Püspöki körlevél a Hit évéhez

A püspöki kar körlevelet tett közzé a hit évének kezdete alkalmából, amelyet október 14-én, vasárnap minden templomban felolvasnak.

Kedves Testvérek!
   
Szentatyánk, XVI. Benedek pápa meghirdette a hit évét, amely 2012. október 11-től 2013. november 24-ig, Krisztus Király ünnepéig tart. 50 évvel ezelőtt, 1962. október 11-én nyitotta meg ugyanis Boldog XXIII. János pápa a II. Vatikáni Zsinatot. Ez a nap akkor Szűz Mária Istenanyaságának ünnepe volt. Ehhez a dátumhoz kapcsolódik egy másik fontos esemény, amelyre a Szentatya hivatkozik. Boldog II. János Pál pápa 20 évvel ezelőtt adta ki a „Katolikus Egyház Katekizmusát”, mint a II. Vatikáni Zsinat egyik gyümölcsét, „hogy a hit szépségét és erejét minden hívőnek bemutassa” (Porta fidei, 4).

Mit szeretne elérni a Szentatya a hit évével? A hit kapuja kezdetű apostoli levelében írja, hogy „Újra fel kell fedeznünk a hit útját, hogy egyre világosabban meg tudjuk mutatni a Krisztussal való találkozás örömét és mindig megújuló életerejét” (Porta fidei, 2). Ugyanis – ahogy írja – „nem fogadhatjuk el, hogy a só ízét veszítse, sem azt, hogy véka alá rejtsük a világosságot” (Porta fidei, 3).

A kereszténységet ma sajnos a hagyományosan keresztény országokban is sokan csak szociális, kulturális vagy politikai szempontból tekintik, és legfeljebb szép szokást látnak benne. A kereszténység hajnalán, Szent Pál korában a vallást az akkori pogány gondolkodók is szokásnak tartották, és ezzel elősegítették a pogány vallások megszűnését, mert életet, hitet nem lehet tartósan szokásra építeni, hanem csak az igazságra. A Szentatya, XVI. Benedek pápa az 1967-ben, teológus professzorként írt, Bevezetés a keresztény hit világába című könyvében hivatkozott Tertullianusra, a második-harmadik században élt teológusra, aki szerint: „Krisztus igazságnak, nem pedig szokásnak nevezte magát.” Ezzel valóságos forradalom történt a hit világában: a kereszténység ugyanis nem szokásra építette a hitét, hanem az igazságra: Krisztusra. A keresztény vértanúk sem egy szokásért adták oda az életüket, hanem az Igazságért: Krisztusért. A mi hitünk is csak Krisztusra, az Igazságra épülhet, és csak a vele való élő kapcsolat adhatja meg azt a szívbéli örömet, amit sugározni tudunk a világban. De hogy a hit örömét sugározni tudjuk, először nekünk kell megújulni hitünkben.

A Szentatya októberre összehívta Rómába a Püspöki Szinódust, amelynek a témája: Az új evangelizáció a keresztény hit továbbadása érdekében. A világ összes püspöki konferenciájának küldöttei a Szentlélek megvilágosító kegyelmét kérve vitatják meg az evangélium hirdetésének mai kihívásait. Tapasztaljuk ugyanis, hogy olyan népek körében is, ahol hosszú évszázadok vagy akár ezer év óta is jelen van a Katolikus Egyház, sokan vagy hitetlenek, vagy egyáltalán nem tudnak semmit Jézus Krisztusról. Talán könnyebb elmenni egy olyan országba Krisztust hirdetni, ahol még soha nem hallottak Róla, mint egy hagyományosan keresztény környezetben, ahol sokan azt mondják: „ezt már hallottuk, ezt már ismerjük”, de valójában sem nem ismerik, sem komolyan nem gondolkodtak el róla. Aki azonban komolyan veszi, aki hisz Krisztusban, az Igazságban, annak számára a mi katolikus hitünk ma is az élet, az örök élet boldogító forrása.

Mit jelent a Jézus Krisztusba vetett hit, amit a hit évében szeretnénk elmélyíteni és élővé tenni? A hit mindenekelőtt személyes találkozás Istennel. Az ember nem egy arcnélküli végső okban hisz, nem egy világmagyarázatban vagy ideológiában, hanem a személyes Istenben. Paul Claudel foglalta így össze megtérését: „elindultam valaminek a keresésére, és íme VALAKI lettél számomra, Istenem.” A találkozás mindig Istentől indul el. Ő adja a kegyelmet, és Ő szólít meg az Egyház igehirdetése által. Szent Pál szerint: „A szívbéli hit megigazulásra, a szájjal való megvallás pedig üdvösségre szolgál” (Róm 10,10). Szentatyánk, XVI. Benedek pápa így tanít: „A szív azt jelenti, hogy a hitre jutás első aktusa Isten ajándéka és a kegyelem műve, amely hat és átformálja a személyiség mélyét” (Porta fidei, 10). Szent Lukács írja az Apostolok Cselekedeteiben, hogy Filippiben egy bizonyos Lídiának „az Úr megnyitotta a szívét arra, amit Pál mondott” (16,14), vagyis a hit tartalmának ismerete önmagában még nem elég. Szükséges, hogy a szívet – vagyis az emberi személy szentélyét – megnyissa a kegyelem, hogy lásson és értse, miről szól valójában Isten hirdetett szava. Tehát a személyes találkozás a kegyelem és az igehirdetés révén az első. Aki ezután rábízza magát Istenre, Krisztusra, az elfogadja az általa adott kinyilatkoztatást is, amelyet szájjal kell megvallani, hirdetni és az életével tanúsítani.

A hit a legszemélyesebb aktus, ugyanakkor közösségi is. Az Egyház hitében részesülünk a keresztség szentségében, így leszünk Isten népének tagjai, hogy elnyerjük az üdvösséget. A „hiszek”, amit a kereszteléskor személyesen megvallunk, az Egyház hite. A „hiszünk”, amit a liturgiában közösen imádkozunk, szintén az Egyház hite. A II. Vatikáni Zsinat azt írja a hitről: „A kinyilatkoztató Istennek ’a hit engedelmességével’ tartozunk. Ezzel az ember szabadon Istenre bízza egész önmagát, ’értelmével és akaratával teljesen meghódol a kinyilatkoztató Isten előtt’, és önként elfogadja a tőle adott kinyilatkoztatást” (Dei Verbum, 5). Mivel a kinyilatkoztatás nem az ember istenkeresése, hanem Isten embert kereső lehajló szeretete, azért a keresztény hit nem akármilyen emberi hiedelem, hanem Isten kinyilatkoztatására adott hívő válasz. A kinyilatkoztatás az Egyház igehirdetése, Szentírása, imája, szentségei, különösen is a Szent Eucharisztia révén jut el hozzánk, így keresztény hitünk elválaszthatatlan Jézus Krisztus Egyházától. Az apostolokra épülő katolikus keresztény egyháznak szól Jézus kijelentése: „...tegyétek tanítványommá mind a népeket! Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevére, és tanítsátok meg őket mindannak a megtartására, amit parancsoltam nektek. S én veletek vagyok mindennap, a világ végéig” (Mt 28,19-20).

A hit évében tehát egyre jobban meg kell ismernünk Jézus Krisztust, Katolikus Egyházát, a Szentírást, a szentségeket, az Egyház imáit, hogy megújuljunk hitünkben. Így felfedezzük, hogy hitünk nem elmélet, hanem személyes találkozás Istennel, aki az Egyházban él. Egyházunk liturgiája és a szentségek teszik hatékonnyá hitünk megvallását, és adják a kegyelmet a tanúságtételhez. Erkölcsi életünk (is csak) akkor éri el tökéletességét, ha kapcsolatban van a hittel, a liturgiával, az imádsággal (vö. Porta fidei, 11). Mindezt csodálatosan tárja elénk a II. Vatikáni Zsinat tanítása, valamint a Katolikus Egyház Katekizmusa, amelyről Boldog II. János Pál pápa írta, hogy: „igen fontos segítség lesz az egész Egyház megújításának a munkájában… Hatékony és törvényes eszköz (…) az egyházi közösség szolgálatára, mint a hit tanításának biztos normája” (Porta fidei, 11 idézi a „Fidei Depositum”-ból).

A hit éve különösen is rávilágít a gyermekek és fiatalok hitoktatásának fontosságára, katolikus egyházi iskoláink értékére és a hit ismeretében való állandó előrehaladásra a felnőttek és a családok körében is.

Lelkipásztorainkat külön is buzdítjuk és bátorítjuk, hogy sorozatos előadásokban, katekézisekben ismertessék meg katolikus hitünk tanításának tartalmát, és különféle lelki programokban (így pl.: szentóra, misszió, zarándoklat, lelkigyakorlatok stb.) kérjék a plébániai közösségek számára a hit drága ajándékának megértését, megőrzését, megélését. Ebből az élő hitből fakad majd a karitász, a szeretetszolgálat tanúságtétele is. Ahogy a Szentatya írta: „A szeretet nélküli hit terméketlen, míg a hit nélküli szeretet kétségek között vergődő érzelem marad” (Porta fidei, 14). A hit örömének sugárzása, továbbadása révén tesszük a legnagyobb szolgálatot a minket körülvevő világ számára is.

Az apostolokhoz hasonlóan visszük kérésünket Mesterünkhöz és az egész Egyházzal, Róma püspökével együtt kérjük: „Uram, növeld bennünk a hitet” (Lk 17,5). Ezért imádkozunk most, hogy a Szentlélek felélessze bennünk az élő hitet Jézus Krisztusban, akit az Atya küldött a világba az emberek üdvözítésére. Hitünk váljék szerető bizalommá az Egyház megújulására. „A Hit évében a kegyelem ezen idejét Isten Anyjára bízzuk,” – írja a Szentatya – „akit ’boldognak’ mondunk, ’mert hitt’ ” (Porta fidei, 15). Ámen.


Budapest, 2012. október 8.
a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia

A Hit Éve elkezdödött!

URBIS ET ORBIS

R E N D E L E T

A szent búcsúk adományával gazdagodnak

a Hit Éve folyamán végbevitt különféle jámbor cselekedetek

A II. Vatikáni Zsinat ünnepélyes megnyitásának ötvenedik évfordulóján, amely zsinatnak Boldog XXIII. János pápa „fő feladatként jelölte meg a keresztény tanítás értékes hitletéteményének gondosabb őrzését és kifejtését, hogy így hozzáférhetőbb legyen Krisztus hívei és a jóakaratú emberek számára” (II. János Pál pápa, Fidei Depositum apostoli konstitúció, 1992. október 11, AAS 86 [1994] 113), XVI. Benedek pápa kijelölése alapján kezdetét veszi egy olyan év, amelyet az igaz hit megvallásának és helyes értelmezésének szentelünk, a Zsinati Dokumentumoknak és a Katolikus Egyház Katekizmusa cikkelyeinek olvasása, vagy még inkább jámbor átelmélkedése révén. A Katekizmust Boldog II. János Pál pápa adta ki a Zsinat kezdetének harmincadik évfordulóján, pontosan azzal a céllal, hogy „a Zsinat tanítását elmélyítve a hívek jobban kötődjenek ahhoz és ez elősegítse megismertetését és alkalmazását” (Uo. 114).

Már az Úr 1967. évében, Szent Péter és Pál apostol vértanúságának tizenkilencedik centenáriumának emlékére is ehhez hasonlóan meghirdette a Hit Évét Isten szolgája, VI. Pál pápa, hogy „a hit ünnepélyes megvallása révén megmutassa, mennyire fontos, hogy az évszázadok alatt kialakult hitvallást, amely minden hívő öröksége, újra meg újra megerősítsük, kifejtsük, annak érdekében, hogy a múlttól igen eltérő történelmi körülmények között is érvényesnek bizonyuljon” (XVI. Benedek pápa, Porta fidei apostoli levél, 4).

Jelen korunkban, amely annyi mély változást hoz az emberiség számára, Szentatyánk, XVI. Benedek a Hit Évének meghirdetésével arra kívánja felszólítani Isten népét, amelynek egyetemes pásztora, valamint az egész világ valamennyi püspökét, hogy „egyesüljenek Péter utódával a kegyelem ezen idejében, amelyet az Úr kínál nekünk, hogy emlékezzünk meg a hit drága ajándékáról” (Uo., 8).

Minden egyes hívő „alkalmat kap rá, hogy megvallja hitét a feltámadott Krisztusban… az egész világ minden székesegyházában és minden templomában, az otthonokban és a családokban, hogy mindenki átérezze a sürgető szükséget, hogy jobban megismerje és a következő nemzedékeknek továbbadja az örök hitet. A szerzetes közösségek, a plébániák, az Egyház minden közössége, legyen bár ősi vagy új, módot fog találni ebben az esztendőben, hogy nyilvánosan hitvallást tegyen” (Uo).

Ezen felül minden hívő, egyénileg és közösségileg is meghívást kap, hogy nyíltan megvallja a hitét a többiek előtt a mindennapi élet különféle körülményei között: „Az ember társas természete viszont igényli, hogy belső vallási aktusait külsőleg kifejezze, vallási téren másokkal kapcsolatot teremtsen, és vallását közösségi formában vallja meg” (Dignitatis humanae nyilatkozat, 1965. december 7: AAS 58 [1966], 932).

Minthogy elsősorban az a célunk, hogy – amennyire ez ezen a Földön egyáltalán lehetséges – a lehető legjobban kifejlesszük magunkban az életszentséget és a lélek tisztaságát, ehhez nagyon hasznos segítséget nyújthatnak a szent búcsúk, amelyeket az Egyház, a Krisztustól ráruházott hatalom segítségével, felkínál mindazoknak, akik a megfelelő hozzáállással teljesítik azokat a sajátos előírásokat, amelyek elnyerésük feltételei. „A búcsú révén – tanította VI. Pál – az Egyház, felhasználva a Krisztus által végbevitt üdvözítés szolgáló leánya voltát, meghirdeti a hívek számára Krisztus és a szentek közössége teljességében való részvétel lehetőségét, bőven kínálva számukra alkalmat az üdvösség elérésre” (Apostolorum Limina apostoli levél, 1974. május 23: AAS 66 [1974] 289). Ebben nyilvánul meg az „Egyház kincse”, amelyet jelentős mértékben növelnek „a boldogságos Istenanya és minden kiválasztott érdemei, a legelső igaztól az utolsóig” (VI. Kelemen, Unigenitus Dei Filius bulla, 1343. január 27).

Az Apostoli Penitenciária, amelynek feladata a búcsúk megadását és használatát szabályozni, valamint buzdítani a hívek lelkét, hogy helyesen fogják fel és táplálják ezek elnyerésének vágyát, miután erre felkérte az Új Evangelizáció Előmozdításának Pápai Tanácsa (a Hittani Kongregáció által kiadott Lelkipásztori iránymutatással kiegészített jegyzék a Hit Évére alapján), az alábbiakat határozta meg a búcsúk adománya elnyerésére a Hit Évében, a Pápa gondolatának megfelelő módon, abból a célból, hogy a hívek mindinkább törekedjenek a Katolikus Egyház tanításának megismerésére és megszeretésére, és abból minél bővebb lelki gyümölcsöket nyerhessenek.

A Hit Évének teljes időtartama alatt, vagyis 2012. október 11-től 2013. november 24-ig teljes búcsút nyerhetnek a saját bűneik miatti időleges büntetés alól Isten irgalmából, amit az elhunyt lelkekért is felajánlhatnak, mindazon hívek, akik valódi bűnbánatot tartottak, kellőképpen meggyóntak, szentségi áldozáshoz járultak és imádkoztak a Szentatya szándékára,

a.      – minden alkalommal, ha legalább három alkalommal részt vesznek az igehirdetésen a szent missziók alkalmával, vagy legalább három előadást meghallgatnak a II. Vatikáni Zsinat dokumentumairól és a Katolikus Egyház Katekizmusának cikkelyeiről, bármely templomban vagy alkalmas helyen;

b.      – minden alkalommal, ha zarándoklat formájában meglátogatnak egy pápai bazilikát, egy keresztény katakombát, egy székesegyházat, egy, az ordinárius által a Hit Évére kijelölt szent helyet (például a Basilica Minor­-ok valamelyikét, valamely Mária-kegyhelyet, a szent apostolok vagy védőszentek valamely kegyhelyét) és itt részt vesznek valamilyen liturgikus imádságon, vagy legalább megfelelő időt eltöltenek ott összeszedetten, jámbor elmélkedéssel, amit a Miatyánk, a Hiszekegy bármely hivatalos formája, valamint a Szűzanyához, az apostolokhoz vagy a védőszentekhez szóló fohász elimádkozásával fejeznek be;

c.      – minden alkalommal, az ordinárius által a Hit Évére meghatározott napokon (például az Úr, a Szűzanya, a szent apostolok és védőszentek ünnepein vagy Szent Péter székének ünnepén), ha bármely szent helyen részt vesznek egy ünnepélyes szentmisén vagy zsolozsmán, s ezen felül elimádkozzák a Hiszekegyet, annak bármely hivatalos formájában;

d.      – a Hit Éve bármely szabadon megválasztott napján, amikor hívő módon meglátogatják a keresztelőkápolnát vagy más egyéb helyet, ahol elnyerték a keresztség szentségét, amennyiben itt megújítják keresztségi fogadalmaikat, annak bármely hivatalos formájában.

A megyéspüspökök és eparchák, s mindazok, akik jog szerint egyenlő rangban állnak velük, ezen idő legalkalmasabb napján, a legkiemelkedőbb ünnepen (például 2013. november 24-én, Krisztus Király ünnepén, amellyel bezárul a Hit Éve) kioszthatják a pápai áldást a teljes búcsúval, amelyet mindazok a hívek élvezhetnek, akik jámborul fogadják ezt az áldást.

Azok a hívek, akik valódi bűnbánatot gyakoroltak, ám súlyos okból nem tudnak részt venni az ünnepi eseményeken (főként a szerzetesnők, akik örök klauzúrában élnek, a remeték és anakoréták, a bebörtönözöttek, az idősek, a betegek, és mindazok, akik kórházakban vagy egyéb ápolási központokban folyamatos szolgálatban állnak a betegek mellett…) elnyerhetik a teljes búcsút ugyanezen feltételek mellett, ha lélekben és gondolatban egyesülnek a jelenlévő hívekkel, különösen azokban a pillanatokban, amikor a Szentatya vagy a megyéspüspökök szavait közvetíti a televízió, illetve a rádió, s otthonukban vagy azon a helyen, amelyet akadályoztatásuk okán nem tudnak elhagyni, elimádkozzák a Miatyánkot, a Hiszekegyet, annak bármely hivatalos formájában és más fohászokat, a Hit Éve célkitűzéseinek megfelelően, valamint felajánlják szenvedéseiket vagy saját életük szükségeit.

Azon célból, hogy a bűnbánat szentsége és az isteni bűnbocsánat elnyerése a Kulcsok hatalma által lelkipásztori tekintetben könnyebben elérhetővé váljon, felkérjük az egyes helyek ordináriusait, hogy engedjék át a székesegyházakban és a Hit Évére erre kijelölt templomaikban az ott gyóntató kanonokoknak és papoknak azokat az engedélyeket, amelyek egyébként nekik vannak fenntartva (a keleti egyházak híveinek tekintetében a CCEO 728. kánonja 2. § szerint, esetleges fenntartás esetén a 727. kánon szerint, kizárva innen természetesen a 728. kánon 1.§-ában foglalt eseteket; a latin egyház hívei tekintetében a CIC 508. kánonjának 1. §-a szerint).

A gyóntatók, miután felhívták a hívek figyelmét azon bűnök súlyosságára, amelyeket a fenntartás vagy a törlés érint, határozzanak meg megfelelő szentségi penitenciát, amelyek a híveket a lehető legnagyobb mértékben a tartós megbánás állapotára vezetik és az esetek természetétől függően, rájuk kényszeríti az esetlegesen okozott botrányok és károk helyrehozatalát.

Végezetül a Penitenciária nagyon ajánlja az excellenciás püspök uraknak, akik a háromszoros munus (tanítás, vezetés, megszentelés) letéteményesei, hogy legyen gondjuk arra, hogy világosan elmagyarázzák híveiknek az itt a hívek megszentelése érdekében felsorakoztatott alapelveket és intézkedéseket, különös tekintettel az adott hely, kultúra és hagyományok körülményeire. Az egyes népek karakterének minél inkább megfelelő katekézis világosabban és az értelem számára élőbb módon tárhatja fel ezeket, hogy a szívekben erősebben és mélyebben meggyökerezhessen a vágy erre a különleges adományra, amelyet az Egyház közvetítésével elnyerhetnek.

A jelen rendelet érvényessége kizárólag a Hit Évére szól, bármilyen ezzel ellentétes intézkedés ellenére.

Kelt Rómában, az Apostoli Penitenciárium székhelyén, 2012. szeptember 14-én, a Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepén

Manuel Monteiro de Castro bíboros

legfőbb penitenciárius

Mons. Krzysztof Nykiel

ügyvivő

B év 27. hét szerdája Borgia Szent Ferenc emléknapja

B év Évközi 27. hét szerdája

Borgia Szent Ferenc emléknapja

Sohasem szerettem kapkodni, vagy rohanni, főleg nem szentmise előtt, de ma mégis így történt. Ennek ellenére nem késtem el, sőt nem is késtem le semmiről sem. János apát autója ugyan már ott állt a paplak feljáróján, de a templomban még csak a személyzet tartózkodott. A vasárnap beígért gyóntatás még egyik oldalról sem indult be. Pedig jómagam is erre számoltam, hiszen többszöri vasárnapi mulasztásom miatt hetek óta nem tudtam áldozni. A várakozás idejét felhasználtam arra, hogy beállítottam a misekönyveket, beszéltem a kántornővel, majd felkészültem a szentgyónásra. Csupán hárman-négyen vettük igénybe az Egyháznak ezen szolgáltatását, de ezek közül csak én voltam az, aki a hétvégén zarándoklaton veszek részt. A mai megemlékező szentmisét a pár évvel ezelőtt elhunyt Sümegi József és elhunyt szüleinek lelki üdvéért mutattuk be. Fia Sümegi József templomunk diakónusa, kicsit késve, de azért megérkezett, így elhárult minden akadály a szentmise bemutatása elöl. A hétköznapi nap ellenére közel negyvenen gyűltünk össze a Szent Vér Kegytemplomban, ahol a vörös fény káprázatos fénnyel világította meg a főoltár felett függő élet nagyságú Jézus Krisztust, aki a kereszten függőt, de még élt és szemeit az Atyához az égre emelte. A szentmisét János apát mutatta be, a szentleckét Lörinc Szabolcs olvasta fel, aki az utóbbi időben kedvet kapott ehhez, az evangéliumot József diakónus olvasta fel, a könyörgéseket én tártam a hívek elé. Végre ismét áldozhattam, amely óriási lelki megkönnyebbülést jelentet. A szentmise végén még rövid megbeszélést tartottunk a sekrestyében. Megköszöntöttem János apátot, aki a napokban töltötte be 72. élet évét. Megbeszéltük, hogy hamarosan pálinkát fog desztilláltatni borból. Aztán még szó volt a bátaszéki kántor 40. születésnapi bulijáról, amelyet titokban szerveztek. A mi kántorunk Julika rendelt egy kis ajándékot egy ismerősénél nálam, majd Isten segedelmével hazaindultunk. Otthon átgondolva a napot a következő következtetésekre jutottam: Simone Weil írja a miatyánkról szóló elmélkedése végén, hogy akinek csak akár egyetlenegyszer is sikerül ezt az imádságot szívből, teljes figyelemmel elmondania, érzékelhetően megváltozik az élete. Szükség van akkor egyáltalán mai kérő imádságra a miatyánkon kívül? Annak, aki képes szüntelenül az egy szükségesre figyelni, annak talán nincs, de nekünk, akiket sok minden nyugtalanít, fontos lehet, hogy kéréseinket megfogalmazzuk, és az Atya elé terjesszük. A kérő imádság arra való, hogy először is szembesítsen vágyainkkal. Csak azért imádkozhatunk kitartóan, amit igazán akarunk. Csak ezután hangozhat el ajkunkról hitelesen a szó, mely az ügyet Istenre bízza, beemelve a miatyánk világába: Legyen meg a te akaratod! 

 

 Uram, Jézus! Amikor a szentmisében a te szavadat hallgatom, a te irántam való szeretetedre gondolok. Amikor áldozatod megújul az oltáron, ismét csak a te végsőkig elmenő szeretetedre tudok gondolni. Amikor pedig a szentáldozásban magamhoz veszem Testedet, akkor értem meg igazán, hogy mennyire szeretsz engem!

 

B év Évközi 27. vasárnap hirdetései

B év Évközi 27. hetének hirdetései:

Vasárnap

16 órakor Rózsafüzér imádság és Litánia a Somosi Nagyboldogasszony-kápolnában.

Szerda

16 órakor gyóntatás a zarándoklaton résztvevők számára.

17 órakor felajánló Szent mise Sümegi József és elhunyt szülők emlékére.

Szombat

00 órakor a Bátai zarándokok gyülekezője a buszmegállókban, ahonnan Maria zell-i útra indulnak. Hazaérkezés várhatóan este tíz órakor.

Vasárnap

10 órakor a Szent Vér Kegytemplomban évközi 28. vasárnapi szentmise.

16 órakor Rózsafüzér imádság és Litánia a Somosi Nagyboldogasszony-kápolnában.

 

 

Boldog Kalkuttai Teréz szűz

Krisztus bennetek a megdicsőülés reménye.



2011.09.05. hétfő



Kétszeres közösség.



A katolikus vallás tanítja, hogy „a mi közösségünk ugyanis közösség az Atyával és a Fiúval, Jézus Krisztussal”.Minket, akik nem lehettünk Jézus földi életében tanítványai, nem élhettünk vele állandó közösségben, a mai asszonyok közül senki sem tud anyagi többletéből Jézus és tanítványai szükségleteiről gondoskodni, nem vagyunk kizárva ebből az isteni közösségből? Nem. A tanítás egysége, a hit fegyelmének közössége, a szentségek kegyelmeinek közössége biztosít bennünket, hogy mi is az ő teljességéből merítünk. A legfontosabbat az Atya és a Fiú közösen kigondolt csodálatos ajándéka, az Eukarisztia biztosítja. Általa ugyanis szívünkbe száll az Isten Fia szent Testével, amelyben egész embersége jelen van, de jelen van az egész istensége is elválaszthatatlanul. Ilyen közösséget sem kigondolni, sem megvalósítani nem tud senki más. Az istenség viszont közös az Atya, Fiú és Szentlélek között, tehát ez a közösség tökéletes és egymással is összefűzi a hívő és áldozó katolikusokat.Nagy baj, hogy a hívők között is kevés az öntudatos testvér. Ehhez ugyanis kell a közösségi tudat ápolása. Segítsünk ezen a hibán!

Szent Rozália

Emberfia! Téged őrállóvá tettelek Izrael házában.



2011.09.04. vasárnap



Az igaz taps.



Amikor az apostolok visszatértek igehirdető és gyógyító körútjukról, nagy örömmel számoltak be Jézusnak elért eredményeikről. Legjobban az lelkesítette őket, hogy „még az ördögök is engedelmeskednek nekünk a te nevedben”. (Lk 10,17) Ennek nyilván Jézus is nagyon örült, hiszen a világ fejedelme ellen indultak hadjáratra. Mégsem ezt emeli ki dicséretként: „Láttam a sátánt. mint a villám, úgy zuhant le az égből. Íme, hatalmat adtam nektek, hogy kígyókon és skorpiókon járjatok, s minden ellenséges hatalmon, és semmi sem fog ártani nektek. De ne annak örüljetek, hogy a lelkek engedelmeskednek nektek, hanem annak örüljetek, hogy nevetek fel van írva a mennyben” (18-20) Szerencsére Magyarországon nem divat a templomi taps. A munkánk eredménye ilyen gyorsan nem szokott jelentkezni. Az igazi sikert az jelent számunkra, ha valakit sikerül meggyőzni arról, hogy a saját életének a célja ne valamilyen érzékelhető fizetség legyen, mert tudjuk, hogy a meg nem fizetett tudás-öröm- és boldogságszolgálatok bízhatnak abban, hogy majd ezek a jótettek viszonzásul megkapják az örök élet boldogságát. Aranyszájú Szent Jánosnak igaza van abban, hogy a szeretet gyarapodása, a boldog családi élet, a családok szaporodása az jelzi, hogy eredményes az Isten igéjének hirdetése. Ha híveinknek négyszemközt van visszajelzése arról, hogy a szentbeszéd milyen hatással volt az ő lelkiéletükre, nagyon jónak találom Különösen az megnyugtató, ha a hittani tudást gyarapíthattuk, ha a fogalmakat tisztán értik a híveink, mert az Isten országa az igazság és szeretet világa, és az igazság csak tiszta fogalmakkal ismerhető meg.

Elmélkedés a Család évében CCXXXV.

Elmélkedés a Család évében
II János Pál pápa apostoli buzdítása alapján
CCXXXV.



Sára imája.



Tóbittal azonos időben ért Sára is az elkeseredés tetőfokára. Fölment apja felső szobájába, hogy véget vessen életének, mert a cselédlányuk valamiért megorrolt rá, és vádolta kegyetlenül: „Te ölted meg férjeidet! Íme, már hetet adtak hozzád, és egyikkel sem volt szerencséd. Miért büntetsz minket férjeid miatt, mivel meghaltak? Menj utánuk te is, ne lássunk tőled soha se fiút, se leányt!” (Tób 3,8-9) Igen, ezt kikerüli,- gondolta. De amikor felért, elgondolkodott: „Ne gyalázzák esetleg érte apámat, és mondják: Egyetlen kedves lányod volt, és felakasztotta magát, és idős atyámat szomorúsággal viszem az alvilágba. Helyesebb lesz, ha nem akasztom fel. magamat, hanem kérem az Urat, hogy haljak meg és ne halljam már a gyalázkodást életemben. És ez után az ablaknál kitárt karral fohászkodott, és ezt mondta: Légy áldott, Uram, irgalmas Isten, legyen áldott a szent és tiszteletreméltó neved mindörökké. Áldjon téged minden műved örökké. És most Uram, feléd irányítom arcomat és tekintetemet. Add meg, hogy elhagyjam a földet, és ne halljam a gyalázkodásokat. Te tudod Uram, hogy tiszta maradtam a férfi minden tisztátalanságától, és nem szennyeztem be nevemet, se atyám nevét fogságom földjén. Egyedüli lánya vagyok atyámnak, nincs más gyermeke, aki örökölhetne utána. Nincs testvére sem közeli rokona, aki miatt meg kellene maradnom, hogy felesége legyek. Hét férjet már elvesztettem, mi értelme van még az életemnek? De ha nem akarod elvenni az életemet, Uram, tekints rám és könyörülj rajtam, ne kelljen több gyalázatot elviselnem”. (10-15)