Évközi 2.hét hétfő

Évközi 2.hét hétfő

Zsid 5, 1-10; Mk 2,18-22

„Minden főpapot az emberek közül választanak, és az emberekért rendelnek az Istennel kapcsolatos dolgokban”

Az emberiség kialakulása lassú ütemben történt. Ádám és Éva mellé sorakozni kezdtek a gyermekeik. Így jött létre a családjuk. Aztán új házasságok keletkeztek, kialakult a rokonság, a nemzetség. Idővel szétszóródtak, a nemzetségekből népek alakultak. Ezek a kis és nagyobbodó közösségek nemcsak egyéneikben, de közösségeikben is Istenhez tartoztak. Az Istentől való függőségük, a vele való kapcsolatuk a családfőn, majd a nemzetségfőn keresztül valósult meg. Ők voltak a család majd nemzetség papjai. Az ember Istentől való függőségét nem kellett indokolni. A kezdet, az ember teremtett volta nagyon közel volt, szinte karnyújtásnyira. Ezért az ember a maga és családja létét, jó-létét igyekezett megköszönni Teremtőjének. Átérezte, hogy önmagával, övéivel és anyagi javaival Istennek tartozik. A munkája gyümölcseiből vett mintát adta hálája jeléül Urának. Ezt az ajándékot elégette, amint mondta: áldozatul adta. A Szentírás, mint az ősszülőktől átvett szokást mutatja be fiaik, Káin és Ábel áldozatában. (Ter 4) Az ember nem kényszeríthette Istent áldozata elfogadására. Isten jó Atyja volt akkor is övéinek, de az áldozat bemutató szívét nézte. Amikor Ábrahám családja néppé alakult, Isten szövetséget kötött vele. Akkor már ezt a közösséget fogadta el az Úr a maga családjának. A papi és főpapi tisztségre Isten akarata adta a kinevezést, mint a minap már átelmélkedtük. „Mert minden főpapot az emberek közül választanak, és az emberekért rendelnek az Istennel kapcsolatos dolgokban, hogy Isten elé vigye ügyeiket, hogy ajándékokat és áldozatokat mutasson be a bűnökért. Részvéttel tud lenni a tudatlanok és tévelygők iránt, mert ő maga is körül van véve gyöngeséggel, s így, miként a népért, úgy önmagáért is áldozatot kell bemutatnia a bűnökért”. (Zsid 5, 1-3) a zsidó nép papi rendjét Isten egészen váratlanul Izrael harmadik fiának, Lévinek a törzséből választotta. A Messiás törzse a negyedik fiú, Júda törzse volt Jákob áldásának megfelelően. Az már egy újabb szabad isteni döntés alapján történt, hogy a megváltás megtörténtével a főpapi tisztséget is a Megváltó örökölte. Nem volt ez váratlan, hiszen Ábrahám korában az ő kortársát, Melkizedeket bemutatta Isten a maga akkor még szokatlan kenyér és bor áldozatával együtt, majd ezer év múlva újra felvillantotta a gondolatot Dávid zsoltárában, hogy a Messiás, Isten Fia lesz az örök főpap Melkizedek rendje szerint. „Így Krisztus sem önmagát dicsőítette meg, hogy főpappá legyen, hanem az, aki azt mondta neki: Fiam vagy te, ma szültelek téged (Zsolt 2, 7). És ahogy más helyen is mondja: Te pap vagy mindörökké Melkizedek rendje szerint (Zsolt 110, 4)” Nekünk tehát Jézus Krisztus az örök főpapunk, és ezt már Isten nem változtatja meg soha.

IMAHÉT A KRISZTUS-HÍVŐK EGYSÉGÉÉRT 1. nap

IMAHÉT a KRISZTUS-HÍVŐK EGYSÉGÉÉRT

2013. JANUÁR 20.

Minden hívő ember keresi korunk iszonyú tévedései és gonoszsága ellen az igazi, hatékony orvosságot. A Teremtő által vetett alapot vizsgáljuk: a hit és a szeretet mutatkozott olyan hatékony erőnek, amire építhetjük korunk mentsvárát. A Megváltó személyes nagy ajándékát az Eucharisztiát elemezzük pontosabban magát az eucharisztikus Jézust, aki a világot tönkretevő gonoszságot van hivatva legyőzni a maga sajátos módszerével. Ő nem elpusztítani akarja az örök ellenséget, aki az embereket gonosszá teszi, hanem kegyelmeivel úgy akarja kiragadni a gonoszokat a Gonosz hatalmából, hogy azok újra az örök élet várományosai lehessenek. Amíg minden tisztességes, természetes eszközzel vívjuk harcunkat hazánk, népünk megmentéséért a gonosz erőszak hazugságaival csalásaival szemben a demokrácia tiszta, erőszak és hazugság mentes kellékeivel állunk szembe. Lépten-nyomon tapasztaljuk, hogy ez a módszer nagyon törékenynek bizonyul, mert a gonoszság vezénylése nem földi tereken mozog: „Mert nem a vér és a test ellen kell küzdenünk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, a sötétség világának kormányzói ellen, a gonoszságnak az ég magasságában lévő szellemei ellen. Vegyétek fel tehát Isten fegyverzetét, hogy ellenállhassatok a gonosz napon, s megállhassatok, mert mindent megtettetek.” (Ef 6,12-13) Egyetlen személy Jézus Krisztus merte kijelenteni: „Ezeket azért mondtam el nektek, hogy békességtek legyen bennem. A világban megpróbáltatások érnek titeket, de bízzatok, én legyőztem a világot”.(Jn 16,33) Jézus győzelme a világ és a világot mozgató gonoszság égi magasságban lévő fejedelmei felett a kereszthalálban teljesedett be: „Megalázta magát, engedelmes lett a halálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezért Isten felmagasztalta őt, és olyan nevet adott neki, amely minden más név fölött van, hogy Jézus nevére hajoljon meg minden térd az égben, a földön és az alvilágban, és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus az Úr! Az Atyaisten dicsőségére”. (Fil 2,8-11) „A törvény azért jött közbe, hogy a bűnözés fokozódjék; amikor azonban elhatalmasodott a bűn, túláradt a kegyelem, hogy amint a bűn halált hozva uralkodott, úgy uralkodjék a kegyelem is a megigazulás által az örök életre a mi Urunk, Jézus Krisztus által”. (Róm 5,20-21) Jézus győzelme tehát így valósult meg: nem semmisítette meg a bűn okozóját, a sátánt és a földi munkatársait sem. A sátán hatalmát megtörte. Szent Ágoston szerint a sátán ettől kezdve olyan, mint a megkötözött, veszett kutya. Csak azt tudja megmarni, aki önként közel megy hozzá. Földi segítőtársai pedig megkapják a kegyelmet, hogy haláluk előtt megtérjenek, és a kárhozat helyett az égbe jussanak. A felajánlott kegyelmet azonban el kell fogadni, hálás szívvel meg kell köszönni, bűnbánatot kell tartani, így juthatnak a mennybe. Kiválóan példázza ezt a Jézus mellett felfeszített két lator története: Mindketten rablógyilkosok voltak. Keresztjüket Jézus mögött cipelték. Egészségesen feszítették föl őket. Hallgatták a Jézust gúnyolók vádjait, röhejét, és csatlakoztak is a szörnyű kórushoz. Aztán történt valami: a szenvedő Megváltóból szerte áradt a kegyelem. A bal lator ismételt gúnyolódására a jobb oldali lator nem helyeselt: „Nem félsz Istentől? Hiszen te is ugyanazt a büntetést szenveded! Mi ugyan jogosan, mert tetteink méltó büntetését vesszük, de ez itt semmi rosszat nem cselekedett. Aztán így szólt: Jézus, emlékezz meg rólam, mikor eljössz országodba. Ő azt felelte neki: Bizony, mondom neked, még ma velem leszel a paradicsomban”. (Lk 23,40-43) A gúnyolódó tömeg és a bal lator felé ugyanígy szállt a kegyelem. Hogy velük végül mi történt, nem tudjuk. Jézus kegyelmeit a keresztáldozat jelenvalóvá tételében, a szentmisében ma is árasztja. Hívő katolikusok gondolunk erre? A felelősségünk hatalmas!

Évközi 2 hét vasárnap

Évközi 2 hét vasárnap

Iz 62, 1-5, 1Kor 12, 4-11; Jn 2, 1-11

„a lélek ajándékait mindenki azért kapja, hogy használjon vele”

Istennek öröktől fogva precíz terve van az egész világtörténelem minden mozzanatára. Nemcsak a korokat és azok történéseit szabja meg előre, hanem az emberi közösség éppen élő tagjainak is meghatározza a tennivalóit, hogy együttesen úgy gondolkodjanak és cselekedjenek, hogy minden akkor élőnek a javát szolgálja az egész társadalom. Ezt elsősorban a természetes testi és lelki képességekkel tudja biztosítani az Úr. A személyek a szerint kapják ezeket a természetes képességeket, hogy koruk szükségleteit mindenki javára ki tudják elégíteni. Az élet minden területén minden feladatra gondoskodik megfelelő testi és szellemi erőkről. Amikor a természetes erők nem elégségesek, akkor külön lelki adományokkal, természetfeletti ajándékokkal, vagyis kegyelmekkel siet segítségünkre a Gondviselés. Szent Pál apostol észrevette, hogy a keresztények között is akadtak olyanok, akik ilyen kegyelmeket kaptak. Mivel ezek a kegyelmek nem mindenkiben voltak fellelhetők, azért különös kegyelmeknek, görögül karizmáknak hívták őket. A korintusiakhoz írt első levelében tisztázni akarja azt, hogy ezeknek nagylelkű osztogatója a Szentlélek, a harmadik Isteni Személy, akit azért küldött el a világba az Atya és a Fiú, hogy az Emberfia, Jézus által szenvedésével és kereszthalálával megszerzett kegyelmeket ossza szét az emberek javára. Az élet zavartalan boldogságára tehát az isteni Gondviselés vigyáz.„a lelki adományok ugyan különfélék, a Lélek azonban ugyanaz. A szolgálatok is különfélék, de az Úr ugyanaz. Sokfélék a csodajelek is, de Isten, aki mindenben mindent véghezvisz, ugyanaz. A lélek ajándékait mindenki azért kapja, hogy használjon vele”. (4-7) Tehát senki nem azért részesül sem a testi erejében, sem a lelkiekben, hogy önző módon a saját céljait szolgálja velük. A birtokolt javakból a szeretet törvénye alapján másokat, a melléje rendelt embereket kell boldogítania mindenkinek. Ez isteni törvény. Ez a szeretet törvénye. Aki megérti, másokat boldogít, annak a boldogságát mások garantálják. Aki nem érti meg ezt az embereknek adott rendelkezést, az itt a földön önző életet él, esetleg mértéktelenül meggazdagodik, a kincseit elveszíti: „Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket földön, ahol moly és rozsda emészt, ahol a tolvajok betörnek és lopnak. Gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben, ahol sem moly, sem rozsda nem emészt, és ahol tolvajok nem törnek be, és nem lopnak. Mert ahol a kincsed van, ott lesz a szíved is”. (Mt 6, 19-21) Ha tehát valaki önzőn, netán mások súlyos kárát okozva arra használja fel testi vagy lelki adottságait, hogy ő gazdagodjék, mások, pedig ne kapják meg, amire szükségük lenne, és amit Isten az ő javukra rendelt, mindent el fognak veszíteni akár igazságszolgáltatás, akár a halál által. Ez Isten rendelkezése, és ez alól nem kivétel senki. Vallásos ember ezt jól tudja. Ne legyen senki bűnsegédje egyetlen rosszul gondolkodó, önző embernek sem! Osszon nektek, Kedveseim, bőven bölcsességet a Szentlélek.

Évközi 1 hét szombat

Évközi 1 hét szombat

Zsid 4,12-16; Mk 2,13-17

„Járuljunk ezért bizalommal a kegyelem trónja elé”

Az Ószövetségben Isten szövetséget kötött Izrael népével. Magához rendelte Mózest, Áron és két fiát, ezeken kívül hetven bölcs öreg férfit. Közülük Istenhez egészen közel csak Mózes mehetett. Ezzel jelezte az Úr, hogy végtelenül nagyobb ő, mint az egész világ, és óriási kiváltság, hogy egy néppel szövetséget köt. Aztán Isten elmondta Mózesnek a szövetség feltételeit, Mózes pedig közvetítette népének az Úr szavait Isten véres áldozatokat kért népétől, hogy átérezzék a szövetség komolyságát. Az áldozatok vérével aztán Mózes meghintette a népet. A ruhájukra rászáradt vérfolt lett a szövetség örök pecsétje.(Kiv 24) Isten ezután állandó szolgálatra papokat rendelt. Az ő hivatásuk lett a napi áldozatokat bemutatni az Úrnak. Jézus szenvedése előtt az utolsóvacsorán újszövetséget kötött az egész emberiséggel. Ezen a csodálatos szertartáson csak a kiválasztott apostolok vettek részt. Jézus nem állatok vérét ontatta ki, hanem a kehelybe öntött bort saját vérévé változtatta, és ezt ajánlotta fel az összes emberért, köztük Mózesért, Áronért és az Ószövetség minden tagjáért is. „A vacsora végén fogta a kelyhet, és azt mondta: Ez a kehely az újszövetség az én véremben, amely értetek kiontatik”. (Lk 22,20) Másnap pedig a kereszten feláldozta önmagát engesztelésül mindannyiunk bűneiért. Ilyen tökéletes áldozata csak a tökéletes főpapnak lehetett. Jézus, ugyanis mint Fiú képviseli önmagában az Atyát, akinek áldozatul adja egész emberségét. De megjeleníti az összes embert is, hiszen a megtestesülés révén mindannyiunk testvére lett. Ismeri vétkeinket is: „Mert nem olyan főpapunk van, aki nem tud részvéttel lenni gyengeségeink iránt, hanem olyan, aki hozzánk hasonlóan mindenben kísértést szenvedett, a bűnt kivéve”.(Zsid 4,15) Bűneink, gyengeségeink nyitott könyvként állnak előtte: „Megítéli a szív gondolatait és szándékait. Semmiféle teremtmény nem láthatatlan a színe előtt, sőt, minden mezítelen és nyitott annak a szeme előtt, akinek elszámolással tartozunk” (12-13) Látja tehát mindenki gonoszságát és hálátlanságát is, mégis szenved és meghal értük is. Ezek után egészen természetes a levélíró ajánlása: „Mivel tehát olyan kiváló főpapunk van, aki áthatolt az egeken, Jézus, az Isten Fia, tartsunk ki a hitvallás mellett”(14) Az Ószövetség főpapjai Árontól kezdve gyenge emberek voltak. Különösen elmarasztalhatók a Jézus ügyében eljáró Annás és Kaifás, akik az Úr perében nem az igazságot keresték, hanem a maguk igazát, és mindent elkövettek azért, hogy Jézust keresztre feszíttessék. „Járuljunk ezért bizalommal a kegyelem trónja elé, hogy irgalmasságot nyerjünk, és kegyelmet találjunk az alkalmas időben való segítségre” (16) Ne próbáljuk úgy felfogni a magunk ügyét, hogy mi nem követtünk el bizonyos vétkeket, igyekeztünk némi jót tenni, nekünk tehát megjár az isteni jutalom. Az is kegyelem, hogy ha minket az Úr megóvott sok lehetséges rossztól. A kereszt trónján látott Krisztus alázata legyen a példánk, és irántunk tanúsított irgalma tegye tökéletesebbé bizalmunkat és hűségünket!

Évközi 1. hét péntek

Évközi 1. hét péntek

Zsid 4,1-5. 11; Mk 2,1-12

A zsidók Isten ószövetségi szent népe voltak. Ennek ellenére sok kellemetlenséget okoztak vezetőiknek és a felséges Istennek. Amikor a fáraót az Úr tíz kemény csapással kényszerítette, hogy engedje el az ő választott népét, egy-két nap alatt átsétálhattak volna jövendő hazájukba, Kánaánba, hiszen a két terület szomszédos föld volt. Az Úr azonban látta a jövőt: hiába volt Ábrahám népének, hatszázezer katona-korú férfi tagja, kard sosem volt a kezükben azt a hét népet, amelyik Kánaánt birtokolta, nem merték volna megtámadni. Hónapok teltek el menekülésük napjától kezdve, megjárták az óriási sivatagos Sínai félszigetet oda meg vissza, csatába is keveredtek Amalek harcosaival Rafidimben. Józsue vezette a zsidó harcosokat,bátran küzdöttek, de az ellenséget legyőzni csak úgy tudták, hogy Mózes a mellettük magasló hegyen kitárt karral imádkozott értük. Végül Mózest két kísérője, Áron és Húr sziklára ültette, ellankadt karjait pedig a két kísérő emelte imára a végső győzelemig. ( Kiv 17,8-16) Aztán békében elérkeztek a Sínai hegy lábához. Isten ott megkötötte velük az Ószövetséget, megszervezte a közösségi istentiszteletet. Amikor megjelent a szent sátornál, felhőoszlop jelezte megnyugtató őrködését népe nyugalma felett. Elindította népét, hogy jövendő hazáját birtokba vegye. Mindenki boldogan cipelte vagyonkáját: most bemehetünk az Ígéret földjére, és megnyugszunk annak örökös birtokosaként. A hosszú, nehéz visszaúton akadtak lázadozások,de a nagy felkelés akkor robbant ki, amikor Kánaán határánál egy hónapos pihenőt kaptak. Isten minden törzsből jelöltetett egy férfit, hogy törzsük nevében nézzenek körül az egész területen, utána pedig induljanak bátran, Isten ígéretében bízva elfoglalni az Ábrahámnak és utódainak megígért földet. Amikor a kémek visszatértek, megmutatták jövendő hazájuk gyümölcseit, az öröm és a hála dala zengett, de a kémek zöme akkor szavalni kezdett: Mi ugyan bátran jártuk végig azt a földet, de ti nem tudjátok birtokba venni. Kevesen vagyunk és harcra alkalmatlanok. Menjünk vissza Egyiptomba! Inkább leszünk élő rabszolgák, mint hogy meghaljunk. „Állítsunk magunk fölé vezért, és térjünk vissza Egyiptomba” (Szám 14,4) Isten erre így szólt Mózeshez a szövetség sátra felett megjelenve: „Meddig gyaláz engem ez a nép, meddig nem hisz nekem, mindazon jelek ellenére, amiket véghezvittem előttük? Megverem tehát döghalállal és elpusztítom, téged pedig nagy és ennél erősebb nemzet fejedelmévé teszlek” (11-12) Mózes félretéve az ellene szított sértést és lázadást, bocsánatot kért. Az Úr visszaűzte őket a pusztába, hogy ott kihaljon a lázadók ama része, amelyik az Egyiptomból való kivonuláskor húsz és hatvan év közötti volt. Ma is erre figyelmeztet bennünket Isten: zarándokúton járunk az örök élet felé. Minden kereszténynek joga van Jézus érdemeiért az üdvösségre jutni, ha az igazság és a szeretet útjait járja a földi életben. Az Egyház papjaival minden nap elmondatja: „Negyven évig terhemre volt ez a nemzedék, azt mondtam: Ez a néptévelygő szívű. Nem ismerték meg utaimat, azért haragomban kimondtam eskümet: Nyugalmam helyére nem juthatnak el” (Zsolt 95,10-11)

Évközi 1. hét csütörtök

Évközi 1. hét csütörtök

Zsid 3,7-14; Mk 1,40-45

Az egész levél, amely „A zsidókhoz” címzetten a szent-páli levelek után található az Újszövetség kánonjában (hivatalos sorrendjében), azzal kezdődik, hogy az Ószövetség idején próféták által szólt az Isten az emberekhez, az Újszövetségben azonban már Fia által tanított minket. Lényegében a mai szentlecke bevezetőjében is erről olvasunk: az új követ Jézus, az Atya Fia. A zsidók nem hittek mindig Mózesnek és a prófétáknak, nekünk ezt Jézussal szemben nem szabad megtennünk. Az üdvösségre csak akkor jutunk be, ha az isteni igét mindig teljes hittel elfogadjuk és a szerint élünk. Ezt komolyan kell vennünk,mert Mózes Isten hűséges szolgája volt Isten házának, Jézus azonban mint Fiú, a saját háza fölött áll. Annál is inkább törekszünk szót fogadni neki, „mert ez a ház mi vagyunk” ( Zsid 3,1-6) „Ezért,amint a Szentlélek mondja,Ma, amikor meghalljátok az ő szavát, meg ne keményítsétek szíveteket, mint a megkeseredésben, a kísértés napján a pusztában, ahol atyáitok megkísértettek engem a próbatételben, noha látták cselekedeteimet negyven éven át! Megharagudtam ezért arra a nemzedékre, és így szóltam: Mindig csak tévelyegnek szívükben! Ők azonban nem ismerték fel az én útjaimat. Amint megesküdtem haragomban: Nem mennek be az én nyugalmamba!” (Zsolt 95,7-11) A zsidók negyven éven át lázadoztak Isten tervei ellen. Egyiptomban a kemény munka miatt keseregtek. Jött Mózes, Áront maga mellé vette és bementek a fáraóhoz, hogy engedje el a pusztába a népét. A fáraó dühös lett, nem könnyített a rabszolga munkán. Saját népük azért lázadt, mert rosszabb lett a sorsuk. A tíz csapás után megkapták az engedélyt, hogy kivonulhatnak, de utánuk rohant a fáraó egész hadseregével: újabb lázadás: itt halunk meg a sivatagban? Isten folyosót nyit nekik a Vörös tengerben. Jön utánunk a fáraó és hadserege. A hullámban veszünk el. Mire a zsidók átértek a túlsó partra, reggel lett. Mózes botját emelje fel!- mondja az Úr. Amikor ez megtörténik, a tenger vize visszaömlik a helyére, és beleveszik a fáraó hadseregével együtt. Aztán újabb félelmek, újabb alkalmak fellázadni. Isten tűr, meg újra tűr negyven évig. Az a lázadás, amelyben ketten vettek részt, Mózes testvérei bűne volt. Áron és Mária csecsemő korában vigyáztak öccsükre, és átmentették a fáraó lányának oltalmába. Amikor azonban megirigyelték, hogy Mózes mellett etióp származású felesége sokszor élvez elsőbbséget és nem ők, akkor fellázadtak, ármánykodtak ellene: „Hát csak Mózes által szólt az Úr? Nemde hozzánk is éppen úgy szólt?” (Szám 12,2) Isten hármukat a szentsátor elé rendelte, megjelent felhőoszlopban, megrótta a lázadókat és elment. Mária egész teste csupa lepra lett. Áront, a főpapot Isten csak megrótta. Mózes könyörgött a nővéréért, és Isten csak nyolc napra tiltotta ki a táborból, aztán meggyógyult.

Évközi 1 hét szerda

Évközi 1 hét szerda

Zsid 2, 14-18; Mk 1, 29-39

„Mivel tehát a gyermekek részesei a testnek és vérnek, ő maga is hasonlóan részese lett ezeknek”

Isten a teremtés megkezdése előtt tökéletesen pontos tervet készített. A három isteni Személy nyilatkozik az emberek megalkotása előtt: „Alkossunk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra, hogy uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, az állatokon és az egész földön, s minden csúszó-mászón, amely mozog a földön!” (1, 26) Az állatok felett tehát Isten úrrá teszi az embert, ez is az isten-képiséghez tartozik. Isten azonban sokkal többet akar ajándékozni az embernek. Azt akarja, hogy Második Isteni Személy a történelem folyamán vegye fel isteni természete mellé személyi fősége alá az emberi természetet, az embertestet és az emberlelket. Jézusnak ez a majdani emberi természete lett az anyag és szellemvilág ősmintája. Ádám és Éva súlyos vétke miatt az egész emberiség elvesztette a megszentelő kegyelmet, tehát súlyos bűn állapotába került. Ki kellett váltani a sátán hatalmából. Erre utal a jelen levélrészlet: „Mivel tehát a gyermekek részesei a testnek és vérnek, ő maga is hasonlóan részese lett ezeknek, hogy a halál által lerontsa azt, akinek a halál fölött uralma volt, az ördögöt, és megszabadítsa azokat,akiket a halál félelme egész életükön át rabszolgaságban tartott” (Zsid 2,14-15) Már többször is utalt ez a levélrészlet arra, hogy „bizony nem az angyalokat karolta fel, hanem Ábrahám utódait karolta fel” (Iz 41,8-9; Zsid2,16) De már az angyalok teremtése és hűségpróbája idején is éreztette az Úr az emberek előnyét. Amikor ugyanis Isten megteremtette az angyalok kilenc karát, nekik nem adott O-- több száz éves földi életet, hogy ennyi idő alatt döntsék el Istenhez való hűségüket, és biztosítsák az emberekhez hasonlóan érdemeiket az örök boldogságra. Ők szellemi képességeik magasabb foka alapján egyetlen próbát kaptak: a Fiúisten idővel felveszi az emberi természetet is isteni természete mellé. Imádjátok-e Őt ilyen formájában is? Az angyalok egy része természetesen vállalta, hiszen istenségét csorbítatlanul megőrzi, mondták. A kilenc karból sokan (Ef 6, 10-12) fellázadtak: Az emberi nem alacsonyabb rangú. Mint mi! Miért nem angyali természetet vesz fel az Ige? „Ekkor nagy harc támadt az égben: Mihály és angyalai harcoltak a sárkánnyal. A sárkány és angyalai harcoltak, de nem diadalmaskodtak, sem helyük nem volt többé az égben. Ekkor letaszították a nagy sárkányt, az őskígyót, akit ördögnek és sátánnak hívnak, aki elcsábítja az egész világot. Letaszították a földre, és vele együtt angyalait is letaszították”.(Jel 12, 7-9) „Ezért mindenben hasonlónak kellett lennie testvéreihez, hogy irgalmas legyen, és hűséges főpap Isten előtt, hogy kiengesztelje a nép bűneit. Mivel ő maga is megtapasztalta a szenvedést és a kísértést, segítségükre tud lenni azoknak, akik kísértést szenvednek” (Zsid 2, 17-18)