Évközi 4. hét csütörtök
Zsid 12, 18-19. 21-24; Mk 6, 6-13
„Ti Sion hegyéhez járultatok, és az élő Isten városához, a mennyei Jeruzsálemhez”
A levél magyarázatában beszélek arról, hogy a szerző törekedett meggyőzni a zsidó népből megtért keresztényeket, hogy vallásuk külsőségei sokkal szerényebbek, mint a zsidó templom színpompás szertartásai, de a tanítás és a tartalom messze felülmúlja az Ószövetséget. Az Ószövetség kezdetén Isten fenségét és mindenhatóságát mutatták meg a választott népnek az egész Egyiptomot megrázó csodák. A tíz csapás megrendítette a fáraót és országát. A zsidó népet, pedig meggyőzte arról, hogy bátran rábízhatja magát Istenére, mert végtelen hatalmú úr a világ felett. A Sínai hegy alatt létrejött szerződéskötés körülményei viszont azt az üdvös félelmet keltették a népben, hogy az ő Istene népe felett is uralkodik, megközelíthetetlen fenség marad. Erre mutatott rá a hegy derekáig legomolygó sötét felhő, az állandóan cikázó villámok, a félelmetes mennydörgések, majd Isten még félelmetesebben zengő hangja. Reszketett a nép teste, rettegett a lelke, szeme előtt álltak a hegy megközelítését halállal büntető tilalom táblái. Ezt az élményt ébreszti fel a levélíró a zsidó-keresztények emlékezetében: „Ti ugyanis nem érinthető hegyhez járultatok, nem lángoló tűzhöz és forgószélhez, sötétséghez és fergeteghez, harsonazengéshez és szózatok hangjához. Akik ezt hallották, azért esedeztek, hogy ne szóljon hozzájuk az ige, mert nem viselhették el azt, ami parancsba volt adva: Még ha oktalan állat érinti is a hegyet, kövezzék meg; s a látvány is olyan rettenetes volt, hogy Mózes így szólt: Megrémültem és reszketek”. (Zsid 12, 18-21) Az Újszövetségben mennyire más minden! A végtelen nagy Istenatya hasonlóan végtelen nagy Fia jön el hozzánk. Egy aranyos fiatal lány szíve alá költözik, és ott él kilenc hónapig láthatatlanul elrejtőzve az emberek tekintete elől. Egy aprócska hegy alján megbúvó barlangban születik meg. Ágy híján jászolba szénára fektetik. Barátságos angyalok jelennek meg kint a legelőn virrasztó pásztoroknak, Isten dicsőségét, emberek békességét zengik. Majd beküldik a pásztorok egyszerű népét a városba. Meg is találják Máriát, Józsefet, és kitörő örömmel fedezik fel a mindenható Istent pólyába takarva és jászolba fektetve. Csak az angyalok szavaiból tudják, hogy igaziból ki is ez a gyermek. Nekik és később keresztény utódaiknak szól a levél folytatása: „Ti Sion hegyéhez járultatok, és az élő Isten városához, a mennyei Jeruzsálemhez, sok ezernyi angyal seregéhez, az elsőszülöttek egyházához, akik fel vannak jegyezve a mennyben, és mindenki bírójához, az Istenhez, a tökéletes igazak lelkeihez, az újszövetség közvetítőjéhez, Jézushoz, és a meghintés véréhez, amely hangosabban kiált,mint Ábelé”(12,22-24) Mi két évezred távlatából még csodálatosabb örömmel mondjuk: Hála neked, Urunk, hogy mi a te újszövetségi néped lehetünk!
Zsid 12, 18-19. 21-24; Mk 6, 6-13
„Ti Sion hegyéhez járultatok, és az élő Isten városához, a mennyei Jeruzsálemhez”
A levél magyarázatában beszélek arról, hogy a szerző törekedett meggyőzni a zsidó népből megtért keresztényeket, hogy vallásuk külsőségei sokkal szerényebbek, mint a zsidó templom színpompás szertartásai, de a tanítás és a tartalom messze felülmúlja az Ószövetséget. Az Ószövetség kezdetén Isten fenségét és mindenhatóságát mutatták meg a választott népnek az egész Egyiptomot megrázó csodák. A tíz csapás megrendítette a fáraót és országát. A zsidó népet, pedig meggyőzte arról, hogy bátran rábízhatja magát Istenére, mert végtelen hatalmú úr a világ felett. A Sínai hegy alatt létrejött szerződéskötés körülményei viszont azt az üdvös félelmet keltették a népben, hogy az ő Istene népe felett is uralkodik, megközelíthetetlen fenség marad. Erre mutatott rá a hegy derekáig legomolygó sötét felhő, az állandóan cikázó villámok, a félelmetes mennydörgések, majd Isten még félelmetesebben zengő hangja. Reszketett a nép teste, rettegett a lelke, szeme előtt álltak a hegy megközelítését halállal büntető tilalom táblái. Ezt az élményt ébreszti fel a levélíró a zsidó-keresztények emlékezetében: „Ti ugyanis nem érinthető hegyhez járultatok, nem lángoló tűzhöz és forgószélhez, sötétséghez és fergeteghez, harsonazengéshez és szózatok hangjához. Akik ezt hallották, azért esedeztek, hogy ne szóljon hozzájuk az ige, mert nem viselhették el azt, ami parancsba volt adva: Még ha oktalan állat érinti is a hegyet, kövezzék meg; s a látvány is olyan rettenetes volt, hogy Mózes így szólt: Megrémültem és reszketek”. (Zsid 12, 18-21) Az Újszövetségben mennyire más minden! A végtelen nagy Istenatya hasonlóan végtelen nagy Fia jön el hozzánk. Egy aranyos fiatal lány szíve alá költözik, és ott él kilenc hónapig láthatatlanul elrejtőzve az emberek tekintete elől. Egy aprócska hegy alján megbúvó barlangban születik meg. Ágy híján jászolba szénára fektetik. Barátságos angyalok jelennek meg kint a legelőn virrasztó pásztoroknak, Isten dicsőségét, emberek békességét zengik. Majd beküldik a pásztorok egyszerű népét a városba. Meg is találják Máriát, Józsefet, és kitörő örömmel fedezik fel a mindenható Istent pólyába takarva és jászolba fektetve. Csak az angyalok szavaiból tudják, hogy igaziból ki is ez a gyermek. Nekik és később keresztény utódaiknak szól a levél folytatása: „Ti Sion hegyéhez járultatok, és az élő Isten városához, a mennyei Jeruzsálemhez, sok ezernyi angyal seregéhez, az elsőszülöttek egyházához, akik fel vannak jegyezve a mennyben, és mindenki bírójához, az Istenhez, a tökéletes igazak lelkeihez, az újszövetség közvetítőjéhez, Jézushoz, és a meghintés véréhez, amely hangosabban kiált,mint Ábelé”(12,22-24) Mi két évezred távlatából még csodálatosabb örömmel mondjuk: Hála neked, Urunk, hogy mi a te újszövetségi néped lehetünk!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése