Paolai Szent Ferenc remete

Irgalmasságot akarok és nem áldozatot!



2011.04.02. szombat



A legédesebb kötelesség.



VI. Pál pápa szerint a papok Istenélő eszközei. Illik, hogy az élő Istennek élő eszközei is legyenek az élő emberek között. A holt, mozdulatlan eszközök is nagyon fontosak, a katolikus templomok, amelyeknek tornya az égre mutat, biztatva a munkában és szenvedésben megviselt embereket: érdemes mindezeket elvállalni, mert egyenes utunk van az égbe. Isten nem változik, mutatja a templom, Isten háza. Ez keresztelésünk, bérmálkozásunk helye. Itt voltunk elsőáldozók. Ide gyülekeztünk legalább vasárnaponként, hogy az egy Atya gyermekeiként egységet alkossunk Vele és egymással is, sőt elődeinkkel is, akik már a túlvilág lakói, akár a végcélban, a mennyországban élnek, akár annak kapcsolt tagozatban, a tisztítótűzben szenvedve-javulva várják az istenlátás csodálatos pillanatát. A közösség életének nem élő, de életet sugárzó helye a templom, ahol a családi élet alapját, a hitvesi szeretetet áldja meg az Egyház. És itt adódik a lehetőség Urunk Jézus Krisztus áldozatának jelenvalóvá tételére, szentséges Testének és Vérének magunkhoz vételére is. Mindennek az éltetője, Istennel való kapcsolatunk élő eszköze a templom papja. Ha nincs a templomnak papja, nincs szentmiséje sem. A templom pap nélkül imaház és egykori vallásos emlék. A gyülekezés eszköze maradhat, de atya nélküli árvaságban érezzük magunkat. Olvashatjuk Isten üzenetét, a Szentírást, de a tekintélyes magyarázat nem eleven szava az Úrnak, nem sajátjaként mondja el más mondókáját az alkalmi lektor. A pap gyarlóságai ellenére is eleven kapcsolat Istennel. Jézus rendezte így Egyháza életét. A papnak ez ad küldetéstudatot. Ezért tanul hosszú éveken át, gyűjti lelkébe a kegyelem kincseit, igyekszik Főpapjával, Jézussal intenzív barátságot ápolni, hogy ebbe a körbe be tudjon iktatni másokat is. Edződik küzdelmekben és szenvedésekben, hogy jövendő híveinek erőt tudjon sugározni, amikor majd erre is szükségük lesz.

Elmélkedés a Család évében LXXXII.

Elmélkedés a Család évében

II János Pál pápa apostoli buzdítása alapján

LXXXII.

Az idősekhez intézett levelében a Szentatya külön kiemeli, hogy a kortársaihoz beszél, és szentírási példákkal (Ábrahám, Sára, Mózes, Tóbiás, Zakariás, Simeon, stb.) illusztrálja, hogy a hosszú életet kezdettől fogva Isten áldásának tekintették, s az öregkor nem jelent feltétlenül tétlenséget, feladat nélküliséget. Az öregkor „az emberi érlelődés döntő korszaka és az isteni áldás kifejeződése… A korban előrehaladott emberek segítenek abban, hogy több bölcsességgel szemléljük a földi adottságokat… Az öregek a közös emlékezés fenntartói, s így kiváltságos értelmezői azon közösségi eszmék és értékek összességének, melyek hordozzák és irányítják a társadalomban az együttélést” – írja a pápa, s meggyőződéssel vallja: „az öregemberek iránt érzett tisztelet és szeretet hozzátartozik az igazán emberi civilizációhoz.” Az idősekhez írt levelének idején – 1999-ben – II. János Pál már súlyos beteg volt, folyamatosan gyötörték a fizikai fájdalmak. Mélységes empátiával fordul hasonlóan sokat szenvedett sors- és kortársaihoz. Levelében kitér az eutanáziára is, egyértelműen elutasítva annak lehetőségét. Emlékeztet rá, hogy az erkölcsi törvény a „túlbuzgó gyógyításról” való lemondást hagyja jóvá, „és csak olyan kezelést igényel, amely az orvoslás normális követelményeihez tartozik. Az eutanázia azonban mint a halál közvetlen előidézése egészen más! Tekintet nélkül a körülményekre és a szándékokra, önmagában rossz cselekedet, az isteni törvény és az emberi személy méltóságának semmibevétele" II. János Pál figyelmeztet: az öregkor éveit azzal az érzülettel kell végigélni, mellyel az ember teljes bizalommal ráhagyatkozik a gondviselő és irgalmas Isten kezére. Kortól és egészségi állapottól függetlenül mindenki számára reményteliek lehetnek a Szentatya azóta is sokat idézett sorai: „… nagy békességet érzek, ha arra a pillanatra gondolok, amikor az Úr majd magához szólít: az életből az Életbe!”
Az örök emberi értékeket felmutató és azok mellett egyértelműen kiálló négy levelet elolvasva felidéződhet bennünk, hogy II. János Pál egyszer így válaszolt az őt bíráló újságíróknak: „Talán részben igazuk van, elég konzervatív vagyok, de az alapvető igazságokat, mint a család szentsége, az élethez való jog a fogantatástól a halálig, nem a korszellem határozza meg”. (Szent István Társulat, 2011.)

Grenoblei Szent Hugó püspök

Egyenesek az Úr útjai, az igazak járnak rajtuk.



2011.04.01. péntek



Négyszemközt.



„A személyes imádság pótolhatatlan, mert mindenki számára elérkezik az idő, amikor Isten négyszemközti találkozásra hívja, egy bensőséges találkozásra”. Ez a biztos alap mindnyájunknak az igazi lelkiéletre. Sokan vannak ugyanis, akik a mások által megfogalmazott gondolatokkal kezdik és folytatják imaéletüket. Úgy vélik, hogy azok szépen sikerült mondatok, illik ilyen remekművekkel állni a végtelenül tökéletes Isten elé. Vannak imák, amelyeket Jézus Krisztus fogalmazott meg. Ilyen a Mi Atyánk kezdetű imádság. Közösségeinkben és magánhasználatban egyaránt igen fontos imádkoznunk. Benne van az egész vallásos életünk minden lényeges mondanivalója. De nélkülözhetetlen az a fajtabeszélgetés, amikor én személyesen nyilatkozom, tárulok ki Isten előtt, aki hat és félmilliárd most élő embertestvér között engem személyesen ismer, én egy vagyok közülük, de olyan valaki, akit Atyám egyetlen ilyennek gondolt ki, egyéni célt és ahhoz egyéni életutat tervezett nekem. Az Ő végtelen utánozhatóságában ennek az egynek csak én vagyok megvalósítója. Csak velem tudja közölni az én élettervemet, csak én tudom felelősen kimondani a tervet vállaló igent, tehát senki előre megszerkesztett imádsága nem pótolhatja az én személyes, négyszemközti beszélgetésemet Isten-atyámmal. Igen, ezt a beszélgetést úgy kell várnom, mint lelki fejlődésem legfontosabb állomását. Ajánlanom kell másoknak is az egyéni imát, hogy reggelente jól tájékozódjam, hogyan tudom napom folyamán Isten igazságát jól megismernem, szeretetemet legtisztábban gyakorolnom.

Elmélkedés a Család évében LXXXI.

Elmélkedés a Család évében
II János Pál pápa apostoli buzdítása alapján
LXXXI.



Izrael temetése.



József, akit emberileg apja a legjobban szeretett fiai közül, mint a család leghatalmasabb tagja, átvette a családfő szerepét. „József ráborult apjára, siratta és csókolgatta őt. Aztán megparancsolta rabszolgáinak, az orvosoknak, hogy balzsamozzák be apját. Mialatt azok a parancsot telesítették, elmúlt negyven nap, mert így szokott ez lenni a holttestek bebalzsamozásánál. Egyiptom siratta őt hetven napig. Amikor letelt a siratás ideje, így szólt József a fáraó háza népéhez: Ha kegyelmet találtam előttetek, mondjátok meg a fáraónak, hogy apám megesketett engem: Íme, én meghalok. Temess engem az én síromba, amelyet Kánaán földjén ástam meg magamnak. Hadd menjek fel tehát, hadd temessem el atyámat, aztán majd visszatérek. A fáraó azt üzente neki: Menj csak felé, temesd el atyádat, amint megesketett. Fölment tehát, és vele ment a fáraó összes szolgája, házának vénei és Egyiptom földjének összes nagyja, valamint József háza népe és testvérei. Csak a gyermekek, a nyájak és a csordák nem, ezeket Gósen földjén hagyták. Szekerek és lovasok is voltak a kíséretében, így nem volt kicsi a tábor. Amikor aztán eljutottak Átád szérűjéhez, amely a Jordánon túl fekszik, ott nagy és keserves siránkozással gyászszertartást tartottak. Hét napot töltöttek el ezzel. Amikor Kánaán földjének lakosai látták ezt, így szóltak: Nagy gyászuk van az egyiptomiaknak Jákob fiai úgy tettek tehát, ahogy apjuk megparancsolta nekik. Elvitték őt Kánaán földjére és eltemették”

Szent Ámosz próféta

Hallgassatok az Úr szavára!



2011.03.32. csütörtök



Mennyire szép az élet!



„Ha tudnánk, mennyire szeret minket a mi Urunk, meghalnánk az örömtől” Ha fel tudnánk fogni, hogy Isten nem szenvedésre teremtett, hanem örömre, ha bele tudnánk helyezkedni ősszüleink bűn elkövetése előtti boldog állapotába, akkor nyilván igazat adnánk Vianney Szent Jánosnak. Így viszont el tudom képzelni, hogy kevés embertestvérnek ujjong fel a szíve, hiszen nagyon nehéz elképzelni a boldog állapotot annak valami csekély megtapasztalása nélkül. A modern kor embere sokszor azt sem tudja, hogy van Isten, hogy Isten végtelenül jó, végtelenül boldog önmagban, és teremtményeit is boldogságra teremtette. A mai ember olyan világban él, amelyikben nincs általános tapasztalat a boldogságról.„A teljes boldogság minden jónak egyszerre történő élvezete a nélkül, hogy félni kellene, hogy ebből valamikor is elveszíthet valamit”. Tudom, ez a mennyország állapota, de azért jó lenne valamit tapasztalni belőle. A szent plébános írja ezt a bevezető gondolatot, aki kevés talentumot kapott, akit félve engedtek pappá szentelődni, aki megfőzve fazék krumpliját eszegette egy hétig, aki viszont csodálatos lelki örömöket kapott Istentől. Amit vigasztalásunkra szánt, azt ő nyilván át is élte. Ő valóban tudta, mennyire szeret minket a mi Urunk. Mi vagyunk a hibásak, hogy tele van az életünk minden mással, ami nem Isten és így nem is tud igazi boldogságot adni, és ha igazi boldogságot emlegetnek a ma átlagemberének, fogalma sincs arról, miről beszélnek. Élénk kontrasztnak hat másik megállapítása:„Egyesülés Jézus Krisztussal, egyesülés a kereszttel: íme, az üdvösség” Ezt már közelebbről ismerjük, mert szenvedése szinte minden embernek akad. Figyelembe kell tehát vennünk, hogy ősszüleink elrontották Istennel való boldog kapcsolatunkat. Ezt Isten megtestesült egyszülött Fiának rettenetes szenvedéssel és kereszthalállal kellett helyrehoznia. De boldogító tudat, hogy Ő ezért végtelen dicsőséget kapott Atyjától. Ha vele együtt szenvedünk, akkor vele együtt meg is dicsőülünk”.(Róm 8,17) Mivel szenvedésünk van bőven, csatoljuk Jézuséhoz a boldogság reményében!

Elmélkedés a Család évében LXXX.

Elmélkedés a Család évében
II János Pál pápa apostoli buzdítása alapján
LXXX.



Jákob temetése.



Jákob tehát megáldotta fiait az ősi szokások szerint. Mindegyiket külön-külön szöveggel, érdemeik és Isten jövőt ismerő és sorsot irányító szent akarata szerint: „Ezt mondta nekik apjuk, és megáldotta őket, mindegyiket a neki szóló áldással. Aztán megparancsolta nekik: Én immár népemhez térek. Temessetek engem atyáimhoz Makpéla-barlangba, amely a hetita Efron mezején van Mamréval szemben, Kánaán földjén, amelyet Ábrahám vett meg a hetita Efrontól, a mezővel együtt, temetőbirtokul. Ott temették el őt és feleségét, Sárát. Ott temették el. Izsákot is a feleségével, Rebekkával együtt, és ott fekszik eltemetve Lea is. Amikor aztán befejezte parancsait, amelyeket fiainak adott, felhúzta lábát az ágyra, meghalt és népéhez tért” (Ter 49,28-32) Minden édesapának kötelessége a szüleitől örökölt életet továbbadni mindazoknak, akiket Isten rajta keresztül akar az életnek ajándékozni, felnevelni őket arra a célra, amit Isten kijelölt neki. Vigyáznia kell, hogy Isten akarata, azaz parancsai szerint gondolkodjék és éljen. Lám, ő maga is erre törekedett. Szívből szerette és egyetlen párjának választotta nagybátyja kisebbik leányát. Nem rajta múlt, hogy Lea lett az első felesége, és hogy őt rendelte Isten hat fia édesanyjának. Szíve szerelme és a kötelességei között mindig a kötelesség volt elől. Ezért rendelkezett úgy Lea halálakor, hogy apjának és nagyapjának sírjába temessék Leát, mert már akkor döntenie kellett arról, hogy mind őseivel, mind a fontosabb feleséggel együtt pihenjen az ő teste is. A lelkük azonnal a pokol tornácára került, és várták együtt az időt, amikor Júda törzséből megszületik a földre a Megváltó, befejezi küldetését, és magával viszi választottait, akik a földi küldetésüket híven végbevitték. Jákob már sok újdonsággal tudott szolgálni apjának és nagyapjának. Meg tudta erősíteni Ábrahám látomásait, beszélgetéseit az egy igaz Istennel, elmondhatta azt is, hogy menekülése éjszakáján hogyan látta Őt a mennybe vivő lépcsősor tetején. A testük pedig békében várta együtt a legfontosabb családtagokkal a boldog feltámadást a megszentelt földben.

Elmélkedés a Család évében LXXIX.

Elmélkedés a Család évében
II János Pál pápa apostoli buzdítása alapján
LXXIX.



Jákob áldása második része.



„ZEBULON a tenger partján lakik, hajók kikötőjénél, és elér egész Szidonig. Isszakár, mint erős szamár hever a karámok között. Látja, hogy jó a nyugalom, és hogy a földje kiváló. Vállát tehát teher alá hajtja, s lesz belőle adózó szolga. DÁNŰ igazságot szolgáltat népének, mint bármely törzse Izraelnek. Kígyó lesz Dán az úton, vipera az ösvényen, amely megmarja a ló patáját, hogy lovasával hanyatt essék. A te szabadításodra várakozom, Uram! GÁD ellen rablók támadnak, de harcra készen ő követi nyomukat. ÁSER kenyere kövér, királyoknak adhatna csemegét. NAFTALI iramló szarvas, viseli szép szarvait. Gyümölcsöző fa JÓZSEF. gyümölcstermő fa a forrás felett, ágai áthajolnak a falon. Megkeserítették azonban, és belekötöttek, ellene fordultak a dárdavetők. Ám összetört az íjuk, és karjuk inai szétszakadtak Jákob Hatalmasának keze által, Izrael Pásztorának, Kövének neve által. Atyád Istene segítőd lesz, s a Mindenható meg fog áldani téged az ég áldásaival onnan felülről, és a lent fekvő mélység áldásaival, a mell és az anyaméh áldásaival. Atyád áldásai erősebbek az örök hegyek áldásainál, az ősi halmok kívánságainál! Szálljanak József fejére, testvérei nazírjának homlokára! BENJAMIN ragadozó farkas: reggel prédát eszik, este pedig zsákmányt osztogat. Ezek Izrael törzsei, mind a tizenketten. Ezt mondta nekik apjuk, és megáldotta őket”. (Ter 49,13-28)