Évközi 20. hét csütörtök
Bír 11,29-39a; Mt 22,1-14
„hadd menjek két hónapra a hegyekbe, hadd sírjak szüzességemen barátnőimmel”
Újabb nagy bűnbe estek az izraeliták, amikor a filiszteusok és ammoniták bálványait kezdték imádni Ábrahám, Izsák és Jákob Istene helyett. Ez az ó-szövetség megkötése óta a legnagyobb hűtlenségnek számított Isten szemében, és a honfoglalás Mózes utolsó nagy beszédének záradékaként erre külön felhívta népe figyelmét: „Nézd, ma eléd adtam az életet és a jót, de a halált és a rosszat is. Szeresd tehát az Urat, a te Istenedet, járj az ő útjain. Ha azonban elfordul szíved és nem engedelmeskedsz, hanem megtévedsz, más isteneket imádsz és szolgálsz, elpusztulsz.(MTörv 30,15-18) Isten ekkor egy Jefte nevű férfit választott megmentőnek: „Ekkor Jeftét megszállta az Úr lelke, mire ő bejárta Gileádot és Manasszét, és elment Gileád Micpába. Amikor aztán onnan átment Ammon fiai elé, fogadalmat tett az Úrnak ezekkel a szavakkal: Ha kezembe adod Ammon fiait, bárki lép ki elsőnek házam ajtaján, hogy elém jöjjön, amikor békességgel visszatérek Ammon fiaitól, bemutatom őt egészen elégő áldozatul az Úrnak”. (Bir 11,29-31) Jefte természetesen nagy hálával valami egészen kiváló áldozattal akart kedveskedni Istennek. Viszont nyilván nem ismerte Isten törvényét, hogy az áldozatok előírásában soha nem említ az Úr emberáldozatot, hanem inkább kifejezetten tiltotta azt. Amikor a fiú elsőszülötteket embernél, állatnál a magáénak vallja, úgy rendelkezik, hogy az állatok hím elsőszülötteit vagy meg kell ölni vagy egy fokkal kisebb értékűvel kell kiváltani, de az emberek elsőszülött gyermekét megölni soha nem szabad, mindig ki kell váltani egy kis báránnyal, vagy két galambfiókával vagy gerlével. (Kiv 34,20) Szegény Jefte! Annyira hálás akart lenni a félelmetesnek látszó ütközet előtt, hogy háza népét sem sajnálta cserébe felajánlani. Nemcsak ez a tudatlanság volt a baj, hanem az is, hogy a törvényben járatos papok közül nem volt kéznél senki sem az ütközet előtt a fogadalom letételekor, sem a győzelem után, hogy felvilágosították volna, hogy fogadalma érvénytelen. Amikor a fontos győzelem megszületett, és hazaért, iszonyú fájdalommal látta, hogy egyetlen nagy lánya fut eléje örvendezve. „Jaj, nekem, lányom, csalódást szereztél nekem, és csalódást szereztél magadnak is; szavamat adtam ugyanis az Úrnak, s azt meg nem másíthatom. Apám, ha szavadat adtad az Úrnak, hajtsd végre rajtam, amit fogadtál, hiszen megkaptad a bosszúállást és a győzelmet ellenségeid felett. Majd azt mondta apjának: Csak azt az egyet tedd meg nekem, amit kérek: Engedj el engem, hadd menjek két hónapra a hegyekbe, hogy hadd sírjak barátnőimmel szüzességemen. Az azt felelte neki: Menj! és elengedte őt két hónapra. Ő el is ment társ- és barátnőivel és sírt szüzességén a hegyekben. Amikor aztán eltelt a két hónap, visszatért apjához, és az úgy cselekedett vele, amint megfogadta”. (35-39) A lány igazán azt siratta, hogy nem tölthette be édesanyai hivatását.
Bír 11,29-39a; Mt 22,1-14
„hadd menjek két hónapra a hegyekbe, hadd sírjak szüzességemen barátnőimmel”
Újabb nagy bűnbe estek az izraeliták, amikor a filiszteusok és ammoniták bálványait kezdték imádni Ábrahám, Izsák és Jákob Istene helyett. Ez az ó-szövetség megkötése óta a legnagyobb hűtlenségnek számított Isten szemében, és a honfoglalás Mózes utolsó nagy beszédének záradékaként erre külön felhívta népe figyelmét: „Nézd, ma eléd adtam az életet és a jót, de a halált és a rosszat is. Szeresd tehát az Urat, a te Istenedet, járj az ő útjain. Ha azonban elfordul szíved és nem engedelmeskedsz, hanem megtévedsz, más isteneket imádsz és szolgálsz, elpusztulsz.(MTörv 30,15-18) Isten ekkor egy Jefte nevű férfit választott megmentőnek: „Ekkor Jeftét megszállta az Úr lelke, mire ő bejárta Gileádot és Manasszét, és elment Gileád Micpába. Amikor aztán onnan átment Ammon fiai elé, fogadalmat tett az Úrnak ezekkel a szavakkal: Ha kezembe adod Ammon fiait, bárki lép ki elsőnek házam ajtaján, hogy elém jöjjön, amikor békességgel visszatérek Ammon fiaitól, bemutatom őt egészen elégő áldozatul az Úrnak”. (Bir 11,29-31) Jefte természetesen nagy hálával valami egészen kiváló áldozattal akart kedveskedni Istennek. Viszont nyilván nem ismerte Isten törvényét, hogy az áldozatok előírásában soha nem említ az Úr emberáldozatot, hanem inkább kifejezetten tiltotta azt. Amikor a fiú elsőszülötteket embernél, állatnál a magáénak vallja, úgy rendelkezik, hogy az állatok hím elsőszülötteit vagy meg kell ölni vagy egy fokkal kisebb értékűvel kell kiváltani, de az emberek elsőszülött gyermekét megölni soha nem szabad, mindig ki kell váltani egy kis báránnyal, vagy két galambfiókával vagy gerlével. (Kiv 34,20) Szegény Jefte! Annyira hálás akart lenni a félelmetesnek látszó ütközet előtt, hogy háza népét sem sajnálta cserébe felajánlani. Nemcsak ez a tudatlanság volt a baj, hanem az is, hogy a törvényben járatos papok közül nem volt kéznél senki sem az ütközet előtt a fogadalom letételekor, sem a győzelem után, hogy felvilágosították volna, hogy fogadalma érvénytelen. Amikor a fontos győzelem megszületett, és hazaért, iszonyú fájdalommal látta, hogy egyetlen nagy lánya fut eléje örvendezve. „Jaj, nekem, lányom, csalódást szereztél nekem, és csalódást szereztél magadnak is; szavamat adtam ugyanis az Úrnak, s azt meg nem másíthatom. Apám, ha szavadat adtad az Úrnak, hajtsd végre rajtam, amit fogadtál, hiszen megkaptad a bosszúállást és a győzelmet ellenségeid felett. Majd azt mondta apjának: Csak azt az egyet tedd meg nekem, amit kérek: Engedj el engem, hadd menjek két hónapra a hegyekbe, hogy hadd sírjak barátnőimmel szüzességemen. Az azt felelte neki: Menj! és elengedte őt két hónapra. Ő el is ment társ- és barátnőivel és sírt szüzességén a hegyekben. Amikor aztán eltelt a két hónap, visszatért apjához, és az úgy cselekedett vele, amint megfogadta”. (35-39) A lány igazán azt siratta, hogy nem tölthette be édesanyai hivatását.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése