A szentség útjai – Interjú Angelo Amato
bíborossal, a Szentek Ügyeinek Kongregációja prefektusával
Angelo Amato bíborossal, a Szentek Ügyeinek Kongregációja
prefektusával beszélgetett a boldoggá- és szenttéavatási perek tavaly
jóváhagyott új útjáról és az ereklyetisztelet friss szabályairól a
L’Osservatore Romano. Nicola Gori interjúja január 4-én jelent meg a vatikáni
napilapban.
Vannak hívők, akik létezésük utolsó pillanatáig megélték a
szeretetet és tanúságot is tettek róla. Férfiak és nők, akik bár tudatában
voltak annak, hogy az életük is veszélyben foroghat, mégis ott maradtak fertőző
betegek halálos ágyánál, vagy a harctereken, hogy a sebesültek segítségére
legyenek. Ha az Egyház elismeri, ez az életáldozat a boldoggá-, illetve szenttéavatási
perek egy további útját jelentheti a vértanúság, az erények hősies gyakorlása
és a tisztelet ősisége mellett. Ferenc pápa Maiorem
hac dilectionem kezdetű, 2017. július 11-én kiadott motu propriójában már
felvázolta ezt az utat – ez a dokumentum egyébként a Szentek Ügyeinek
Kongregációja tavaly végzett tevékenységét is fémjelzi. Az év egy másik fontos
szöveg, a Le reliquie nella Chiesa: autenticità e conservazione (Ereklyék
az Egyházban: hitelesítés és megőrzés) kiadásával zárult – kicsit több mint
két héttel ezelőtt publikálták –, amely Isten szolgái, a boldogok és a szentek
ereklyéinek őrzését, gondozását, szállítását és hitelesítését szabályozza.
Erről beszélgetünk ebben az interjúban Angelo Amato bíborossal, a dikasztérium
prefektusával.
– Az életáldozatról szóló, Maiorem hac dilectionem kezdetű
motu proprio fontos újítást vezetett be a kongregáció hagyományos
eljárásmódjába. Konkretizálódtak már a kanonizációs pereket illető változások?
– Talán érdemes lenne pontosítani, mit is jelent az az életáldozat,
amelyről a dokumentum beszél. A motu proprio megjelenéséig fennálló szabályok
szerint Isten szolgáinak boldoggá avatása, néhány kivételtől eltekintve,
alapjában véve két úton volt lehetséges: az egyik az erények hősies módon való
gyakorlása, a másik a vértanúság. Ezekhez most egy harmadik jogi eset
csatlakozik, amely azokra a keresztényekre vonatkozik, akik az Úr Jézus
nyomdokait és tanítását szorosan követve, önként és szabadon ajánlják fel
életüket másokért, és ebben az elhatározásukban halálukig kitartanak. Eleddig
ilyen típusú perek nem folytak.
– Minek köszönhető ez?
– Azt hiszem, jobban meg kellene értenünk ezt a harmadik utat,
amely bár egyértelműen elkülöníthető az erények hősies gyakorlása és a
vértanúság eseteitől, éppen ezek megvalósulásának formáit mutatja. A motu
proprio, tudniillik, felsorol öt ismérvet, amelyek az életáldozatot minősítik.
Az első és legfontosabb szerint szükség van a rövid időn belül biztosan
bekövetkező halál propter caritatem (szeretetből) történő, hősies
elfogadására. Nem vértanúságról van azonban szó, hiszen a vértanúsághoz
hozzátartozik az üldözők részéről az odium fidei (a hit elleni
gyűlölet). Természetesen Isten szolgájának a keresztény erényeket a szokványos
módon kell megélnie.
– Tudna néhány példával szolgálni ehhez?
– Ebbe a jogi kategóriába tartozhatnak – az egyes esetek gondos
vizsgálata után – mindazok például, akik egy pestisjárvány alatt vállalják a
betegséget, szeretetből ápolják a szenvedőket, és eközben ők maguk is a fertőzés
áldozatául esnek. Ez nem kimondott vértanúság, hiszen nincs egy olyan üldöző,
akit a keresztény hit utálata motivál, itt egy usque ad mortem (egészen
a halálig tartó) életáldozattal állunk szemben. Említhetjük itt azokat a
keresztényeket is – püspököket, plébánosokat, misszionáriusokat, orvosokat,
tanítókat, katonákat, családapákat és családanyákat –, akik önként adják
magukat egy személyes vagy társadalmi jelentőségű, oly mértékben kockázatos
szeretetgesztusért, melynek velejárójaként a halál ténye szinte teljes
bizonyossággal előre látható. Példaként állhatnak előttünk itt azok a várandós
anyák, akik, hogy ne okozzanak magzatuknak semmiféle károsodást,
visszautasítják a saját egészségük megmentésére irányuló kezeléseket, és így
vállalják a szinte biztos, korai halált. Hősies lehet annak a fiatalnak a
magatartása is, aki szabadon és szeretetből magára vállalja egy halálra ítélt,
kisgyermekes családapa büntetését. Ide tartozhat az a katonai ordinariátusban
szolgáló káplán is, aki ahelyett, hogy menedékbe húzódna, az ellenséges tűz
veszélyével dacolva segítségére siet haldokló társainak mindaddig, míg végül ő
maga is el nem esik. Amint jól látható, a példák sokszínűek lehetnek, és
rendkívüli gondossággal kell az egyes eseteket elemezni és dokumentálni.
– Voltak a múltban is hasonló esetek?
– Bizonyosan, csakhogy a két hagyományos út valamelyikét alkalmazva
dolgozták fel őket. Gonzága Szent Alajos (1568–1591), miután megkapta
elöljáróitól az engedélyt, hogy magát Róma betegeinek ápolására szentelhesse,
ezt egészen a haláláig folytatta. Molokai Szent Damján (1840–1889) Hawaii
szigeteinek misszionáriusa, életét Molokai szigete leprásainak ápolására
szentelte, s ő maga is megfertőződött a betegséggel. Az ő pere is az erények
klasszikus útján folyt le. Ugyanez mondható el Szent Gianna Beretta Molláról
(1922–1962), családanyáról és orvosról. Harmadik terhességének idején egy
veszélyes műtétnek vetette alá magát. Az orvosoknak csak azt mondta: „Mentsétek
meg a gyermekemet”. A szülés után egy héttel hunyt el lánya megmentésére
irányuló áldozatának mártírjaként. Befejezésül tehát, a tavalyi év júliusában
megjelent motu proprio értelmében a boldoggá avatások folyamatába hivatalosan
is bevezetésre került a kanonizálható szentségnek egy új modellje, jelesül
Krisztus követése a szeretet cselekedetei által, miként János evangéliuma is
fogalmaz: „Senkinek sincs nagyobb szeretete annál, mint aki életét adja
barátaiért.”
– Tudjuk, hogy a december 17-én kiadott, ereklyékről szóló
instrukció hosszas vajúdás eredménye volt. Milyen igények motiválták?
– Az ereklyék jelentősége, értéke, hitelessége és megőrzése sürgős
tisztázásának igénye motiválta.
– Mik az ereklyék, és miért tiszteljük őket az Egyházban?
– Az Egyház kétezer éves hagyománya szerint a szentek képeit és
ereklyéit nagy megbecsülés övezi. Tiszteletük abból fakad, hogy a boldogok és
szentek teste a földön a Szentlélek temploma és szentségük eszköze volt.
– Megkülönböztethetjük az ereklyéknek eltérő típusait?
– Vannak „jelentős” és „kevésbé jelentős” ereklyék. Jelentősnek
számítanak a szent vagy boldog egész teste, illetve annak nagyobb része,
hamvainak egésze, mely testének hamvasztásából származik. Hogy tiszteletét és
őrzését biztosítani tudjuk, és az esetleges visszaéléseket elkerülhessük,
ezeket az ereklyéket arra alkalmas, lepecsételt urnában kell tárolni, és olyan
térben elhelyezni, amely garantálja a biztonságát, és kedvez a kultuszának.
– Mit értünk „kevésbé jelentős” ereklyéken?
– Ezek a boldogok és szentek testének kisebb részletei, illetve
olyan tárgyak, melyek az ő személyükkel közvetlen kapcsolatba kerültek. A
„kevésbé jelentős” ereklyék, melyeket lepecsételt tartóban őriznek, szintén
tisztelet és megbecsülés tárgyát képezhetik.
– Melyek a dokumentum sajátos aspektusai?
– Az instrukció nagy hasznossággal bír a püspökök és az eparchák
számára, mert szabatos irányelveket fogalmaz meg a szentek és boldogok földi
maradványainak hitelesítését, egyik helyről a másikra történő szállítását,
illetve azok egy városból vagy országból egy másikba történő esetleges zarándokútját
illetően. Mindezek a műveletek, az illetékes egyházi és polgári hatóságok
beleegyezésén túl, nem hajthatók végre a Szentek Ügyeinek Kongregációja
beleegyezése nélkül.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése