Erdő Péter: Tanuljuk meg Mindszenty bíborostól szeretni és becsülni a családot!

Erdő Péter: Tanuljuk meg Mindszenty bíborostól szeretni és becsülni a családot!

„Egy nap Mindszenty bíborossal” címmel rendeztek konferenciát a magyar szentek és boldogok emléknapján, november 13-án Budapesten a Párbeszéd Házában. A konferencia záró szentmiséjét Erdő Péter bíboros, prímás mutatta be a Szent István-bazilikában.

A magyar szentek és boldogok emléknapja van. Mikor az ő mennyei közbenjárásukat kérjük, egyben arra is gondolunk, hogy vannak mások, magyarok is, nem is kevesen, akik már az üdvösségre jutottak. Főként azok tanúságtételére kell figyelnünk, akiknek a boldoggáavatási eljárása már folyamatban van. Közülük a mai napon különös szeretettel emlékezünk Mindszenty József bíborosra, akit az idén hetven éve tartóztattak le hitéért és bátor helytállásáért. Illő, hogy az apostolok példáját állítsuk magunk elé, és így emlékezzünk meg róla. Krisztus apostolai, a tizenkettő, az árulóvá lett Júdás és a hagyomány szerint késő öregkort megélt János kivételével, mindnyájan vértanúhalált haltak. Apostoli küldetés és vértanúság szorosan összetartozott az Egyház emlékezetében, de szorosan összefügg a dolog lényegénél fogva is. Maga Jézus mondta: Nem lehet különb a tanítvány mesterénél, sem a szolga uránál. A versengő tanítványoknak pedig megígérte, hogy ugyanazt a kelyhet kell kiinniuk, amelyben neki magának is része volt. A Krisztus-követésben mindig, minden korban van valami provokatív, valami, ami az átlagos, a magától értetődő dolgoktól, az emberi szokásoktól, ambícióktól és érdekektől eltér.

Isten Szolgája, Mindszenty József emlékéhez valóban illik az apostolokról való elmélkedés. Illik hozzá, mert meggyőződéséért, hitéért vállalt szenvedésével Krisztus és az apostolok méltó követőjének bizonyult. De illik hozzá azért is, mert apostolutód volt: a katolikus Egyház püspöke. Márpedig az apostolság küldetést jelent. Krisztus örömhírének továbbadását tanítással, példával, a szentségek és a pásztori vezetés erejével. Ha az apostolok életüket adták Krisztus örömhíréért, akkor joggal támad fel minden emberben a kíváncsiság: mi is ez az örömhír, ami nekik többet ért az életüknél is? Hiszen nem a szenvedés önmagában az eszmény. A központban az az üzenet áll, az az érték, aminek ők – még ilyen áron is – a hirdetői voltak.

Az utóbbi években a Mindszenty-zarándoklatokra hívó plakátokon gyakran Mindszenty bíboros mosolygó képet találjuk. Mosolya jelképes erejű. Sokak számára azt jelenti: túl minden megpróbáltatáson ő már az isteni boldogság világából mosolyog vissza ránk. A jó harcot megharcolta, a győzelmi koszorút elnyerte. De jelenti ez a mosoly azt is, hogy Mindszenty Józsefnek üzenete volt. A keresztény üzenet pedig örömhír: már itt a földön is a remény, a kiegyensúlyozott és szeretettől átjárt élet hordozója. Ne csak a bátor tanúságtevőt tiszteljük hát benne, hanem forduljunk megújult figyelemmel afelé a keresztény tanítás felé, amit képviselt.

Mindszenty bíboros tanításában szorosan összekapcsolta Szűz Máriának mint minden magyarok édesanyjának tiszteletét a családok és a társadalom megújulásával. Az élet elfogadásával, a magyar kultúra és a keresztény életeszmény továbbadásával. Az amerikai magyarokhoz szólva így lelkesítette őket:

„Kérjük a Nagyasszonyt, küldjön üzenetet minden magyarnak, hogy engeszteljék Istent és Máriát, az édesanyát. Kérjétek erre ti is, hogy megújuljon a föld színe, egyénekben és családokban, népekben és társadalmi osztályokban. … Térjünk Szűzanyánkhoz, mindnyájunk édesanyjához. Az édesanyák kövessék az ő példáját, hogy gyermekeiket úgy tekintsék, mint Isten küldötteit a családi szentélyben. Szent legyen az édesanya, szent legyen a gyermek. És akkor a boldogságos Szűzanya lehajol nagy irgalmával hozzánk” (1974. május 13).

A család igazi alapja pedig maga a házasság, ez teszi szentté a családot is. „A család szentségének az alapján álljatok – tanítja. – Mert a házasság szentség. Annyira szent, hogy a genfi püspök, Szalézi Szent Ferenc, ha házaspár látogatta meg, mindig lekísérte őket az emeletről az utolsó lépcsőfokig. Egyik látogatója megkérdezte, miért van a nagy előzékenység és kedvesség? A szent azt felelte: Valahányszor házasságban élők jönnek, mindig ezt teszem, mert szentségi méltóságuk van, mert a házasság szentség. Ha pedig a házasság szentség, szentségi méltóságban van, akkor nem lehet mesterkedni a házasságban. Ahol jogok vannak, ott a kötelességeket is teljesíteni kell” (1974. május 26.). Az emberi életet pedig szeretettel el kell fogadni. Az élet elpusztítását Mindszenty bíboros már az 1970-es években a világban jelentkező „eszeveszett törekvésnek” nevezi. Szinte elővételezi azt az átfogó felismerést, amit II. János Pál pápa fogalmaz meg, amikor a halál antikultúrájáról, az életellenes kultúráról beszél.

Az élet pedig a fogantatástól a természetes halálig védelemre szoruló érték. Ma különösen is aktuális az idősek és betegek életének a védelme. Igaz ugyan, hogy az emberi betegség, a hosszan tartó haláltusa szörnyű szenvedéseket jelenthet, és gyakran nagy megpróbáltatás a környezet számára is. De ha a közösség leírja, elhanyagolja, engedi halált kívánó kétségbeesésbe zuhanni, vagy akár – szabad vagy nem is olyan szabad kérésre – el is pusztítja öreg és beteg tagjait, akkor másként kezd nézni az ember az egészségesek életére is. A másokéra és a sajátjára. Pedig az embernek, az emberi életnek nem pusztán használati vagy élvezeti értéke van.

Az emberi élet szent voltát, tiszteletét és védelmét keresztény hitünk, de egész kultúránk is az ember méltóságából vezeti le. De miből is fakad ez e méltóság, mi is ellenkezik ezzel a méltósággal? A Teremtés könyvének lapjain találjuk erre az ősi és végső választ: az ember Isten képére alkotott lény. Értelmes és szabad, üdvösségre, Istennel való személyes közösségre hivatott. Ha pedig Isten néven szólít és számon tart mindnyájunkat, akkor nekünk is tisztelnünk kell egymást. Persze, hogy nem szabad megalázni más embert, igazságtalanul szenvedést okozni neki. Ezzel sértenénk méltóságát. De a szenvedés elviselése nem ellenkezik az ember méltóságával. Maga Krisztus járt előttünk példával: elfogadta a szenvedést és a halált, és éppen ebben ragyogott fel dicsősége. Ha pedig Isten így szeret és számon tart minket, akkor nekünk is ezzel a tisztelettel kell néznünk magunkra és egymásra, a magunk és a mások életére. Tehet-e nagyobb szolgálatot az élőknek és az egészségeseknek egy társadalom annál, mint hogy szentül tiszteli beteg és haldokló tagjainak életét is. Tanúsítja, hogy van remény, hogy többek vagyunk annál, mint aminek látszunk, hogy van értelme küzdelmes, szenvedéstől sem mentes életünknek.

Kissé részletesebben szóltunk most a szenvedés kérdéséről. De a család összefüggésében tettük ezt, mert a családnak szerves részei a fiatal szülők és a gyerekek, de a betegek és az öregek is. Ez az a szeretetközösség, amelyről Mindszenty bíboros úgy is szól, mint a nevelés, az emberi és nemzeti értékek átadása különleges színhelyéről. „Neveljük gyermekeinket Isten törvényeire – mondja a szórványban élő magyaroknak –, beszéljünk velük magyarul, mert csak így őrizzük meg őseink nyelvét. Adjunk a gyermekeknek anyagi javakat, de kell adnunk szellemieket is. Ezek közé tartozik a magyar nyelv is” (1974. május 26.). De elmondhatjuk, hogy ide tartoznak a magyar történelem, a magyar irodalom, kultúra, művészet és tudomány értékei is.

Tanuljuk hát meg Mindszenty bíborostól szeretni és becsülni a családot mint az élet, a hit és a legszebb értelemben vett hazafiság forrását. Kérjük Magyarok Nagyasszonyának közbenjárását, hogy hitünket örömmel és reménységgel tudjuk megélni és továbbadni. Kérjük Isten különleges áldását hazánk és egész népünk javára! Ámen.

A főpásztor a szentmise végén mondott zárószavaival az üldözött keresztényekre hívta fel a figyelmet:

Mindszenty bíborosra emlékezve az üldözött keresztények képe tűnik fel előttünk. Az evangéliumban Krisztus megjövendöli, hogy a tanítványainak üldöztetésben lesz részük. De van ebben az evangéliumban egy titokzatos kijelentés is: „ha valamelyik városban üldöznek benneteket, meneküljetek a másikba, mert bizony mondom nektek, nem járjátok végig Izrael városait, amíg az emberfia el nem jön”. Az üldöztetésekkel terhes történelem során mindig vannak és lesznek olyan helyek, ahol az Egyház szabadon vagy legalább megtűrt állapotban élhet. Amikor hazánk menedéket és segítséget tud nyújtani üldözött keresztényeknek, gondoljunk arra is, hogy most talán éppen mi vagyunk az a másik város, ahol a hívők biztonságban lehetnek. Ezzel a felelősséggel és szeretettel foglaljuk imáinkba üldözött keresztény testvéreinket is.

Évközi 32. hét szerda

Évközi 32. hét szerda

A keresztény vallás valóban úgy jelent meg egy gyilkos indulatoktól és gátlástalan hatalmi törekvésektől forrongó világban, mint a békesség és a szeretet vallása. A pogány vallások nem tanították a kívülállók, különösen az ellenség iránti jóindulatot, Krisztus hívei azonban azzal a meglepő üzenettel léptek a nyilvánosság elé, hogy Isten a szeretet, és ezért minden ember szeretetre méltó. Sajnos, ma sem kevésbé gyűlölködő a világ, mint a kereszténység hajnalán, mutatva, milyen keveset is fogott fel és tett magáévá a krisztusi üzenetből. S ebben, mi keresztények is bűnrészesek vagyunk, mert mi is újra meg újra engedünk a hatalom és az erőszak csábításának.

Ahhoz, hogy ki tudjunk szakadni a gyűlölködés ördögi köréből, mindenekelőtt az Apostollal együtt be kell látnunk és el kell ismernünk, hogy egykor mi magunk is oktalanok, hitetlenek és tévelygők voltunk, gonoszságban és irigykedésben éltünk, gyűlöletesek és gyűlölködők voltunk. Ezután valljuk meg, hogy egyedül üdvözítő Istenünk jósága és emberszeretete mentett meg minket, nem azért, mert igazak voltak tetteink, hanem csupán irgalmasságból. Ez azt is jelenti, hogy semmi más nem képes változtatni a bűn struktúrái szerint szerveződő világon, mint a feltartóztathatatlan szeretet, amelynek a gyűlölet nem szab határt, sem visszájára fordítani nem képes. Mi ennek a szeretetnek a képességét birtokoljuk azáltal, hogy az ő isteni természetéből részesedtünk a Szentlélekben való újjászületés és megújulás fürdőjében.

Urunk, Jézus Krisztus, megvalljuk, hogy mi magunk is felelősek vagyunk a világban tapasztalható gyűlölködés miatt, mert mindeddig oly kevéssé váltottuk életre tanításodat. Add, kérünk, kegyelmedet, hogy legyen bátorságunk visszautasítani az erőszakot és a gyűlöletet, s a ránk bőséggel árasztott Szentlélek vezetésére hagyatkozva azt a szeretetet adjuk tovább embertársainknak, mely bennünk is működik, és melynek ereje minden gonoszságnál és gyűlöletnél hatalmasabb.

TISZTELETREMÉLTÓ CSEPELÉNYI GYÖRGY

TISZTELETREMÉLTÓ CSEPELÉNYI GYÖRGY

November 13.

*Biccse (Torontál megye), 1626. +Szőke (Heves megye), 1674. 

György magyar nemesi családból származott. Gyermekkorában édesanyját elkísérte szegény- és beteglátogató útjaira. Alig múlt 16 éves, amikor belépett a pálosok közé. Már a novíciátusban kitűnt életszentségével, szigorú életmódjával és Mária-tiszteletével. Bölcseleti és hittudományi tanulmányai végeztével a pápai, majd a máriavölgyi rendházba helyezték hitszónoknak. Mély hitből fakadó beszédei hatására számos rendkívüli megtérés történt. 1660-ban a máriavölgyi kolostor alperjele, s egyben a rend újoncmestere lett.

Kiemelkedő szerepet játszott a protestánsok visszatérítésében. Módszerei azonban -- békés, alázatos természetéből adódóan -- eltértek a ,,harcos'' hitvitázókétól. Mindezek alapján X. Kelemen pápa kinevezte őt a magyarországi missziók főnökének, s tevékenységi körének középpontjává a Mezőkövesd-Eger-Füzér vidéket jelölte meg. Több pálos társával együtt rövid idő alatt ,,hét kálvinista falut pápista pogányságra térített'', ahogy a protestánsok mondták.

1674. március 26-án, húsvét másnapján a protestánsok egy csoportja behatolt a füzéri plébániára, s rabszíjra fűzve magával hurcolta a szemükben oly gyűlöletes Csepelényit. Fogsága hatvan napig tartott, ez idő alatt állandó bántalmaknak volt kitéve. Napokon keresztül ruhátlanul kellett járnia, megostorozták, leköpdösték, bíborköpenyt húztak rá, hatalmas csomagokat kötöttek vállaira, majd egyikük a hátára ült, és sarkantyúját mélyen az oldalába vágva, futásra kényszerítette. György mindezt alázatosan tűrte és imádkozott a kínzóiért. Közülük az egyik megsajnálta, és szent embernek nevezte, ezért társai agyonverték, Györgyöt pedig erős kíséret mellett a Mezőkövesd melletti Szőke községbe vitték. Ott miután a hóhér nem volt képes lefejezni -- többször fölemelte a bárdot, de keze erőtlenül lehanyatlott --, karddal megölték. Ahol ez történt, a monda szerint forrás fakadt.

Teste napokig hevert temetetlenül, az oszlás minden jele nélkül. Az egri pasa személyesen intézkedett, hogy ,,Isten szent emberét'' tisztességesen eltemessék. Az egerfarmosi templomban a mártírok miséjét imádkozták érte. 1689-ben a sátoraljaújhelyi pálos templomba szállították a testét, és a Szent Kereszt-oltár alatt helyezték örök nyugalomra. Életszentségét csodák igazolták. Még ugyanabban az évben Fenessy György egri püspök megindította a szenttéavatási eljárást. A Római Szentszék megengedte tiszteletét, de szentté avatása különböző okok miatt elmaradt. Maguk a pálosok sem szorgalmazták rendjük puritán szabályai miatt, melyek szerint a rend tagjai nem avathatók szentté. Tetemét 1974. május 24-én, halálának 300. évfordulója alkalmából az egri egyházmegye által ajándékozott ezüstös koporsóba helyezték. Életét és mártíromságát elsőként a mezőkövesdi plébános, Nagy János (aki az egerfarmosi templomban a temetési szertartást is végezte) írta meg. Emléke és tisztelete leginkább Mezőkövesd környékének hívei között él.

---

Életéről így ír Hevenesi Gábor a 17. század végén:

Iskoláit befejezve, hogy lelkének inkább gondját viselje, a Remete Szent Pál törvénye szerinti életre adta magát. Aki csak találkozott vele, észrevette életszentségét és szűzi tisztaságát, melyet a sírig megőrzött. A szentbeszédben kiváló szónoknak bizonyult. Kétszer volt szubprior a konventokban, majd a lázadásokkal teljes időkben a hívek üdvösségének gondozását bízták rá. Feladatát György dicséretesen látta el... Fáradozásának nem is maradt el gyümölcse: sokakat megerősített a katolikus igazságban, és a nem katolikusok is tanúsítják, hogy hét falut visszatérített a katolikus hitre. A lelkek között végzett aratása miatt a nem katolikusok börtönbe vetették... Minden áron rá akarták venni a katolikus hit megtagadására, de ennek épp ellenkezője történt, mert kegyetlen kínjai közepette csak megerősödött az erényben. Annyira nem tudták a gyötrelmekkel megfélemlíteni, hogy kérte, még inkább kínozzák, hogy meghalhasson a hitéért.

Az esztergomi egyház formuláskönyve: interjú Erdő Péter bíborossal és Tusor Péter történésszel

November 7-én, Rómában mutatták be a MTA-PPKE Fraknói Vilmos Római Történeti Kutatócsoport legújabb kötetét, a Formularium Ecclesiae Strigoniensist. A középkorvégi formulagyűjtemény az esztergomi és a gyulafehérvári kódexek szövegét tartalmazza, amely most kritikai kiadásban jelent meg. A kötet közreadói, Erdő Péter bíboros Esztergom-budapesti érsek és Tusor Péter történész, egyetemi docens könyvbemutató napján nyilatkoztak a Vatikáni Rádiónak.

A katolikus egyetem egyháztörténeti sorozatában megjelent Formularium Ecclesiae Strigoniensis (Collectanea Studiorum et Textuum, vol. I/4; Budapest 2018; lxxxiv + 880 oldal) közreadói Erdő Péter bíboros, Szovák Kornél és Tusor Péter egyetemi docensek. A munkatársak sorában Sarbak Gábor és Mayer Gyula mellett népes pázmányos fiatal kutatói csapat nevei sorakoznak: Horváth Terézia, Porubszky Ádám, Kanász Viktor, Tóth Krisztina, Gátas-Palotai Ágnes, Somogyi Szilvia. A projekt a Kutatócsoport szélesebb egyháztörténeti programja keretében valósult meg. Természetéből fakadóan a forrásanyag számos római szentszéki vonatkozást tartalmaz, szélesebb tematikája és lelőhelye (Esztergomi Főszékesegyházi Könyvtár) okán került besorolásra a katolikus egyetem Kutatócsoport által jegyzett egyháztörténeti könyvtára (Bibliotheca Historiae Ecclesiasticae Universitatis Catholicae de Petro Pázmány Nuncupatae)második alsorozatába (Series II: Collectanea Studiorum et Textuum).  Munkálataiban, megjelentetésében közreműködött a Kutatócsoport katolikus egyetemi társintézménye, az MTA-ELTE-PPKE Ókortudományi Kutatócsoport.

A 16. század elején Esztergomban az érseki szentszéki bíróság működése során két fontos kódex keletkezett, Nyási Demeter érseki vikárius és segédpüspök formuláskönyve (1521 körül) és Beneéthy Máté prímási szentszéki jegyző gyűjteménye (1512 előtt). A közreadók a két kódex alapján, közel ezer nyomtatott oldalon tettek kísérletet az esztergomi érseki bíráskodás és egyházkormányzat középkorvégi gyakorlata, a Stylus Strigoniensis, filológiailag kritikai igényű rekonstrukciójára. A kötet az egyetemes egyháztörténetnek és kánonjogtörténetnek is páratlanul értékes forrása.  A szerdai római bemutatón – melynek a klaretiánus szerzetesek (CMF, Cordis Mariae Filii) a római Gianicolón található patinás jogi intézete adott otthont – ezt a szempontot hangsúlyozta és helyezte szélesebb egyházjogi kontextusba az esemény két relátora, Rev. Prof. Javier Belda Iniesta, a murciai katolikus egyetemdékánja, valamint  Prof. Manuel Jésus Arroba Conde CMF, a lateráni pápai egyetem volt dékánja. Házigazdaként egyúttla ő köszöntette az eseményen megjelenő Erdő Péter bíborost, aki a klaretiánus intézetbe úgyszólván hazaérkezett, hiszen fiatal pap korában sokat dolgozott annak könyvtárában római doktori disszertációján neves kánonjogász professzorok, mint például Xaverio Ochoa és Aloisio Diez CMF tutorálásával.

A kódexkiadás munkálataiban tevékenyen résztvevő, a többéves projekt megvalósulását  kánonjogi szaktudásával folyamatosan segítő esztergomi érsek felszólalásában többek között szólt az 1526 előtti magyar egyházi életről és annak forrásadottságairól, a kiadásra került kódexkéziratok kalandos sorsáról, elődei szerepéről fennmaradásukban, továbbá e formuláskönvvek helyéről, jelentőségéről az észak- és dél-európai egykorú egyházi bíráskodásban. A kötetből vett gyakorlati példákkal színesítve kifejtette: a most megjelent középkorvégi szövegek beható tanulmányozása lehetővé teszi, hogy az utókor 500 év távlatából is részleteiben megismerhesse a hazai egyházi élet Mohács előtti mindennapjait: az egyházi bíráskodás, részben egyházkormányzat gyakorlatát stb. Külön méltatta munkatársai, a projektben résztvevő pázmányos kutatók teljesítményét.

Az eseményen Tusor Péter angol nyelven olvasta föl a társkiadó Szovák Kornél szövegét. Röviden szólt a hazai formuláskönyvek középkori előzményeiről, az itáliai hatásokról. Aláhúzta, hogy az esztergomi főszékesegyházi könyvtárban őrzött Nyási- és a gyulafehérvári Battyhaneumban találhaó Beneéthy-kódexben a középkorvégi magyar kereszténységről megörökített színes kép a teljesség igényét is kielégíti. Kifejtette, hogy alig gondolható el olyan téma az egyházi élet területéről, melynek ítélkezési „mintalevelét” ne vették volna fel a kódexösszeállítók. A zsinattartás rendje, a vizitációs ellenőrző tevékenység módszerei és körülményei, a lelkészkedő papsággal kapcsolatban felmerülő kérdések, a szerzetesi reform bonyolult összefüggései, a hívek ügyes-bajos szentszéki dolgai (végrendelet, kölcsön, kegyes adomány, búcsúnyerés, koldulási engedély, kiközösítés, feloldozás stb.), végezetül liturgikus gyakorlat főbb kérdéseit mind-mind számos irattal képviseltetik magukat a gyűjteményben.

Tusor Péter szerint az Esztergomi Egyház Formuláskönyve annak evidens bizonyítéka, hogy a protestáns reformáció áttörése előtti időszakban milyen jól szervezett és felülről gondosan kontrollált egyházi életnek volt színtere a Hunyadi- és Jagelló-kori Magyar Királyság. Meggyőződése, hogy az angol és magyar nyelvű bevezető tanulmányokkal, többször jegyzetapparátussal, különféle mutatókkal ellátott tartalmas kötetet forráskiadvány jellegéből adódóan minden bizonnyal hosszú évtizedekig haszonnal forgathatják majd a magyar középkor és kora újkor iránt érdeklődő egyháztörténészek és kánonjogászok egyaránt. A projekt eredményessége azt bizonyítja, hogy a PPKE 1999-ben alapított Egyháztörténeti Kutatócsoportjának alapkoncepciója: a teológiai és bölcsészeti hátterű – katolikus identitású – egyháztörténeti kutatás szoros kooperációja értékes, s mint ilyen megőrzendő, sőt tovább fejlesztésre érdemes.

Az bemutató végén élénk szakmai diskurzus bontakozott ki a magyar bíboros és a bemutatón megjelenő reprezentatív nemzetközi, egyházi és világi hallgatóság között. Zárásként a bíboros fogadást adott az esemény tiszteletére.

A római bemutatót – a kötetet a Gondolat Kiadó részvételével megjelentető – MTA-PPKE Fraknói Vilmos Római Történeti Kutatócsoport szervezte, a Lateránai Pápai Egyetem és a Murciai Katolikus Egyetem Kánonjogi Nemzetközi Tanszéke (UCAM-PUL Cátedra Internacional Conjunta Inocencio III), a Klaretiánus Kánonjogi Intézet(Instititum Iuridicum Claretianum), valamint a Pápai Magyar Intézet közreműködésével. A kutatásokat és a kötet megjelentetését a PPKE és az MTA támogatta.