Nagykedd

Nagykedd

Mária Magdolnának elfátyolozták a szemét a könnyek, úgyhogy nem látja meg, hogy Jézus áll előtte. Jézus is sírt földi életében, de ő könnyein át mindig látott bennünket, és megrendültségében is arra figyelmeztette a halott Lázár nővérét, Mártát, hogy minden lehetséges annak, aki hisz. Mária Magdolna azonban önmagát, saját veszteségét siratja. Az Mester holttestéhez való ragaszkodása megakadályozza abban, hogy felismerje az Élőt. Az angyalok láttán nem ijed meg, de nem is örvend, gépiesen felel a kérdésükre, nem vár tőlük sem részvétet, sem segítséget. Néz, de nem lát, „hallja a hangot, érti a szót”, mint Ágnes asszony, de nem fogja fel a szavak értelmét. Akaratán kívül mégis kimondja a titkot, hiszen a feltámadott Úr valóban „elvitte” a halott Mestert – mindörökre.

Nem elég látni és hallani a feltámadott Urat, ez még kevés ahhoz, hogy valóban találkozzunk vele. Egy szó kell, egy személyes néven szólítás, amely minden kétséget kizáróan csak őtőle jöhet, s amely egyben szívünk mélyéig megérint bennünket. Ez az igazi húsvéti esemény! Olyan benső történés, amely semmiféle külső igazolást nem igényel, amely az evidencia villámfényével világít meg mindent. Ilyenben részesült Tamás apostol is, akit az Úr felszólított: „Tedd ide ujjadat, és nézd a kezemet!”, s aki a sebhelyek érintésével már mit sem törődve kiáltott fel, Jézus lábához borulva: „Én Uram és én Istenem!”

Feltámadott Jézusunk, Te minket is a nevünkön szólítasz, egyenként, személyesen. Add, hogy belső érintésedre kilépjünk önsajnálatunkból, a tegnap világához való meddő ragaszkodásunkból, és új, élő kapcsolatba lépjünk Veled. Ne engedd, hogy ki akarjuk sajátítani a Veled való találkozás kegyelmét, hanem segíts, hogy a Tőled kapott isteni jelet úgy őrizzük meg szívünkben, hogy sietünk megosztani testvéreinkkel az örömhírt, amelyet ránk bíztál.

Nagyszombat

Nagyszombat

A virrasztás a hűség és állhatatosság kifejezése az élő Isten iránt, tehát alapvető evangéliumi magatartás. A Húsvét éjszakai virrasztás „minden vigíliának anyja”, a Szent Háromnap csúcspontja. Ezért semmiféle úgynevezett lelkipásztori szempont nem indokolhatja, hogy ezt a szent virrasztást délutáni vagy kora esti időpontban tartsák, amikor a nap még jócskán fenn van az égen – ebben az esetben nem is lehet virrasztásról beszélni.

A szertartás a templomon kívül, a tűzoltárnál kezdődik. A tűzoltárt a szabadban állítják fel, ezzel is jelezve, hogy Urunk megváltó áldozata és dicsőséges feltámadása nem szakrális helyen történt, hanem a profán térben, amely éppen őmiatta vált szentté. A tűz megáldása után az új tűz fényével vonul be az ünneplő közösség a templomba, halad végig a sötét templomhajón, míg a fény a szentélybe nem ér, s a gyertyát vivő diakónus háromszor egyre magasabb hangon énekli: „Krisztus világossága!” A lucernárium csúcspontja a Húsvét örömének meghirdetése, az Exsultet eléneklése. Az esztergomi rítus szerint ennek a hatalmas áldó imádságnak a keretében, az éneklést bizonyos pontokon megszakítva, a hívek szeme előtt „szerelte fel” a diakónus a húsvéti gyertyát: elhelyezte rajta a öt aranyozott tömjénszemet, rákarcolta az évszámot, az Alfát és az Ómegát – kifejezve ezzel, hogy Krisztusé az idő és az örökkévalóság –, majd megáldotta, megtömjénezte és meghintette szenteltvízzel, s kezdte osztani róla a fényt a híveknek. Mire az Exsultet éneklése véget ért, az egész templom gyertyafényben úszott. Ez az ősi magyar hagyományt őrző megoldás nem nehezen kivitelezhető, ugyanakkor a mai gyakorlatnál sokkal látványosabb, drámaibb, kifejezőbb.

Az olvasmányokat már a Krisztus világosságába vetett hit fényében olvassuk. Felidézzük Isten csodálatos tetteit, melyet az üdvösségtörténet folyamán végbevitt: a teremtést, Izrael kiválasztását, az egyiptomi fogságból való szabadulást, vagyis az első húsvétot, a próféták jövendöléseit, egészen a beteljesedésig, a keresztség szentségének kiszolgáltatásáig. A mai éjszaka egy titokzatos emmauszi út, ahol nem egyetlen szentírási szöveg ragyog fel az éjszakában lámpásként, hanem egyszerre az egész ószövetségi Szentírás fénybe borul a feltámadt Krisztus jelenléte miatt, aki Mózesen kezdve valamennyi prófétánál megmagyarázza, ami az Írásokban őróla szól. Csak a Krisztusba vetett hit fényénél és a kenyértörés eucharisztikus valóságában érthető meg mindez, s válik nyilvánvalóvá: „Hát nem ezeket kellett elszenvednie a Messiásnak, hogy bemehessen dicsőségébe?”

Az ősegyház Krisztus feltámadását a legérzékelhetőbben a keresztség Húsvét éjszakai ünnepi kiszolgáltatásában élte át. A negyvennapos felkészülés után íme, most elérkezett a szent pillanat, hogy a keresztelendők beletemetkezzenek Krisztus halálába, eltemetvén a régi embert, és vele együtt feltámadjanak az új életre. A liturgia mindig a teljes Egyház cselekvése. Nemcsak a földi, a még zarándokúton járó Egyház, hanem a mennyei, a dicsőséges Egyház is velünk együtt ünnepel. A Mindenszentek litániáját énekelve az Egyház teljessége borul le a Szentháromság egy Isten előtt, és könyörög a keresztelendőkért.

Igen kifejező a régi esztergomi szertartásrendben, hogy nem az Evangélium, hanem éppen az új, a beteljesedett életről szóló olvasmány után következett az életfakasztó forrás megnyitása, a keresztvízszentelés és a szent keresztség kiszolgáltatása. Hiszen csak a „beavatottak”, vagyis a megkereszteltek, megbérmáltak és a hittel áldozók „érthetik meg” a maguk teljességében az Írásokat, mert itt nem összefüggések értelmi felismeréséről van szó csupán, hanem arról, hogy Jézus Krisztus lángra lobbantja szívünket a Szentlélekkel, aki a feltámadás Lelke.

Ez a megvilágosítás és lángra lobbantás végigvonul az Egyház egész történelmén, valahányszor a Szentlélektől sugalmazott Írásokat a Szentlélek fényénél értelmezik. Őt jelképezi a tűz, amelyet a mai szertartás kezdetén megáld az Egyház, hogy erről gyújtsuk meg a húsvéti gyertyát, a Feltámadott jelenlétének látható jelét, valamint saját gyertyáinkat is, mert bennünk is él és világít a Jézust feltámasztó Lélek. Majd a keresztkút megáldásakor a tűz mintegy beleereszkedik a vízbe, e szent jelek által kinyilvánítva, hogy mindnyájan vízből és Szentlélekből születünk újjá.

Hálát adunk Neked, feltámadott Urunk, ezért a szent éjszakáért, melynek közepén az emmauszi tanítványok boldog és megrendítő felismerésével ülhetünk asztalodhoz, de nekünk nem kell visszasietnünk Jeruzsálembe, mert a szentmisén abban az apostoli közösségben vagyunk, ahol Péter vezetésével már teljessé vált a hitvallás. Áraszd ránk, kérünk, bőségesen Húsvétod kegyelmeit, s tégy minket feltámadásod hiteles tanúivá az emberek között.

Nagycsütörtök

Nagycsütörtök

Kedves Testvérek!

Az Egyház ünneplésének középpontjában a Szent Három Nap áll. Hitünk titkának, a megváltásnak ünnepe. Az egész teremtett világ és a történelem belemerül Isten szeretetének mélységébe. Nagycsütörtök az utolsó vacsora, az első szentmise, az első papszentelés emlékünnepe. A testvéri szeretetnek, a közösségnek és az egységnek az estéje. Templomunk ma az utolsó vacsorának a terme, ahol a pap Jézust jeleníti meg, a hívek pedig az apostolokat. Az ősegyházban a mai nap volt a bűnbánók visszafogadásának időpontja. Jézus megmossa lelkünket és kész arra, hogy testének és vérének vételével végleg beköltözzön hozzánk.

Az a húsvéti lakoma - a Pászka, - melyet Jézus is megünnepelt tanítványaival a szabadulás feletti örömben telt. Szentmisénken ezt az örömöt idézik fel a liturgia fehér színe, a virág, az orgonaszó, a felcsendülő Dicsőség, melyet a csengők hangja kísér.

Egyben megjelennek a fájdalom jelei is. Megrázó ellentétek feszülnek. Jézust azon az éjjelen fogják el, amikor szeretetének legnagyobb jelét adja. Elnémulnak a harangok, a csengők, nem szólal meg az orgona sem a feltámadásig. Mint a leölésre szánt bárány - így némulunk el mi is. Jézus elbúcsúzik barátaitól, feltárja előttük a szenvedés és a szeretet összefüggésének titkát. Megígéri a vigasztaló Szentlelket, aki Egyházzá alakítja a tanítványokat és minket is megtanít mindenre.

A székesegyházakban a püspök, a templomokban a pap megmossa a 12 apostolt jelképező tanítványa lábát, ahogyan Jézus is tette az utolsó vacsorán. Ez a szertartás nem erkölcsi példa az alázatról, hanem valódi kinyilatkoztatás: Isten így alulról, mint egy szolga tekint ránk. Isten Fia szolgává teszi magát. Szeretettel szolgáljatok egymásnak! A szertartást az Egyház egyik ősi szövegű imádsága kíséri: "Ahol szeretet és jóság, ott van Istenünk."

A hívek könyörgései során felidézzük Jézus nagycsütörtök esti imáját az Atyához: "Érettük könyörgök, és azokért akik szavukra hinni fognak bennem." A magunk terhei mellett egymás terheit is vigyük Isten elé, hiszen Jézus mondta: Amit ketten vagy hárman kértek az én nevemben, megkapjátok."

A mai szentmisén két szín alatt áldozunk. Krisztus vérének a vétele emlékeztessen arra, hogy nekünk is életünket kell adnunk testvéreinkért. Lemondva kényelmünkről, kedvetlenségünkről, megszokásainkról. A kiengesztelődés, az egység és az áldozatokkal járó szeretet szentségéhez járulunk.

Az Eukarisztiát nem helyezzük vissza a tabernákulumba, hanem a kereplők ünnepélyen hangja mellett az őrzési helyre visszük. A magányban várakozó, kiüresedett Jézust jelképezi az oltár lecsupaszítása: az oltárfosztás. Jézus minden emberi vigasztalástól távol, tanítványaitól elhagyottan várakozik a fájdalmas csendben. Ezt a csendet jelenti, hogy a mai szentmise végén nincs áldás.

Elkísérjük Jézust a Getszemáni kertbe, ahol vérrel verítékezése a viszonzatlanul maradt szeretet feletti bánatnak szól. Nemsokára bevonul Jeruzsálembe. Megkötözve, bűnözőként, az éjszaka sötétjében. A sötétség, a bűn, a megváltásra várakozás órái jönnek. Jézus kér: imádkozzunk vele együtt. Virrasszunk. Holnap Nagypénteken csendes elmélkedő napot tartunk Jézus megváltó kereszthalálára emlékezve.

Nagyszerda

Nagyszerda

Iz 50,4-9a; Mt 26,14-25
„Az Emberfia ugyan elmegy, amint meg van írva róla, de jaj, annak az embernek, aki az Emberfiát elárulja”

A nagyböjt és egyben a nagyhét megszokott módon végzett liturgiájában is Jézus Szentséges Szívének dúsgazdag világába próbálunk betekinteni. Nagyhétfői elmélkedésünk színtere Lázárék betániai háza volt. Környezete az apostolok kollégiuma, Lázár és két húga, a Lázár feltámasztását ünneplő vendégek, no meg a zarándokok tömkelege, akik a ház ablakán át figyelhették meg, hogy Jézus rendkívüli csodájával milyen boldoggá tett egy sereg embert. Viszont láttuk azt is, hogy Jézus maga is vágyódott a baráti szeretet megnyilvánulására a küszöbön álló szenvedése előérzetében. Ezt nyújtotta Mária nárdusz-kenete. Sötét fájdalmat okozott viszont neki ellenségei vérszomjas acsarkodása és Júdás aljas ajánlata ehhez. Nagykedden a „Jézus Szíve, a szeretet lángoló tűzhelye” volt elmélkedésünk témája. A gyakorlati és elméleti forrpont bemutatása után Jézus kettős esküvel bejelentette: „Egy közületek elárul engem”. (Jn 13,21) Ma Szent Máté evangéliumából merítjük az elmélkedés témáját. Ő Jézus egyik legnagyobb ajándékát, az Eukarisztiát ajándékozó húsvéti vacsorát állítja központba, de előtte és alatta, mint sötét viharfelhő holló szárnyait odaterjeszti Júdás árulását.Máté felidézi a betániai vacsoráról ellógott Júdás szörnyű tettét. Miután Jézus megvédte Mária szinte fejedelmi kenet-pazarlását, „ekkor egy a tizenkettő közül, akit karióti Júdásnak hívtak, elment a főpapokhoz, és azt mondta nekik: Mit akartok nekem adni, hogy átadjam őt nektek? Azok megígértek neki harminc ezüstöt. Attól fogva kereste a kedvező alkalmat, hogy elárulja őt”.(Mt 26,16) Jézusnak a vacsora hátralévő részében, mint szívét csipkedő keserű fájdalom munkált ez a látomás. Mellette a mindent odaadó, szívet melengető szeretet látványa, odébb a főpapi házban hideg kufár-alku az Ő bőrére istenemberi látomásban. Istent helyettesítő zsidó főpapok, és egy az újszövetségi legfőbb papok közül. Az alku tárgya: mennyit ér Jézus vére ellenségeinek? Jézus tudja, hiszen ötszáz évvel korábban Zakariás próféta már megjövendölte: „Erre ők harminc ezüstöt mértek ki béremül”. (Zak 11,12) Nagycsütörtök reggel, „a kovásztalan kenyerek első napján odamentek Jézushoz a tanítványok, és azt mondták: Hol akarod, hogy elkészítsük neked a húsvéti vacsorát? Ő azt felelte: Menjetek el a városba ehhez és ehhez, és mondjátok meg neki: A Mester üzeni: az én időm közel van, tanítványaimmal együtt nálad fogom megtartani a húsvétot. A tanítványok úgy tettek, ahogy Jézus megparancsolta nekik, és elkészítették a húsvéti vacsorát. Amikor beesteledett, asztalhoz ült a tizenkettővel. Miközben ettek, így szólt: Bizony, bizony mondom nektek, egy közületek elárul engem”. (Mt 26,17-21) Mind a tizenketten ott voltak az első csodálatos kenyérszaporításon és utána a kafarnaumi zsinagógában, ahol Jézus megígérte, hogy sokkal jelentősebb ajándékra készül: az árpakenyér helyett mennyei kenyeret fog adni nem tízezer embernek, hanem az egész történelemnek. Lelkes fogadtatás helyett akkor a legtöbb hallgatója otthagyta Jézust. Most perceken belül önmagát akarja adni a kenyér és bor színe alatt. De mielőtt ez bekövetkezik, a maradék tizenkettőből egytől örökre elbúcsúzik. Attól, aki eladta a lelkét a sátánnak. Jézusnak pedig ez az egy is rettenetesen fáj.

Nagykedd

Nagykedd

A veszteség közelebb hoz egymáshoz – Orosz ortodox nyilatkozat a Notre-Dame-ot pusztító tűz kapcsán

A párizsi Notre-Dame-ot pusztító tűz miatt érzett fájdalom közelebb hozza egymáshoz az ortodoxokat és a katolikusokat, egyben olyan jel, amelyet értelmezni kell – mondta Nyikolaj Balasov esperes, az orosz ortodox egyház külkapcsolati osztályának helyettes vezetője a TASZSZ hírügynökségnek nyilatkozva.

Nyugaton ma van a nagyhét első napja. Nagy veszteség a Notre-Dame pusztulása, szörnyű jel, amelyet még teljes egészében fel kell fognunk, amely éles fájdalmat okoz, együttérzéssel tölti meg szívünket, közelebb hozva bennünket nyugati keresztény testvéreinkhez – fogalmazott Balasov.

Kiemelte, hogy az oroszok történelme és lelke is kötődik „a Krisztus-hit ezen ősi erődjéhez”, amely kialakította azt az Európát, amely számukra „kifejezhetetlenül drága és amely még a legeredetibb orosz gondolkodók számára is a szent csodák országát jelentette”.

Isten anyja oltalmazza a Nyugat keresztényeit a gyász ezen óráiban – kívánta.

*

Hatalmas tragédia ez Franciaország és az egész világ számára, mert a párizsi Notre-Dame a francia történelem jelképe, de bizonyos értelemben Európa szimbóluma is – jelentette ki ugyancsak a TASZSZ-nak Mihail Svidkoj nemzetközi kulturális együttműködésért felelős elnöki biztos, aki kifejezte Moszkva készségét a segítségnyújtásra a „világkultúra nagyszerű remekművének” helyreállításában.