Krisztus a mindenség Királya 13.

Krisztus a mindenség Királya

elmélkedés tizenharmadik rész

„Másokat megmentett, mondták, most mentse meg magát, ha ő a Messiás, az Isten választottja”

A gúnyolódók azonban gondolkodni nem tudtak. Nem jutott eszükbe, hogy Izajás próféta hétszáz évvel korábban erről beszélt:„Miért vörös hát rajtad a ruha, s öltözeted miért olyan, mint a szőlőtaposóké? Magam tapostam a sajtót, népemből senki sem volt velem. Vérük így ruhámra fröccsent, egész öltözetem vérfoltos lett” (Iz 63,2-3) Eszükbe juthatott volna, ha ott és akkor egyáltalán gondolkodni tudtak volna, Izajásnak egy másik jövendölése is, amikor két gonosztevőt jobbról és balról mellette feszítették keresztre: „Majd ha véget ér lelkének gyötrelme, látni fogja a világosságot, és megelégedés tölti el. Szenvedésével sokakat megigazulttá tesz szolgám, mivel gonoszságaikat magára vállalta. Ezért osztályrészül sokakat adok neki, és a hatalmasok lesznek a zsákmánya, amiért életét halálra adta, és a gonosztevők közé sorolták, noha sokak vétkeit hordozta, és közben imádkozott a gonoszokért”. (53,11-12) A kereszten függő Úrborzasztó kínokkal teli három órát szenvedett végig. Három kovácsolt vasszegen függött szent teste. Kezét és lábát ott szegezték át, ahol egy kötegben halad át a kéz- illetőleg a lábfejet éltető idegek. Ez az állandó idegfájdalom csak fokozódott, amint a mellkasát a légzés kényszere kitágította. Az ostorozáskor szétroncsolt hátizmok sebei pedig a szenvedést sokszorozták azzal, hogy a durván faragott keresztfán kellett csúszkálnia. A végtagok és izmok lassan merevgörcsbe rándultak. Közben szólt a kegyetlen kórus: „Ha te vagy a Messiás” Igen: Jézus mindenét szenvedéssé tette, hogy a világ bűneiért eleget szenvedjen. A sokszor imádkozott zsoltárrészletet idézte akkor, amikor már szinte elviselhetetlenné vált a szenvedése: „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?”(Mt 27,46) Ez a megrázó sóhaj sok lélekben azt az érzést keltheti, hogy netán Jézus bizalma megrendült a Mennyei Atyában. Pedig ez is egyike volt a megrázó vezeklésnek: a könnyelműen összegyűjtött bűnök láttán a vétkes lélekben a kísértő köpönyeget fordít: most már, mivel elhagytad az Istent, hiába remélsz benne, mert Ő is elhagyott téged. Már a pokol tulajdona vagy, nincs többé reményed! Ebben a kétségbeejtő lelkiállapotban is kell az egyedül segítő, megváltó szeretet-nyilatkozat. Csaknem kétezer év múlva a több órás interjúban fogalmazza meg maga az Atya: „Mindazok, akik Atya néven szólítanak, még ha egyetlen egyszer is, nem fognak elveszni, hanem biztosak lesznek örök életükben a választottak társaságában”(Az Atya szól, gyermekeihez 49 old.) A szenvedés csúcspontjában történt: „Jézus keresztje alatt ott állt anyja, anyjának nővére, Mária, aki Kleofás felesége volt és Mária Magdolna. Amikor Jézus látta, hogy ott áll az anyja és szeretett tanítványa, így szólt anyjához: Asszony, nézd, a fiad! Aztán a tanítványhoz fordult: Nézd, az anyád! Attól az órától fogva házába fogadta a tanítvány” (Jn 19,25-27) Jézustól minden elvettek már. A legkegyetlenebb érzés az volt, hogy mindenki, akit szeretett, erre a percre már elvesztette a belé vetett hitét, kivéve az édesanyját. Igazán róla kellett gondoskodnia. A második gondoskodás kedvezményezettje János apostol. Az Úr rábízza utolsó és örök kincsét, az édesanyját. Biztató jel, hogy az élve maradt szeretet mélyén János megtérését látta Mestere. Megváltónk jövőbe révedt szeme látta az Egyház egészét, titeket és engem is. Megváltónak utolsó kívánsága ott és akkor nem volt édes érzés, de az az utolsó csepp ecet volt az a keserű pirula, amit még le kellett nyelnie. A szeretetünkre volt szomjas, nem az ecetre. Majd jött a pecsét a nagy műre:„Beteljesedett.Aztán lehajtotta fejét és kilehelte lelkét”(30)

Az eucharisztikus Jézus V.

Az eucharisztikus Jézus, mint a leghatékonyabb orvosság.

Aki az Eucharisztiából él, az az Isten országának kiváló képviselője: gyakorolja az igazság és szeretet cselekedeteit, képviseli a krisztusi életmódot, a lezüllesztett földi életet képes felemelni. Ne hangoztassuk a Pató Pál-i jelmondatot: „Ej, ráérünk arra még!” 1948-ban igen intenzív támadás érte a magyar katolikus Egyházat. Elkezdődött az alattomos támadás közvetlenül a vallásos nevelés, de közvetve a magyar nemzeti kultúra és öntudat ellen. A Magyar Katolikus Püspöki Kar körlevélben könyörögve kérte a szülőket, hogy ne írják alá a vallásos alapon működő iskolák államosítását. Figyelmeztették híveiket, hogy akinek a kezében van az iskola, annak meghatározó szerepe lesz a gyerekek nevelésében. Ősi hitünk mellett veszélybe fog kerülni a nemzeti nevelés is, hiszen az új rezsim teljesen nemzetközi irányultságú. Akkor már nem volt ajánlott hangoztatni magyarságunkat. Azt sulykolták, hogy a népünk utolsó csatlósa a háborús főbűnösöknek. Kikezdték kultúránkat, és mindent elkövettek, hogy vasárnap mise helyett matinékra és futballmeccsekre járjanak az emberek. Hittanra csak az iskolában volt szabad járni, és csak annak, akit a szülei június egy kijelölt délutánján vagy másnap délelőtt az iskolák igazgatójánál előírás szerint beírattak. Nagyon tudták, hogy a félre vezetett gyerek lelkében pótolhatatlan károk keletkeznek. Íme, a szekularizáció „tudományos” nyitánya! Népünk, sajnos, aláírta az íveket. Azóta hitben és magyarságban iszonyatosak a károk. Orvosság maga Jézus lehetne, ehhez azonban X. Szent Piusz pápa hitére lenne szükség, aki éppen száz éve rendelte el, hogy minél korábban vigyük elsőáldozáshoz a gyerekeket: Jézust ültessük a kicsi szív trónjára, mielőtt oda befészkeli magát a sátán. Jézus tehát a hogyanra nem válaszolt, de utalt arra, hogy teste és vére valóságos étel és ital lesz. Így fogalmaz: „Bizony, bizony mondom nektek: Ha nem eszitek az Emberfia testét és nem isszátok az ő vérét, nem lesz élet tibennetek. De aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, és én föltámasztom őt az utolsó napon. Mert az én testem valóságos étel, és az én vérem valóságos ital. Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az bennem marad és én őbenne. Amint engem küldött az élő Atya, és én az Atya által élek, úgy aki engem eszik, az is általam él. Ez az a kenyér, amely az égből szállt alá. Nem olyan, mint amit az atyák ettek és meghaltak: aki ezt a kenyeret eszi, örökké élni fog”. (Jn 6,53-58) Jézus ezzel elmondta Szíve nagy üdvözítő tervét. Megmutatta hallgatóinak, hogy nemcsak valamit akar adni, ami az övé, hanem a legtöbbet kívánja nyújtani: önmagát. Egész emberségét és vele egész istenségét is. A szeretet gyönyörű himnusza volt ez a beszéd. A válasz viszont nagyon is lapos, gyarló, egészen emberi. Talán nem is a mondóka volt az igazán keserves az Úr számára, hanem a válaszadók személye. „Amikor ezt meghallották, a tanítványai közül sokan azt mondták: Kemény beszéd ez! Ki hallgathatja ezt?” (Jn 6,60) Igen, a tanítványok vetették el szóval Jézus nagy ajándékát. A többiről nem beszél az evangélista. Csak Jézus válaszát jegyezte le: „Megbotránkoztat ez titeket? Hátha majd látjátok az Emberfiát fölmenni oda, ahol azelőtt volt? A lélek az, ami éltet, a test nem használ semmit. Az igék, amelyeket én mondtam nektek, lélek és élet. De vannak közületek egyesek, akik nem hisznek. Mert Jézus kezdettől fogva tudta, hogy kik azok, akik nem hisznek, és hogy kifogja őt elárulni. Majd hozzátette: Ezért mondtam nektek: Senki sem jöhet hozzám, hacsak az Atya meg nem adja neki.” (Jn 6,61-65) Jézus tudja, hogy nagy kegyelem a világ számára az Ő megtestesülése. Ezért hangsúlyozta többször is az iménti idézetekben, hogy Őt az Atya küldte szeretetből, Ő is szeretetből vállalta a megtestesülést és ennek folytatását a testével és vérével való kegyelmi táplálást. De azt is figyelmünkbe ajánlja ismételten, hogy eme ajándékok elfogadásához is kegyelem kell, amit az Atya jó szívvel felajánl, de ha nem talál készséges befogadásra, a kegyelem hatástalan lesz, célját nem éri el. Az ilyenek viszont felelősek lesznek, hiszen visszautasítanak olyan erőket, amelyekkel önmaguk és mások javát szolgálhatták volna.

Advent 2. hete szombat

Advent 2. hete szombat

Sir 48,1-4.9-11; Mt 17,10-13

Illés, „aki felvitettél tüzes forgószélben, tüzes ló húzta kocsin”

Izajás próféta könyve alapján arról elmélkedtünk tegnap, hogy Isten milyen szeretettel vezetgette választottját, Ábrahámot. El kellett ugyan hagynia a gyerekkorában már ismert földrajzi tájakat, de az Úr előre biztosította őt arról, hogy mind a föld zarándokútjain, mind a lélek helyes istenszolgálatában Ő fogja vezetni. Azt is hozzáfűzte, hogy a tőle születő nagy népből származik a Megváltó, aki az egész világ számára megmutatja az üdvösség útját. A mai olvasmányban Egyházunk a bölcsességi irodalomból villantja elénk Illés próféta küldetését. Ő kegyetlen pogány világban képviselte az egy igaz Isten ügyét. A földi élete végén pedig tanítványa, Elizeus. végig nézte, hogy az Úr tüzes kocsin, mint ragadja el halál nélkül a túlvilágra, ahová majd a megváltás megtörténte után Istenatyánk mindnyájunkat hazahív. Ez a mai szentírási szakasz élőképben mutatja meg a hívőknek a kinyilatkoztatás igazságát. De a Jelenések könyvében még egyszer bemutatja a Szentírás Illés és a másik elragadott tanú, Hénok (Ter 5,21-24) visszatérését a földre (Jel 11,3-13) Ők, miután Isten létéről, végtelen hatalmáról személyes tapasztalatuk alapján tanúságot tesznek, elszenvedik a vértanúhalált, aztán három és fél nap múlva hirtelen feltámadnak, felemelkedve az égbe szállnak. Így még egyszer és utoljára megmutatja Isten, amit Izajásnál (48,17) csaknem háromezer éve kezdett magyarázni. Mivel a hit az üdvösség alapja, maga Jézus is foglalkozik Illés eljövetelével. „Ezután a tanítványok megkérdezték tőle: Miért mondják az írástudók, hogy Illésnek előbb el kell jönnie? Ő azt felelte: Illés valóban eljön és helyreállít mindent, sőt, mondom nektek: Illés már eljött, s nem ismerték fel őt, hanem azt tették vele, amit csak akartak. Éppígy az Emberfia is szenvedni fog általuk”. (Mt 17,10-12) Itt Jézus megerősíti Illés világ végi tanúságtételét, és azt is, hogy Illés lélekben már eljött Keresztelő Jánosban (12). Az ő édesapja fia körülmetélése alkalmával így jövendölt erről: „Téged pedig, gyermek, a Magasságbeli prófétájának fognak hívni. mert az Úr színe előtt fogsz járni, hogy előkészítsd az ő útját (Mal 3,1), és népét az Úr ismeretére tanítsd bűneik bocsánatára. Istennek mélységes irgalmából, amellyel meglátogatott minket a magasságból felkelő.” (Lk 1,76-78) Köszönjük Urunk sokoldalú tanítását, kimondhatatlanul nagy szeretetét! Hittel járjunk az Ő útjain templomba, hittanra, az igazság és szeretet útján. Ezt teljes bátorsággal és felelősséggel tegyük, mert Istennek most a tanúságtevői mi vagyunk.

Krisztus a mindenség Királya 12.

Krisztus a mindenség Királya

elmélkedés tizenkettedik rész

Jézus Pilátus előtt. 

Amikor a zsidó főtanácsnak sikerült megtalálni a tömegek ellenére a jogi utat a halálos ítélet meghozatalához (Lk 22,68-71), „fölkerekedett az egész sokaságuk, és Pilátushoz kísérték. Ott vádolni kezdték: Azt tapasztaltuk, mondták,hogy fellázítja népünket. Megtiltja, hogy adót fizessünk a császárnak. Azt állítja magáról, hogy ő a Messiás király. Pilátus megkérdezte tőle: Te vagy-e a zsidók királya? Magad mondod, felelte. Pilátus erre kijelentette a főpapoknak és a népnek: Semmiben nem találom ezt az embert bűnösnek. De azok erősködtek: Tanításával fellázítja a népet Galileától kezdve egészen Júdeáig’(Lk 23,1-5) Pilátus nem szerette a zsidókat, legalábbis a vezetőket. Tudta, hogy gyűlölik a Zsidó-országot római tartománnyá alázó ellenséget. Nem Jézus tiltja az adófizetést, hanem a zsidó vezetők. Talán hallott arról, hogy a farizeusok és a római párti zsidó szaddúceusok lépre akarták csalni Jézust: „Szabad-e adót fizetni a császárnak vagy nem szabad?”(Mt 22,17) Jézus kért tőlük egy adópénzt. Megnézte, és ezt kérdezte tőlük: „Kinek a képe és felirata ez? A császáré, felelték. Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és az Istennek, ami az Istené. Ezt hallva annyira meglepődtek, hogy otthagyták, és eloldalogtak” (20-22) De ha ezt a történetet nem is ismerte a helytartó, ismerte alattvalói lelkületét. Megérezte szavaikból, hogy „a főpapok és a nép vénei tanácsot tartottak, és elhatározták, hogy halálra adják. Megkötözték, elvezették és átadták Pilátus helytartónak”.(27,1-2) A helytartó megkérdezte tőle: Te vagy a zsidók királya? Te mondod, felelte Jézus. A főpapok és a vének vádjaira azonban nem felelt semmit. Vajon miért? Jézus már hetekkel korábban három ízben is megjövendölte, hogy népe főpapjai és főtanácsa elfogatja, rettenetesen megszenvedteti és a rómaiak kezére adja, akik majd keresztre feszítik, megölik. Pilátust is ismerte, de tudta, hogy mindent megtesz érte, hogy ne kelljen megöletnie. Íme a mentési kísérletek: Ősi szokás szerint minden húsvétkor szabadon engedett egy elítéltet, akit a nép kért. Most felajánlott egy népi döntést: Jézussal, a „zsidók királyával szembe egy gyilkost állított. Tudta, hogy Jézust csak irigységből akarták elpusztíttatni. A gyilkostól mindig félni kell majd, mégis Barabást kérte vezetői parancsa szerint az egyszerű nép. Pilátusnak üzent a felesége: „Ne legyen közöd annak az embernek dolgához! Az éjjel álmomban sokat szenvedtem miatta”. A két kérést elutasították. Ekkor vizet hozatott, és a nép döntését a saját meggyőződésével próbálta megváltoztatni. Nyilvánosan megmosta kezét, közben így szólt: „Ennek az igaz embernek vére ontásában én ártatlan vagyok. Ti lássátok” Erre az egész tömeg zúgta: Vére rajtunk és fiainkon!” ( Mt 27,15-25) Pilátus eme kísérletek kudarca után Jézust átadta a szenvedtetésre, majd a keresztre feszítésre. Az első kínzás a megostorozás volt. A katonák az Urat bevitték a helytartóságra. A kíváncsiakat beengedték a karzatra. Emmerich Katalin szerint Jézus, ott látva édesanyját is, felkiáltott neki: „Anyám, fordítsd el arcodat! Az ostorozás kegyetlen látvány!” A négyszer két katonakülönböző vesszőkötegekkel sorakozott fel, és kíméletlenül csépelte a legszentebb testet. A látnoknő szerint Jézus minden csapásra megborzongott és halkan fel-feljajdult. Ebbe a borzalmas szenvedésbe a legtöbb elítélt belehalt. Azoknak a megváltói szenvedéseknek, amelyeket Jézus vállalt az emberiség ősi és korunkbeli szörnyű bűnei bocsánatáért, talán még a fele sem történt meg. Ruháját ugyanis vörös katonaköpennyel pótolták és rossz székre ültetve, fejére a gredicsia tavaszi metszéséből származó vesszőnyalábbal korona-utánzatot nyomtak a fejére, és előtte esetlen térdhajtásokkal ordították: „Üdvözlégy, zsidók királya” Közben leköpdösték, fogták a nádat, s verték a fejét „Miután így csúfot űztek belőle, levették róla a palástot, s ráadták saját ruháját. Aztán elvezették, hogy keresztre feszítsék”(Mt 27,31)

Az eucharisztikus Jézus 4.

Az eucharisztikus Jézus, mint a leghatékonyabb orvosság

„Másnap a tömeg, amely a tengeren túl állt, észrevette, hogy csak egy bárka volt ott, és hogy Jézus nem szállt be tanítványaival a bárkába, a tanítványai egyedül távoztak el. Jöttek viszont Tibériásból más bárkák annak a helynek közelébe, ahol a kenyeret ették, miután az Úr hálát adott. Amikor tehát a sokaság meglátta, hogy nincs ott sem Jézus, sem a tanítványai, beszálltak a bárkákba, és Jézust keresve Kafarnaumba mentek. Amikor megtalálták őt a tengeren túl, azt mondták neki: Mester, mikor jöttél ide? Jézus azt felelte: Bizony, bizony mondom nektek: Kerestek engem, de nem azért, mert jeleket láttatok, hanem mert ettetek a kenyérből és jóllaktatok. Ne azért az eledelért fáradozzatok, amely veszendő, hanem azért az eledelért, amely megmarad az örök életre, amelyet az Emberfia ad nektek. Őt ugyanis az Atyaisten jelölte meg pecsétjével.” (Jn 6,22-27) Jézus a kafarnaumi zsinagógában beszélve várva-várta, hogy odaérjenek előző napi vendégei. Szíve tele volt élete nagy ajándéka bejelentésének ujjongó örömével. Úgy vélhette, ha az ajándék-kenyérnek annyira tudtak örülni, pedig reggelre kelve újra éhesek lettek, akkor az örök életre szóló sokkal-sokkal értékesebb adomány hírét majd még inkább kicsattanó örömmel fogadják. Jézus persze jól tudta isteni értelmével, hogy ténylegesen mi történik, emberi értelme, főképpen pedig emberszíve mégis hevesen vágyott arra, hogy felfogják, megértsék, milyen nagy adományt jelent be az Úr. Megjelennek a zsinagógában, örömmel kiáltják hátra a tolongóknak: Itt van! Megtaláltuk! Csak Jézus szomorodik el, mert kitárulnak előtte a gondolatok, és lehangolja lelkesedését a közvetlen tapasztalat. Ennek ellenére megpróbálja áthangolni gondolataikat, vágyaikat. Nem sajnálja erre a drága időt, hiszen nemcsak értük harcol, hanem a következő évszázadok lelkeiért is.Az első kérdés, amit tisztázni kellett: „Mit tegyünk, hogy Isten tetteit cselekedjük? Jézus azt felelte: Isten tette az, hogy higgyetek abban, akit ő küldött”. (28-29) A kérdés valóban lényegbevágó. Jézus már hónapok óta tanít és műveli csodáit. Ha a Máté-evangélium kronológiáját vesszük alapul, akkor csak két fejezettel később teszi fel a kérdést az Úr: „Kinek tartják az emberek az Emberfiát?” (Mt 16,13) És a tanítványok szorgalmasan elismétlik, amit addig hallottak: valamelyik prófétának. Jézus tovább kérdez:„És ti kinek tartotok engem? Simon Péter válaszolt: Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia. Jézus azt felelte neki: Boldog vagy, Simon, Jónás fia! Mert nem a test és a vér nyilatkoztatta kik ezt neked, hanem az én Atyám, aki a mennyekben van” (Mt 16,15-17) Jézus tehát ezt az alapvető kérdést akarja tisztázni a kafarnaumi zsinagógában. Az előző napi feltétlen lelkesedésnek most nyoma sincs. Senki nem mondja: valóban te lehetsz Isten Fia, mert a kenyérszaporítás csodáját másként nem tudtad volna művelni. Ők viszont ellenkezőleg nyilatkoznak:„Atyáink mannát ettek a pusztában, amint írva van: Égi kenyeret adott nekik enni.” (31) Provokálni akarják Jézust, hogy a régi, mindennapos csodát, a manna-esőt, vagy valami más testi táplálékot biztosítson nekik a Názáreti Mester. Akkor könnyebben hisznek neki. Jézus jól tudja, hogy vitapartnereinek nem a természetfeletti, hanem a természetes élet áll a vágyaik központjában, ezért ebből szeretné őket kigyógyítani. „Bizony, bizony mondom nektek: Nem Mózes adta nektek az égből való kenyeret, hanem az én Atyám adja nektek az igazi mennyei kenyeret. Mert az Isten kenyere az, amely a mennyből szállott le, és életet ad a világnak" A jelenlévőknek és a világ minden haspók emberének kínálja Jézus a magasabb rendű élet lehetőségét. A test földi élete fenntartható a gabona lisztjéből sütött kenyérrel. Ez azonban csak ideig-óráig biztosítható. Aztán jön a mindenki sorsát megpecsételő halál, amelyet túlvilági élet vagy örök halál követ. Jézus erre akar orvosságot biztosítani, amikor önmagát kínálja az örök élet kenyerének.

Advent 2. hete péntek

Advent 2. hete péntek 

Iz 48,17-19; Mt 11,16-19

„Én vagyok az Úr, a te Istened, aki tanítalak téged, aki vezetlek az úton, amelyen járnod kell”

Amikor Isten elkezdte a Megváltó eljövetelének közvetlenebb előkészítését, így szólt a kiválasztott ősapához: „Menj ki földedről, a rokonságod közül és atyád házából arra a földre, amelyet mutatok majd neked! Nagy nemzetté teszlek és megáldalak, s naggyá teszem neved, és áldott leszel” (Ter 12,1-2) Kegyelmet is adott az addig bálványimádó családfőnek, hogy értse meg, az élő Isten vissza akarja ölelni a szívére az elveszett emberiséget, és ezt örök tervei szerint viszi végbe. Annak kell alkalmazkodni hozzá, akit kiválasztott. Unokája útját visszafordította az ősi hazába, hogy ott nősüljön. szülessenek meg a jövendő nép törzsalapítói. A szeretet Istenének családja gyűlölködik, bajt kever, végül azonban Egyiptomba kerül, és ott fejlődik néppé. Amikor elérkezik a szabadulás órája, az Úr kivezeti népét egy kiiskolázott férfi mögött. Mózes mindenben követi Isten útmutatását. Egy-két nap alatt a végső haza határához érnének, ha északkeletre indulnak. A parancs déli irányt jelöl ki. Ott kell egy ősi szent helyen szövetséget kötni.Útközben népéé kell válnia a rabszolgákból álló tömegnek. Aztán lázadoznak. A megváltás nagy művéről van szó, Isten bünteti népét negyven éves pusztai kóborlással.A büntetés lejártával elfoglalhatják az Ábrahámnak nyolc évszázaddal korábban felajánlott új hazát. Helyben vannak a választottak. Ez a fizikai világban megtett út csak egyik síkja az előkészületnek: a Megváltó születésére lélekben kell felkészülni igazán. Ahogy a világtörténelemnek legfontosabb ténye közeledik, egyre hűtlenebb lesz a választott nép. Az egyetlen Isten helyett bálványokat imád. Próféták hoznak újabb parancsokat. Aztán kevély pogányok hetven évre rabságba viszik a szentségét megcsúfoló népet. Olvasgatják Izajás próféta akkor már kétszáz éves figyelmeztetését: 
„Én vagyok az Úr, a te Istened, aki tanítalak téged, hogy hasznodra váljék. aki vezetlek az úton, amelyen járnod kell. Ha figyeltél volna parancsaimra, olyan volna békességed, mint a folyam, és igazságod, mint a tenger hullámai. Ivadékod annyi volna, mint a föveny, és méhed sarja annyi, mint homok szemei; nem veszne ki, és nem tűnne el neve színem elől”(Iz 48,17-19) Mire elérkezett a Megváltó, nemzete nem fogadta be egységesen. A kereszténységet más népek örökölték. Európa lett Isten új népe. Minket, magyar őseinket csodálatos történelemmel áldott meg az egyetlen Úr, akit imádtak. A Megváltó Édesanyja vállalta irányításunkat, amikor keresztények, Fia népe lettünk. Nem lennénk népességi gondok szorításában, nem lennénk szellemileg és anyagilag megtépázott nép, ha nem tértünk volna le Isten útjairól. 

Krisztus a mindenség Királya 11.

Krisztus a mindenség Királya

elmélkedés tizenegyedik rész

Jézus sorsa a halálos ítélettel megpecsételődött.

Csak a zsidó vallás különös kifejezése segít bennünket megérteni, miért ítélték halálra Jézust? Jézus egész földi élete egyszerű kétkezi munkás sorsának tűnhetett mind nemzetének, mind a megszálló Római Birodalom tisztségviselőinek. Akadt néhány kísérlet messiási allűrök felcsillantására, de ezek nem voltak komolyak. Maguk a zsidó nagytanács tagjai is megfontolták egyik józan társuk, Gamáliel későbbi okfejtését, amit nekünk az Apostolok Cselekedetei című korai keresztény szentírási könyv őrzött meg. Az apostolok első igehirdetése idején nagyon sok csodát műveltek, hogy Uruk ezeknek a segítségével igazolja istenségét és a természetfeletti erőinek isteni forrását. Ezek láttán sokan megtértek Jeruzsálemben. A zsidó tanácstagok viszont egyre dühösebbek lettek, mert minden Jézus nevében végzett csoda Jézus istenségét erősítette. (ApCsel 5,12-16) Amikor a főtanács az apostolok csodatetteit ellensúlyozni akarta, hasztalan volt a kísérlet, mert rendszerint ott álltak mellettük a Jézus nevében meggyógyultak. Egyik védőbeszédében Péter bátran hirdette: „Atyáink Istene feltámasztotta Jézust, akit keresztfára feszítve megöltetek. Isten jobbjára emelte, fejedelemmé és Megváltóvá, hogy megtérítse Izraelt, és megbocsássa bűneit. Mi ezeknek a dolgoknak tanúi vagyunk, és a Szentlélek is, akit az Isten megadott azoknak, akik engedelmeskednek neki. Ennek hallatára haragra gerjedtek, és meg akarták őket ölni. De felállt a főtanácsban egy Gamáliel nevű farizeus, aki az egész nép előtt tiszteletben állt, s törvénytudó volt. Egy kis időre kiküldte az embereket, majd beszédet intézett a többiekhez: Izraelita férfiak! – szólt hozzájuk. Fontoljátok meg, mit akartok ezekkel az emberekkel tenni. Mert nem régiben fellépett Teudás, sokra tartotta magát, és vagy négyszáz férfi mellészegődött. De megölték, azokat pedig, akik hittek benne, szétszórták és megsemmisítették. Utána a népszámlálás idején a galileai Júdás állt elő, és megnyerte magának a népet. Ő is elpusztult, és akik követték, azok szétszóródtak. Ezért most azt mondom nektek, hagyjátok békén ezeket az embereket, és engedjétek őket szabadon. Ha ez az elgondolás vagy mozgalom emberektől származik, magától felbomlik. De ha Istentől van, nem tudjátok szétoszlatni őket, és úgy látszana, mintha Istennel szállnátok szembe”.(30-39) Jézus tárgyalásán még nem vett részt Gamáliel. Ennek így kellett történnie, mert Jézusnak meg kellett halnia, hogy a világ minden emberének összes bűnét meg tudja bocsátani. Amikor a zsidó vezetők nagypénteken kora reggel elvitték Jézust Pontius Pilátushoz, akinek fogalma sem lehetett arról, hogy Jézus jövendölése milyen okból volt a halálos ítélet alapja. Csak a tényt közölték vele. Mi keresztények tudjuk: Jézus addig földön mozgó, rendszerint gyalogoló emberként volt látható. A feltett kérdésre pedig így válaszolt: Magad mondtad meg, főpap a kérdéseddel, hogy én vagyok a Messiás. Ez zsidó kifejezés.„De mondom nektek, mostantól látni fogjátok az Emberfiát amint a hatalom jobbján ül, és amint majd eljön az ég felhőin” (Mt 26,64) Megint a zsidó gondolkodáshoz fordulva értjük meg a jézusi nyilatkozatot: Eddig csak emberségemet láttátok. A hatalom, az isteni trón messze volt tőlem, hogy alázatos legyen a szenvedésem, de pár napon belül a feltámadás, mennybemenetel közel lesz, sokan látnak majd megdicsőülten az Atya mellé az isteni trónra emelve emberségemet is. A világ végén pedig majd lát mindenki „eljönni az ég felhőiben”, ami isteni kiváltság. A zsidók jól értették, ezért mondták, hogy önmaga istenítése káromkodás.