Évközi 2.hét hétfő
Zsid 5, 1-10; Mk 2,18-22
„Minden főpapot az emberek közül választanak, és az emberekért rendelnek az Istennel kapcsolatos dolgokban”
Az emberiség kialakulása lassú ütemben történt. Ádám és Éva mellé sorakozni kezdtek a gyermekeik. Így jött létre a családjuk. Aztán új házasságok keletkeztek, kialakult a rokonság, a nemzetség. Idővel szétszóródtak, a nemzetségekből népek alakultak. Ezek a kis és nagyobbodó közösségek nemcsak egyéneikben, de közösségeikben is Istenhez tartoztak. Az Istentől való függőségük, a vele való kapcsolatuk a családfőn, majd a nemzetségfőn keresztül valósult meg. Ők voltak a család majd nemzetség papjai. Az ember Istentől való függőségét nem kellett indokolni. A kezdet, az ember teremtett volta nagyon közel volt, szinte karnyújtásnyira. Ezért az ember a maga és családja létét, jó-létét igyekezett megköszönni Teremtőjének. Átérezte, hogy önmagával, övéivel és anyagi javaival Istennek tartozik. A munkája gyümölcseiből vett mintát adta hálája jeléül Urának. Ezt az ajándékot elégette, amint mondta: áldozatul adta. A Szentírás, mint az ősszülőktől átvett szokást mutatja be fiaik, Káin és Ábel áldozatában. (Ter 4) Az ember nem kényszeríthette Istent áldozata elfogadására. Isten jó Atyja volt akkor is övéinek, de az áldozat bemutató szívét nézte. Amikor Ábrahám családja néppé alakult, Isten szövetséget kötött vele. Akkor már ezt a közösséget fogadta el az Úr a maga családjának. A papi és főpapi tisztségre Isten akarata adta a kinevezést, mint a minap már átelmélkedtük. „Mert minden főpapot az emberek közül választanak, és az emberekért rendelnek az Istennel kapcsolatos dolgokban, hogy Isten elé vigye ügyeiket, hogy ajándékokat és áldozatokat mutasson be a bűnökért. Részvéttel tud lenni a tudatlanok és tévelygők iránt, mert ő maga is körül van véve gyöngeséggel, s így, miként a népért, úgy önmagáért is áldozatot kell bemutatnia a bűnökért”. (Zsid 5, 1-3) a zsidó nép papi rendjét Isten egészen váratlanul Izrael harmadik fiának, Lévinek a törzséből választotta. A Messiás törzse a negyedik fiú, Júda törzse volt Jákob áldásának megfelelően. Az már egy újabb szabad isteni döntés alapján történt, hogy a megváltás megtörténtével a főpapi tisztséget is a Megváltó örökölte. Nem volt ez váratlan, hiszen Ábrahám korában az ő kortársát, Melkizedeket bemutatta Isten a maga akkor még szokatlan kenyér és bor áldozatával együtt, majd ezer év múlva újra felvillantotta a gondolatot Dávid zsoltárában, hogy a Messiás, Isten Fia lesz az örök főpap Melkizedek rendje szerint. „Így Krisztus sem önmagát dicsőítette meg, hogy főpappá legyen, hanem az, aki azt mondta neki: Fiam vagy te, ma szültelek téged (Zsolt 2, 7). És ahogy más helyen is mondja: Te pap vagy mindörökké Melkizedek rendje szerint (Zsolt 110, 4)” Nekünk tehát Jézus Krisztus az örök főpapunk, és ezt már Isten nem változtatja meg soha.
Zsid 5, 1-10; Mk 2,18-22
„Minden főpapot az emberek közül választanak, és az emberekért rendelnek az Istennel kapcsolatos dolgokban”
Az emberiség kialakulása lassú ütemben történt. Ádám és Éva mellé sorakozni kezdtek a gyermekeik. Így jött létre a családjuk. Aztán új házasságok keletkeztek, kialakult a rokonság, a nemzetség. Idővel szétszóródtak, a nemzetségekből népek alakultak. Ezek a kis és nagyobbodó közösségek nemcsak egyéneikben, de közösségeikben is Istenhez tartoztak. Az Istentől való függőségük, a vele való kapcsolatuk a családfőn, majd a nemzetségfőn keresztül valósult meg. Ők voltak a család majd nemzetség papjai. Az ember Istentől való függőségét nem kellett indokolni. A kezdet, az ember teremtett volta nagyon közel volt, szinte karnyújtásnyira. Ezért az ember a maga és családja létét, jó-létét igyekezett megköszönni Teremtőjének. Átérezte, hogy önmagával, övéivel és anyagi javaival Istennek tartozik. A munkája gyümölcseiből vett mintát adta hálája jeléül Urának. Ezt az ajándékot elégette, amint mondta: áldozatul adta. A Szentírás, mint az ősszülőktől átvett szokást mutatja be fiaik, Káin és Ábel áldozatában. (Ter 4) Az ember nem kényszeríthette Istent áldozata elfogadására. Isten jó Atyja volt akkor is övéinek, de az áldozat bemutató szívét nézte. Amikor Ábrahám családja néppé alakult, Isten szövetséget kötött vele. Akkor már ezt a közösséget fogadta el az Úr a maga családjának. A papi és főpapi tisztségre Isten akarata adta a kinevezést, mint a minap már átelmélkedtük. „Mert minden főpapot az emberek közül választanak, és az emberekért rendelnek az Istennel kapcsolatos dolgokban, hogy Isten elé vigye ügyeiket, hogy ajándékokat és áldozatokat mutasson be a bűnökért. Részvéttel tud lenni a tudatlanok és tévelygők iránt, mert ő maga is körül van véve gyöngeséggel, s így, miként a népért, úgy önmagáért is áldozatot kell bemutatnia a bűnökért”. (Zsid 5, 1-3) a zsidó nép papi rendjét Isten egészen váratlanul Izrael harmadik fiának, Lévinek a törzséből választotta. A Messiás törzse a negyedik fiú, Júda törzse volt Jákob áldásának megfelelően. Az már egy újabb szabad isteni döntés alapján történt, hogy a megváltás megtörténtével a főpapi tisztséget is a Megváltó örökölte. Nem volt ez váratlan, hiszen Ábrahám korában az ő kortársát, Melkizedeket bemutatta Isten a maga akkor még szokatlan kenyér és bor áldozatával együtt, majd ezer év múlva újra felvillantotta a gondolatot Dávid zsoltárában, hogy a Messiás, Isten Fia lesz az örök főpap Melkizedek rendje szerint. „Így Krisztus sem önmagát dicsőítette meg, hogy főpappá legyen, hanem az, aki azt mondta neki: Fiam vagy te, ma szültelek téged (Zsolt 2, 7). És ahogy más helyen is mondja: Te pap vagy mindörökké Melkizedek rendje szerint (Zsolt 110, 4)” Nekünk tehát Jézus Krisztus az örök főpapunk, és ezt már Isten nem változtatja meg soha.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése