Húsvét 6. hét kedd
A
mai Szentleckét olvasva ismét láthatjuk a pogány világ, azaz a mi világunk
megosztottságát, tudathasadásos állapotát. Szilás és háza népe befogadja
Krisztust, mások azonban ellene fordulnak, és Pált meg Barnabást börtönbe
vetik. A börtön és az éjszaka a sötétség hatalmára utal, amelyet ingerel a
keresztény igehirdetésből áradó világosság. Ellenfeleik éppen ezért el akarják
nyomni, a tudattalan világ sötétjébe akarják leszorítani a Pálék hirdette
Krisztust. A börtönőr cselekedetét, ahogy világosságot kért, akár jelképesnek
is felfoghatjuk: nem akart tovább sötétben maradni, azt akarta, hogy a
krisztusi világosság őt is betöltse fényével. A Szentlélek titokzatos
eljövetelének lehetünk tanúi ebben az eseményben. Hiszen megrendült a hely,
akárcsak Pünkösd napján, a börtönőr ugyanazt kérdezte Páltól és Szilástól, mint
a Pünkösdre összegyűlt népsokaság az apostoloktól Péter beszédét hallgatva:
„Mit kell tennem, hogy üdvözüljek?” És meg is keresztelkedett egész háza
népével együtt. A bűnt elismerve, az Igazságot, Krisztust elfogadva a
Szentlélek felmentő ítéletében részesülhettek mindnyájan, és a hit öröme
töltötte be őket.
Az
Egyház élete szakadatlan Pünkösd: a Szentlélek szüntelenül munkálkodik, hol
látványos, szinte viharos módon, hol pedig rejtetten, a szívek mélyén. S ha már
senki és semmi mást nem akarunk birtokolni, csak őt, akkor végül ő vesz egészen
birtokba minket, megtapasztaljuk azt az örömöt, mely nem ebből a világból való,
mert csak Isten adhatja meg azoknak, akik megnyitják előtte szívüket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése