Évközi 3.hét kedd

Évközi 3.hét kedd

2Sám 6,12b-15. 17-19;Mk 3,31-35

„Ki az én anyám, és kik az én testvéreim?”

Az evangélium előző részében Jézust nagyon súlyosan megbántották azok a honfitársai, aki az a hírt kezdték terjeszteni róla, hogy Belzebubbal, az ördögök fejedelmével van jó barátságban, azért tudja a megszállt emberekből olyan könnyen és hatásosan kiűzni a gonosz lelkeket. Először a józan ész érveivel próbálja megfontolásra késztetni ellenségeit, aztán a legnagyobb büntetést, a pokol kínjait helyezi kilátásba számukra, mert aki ilyet tételez fel a megtestesült Isten Fiáról, az a Szentlélek ellen tusakodik, „mert aki a Szentlélek ellen káromkodik, az nem nyer bocsánatot soha” (Mk3,29) Ilyen kellemetlen hangulatban kapta a hírt Mesterünk: hogy „az anyja és a testvérei odajöttek, és kint megállva üzentek neki, és hívták őt. A körülötte ülő tömegből szóltak is neki: Íme, anyád és testvéreid keresnek téged odakinn. Ő így felelt nekik: Ki az én anyám és kik az én testvéreim?” (3,31-33) Erre a magyar fülekben nagyon furcsán csengő kérdésre komoly és igaz választ kell adnunk: Ki az én anyám? A zsidó családokban igazi jogai az apának voltak. Ő nősült, azaz döntött arról, kit vesz el feleségül? A választott lányt megkérte, a házába vitte: tehát a menyasszonyt vitték. A férj boldog volt, ha a felesége fiút szült neki. A gyermekeket az anya nevelte. Ha vendég jött, a férj büszkén mutatta be gyermekeit, elsősorban a fiúkat. Az édesanya is büszke volt: a férjem ajándékozta őket nekem, de minden mást és vállaltam és szültem, szoptattam őket. Három éves korában a fiút elválasztották az anyatejtől. Tizenkét éves koráig még anyjához ragaszkodott jobban, de attól kezdve bizonyos változások álltak be életébe: talán a legfurcsább ezek közül, hogy az édesanyját asszonynak kellett szólítania, és ha utcán találkoztak, szinte idegenként kellett vele bánnia, nemcsak nem ugorhatott a nyakába puszit adni és kérni, de ünnepélyesen nem kis köszönthette. Én gyerek koromban megdöbbentem, amikor a haldokló Jézus a kereszt magasából így szólt édesanyjának: „Asszony, íme a te fiad”. (Jn 19,26) Nekem soha nem volt „anyám, sem anyukám”, csak kizárólag „édesanyám”, és nem siettem soha a megszólítást megkurtítani az „édes” elhagyásával.Számomra ez a mód idegen maradt, és duplán bántotta a fülemet ez a fentebb idézett bejelentés: „Íme, anyád és testvéreid keresnek téged odakinn!” Jézus látszólag meg sem hatódik, hanem a magyar fülnek nagyon keményen válaszol önmagának: „Azután körültekintett azokon, akik körülötte ültek és ezt mondta: Íme, az én anyám és testvéreim. Mert aki Isten akaratát cselekszi, az az én testvérem, nővérem és anyám”.(34) Mennyire dicséretté változik Jézus minden szava, amit ott elmondott, az Édesanyja javára, ha meggondoljuk: az a nép, amelyet ott jézus feldicsérni látszik, a kereszt alatt a Golgotán, mindenki, az apostolok is, elvesztették teljesen az Isten Fiába vetett hitüket, csak egyedül az édesanya őrizte meg, a legteljesebb értelemben ott a tömegben csak az Édesanyját dicséri. A testvér megjelölés pedig a zsidóknál az édestestvértől a hetvenezredik unokatestvérig érvényes.

Merciai Szent Angéla

„Így tehát egy újszövetség közvetítője”

Isten a maga végtelen fenségével nem volt soha arra kötelezhető, hogy teremtményének, az embernek, külön biztosítást nyújtson bizonyos teljesítmények után kapható jutalmakra, kitűntetésekre. Mondhatta volna nyugodtan: az én méltóságom elegendő garancia arra, hogy meg tudom adni, amit ígértem, és feddhetetlenségem megnyugtatóan igazolja a teljesítés biztonságát. Gyakorlatilag az ellenkezőre kellettek biztosítékok, ha az Úr teremtményeivel valami szerződést kötött. A teremtés kezdetén nem egy vállalkozást hozott létre az emberekkel, hanem rájuk bízta a föld kincseit. A pazarul kialakított oázist nem kicsi forrás csörgedező erejére alapította, hanem négy hatalmas folyóval biztosította az öntözés lehetőségét. Nem kért bért azért, hogy az egész föld állatvilágát tulajdonul adta az első emberpárnak. Később sem maga hasznára kötött különféle szerződéseket teremtményével, azzal az emberrel, aki a tiltott fáról azért evett, mert úgy tudta, hogy az Úr isteni mindenhatósága annak termésébe van elrejtve. Csak meg kell enni, és a lenyelt gyümölcsből az ember megszerzi az istenséget. Amikor pedig a bűn megjelent a földön, Isten volt az, aki a jóvátételt is azonnal magára vállalta, megígérve, hogy küldi a Megváltót, általa bünteti az emberek megcsalóját.A következő emberi bűnözönre ugyan mindent eltörlő vízözönt zúdított a föld sűrűn lakott tájára, el- és kipusztított minden embert, állatot és növényt, de amikor újra a szárazra léphetett a nyolc derék, bűntelen, engedelmes ember, nemcsak az élet újraélesztésére adott isteni áldást, de megígérte a megmentett családnak:„Íme, szövetséget kötök veletek és utódaitokkal, és minden élőlénnyel, amely veletek van, amely kijött veletek a bárkából, s a föld minden állatával. Szövetséget kötök veletek, hogy nem pusztul el többé minden test az özönvíz által s nem lesz többé vízözön, amely elpusztítja a földet”(Ter 9,9-11) Látható jelét, az eső utáni szivárványt új jelentéssel gazdagítja: azt üzeni vele Isten: „Nem lesz többet vízözön”. (13-16)„Így tehát egy újszövetség közvetítője ő (Jézus), aki halálával megszabadított az első szövetség alatt történt törvényszegésektől, hogy a meghívottak elnyerjék az örökké tartó örökség ígéretét” (Zsid 9,15)„Mert Krisztus nem kézzel alkotott templomba lépett be, amely a valóságnak csak jelképe, hanem magába az égbe, hogy most Isten színe előtt megjelenjék értünk; nem is azért, hogy gyakran föláldozza önmagát, mint ahogy a főpap évről –évre bemegy a szentélybe idegen vérrel; különben gyakran kellett volna szenvednie a világ kezdete óta; így pedig egyszer jelent meg az idők teljességében, hogy áldozatával eltörölje a bűnt. És ahogyan el van határozva, hogy az emberek egyszer meghaljanak, és utána következik az ítélet, úgy Krisztus is egyszer lett áldozattá, hogy sokak bűnét elvegye; másodszor pedig bűn nélkül fog megjelenni az őt várók üdvösségére”.(24-28)

A év január 27.

„Ő, aki halálával megszabadított az első szövetség alatt történt törvényszegésektől”

Az ószövetségi főpap minden évben egyszer beléphetett a szent sátor Szentek szentjének nevezett, függönnyel elzárt titkos részébe. Ez az egyszeri belépés minden éven figyelmeztetés volt a választott nép számára, hogy jön majd az idők teljességében a megígért Messiás, a Melkizedek rendje szerinti örök főpap, aki egyetlen áldozatot hoz a nép bűneiért, a saját vérét ontja értük, és ezzel a minden más áldozatnál kiválóbb ajándékkal kiengeszteli Istent. Ezzel kiérdemli, hogy ne a zsidó szent sátor Szentek szentjébe lépjen be, amely az igazinak, a mennyei Isten-házának előképe csupán, hanem az eredetinek, a nem kézzel, hanem Isten teremtő erejével épített mennyei szentélyébe. A mai levélrészlet tovább viszi a gondolkodó ember lelkét a titkok megismerésének útján. „Mert Krisztus nem kézzel alkotott szentélybe lépett be, amely a valóságnak csak jelképe, hanem magába az égbe, hogy most Isten színe előtt megjelenjék értünk: nem is azért, hogy gyakran föláldozza önmagát, mint ahogy a főpap évről-évre bemegy a szentélybe idegen vérrel; különben gyakran kellett volna szenvednie a világ kezdete óta, így pedig egyszer jelent meg az idők teljességében, hogy áldozatával eltörölje a bűnt”(Zsid 9,24-26) Az Ószövetség kifejezetten elmondja ezt Dániel könyvében: 
„Gábriel, az a férfi, akit az előbbi látomásban láttam, gyorsan hozzám repült és megérintett az esti áldozat idején. Hogy megmagyarázza, így szólt hozzám: Dániel, máris eljöttem, hogy megmagyarázzam neked a dolog értelmét. Amikor imádkozni kezdtél, elhangzott egy szózat, s én eljöttem, hogy tudtodra adjam, mert te kedvelt férfi vagy: figyelj tehát a szózatra és értsd meg a látomást. Hetven hét van kiszabva népedre és szent városodra, míg megszűnik a törvényszegés és véget ér a bűn, eltörlik a gonoszságot, és örök igazság támad, beteljesedik a látomás és jövendölés, s felkenik a Szentek Szentjét. Tudd meg tehát és értsd meg, annak a parancsnak kiadásától, hogy ismét felépüljön Jeruzsálem, a fölkent fejedelemig hét hét és hatvankét hét telik el, és viszontagságos időkben ismét felépülnek az utcák és a falak. Hatvankét hét múlva megölik a felkentet, és népe nem lesz többé, amely megtagadja őt”. (Dán 9,21-26) Krisztusnak ezt így kellett végbevinnie. Meg is tette: „És ahogyan el van határozva, hogy az emberek egyszer meghaljanak, és utána következik az ítélet, úgy Krisztus is egyszer lett áldozattá, hogy sokak bűnét elvegye”(Zsid 9,27-28) Jézus valóban így vállalt értünk minden előírást:„isteni mivoltában nem tartotta Istennel való egyenlőségét olyan dolognak, amelyhez mint zsákmányhoz ragaszkodnia kell, hanem kiüresítette önmagát, szolgai alakot vett fel, és hasonló lett az emberekhez, külsejét tekintve úgy jelent meg, mint egy ember. Megalázta magát,engedelmes lett a halálig, mégpedig a kereszthalálig
.Ezért Isten felmagasztalta őt, és olyan nevet adott neki, amely minden más név fölött van, hogy Jézus nevére hajoljon meg minden térd az égben, a földön és az alvilágban, és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus az Úr! Az Atyaisten dicsőségére”(Fil 2,6-11)

Évközi 3. hét hétfő

Évközi 3. hét hétfő 

2Sám 5,1-7. 10 ; Mk 3,22-30

„azt mondták, hogy Belzebub szállta meg, és az ördögök fejedelme által űzi ki az ördögöket”

Az angyalok próbatétele minden szempontból jogos volt Isten részéről a kezdetek kezdetén. Az angyalok tiszta szellemek. Értelmük és akaratuk sokkal nagyobb, mint az embereké. E mellett az angyali értelmet nem befolyásolja gondolkodásában más érdek, mint a szellemi szempontok. Míg az emberi lélek az ember természetének csak egyik összetevője, a másik az anyagi test, és így az emberek döntését sokszor az értelem háttérbe szorulásával hozza meg az emberi akarat, az angyaloknak nincsenek sem lakásügyei, sem étkezési problémái, sem ruhagondjai. Más volt Isten gondviselő elgondolása is az angyalok esetében, mint az embereknél. Az ember testi mivolta hátráltatja az értelem teljes kibontakozását, ezért döntései is lassan érnek be, a döntések lehetnek kevésbé sikerültek, fölül lehet bírálni, és a végső döntést az emberi akarat csak a halál pillanatában hozza meg igazán. Az angyalok gyorsabban átlátják a felmerülő kérdéseket, röviden latolgatják a megoldást, és tisztán hozzák meg a határozatukat. Ezt a határozatot aztán véglegesen rögzítik. Az angyalok teremtésük után döntöttek örök sorsukról. Igaziból nem tudjuk, mi volt a próbatételük. Abból a gyűlöletből, amelyet a sátán Megváltónk ellen táplál, arra következtetünk, hogy Isten feltárta az angyalok előtt, hogy a Második Isteni Személy idővel megtestesül, tehát magára vesz egy emberi természetet: testet és lelket, de személyiséget nem, ezt összekapcsolja az isteni természettel Isteni Személyisége alatt, így istenemberként is imádni kell. Ez volt az igazságos elvárás az angyalokkal szemben, amit az angyalok egy része örömmel vállalt, angyalok maradtak és a mennyországba kerültek. Másik részük ezt megalázónak vélte, ellentmondtak és ebben rögzült az állapotuk. Így örökre Isten ellenségévé váltak. Rettegtek attól, hogy a megtestesülés után találkozniuk kell majd vele a földön. Féltek tőle, mert kiűzte őket az emberekből. Amikor ellenségei azzal vádolták meg, hogy szövetségben áll az ördögök fejedelmével, az ő segítségével űzi ki az ördögöket, Jézust ez nagyon felháborította. Okos példákkal magyarázta ellenségeinek, hogy ez lehetetlen rettenetes káromlással.

A év január 26.

"Az egész nép egy emberként összegyűlt a Víz-kapu előtti téren”

„Azokban a napokban, amikor a zsidók visszatértek a babiloni fogságból, az egész nép összegyűlt a Víz-kapu előtti téren. Akkor Ezdrás pap a gyülekezet elé tárta a Törvényt, a férfiak, a nők és mindazok elé, akik meg tudták érteni. A hetedik hónap első napja volt” A zsidó nép mögött keserves hetven esztendő állt. Éppen hetven éve történt meg a nagy csapás: Beteljesedett Jeremiás és próféta társai jövendölése: A népnek vezetőivel együtt meg kell bűnhődnie azért, mert elhagyták atyáik Istenét, bálványokat imádtak, az Úr templomát megszentségtelenítették pogány szertartásokkal, a szegény embereket elviselhetetlen adókkal sújtották, akik fizetni nem tudtak, azoktól elvették földjüket, ahol addig megtermelték családjuk számára az ennivalót. Ha ez sem volt elég a törlesztésre, kilakoltatták ősei házából. Isten akkor Babilon királyának, Nebukadnezárnak kezébe adta a fővárost. A győztes pogányok lerombolták a várfalakat, minden házat, az Isten házát is. A népet pedig rabszíjra fűzve Babilonba hajtották. Rabok voltak, szolgáltak a babiloniaknak.Isten a fogságban sem hagyta el népét. Két nagy prófétát rendelt melléjük: Dánielt és Ezekielt. Voltak más nagy embereik is, akik őrizték atyáik hitét. Közben gazdacsere is történt: Babilont elfoglalták a médek és perzsák. Amikor a kiszabott hetven éves fogság lejárt, Isten a perzsa királyt, Círuszt hangolta arra, hogy hazaengedje a zsidó népből azokat, akik menni akartak fővárost és országot építeni. Ezek a hazatértek jöttek össze a hetedik hónap első napján a romok mellé, az egykori Víz-kapu terére. A valamikor gyönyörű város romjain egy egészen új világot kellett létrehozniuk. Az a nép, amelyik visszatért, megokosodott a saját kárán. „Egybegyűlt az egész nép, mint egy ember” (1) A romok felett nincs helye senkinek, aki az erőket szétforgácsolja. Egy akarattal késztették Ezdrást, a tudós papot, hogy hozza elő az addig elkészült Szentírást, az Isten Törvénykönyvét, és olvassa fel mindenki füle hallatára. Az alap: Isten törvénye. Ezdrás olvasott. Hallgatták. Majd a nehezebb részeket magyarázták. Sokan siratni kezdték őseik vétkeit. Ezdrásék magyarázták: Most nem sírni kell! „Ez a nap az Úrnak, a ti Isteneteknek van szentelve. Ne szomorkodjatok hát és ne sírjatok!” (9)„Menjetek, tartsatok ünnepi lakomát! Küldjetek belőle azoknak is, akik nem készítettek! Ez a nap ugyanis szent a mi Urunknak. Ne szomorkodjatok, hiszen az Úrban való örvendezés a ti erősségetek” (10) Hazánk, Magyarország hit és erkölcs területén romokban áll. Új alapokra kell helyezni hazánk sorsát. A régi-új alap az istenhit, az önzetlen isten- és felebaráti szeretet, a család, a nemzet, a becsületes munka, a gyerekvilág és a fiatalság kemény felkészítése a komoly felnőtt korra. Mindenkire szüksége van a közösségünknek, mert egyetlen szellemi testet képezünk, amelyben minden tag fontos, ha jól végzi a közösségért vállalt, rá eső tevékenységet. Ami túlburjánzik, az kóros elváltozás.

Szent Titusz

„Titusznak, a közös hit révén szeretett fiának”

A pálforduló ünnepe után az Egyház az apostol két olyan tanítványáról emlékezik meg a liturgiában, akikhez külön levelet írt: Timóteusnak kettőt, Titusznak egyet. Mindkét tanítványát püspökké szentelte idővel. Timóteus Efezus püspöke lett, Titusz pedig Kréta szigetéé. Az apostol leveleivel segíteni, esetleg tovább képezni kívánta őket. A Tituszhoz írt levél tanúsítja, hogy Pál Jézus Krisztus meghívott apostolaként ír tanítványának. Ez a levél tehát nem hivatali beszámoló, vagy az élet történéseiről értesítés, hanem a kiválasztottság és a küldetés céljait tudatosító írás. Az apostol feladata: a hit prédikálása, elmélyítése.„Hit nélkül lehetetlen tetszeni Istennek, mert aki Istenhez járul, annak hinnie kell, hogy Ő van, és megjutalmazza az őt keresőket.”(Zsid 11,6) A hithez rögtön társul a remény, hogy a megismert Istent egykor látni és közvetlen birtokolni is fogjuk a mennyországban, „amelyet örök idők előtt megígért Isten, aki nem hazudik.”(2) Ezeket az alapvető tényeket Isten kinyilatkoztatta az igehirdetés által, majd Jézus Krisztusban beteljesítette, Ő pedig Pálra bízta ugyanúgy, mint az eredetileg kiválasztott tizenkét apostolra. (3)Pál a megbízatást kellő hatalommal Tituszra ruházta, aki a „közös hit révén szeretett fia”(4), hiszen az örök élet említett forrásait Páltól kapta. Így árad az Atya, Fiú és Szentlélek kegyelme Pálon, Tituszon és rajtunk, késői felszentelt szolgákon a mindenkori hívekre. Csodálatos lelki közösség, amit minden mise elején megragyogtat a pap köszöntése. Tudatosuljon bennünk!

Évközi 3. vasárnap

Évközi 3. vasárnap

Iz 8,23b-9,3; 1Kor 1,10-15.17; Mt 4, 12-23

„Térjetek meg, mert elközelgett a mennyek országa!”

Meglehetősen sok eseményt közölnek a hírközlő eszközök. Most egy egészen más hírforrásból kapunk üzenetet, amely kétezer éves már, de mindig érvényes, igaz és fölemelő.„Az első időben megalázta Zabulon és Neftali földjét, de az utolsó időben megdicsőíti a tengerhez vezető utat, a Jordánon túli vidéket, a pogányok Glileáját”(Iz 8,23) Jákobnak ez a két fia az Ígéret földjének északi részén kapott szállásbirtokot. Ezt a vidéket nyolc másik törzzsel együtt Jeroboám elragadta Salamon fiától, Roboámtól, és Izrael néven itt alapította meg Izrael királyságát. Jeroboám nem engedte népét a jeruzsálemi templom ünnepeire, ezért két bálványtemplomot is építtetett országában. Ezt a vallási szakadást igen nagy bűnnek minősítette az Úr: a tiszta egyistenhit meggyalázása volt. A lelki sötétség után jött a szociális és gazdasági nyomor is. A király és udvaroncai féktelen fényűzése miatt egyre súlyosabb adókat vetettek ki a népre. Kénytelenek voltak kölcsönöket felvenni, hogy fizetni tudjanak. A hitelezők sorra vették el földjeiket, házukat, majd a lecsúszottak önként eladták magukat rabszolgának, hogy legalább sarut és ennivalót tudjanak venni. Isten rászabadította az Izrael királyságra az asszír hadsereget, és az 722-ben elfoglalta, romba döntötte és rabságba hurcolta a vezetőket és a lakosság nagy részét. Jézus korában ez a föld Galilea és Szamaria néven lett római birodalmi tartomány. Júda tartomány lakói lenézték Szamariát, mert lakosai fél-zsidó, fél pogány származásúak voltak. Nem sokkal több becsületük volt a Júdeaiak szemében Galileának sem. Nemcsak a farizeusok nézték le, de Natanael is. Amikor Fülöp apostol hívta őt, mondván: „Megtaláltuk azt, akiről Mózes írt a törvényben és a próféták: Jézust, József fiát Názáretből. Natanael megjegyezte: Jöhet valami jó Názáretből?” (Jn 1,45-46) Más alkalommal a zsidók így becsmérelték Jézust: „Vajon nem helyesen mondjuk, hogy szamaritánus vagy és ördögöd van?” (Jn 8,48) Ez a sötétség Jézus felléptével eloszlott: „a nép, amely sötétségben jár, nagy világosságot lát”.(Iz 9,1) Ki ez a fény? Maga az Úr, Jézus Krisztus: „Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága. A világosság a sötétségben világít, de a sötétség azt föl nem fogta”. (Jn 1, 4-5) „Az igazi világosság, aki minden embert megvilágosít, a világba jött. A világban volt, a világ őáltala lett, de a világ nem ismerte fel őt. A tulajdonába jött, övéi azonban nem fogadták be”. (Jn 1,9-11) Ezért kezdte Jézus a jó hírt ezzel a felszólítással: „Térjetek meg, mert elközelgett a mennyek országa”.(Mt 44,17) Mit üzen ma Jézus? „Térjetek meg, mert elközelgett a mennyek országa!” Ez az igazság és a szeretet szellemiségét jelenti. Csak ez tudja kiszorítani hazánkból is a hazugság és a gyűlölet világát, vagyis a sátán országát. Ezt kell örömteli szívvel megfontolnunk, megvalósítanunk és akkor Isten áldása tölt el minket.