Imahét a Krisztus-hívők egységéért
7. nap. Az Úrral járni – szolidaritásban
4Móz 27,1-11 Az öröklési jog a leánygyermekeké is
Zsolt 15 Ki tartózkodhat szent hegyeden?
ApCsel 2,43-47 A tanítványoknak mindenük közös volt
Lk 10,25-37 Az irgalmas szamaritánus
7. nap. Az Úrral járni – szolidaritásban
Ebben az elmélkedésben két embercsoportról szólunk:akik már Jézushoz csatlakoztak hitük és a keresztség szentségének felvétele által, és hozzájuk számítjuk gyermekeiket, családjukat is;és azokat,akiket Jézus, a mi Urunk Istenünk meghívott, bár még távol vannak. (ApCsel 2,36-39) Az első csoportot így is nevezhetjük: A tanítványok, akiknek mindenük közös. A második csoport: azok, akiket Jézus és tanítványai önzetlen szeretettel kezdenek beavatni a szeretet-közösségbe.
Az első jeruzsálemi közösség élete
„Állhatatosan kitartottak az apostolok tanításában és közösségében, a kenyértörésben és az imádságban”(ApCsel 2,42) A krisztusi közösség első oszlopa az igazság. Nem emberek igazsága, természet-tudományos,nemzeti,gazdasági egység volt ez az igazság, hanem természetfeletti, a kinyilatkoztatásból hallott és elfogadott igazság. Olyan igazság, amelyet Jézustól tanult meg a keresztény közösség. Jézus többször is hivatkozott arra, hogy felülről jött, az Atyaisten küldte, csak arról beszél, amit az Atyától hallott. Ugyanezt tanították apostolai is. Amikor Márk megírta az általa szerkesztett evangéliumot, elvitte a főapostolhoz, Péterhez, hogy hagyja jóvá. Péter ezt megtette. Amikor Saul megtért, Barnabás elvitte az apostolokhoz, bemutatta nekik. Saul is bemutatta az apostoli kollégiumnak azt az írást, amiben igehirdetésének lényegét megfogalmazta. Amikor Pál apostol tanításában megerősödve sokan lettek keresztények, Péter, a főapostol második levelében megdicséri és jóvá hagyja Pálnak sokszor nehezen érthető fejtegetéseit: „Urunk türelmét tartsátok üdvösségnek, ahogy szeretett testvérünk, Pál írta nektek ajándékul kapott bölcsességében minden olyan levélben, amelyben ezekről a dolgokról beszél. Vannak bennük nehezen érthető dolgok, ezeket a tanulatlan és állhatatlan emberek kicsavarják a saját vesztükre, akárcsak a többi Írást is. Szeretteim, mivel már eleve tudtok erről, vigyázzatok, nehogy a gonoszok tévedése elsodorjon benneteket, és elveszítsétek biztonságotokat. Gyarapodjatok Urunk és Megváltónk, Jézus Krisztus kegyelmében és ismeretében. Neki legyen dicsőség most és az örökkévalóság napján! Ámen” (2Pét 3,15-18) A kenyértörésben való kitartás az eukarisztikus összejövetelt jelentette a kereszténység kezdetén, hiszen Jézus az utolsó vacsorán egy szertartásban valósította meg az Ószövetség végleges befejezését és az Újszövetség megalapítását. Amikor az Egyiptomból való szabadulás kezdetén elfogyasztották az egészben megsütött bárány húsát a kovásztalan kenyeret,így szólt hozzájuk: Vágyva vágytam rá, hogy ezt a húsvéti vacsorát elköltsem veletek, mielőtt szenvedek. Mondom nektek, hogy többé nem eszem ezt, míg be nem teljesedik az Isten országában”. (Lk 22,14-15) Aztán fogta a kelyhet, amely minden bárányvacsorán ott állt két másik borral tölt kehellyel együtt, és a bárányhús után minden résztvevőnek inni kellett belőle, amíg a kehely ki nem ürült. Az egybe sütött bárány azt jelezte, hogy a Megváltó csontjait nem törik meg majd a kereszten. Az első kelyhet az ószövetségi szent vendégség boraként itták meg.(17) A maradék kovásztalan kenyérből vett egy darabot:„Most a kenyeret vette kezébe, hálát adott, megtörte és odanyújtotta nekik ezekkel a szavakkal:Ez az én testem, amelyet értetek adok. Ezt tegyétek az én emlékezetemre. (19) Ugyanígy a vacsora végén fogta a (harmadik) kelyhet is, és azt mondta:Ez a kehely az új szövetség az én véremben, amelyet értetek kiontanak. (20) Az első keresztények boldogan tettek eleget naponta Jézus eme parancsának. Jézus az emmauszi Eukarisztiát azért mutatta be, hogy a két tanítvány ezen második szentmisében csalhatalanul ismerje fel (Lk 24,30-32)Hálás vagyok, hogy naponta bemutathatom a régi-új kenyértörést, vagyis a szentmisét.Az irgalmas szamaritánusban Jézus és egyháza másik nagy küldetését mutatta be: segítenünk kell a rászorulókon,de nem az öntudatos munkakerülőkön. Ebben Szent Pál kemény igazságot hirdet: „Aki nem akar dolgozni, ne is egyék!” (2Tessz 3,10)
7. nap. Az Úrral járni – szolidaritásban
4Móz 27,1-11 Az öröklési jog a leánygyermekeké is
Zsolt 15 Ki tartózkodhat szent hegyeden?
ApCsel 2,43-47 A tanítványoknak mindenük közös volt
Lk 10,25-37 Az irgalmas szamaritánus
7. nap. Az Úrral járni – szolidaritásban
Ebben az elmélkedésben két embercsoportról szólunk:akik már Jézushoz csatlakoztak hitük és a keresztség szentségének felvétele által, és hozzájuk számítjuk gyermekeiket, családjukat is;és azokat,akiket Jézus, a mi Urunk Istenünk meghívott, bár még távol vannak. (ApCsel 2,36-39) Az első csoportot így is nevezhetjük: A tanítványok, akiknek mindenük közös. A második csoport: azok, akiket Jézus és tanítványai önzetlen szeretettel kezdenek beavatni a szeretet-közösségbe.
Az első jeruzsálemi közösség élete
„Állhatatosan kitartottak az apostolok tanításában és közösségében, a kenyértörésben és az imádságban”(ApCsel 2,42) A krisztusi közösség első oszlopa az igazság. Nem emberek igazsága, természet-tudományos,nemzeti,gazdasági egység volt ez az igazság, hanem természetfeletti, a kinyilatkoztatásból hallott és elfogadott igazság. Olyan igazság, amelyet Jézustól tanult meg a keresztény közösség. Jézus többször is hivatkozott arra, hogy felülről jött, az Atyaisten küldte, csak arról beszél, amit az Atyától hallott. Ugyanezt tanították apostolai is. Amikor Márk megírta az általa szerkesztett evangéliumot, elvitte a főapostolhoz, Péterhez, hogy hagyja jóvá. Péter ezt megtette. Amikor Saul megtért, Barnabás elvitte az apostolokhoz, bemutatta nekik. Saul is bemutatta az apostoli kollégiumnak azt az írást, amiben igehirdetésének lényegét megfogalmazta. Amikor Pál apostol tanításában megerősödve sokan lettek keresztények, Péter, a főapostol második levelében megdicséri és jóvá hagyja Pálnak sokszor nehezen érthető fejtegetéseit: „Urunk türelmét tartsátok üdvösségnek, ahogy szeretett testvérünk, Pál írta nektek ajándékul kapott bölcsességében minden olyan levélben, amelyben ezekről a dolgokról beszél. Vannak bennük nehezen érthető dolgok, ezeket a tanulatlan és állhatatlan emberek kicsavarják a saját vesztükre, akárcsak a többi Írást is. Szeretteim, mivel már eleve tudtok erről, vigyázzatok, nehogy a gonoszok tévedése elsodorjon benneteket, és elveszítsétek biztonságotokat. Gyarapodjatok Urunk és Megváltónk, Jézus Krisztus kegyelmében és ismeretében. Neki legyen dicsőség most és az örökkévalóság napján! Ámen” (2Pét 3,15-18) A kenyértörésben való kitartás az eukarisztikus összejövetelt jelentette a kereszténység kezdetén, hiszen Jézus az utolsó vacsorán egy szertartásban valósította meg az Ószövetség végleges befejezését és az Újszövetség megalapítását. Amikor az Egyiptomból való szabadulás kezdetén elfogyasztották az egészben megsütött bárány húsát a kovásztalan kenyeret,így szólt hozzájuk: Vágyva vágytam rá, hogy ezt a húsvéti vacsorát elköltsem veletek, mielőtt szenvedek. Mondom nektek, hogy többé nem eszem ezt, míg be nem teljesedik az Isten országában”. (Lk 22,14-15) Aztán fogta a kelyhet, amely minden bárányvacsorán ott állt két másik borral tölt kehellyel együtt, és a bárányhús után minden résztvevőnek inni kellett belőle, amíg a kehely ki nem ürült. Az egybe sütött bárány azt jelezte, hogy a Megváltó csontjait nem törik meg majd a kereszten. Az első kelyhet az ószövetségi szent vendégség boraként itták meg.(17) A maradék kovásztalan kenyérből vett egy darabot:„Most a kenyeret vette kezébe, hálát adott, megtörte és odanyújtotta nekik ezekkel a szavakkal:Ez az én testem, amelyet értetek adok. Ezt tegyétek az én emlékezetemre. (19) Ugyanígy a vacsora végén fogta a (harmadik) kelyhet is, és azt mondta:Ez a kehely az új szövetség az én véremben, amelyet értetek kiontanak. (20) Az első keresztények boldogan tettek eleget naponta Jézus eme parancsának. Jézus az emmauszi Eukarisztiát azért mutatta be, hogy a két tanítvány ezen második szentmisében csalhatalanul ismerje fel (Lk 24,30-32)Hálás vagyok, hogy naponta bemutathatom a régi-új kenyértörést, vagyis a szentmisét.Az irgalmas szamaritánusban Jézus és egyháza másik nagy küldetését mutatta be: segítenünk kell a rászorulókon,de nem az öntudatos munkakerülőkön. Ebben Szent Pál kemény igazságot hirdet: „Aki nem akar dolgozni, ne is egyék!” (2Tessz 3,10)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése