„Ébresszétek fel a világot!” (1. rész)
Ferenc pápa gondolatai a szerzetesélet mai kérdéseiről - Antonio Spadaro SJ írása
Ferenc pápa 2013. november 29-én mintegy százhúsz
férfi szerzetes elöljáróval találkozott Rómában, majd több órán át
válaszolt kérdéseikre. A Civiltà Cattolica
című olasz jezsuita folyóirat főszerkesztője részletes tudósítást
közölt az eseményről. A beszámolót Antonio Spadaro atya engedélyével öt
részben tesszük közzé.
Az
első részben érintett témák: a szerzetesek identitása és küldetése; mit
vár a pápa a szerzetesektől; az evangéliumi próféciaként való élet; a
vonzó egyház szükségessége; a tanúságtétel; gyengeségünk beismerése,
mint tanúságtételünk erősítője; a fundamentalizmus elkerülése; a
szegények világával való érintkezés feladata; az ifjúságpasztoráció új
nyelvezete; a perifériák irányába szóló küldetés.
9 óra, 25 perc. Az új szinódusi terem a Vatikánban
Amikor Ferenc pápa rögtönözve és dialógus keretében beszél, szavai egyre növekvő „hullámok” ritmusában érkeznek, melyekre nagyon oda kell figyelni, mert a beszélgetőtársaival való eleven kapcsolatból táplálkoznak. Annak, aki lejegyzi szavait, nem elég azok tartalmára figyelnie, hanem a létrejövő kapcsolati dinamikákra is tekintettel kell lennie. Így történt ez azon a Szentatyával folytatott beszélgetésen is, amelyre a Férfi Szerzetes Elöljárók Uniója (USG) kapott meghívást, 82. általános közgyűlésének végén. (1) Közéjük ültem, és lejegyeztem a beszélgetést. Most pedig igyekszem majd a lehető legjobban érzékeltetni a felmerülő témák tartalmi gazdagságát, megtartva a háromórás eleven és spontán beszélgetés hangulatát. Közben tartottunk egy félórás szünetet is, amely alatt a pápa személyesen üdvözölte az általános elöljárókat, és egy matét is elszürcsölt a pihenés kötetlen, jókedvű perceiben.
Az elöljárók igazából csak egy rövid találkozásra kértek lehetőséget, amikor üdvözölhetnék Ferenc pápát, a Szentatya viszont az egész délelőttöt közös beszélgetésnek kívánta szentelni. Továbbá úgy döntött, hogy nem fog semmilyen beszédet tartani, és nem is kíván előre megírt beszámolókat meghallgatni: egy őszinte és szabad légkörű beszélgetést akart, kérdések-feleletek formájában.
9 óra, huszonöt perckor a fotósok érkezése jelzi, hogy mindjárt belép a Vatikánban található új szinódusi terembe, ahol mintegy százhúsz szerzetes elöljáró várja.
A szerzetesek: bűnösök és próféták
A Szentatya – taps közepette – pontosan fél 10-kor leül, megnézi az óráját, és gratulál a „svájci pontossághoz”. Mindnyájan nevetnek: a pápa ugyanis így akarta üdvözölni Mauro Jöhri testvért, a kapucinusok svájci nemzetiségű miniszter generálisát, akit nem sokkal azelőtt választottak meg az elöljárók uniójának alelnökévé.
Az elöljárók uniójának elnökeként pár szóban köszöntötte Ferenc pápát Adolfo Nicolas, a jezsuiták általános elöljárója, valamint az unió általános titkára, a komboniánus David Glenday. Ferenc pápa nagy egyszerűséggel szívből megköszönte a meghívást, és már rögtön hallgatni is kezdte a kérdések első csokrát. Az elöljárók mindenekelőtt a szerzetesek identitásáról és küldetéséről kérdezték a pápát: „Mit vár a megszentelt élettől? Mit kér a szerzetesektől? Ha Ön lenne a mi helyünkben, hogyan fogadná a felhívását arra, hogy menjünk ki a határterületekre, hogy az evangéliumot sine glossa éljük meg, hogy evangéliumi próféciaként éljünk? Mit érezne, mi lenne a feladata?” Továbbá: „Ma mire kellene helyeznünk a hangsúlyt? Mi mindent kellene első helyre tennünk?”
Ferenc pápa azzal kezdte mondandóját, hogy ő is szerzetes, tehát tapasztalatból ismeri, amiről szó van. (2) A legutóbbi szerzetes pápa az 1831-ben megválasztott kamalduli XVI. Gergely volt. Azután név szerint utalt XVI. Benedekre: „Ő azt mondta, hogy az egyház tanúságtétel révén és nem prozelitizmussal növekszik. Az igazán vonzó tanúságtétel olyan viselkedésformákhoz kötődik, amelyek nem megszokottak. Ilyenek a nagylelkűség, a lemondás, az áldozathozatal, az önmagunkról való megfeledkezés, hogy másokkal törődjünk. Ez a szerzetesélet tanúságtétele, »mártíriuma«. És ez az emberek számára olyan, mint a »riasztó hangja«. Életükkel a szerzetesek ezt váltják ki az emberekből: »Mi történik itt?«, ezek az emberek mondanak nekem valamit! Ezek az emberek túllépnek az e világi látásmód határain! Ily módon – folytatta a pápa, XVI. Benedeket idézve – a szerzetességnek a vonzás útján kell hozzájárulnia az egyház növekedéséhez.” (3)
Tehát: „Az egyháznak vonzónak kell lennie. Ébresszétek fel a világot! Tanúskodjatok arról, hogy lehet másképp is cselekedni, lehet másképp is élni! Másfajta életmód is lehetséges ezen a világon. Az eszkatológiai látásmódról, Isten országának itt, ezen a földön megvalósított értékeiről beszélünk. Mindent elhagyunk, hogy kövessük az Urat. Nem akarom használni a radikális szót. Az evangéliumi radikalitás ugyanis mindenkinek feladata, nemcsak a szerzeteseknek. Ám a szerzetesek különlegesen, prófétai módon követik az Urat. Én ezt a tanúságtételt várom tőletek. A szerzeteseknek olyan nőknek és férfiaknak kell lenniük, akik felébresztik a világot.”
Ferenc pápa spirálszerűen újra és újra visszatért az elhangzott fogalmakhoz, s egyre mélyebben fejtette ki őket. Így folytatta ugyanis: „Ténylegesen olyan tanúknak kell lennetek, akik másképpen cselekszenek és másképpen viselkednek. Ám az életben nehéz elérni, hogy minden világos, pontos, jól kijelölt legyen. Az élet összetett: kegyelem és bűn szőttese. Ha valaki nem vétkezik, az nem ember. Mindnyájan hibázunk, és be kell ismernünk gyengeségünket. Az a szerzetes, aki beismeri, hogy gyenge és bűnös, nem cselekszik a feladatául kiszabott tanúságtétel ellenében, épp ellenkezőleg, megerősíti azt, és ez mindenkinek jót tesz. Tehát, amit én várok, az a tanúságtétel. Ezt a különleges tanúságtételt szeretném látni a szerzetesektől.”
A fundamentalizmus elkerülése és a jövőre való rávilágítás
9 óra, 25 perc. Az új szinódusi terem a Vatikánban
Amikor Ferenc pápa rögtönözve és dialógus keretében beszél, szavai egyre növekvő „hullámok” ritmusában érkeznek, melyekre nagyon oda kell figyelni, mert a beszélgetőtársaival való eleven kapcsolatból táplálkoznak. Annak, aki lejegyzi szavait, nem elég azok tartalmára figyelnie, hanem a létrejövő kapcsolati dinamikákra is tekintettel kell lennie. Így történt ez azon a Szentatyával folytatott beszélgetésen is, amelyre a Férfi Szerzetes Elöljárók Uniója (USG) kapott meghívást, 82. általános közgyűlésének végén. (1) Közéjük ültem, és lejegyeztem a beszélgetést. Most pedig igyekszem majd a lehető legjobban érzékeltetni a felmerülő témák tartalmi gazdagságát, megtartva a háromórás eleven és spontán beszélgetés hangulatát. Közben tartottunk egy félórás szünetet is, amely alatt a pápa személyesen üdvözölte az általános elöljárókat, és egy matét is elszürcsölt a pihenés kötetlen, jókedvű perceiben.
Az elöljárók igazából csak egy rövid találkozásra kértek lehetőséget, amikor üdvözölhetnék Ferenc pápát, a Szentatya viszont az egész délelőttöt közös beszélgetésnek kívánta szentelni. Továbbá úgy döntött, hogy nem fog semmilyen beszédet tartani, és nem is kíván előre megírt beszámolókat meghallgatni: egy őszinte és szabad légkörű beszélgetést akart, kérdések-feleletek formájában.
9 óra, huszonöt perckor a fotósok érkezése jelzi, hogy mindjárt belép a Vatikánban található új szinódusi terembe, ahol mintegy százhúsz szerzetes elöljáró várja.
A szerzetesek: bűnösök és próféták
A Szentatya – taps közepette – pontosan fél 10-kor leül, megnézi az óráját, és gratulál a „svájci pontossághoz”. Mindnyájan nevetnek: a pápa ugyanis így akarta üdvözölni Mauro Jöhri testvért, a kapucinusok svájci nemzetiségű miniszter generálisát, akit nem sokkal azelőtt választottak meg az elöljárók uniójának alelnökévé.
Az elöljárók uniójának elnökeként pár szóban köszöntötte Ferenc pápát Adolfo Nicolas, a jezsuiták általános elöljárója, valamint az unió általános titkára, a komboniánus David Glenday. Ferenc pápa nagy egyszerűséggel szívből megköszönte a meghívást, és már rögtön hallgatni is kezdte a kérdések első csokrát. Az elöljárók mindenekelőtt a szerzetesek identitásáról és küldetéséről kérdezték a pápát: „Mit vár a megszentelt élettől? Mit kér a szerzetesektől? Ha Ön lenne a mi helyünkben, hogyan fogadná a felhívását arra, hogy menjünk ki a határterületekre, hogy az evangéliumot sine glossa éljük meg, hogy evangéliumi próféciaként éljünk? Mit érezne, mi lenne a feladata?” Továbbá: „Ma mire kellene helyeznünk a hangsúlyt? Mi mindent kellene első helyre tennünk?”
Ferenc pápa azzal kezdte mondandóját, hogy ő is szerzetes, tehát tapasztalatból ismeri, amiről szó van. (2) A legutóbbi szerzetes pápa az 1831-ben megválasztott kamalduli XVI. Gergely volt. Azután név szerint utalt XVI. Benedekre: „Ő azt mondta, hogy az egyház tanúságtétel révén és nem prozelitizmussal növekszik. Az igazán vonzó tanúságtétel olyan viselkedésformákhoz kötődik, amelyek nem megszokottak. Ilyenek a nagylelkűség, a lemondás, az áldozathozatal, az önmagunkról való megfeledkezés, hogy másokkal törődjünk. Ez a szerzetesélet tanúságtétele, »mártíriuma«. És ez az emberek számára olyan, mint a »riasztó hangja«. Életükkel a szerzetesek ezt váltják ki az emberekből: »Mi történik itt?«, ezek az emberek mondanak nekem valamit! Ezek az emberek túllépnek az e világi látásmód határain! Ily módon – folytatta a pápa, XVI. Benedeket idézve – a szerzetességnek a vonzás útján kell hozzájárulnia az egyház növekedéséhez.” (3)
Tehát: „Az egyháznak vonzónak kell lennie. Ébresszétek fel a világot! Tanúskodjatok arról, hogy lehet másképp is cselekedni, lehet másképp is élni! Másfajta életmód is lehetséges ezen a világon. Az eszkatológiai látásmódról, Isten országának itt, ezen a földön megvalósított értékeiről beszélünk. Mindent elhagyunk, hogy kövessük az Urat. Nem akarom használni a radikális szót. Az evangéliumi radikalitás ugyanis mindenkinek feladata, nemcsak a szerzeteseknek. Ám a szerzetesek különlegesen, prófétai módon követik az Urat. Én ezt a tanúságtételt várom tőletek. A szerzeteseknek olyan nőknek és férfiaknak kell lenniük, akik felébresztik a világot.”
Ferenc pápa spirálszerűen újra és újra visszatért az elhangzott fogalmakhoz, s egyre mélyebben fejtette ki őket. Így folytatta ugyanis: „Ténylegesen olyan tanúknak kell lennetek, akik másképpen cselekszenek és másképpen viselkednek. Ám az életben nehéz elérni, hogy minden világos, pontos, jól kijelölt legyen. Az élet összetett: kegyelem és bűn szőttese. Ha valaki nem vétkezik, az nem ember. Mindnyájan hibázunk, és be kell ismernünk gyengeségünket. Az a szerzetes, aki beismeri, hogy gyenge és bűnös, nem cselekszik a feladatául kiszabott tanúságtétel ellenében, épp ellenkezőleg, megerősíti azt, és ez mindenkinek jót tesz. Tehát, amit én várok, az a tanúságtétel. Ezt a különleges tanúságtételt szeretném látni a szerzetesektől.”
A fundamentalizmus elkerülése és a jövőre való rávilágítás
Folytatva
a válaszadást az első kérdésekre, gondolkodásának egyik kulcspontját
érintette: „Egy dologról meg vagyok győződve: a történelem nagy
átalakulásai akkor történtek, amikor a valóságot nem a középpontból,
hanem a peremről nézték. Ez egy hermeneutikai kérdés: csak akkor értjük
meg a valóságot, ha kívülről nézzük, és nem akkor, amikor figyelő
tekintetünk mindentől egyformán messze, a középpontban van. Hogy valóban
megértsük a valóságot, központi helyzetünket szépen nyugodtan el kell
hagynunk, és a határterület felé kell fordulnunk.” (4) A határon állva
jobban látjuk és értjük a dolgokat, helyesebb elemzést tudunk készíteni a
valóságról, és el tudjuk kerülni a centralizmus és az ideológiai
megközelítések veszélyét.”
Tehát: „Nem segít, ha egy gömb közepén vagyunk. A megértéshez el kell hagynunk a helyünket, a valóságot többféle látószögből is meg kell vizsgálnunk. (5) Hozzá kell szoknunk az ilyesfajta gondolkodáshoz. Gyakran hivatkozom Pedro Arrupénak, a Jézus Társasága egykori generálisának egyik levelére, amelyet a Társadalmi Kutató- és Tevékenységi Központoknak (CIAS – Centros de Investigación y Acción Social) küldött. E levél a szegénységről szólt, és Arrupe atya azt írta, hogy kell olyan időszaknak lennie az életünkben, amikor ténylegesen érintkezünk a szegények világával. Számomra ez igen fontos: tapasztalatból kell megismernünk a valóságot, rá kell szánnunk az időt, hogy kimenjünk a peremterületekre, hogy ténylegesen megismerjük, hogyan élnek az emberek. Ha ez nem valósul meg, fennáll annak a veszélye, hogy elvont ideológusok vagy fundamentalisták leszünk, ez pedig nem egészséges.” (6)
A pápa azután részletesebben kitér egy konkrét esetre, az ifjúságpasztorációra: „Aki fiatalokkal foglalkozik, nem elégedhet meg azzal, hogy túlságosan is rendszerezett és pontokba szedett dolgokról beszél, mint egy értekezésben, mert ezek a dolgok falra hányt borsóként peregnek le a fiatalokról. Új nyelvezetre van szükség, új módon kell beszélni a dolgokról. Ma Isten ezt kéri tőlünk: hagyjuk el fészkünket, mely bezár minket, és váljunk küldöttekké. Aztán aki klauzúrában éli megszentelt életét, az az imában éli át ezt az evangélium növekedését célzó belső feszültséget. Az evangélium parancsát – „Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek” (Mk 16,15) – ezzel az értelmezési kulccsal lehet teljesíteni: át kell tennünk helyünket az egzisztenciális és földrajzi peremterületekre. Ez a legkonkrétebb módja Jézus utánzásának, aki elment minden periférikus területre. Jézus minden emberhez odament, mindenkihez. Én egyáltalán nem aggódnék a periféria felé menni: ne féljetek odafordulni bárkihez!”
Aztán pedig arra a kérdésre, hogy mi a megszentelt élet elsődleges feladata, a pápa így válaszolt: „A prófétálás Isten országáról, s erről nem lehet alkuba bocsátkozni. A hangsúlyt arra kell helyezni, hogy próféták vagyunk, és nemcsak úgy tenni, mintha azok lennénk. Az ördög természetesen megkísért minket, és ez az egyik kísértése: játsszuk meg, hogy próféták vagyunk, anélkül, hogy azok lennénk, csak imitáljuk a prófétai magatartásformákat. De ezekkel a dolgokkal nem szabad játszadozni! Magam is láttam igen elszomorító dolgokat ezen a téren. Nem! A szerzetesek és szerzetesnők olyan emberek, akik rávilágítanak a jövőre.”
Ferenc pápa a Civiltà Cattolicának adott interjújában világosan kijelentette, hogy a szerzetesek prófétai életre kaptak meghívást. Ez a különlegességük: „hogy próféták legyenek, akik arról tanúskodnak, hogyan élt Jézus ezen a földön, és akik azt hirdetik, milyen lesz Isten országa a maga tökéletes megvalósulásában. Egy szerzetes sosem mondhat le a prófétálásról. […] Gondoljunk csak arra, mit tett oly sok nagy szent remete, szerzetes és szerzetesnő, kezdve Szent Antal apáttal. Prófétának lenni néha azt jelenti, hogy »felnyávogunk«, nem is tudom, hogy fejezzem ki magam… A prófécia lármázik, zajt csap, egyesek szerint »felforgató«. De voltaképpen az a karizmája, hogy kovász legyen: a prófétálás az evangélium szellemének hirdetése.” (7)
És akkor hogyan legyünk próféták megőrizve intézményünkre jellemző saját szerzetesi karizmánkat? Ferenc pápa szerint arra van szükség, hogy „megerősítsük azt, ami intézményi a megszentelt életben, és ne keverjük össze a szerzetes intézményt [istituto] az általa működtetett egyes intézményekkel, művekkel [opera]. Az első megmarad, a második változik.” Majd így folytatja: „A karizma megmarad, erős, a mű azonban változik. Olykor összetévesztik a szerzetes intézményt és az egyes műveket. Az intézmény kreatív, mindig új utakat keres. A peremterületek is mindig változnak, így mindig eltérő listát lehet összeállítani belőlük.”
JEGYZETEK
1. A közgyűlést 2013. november 27-től 29-ig tartották Rómában, a Salesianumban. Ezen az összejövetelen három élménybeszámolót hallgattak meg a résztvevők, ezek szolgáltak a rákövetkező közös gondolkodás alapjául. Janson Hervé, a Jézus Kistestvérei kongregáció elöljárója azokról a „fényekről” beszélt, „amelyek segítenek megélnem testvéreim szolgálatát, és arról, ahogyan Ferenc pápa megerősíti a bennem élő reményt”. A kapucinus Mauro Jöhri azt fejtette ki, „hogyan inspirál és milyen kihívásokkal szembesít engem Ferenc pápa rendem vezetésében”. Végezetül Heinz Kulüke, az Isteni Ige Társaságának elöljárója arról beszélt, hogyan működik a „leadership egy missziós szerzetesi kongregációban, nemzetközi és interkulturális közegben Ferenc pápa példájának fényében”.
2. Érdemes tudni, hogy az argentin jezsuiták tartományfőnökeként Jorge M. Bergoglio megjelentetett egy könyvet Meditaciones para religiosos [Elmélkedések szerzeteseknek] címmel (San Miguel, Ediciones Diego De Torres, 1982), amelyben olyan tanulmányait és elmélkedéseit tette közzé, amelyek segíthetnek bennünket megérteni néhány kulcsfogalmat, melyeket Bergoglio később alaposabban kidolgoz.
3. XVI. Benedek: Homília a Latin-amerikai és Karib-szigeteki püspöki karok V. általános gyűlését megnyitó szentmisén az aparecidai kegytemplomban (2007. május 13.). Ferenc pápa többször is használta elődjének ezt a képét. Így például október elsején a Szent Márta-házban bemutatott szentmise homíliájában: „Amikor az emberek, a népek meglátják ezt a tanúságtételt az alázatról, szelídségről, kedvességről, azt a késztetést érzik, amelyről Zakariás beszél: „Hadd menjünk veletek!” XVI. Benedekre hivatkozott Ferenc pápa október 4-én is, amikor meglátogatta a Szent Rufinus-székesegyházat Assisiben, valamint az Evangelii gaudium kezdetű apostoli buzdításában is (14. pont).
4. Vö. Jorge M. Bergoglio: Nel cuore dell’uomo. Utopia e impegno, Milano, Bompiani, 2013, 23; Papa Francesco: La mia porta è sempre aperta. Una conversazione con Antonio Spadaro, Milano, Rizzoli, 2013, 86–87.
5. Ferenc pápa az Evangelii gaudium kezdetű apostoli buzdításában is beszélt erről a meggyőződéséről: „Az eszmény nem a gömb, amely nem nagyobb a részeknél, ahol minden pont egyenlő távolságra van a középponttól, és nincs különbség az egyik és másik pont között. Az eszmény a poliéder, mely visszatükrözi minden egyes részlet összetartását, amelyek ugyanakkor megőrzik eredetiségüket” (236. pont).
6. Ferenc pápa igencsak szem előtt tartja Pedro Arrupe atyának ezt a levelét, és a Civiltà Cattolicának adott interjújában is hivatkozott rá, ahol „zseniálisnak” nevezte. Vö. Papa Francesco: La mia porta è sempre aperta, i. m., 117. (Magyarul: Jó napot! Ferenc pápa vagyok, Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya, Budapest, 2013, 44.)
7. Uo. 63–64. (A magyar kiadásban: 32.)
Tehát: „Nem segít, ha egy gömb közepén vagyunk. A megértéshez el kell hagynunk a helyünket, a valóságot többféle látószögből is meg kell vizsgálnunk. (5) Hozzá kell szoknunk az ilyesfajta gondolkodáshoz. Gyakran hivatkozom Pedro Arrupénak, a Jézus Társasága egykori generálisának egyik levelére, amelyet a Társadalmi Kutató- és Tevékenységi Központoknak (CIAS – Centros de Investigación y Acción Social) küldött. E levél a szegénységről szólt, és Arrupe atya azt írta, hogy kell olyan időszaknak lennie az életünkben, amikor ténylegesen érintkezünk a szegények világával. Számomra ez igen fontos: tapasztalatból kell megismernünk a valóságot, rá kell szánnunk az időt, hogy kimenjünk a peremterületekre, hogy ténylegesen megismerjük, hogyan élnek az emberek. Ha ez nem valósul meg, fennáll annak a veszélye, hogy elvont ideológusok vagy fundamentalisták leszünk, ez pedig nem egészséges.” (6)
A pápa azután részletesebben kitér egy konkrét esetre, az ifjúságpasztorációra: „Aki fiatalokkal foglalkozik, nem elégedhet meg azzal, hogy túlságosan is rendszerezett és pontokba szedett dolgokról beszél, mint egy értekezésben, mert ezek a dolgok falra hányt borsóként peregnek le a fiatalokról. Új nyelvezetre van szükség, új módon kell beszélni a dolgokról. Ma Isten ezt kéri tőlünk: hagyjuk el fészkünket, mely bezár minket, és váljunk küldöttekké. Aztán aki klauzúrában éli megszentelt életét, az az imában éli át ezt az evangélium növekedését célzó belső feszültséget. Az evangélium parancsát – „Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek” (Mk 16,15) – ezzel az értelmezési kulccsal lehet teljesíteni: át kell tennünk helyünket az egzisztenciális és földrajzi peremterületekre. Ez a legkonkrétebb módja Jézus utánzásának, aki elment minden periférikus területre. Jézus minden emberhez odament, mindenkihez. Én egyáltalán nem aggódnék a periféria felé menni: ne féljetek odafordulni bárkihez!”
Aztán pedig arra a kérdésre, hogy mi a megszentelt élet elsődleges feladata, a pápa így válaszolt: „A prófétálás Isten országáról, s erről nem lehet alkuba bocsátkozni. A hangsúlyt arra kell helyezni, hogy próféták vagyunk, és nemcsak úgy tenni, mintha azok lennénk. Az ördög természetesen megkísért minket, és ez az egyik kísértése: játsszuk meg, hogy próféták vagyunk, anélkül, hogy azok lennénk, csak imitáljuk a prófétai magatartásformákat. De ezekkel a dolgokkal nem szabad játszadozni! Magam is láttam igen elszomorító dolgokat ezen a téren. Nem! A szerzetesek és szerzetesnők olyan emberek, akik rávilágítanak a jövőre.”
Ferenc pápa a Civiltà Cattolicának adott interjújában világosan kijelentette, hogy a szerzetesek prófétai életre kaptak meghívást. Ez a különlegességük: „hogy próféták legyenek, akik arról tanúskodnak, hogyan élt Jézus ezen a földön, és akik azt hirdetik, milyen lesz Isten országa a maga tökéletes megvalósulásában. Egy szerzetes sosem mondhat le a prófétálásról. […] Gondoljunk csak arra, mit tett oly sok nagy szent remete, szerzetes és szerzetesnő, kezdve Szent Antal apáttal. Prófétának lenni néha azt jelenti, hogy »felnyávogunk«, nem is tudom, hogy fejezzem ki magam… A prófécia lármázik, zajt csap, egyesek szerint »felforgató«. De voltaképpen az a karizmája, hogy kovász legyen: a prófétálás az evangélium szellemének hirdetése.” (7)
És akkor hogyan legyünk próféták megőrizve intézményünkre jellemző saját szerzetesi karizmánkat? Ferenc pápa szerint arra van szükség, hogy „megerősítsük azt, ami intézményi a megszentelt életben, és ne keverjük össze a szerzetes intézményt [istituto] az általa működtetett egyes intézményekkel, művekkel [opera]. Az első megmarad, a második változik.” Majd így folytatja: „A karizma megmarad, erős, a mű azonban változik. Olykor összetévesztik a szerzetes intézményt és az egyes műveket. Az intézmény kreatív, mindig új utakat keres. A peremterületek is mindig változnak, így mindig eltérő listát lehet összeállítani belőlük.”
JEGYZETEK
1. A közgyűlést 2013. november 27-től 29-ig tartották Rómában, a Salesianumban. Ezen az összejövetelen három élménybeszámolót hallgattak meg a résztvevők, ezek szolgáltak a rákövetkező közös gondolkodás alapjául. Janson Hervé, a Jézus Kistestvérei kongregáció elöljárója azokról a „fényekről” beszélt, „amelyek segítenek megélnem testvéreim szolgálatát, és arról, ahogyan Ferenc pápa megerősíti a bennem élő reményt”. A kapucinus Mauro Jöhri azt fejtette ki, „hogyan inspirál és milyen kihívásokkal szembesít engem Ferenc pápa rendem vezetésében”. Végezetül Heinz Kulüke, az Isteni Ige Társaságának elöljárója arról beszélt, hogyan működik a „leadership egy missziós szerzetesi kongregációban, nemzetközi és interkulturális közegben Ferenc pápa példájának fényében”.
2. Érdemes tudni, hogy az argentin jezsuiták tartományfőnökeként Jorge M. Bergoglio megjelentetett egy könyvet Meditaciones para religiosos [Elmélkedések szerzeteseknek] címmel (San Miguel, Ediciones Diego De Torres, 1982), amelyben olyan tanulmányait és elmélkedéseit tette közzé, amelyek segíthetnek bennünket megérteni néhány kulcsfogalmat, melyeket Bergoglio később alaposabban kidolgoz.
3. XVI. Benedek: Homília a Latin-amerikai és Karib-szigeteki püspöki karok V. általános gyűlését megnyitó szentmisén az aparecidai kegytemplomban (2007. május 13.). Ferenc pápa többször is használta elődjének ezt a képét. Így például október elsején a Szent Márta-házban bemutatott szentmise homíliájában: „Amikor az emberek, a népek meglátják ezt a tanúságtételt az alázatról, szelídségről, kedvességről, azt a késztetést érzik, amelyről Zakariás beszél: „Hadd menjünk veletek!” XVI. Benedekre hivatkozott Ferenc pápa október 4-én is, amikor meglátogatta a Szent Rufinus-székesegyházat Assisiben, valamint az Evangelii gaudium kezdetű apostoli buzdításában is (14. pont).
4. Vö. Jorge M. Bergoglio: Nel cuore dell’uomo. Utopia e impegno, Milano, Bompiani, 2013, 23; Papa Francesco: La mia porta è sempre aperta. Una conversazione con Antonio Spadaro, Milano, Rizzoli, 2013, 86–87.
5. Ferenc pápa az Evangelii gaudium kezdetű apostoli buzdításában is beszélt erről a meggyőződéséről: „Az eszmény nem a gömb, amely nem nagyobb a részeknél, ahol minden pont egyenlő távolságra van a középponttól, és nincs különbség az egyik és másik pont között. Az eszmény a poliéder, mely visszatükrözi minden egyes részlet összetartását, amelyek ugyanakkor megőrzik eredetiségüket” (236. pont).
6. Ferenc pápa igencsak szem előtt tartja Pedro Arrupe atyának ezt a levelét, és a Civiltà Cattolicának adott interjújában is hivatkozott rá, ahol „zseniálisnak” nevezte. Vö. Papa Francesco: La mia porta è sempre aperta, i. m., 117. (Magyarul: Jó napot! Ferenc pápa vagyok, Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya, Budapest, 2013, 44.)
7. Uo. 63–64. (A magyar kiadásban: 32.)
Fordította: Tőzsér Endre SP
Forrás: © La Civiltà Cattolica 2014 I 3–17. (4 gennaio 2014)
Forrás: © La Civiltà Cattolica 2014 I 3–17. (4 gennaio 2014)
