga Isten honnan van? A válasz: az a valaki, akit Istennek nevezünk, az egyetlen lény, aki a végtelen nagy és tökéletes isteni természetet nem kapta, nem örökölte, hanem önmagától birtokolja öröktől fogva. Amikor az Atya az isteni értelem működése során a végtelenül tökéletes önismeretben látja, ismeri önmagát, ezt egyetlen szóban ki is tudja fejezni belefoglalva azt is, hogy az isteni természet nem valami kényelmes nyugvás, hanem végtelenül tökéletes ténykedés. Ezt meg is teszi, és azt mondja: Ige, Szó. János evangéliuma ezért kezdődik így: „Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ő volt kezdetben Istennél”(Jn 1, 1-2) Az Ige által Isten örök szándéka is tisztán és szépen látható volt, hogy az Atya teremteni szándékozik egy Istenen kívüli világot, és ennek örök mintául rendelte Fiát, saját képmását. Nem isteni mivoltában, hanem úgy, hogy a látható világ legmagasabb rendű csoportjának, a testből és lélekből álló emberiségnek ténylegesen tagjává váló, megtestesülő tagjaként. Emberi lelke a szellemvilág, teste, pedig az anyagvilág ősmintája lesz: „Minden általa lett, és nála nélkül semmi sem lett, ami lett. Benne élet volt, és az élet volt a világ világossága. A világosság a sötétségben világít, de a sötétség azt föl nem fogta”. (3-5) Ezt a szomorú tényt élte át Jézus, és kárpálta miatta az Őt be nem fogadó városokat. Utána azonban végighordta tekintetét tanítványai kisded csapatán. Egyszerű emberek voltak, zömmel halászok. Jóakaratukat azonban felhasználta az Atya, hogy Fiának születését most itt általában, később, pedig Péternek külön tételesen is kinyilatkoztassa. (vö. Mt 16, 16-17) Jézus ezt a nagy ajándékot ujjongva köszönte meg Atyjának: „Áldalak téged, Atyám, menny és föld ura, mert elrejtetted ezeket a bölcsek és okosak elől, és kinyilatkoztattad a kicsinyeknek. Igen, Atyám, így tetszett ez neked” (Mt 11, 25-26) Jézus aztán tovább szövi beszédében az Atya dicséretét: „Mindent nekem adott át az én Atyám, és senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya, s az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és akinek a Fiú ki akarja nyilatkoztatni”. (27) lám, a két evangélista milyen részletesen kinyitja előttünk az ősi tényeket, és megveti alapját a legújabb kor fájdalmas felismeréseinek. Mert Jézus ma sem kell mindenkinek. Aki hazánkban néz csupán körül, azt tapasztalhatja, hogy hivatalosan kereszténynek vallja magát nemzetünk nagy többsége, de Jézust kevesen ismerik behatóan, még kevesebben tartják meg tanításait. Európa legtöbb országát már nem nagyon érdekli a kereszténység, tehát a krisztusi életforma, és az egyesült Európa évek óta ajánlja, kéri tagállamait, hogy az Istent és híveit alkotmányából kizáró okmányt fogadják el valamennyien mértéknek. Jézusunk! Nézz ránk ezekről elvéve tekintetedet, és add meg nekünk, magyar gyermekeidnek, hogy hálálkodásodban mi is részesüljünk, és hálásak lehessünk, hogy „mi mindnyájan a (te) teljességedből merítettünk kegyelemből kegyelmet”. (Jn 1, 16)

A MENNYEI ATYA SZÓL V.

A MENNYEI ATYA SZÓL

Hatodik rész

A család a legkisebb, legfontosabb sejtje a társadalomnak a teremtő Isten rendelkezése szerint alakult az idők kezdetén. Egy férfi és egy nő életre szóló szövetségén alapul, és kiteljesedik a házasságból születő gyermekekkel. A történelem során ugyan voltak torzulások a család szerkezetében, mint a többnejűség, de a Megváltó ezt határozottan elutasította egy farizeusi kérdés tárgyalásakor: „Mózes a ti keményszívűségetek miatt engedte meg nektek, hogy elbocsássátok feleségeteket. De ez kezdetben nem így volt. Mondom hát nektek, aki elbocsátja feleségét –hacsak nem paráznaság miatt -, és mást vesz el, házasságot tör”. (Mt 19,8-9) A modern társadalmakban a család nem mindig a szeretet maradéktalan boldog fészke. Ezen is segíteni kíván a Mennyei Atya: „Azt szeretném, ha minden családban otthon érezhetném magam. Akkor mindenki teljes biztonsággal mondhatná: Van egy Atyánk, aki végtelenül jó és irgalmas, s mérhetetlenül gazdag. Mindig gondol ránk, közel van hozzánk és figyel ránk. Ő tart fenn minket. Mindent megad nekünk, amire csak szükségünk van, ha kérjük Tőle. Éppen ezért vagyok itt, hogy kérhessétek Tőlem azt, amire szükségetek van. Ahogy Jézus tanította nektek: „kérjetek és adatik nektek!” Atyai jóságomban mindent megadok nektek, ami javatokra válik, Ha bizalommal fordultok Hozzám. Akkor majd egyre jobban tudatosul bennetek, hogy szerető Atyátok vagyok, aki köztetek él.”(20) Lám, mennyire ismeri Atyánk az általános vágyat: jó lenne egy szerető rokon vagy jóakaró segítő, aki megoldaná örökös gondjainkat. Egyre ritkább az olyan család, amelyik élő hittel veszi körül Istent. Az Atya érzékelhető jelenlétet kíván biztosítani a családi körben: „Továbbá azt kívánom, hogy a családok egy mindenki számára látható helyre tegyék majd azt a képet, melynek leírását később adom meg választott gyermekemnek. Ezzel azt szeretném elérni, hogy minden család különleges oltalmam alatt állhasson és bensőségesebben tisztelhessen. E kép előtt minden nap közölhetik majd Velem szükségleteiket, fáradozásaikat, gondjaikat, szenvedéseiket, vágyaikat, de örömeiket is. Hiszen egy apának mindenről tudnia kell, ami gyermekeivel kapcsolatos. Én tudom is, mivel ott vagyok, mégis szeretem, ha mindennel Hozzám fordultok. Mindig tudok alkalmazkodni körülményeitekhez. A kicsinyek közt kicsinnyé teszem magam. Felnőtt leszek a felnőtt emberekkel, az idősek között pedig hozzájuk válok hasonlóvá. Így mindenki megértheti, mit akarok neki mondani megszentelődéséért.” Ezt az alkalmazkodást Jézusban már bemutatta az Atya az embereknek: „Arra, amit most mondtam, talán nem elég bizonyíték nektek Szent Fiam? Ő olyan kicsivé és gyengévé tette magát, mint amilyenek ti vagytok. Vajon nem szeretetemet bizonyítja-e az is, hogy most szólok hozzátok? És hogy megérthessétek azt, amit mondani akarok, nem egy hozzátok hasonló szegény teremtményt választottam-e, aki által szólhatok hozzátok Isten lehajol hozzánk, hogy fölemeljen minket: „Látjátok, koronámat lábamhoz tettem, és a világot a Szívemre ölelem. Dicsőségemet a mennyben hagytam, mindenkinek mindene lettem: a szegények közt szegény, a gazdagok között gazdag, a fiatalok között fiatal. Együttérző Atyaként védelmembe szeretném venni az ifjúságot. Oly sok rossz van a világban. A tapasztalatlan lelkek könnyen hagyják magukat elkápráztatni a bűn csábításaitól, fokozatosan a teljes romlásba kerülnek. Ti, akiknek különösen szükségetek van arra, aki óvja életeteket, jöjjetek hozzám, hogy elkerülhessétek a rosszat! Igaz Atyátok vagyok, aki jobban szeret benneteket, mint ahogy a teremtmények közül bárki is szerethet! Meneküljetek Hozzám, osszátok meg Velem gondolataitokat és vágyaitokat. Akkor megtapasztalhatjátok gyöngéd szeretetemet. Kegyelemmel foglak elhalmozni benneteket, és megáldom jövőtöket.” (20-21)

Évközi 15 hét kedd

Évközi 15 hét kedd

Kiv 2, 1-15a; Mt 11, 20-24

„Azután a városokat, amelyekben a legtöbb csodája történt, korholni kezdte”

Mi, emberek, gondolkodásunkban hajlamosak vagyunk a túlzásokra. Egyik alkalommal idősebb férfihívő így vélekedett: Isten kihirdeti akaratát, elmondja prófétáin keresztül, hogy aki törvényeit megszegi, büntetésben lesz része. Telnek a napok, évek, évszázadok, az emberek sokszor megbántják Istent, és nem történik semmi. A vétkesek ebből arra következtetnek, hogy nem lesz büntetés, mert Isten irgalmas, megbocsát, legfeljebb az utolsó ítéleten történik számonkérés. Még a zsoltárokban is ilyesmit olvasunk.Azt válaszoltam neki: az újszövetségi Szentírás pár évtizedet ölel fel a történelemből, a kilátásba helyezett büntetések ott nehezen ellenőrizhetők. Az Ószövetség viszont évezredeket mutat be, és ott nyomon követhető a büntetés. A mai evangéliumi szakasz az irgalom követére mutat rá, amint bíróként figyelmezteti hallgatóit és későbbi olvasóit, hogy Isten a szeretet és irgalom Istene, ha a bűnösök őszintén megbánják bűneiket. Ő majd kereszthalála és feltámadása után azonnal megadja a bűnbocsátó hatalmat apostolainak és utódaiknak. Egyháza tanítja, hogy ha valaki meggyónja, megbánja bűneit, a gyóntató pap feloldozza, az ilyen bűnöket Isten nem ítéli el sem a külön- sem a végítéleten. Jézus a mai szent szövegben arról beszél, hogy azért hagyta el a mennyországot és jött a földre, hogy szenvedjen és meghaljon bűneink bocsánatáért. Ha valaki ezt semmibe veszi, és nem hajlandó bűneit megbánni, előírt módon bocsánatot kérni, akkor nem kap irgalmat. Három várost fedd meg: Korozaint, Betszaidát és Kafarnaumot. Mind a három városban többször látogatást tett az Úr. Betszaidából és Kafarnaumból több apostola származott. Ezek a városok több kegyelmet kaptak, mint sok más helység a zsidók országából. Korozain és Betszaida bűne azért lesz majd több pogány város bűneinek büntetésénél keményebben sújtva, mert azok a Megváltó jelenlétéből semmit nem élvezhettek. Jézus ugyanis tartotta magát az Atya ígéretéhez, hogy a megváltás elsődlegesen a zsidóké, a többi nép, pedig rajtuk, illetőleg ősapjukon, Ábrahámon keresztül kapja áldásként. Jézus az ítéletet előre tudja, hiszen Ő lesz ott a bíró. Előre meg is mondja, hogy ezeknek a pogányoknak és lakóhelyük földjének tűrhetőbb sorsa lesz, mint Korozainnak és Betszaidának. Fokozottabban bünteti majd az Úr az ítéleten Kafarnaumot. Jézus onnan hívta meg főapostolnak Pétert, bátyját, Andrást, és Zebedeus két fiát, Jakabot és Jánost. Ezen kívül úgy örökítik meg az evangéliumban Kafarnaumot, mint Jézus lakhelyét. Ennek ellenére letöri büszkeségüket: „És te, Kafarnaum! Talán az égig emelkedsz? Alászállsz majd az alvilágba!” (23) Szentföldi utunkon meglepetve láttam, hogy Kafarnaum helyén vastag földtakaró rejti az egykori házak romjait. Ferences régészek megvásárolták a rommezőt, és a tó partján kiásták a föld alól a zsinagóga romjait. Jézus ebben hirdette meg Szent Testének és Vérének nagy ajándékát, az Eukarisztiát. Falmaradványok maradtak a híres imaházból. Pár méterre ettől kiásva, restaurálva Péter tóparti háza. A közelben új épület: a ferencesek kolostora. A Szentírás ismerői, pedig megborzonganak:az ítéleten eme kétezer éves romokon még mi történik, ha a négyezer éve földrengéssel és kénes esővel elpusztított Szodoma és Gomorra sorsa tűrhetőbb lesz az ítélet napján? (24) Ne az ítélet veszedelme indítson bűnbánatra bennünket, hanem Megváltónk és Édesanyja, a Magyarok Nagyasszonya irántunk tanúsított évezredes kitüntető szeretete.

A MENNYEI ATYA SZÓL IV.

A MENNYEI ATYA SZÓL

Ötödik rész

Mennyei Atyánk személyes kapcsolatot akar teremteni velünk, emberekkel: „Óhajtom tehát, hogy az ember gyakran gondoljon arra, hogy személyesen jelen vagyok ott, ahol ő van. S hogy egyáltalán élni sem tudna, ha nem lennék mindig vele. Hitetlensége ellenére is mindig vele maradok. (19) Istennek az a terve, hogy megváltoztatja az embereknek a hozzá való viszonyát. A történelem során alig gondoltak az emberek arra, hogy Istennek nem tehertétel a hozzá való ragaszkodásunk, hanem öröme telik benne. „Nagy bizalmat várok el az emberektől irántam, Mennyei Atyjuk iránt. Szeretném, ha valóban családi kötelék s gyöngéd szeretet lenne köztem s köztetek. Ne éljetek vissza végtelen jóságommal.” Az Atyának tetsző dolog, ha az ember bizalmasan kérni meri az adományait: „Ismerem szükségleteiteket, szívetek minden vágyát. Mennyire hálás és boldog volnék, ha mindig hozzám jönnétek, hogy bizalmasan közöljétek velem szükségteteiteket. Legyetek irántam olyan bizalommal, mint egy gyermek az apja iránt. Hogy tagadhatnék meg tőletek bármit is, ha tőlem kéritek? Még ha nem is láttok engem, vajon nem tapasztaljátok-e az események által, amelyek bennetek végbemennek és körülöttetek történnek, hogy egészen közel vagyok hozzátok?” Péter apostol levelét olyan keresztényekhez írta, akik személyesen nem ismerték Jézust, ennek ellenére hisznek benne. „Hitetek próbája a romlandó aranynál – melyet tűz által próbálnak meg -, sokkal értékesebbnek bizonyuljon dicséretetekre, dicsőségetekre és tisztességetekre Jézus Krisztus megjelenésekor, akit bár nem láttatok, szerettek; akiben, bár most sem látjátok, hisztek; s mivel hisztek, örvendezni fogtok kimondhatatlan és megdicsőült örömmel, elérve hitetek célját, lelketek üdvösségét.” (1Pét 1,7-9) Az Atya ugyanezt kívánja magával kapcsolatban: „Mily érdemszerző lesz majd számotokra, hogy hittetek Bennem, anélkül hogy láttatok volna engem. Most, bár ti nem láttok– ezen egyetlen személy kivételével, akinek ezt az üzenetet adom-, mégis személyesen jelen vagyok köztetek azáltal, hogy szólok hozzátok. Választottamban, akihez szólok, mindnyájatokat látom és mindenkihez szólok külön-külön és együttvéve, úgy szeretlek benneteket, mintha ti is látnátok.” Minden emberhez közel vagyok „Óhajtom tehát, hogy az emberek megismerjenek és érezzék, mily közel vagyok mindnyájukhoz. Emberek, ismerjétek fel, hogy az emberiség egyetlen reménysége szeretnék lenni! Talán nem vagyok-e az már most is? Remény nélkül elveszne az ember. De szükséges, hogy olyannak ismerjetek meg, amilyen vagyok. Akkor béke, bizalom és szeretet hatol majd be szívetekbe, és élő kapcsolatba hoz benneteket Velem, az Atyával, Ég és Föld Urával.”Hazánknak is egyetlen reménye a Mennyei Atya. Már most is! Nekünk, magyaroknak még látszólag sincs senki földi jóakarónk, sem rokon nép, sem jó szomszéd. Fiát és az ő édesanyját is kimondhatatlan szeretete jeléül nekünk ajándékozta. Az Atya eddigi ábrázolásai nem szolgálták kellően az Atya célját. Dániel prófétának úgy jelenik meg, mint Ősöreg, de ezzel csak azt fejezte ki, hogy minden más létezőt megelőz létével. Isten kívül áll a világon, időtlen, örök-ifjú. Az emberek nem érzik magukhoz közelinek. Ezért üzeni: „Ne gondoljátok, hogy olyan félelmetes öregember vagyok, amilyennek az emberek képeiken és könyveikben ábrázolni szoktak. Nem, ez nem így van! Sem fiatalabb, sem idősebb nem vagyok Szent Fiamnál és Szentlelkemnél. Azért azt szeretném, hogy mindenki – a kisgyermekektől az idősekig - családiasan Atyának szólítson engem”. (19)