Urunk színeváltozása
„Szózat hangzott hozzá a magasztos dicsőségből: Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik”
Urunk, Jézus Krisztus öröktől fogva készült arra, hogy istenfiúi természete mellé a teremtés utáni évezredekben felveszi majd az emberi természetet. Megtestesülése előtt és után megszámlálhatatlan férfi él a földön. Ők is Isten művei, a teremtés remekei, ha hittel elfogadják Isten parancsait és hisznek benne, ők is lehetnek Isten gyermekei. Jézuson kívül azonban mindenki más csak fogadott gyermeke lehet Istennek. Az Atya természetét, a végtelen nagy istenséget szellemi születéssel csak egyedül a Fiú örökölhette. A Fiúisten azért lett emberré, mert a teremtés előtt ezt a módot választotta az Atya, hogy a teremtendő lények az Ő Fiának az isteni természet mellé felvett emberi természetéből kapjanak méltó ősmintát. Így eleve büszke és boldog lehet minden ember, hogy az egész világmindenség ősmintája egy konkrét emberi természet, a Fiúisten személyi fönsége alatt az isteni természettel szorosan, elválaszthatatlanul egyesített emberi természet. Harminchárom évet tölthetett be a megtestesült Fiúisten a földön. Igaz, az ószövetségi választott nép, amelynek egy kiváltságos leánya szűzanyaként szülte Őt a világra, több jövendölést is kapott arról, mikor, hol születik Isten Fia emberi alakban, rövid földi élete alatt csak néhányszor mutatta meg embertestvéreinek, hogy ki is Ő valójában. Különben egyszerű emberként élt közöttünk harminc éves koráig, hogy testvéreinek az alázatosság példáját adja:Ugyanazt az érzést ápoljátok magatokban, amely Krisztus Jézusban is megvolt, aki isteni mivoltában nem tartotta Istennel való egyenlőségét olyan dolognak, amelyhez mint zsákmányhoz ragaszkodnia kell, hanem kiüresítette önmagát, szolgai alakot vett fel, és hasonló lett az emberekhez, külsejét tekintve olyan lett, mint egy ember. Megalázta magát, engedelmes lett a halálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezért Isten felmagasztalta őt, és olyan nevet adott neki, amely minden más név fölött van, hogy Jézus nevére hajoljon meg minden térd az égben, a földön és az alvilágban, és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus az Úr! az Atyaisten dicsőségére”. (Fil 2,5-11) Jézus születése egy betlehemi barlangban történt. Isten angyalt küldött eme csoda felfedésére betlehemi pásztoroknak: „Ne féljetek! Íme, nagy örömet hirdetek nektek, melyben része lesz az egész népnek. Ma született nektek az Üdvözítő, az Úr Krisztus, Dávid városában. Ez lesz a jel számotokra: találni fogtok egy kisdedet pólyába takarva és jászolba fektetve. Ekkor azonnal mennyei sereg sokasága vette körül az angyalt és dicsérte Istent: Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség a jóakaratú embereknek”. (Lk 2,10-14) Körülbelül másfél év múlva bölcsek jöttek napkeletről, és keresték az újszülött Királyt, akinek eljöttét fényes csillag jelezte az égen. Harminc évesen kezdett tanítani és csodákat művelni. Ennek a küldetésnek vége felé pedig a Tábor hegy tetején Péter, Jakab és János nevű apostolainak jelent meg isteni fenségben, ragyogó fényben. Megjelent mellette Mózes és Illés az Ószövetség nagyjai közül. De a legfontosabb az Atya elhangzott szózata volt: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik”. (2Pét 1,17) Tanuljuk meg csodálni és követni alázatát, hogy mi is testvéri dicsőséget kapjunk mellette.
„Szózat hangzott hozzá a magasztos dicsőségből: Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik”
Urunk, Jézus Krisztus öröktől fogva készült arra, hogy istenfiúi természete mellé a teremtés utáni évezredekben felveszi majd az emberi természetet. Megtestesülése előtt és után megszámlálhatatlan férfi él a földön. Ők is Isten művei, a teremtés remekei, ha hittel elfogadják Isten parancsait és hisznek benne, ők is lehetnek Isten gyermekei. Jézuson kívül azonban mindenki más csak fogadott gyermeke lehet Istennek. Az Atya természetét, a végtelen nagy istenséget szellemi születéssel csak egyedül a Fiú örökölhette. A Fiúisten azért lett emberré, mert a teremtés előtt ezt a módot választotta az Atya, hogy a teremtendő lények az Ő Fiának az isteni természet mellé felvett emberi természetéből kapjanak méltó ősmintát. Így eleve büszke és boldog lehet minden ember, hogy az egész világmindenség ősmintája egy konkrét emberi természet, a Fiúisten személyi fönsége alatt az isteni természettel szorosan, elválaszthatatlanul egyesített emberi természet. Harminchárom évet tölthetett be a megtestesült Fiúisten a földön. Igaz, az ószövetségi választott nép, amelynek egy kiváltságos leánya szűzanyaként szülte Őt a világra, több jövendölést is kapott arról, mikor, hol születik Isten Fia emberi alakban, rövid földi élete alatt csak néhányszor mutatta meg embertestvéreinek, hogy ki is Ő valójában. Különben egyszerű emberként élt közöttünk harminc éves koráig, hogy testvéreinek az alázatosság példáját adja:Ugyanazt az érzést ápoljátok magatokban, amely Krisztus Jézusban is megvolt, aki isteni mivoltában nem tartotta Istennel való egyenlőségét olyan dolognak, amelyhez mint zsákmányhoz ragaszkodnia kell, hanem kiüresítette önmagát, szolgai alakot vett fel, és hasonló lett az emberekhez, külsejét tekintve olyan lett, mint egy ember. Megalázta magát, engedelmes lett a halálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezért Isten felmagasztalta őt, és olyan nevet adott neki, amely minden más név fölött van, hogy Jézus nevére hajoljon meg minden térd az égben, a földön és az alvilágban, és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus az Úr! az Atyaisten dicsőségére”. (Fil 2,5-11) Jézus születése egy betlehemi barlangban történt. Isten angyalt küldött eme csoda felfedésére betlehemi pásztoroknak: „Ne féljetek! Íme, nagy örömet hirdetek nektek, melyben része lesz az egész népnek. Ma született nektek az Üdvözítő, az Úr Krisztus, Dávid városában. Ez lesz a jel számotokra: találni fogtok egy kisdedet pólyába takarva és jászolba fektetve. Ekkor azonnal mennyei sereg sokasága vette körül az angyalt és dicsérte Istent: Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség a jóakaratú embereknek”. (Lk 2,10-14) Körülbelül másfél év múlva bölcsek jöttek napkeletről, és keresték az újszülött Királyt, akinek eljöttét fényes csillag jelezte az égen. Harminc évesen kezdett tanítani és csodákat művelni. Ennek a küldetésnek vége felé pedig a Tábor hegy tetején Péter, Jakab és János nevű apostolainak jelent meg isteni fenségben, ragyogó fényben. Megjelent mellette Mózes és Illés az Ószövetség nagyjai közül. De a legfontosabb az Atya elhangzott szózata volt: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik”. (2Pét 1,17) Tanuljuk meg csodálni és követni alázatát, hogy mi is testvéri dicsőséget kapjunk mellette.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése