Advent 4. hete kedd

ELMÉLKEDÉS A NAPI EVANGÉLIUM ALAPJÁN

„Krisztus nyilatkozik” (Zsid 10,5)

„Krisztus, amikor a világba lép, így nyilatkozik: Áldozatot és ajándékot nem kívántál, hanem emberi testet alkottál nekem. Nem kedves előtted az engesztelő és égő áldozat. Ezért szóltam így: Íme, elmegyek, hogy teljesítsem akaratodat, amint a könyvtekercsben rólam írva van.” (5-7) (Zsolt 40,7-9) A mi időnkben híres emberektől szoktak nyilatkozatokat kérni, néha előre megbeszélten, máskor váratlanul, és ilyenkor csak úgy szívből jönnek a válaszok. A nyilatkozók nem ritkán önreklámnak tekintik ezt a lehetőséget, hogy maguk fontosságát bizonyítsák. Jézus megtestesülése előtt ezer évvel a mennyországban nyilatkozott később esedékes eljöveteléről. Maga Dávid király látta, hallotta ezt és jegyezte le az utókor számára. Zsoltárban szerepel ez a szöveg, tehát hiteles. Ezer éven át olvasták, imádkozták, énekelték a templomban is, otthon is a hívő zsidók. Óriási jelentőségű hír, a világtörténelem egyik legfontosabb híre: az Ige megtestesül. Ezt most ősapjával közli az Úr. Dávid valószínűleg elcsodálkozik a hallottakon: Isten nem akar égőáldozatokat? Hiszen ő maga is sok áldozatot mutatott be az Úrnak, és bízott abban, hogy Isten szívesen fogadja a kétszázötven éve érvényes törvény szerint. Persze, sokan elfeledték, hogy az ószövetségi áldozatok nem önmagukban voltak hatékonyak, hanem előre mutattak a messiási életáldozatra .Az idézett mennyei beszélgetés tehát erre vonatkozott: az Atya a Fiúnak testet alkot, és ez lesz az örökérvényű áldozat, amely eltörli a világ bűneit mint az isteni lényeggel elválaszthatatlanul összekötött, végtelen értékűvé vált emberi természet„Krisztus szolgai alakot vett föl, és hasonló lett az emberekhez, Megalázta magát, engedelmes lett a halálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezért Isten felmagasztalta őt.” (Fil 2,7-9) Ez a jövendölés teljesedik be. Áhítattal nézzük édes gyermekségét, de tudjuk, hogy eljövetelének előre bejelentett célja a megváltó áldozat. Értem, értetek, az egész világért, gyönyörű magyar hazánkért. 

Mindszenty József bíboros emlékére VIII.

„Verd meg a pásztort, és elszélednek a juhok”

Mindszenty József bíboros emlékére

Veszprémi megyéspüspök

Dúlt a második világháború. Hazánkat belerángatták a pusztítás poklába. Nagy bölcsességet adott a jó Isten az új megyéspüspöknek.Felismerte, hogy addig kell megerősíteni a magyar társadalmat, amíg viszonylag szabad mozgástere van. Mindszenty nagyon jól ismerte a magyar történelmet, Zala szegény népét vezette két évtizeden át. Tudta, hogy a birtok szűkössége miatt nagy szegénységben él népünk. Sok zalai férfi jött át Somogyba a grófi nagybirtokon kenyere keresni. Tavasszal megkezdték a munkát vetegetéssel, folytatták a kikelt növények gondozásával, aztán egész nyáron arattak. Volt keresetük, de az csak napszám volt, nem saját haszon, egész nyáron távol voltak a családtól. Két évtizeddel korábban ezt látván Prohászka Ottokár székesfehérvári püspök szét akarta osztani az egyházmegyéje nagybirtokait a vidéki Magyarország feltőkésítésére. A nagybirtokosok megakadályozták, mert féltették a saját nagybirtokaikat, az ősi latifundiumot, amit azért kaptak, hogy mindig védjék a hazát. A világ nagyot változott, ezt érzékelte Prohászka prófétai lelkével. Akik nem néztek egy kicsit előre leszavazták. Mindszenty püspök is hatalmas területek javadalmasa lett Veszprémben. E mellett ott voltak a káptalani birtokok. Azok javadalmai is igen jelentősek voltak. Inkén szép, új temploma volt a katolikus kisebbségnek. Egy-két évtizede még Iharosberénybe jártak vasárnap szentmisére, mert Inkén csak a reformátusoknak volt templomuk. Új káplánt kapott a plébánia Iharosberényben. Ő minden vasárnap ott állt a templom előtt, és szomorúan nézte a hosszú sorban közeledő inkei katolikusokat. Egyszer aztán azt mondta nekik: Kedveseim! Imádkozzanak azért, hogy legyen belőlem valaki, én akkor építek maguknak templomot. Évek múlva veszprémi kanonok lett belőle és hozzálátott régebbi ígérete teljesítésének. Az inkei falu szélén megvásárolt néhány hold földet a helyi báró parkja mellett. Megterveztette a falu plébániáját. Középen a templom, balra a plébániaház, mögötte korszerű gyümölcsös, jobbról modern kultúrház. Erre futotta egyéni kanonoki javadalmából. Az első plébánost Padányi Sándort 1945-ben agyonlőtték. Lehet, hogy Mindszentyt az említett paptestvérünk segítőkész szociális jósága, a zalai föld-szűke emléke ösztönözte, de bizonyos, hogy alkalmas és segítőkész, nagyszerű eszköz volt a Gondviselés kezében, aki megértette, hogy ki kell osztani az egyház ősi birtokait, és a mindig szűken élt földműves testvéreinknek előnyösebb helyzetet kell biztosítani. Azonnal tervet dolgoztatott ki a püspöki és kanonoki birtokok felosztására, de a kormány megakadályozta. A terv nem sikerült,de Isten az akarat döntését nézi,nem a sikeres végrehajtást.

Mindszenty József bíboros emlékére VII.

„Verd meg a pásztort, és elszélednek a juhok”

Mindszenty József bíboros emlékére

Felkészülten az új küldetésre

Mind a pápai iratok, mind a magyar lapok ismeretében rálátása volt már az 1930-as évektől a magyar politikai és szociális gondokra. Előre tört a gyakorlat terén is: A zalaegerszegi plébánia területén a Páter-dombon és az olai részen is épített egy sor házat udvarral, kerttel minden házhoz, hogy ne csak lakni, de kertészkedni is tudjanak a szegény sorsú családok. Így mutatott jó példát, hogy amit elvállalt 1939-ben gróf Teleki Pál akkori miniszterelnöktől, hogy jól tudja ellensúlyozni keresztény elvekkel és igen fontos gyakorlattal a náci Volksbund és a nyilas hatásokat, mint a magyar keresztény-nemzeti értékeket védő Nemzetpolitikai Szolgálat dunántúli vezetője. XII. Pius pápa korábban papi kitüntető címmel jutalmazta Mindszenty József zalaegerszegi plébánost. Eljött azonban az idő, amikor valóságos főpapi kinevezéssel egyházmegyéje határain kívülre szólította az óriási, három megyét felölelő Veszprémi püspökség élére állítva őt mint megyéspüspököt 1944. március 4-i dátummal. 1945. március 25-én, Gyümölcsoltó-Boldogasszony ünnepén szentelték püspökké negyedmagával az esztergomi bazilikában. Nekem erre az időre Urunk rendkívüli fekvőbetegséget rendelt. Annál is kellemetlenebbül hatott ez rám, mert egy héttel korábban a reggeli szentmise után a klerikát (a növendékek kolostori otthona) körletébe visszatérve éktelen motorzúgás kezdett dörömbölni fölöttünk. Majdnem a házak tetejét súrolták a német vadászgépek, a Messerschmidtek. Később tudtuk meg, ez volt a jele annak, hogy a német légierő megszállta hazánkat. Elrendelték, hogy minden iskolában fel kell függeszteni a tanítást, a kollégiumokból haza kell küldeni a növendékeket, be kell fejezni az iskolaévet. A küszöbön álló nagy vallási élmény: az ország vallási központjában négy új megyéspüspök felszentelése mennyire más felkészülést igényelt volna. Amikor ténylegesen ágynak estem, nem éreztem csalódottságot. Volt mit áldozatul hoznom: Szülő-megyém, Somogy új főpásztorát így kell támogatnom. Pár év múlva, érettségi után öt évre Szombathelyre kell költöznöm, hogy rendi teológiai főiskolánkon elkezdjem a felkészülést életem nagy céljára a papságra. Emberi számítás szerint a szentelendő kecskeméti plébános, Szent Márton egyházának új püspöke, Kovács Sándor atya adja majd a tonzúrát, amivel hivatalosan egyházi személyiség lehetek.Tőle kapom meg fokozatosan a négy kisebb rendet és a három nagyobbat is. Előre vállalom az áldozatos életet, amely a krisztusi papsággal jár. Elérkezett március 25. A Szűzanya gyönyörű ünnepén csendes lett a klerikát, mert tizenhét társam kettes sorban vonult a bazilikába a püspökszentelő szentmisére. Imádkozni kezdtem. A különösen a nagy ünnepekre bekapcsolt legnagyobb harang méltóságteljes zengése a szent hegyre ragadott. Testvéreim lelkesen számoltak be a nagy kegyelmi élményről. Az új veszprémi püspök születésnapja körül érkezett székhelyére. Rengeteg munka várt rá. Ő pedig szokásához híven,tele volt tervekkel hozzá megfelelő nagy energiával. Ötvenkét éves volt.

KARÁCSONYI BEVEZETŐ V.

Nem az ajándékkal teli fenyő,hanem az éjféli mise a karácsony

Az első meglepetés az volt, hogy a kezdést jelző csengőszóra nem búgott fel az orgona, nem zengett a hívek áradó éneke. Mintha erre a misére más szándékkal jöttek volna a segesdiek, mint egyéb alkalmakkor. Mintha arra várnának, hogy a történelem régi éjszakájából közvetlenül ideszárnyalna az a betlehemi éjszaka. A halvány gyertyafényben csak az oltár elé lépő atya és ministránsai élnének. Mintha ma éjjel az oltár áldozatának Jézusa vinné a misézőt valami titokvilág mélyébe. Már benne is vagyunk abban a titokzatos estében, amikor a szentcsalád megszállt az üres barlangistállóban. Férfiakkal zsúfolásig telt kóruson ma kivételesen lányok is vannak. Ott van a fiatalabbik nővérem. A karácsonyi énekkarban énekel. Az ő küldetésük ma este, hogy a hangok segítségével idevarázsolják Betlehem történetét. Máris lendül a fantázia: „Fent a csillag, csillog-villog, este van, este van Ó, a lelkem, ó mi boldog, a szívem megdobban: Mert közelget az idő, hogy jön az Üdvözítő, Drága Kisdedecske, ici-pici hercegecske, Akit szült Szűzszülő”. Az oltár cselekménye elérkezik a Glóriához. Csakhogy most nem a miséző intonálja, hanem egy éles, magas szoprán-hang. Megismerem, a nővéremé. Nem zavar, hiszen eredetileg is angyalok énekelték, és az angyalok a hiedelem szerint a női nemhez tartoznak. Az angyali Glóriát követi a mélyből magyarul feldübörgő fordítás: Dicsőség! Megismétlik, de kicsit alacsonyabb fekvésben, majd az angyal így fejezi be: Gloria in excelsis Deo! Fényes tenor-hang csendül:„Bárcsak előbb felébredtem volna! Látod, pajtás, most állottam talpra. Most is cseng a fülemben az angyal szólása, hogy a Jézus megszületett rongyos istállóban” Pillanatnyi döbbent csend után az angyalhang fuvolázik az ébredező pásztorok felé:„Pásztorok, ha e csodát látni akarjátok, Azt a fényes csillagot ti ne csodáljátok! Hanem szaporán rajta, induljatok az útra Imádni a Kisdedet, ki az éjjel született.” Jön is a készséges válasz: Pásztorok, keljünk fel, hamar induljunk el Betlehem városába, rongyos istállócskába! Siessünk, ne késsünk, hogy még ezen éjjel oda érhessünk ,Mi Urunknak tiszteletet tehessünk! ”Ezt a fontos látogatást azonban elő kell készíteni. Komoly bariton ajánlja:„Pásztortársaim hát menjünk, hanem ajándékot vigyünk! Akitől csak mi telhet, tetszése szerint vihet”.Lelkesen jelentkeznek az ajánlatok: „Én viszek egy báránykát! ”Tejet”,„vajat”,„sajtocskát” Aztán kórusban a jószívű, de szegény emberek mentegetőzése:„Aranyat nem adhatok, mert szegény pásztor vagyok”.Máris indulásra kész a kis csapat az ének pattogó ütemére:„Menjünk tehát szaporán a fényes csillag után, Imádni a Kisdedet, ki az éjjel született”. Az oltárszolgálatban a miséző pap az úrfelmutatást végezte. Egy emberként borul térdre az egész falu. Velük az ezer éves magyar keresztény történelem térden állva imádja a Kisdedet, aki ma és minden szentmisében újjászületik a maga rendelte titokzatos keresztáldozatban, illetőleg az egyszer megtörtént áldozat jelenvalóvá tételében. Tizenöt éves koromig minden évben így éltem meg, s nekem az óta is ilyen a karácsony. 

Advent 4.hete Hétfő

Advent 4.hete Hétfő december 23.

Mal 3,1.23-24; Lk 1,57-66

„Íme, én elküldöm angyalomat, hogy elkészítse az utat színem előtt“

„Várják,mint zsidók a Messiást” Ez a mondás valószínűleg a kereszténység idejéből származik, és arra utal, hogy a nem Jézust váró zsidó közösség más Messiást remél, és kitartóan sürgetik Istent, küldje már el a földre. Ez a vágyakozás jellemezte a Babilonból hazatért zsidó közösséget. Romjaiból keservesen tudták életre kelteni Jeruzsálemet. A szomszédos népek nehezen tűrték el, hogy hosszú rabságukból hazatértek, megzavarják a hetven év alatt kialakult állapotot, újra állami tényezőként szerepelnek. Zavarták tehát az újjáépítést, ahogyan lehetett. Az építők egyik kezében vakolókanál volt, a másikban pedig kard, hogy a bozótból előbukkant ellenséget vissza tudják verni. (Neh 4) Igen nehezen szánták rá magukat a templomépítésre is.(Ezd 3-5) Végül 515-ben felszentelték az új templomot. Malakiás könyve hat vitabeszédet közöl, s ezekben rögzíti a néha súlyossá váló nézetkülönbségeket, hogy miért késik megjelenni az Istentől megígért messiás király, hogy véget vessen bizonytalan helyzetüknek. Ekkor írja a próféta a biztatást: „íme, én elküldöm angyalomat, hogy elkészítse az utat színem előtt, és csakhamar eljön templomába az Úr, akit ti kerestek, s a szövetség angyala, akit ti óhajtotok. Íme, már jön is, -mondja a Seregek Ura” (Mal 3,1) Feltehetőleg nem ismerték Dániel próféta Babilonban írt könyvét, amelyben a Messiás eljöveteléről a hetek jövendölését elég precízen fogalmazza meg. (Dán 9,24-27) Malakiás könyve is olyan záradékkal végződik, amely a Messiás eljövetelét feltételhez köti: „íme, én elküldöm majd nektek Illés prófétát, mielőtt eljönne az Úrnak nagy és rettenetes napja”. (3,23) Igaz, ez a záradék vonatkozhat a Messiás második eljövetelére is, (nagy és rettenetes nap), és Illés új eljövetele is érthető személyében (Jel 11,3-13), de Keresztelő Jánosra is értelmezhető, aki „Illés szellemével és erejével fog előtte (Jézus előtt) járni” (Lk 1,17) Erre az utóbbira következtet a liturgia, amikor idézi Keresztelő János születésének és névadásának történetét. A nyolc napos kisfiút a rokonok és szomszédok örvendező közössége apja után Zakariásnak akarta elnevezni. Az édesanya, Erzsébet viszont kikötött a János név mellett: „Intettek tehát apjának, hogyan akarja őt nevezni. Ő pedig írótáblát kért, és ezeket a szavakat írta rá: János a neve”. (Lk 1,62-63) Szigorúan ragaszkodott a templomi jövendöléshez, amelyben az angyal Jánosnak nevezte a születendő gyermeket. „Mindnyájan elcsodálkoztak. Erre azonnal megnyílt a szája és a nyelve, megszólalt és magasztalta az Istent. Félelem szállta meg összes szomszédjukat, s e dolognak elterjedt a híre Júdea egész hegyvidékén. Mindannyian hallották, a szívükbe vésték ezt; és kérdezgették: Mi lesz ebből a gyermekből? Mert az Úr keze volt vele”. (63-66) Az ősi advent utolsó hajnali miséjét ezen a napon mondták. December 24-én már vigiliát tartottak, ami esti misével kapcsolódik. Ünnepélyes esti mise viszont ezen a napon soha nem volt, hiszen az estét, a „szentestét” a családok otthon töltötték, családi körben ünnepelték, hogy Jézus családi körbe született.

Karácsony IV.

A karácsonyt sokan,sokféleképpen ismerik

Kisfiúként, szerzetes-növendékként,kispapként, káplánként és plébánosként a karácsony mindig ugyanazt jelentette: a betlehemi kis Jézus születését. Amikor kisfiú voltam, nem emlékszem, hogy angyal hozta dúsan feldíszített fenyőfa jelentette volna a karácsonyt. A bátyám és köztem öt év különbség volt. Amikor ő nyolc évesen meghalt, a negyedik szülött bátyám és köztem kilencévnyi korkülönbség miatt gyerekes összetartás már nem jöhetett létre. Tudtam, hogy a karácsonyfa erdőn nőtt fenyő, amit minden családban egy felnőtt férfi kutat fel az erdő szálfái között. Lemetszi, hazahozza, és ez kerül karácsonykor az asztalra dísznek. Jelzi a családnak, hogy nagy ünnep van, Betlehemben megszületett a kis Jézus. Ajándékot mindig rejtett a fa alja, de olyat, amit új ruhaként hordanom lehetett az ünnepen és utána is. A csodálatos játék nem az volt, amit fa alá lehetett rejteni. Játszani igazán azt jelentette, hogy barátaimmal együtt a szabadban lelhettünk. Rengeteg közös játékot ismertünk. Karácsonykor a Lizola remek csúszkálást kínált. Harminc-negyven kis szán sorakozott fel a domb tetején, aztán a rajtuk ülő kisebb-nagyobb ifjak sorban ellökték magukat a nyugvóponttól, és viharzottunk lefelé egyre sebesebben. Ez volt a karácsonyi játék! Maga az ünnep pedig a kis Jézus születésén érzett gyermeki öröm volt. Tisztán. Szépen. Gyermekded hittel átélve. Mert a kis babák születése a családok körében gyakori örömöt jelentett. A kis Jézus pedig minden kisgyerek családtagja volt. Tehát mindenki örült neki, hogy megszületett. Erre a nagy élményre közös erővel készült a családom. December elején, a sötét hajnalokon megpezsdültek az udvarok. Felnőttek viharlámpával egyik kezükben, másik kezükben gyerek-tenyeret szorongatva indultak a templom felé. Külön szenzáció volt, ha a kis Jézus karácsony előtt több héttel küldött már havat. Abban utat törni: micsoda szenzáció! A templomdombra felérve a felső utcára kanyarodtunk mi, tüskeváriak. Mert akkor a híres segesdi kővár déli bástyája a várdombra épült, nem meredek völgy szélére, e miatt széles tüskeerdő védte az ellenség rohamaitól. Büszkék is voltunk erre: a mi utcánk nem Tüskevár utca volt, hanem így büszkén: Tüskevár. – A templomot mi a Felső utcán közelítettük meg. Ablakaiból a gyertyák derengő fénye sugárzott felénk. Pontosan hajnali hatkor beharangoztak a hajnali misére. Csengőszó, felbúg az orgona, zeng az ének: „Harmatozzatok égi magasok, Téged vár epedve, a halandók lelke. Jöjj el, édes Üdvözítőnk!” Ez az én számomra a legszebb hívogató ének volt. Teljes meggyőződéssel énekelte mindenki, mert valóban Őt vártuk. És biztosak voltunk abban, hogy karácsonykor el is jön. Másként, mint a földi vendégek szoktak megérkezni, de hát Ő a kis Jézus! A kis Jézus érkezése az éjféli misében történt. Ez a titokzatos csoda a felnőttek hitéből épült bennem Jézuska-csodává. Csöppnyi emberkeként hallgattam a felnőttek beszélgetését: megyünk majd az éjféli misére. Ez a karácsony titokzatos pontja. Mert a kis Jézus pontosan éjfélkor született. Én meg csak vágyódtam, de sosem vittek el. Aludnod kell most még. Majd ha nagyobb leszel, te is jöhetsz. Éveken át el is aludtam, mire édesanyámék elindultak az éjféli misére. A nagy titokra. Talán öt-hat éves lehettem, amikor végre én is részt vehettem a titokzatos eseményen. A templomzsúfolásig megtelt. Nemcsak a csillagfényes égbolt alatt, de heves hóviharok idején is sereglett szülőfalum népe. Még a távol eső majorokból is bejöttek az ott lakók. Ez a karácsonyi nagy élmény az óta is bennem él. Titokzatosan éltet.

Advent 4. vasárnap

Advent 4. vasárnap

Iz 7,10-14 Róm 1,1-7 Mt 1,18-24

„Kérj magadnak jelet az Úrtól, a te Istenedtől"

A Kr. e. VIII. század közepén az északi zsidó ország, Izrael, teljesen elszakadt Istentől. Az igazság és szeretet ott már nem volt éltető erő. A déli ország, Júda sem tartotta feddhetetlenül atyái szövetségét Ábrahám, Izsák és Jákob Istenével, de hivatalosan még nem szakadtak el tőle. A déli király, Acház félt, hogy északi szomszédjai megtámadják, őt és házát kiirtják. Isten akkor elküldte hozzá Izajás prófétát, hogy nyugtassa meg, nem hagyja el sem őt, sem népét az Úr. Megnyugtatásul csodajelet kínált fel neki. Acház szíve már bálványimádásra hajolt, tőlük várt segítséget, ezért udvariasan, de határozottan elutasította Isten feléje nyújtott kezét. Izajás ekkora ostobaság láttán így oktatta ki a királyt: Az Úr nemcsak ettől a kisebb bajtól menti meg országodat és népedet, hanem a te királyi családodból hozza el Isten a jövőben az egész világ Megváltóját. Halld a jelét: „íme, a szűz fogan, Fiút szül, és Emmánuelnek nevezi, ami annyit jelent: Velünk az Isten". (Iz 7,14) Nagy bajában a mi népünk is csak attól várhat végleges segítséget, aki Géza fejedelemnek és születendő fiának felajánlja az Izajás által bejelentett Szüzet és Fiát, a világ Megváltóját örökös segítségül. Ne utasítsuk el! Szent Pál apostoltól olvastat az Egyház néhány sort a Rómaiakhoz írt levélből. A bevezető üdvözlés után arra hivatkozik az apostol, hogy ő is küldetést kapott Istentől, hogy a megváltás isteni művét szolgálja. Neki nem ugyanaz a feladata, mint a prófétáké volt. Ők előre hirdették a Messiás eljövetelét, pl. meghirdették, hogy Dávid király házából születik. Aztán Izajás sokat jövendölt az értünk és helyettünk vállalt megváltói szenvedéseiről. Az apostol dolga már úgy beszélni minderről, hogy a jövendölések beteljesedtek. „Ő test szerint Dávid nemzetségéből származott, a szentség Lelke szerint azonban a halálból való feltámadásával az Isten hatalmas Fiának bizonyult. Általa nyertük el a kegyelmet és az apostoli küldetést". (Róm 1,3-5) Az evangélium viszont előre szóba hozza Jézus test szerinti születését. Az ünnepen, karácsonykor Szent Lukács részletes elbeszélését hallgatjuk majd a betlehemi eseményekről. Máté úgy ítélte meg írása közben, hogy neki szólnia kell arról, hogyan rendezte el a Gondviselés Mária törvény szerint érvényes jegyesi kapcsolatát. Szüzességi fogadalma ellenére eljegyezték a szülei Józseffel, az igaz emberrel. Erre szükség volt, mert a mózesi törvény értelmében fiútestvér híján Mária hivatalból örökölte szülei birtokát. Ezt közeli unokatestvérével kötött házasság révén tudta megtartani a Dávid ¬nemzetség kezében. Mint menyasszony a törvény szerint véglegesen elkötelezett volt vőlegényének. Mária tisztázta Gábor angyallal, hogy istenteremtő ereje indítja életre Jézus testi életét. A foganás után Erzsébetékhez sietett, nem tudott a titkáról, istenanyai méltóságáról vagy nem is akart beszélni Józseffel. Keresztelő János születése után Názáretbe visszatérve áldott állapota szemet szúrt Józsefnek. Kemény dilemmáját Isten angyallal oldatta fel, József pedig megértve, hogy az Úr a pletykára mindig éhes nyelvek elől a maga legszentebb titkát így óhajtotta levenni a napirendről. „Őre voltál Máriának, Tanúja szűz liljomának. Kit kertedbe Isten plántált vigyázatra, hogy fakasszon, drága bimbót áldozatja" (Ho 213,2)