Szent Lőrinc diakónus, vértanú
„Azt, aki szolgál nekem, meg fogja tisztelni az Atya”
Ez a rövid evangéliumi szakasz Jézus nyilvános működésének utolsó napjaiban hangzott el. Az Úr a betániai búcsúvacsorát követő napon hatalmas tömeg között találta magát. A húsvéti ünnepekre Jeruzsálembe gyülekező zarándokok ugyanis meghallották, hogy Jézus az Olajfák-hegyének túlsó lejtőjén töltötte az éjszakát, és onnan kíván a fővárosba vonulni, eléje mentek tehát. Ünnepélyesen akarták fogadni, hiszen sokan látták három éves működése idején csodáit, hallgatták beszédeit, és megérlelődött bennük a gondolat, hogy Ő lehet a megígért Messiás. Eszükbe jutott a zsoltáros felszólítása, hogyan kell fogadni Őt: „A kő, amelyet az építők elvetettek, szegletkővé lett. Az Úr műve ez, csodálatos a mi szemünkben. Ezt a napot az Úr adta, ujjongjunk és vigadjunk rajta! Nyújts, ó Uram segítséget, adj ó Uram, jó sikert! Áldott, aki az Úr nevében jön! Áldunk az Úr házából titeket. Az Úr Isten világosított meg minket. Álljatok sort az ünnepi lombokkal egészen az oltár szarváig”. (Zsolt 118,22-27) Amikor tehát a néptömeg átvonult az Olajfák hegyén, tördelni kezdték a fák frissen zöldülő lombjait. Közben Jézus Zakariás próféta jövendölését betöltve az erdő szélén megkötött szamárcsikót odavezettette magához, és tanítványai gyűrűjében felült a hátára. A nép körülvette és hangos örömujjongással kísérte diadalútján: „Hozsanna! Áldott, aki az Úr nevében jön, és Izrael királya!”(Jn 12,13) Jézus diadalmenetét teljessé tette, hogy odament hozzá két apostola, akiket görögök kértek fel, hogy Jézushoz vezessék őket, „mert látni szeretnék Jézust”(20-22) Jézus, aki nemcsak a zsidók messiásaként jött a világra, örömmel fogadta a kérést: „Eljött az óra, hogy az Emberfia megdicsőüljön. Bizony, bizony mondom nektek, ha a földbe hullott gabonaszem meg nem hal, egymaga marad, de ha meghal, sok termést hoz”. (23-24) Jézus tehát örült a hozsannás fogadtatásnak, de még jobban annak, hogy meghalhat az emberekért, és halála érdeméből sokan részesülnek a megváltás kegyelmeiben. Ennek egyik remek szemléltetését jelenti a mai ünnep. A hatalmas Római Birodalom kétszázötven évig üldözte halálos gyűlölettel Jézus híveit. Ennek sorában az egyik legmegrázóbb történet Lőrinc római diakónus vértanúsága volt. Valerianus római császár rendeletére lángolt fel akkor, 258 folyamán a véres üldözés. Előbb II. Sixtus pápát végezték ki négy diakónusával együtt. Lőrincet hittagadásra vagy legalábbis az Egyház kincseinek átjátszására szerette volna rávenni a bíró, ezért kapott haladékot. Társai halála után négy nappal kellett előállítania a kincseket. Meg is tette: hosszú-hosszú sorokban vezette a bíróság elé a gazdag Róma rengeteg koldusát, akiket ő etetett napról napra. A dühbegurult bírónak ártatlan arccal mondta: Igen, valóban ők az Egyház igazi kincsei, én meg táplálom őket. A bíróban gonosz ötlet ébredt: Na jó, akkor téged tüzes rostélyra fektetve elevenen megsütünk. Megehetnek a végén. A fiatal diakónus örömmel fogadta a borzalmas halált. Hiába akartak vigyorogni kínzói, vidáman szenvedett Ura kegyelmével felvértezve. Egy idő múlva odaszólt a hóhérnak: meg is fordíthatsz, ez az oldalam egészen megsült. Akár ehetsz is belőlem. Te talán még arra is kapható vagy. Hite azóta is sok kereszténynek volt támasza. Jézus pedig boldogan mutathatta be a mennyországban: meghalt értem, és boldog, mert halála sok termést hozott.
„Azt, aki szolgál nekem, meg fogja tisztelni az Atya”
Ez a rövid evangéliumi szakasz Jézus nyilvános működésének utolsó napjaiban hangzott el. Az Úr a betániai búcsúvacsorát követő napon hatalmas tömeg között találta magát. A húsvéti ünnepekre Jeruzsálembe gyülekező zarándokok ugyanis meghallották, hogy Jézus az Olajfák-hegyének túlsó lejtőjén töltötte az éjszakát, és onnan kíván a fővárosba vonulni, eléje mentek tehát. Ünnepélyesen akarták fogadni, hiszen sokan látták három éves működése idején csodáit, hallgatták beszédeit, és megérlelődött bennük a gondolat, hogy Ő lehet a megígért Messiás. Eszükbe jutott a zsoltáros felszólítása, hogyan kell fogadni Őt: „A kő, amelyet az építők elvetettek, szegletkővé lett. Az Úr műve ez, csodálatos a mi szemünkben. Ezt a napot az Úr adta, ujjongjunk és vigadjunk rajta! Nyújts, ó Uram segítséget, adj ó Uram, jó sikert! Áldott, aki az Úr nevében jön! Áldunk az Úr házából titeket. Az Úr Isten világosított meg minket. Álljatok sort az ünnepi lombokkal egészen az oltár szarváig”. (Zsolt 118,22-27) Amikor tehát a néptömeg átvonult az Olajfák hegyén, tördelni kezdték a fák frissen zöldülő lombjait. Közben Jézus Zakariás próféta jövendölését betöltve az erdő szélén megkötött szamárcsikót odavezettette magához, és tanítványai gyűrűjében felült a hátára. A nép körülvette és hangos örömujjongással kísérte diadalútján: „Hozsanna! Áldott, aki az Úr nevében jön, és Izrael királya!”(Jn 12,13) Jézus diadalmenetét teljessé tette, hogy odament hozzá két apostola, akiket görögök kértek fel, hogy Jézushoz vezessék őket, „mert látni szeretnék Jézust”(20-22) Jézus, aki nemcsak a zsidók messiásaként jött a világra, örömmel fogadta a kérést: „Eljött az óra, hogy az Emberfia megdicsőüljön. Bizony, bizony mondom nektek, ha a földbe hullott gabonaszem meg nem hal, egymaga marad, de ha meghal, sok termést hoz”. (23-24) Jézus tehát örült a hozsannás fogadtatásnak, de még jobban annak, hogy meghalhat az emberekért, és halála érdeméből sokan részesülnek a megváltás kegyelmeiben. Ennek egyik remek szemléltetését jelenti a mai ünnep. A hatalmas Római Birodalom kétszázötven évig üldözte halálos gyűlölettel Jézus híveit. Ennek sorában az egyik legmegrázóbb történet Lőrinc római diakónus vértanúsága volt. Valerianus római császár rendeletére lángolt fel akkor, 258 folyamán a véres üldözés. Előbb II. Sixtus pápát végezték ki négy diakónusával együtt. Lőrincet hittagadásra vagy legalábbis az Egyház kincseinek átjátszására szerette volna rávenni a bíró, ezért kapott haladékot. Társai halála után négy nappal kellett előállítania a kincseket. Meg is tette: hosszú-hosszú sorokban vezette a bíróság elé a gazdag Róma rengeteg koldusát, akiket ő etetett napról napra. A dühbegurult bírónak ártatlan arccal mondta: Igen, valóban ők az Egyház igazi kincsei, én meg táplálom őket. A bíróban gonosz ötlet ébredt: Na jó, akkor téged tüzes rostélyra fektetve elevenen megsütünk. Megehetnek a végén. A fiatal diakónus örömmel fogadta a borzalmas halált. Hiába akartak vigyorogni kínzói, vidáman szenvedett Ura kegyelmével felvértezve. Egy idő múlva odaszólt a hóhérnak: meg is fordíthatsz, ez az oldalam egészen megsült. Akár ehetsz is belőlem. Te talán még arra is kapható vagy. Hite azóta is sok kereszténynek volt támasza. Jézus pedig boldogan mutathatta be a mennyországban: meghalt értem, és boldog, mert halála sok termést hozott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése