AZ EMBERFIA SZENVEDÉSE

AZ EMBERFIA SZENVEDÉSE 

 
Az Ó- és az Újszövetség szövegeiből igyekeztem a szenvedésről minden isteni megnyilatkozást. összegyűjteni. Az Ószövetség embere nehezen értette meg a szenvedést, mert ezekben a megállapításokban elsődlegesen a bűnök büntetését látta. A titok lassan kezdett megvilágosodni: a szenvedés a bűn miatt jött a világra, ezért a bűnökért kellett szenvednie az emberiségnek. A bűnöket emberi erővel megszüntetni nem lehet, az ember semmivel nem kényszerítheti Istent, hogy ezt megtegye. Ha az összes ember egy akarattal vezekelve szenvedne, akkor sem kapná meg bűnei bocsánatát. Az Isten bántása csak a vele egyenrangú személyengesztelő cselekedetével nyerhet bocsánatot. Még az Istentől rendelt ószövetségi áldozatok sem töröltek el egyetlen bűnt sem: „Te nem kívánsz véres vagy ételáldozatot, de megnyitottad fülem a hallásra. Nem követelsz égő- és engesztelő áldozatot, így szólok hát hozzád: Lásd, itt vagyok. A könyvtekercsben rólam írták, hogy teljesítsem akaratod. Parancsod, Istenem, örömmel tölti el szívemet.” (Zsolt 40,7-9) Ezer évvel megtestesülése előtt így beszélgetett a Fiúisten Atyjával a mennyországban. Az Úr akarta, hogy ezt a beszédet hallja Dávid a nemes ős és tanulja meg a világtörténelem, hogy a megígért Megváltó lejött a földre, mert isteni Személye, emberteste szenvedésével és halálával meg tudja fizetni az isteni igazságosságnak a nagy tartozást. Amikor egy zalai falu plébánosként a húsvéti áldoztatás során beléptem egyik filiám harangláb mellett épült házába, közel háromezer éves hittel találtam magam szemben. Idős asszony fogad, és majdnem teljesen süket és vak édesanyja fülébe kiáltotta bele: Megjött a plébános úr! Erre fekete ruhák közül egy szívből jövő erős, hitvalló könyörgés-özön kezdett áradni: „Dávid Fia, könyörülj rajtam!” (Mt 20,30) a két jerikói vak és az idős asszony hite erős forrásként táplálja bennem szüleim drága hitét és szeretetét, amíg az egykor nagy hitű Európa hite hamvadni látszik. A bűnökért járó szenvedés váltságdíjat Megváltó Jézusunk az isteni igazságosságnak egyedül fizette meg az egész emberiség nevében, ahogy már Izajás próféta is megmondta: „Magam tapostam a sajtót, népemből senki sem volt velem” (Iz 63,3) „Megvetett volt, utolsó az emberek között, a fájdalmak férfia, aki tudta, mi a szenvedés; olyan, aki elől iszonyattal eltakarjuk arcunkat, megvetett, akit bizony nem becsültünk sokra. Bár a mi betegségeinket viselte, és a mi fájdalmaink nehezedtek rá, mégis Istentől megvertnek néztük, olyannak, akire lesújtott az Isten, és akit megalázott” (53,3-4) Egy holdkóros fiú édesapja Jézushoz könyörög a fiáért: „Uram, könyörülj fiamon! Holdkóros szegény és sokat szenved. Hol tűzbe esik, hol meg vízbe. Elhoztam tanítványaidhoz, de ők nem tudták meggyógyítani. Jézus így válaszolt: Hitelen és romlott nemzedék! Meddig kell még veletek maradnom? Meddig tűrjelek benneteket? Hozzátok ide! Jézus ráparancsolt s az ördög kiment belőle. A gyerek azonnal meggyógyult” (Mt 17,15-18) Jézus a hitetlenség és romlottság miatt szenved. Szenved, mert az emberek „viperák fajzatai”alattomos, mérges kígyók (12,34) Övéi nem fogadták be, (Jn 1,11) pedig Mózesnél sokkal fontosabb küldötte volt Jézus, az Atya Egyszülötte.

Évközi 3. hét szerda

Évközi 3. hét szerda
Zsid 10,11-18; Mk 4,1-20
„Mert egy áldozattal mindörökre tökéletesekké tette a megszentelteket”

Az Úr rendelkezése az áldozatról, amelyet Izrael egész népének bűnéért mutatnak be a zsidó papok: „Ha Izrael egész közössége téved meg és tesz meg tudatlanságból valamit, ami az Úr tilalma ellen van, s azután rájön bűnére, mutasson be bűnéért egy fiatal bikát. Vigye a sátor ajtajához, s a nép vénei tegyék rá kezüket az Úr előtt a fejére. Azután vágják le a fiatal bikát az Úr színe előtt, s a felkent pap vigyen be a véréből a bizonyság sátrába, mártsa bele ujját, s hintsen hétszer a függöny felé. Azután tegyen ugyanebből a vérből annak az oltárnak a szarvaira, amely az Úr előtt, a bizonyság sátrában van, a többi vért pedig öntse az égőáldozati oltár aljára, arra, amely a bizonyság sátrának ajtaja előtt van. Úgy járjon el ezzel a fiatal bikával is, mint ahogy az előbb említettel kell eljárnia; így könyörögjön értük a pap, s az Úr megbocsát nekik” (Lev 4,13-20) Erre az áldozatra és rengeteg más áldozatra utal a Zsidókhoz írt levél: „Mert minden pap naponta szolgálatban áll, és gyakran mutatja be ugyanazokat az áldozatokat, amelyek sohasem törölhetik el a bűnöket;Lehetetlen  ugyanis, hogy bikák és bakok vére bűnöket töröljön el”, ő pedig egy áldozatot mutatott be a bűnökért, s örökké trónol Isten jobbján, arra várva, hogy ellenségeit lábai  zsámolyává tegyék. (Zsolt 110,1) Mert egy áldozattal mindörökre tökéletesekké tette a megszentelteket”.(Zsid 10,11-14) Fentebb a Leviták könyvében (34,20) azt írta a Szent írás, hogy Isten megbocsát a bűnösöknek a bika feláldozása után, itt viszont az ellenkezőjét írja a levél szerzője. Az egyik tehát nem mondhat igazat. Ez a Szentírásban nem lehetséges. Csak úgy lehetséges a két idézet igaza, hogy a súlyos bűnökért járó pokol büntetését nem a bika vérének szétszórása engedi el, hanem Isten elfogadja az Ószövetségben is előírt bánatot, az áldozattal, amely Jézus szenvedésére mutatott előre, Isten egyelőre megelégszik, és a teljes bocsánatot előlegezi a bűnbánóknak Jézus keresztáldozatának megtörténtéig. A keresztáldozatnak volt elővételezett hatása is. Ezért üdvözülhettek és Jézussal együtt a mennyországba vonulhattak az ószövetségi szentek is mindannyian. Jézus egyetlen áldozata minden bűn eltörlője. Az Ő kereszthalálának megtörténte után pedig a papi feloldozás olyan hatású, hogy annak megtörténte után Isten sem a külön ítéleten, sem a végítéleten nem veszi elő őket. Nincsenek.

Aranyszájú Szent János ereklyéinek átvitele

Aranyszájú Szent János ereklyéinek átvitele

Szent János a Fekete-tenger legtávolabbi helyén Kománában halt meg száműzetésben. Ez 407. szeptember 14-én történt. 30 év múlva, 438-ban fényes ünnepségek között hozták vissza Konstantinápolyba a szent főpap földi maradványait. A nép, amely nagyra becsülte Szent Jánost beszédei és kimagasló erényei miatt, Szent Pröklosz konstantinápolyi pátriárkán keresztül, aki Szent János tanítványa és utóda volt, kérte II. Teodoziosz császárt, hogy a szent főpap testét hozzák vissza. A császár engedett a kérésnek. A szent főpap maradványait ezüst ládában hozva, a császár, udvartartása, a papság Chalkedonban fogadta. Onnantól császári hajó vitte Konstantinápolyba, ahol a szent apostolok templomába helyezték el. Az ereklyék előtt a császár sírva kért bocsánatot anyjának: Eudokiának viselkedéséért, aki gyűlöletével számkivetésbe küldte Isten főpapját. A tenger azon az estén a sok égő fáklyától és gyertyától nappali fényben tündöklött.

A SZENVEDÉS 7.

A SZENVEDÉS
Halál és feltámadás

Kimondani könnyű: mindenkinek meg kell halnia. Ezt hagyjuk utoljára! Az ősszülőknek sem okozott igazán fejtörést, mit is jelent Isten közlésében a halál: „Azt parancsolta az Úr Isten az embernek: A kert minden fájáról ehetsz, de a jó és gonosz tudásának fájáról ne egyél, mert azon a napon, amelyen eszel róla, meg kell halnod!”. (Ter 2, 16-17) Éva előbb élvezhette a fia születésének anyai örömeit, majd meg kellett tapasztalnia felnőtt elsőszülöttének gonoszságát, amikor szelíd lelkű öccsét, Ábelt irigységből megölte: egy csupa jóság, csupa élet vérbe fagyva, üres és merev tekintettel. Íme, a tiltott gyümölcs élvezetének következménye! A bölcsességi irodalomban így kerül szóba a halál: „Semmit sem használ a gazdagság a harag gonoszt, pedig gonoszsága elejti”. (Péld 11, 4-5)  Ámosz próféta a halált úgy érzékelteti, mint áthatolhatatlan sötétséget: „Sötétség az, nem világosság, olyan, mint amikor az ember az oroszlán elől menekül, és medve jön vele szembe; vagy mint amikor bemegy a házba és kezével a falnak, támaszkodik, és megharapja a kígyó”. (Ám 5, 18-19) De az ószövetségiek még ennél is botrányosabbnak érzik, hogy a rendes emberek gyakran korábban halnak meg, mint a gonoszok. „Hívságos napjaim folyamán ezeket is láttam: Van igaz ember, aki igaz volta mellett is tönkremegy, és a van bűnös, aki gonoszsága mellett is sokáig él”. (Préd 7, 15) Hasonlóan búsong Jeremiás is ezen a visszásságon: „Igaz vagy, Uram, ha vitatkozom is veled; mégis hadd folytassak pert veled! Miért sikeres az istentelenek útja? Nyugodtan élnek mind a hűtlenül elpártolók. Elültetted őket, gyökeret is vertek, fejlődnek, gyümölcsöt is hoznak, közel vagy a szájukhoz, de távol a veséjüktől”. (Jer, 12, 1-2) Habakuk próféta valóságos kudarcnak éli meg a jó és rossz harcát. Akár a mai állapotokról is mintázhatta volna: „Meddig kiáltok még, Uram, és nem hallgatsz meg engem? Kiáltozok hozzád: Erőszak! És te nem szabadítasz meg engem? Miért engedsz látnom gonoszságot és nyomorúságot, miért kell fosztogatást és elnyomást látnom magam előtt? Folyik a per, és egyre nagyobb a civakodás. Ezért sértik meg a törvényt, és nem ér célhoz a jog, hiszen a gonosz az igaz fölé kerekedik, és így hamis ítélet származik”. (Hab 11, 2-4) Mint már az előzményekben is szóltunk róla, nehéz dilemma az Ószövetség tagjai számára: semmiféle okkal nem magyarázható ez a rengeteg baj, ha elégséges indokot keresünk. Isten is mindenképpen benne van okként a szenvedésekben. Hiszen minden létező ok másodlagos Isten mögött, nemcsak a látható világ elemei, de maga a rossz gyökere, maga a sátán is. A zsidó nép sorsáról vitatkozik Istennel a zsoltáros: „De most elvetettél, és szégyenben hagytál minket, nem vonultál ki seregünkkel, ó Isten. Megfutamítottál ellenségeink előtt, és gyűlölőink fosztogatnak minket. Vágójuhok gyanánt odaadtál minket, szétszórtál a nemzetek között. Népedet ár nélkül eladtad, nem lettél gazdagabb a cserével. Kiszolgáltattál szomszédaink gyalázásának, azok nevetésének és gúnyolódásának, akik körülöttünk laknak. Mindez ránk szakadt, pedig mi nem feledtünk el téged, nem szegtük meg szövetségedet. Szívünk nem fordult el tőled, és nem tértek el ösvényeink a te utaidtól. Ámde minket mindenkor teérted gyilkolnak, és levágásra szánt juhoknak tartanak. Ébredj föl, miért alszol, Uram? Ébredj föl, ne taszíts el végleg! Hisz lelkünk a porba hanyatlott, testünk a földhöz tapadt. Kelj, Uram, segítségünkre, és irgalmadban válts meg minket!” (Zsolt 44, 10-14. 18-19. 23-24. 26) Annak ellenére, hogy sok szenvedés érte a zsidó népet, mindig megőrizte reményét Urában. Hű tanúja ennek az optimizmusnak Jób könyve. Isten engedi ellene a sátán legaljasabb támadásait. A szó legszorosabb értelmében elvesztette előbb minden vagyonát, tíz gyermekét, majd testi egészségét tette tönkre a sátán alattomos és fájdalmas betegséggel. A keleti nagyúr a szemétdombon él. Ellene fordulnak barátai. Vitába keveredik velük. Isten is megrója. Mégis ő kerül ki felmagasztalva a próbatételből: többet kap vissza anyagiakból, mint amit előzőleg birtokolt. Gyermekei születnek: hét fia, három lánya, negyedízig meglátja unokáit.

Évközi 3. hét kedd

Évközi 3. hét kedd    
Zsid 10,1-10; Mk 3,31-35
„Áldozatot és ajándékot nem akartál, de testet alkottál nekem”

Szent Pál tovább fejtegeti, hogy Jézusnak, a Melkizedek rendje szerint való örök főpapnak kiválóbb küldetése van, mint az áronita papoknak.  Rá mutat arra, hogy az ószövetség véres áldozatait messze felülmúlja Jézus egyetlen áldozata, amellyel Urunk eltörölte a világ összes bűnét. A törvényt mindennél jobban tisztelő régi zsidó rabbik valószínűleg megdöbbentek, amikor Dávid király súlyos bűnét siratta, és ezt írta: „Uram, nyisd meg ajkamat, hadd hirdesse szám dicséretedet! Hiszen nem kedveled a véres áldozatot, ha égő áldozatot hozok, nem tetszik neked. A töredelmes lélek áldozat Istennek, a töredelmes, alázatos szívet, Isten, nem veted meg”. (Zsolt 51,17-19) Úgy vélték, hogy Jeruzsálem pusztulása a bűnök büntetése ugyan, miatta rombolták le az áldozatok helyét, a templomot is, de ha újra felépítik, akkor Isten megint szívesen fogadja az ősi áldozatokat, hiszen Ő rendelte el azokat a Sínai hegy alatt. Ezért Dávid zsoltárához hozzáfűzték: „Tégy jót, Uram, jóságodban Sionnal, hogy felépüljenek Jeruzsálem falai. Akkor majd kedvedet leled az igaz áldozatban, ajándékokban, egészen elégő áldozatokban. Akkor majd fiatal bikákat tesznek oltárodra”. (Zsolt 51,20-21) a Zsidókhoz írt levél szerzője viszont kifejti: „Mivel tehát a törvényben a jövendő javaknak csak az árnyéka van meg, nem a dolgok valóságos formája, ugyanazokkal az áldozatokkal, amelyeket évről-évre szünet nélkül bemutatnak, sohasem teheti tökéletesekké azokat, akik bemutatják. Nemde felhagytak volna az áldozatok bemutatásával, ha az áldozatok bemutatói egyszer s mindenkorra megtisztultak volna, és nem volna többé bűntudatuk. De éppen ezek az áldozatok emlékeztetik őket minden évben bűneikre. Lehetetlen ugyanis, hogy bikák és bakok vére bűnöket töröljön el. Ezért mondta, amikor a világba jött: Áldozatot és ajándékot nem akartál, de testet alkottál nekem; az égő- és engesztelő áldozatok nem tetszettek neked. Akkor azt mondtam: Íme, eljövök! A könyvtekercsben meg van írva rólam, hogy megtegyem, Istenem, a te akaratodat” (Zsid 10,1-7) Ezek a gondolatok ellenkezni látszanak egymással: „Először azt mondja: az áldozatokat és ajándékokat, az égő- és engesztelő áldozatokat nem akartad, nem tetszenek neked, amelyeket a törvény szerint mutatnak be” (8) Amikor Isten elrendelte ezeket az áldozatokat, akkor sem úgy gondolt rájuk, mint önmagukban értékes, bűntörlő eszközökre, hanem kezdettől fogva előképnek szánta valamennyit. Mind Jézus áldozatára mutatott rá, Ezért mondja ki később maga a megtestesülő Ige: „íme, eljövök, hogy megtegyem a te akaratodat. Megszünteti az elsőt, hogy a helyébe a következőt állítsa. Ezzel az akarattal szenteltek meg minket Krisztus Jézus testének egyszer történt feláldozása által” (9-10) Ha emberek álltak volna elő a történelem folyamán, hogy elég volt a zsidó szokásokból, mi majd szebbet és hatékonyabbat ajánlunk fel Istennek, nyilván tiltakozni lehetne ellene: Az Ószövetségben Isten rendelkezett az áldozatok formájáról, ezt később emberi akarat nem írhatja felül. De a terv öröktől fogva Istené, és az Atya meg a Fiú közös szeretetének nagy műve az emberek tökéletes megváltása.

KONSTANTINÁPOLYI SZENT KSZENOFON

Szent Kszenofont és társai

Kszenofont egyike volt Konstantinápoly nevezetes hivatalnokainak. Gazdag volt földi javakban, de lelki tulajdonságokban is. istenfélő élete ismeretes volt mindenki előtt. Ilyen volt felesége Mária is. Az előkelő hivatal és gazdagság nem homályosították el szemüket, és nem okoztak bennük büszkeséget. Azt akarták, hogy két fiúknak: Jánosnak és Árkádiosznak a legjobb nevelést adják. Ezért elküldték őket a föníciai Beirutba. Isten gondviselése úgy intézte, hogy az a hajó, amely vitte őket, hajótörést szenvedett. A két testvért a hullámok különféle helyeken vetették partra. Egymás ismeretlen sorsán bánkódva, a szétvált testvérek Istennek szentelték magukat és szerzetesek lettek. Szülei, akik keresték őket, és már úgy gondolták, hogy teljesen elveszítették őket, néhány év múlva Jeruzsálemben találták meg őket. Sorsuk csodálatos alakulásán megilletődve, ők is szerzetbe léptek. Mindkét szülő Istentől a csodatevés adományát kapta meg, Kszenofont még a jövőbelátásét is. Először Mária hunyt el, aztán férje. Két fiúk, mint a csillag ragyogott a pusztában élők között. Sok évet élve, előre megtudván haláluk idejét, adták vissza lelküket Istennek. Békében haltak meg mindnyájan az V. században.

A SZENVEDÉS 6.

A SZENVEDÉS
Dilemma a szenvedés ószövetségi megítélésében

Az ószövetség választott népe nagyon kicsi sziget volt a maga egyistenhitével a bálványimádó népek óceánjában. Azok a szenvedéseket magyarázhatták úgy, hogy a különböző rangú bálványok nem tudtak valamiben megegyezni, bosszújukat az embereken töltötték ki: szenvedést bocsátottak rájuk. A zsidók jól tudták, hogy csak egy Isten van. Amikor Babilonba hurcolták a választott népet, és a lerombolt jeruzsálemi templom arany és ezüst edényeit Babilonba vitték, és elhelyezték az ottani főbálvány templomában, a győztesek úgy magyarázták: a mi istenünk legyőzte a zsidókét! Isten azonban maga tanúsítja: „Bennük alkotok világosságot, én teremtek sötétséget, én szerzek jólétet, és teremtek bajt; én, az Ur, cselekszem mindezeket”. (Iz 45,7) a zsidó hagyomány folyamatosan megőrizte ezt a prófétai szót: „Jön-e a városra veszedelem, melyet nem Jahveh vitt véghez?” (Am 3,6) a próféták nem kerülhetik el a teljes igazság kimondását, bár szeretnék éreztetni, hogy az Úr sokáig vár türelemmel, és csak hosszú várakozás után bünteti szenvedéssel a megtérni nem akarókat. A büntetés okozta szenvedések láttán a gonoszok reakciója:„Nincs Isten!”(Zsolt 10,4) így szól szívében az esztelen: „Nincs Isten!” (Zsolt 14,1) Másutt talán enyhébb a tagadás: „Azt mondják: Hogy lenne erre gondja Istennek? Hogy is lenne erről tudomása a Fölségesnek?” (Zsolt 73 ‚1 1) a türelmes Jób próbatétele szörnyű szenvedéseket okozott ennek a tiszta és nagy hitű férfiúnak. Felesége erre biztatja:„Mégis megmaradsz jámborságodban? Áldd az Istent és halj meg! Erre ő azt felelte neki: Balga nő módjára beszélsz! Ha a jót elvesszük Isten kezéből, a rosszat miért ne vennénk?”(Jób 2,9-l 1) a szenvedések magyarázatánál nem tételezik fel, hogy Isten szenvedtetni akar, vagyis fájdalmat kíván okozni népének. Ilyenkor arra utalnak, hogy a természetben sok az elkerülhetetlen katasztrófa. Az öregséggel is járnak természetes bajok. A világegyetemben akadnak kárt okozó ellenségek, mint az átok és maga a sátán. Akit ő elcsábít, megátalkodottá tesz, ráfizet: „Jaj a gonosznak! Rosszul jár, mert keze tetteihez mérten lesz fizetsége” (Iz 3,11) „Ne tégy rosszat, akkor téged sem ér semmi rossz. Kerüld az igaztalanságot, akkor távol marad tőled a baj. Fiam! Ne vess gonosz magot igaztalan barázdába, akkor nem aratod azt hétszeresen!” (Sir 7,1-2) József testvérei súlyos lelkifurdalással idézik fel öccsük eladásának szomorú történetét, amikor József próbára tette őket: „Méltán szenvedjük ezeket, mert vétkeztünk öcsénk ellen. Láttuk lelke szorongását, amikor rimánkodott nekünk, de nem hallgattuk meg, ezért jött ránk ez a nyomorúság” (Ter 42,21) Jób barátai is arra gyanakszanak, hogy a feddhetetlenek ismert férfiúnak valami titkos, nagy bűne lehet, mert Isten ekkora szenvedést mért rá. Viszont Isten már az emberiség történelmének kezdetén megmutatta, hogy a szenvedésmentes tervét a sátán incselkedése következtében elkövetett ősbűn tette tönkre. Minden emberi és egyéb szenvedésnek az okát ebben kell keresni. Itt borult fel a családi béke, az emberek és a természet összhangja, megjelent a betegségek réme, és a legsúlyosabb büntetés: az első és második halál, vagyis az örök kárhozat. (Ter 3)