Évközi 32. hét kedd

Évközi 32. hét kedd

A hit hirdetőjének – és egy kicsit minden keresztény az – elsősorban Isten Jézus Krisztus által végbevitt hatalmas művét kell szemlélnie és hirdetnie: a megtestesülést, Jézus földi életét és tanítását, valamint megváltó halálát és feltámadását, majd ezután és csakis ebből következően új erkölcsöt és életstílust, mint az Istennek irántunk Jézus Krisztusban megmutatkozó megváltó irgalmára adott választ. A keresztény embernek nem azért kell erkölcsösnek lennie, mert úgy illik, hanem mert a krisztusi tanítás krisztusi életvitelt kíván.

Erre figyelmeztet a mai Szentleckében az Apostol, aki a leghétköznapibb gyakorlati utasításokat is a krisztusi örömhírből vezeti le. Öregnek és fiatalnak, férfinak és nőnek egyaránt megvan az életkorához és hivatásához méltó életformája, amelynek egyik legfontosabb eleme a fegyelmezettség. Kell, hogy az ember tisztában legyen az állapotával, a természetével járó kísértésekkel, legyen az az ételben-italban való mértéktelenség vagy a sok felesleges és ártó beszéd, s igyekezzék ezeknek ellenállni. Az idősebbeknek nagyobb a felelősségük, hiszen a fiatalok joggal várják el tőlük, hogy példát mutassanak a tisztességes, józan és mértékletes életre.

Urunk, Jézus Krisztus, az idők folyamán változnak az emberi szokások és az illemszabályok, értékek tűnnek fel és mennek feledésbe, tabuk keletkeznek és dőlnek le, ám az evangéliumi törvény nem változik, mert alapja nem más, mint az Istennek Általad adott, teljes és örök érvényű kinyilatkoztatása. Mivel pedig az Atya Benned nemcsak tanítást adott, hanem elküldött, hogy emberré lévén közöttünk élj, a mi válaszunk sem lehet csupán a tanítás elfogadása és továbbadása, hanem szükséges a tettekre váltása is. Kérünk, segíts kegyelmeddel, hogy legyen erőnk nap mint nap megtagadni az istentelenséget és a világi vágyakat, s Szentlelkeddel betöltve józanul, igazként, istenfélelemmel éljünk, várva dicsőséges eljöveteledet.

Alamizsnás Szent János

Alamizsnás Szent János 

főpap

Ciprus szigetéről származott. Epifán fejedelem fia volt. Jámbor és istenfélő nevelést kapott. Felnőtt korában, szülei akaratából, házasságra lépett és gyermekei születtek. Nemsokára azonban elvesztette gyermekeit, majd feleségét is. Ezután életét az imádságnak és jócselekedeteknek szentelte. Ezért Alexandria pátriárkájává választották. Új feladatában még inkább törekedett a szegényeknek, szenvedőknek és a többi ilyen embernek gondját viselni és rajtuk segíteni. Mindenkin segített, aki csak kérte. Szellemi nyáját egy akkori tévedéstől is megtisztította. Hogy mindenkin segítsen, szerdán és pénteken egész nap a templom kapujánál ült, hogy mindenki hozzáférkőzhessen. Tisztelői között olyan is volt, aki drága ágytakaróval ajándékozta meg. Egy éjszakán át használta, aztán eladta, hogy árán a szegényeket segítse. Egy alkalommal egy vezető ember megsértette. Naplemente előtt üzent neki, hogy lemenőben a Nap, ki kell békülni. Ez annyira szíven ütötte az embert, hogy nemcsak kibékült a szent főpappal, hanem feltette, hogy soha, senkivel nem keveredik vitába. Amikor a perzsák Egyiptomra támadtak, a szent főpap Konstantinápolyba akart menekülni. Ciprus szigetére jutott, és ott halt meg 62o-ban. Ereklyéi később Magyarországra kerültek.

Ferenc pápa: Nem az számít, jól prédikálunk-e, csak az alázat és a szolgálat

Szent Jozafát vértanú püspök emléknapján, november 12-én Ferenc pápa a püspöki szolgálatról elmélkedett a napi olvasmány alapján a Szent Márta-ház kápolnájában bemutatott reggeli szentmisén.

Szent Pál apostol Tituszhoz írt leveléből származott a napi olvasmány. A népek apostola az egyházi elöljárók kiválasztásáról írt: „Azért hagytalak Kréta szigetén – írja az apostol Titusznak –, hogy pótold, ami még hiányzik, és városról városra elöljárókat rendelj az egyházközségek élére, amint meghagytam neked. Olyant keress, aki feddhetetlen és nem vádolható könnyelmű élettel vagy engedetlenséggel. A püspöknek ugyanis mint Isten megbízottjának feddhetetlennek kell lennie. Ne legyen önhitt, ingerlékeny, iszákos, veszekedő vagy anyagias, hanem legyen vendégszerető, jóakaratú, mértéktartó, igaz lelkű, szent életű és fegyelmezett. Ragaszkodjék a hiteles tanításhoz, hogy képes legyen józan oktatásával buzdítani, és az ellentmondókat megcáfolni” (Tit 1,1–9). Szent Pál tehát gondosan és részletesen leírta a püspökök fontos jellemzőit.

Ferenc pápa a buzgalom és a rendetlenség kifejezéseket használta visszatérően a homíliájában, hogy leírja a születő Egyház állapotát, melyben „csodálatos dolgok” történtek. Mindig volt konfúzió, rendetlenség, nem kell megijedni ezektől, mert a „rendetlenség szép jel” – fogalmazott a Szentatya. Hiszen az Egyház sohasem növekedett teljes rendben, problémák és zűrzavar nélkül. Igaz, a zűrzavart, a rendetlenséget rendbe kell tenni. Gondoljunk csak az első jeruzsálemi (apostoli) zsinatra, melyen harc folyt a judaizálók és a nem judaizálók között, de rendezték a dolgokat.

Pál ezért hagyja Tituszt Kréta szigetén, hogy rendet teremtsen, arra intve őt, hogy az első helyen a hit álljon. Szempontokat és utasításokat ad arra vonatkozóan, hogy ki legyen püspök. A püspökről mint „Isten megbízottjáról” beszél, nem pedig a hatalom és az érdekszövetségek sáfáráról – hangsúlyozta a pápa. – Püspökként meg kell magunkat vizsgálni: Isten megbízottja vagyok, vagy ügykezelő? Feddhetetlennek kell lenni! Ez az a szó, amit Isten Ábrahámtól kért: „Járj az én jelenlétemben, és légy feddhetetlen!” Ez alapvető követelmény, kezdettől fogva.

Ferenc pápa kitért beszédében arra is, hogy milyen nem lehet egy püspök: ne legyen gőgös, haragtartó, és ne legyen borissza – ami Pál korának egyik legnagyobb vétke volt. Továbbá ne legyen kereskedő lelkületű, se pénzsóvár. Csapás az Egyház számára az olyan püspök, akire csak egy is jellemző az itt felsoroltak közül. Legyen tehát a püspök vendégszerető, jóakaratú, megfontolt, igaz, szent, hűséges a feltárt hitigazságokhoz. Ezek az Isten szolgájának sajátosságai – emelte ki a pápa. Ilyen egy püspök portréja.

Amikor a püspökök kiválasztása folyamatban van, jó lenne rögtön az elején megvizsgálni, hogy a jelöltekben megvannak-e ezek a tulajdonságok – ajánlotta a Szentatya –, azért, hogy megtudjuk, folytatódjék-e egyáltalán a vizsgálat. Mindenekelőtt azonban azt kell szem előtt tartani, hogy a püspök legyen alázatos és szelíd, ne pedig „fejedelem”. Valaki esetleg azt mondja: „De kérem, ez a II. vatikáni zsinat után jött.” Nem, Szent Pál után – hangsúlyozta a pápa. – Ez nem egy zsinat által hozott újdonság. Ez követelmény kezdettől fogva, miután az Egyház észlelte, hogy rendezni kell a püspökök kérdését.

Isten előtt nem az számít, hogy szimpatikusak vagyunk-e, és hogy jól prédikálunk-e, csak az alázat és a szolgálat. Az Egyházban nem lehet rendet teremteni, ha a püspökök nem ilyenek.

Ferenc pápa a homília végén Szent Jozafát vértanú püspökre emlékezve azt kérte a püspököktől: imádkozzanak azért, hogy olyanok legyenek, ahogy azt Pál megfogalmazta.

Évközi 32. hét hétfő

Évközi 32. hét hétfő

Mi is az az „igazi istentisztelet ismerete”, melyre a Jézus Krisztus által adott isteni kinyilatkoztatás vezet? Nem más, mint hogy annyira komolyan vesszük Isten irántunk való szeretetét, amely megnyilatkozott Jézus Krisztusban, hogy szép lassan kezdünk az ő képére alakulni. A lelki életben minden újrakezdés azzal indul, hogy az igazság egyre alaposabb megismerése nyomán az emberben elmélyül az istenfélelem, s ez életének megváltoztatására sarkallja. Akin semmit nem alakít az evangéliumi igazság hallgatása, abban nincs istenfélelem, márpedig az istenfélelem a bölcsesség és az életszentség kezdete.

Azon tudjuk lemérni, hogy mennyire fogadtuk be az evangéliumot és a benne feltáruló Igazságot, Krisztust, hogy a szentmise olvasmányainak hallgatása önigazolásra késztetnek e, vagy pedig istenfélelemre s belőle fakadó természetfeletti reménységre vezetnek. Akiből ez a reménység hiányzik, az csak saját magába, vagy a külvilágba, a személytelen sorsba, a körülmények szerencsés alakulásába vetheti bizalmát, ezekben azonban hamarosan csalódnia kell. Az igazi és végső reménység viszont nem csal meg, mert alapja Isten igazmondása és önmagához való abszolút hűsége, amely végtelenül meghalad mindenfajta evilági bizonyosságot.

Urunk Jézus, ne engedd, hogy félvállról vegyük szent kinyilatkoztatásodat, melyet az emberi igehirdetésre bíztál, hogy általa az igazi istentisztelet ismeretére jussunk. Újítsd meg bennünk az istenfélelem ajándékát, hogy se kétségbe ne essünk, se vissza ne éljünk irgalmas szereteteddel, hanem parancsaidat komolyan véve megerősödjünk az örök élet reményében, melynek foglalóját, a Szentlelket a keresztség szentségében már elnyertük.

BOLDOG FERRETTI GÁBOR

BOLDOG FERRETTI GÁBOR 

(1385-1456)

Anconában* született nemesi szülőktől, akik szentül nevelték. 18 éves korában városában belépett az obszerváns ferencesek közé. Különösen alázatával és önmegtagadó életével tűnt ki. Pappá szentelése után mint igehirdető 15 éven át bejárta Marche tartomány városait; szép eredményeket ért el: sok bűnös megtért, még többen köszönhették neki, hogy az üdvösség útján megmaradtak. Erényei és eredményes működése miatt nem tudott kitérni az elöljárói tisztség elvállalása elől: előbb Anconában házfőnök, majd tartományfőnök lett. Néha hatalmával is kénytelen volt élni, hogy a fegyelmet biztosítsa, de inkább életszentségével hatott: ennek hatására tértek jobb belátásra a helytelen úton járók. Rendházakat épített vagy felújított, az anconait pedig bővítenie kellett: annyi sok volt a jelentkező a rendbe. A hivatások növekedése is jórészt az ő érdeme. Elnyerte a jövendölés és csodatevés karizmáját is. Habár provinciálisi teendői eléggé lekötötték, apostoli buzgósága megtalálta a módját, hogy igét hirdessen s ellássa a gyóntatói tisztet. Sokat tett Szűz Mária tiszteletének terjesztése érdekében. Szívesen prédikált róla, ezért is részesült abban a kegyelemben, hogy megjelent neki az Úr Jézus és szent Anyja. Az anconai házban történt végső búcsúja rendtársaitól. A mellette álló Marchiai Jakabnak és egy György nevű testvérnek mondatta: „Örüljetek, mert nevetek föl van jegyezve a mennyben.” Temetése alkalmával a beszédet mint erényeinek tanúja, Marchiai Szent Jakab mondta. Előbb egyszerű sírba temették, majd VIII. Ince pápa beleegyezésével márványsírba tették és Szűz Mária templomába vitték. Teste épségben maradt. XIV. Benedek 1750 körül avatta boldoggá, utódja pedig saját zsolozsma végzését hagyta jóvá. A tartományfőnök ministrál. Mint tartományfőnök egyszer Folignoban járt, ahol a rendtársak nem ismerték. Bement a sekrestyébe minden kíséret nélkül, s a sekrestyés testvér, gondolva, hogy csak egyszerű testvér, megkérte, hogy ministráljon az éppen misézéshez induló atyának. O habozás nélkül fogta a misekönyvet és ment ministrálni. Közben a sekrestyés megtudta, hogy kicsoda és amikor vége volt a misének, nagy röstelkedve kért bocsánatot. O azt mondta: „A szentmisén szolgálni oly magasztos dolog, hogy az angyalok nagy kitüntetésnek vennék, ha ministrálhatnának.”

Imádság:
Istenünk, egyedül te vagy igazán szent, és nélküled senki sem lehet jó. Boldog Gábor közbenjárására alakíts minket tetszésed szerint, hogy egykor részesei legyünk örök dicsőségednek. A mi Urunk Jézus Krisztus által.