Az Élet Igéje - 2012. december

Az egész világon milliók olvassák és igyekeznek tettekre váltani azt a magyarázatot, amit Chiara Lubich, a Fokoláre Mozgalom alapítója havonta a Szentírás egy-egy mondatához fűzött, s amely széles körben hatással van egyének és közösségek életére.

„Ám azoknak, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekeivé legyenek.” (Jn 1,12)

Ez tehát a nagy újdonság, amellyel Jézus megajándékozza az emberiséget: az istengyermekség, hogy a kegyelemben Isten fiaivá válhatunk.
De hogyan és kinek adatik meg ez a kegyelem? „Azoknak, akik befogadták”, és akik a századok során befogadják majd őt. Hittel és szeretettel kell tehát fogadnunk Jézust, azzal a bizonyossággal, hogy Ő a Megváltónk.
Próbáljuk most kicsit mélyebben megérteni, mit is jelent Isten gyermekének lenni.
Elég, ha Jézusra tekintünk, Isten fiára, kapcsolatára az Atyával: a „Miatyánk” feltárja, hogyan imádkozott az Atyához. Számára az Atya: „Abba”, vagyis apuka, édesapa, akihez végtelen bizalommal és határtalan szeretettel fordult.

Jézus azonban, aki miértünk jött a földre, nem elégedett meg azzal, hogy csupán Ő részesüljön ebben a kiváltságban. Halálával megváltott bennünket, és Isten gyermekeivé tett, testvéreivé fogadott, a Szentlélek által pedig lehetőséget adott, hogy belépjünk a Szentháromság életébe. Így mi is ugyanazokkal a szavakkal fordulhatunk az Atyához, mint Ő: „Abba, Atya!”  Édesapának, apukánknak szólíthatjuk őt, és minden a miénk, ami ezzel együtt jár: mindig biztosak lehetünk oltalmában, és teljes biztonsággal ráhagyatkozhatunk a szeretetére. Isteni vigaszt nyújt, erőt ad, és lángra lobbantja bennünk a tüzet, amely annak a szívében ég, aki biztos benne, hogy valaki szereti.

„Ám azoknak, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekeivé legyenek.”

A keresztség és a belőle fakadó kegyelmi élet tesz bennünket eggyé Krisztussal, a Fiúval, és benne Isten fiaivá leszünk mi is.
Az evangélium e mondatának utolsó szava rávilágít arra is, hogy ez a gyermeki lét, amelyre nap nap után törekednünk kell, mennyire dinamikus dolog. Istengyermekké lenni ugyanis feladat.
Akkor válunk Isten gyermekeivé, akkor cseperedünk azzá, ha ajándékának viszonzásaként éljük az akaratát, ami a szeretet parancsában foglalható össze – az Isten és a felebarát iránt.
Befogadni Jézust azt jelenti tehát, hogy felismerjük őt minden testvérünkben. Nekik is meglesz a lehetőségük arra, hogy felfedezzék Jézust és higgyenek benne, ha szeretetünkben fellelhetik az Atya határtalan szeretetének nyomát, egy szikráját.

„Ám azoknak, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekeivé legyenek.”

Ebben a hónapban, amikor Jézus születésére emlékezünk, törekedjünk egymás kölcsönös befogadására, magát Krisztust látva és szolgálva testvéreinkben!
Akkor köztünk és az Atya között is létrejön a szeretet kölcsönössége, olyan életközösség, amilyen a Fiút és az Atyát köti össze a Lélekben. És ajkunkról – Jézushoz hasonlóan – újra meg újra ez az imádság fakad majd: „Abba, Atya”.

Chiara Lubich