BOLDOG DOMINICI JÁNOS
*Firenze,
1355/56. +Buda, 1419. június 10.
Bianchini
Domenico selyemkereskedő és Zorzi Paola gyermeke volt. Atyja meghalt, mielőtt ő
megszületett. Anyja, Paola asszony ekkor mindössze húsz esztendős volt. Mikor
János 14 éves lett, a domonkos rendbe akart lépni, édesanyja azonban, hogy
késleltesse, s hogy próbára tegye hivatását, egy kereskedővel Velencébe küldte
a nagyszüleihez. Két év múlva visszatért Firenzébe, s anélkül, hogy
édesanyjának erről szólt volna, beöltözött a domonkosoknál a S. Maria
Novella-kolostorban. Fölvételénél nehézséget jelentett a beszédhibája.
Firenzében,
majd 1376-tól Pízában, végül 1377--80-ig Párizsban tanult. Egyik édesanyjának
írt levelében írja, hogy Firenzében és Pízában megismerkedett Sziénai
Katalinnal, és teljesen a hatása alá került. Firenzében -- írta -- nagyon
sokszor látta Katalint, aki 1374- ben, 1376-ban és 1377-ben hosszabb időt
töltött ott. Pízában viszont csak néha látta őt az 1376/77-es iskolaév
folyamán.
1381
körül Sziénában, miközben Katalin (+ 1380) képe előtt imádkozott, meggyógyult a
dadogása. 1381 júliusában a S. Maria Novella- kolostor szubpriorja, 1385
júliusától 1387 augusztusáig priorja volt. 1388. április 20-án Capuai Boldog
Rajmund, a rend generálisa tanárrá nevezte ki a velencei SS. Giovanni e Paolo
konventba, s még ebben az évben a helyettesévé tette.
A
domonkos rend reformját, melyet Szent Katalin annyira támogatott, s melyre oly
nagy szükség volt az erkölcsi hanyatlás és az 1348-as fekete pestis okozta
veszteségek miatt, Capuai Boldog Rajmund valósította meg, aki János testvérben
a legjobb segítőtársra talált.
1390
márciusában Velencében a Castellói Szent Domonkos konventben Rajmund általános
helynökké tette Jánost, azzal a megbízással, hogy készítse elő a reformot.
1392. július 15-én kapta János a meghívást, hogy reformálja meg a chioggai
konventet. 1303-ban itt prior lett. Ebben az évben Rajmund az összes reformált
itáliai konvent helynökévé tette, s ezzel megindította a római provincia
megújulását.
Velencében
létrehívta a Processione Dei Bianchi nevű bűnbánó társulatot, de szembekerült a
velencei kormánnyal, ezért 1399. november 21-én öt évre száműzték a köztársaság
területéről. 1400. március 4-én IX. Bonifác visszavonta az előző évi
kinevezést, s ezáltal János újra egyszerű barát lett. A reform iránti odaadása
azonban nem csökkent, sőt hogy a megkezdett művet megerősítse, egy teljesen új
konvent alapítására gondolt, melyet a megújított fegyelem példájának akart
állítani. Így keletkezett Fiesole mellett a Szent Domonkos-kolostor. A telket a
fiesolei püspök, Altoviti Jacopo adományozta. Az első csoport, melynek tagjai a
novíciátust már Cortonában töltötték, 1406 pünkösdjén érkezett meg. Köztük volt
a későbbi híres firenzei érsek, Pierozzi Szent Antonin. János szívéhez
mindvégig nagyon közel állt ez a kis konvent, ahová az Egyház egységéért vívott
későbbi harcok során szívesen tért vissza pihenni. Fiai pedig, akik hűségesek
maradtak hozzá, később inkább Cortonába menekültek, mint hogy
engedelmeskedjenek a Pízában tartózkodó ellenpápának.
1399
végén János elhagyta Velencét, ismét Firenzébe ment, s teljesen a prédikálásnak
szentelte magát. Buzgóságával és ékesszólásával hihetetlen lelkesedést váltott
ki. 1401 késő tavaszán a Szentföldre zarándokolt. Visszatérve súlyosan
megbetegedett, és kénytelen volt hosszabban Firenzében maradni. A város
vezetősége tudott rendkívüli képességeiről, tudományáról és életszentségéről,
ezért fölkérték, hogy fogadja el a firenzei iskola biblikus tanári állását.
János azonban csak a rendfőnök és a pápa, VII. Ince parancsára foglalta el a
katedrát.
Diplomáciai
tevékenysége 1405-ben kezdődött, amikor a firenzeiek Rómába küldték, hogy
képviselje őket a pápai udvarban. VII. Ince halála után minden erejével a
nyugati egyházszakadás megszüntetéséért kezdett dolgozni. A konklávéban
egybegyűlt bíborosokhoz kétszer is beszélt az egységre buzdítva őket. Amikor a
firenzei köztársaság fölmentette a követi megbízatás alól, az új pápa, XII.
Gergely, mivel ismerte már a nagy domonkost, maga mellett tartotta, s 1407.
július 20- án Raguza érsekévé nevezte ki. Különleges legátusként Velencébe,
illetve Genovába küldte, hogy az egységről tárgyaljon, majd 1408. április 23-án
bíborossá kreálta. E diplomáciai küldetések azonban sok keserűséget hoztak
Jánosnak. Törtetéssel és képmutatással vádolták, azt hitték, ő sugalmazza XII.
Gergelynek a zsinatokkal és a különféle küldöttekkel szembeni bizalmatlanságot.
Azt is híresztelték róla, hogy a sátánnal levelez, s kézről-kézre adtak egy
állítólag a sátántól eredő levelet. Firenzében, ahol korábban annyira
megbecsülték, többé egy jó szó el nem hangzott róla.
1409.
január 8-án a pápa legátusként Zsigmond magyar és László lengyel királyhoz
küldte. Jelen volt azon a zsinaton, melyet XII. Gergely -- a harmadik pápát, V.
Sándort megválasztó pízai zsinat ellensúlyozására -- Friuliba hívott össze, és
kulcsszerepe volt a konstanzi zsinaton, melyet Zsigmond császár 1413. október
30-án rendelt el. János XII. Gergely legátusaként 1415. július 4-én
érvényesítette a zsinatot, melyen fölolvasták XII. Gergely lemondó
nyilatkozatát, és lemondatták XXIII. Jánost. Ezután a zsinat Dominici János
elnöklete alatt folytatta munkáját. A bíborosok 1417. november 11-én
megválasztották V. Mártont. Az új pápa 1418. július 10-én ismét legátussá
nevezte ki Jánost, Zsigmond császár és Vencel cseh király mellé a husziták
térítése érdekében.
A
halál Budán érte őt 1419. június 10-én. Végakarata ellenére ünnepélyes temetése
volt, és a Szent Pál templomban temették el, Szent Antonin tanúsága szerint
nagy tisztelettel. Sírját, melynél csodák történtek, a törökök Buda bevétele
után elpusztították. Tiszteletét XVI. Gergely 1832-ben hagyta jóvá.
--------------------------------------------------------------------------------
Hevenesi
Gábor így ír róla a 17. században:
Dominici
János, hazáját tekintve firenzei, fogadalma szerint Szent Domonkos rendi
szerzetes, méltóságát tekintve a raguzai egyház püspöke és a római
Anyaszentegyház bíborosa, életének nagy részét Magyarországon töltötte. XII.
Gergely ugyanis kétszer küldte legátusként Zsigmond magyar királyhoz, ki
egyedülálló volt a katolikus hit oltalmazásában, nagylelkűségben és harci
dicsőségben. János az Egyház ügyeinek intézésében a legnagyobb sikerrel
fáradozott. A király annyira tisztelte és hallgatott rá, hogy titkait is
megosztotta vele, és legbensőbb ügyeiben mindig tanácsot kért tőle. Nemkülönben
becsülték az ország nagyjai: mind úgy tisztelték mint üdvösségük pártfogóját.
Ezért, ha törvényt akartak alkotni vagy a törvény értelmét kellett tisztázni,
ha vitákat vagy viszályokat akartak elsimítani, vagy a hit gyarapodására üdvös
intézkedésekről tanácskoztak, János volt a legelmésebb és a leggondosabb. A
király emiatt kérte a pápát, meg ne fossza őt e nagy ajándéktól, hanem engedje,
hogy az újonnan föltűnt eretnekséggel szemben az ország apostola lehessen.
János pedig, hogy megtartsa az országot az igaz hitben, a fővárosba költözött,
mert tudta, hogy ha a haza szíve egészséges, a tagok könnyebben őrzik
épségüket. Ezért mind a szívet, mind a tagokat nagy serényen ápolta, mígnem
életének végét érezvén, félretéve a közgondokat, egészen az imádságnak és a
virrasztásnak szentelte magát. 1418. december 7-én nagy lázban, az ország
könnyező nagyjaitól körülvéve, s a polgárok általános bánkódása közepette,
mintha csak édes álomba merülne, Istennek adta a lelkét. Testét a tekintélyes
férfinak kijáró tisztelettel és nagy szeretettel temették el, Isten pedig sok
csodával dicsőítette meg.
--------------------------------------------------------------------------------
Istenünk, mennyei szeretet
és jó tanács ajándékozója, ki Boldog János püspöködet az Egyház egységének és a
szerzetesi élet fegyelmének megőrzésére erőssé tetted, kérünk, közbenjárására
engedd, hogy mindig arra törekedjünk, ami az egység és a béke javát szolgálja!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése