Frigiai Szent Trifon

Frigiai Szent Trifon

Vértanú

222-250

 

Trifon a frigiai Kampszadában született szegény szülőktől. Édesapját egészen fiatalon elvesztette, hogy életben maradhasson eleinte libák őrzésével foglalkozott. Édesanyjával Eukariával élt együtt szerény körülmények között. Még fiatal korában megkapta Istentől a csodatevés és az ördögűzés ajándékát. Környezetében hamar felfigyeltek arra, hogy képes minden állatot meggyógyítani. Egy hagyomány szerint megmentette helységének lakóit a kártékony férgektől, a sáskáktól imáival, amelyek lerágták a fák leveleit és veszélyeztették a kenyérnekvalót is. E tettek sokáig nem maradhattak titokban, így egy alkalommal egy veszett fekete kutya alakjában megjelent neki III. Gordiusz császár leánya, aki démoni képességekkel rendelkezett, és kivalltatta tetteiről és képességeiről, majd eltűnt. Trifont nem rettentette el ez az esemény, sőt annál inkább megsajnálta az embereket és kitárt kezekkel kérte Istent, hogy küldje el angyalát a baj elűzésére. Nem sokkal később meg is érkeztek hozzá Gordiusz császár követei, és azonnal a császári palotába rendelték a fiút, hogy gyógyítsa meg a lányát, akiről úgy vélték, hogy teljesen megtébolyult. A császár tudta, hogy egy Trifon nevű ember képes meggyógyítani a lányát, de sok Trifont kipróbált mire az igazihoz eljutott. Trifon, aki pontosan tudta mit kell tennie, könnyedén kiűzte a gonosz démont a lányból, akit egészségesen adott vissza a császárnak. Gordiusz hálája nem is maradt el, kincsekkel halmozta el a fiút, aki azt a hazafelé vezető úton szét is osztott a szegények között. A császár nem is üldözte a keresztényeket. Trifon csodáinak híre messzire elterjedt. Ezeket látva a pogányok sokan lettek keresztényekké, felvéve a keresztséget. Csakhogy 244-ben Gordiusz meg hal és Décius császár kerül uralomra, akinek keresztény üldözése alatt kelet kormányzójának Aquilinnek jelentették, hogy Trifon keresztény és téríti a pogányokat. A kormányzó maga elé hozatta kihallgatásra. Mivel sem hízelgéssel, sem fenyegetéssel nem tudta eltéríteni a keresztény hittől, megparancsolta, hogy kínozzák meg. Fára függesztették, verték, sütögették, szaggatták, lábaiba szeget vertek és úgy hurcolták a városokon át a nagy hidegben. A szent vértanú hősiesen tűrte el a kínzásokat. Végül fejvesztésre ítélték. Mielőtt azonban a hóhér levágta volna fejét, Trifon kelet felé fordult, a Szentföld irányába, ahol, Jézus Krisztus is szenvedett és kínhalált halt, imádság közben kérte az Urat, hogy visszaadhassa lelkét Istennek, mielőtt a kard lesújtana rá. Nikaiában, 250-ben halt vértanúhalált. Azóta is nagyon sokan kérik közbenjárását főként kertészek, gyümölcstermesztők, hogy védje meg ültetvényeiket a rontásoktól. Háromszáz évvel később, a Justinianus császár kápolnát építetett a fiatal vértanú tiszteletére, később utódja, Justin császár, pedig külön egy nagy kolostort szentelt az ő szent emlékezetére. Oroszországban Trifont a madarak mennyei patrónusának tekintik. Ez abból ered, hogy a legenda szerint egy nap Retteget Iván cár solymásza hanyagul zárta el a cár sólymát és az megszökött. A solymász ijedtében, hogy a retteget cár súlyosan megbünteti, ezért imádkozni kezdett Trifonhoz. Az ima után megjelent számára a szent és látómásban megmutatta neki a helyett, ahová a sólyom repült. A solymász meg is találta a madarat, így a büntetése is elmaradt. Hálából építetett egy templomot Moszkvában a szentnek, és itt ma is úgy ábrázolják ikonokon a szentet, mint, aki sólymot tart a kezében.

Imádság:

"Oh, Uram, te vagy az istenek Istene és a királyok Királya, a Legszentebb minden Szentek között, hálát adok neked, hogy te, engem, gyarló szolgádat méltónak találtál figyelmedre, hogy tekintetedet méltatlan szolgádra vetetted. Most, azért imádkozom hozzád, hogy ne enged, hogy a szolgád fejét elválasszák testétől, és a túlvilágon a nélkül kelljen élnie. Inkább add meg a jó halál kegyelmét, hogy a szent angyalok vezessenek engem, az engem megillető helyre, hogy megígért országod örököse lehessek. Vedd a lelkemet, és halld meg az imáját annak, aki az életét a te emlékezetednek szentelte. Tekints most tehát le rám Uram, és jutalmazd meg szolgádat igazságod szerint. A mi Urunk, Jézus Krisztus által, aki veled él, és uralkodik mindörökkön-örökké. Ámen. "

A év február 1.

„A hit pedig alapja annak, amit remélünk, bizonyítéka annak, amit nem látunk”

A gondolkodó ember bizonyságot keres arra, hogy helyesen ismeri-e meg a dolgokat, helyesen ítéli-e meg a nehezebben érthető problémákat. Nézzük meg, mit is jelent hinni? A fentebbi meghatározás nyilván igaz, hiszen szentírási szöveg. Megállja-e a helyét a filozofikus, kritikus gondolkodásban is? Az igazság megismerésének három útja van. Az első a tapasztalat. Az ismeretlen anyagi tárgyat, amely velem egy helyen van, biztosan megismerhetem az érzékszerveimmel: szememmel látom, fülemmel hallom, kezemmel tapintom, orrommal szagolom, nyelvemmel ízlelem. Az asztalról meg tudom állapítani, hogy fából készült. Ez a megismerési mód közös az állatokéval. A megismerés második módja az elsőn nyugszik: ez a következtetés. Ez már szellemi síkon történik: az érzékszervekkel szerzett tapasztalatot felhasználva az értelmemmel megállapítom, hogy ha az asztal anyaga fa, akkor ugyanolyan anyag, mint az udvaron vagy erdőn álló fák. A következtetés is biztos ismeretet ad. A harmadik módra akkor van szükség, ha a megismerni kívánt dolog nincsen velem egy helyen, nem lehet megtapasztalni, így a következtetésnek nincsen alapja. Van viszont valaki, aki ismeri azt a dolgot, az illető megbízható, megmondja nekem is, én pedig elfogadom igaznak az ő közlését. Ez a hit. Az egyszerű életben számtalanszor alkalmazzuk. Szinte minden ismeretünk erre épül, mert a legtöbb dolgot ezzel a módszerrel ismerjük meg. A földrajz, az írás-olvasás, történelem. hit nélkül elképzelhetetlen. Ha Isten benső életéről tudni akarunk valami biztosat, csak a hitre alapozhatunk. Ez „a hit alapja annak, amit remélünk, bizonyítéka annak, amit nem látunk”. (Zsid 11,1) Ennek a hitnek ragyogó példáit sorolja fel Pál apostol. Mindenek előtt Ábrahám hitére csodálkozik és csodálkoztat rá minket is. Ábrahám bálványimádó volt, mint az akkori emberek többsége. Nem tapasztalhatta meg az élő Isten erejét, mint korábban Noé, akit felszólított az Isten a hajóépítésre, hogy megmeneküljön és megmentse családját meg az állatokat a vízbefulladástól. Hitt Istennek, de hite viszonylag rövid idő múlva igazolást nyert a vízözön beköszöntével. Ábrahámnak úgy kellett hinnie hatvan évesen, hogy majd valamikor születik fiad, tőle majd nagy nép származik, és még a Messiás is az ő családjának szülötte lesz.Felesége, Sára is hitében nyert erőt, hogy agyon idős asszony korában foganja és szülje meg a megígért fiút.Úgy éltek és haltak meg, hogy az ígéretekből alig teljesült valami. A hívő Ábrahám ezért lett nemcsak a zsidó nép és a Megváltó ősapja, hanem Isten ígérete alapján minden hívőé is, és „benne nyert áldást a föld minden nemzetsége” (Ter 12,3) Hite koronája pedig az az utolsó próbatétel volt, hogy felnőtt fiát, a várva-várt Izsákot egészen elégő áldozatul kérte tőle az Úr. Nemcsak az volt a súlyos próba, hogy mondjon le róla, saját kezével ölje meg, égesse hamuvá, hanem azt is el kellett hinnie, hogy ez a fiú holtából feltámadva is élni fog, betölti küldetését, hiszen Isten ezt így ígérte. Jutalmul jött az angyal, véget vetett a próbatételeknek. Ő pedig a hit hőseként ismert az egész világon. (17-19) Ezt a hitet várja tőlünk is Isten.

Évközi 3. hét szombat

Évközi 3. hét szombat

2Sám 12,1-7a.10-17;Mk 4,35-40

„Te vagy az az ember”

Már régen Dávid felesége volt Uriás özvegye, Betsabé, és Dávidnak olybá tűnhetett, hogy a nagy erkölcsi problémát, Betsabéval történt házasságtörését okosan eltussolta, az asszony férjének halálát hősi halálnak álcázva remekül elrendezte, sőt már a gyermek is megszületett, Isten akkor döbbentette rá tette gonoszságára. Dávid szerette Istent, és igyekezett igazságosan uralkodni. Ezen a téren indult el bűnének büntetése is. Egy napon barátja, Nátán próféta kereste fel. Felháborodva elő adta,hogy egy nagyon gazdag ember vendéget fogadott, és lakomáját a helység legszegényebb emberének kedvenc juhából főzette meg. A keleti érzékletességgel előadott igazságtalan cselekedet azonnali kemény ítélet meghozatalára ösztönözte a királyt: „Az úr életére mondom, hogy halálfia az ember, aki ezt cselekedte. Négyszeresen térítse vissza a bárányt, mivelhogy ezt cselekedte és könyörtelenül járt el” (6) Nátán erre azt mondta a barátjának: „Te vagy az ember. Ezt üzeni az Úr, Izrael Istene: Én felkentelek Izrael királyává, megszabadítottalak Saul kezéből, neked adtam Saul házát, öledbe adtam urad feleségeit, s ha ez még kevés volt, sokkal többet is adtam volna neked. Miért vetted hát semmibe az Úr szavát, olyat cselekedve, ami gonosz az én színem előtt” (7-9) Abban az időben Isten elnézte még, hogy az emberek a házasságot ne Isten eredeti szándéka szerint vegyék, és többnejűségben éljenek. Ez akkor még gyengeségnek, éretlenségnek minősült. Ahogyan azonban Dávid egy házasságban élő asszonyt elcsábított, majd a férjét az ostrom áldozatának tűntetve végeztette ki, ez már Isten szemében gonosznak minősült. Súlyosan felelni kellett érte. A büntetés Dávid családját érte: „Ne távozzék tehát a kard sohasem házadtól, mivel semmibe vettél engem, s elvetted a hettita Úriás feleségét, hogy a te feleséged legyen”. (10) Ezzel Isten védte és védi az idegenből bevándoroltak természetes jogait. Kimondja azt is, hogy aki titokban cselekszik Isten akarata ellenére a házassági jog sérelmére valamit, Isten azt később a család történetében nyilvánosan bünteti. Dávid, aki azt hitte, neki mindezt szabad volt megtennie, összeroppant Isten ítéletét hallva. Későn ugyan, de bevallja bűneit és ezzel megnyeri Istentől a bocsánatot a bűneire. De nem nyeri el a büntetések feloldását, amik a bűnökért járnak. Ide tartozik Betsabétól született kisfia betegsége, aminek ideje alatt Dávid szigorúan böjtölt, vezekelt, de az ártatlan kisded életét nem tudta megmenteni. Később saját fia, Absalom, hajtotta végre apján és házán a többi büntetést. A mi társadalmunk nemcsak gonosz dolgokat művel a családokban Isten ellen, de bűneit belátni sem hajlandó. Ez a gonoszság előbb-utóbb nagyon kemény büntetésre számíthat. Ne feledje senki: Isten a bűnöket az első bocsánatkérő szóra megbocsátja, de a büntetéseket teljesen el nem engedi. Imával és vezekléssel viszont lehet könnyíteni azokon is.

A év január 31.

Zsid 10,32-39; Mk 4,26-34

„Miután megvilágosodtatok, a szenvedések kemény küzdelmét álltátok ki”

Milyen jó még olvasni is az evangéliumokban arról, hogy Urunk Jézus nyilvános működése kezdetén megszólított kemény munkában szorgoskodó férfiakat, mint Simon Pétert és testvérét Andrást, kicsit odébb a tenger partján Jakabot és Jánost, majd a vámnál dolgozó Mátét,akik felkeltek, otthagyták családjukat, feladták kenyérkereső munkájukat és követték Jézust. Boldogan vallották, hogy ők a Názáreti Jézus tanítványai.Kicsit később Jézus nekik is feltette a kérdést: „és ti kinek tartotok engem? Simon Péter válaszolt: Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia”Mt 16,15-16)a kitűnő válaszra Jézus azonnal kitűnteti Pétert: „Boldog vagy, Simon,Jónás fia, mert nem a test és vér nyilatkoztatta ki ezt neked, hanem az én Atyám, aki a mennyekben van. És mondom neked: Te Péter vagy, és én erre a kősziklára fogom építeni egyházamat, s az alvilág kapui nem vesznek erőt rajta. Neked adom a mennyek országának kulcsait. Amit megkötsz a földön, meg lesz kötve a mennyekben is, és amit feloldasz a földön, fel lesz oldva a mennyekben is”. (17-20) Csodálatos percek! De eme boldogító kinyilatkoztatás után, hogy Jézusnak új egyháza lesz, ennek vezetői, sőt alapja az apostolok lesznek, Jézus azonnal hozzáfűzi: neki „Neki Jeruzsálembe kell mennie, sokat kell szenvednie a vénektől, főpapoktól és írástudóktól, meg kell, hogy öljék, és harmadnapra föl kell támadnia. Péter erre félrehívta őt és kezdte lebeszélni: Távol legyen ez tőled, Uram! Ez nem történhet meg veled. Ő azonban elfordult, és azt mondta Péternek: Távozz tőlem, sátán! Botrány vagy nekem, mert nem isten dolgaival törődsz, hanem az emberekével”.(21-23) Aztán azonnal kiterjeszti ezt a szenvedésvállalást minden követőjére: „Ha valaki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye föl a keresztjét, és kövessen engem”Amikor Jézus már a mennyben volt, a megkeresztelteket levélírónk ugyanerre tanítja: „Emlékezzetek vissza a hajdani napokra, amikor, miután megvilágosodtatok, a szenvedések kemény küzdelmét álltátok ki, s részint gyalázásokban és szorongatásokban látványul szolgáltatok, részint pedig azoknak, akikkel így bántak, társai lettetek. Mert részetek volt a folyok szenvedésében, és javaitok elrablását is örömmel viseltétek, tudva, hogy jobb és maradandóbb javatok van. Ne veszítsétek hát el b bizalmatokat, mert nagy lesz ennek a jutalma. Béketűrésre van szükségetek, hogy Isten akaratát megtegyétek, s elnyerjétek az ígéretet.Mert még egy kis idő, s az, aki eljövendő, eljön, és nem késik. Az én igazam a hit által élni fog, de ha meghátrál, a lelkem nem leli benne kedvét”, írják a próféták.Mi azonban nem vagyunk a meghátrálás gyermekei a romlásra, hanem a hité az élet elnyerésére”(Zsid 10,32-39)

Évközi 3.hét péntek

Évközi 3.hét péntek

2Sám 11,1-4a. 5-10a. 13-17; Mk 4,26-34

„Az Isten országa olyan..”

Ha emberibb módon próbálunk gondolkodni erről a gyakran előkerülő témáról, és a földi országok keletkezéséről vesszük a hasonlatot, akkor nem egészen arra a következtetésre jutunk, mint amikor az Isten országáról szeretnénk pontos fogalmat kialakítani. A földi országok ritkán létesülnek, és nem mindig hosszú életűek. A Kárpát-medencében az V. században a hunok létesítettek országot. Olyan zseniális király alapította, amilyen a történelemben nem sok akad. Innen indult aztán hódító hadjáratokra nyugat felé. A keresztények így írták be emlékezetükbe és a krónikáikba: „Attila, Isten ostora. Az Appenin félszigeten vonulva mindenütt meghódoltak előtte a városállamok, és sietve indult eléje I. Nagy Szent Leó pápa is, hogy kikönyörögje a nagy hódítótól: Kíméld meg Rómát, amely már nem a világbirodalom központja, hanem vallási központ, tehát Isten földi országának, a keleten és nyugaton is egyre inkább teret nyerő lelki birodalomnak,a kereszténységnek központja. A hagyomány szerint a pápa felett fényes kísérettel megjelent Szent Péter és Szent Pál, hogy nyomatékosan figyelmeztesse Európa akkor legnagyobb fejedelmét: Itt nála nagyobb úr intézkedik. Tény, hogy Attila visszafordult. Halála után pedig rettegett birodalma eltűnt. Róma központtal aztán kialakult egy földi ország is: az Egyházi állam, amely 1870-ig élt és működött. Ennek maradéka a mostani Vatikán állam a maga néhány négyzetkilométerével nem politikai tényező. Az Isten országa nem a földön kialakított, térképen pontosan körülrajzolt, a valóságban pedig őrökkel védett földterület, hanem az emberek lelkében élő elkötelezettség Isten parancsainak elfogadására, a hit és a szeretet világa. A teremtésnek azon a fokán, amikor Isten kijelentette: „Alkossunk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra, hogy uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, az állatokon és az egész földön.” (Ter 1,26) Uralkodjék az egész földön, de Isten akarata, törvényei szerint, Isten nevében. Ezért mondta Urunk, Jézus Krisztus Pilátusnak, a római császár helytartójának, hogy „az én országom nem erről a világról való”(Jn 18,36) Az én országom, az Isten országa az emberek lelkében él. Azt jelenti, hogy a hozzá tartozók ismerik és szeretik Istent, elfogadják és megtartják az igazságot és a szeretet parancsait Isten és az emberek örömére, boldogságára. Ez egy lelki viszonyulás és nem lehet észrevenni amikor megindul a lélekben, amikor izmosodik, mert inkább a földbe esett mag éledését és terméshozatalát vesszük észre. Tetteinken és a szavainkon keresztül meg kell látszania, hogy mi egy másik világnak is polgárai vagyunk.

ALBERTONI Boldog LUDOVIKA

ALBERTONI Boldog LUDOVIKA

özvegy, III. r.

(1473-1533)

Rómában született 1473-ban, még pedig egy előkelő római családból. Kiváló erényei miatt már hajadon korában leánytársai példaképe lett, amit nagynénje nevelésének köszönhetett. Igazából édesanyja halála után, kiskorától fogva szerzetesi életre készült, és szüzességét megtartva akart élni, de meghajolt édesapja akarata előtt, hiszen szülei fejedelmi családból származtak, ezért öt is egy nemeshez adták férjhez, akit Giacomo della Ceteranak hívtak. A házasságból három leány született, akiket Ludovika istenszeretetre és a bűn kerülésére nevelt. Férje halálakor 1506 májusában 32 éves volt, ezen túl a bűnbánatnak akart élni, így felvette a ferences III. rend ruháját és abban járt. Ehhez azonban nagyon kemény csatákat kellett megvívnia, mivel tömérdek kérője akadt, sőt az örökösödés miatt férje testvére Domenico is feleségül akarta venni. Ő azonban ellenállt minden befolyásnak és az imának, önsanyargatásnak, jótékonykodásnak élt. Keményen ostorozta magát. Vezeklő övet is viselt. Hogy ezek miatt-e, vagy más okból, de megkapta a levítáció képességét a Mindenhatótól. A szegényeken legszívesebben titokban segített. Megtette, hagy a kenyérbe rejtette a pénzt s így segített a rászorulókon. Amikor maga is szegénnyé lett, örült, hogy hasonlóvá lehetett a szegény Üdvözítőhöz. 1527-ben átélte Róma feldúlását V. Károly császár zsoldosai által. Sokat elmélkedett Jézus szenvedéseiről, követve a ferences hagyományt. Megkapta Istentől a könnyek adományát. Gyakran sírt Jézus szenvedése és saját bűnei miatt. A ferences hagyomány tud csodáiról, jövendöléseiről is. 1532 decemberében betegszik meg magas lázzal, de mégis az előre megmondott napon, 1533. jan. 31-én halt meg. Utolsó szavai Jézus Krisztus szavai volt: "Uram, a te kezedbe teszem le az én lelkemet." Sírja a Tiberis-menti Szent Ferenc templomban (S. Francesco a Ripa) egy oldalkápolnában van. Ezt a kápolnát még életében építtette családja. Ludovikát 1671. január 28.-án avatta boldoggá X. Kelemen pápa. A boldoggá avatás után hamarosan, 1675-ben Gian Lorenzo Bernini, a híres szobrászművész gyönyörű márvány szobrot faragott, amely a haldokló Ludovikát ábrázolja. Szent Ferenc idejében a mostani templom közelében zarándokház volt, Szent Ferenc itt szokott megszállni társaival, amikor Rómában járt. A közelben van Settesoli „Jakóba testvér” háza, aki vendégül szokta látni szeráfi atyját. Tetemesen hozzájárult a Vízparti Szent Ferenc templomépítési költségeihez.

„Ügyeljetek, hogy ne az emberek szeme láttára, s az ő kedvükért tegyétek a jót, így semmi jutalom nem vár reátok mennyei Atyátoknál. Amikor tehát alamizsnát adsz, ne tudja a bal kezed, mit tesz a jobb. Így alamizsnád titokban marad, és Atyád, aki a rejtekben is lát, megfizet neked.” (Mt 6, 1-4).

Imádság:

Istenünk, Boldog Ludovika különösen kitűnt a szegények iránti szeretetben; közbenjárására add, hogy téged minél jobban szeressünk, felebarátainknak pedig szolgálatára legyünk. Krisztus, ami Urunk által. Ámen.

 

A év január 30.

„Jézus vére által bemegyünk a szentélybe”

Átelmélkedtük, hogy az áronita papok napi áldozatukkal nem tudták a bűntől megtisztítani az embereket, Jézus viszont egyetlen áldozatával tökéletes tisztulást nyújtott minden bűnösnek. Ennek a megtisztulásnak köszönhetjük, hogy kinyílik számunkra a mennyország. Ezt ugyan egyelőre a bizalom, vagyis a remény által birtokoljuk, de ez éltető erő: „Mivel tehát bízunk abban testvérek, hogy Jézus vére által bemegyünk a szentélybe, amelyet nekünk, mint új és élő utat a függönyön, azaz a saját testén át megnyitott” (19-20), ez a remény nem csalhat meg. Jézus ugyanis az utolsó vacsorán kifejezetten állította: „Ne nyugtalankodjék szívetek. Higgyetek Istenben, és bennem is higgyetek. Atyám házában sok hely van. Ha nem így volna, mondtam volna-e nektek, hogy elmegyek helyet készíteni számotokra? És ha már elmentem és helyet készítettem nektek, ismét eljövök, és magamhoz veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek”. (Jn14,1-3) Ehhez a saját testén át nyitott nekünk utat, mint ahogy az ószövetségi szent sátor függönyét is örökre kettészakította. Újabb hasonlattal is segít a titkot megérteni: Az ószövetségi főpap évente egyszer belépett a szentek szentjébe az idegen vérrel, megmutatta népének a jövendő lehetőséget a hívők belépésére is. Jézus minket már magával visz: „és mivel van főpapunk Isten háza fölött, járuljunk hozzá igaz szívvel a hit teljességében, hintsük meg és tisztítsuk meg szívünket a rossz lelkiismerettől, és mossuk le testünket tiszta vízzel”. (Zsid 10,21-22) Itt nyilván a hitről, a bűnbánatról és a keresztség szentségéről van szó. Ezek a kegyelmek a földi életben érhetők el, Jézus erről beszélt apostolainak az Olajfák hegyén, amikor mennybemenetele előtt búcsúzott tőlük: „Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek. Aki hisz és megkeresztelkedik, az üdvözül, aki pedig nem hisz, az elkárhozik”. (Mk 16,15-16) a földi előkészülethez tartozik továbbá a remény erényének gyakorlása. Reméljünk Jézus ígéretében, vagyis erősen bízzunk a földi élet nehézségei között is abban, hogy Jézus kegyelmeivel erőt ad kitartani mellette, majd értünk jön életünk végén. Mindezt meg is kell külsőleg vallani az emberek előtt: „Tartsunk ki rendületlenül reménységünk megvallása mellett, mert hűséges az, aki az ígéreteket tette”. (Zsid 10,23) a hit és a remény mellé sorakozzék a harmadik isteni erény is: „és figyeljünk egymásra, hogy szeretetre és jótettekre buzduljunk”(24) Gondoljunk arra a nagy beszédre, amelyben Jézus az utolsó ítéletet ismerteti hallgatóival. A mennyországra hívottaknak felsorolja az irgalmasság cselekedeteit, amelyet az Ő kedvéért tettek földi életükben (Mt 26,34-36) Különben is az emberi életet Isten az igazság és a szeretet gyakorlására rendelte. „Szeretet az Isten, és aki a szeretetben marad, Istenben marad, és az Isten őbenne”. (1Jn 4,16) Ez a legbiztosabb mérce. Az örökké tartó boldogság megszámlálhatatlan sokaság közösségében lesz egyéni birtokunk. Ezért kell már a földi életben is biztosítani a vallásos életközösségi jellegét. Ennek formája a közös szentmise és más áhítatgyakorlatok. Ne hanyagoljuk el, mint ahogyan igen sokan teszik. Hazánkban katolikus testvéreink 80-85 %-a vasárnaponként sem jár szentmisére. A mennyei boldogság nem bevezető gyakorlatokból áll, hanem befejezése a földi életnek.