Évközi 20. vasárnap
Jer 38,4-6. 8-10;Zsid 12,1-4;Lk 12,49-53
„Ölesd meg, kérünk, ezt az embert, mert szántszándékkal megbénítja a városban maradt harcosok kezét”
Jeremiást húszévesen hívta meg az Úr: „Mielőtt megformáltalak az anyaméhben, ismertelek, és mielőtt kijöttél anyád méhéből, megszenteltelek; prófétául rendeltelek a nemzetek számára”. (1, 5) Jeremiás megrémült ettől a nagy hivatástól: „Jaj, Uram, Isten! Íme, nem tudok én beszélni, hiszen gyermek vagyok! De ezt mondta nekem az Úr: Ne mondd azt: Gyermek vagyok, hanem menj el, ahová csak küldelek, és mondd el mindazt, amit parancsolok neked! Ne félj tőlük, mert én veled vagyok, hogy megmentselek!” (Jer 1, 6-8) Jeremiás jól sejtette: kemény küldetés várt rá. Isten mindig azt üzente népének, elsősorban a jeruzsálemieknek, hogy térjenek meg gonosz útjaikról, mert különben Isten a babiloniak kezébe adja a várost, lerombolják falait, házait, és aki túléli az ostromot, rabszíjra fűzve viszik fogságba, Babilonba. A nép megrettent ennek hallatára, de Jeremiás ellenségei, a hamis próféták meghazudtolták Jeremiás szavait, megmaradtak a bálványimádásban, a szegények zsarolásában és más súlyos bűneikben. Jeremiást többször bántalmazták, kalodába zárták. Hirtelen fordulat állt be, hogy az egyiptomi hadsereg elindult Jeruzsálem felé. Ettől megijedtek a babiloni csapatok, és elvonultak Jeruzsálem alól. Jeremiás ellenségei ujjongtak. „Ekkor hangzott az Úr igéje Jeremiás prófétához: Így szól az Úr, Izrael Istene: Így beszéljetek Júda királyához: A fáraó serege visszatér Egyiptomba. Visszatérnek a káldeaiak is, ostrom aláveszik ezt a várost, elfoglalják és felégetik házait.” (37, 66-8) Jeremiás vissza akart térni szülőföldjére, de hazaárulás vádjával elfogták, börtönbe vetették az írnok házában. A király kimentette ugyan, de ellenségei egy sáros ciszternába dobták, hogy ott haljon éhen. A király onnan is kihúzatta és minden napra egy kenyeret rendelt számára, amíg a városnak lesz kenyere. Az ostrom végén Jeremiást nem bántották a győztesek. Nem is akarták fogságba hurcolni. Ő a romokon ülve siratta népét, és vitatkozott Istennel, hogy önként beáll a rabszíjra fűzöttek közé. Isten azonban azt válaszolta: jól van, menj, de akkor én nem megyek a néppel. Erre Jeremiás belátta, hogy nem ő a fontos, és a romvárosban maradt. 1947-1948-at Mária-évnek nyilvánította Mindszenty József, Magyarország akkori hercegprímása.Úgy látta, hogy a Magyarok Nagyasszonyának segítségére szorul az ország, hiszen az idegen világhatalom hadserege diktált már mindenben. A győztes hadsereg is egyre inkább ellenségnek tartotta, pedig 1944-ben a nyilasok foglyaként élte át a frontot. Körlevelében így imádkozott: „Könyörülj rajtam, Istenem, konyörülj rajtam, mert beléd vetem bizalmamat, és szárnyad árnyékában húzom meg magam, amíg a veszedelem elvonul” (Zsolt 57, 2) Sok püspöki székvárosban tömeg gyűlt össze imádkozni hazánkért. 1948. karácsony másnapján börtönbe cipelték,megkínozták, hamis vádak alapján életfogytig tartó börtönre ítélték. Az 1956-os hősök kiszabadították, de rövid idő múlva menekülni volt kénytelen az USA budapesti nagykövetségére. Hazai egyházunk vezetésébe többé nem szólhatott bele, de külföldi útjain mindenütt sikerrel képviselte hazánkat. Ezeket éppúgy hazánkért ajánlotta fel, mint a száműzetés keserveit és egykori börtönbüntetésének kínjait. Amikor Zalaegerszegről búcsúzott 1944-ben, többek közt ezt mondta: „Tudom, hogy sokan nem szerettek, mert kemény ember voltam, de engem mindig az igazság szenvedélyes szeretete vezetett.” Most odaát várja, hogy az igazság és szeretet szenvedélyes képviselői vegyék át az ő egykori küldetését.
Jer 38,4-6. 8-10;Zsid 12,1-4;Lk 12,49-53
„Ölesd meg, kérünk, ezt az embert, mert szántszándékkal megbénítja a városban maradt harcosok kezét”
Jeremiást húszévesen hívta meg az Úr: „Mielőtt megformáltalak az anyaméhben, ismertelek, és mielőtt kijöttél anyád méhéből, megszenteltelek; prófétául rendeltelek a nemzetek számára”. (1, 5) Jeremiás megrémült ettől a nagy hivatástól: „Jaj, Uram, Isten! Íme, nem tudok én beszélni, hiszen gyermek vagyok! De ezt mondta nekem az Úr: Ne mondd azt: Gyermek vagyok, hanem menj el, ahová csak küldelek, és mondd el mindazt, amit parancsolok neked! Ne félj tőlük, mert én veled vagyok, hogy megmentselek!” (Jer 1, 6-8) Jeremiás jól sejtette: kemény küldetés várt rá. Isten mindig azt üzente népének, elsősorban a jeruzsálemieknek, hogy térjenek meg gonosz útjaikról, mert különben Isten a babiloniak kezébe adja a várost, lerombolják falait, házait, és aki túléli az ostromot, rabszíjra fűzve viszik fogságba, Babilonba. A nép megrettent ennek hallatára, de Jeremiás ellenségei, a hamis próféták meghazudtolták Jeremiás szavait, megmaradtak a bálványimádásban, a szegények zsarolásában és más súlyos bűneikben. Jeremiást többször bántalmazták, kalodába zárták. Hirtelen fordulat állt be, hogy az egyiptomi hadsereg elindult Jeruzsálem felé. Ettől megijedtek a babiloni csapatok, és elvonultak Jeruzsálem alól. Jeremiás ellenségei ujjongtak. „Ekkor hangzott az Úr igéje Jeremiás prófétához: Így szól az Úr, Izrael Istene: Így beszéljetek Júda királyához: A fáraó serege visszatér Egyiptomba. Visszatérnek a káldeaiak is, ostrom aláveszik ezt a várost, elfoglalják és felégetik házait.” (37, 66-8) Jeremiás vissza akart térni szülőföldjére, de hazaárulás vádjával elfogták, börtönbe vetették az írnok házában. A király kimentette ugyan, de ellenségei egy sáros ciszternába dobták, hogy ott haljon éhen. A király onnan is kihúzatta és minden napra egy kenyeret rendelt számára, amíg a városnak lesz kenyere. Az ostrom végén Jeremiást nem bántották a győztesek. Nem is akarták fogságba hurcolni. Ő a romokon ülve siratta népét, és vitatkozott Istennel, hogy önként beáll a rabszíjra fűzöttek közé. Isten azonban azt válaszolta: jól van, menj, de akkor én nem megyek a néppel. Erre Jeremiás belátta, hogy nem ő a fontos, és a romvárosban maradt. 1947-1948-at Mária-évnek nyilvánította Mindszenty József, Magyarország akkori hercegprímása.Úgy látta, hogy a Magyarok Nagyasszonyának segítségére szorul az ország, hiszen az idegen világhatalom hadserege diktált már mindenben. A győztes hadsereg is egyre inkább ellenségnek tartotta, pedig 1944-ben a nyilasok foglyaként élte át a frontot. Körlevelében így imádkozott: „Könyörülj rajtam, Istenem, konyörülj rajtam, mert beléd vetem bizalmamat, és szárnyad árnyékában húzom meg magam, amíg a veszedelem elvonul” (Zsolt 57, 2) Sok püspöki székvárosban tömeg gyűlt össze imádkozni hazánkért. 1948. karácsony másnapján börtönbe cipelték,megkínozták, hamis vádak alapján életfogytig tartó börtönre ítélték. Az 1956-os hősök kiszabadították, de rövid idő múlva menekülni volt kénytelen az USA budapesti nagykövetségére. Hazai egyházunk vezetésébe többé nem szólhatott bele, de külföldi útjain mindenütt sikerrel képviselte hazánkat. Ezeket éppúgy hazánkért ajánlotta fel, mint a száműzetés keserveit és egykori börtönbüntetésének kínjait. Amikor Zalaegerszegről búcsúzott 1944-ben, többek közt ezt mondta: „Tudom, hogy sokan nem szerettek, mert kemény ember voltam, de engem mindig az igazság szenvedélyes szeretete vezetett.” Most odaát várja, hogy az igazság és szeretet szenvedélyes képviselői vegyék át az ő egykori küldetését.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése