Évközi 2. vasárnap

Évközi 2. vasárnap

Iz 49,5-6 1Kor 1,1-3 Jn 1,29-34

„Én láttam, és tanúskodom arról, hogy ő az Isten Fia!"

Jézusról szeretnék beszélni, a teremtés ősmintájáról és az Isten országának helyreállítójáról. Az igazságot akarom ismertetni, mert az utóbbi évszázadokban próbálták az emberek gondolkodásába, betáplálni, hogy Jézus felvilágosult sarlatán, aki a kozmikus erők kiváló ismerője és alkalmazója elhíresült gyógyításaiban, vagy ha nem így volt, akkor egész csodás működése hazugság. Tudományos próbálkozással így fogalmazták meg hitrontó céljukat „Más a történelmi Jézus és más a hit Jézusa".Én egész életemben vallottam és vallom Szent János apostollal: „Az Ige testté lett, és köztünk lakott, és mi láttuk az ő dicsőségét, mintáz Atya egyszülöttének dicsőségét, aki telve volt kegyelemmel és igazsággal" (Jn 1,14) „Én vagyok az Alfa és az Ómega, a kezdet és a vég".(Jel 21,6) A mai szentmise olvasmányában Izajás próféta, akit megérdemelten nevezünk az Ószövetség evangélistájának, ezt írja róla: „Kevés az, hogy szolgám légy, s fölemeld Jákob törzseit, és visszatérítsd Izrael maradékát. A nemzetek világosságává teszlek, hogy üdvösségem eljusson a föld határáig". (Iz 49,6) Izajás Krisztus csodatételei előtt nyolcszáz évvel csodákról beszél Jézusjövendő működésével kapcsolatban, amikor a zsidók már nyíltan bálványimádók voltak, a Szentírás sokat vádolja őket a nap és a hold imádásával. Az igaz Isten megcsúfolásával lett volna egyenlő Izrael Szabadítóját ennek gyanújába keverni. A nemzetek vallásossága pedig csupa zűrzavar volt, orgiákkal és erkölcsi felelőtlenséggel tele. A nemzetek világossága lesz a Megváltó: a bűnök mocsarából kihúzni pedig csak mennyei erővel lehet. Az evangélium a szövege pedig semmiféle kozmikus erővel nem keverhető össze. A bűnök megbocsátása kizárólag isteni erővel történhet. Jézus plasztikusan rámutatott erre, amikor az inaszakadt beteget érintés nélkül kimondottan a bűnök érzékelhetetlen megbocsátásának látható jeléül cselekedte,(Mt 9,1-8) Viszont Jézus Keresztelő Szent Jánostól éppen azt a nagy tanúságot várta el, hogy küldetése lényegének nézze a bűnök bocsánatát:„íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit"(Jn 1,29) János keresztelése nem szentség volt, nem Jézus rendelte kegyelemeszköz, hanem emberi jele annak, hogy a Messiás eljöttét készséggel elfogadja a vízbe merülő. Szent János formálisan is megvallja ezt: „Én sem ismertem őt, de aki küldött, hogy vízzel kereszteljek, az mondta nekem: Akire látod, hogy rászáll a Lélek, és rajta marad, ő az, aki Lélekkel keresztel. Én láttam, és tanúskodom róla, hogy Ő az Isten Fia"(1,33-34)

A év január 18.

„Járuljunk ezért bizalommal a kegyelem trónja elé”

Az Ószövetségben Isten szövetséget kötött Izrael népével. Magához rendelte Mózest, Áron és két fiát, ezeken kívül hetven bölcs öreg férfit. Közülük Istenhez egészen közel csak Mózes mehetett. Ezzel jelezte az Úr, hogy végtelenül nagyobb ő, mint az egész világ, és óriási kiváltság, hogy egy néppel szövetséget köt. Aztán Isten elmondta Mózesnek a szövetség feltételeit, Mózes pedig közvetítette népének az Úr szavait Isten véres áldozatokat kért népétől, hogy átérezzék a szövetség komolyságát. Az áldozatok vérével aztán Mózes meghintette a népet. A ruhájukra rászáradt vérfolt lett a szövetség örök pecsétje.(Kiv 24) Isten ezután állandó szolgálatra papokat rendelt. Az ő hivatásuk lett a napi áldozatokat bemutatni az Úrnak. Jézus szenvedése előtt az utolsóvacsorán újszövetséget kötött az egész emberiséggel. Ezen a csodálatos szertartáson csak a kiválasztott apostolok vettek részt. Jézus nem állatok vérét ontatta ki, hanem a kehelybe öntött bort saját vérévé változtatta, és ezt ajánlotta fel az összes emberért, köztük Mózesért, Áronért és az Ószövetség minden tagjáért is. „A vacsora végén fogta a kelyhet, és azt mondta: Ez a kehely az újszövetség az én véremben, amely értetek kiontatik”. (Lk 22,20) Másnap pedig a kereszten feláldozta önmagát engesztelésül mindannyiunk bűneiért. Ilyen tökéletes áldozata csak a tökéletes főpapnak lehetett. Jézus, ugyanis mint Fiú képviseli önmagában az Atyát, akinek áldozatul adja egész emberségét. De megjeleníti az összes embert is, hiszen a megtestesülés révén mindannyiunk testvére lett. Ismeri vétkeinket is: „Mert nem olyan főpapunk van, aki nem tud részvéttel lenni gyengeségeink iránt, hanem olyan, aki hozzánk hasonlóan mindenben kísértést szenvedett, a bűnt kivéve”.(Zsid 4,15) Bűneink, gyengeségeink nyitott könyvként állnak előtte: „Megítéli a szív gondolatait és szándékait. Semmiféle teremtmény nem láthatatlan a színe előtt, sőt, minden mezítelen és nyitott annak a szeme előtt, akinek elszámolással tartozunk” (12-13) Látja tehát mindenki gonoszságát és hálátlanságát is, mégis szenved és meghal értük is. Ezek után egészen természetes a levélíró ajánlása: „Mivel tehát olyan kiváló főpapunk van, aki áthatolt az egeken, Jézus, az Isten Fia, tartsunk ki a hitvallás mellett”(14) Az Ószövetség főpapjai Árontól kezdve gyenge emberek voltak. Különösen elmarasztalhatók a Jézus ügyében eljáró Annás és Kaifás, akik az Úr perében nem az igazságot keresték, hanem a maguk igazát, és mindent elkövettek azért, hogy Jézust keresztre feszíttessék. „Járuljunk ezért bizalommal a kegyelem trónja elé, hogy irgalmasságot nyerjünk, és kegyelmet találjunk az alkalmas időben való segítségre” (16) Ne próbáljuk úgy felfogni a magunk ügyét, hogy mi nem követtünk el bizonyos vétkeket, igyekeztünk némi jót tenni, nekünk tehát megjár az isteni jutalom. Az is kegyelem, hogy ha minket az Úr megóvott sok lehetséges rossztól. A kereszt trónján látott Krisztus alázata legyen a példánk, és irántunk tanúsított irgalma tegye tökéletesebbé bizalmunkat és hűségünket!

ASSISI SZENT FERENC TITKOS ÉLETLÉPCSŐI 2.

ASSISI SZENT FERENC TITKOS ÉLETLÉPCSŐI

A megszentelő kegyelem.

A megszentelő kegyelem Isten legnagyobb ajándéka. Isten életének elve, közvetítője az értelmes teremtményekben: az angyalokban és az emberekben. Istenben csak szellemi élet van, vagyis értés és akarás. Egészen pontosan: Isten lényege olyan végtelen szellemi természet, állag, amely egyszerre mindentudó és mindenható. Ő tehát nem ismer meg újat, mint az emberi megismerő képesség, az értelem, mert mindent ismer, ami ismerhető, akár már létezik, akár csak létezhet. A teremtés előtt is ismerte ezt a világot teljes egészében, és az ehhez hasonló más fajta világot is, amit létre is tudna hozni. Isten nem ismereteket szerez, amikből új ismeretek születhetnek, tehát nem gondolkodik, Ő tud. Isten lényege mindenható. Mindent megtehet, amit csak akar. A teremthető végtelen sok világból a mostanit választotta és hozta létre, vagyis nem alakította ki más valamiből, hanem létet adott neki. Ezt hívjuk teremtésnek. De ha akarná, a többi változatot is meg tudná valósítani. A teremtett világban két fajt ajándékozott meg szellemi léttel: az embert, akit anyagi testtel és a vele egyesített szellemi lélekkel a látható világ koronájának szánt, és a tiszta szellemi létű angyalokat. Mindkettőnek a magáéhoz hasonló értelmet és akaratot adta. Az embernek az anyagvilág megismeréséhez adott anyagi megismerő képességeket is, az öt érzékszervet: látást, hallást, szaglást, ízlelést, tapintást. Az értelem és az akarat a lélek képességei, nem maga a lélek. Az emberi értelem az anyagi tapasztalatokból állítja össze a gondolkodáshoz szüksége fogalmakat. Ebből a fantázia belső képet alkot, amely felidézhető. Az érzéki világot, ennek létét, rendjét, szépségét szemlélve az emberi ételem el tud jutni odáig, hogy kimondja: minden létező egy másik létezőtől kapta létét. Sokan úgy vélik, hogy ezek az okozatok és létesítő okok végtelen sorban követik egymást. A gondolkodó értelem viszont rádöbben: végtelen sor nincs, nem lehet, mert minden sornak van eleje és vége, a végtelennek pedig sem eleje sem vége nincsen. Értelmünk így gondolkodva vonja le a logikus következtetést: olyan létesítő okra van szükség, ami/aki maga nem okozat, hanem abszolút Lét. Ez az Isten. Ha Isten természetes képességünket egy természetünket felülmúló ajándékkal magasabb síkra emeli, ezen a természetfeletti fokon nemcsak Isten létét tudja könnyebben megismerni és elfogadni, hanem azokat a további ismereteket, értékeket is, amiket Isten önmagáról már a világ fennállása óta közzé tett, szakszóval: kinyilatkoztatott. Ezt az alapvető természetfeletti ajándékot nevezzük megszentelő kegyelemnek. Ez állandó képességként bennünk, a lelkünkben él. Bizonyos nagyságrendben kapjuk Istentől a keresztség szentségében, aztán halálunkig korlátozás nélkül növelhetjük a többi szentséggel, imádsággal, jótettekkel. A szülőkön múlik elsődlegesen, hogy ezt mielőbb biztosítják-e gyermekeiknek. Assisi Szent Ferencnek az édesanyja, Pica asszony születése után azonnal kérte. Az édesanya a természetes élet mellé a nagyon fontos természetfelettit is biztosítani akarta. Maga választott nevet is kisfiának, azzal sem várta meg a férjét. A János nevet adta neki. Az apa hazaérve biztosan nagyon örült a fiának, de ő gyakorlatiasan gondolkodott: nem annyira a megszentelő kegyelem hatása érdekelte, hogy a kisfia valamelyik Szent János oltalma alatt máris a mennyország örököse, hanem a maga tekintélyes üzletének jövendő gyarapítóját, francia kapcsolatainak bővítőjét akarta látni.

Árpádházi Szent Margit

Árpádházi Szent Margit

2Kor 10,17-11,2;Mt 25,1-13

„Az okosak viszont lámpásaikkal együtt olajat is vittek edényeikben”

Jézusnak ez a most felolvasott beszéde utolsó remekművei között található. Ezek az utolsó beszédek a nagy elszámoltatásról szólnak. Ez és a legutolsó példabeszéd az ítélet legfontosabb szempontját állítja elénk: ki menyire vallotta alapvető szempontnak az élete folyamán a szeretet erényét, annyira lehet biztos az örök üdvösségben. Az olaj, amely táplál is, meggyújtva világít is, szemléletesen jelzi az önmagát teljesen felemésztő emberi szeretetet. Hű megjelenítője nemzetünk nagy kincsének, Árpádházi Szent Margitnak. Jó felnézni rá, és mostani tatárjárásunkban oltalma alá menekülni.Azt mondják, a magzat együtt él édesanyjával. Nemcsak úgy, hogy az ő testéből építi fel a maga kis testecskéjét, hanem érzi az anyai örömöket, de gondokat, bánatokat, szenvedéseket is. 1241-ben IV. Béla a magyarok akkori királya levelet kapott Batu kán tatár főúrtól, aki óriási hadsereggel készült Európát meghódítani. Ebben a levélen felajánlja Béla magyar királynak, hogy szedje össze hadseregét, és csatlakozzék a tatár haderőhöz. Egyesült erővel legyőzik egész Európát, és utána közösen uralkodnak rajta. Béla király gondokkal a szívében megy feleségéhez. Elmondja neki a tatár ajánlatot. Azt is, hogy ha elfogadja, megcsúfolja Jézust és a Magyarok Nagyasszonyát, aki Géza nagyfejedelemnek ezt mondta: születendő fiad rengeteg jót tesz az én Fiamnak, Jézusnak, és én ezért a te népedet örökre oltalmamba veszem. Szent István hű szolgája lett az Isten Fiának. A népünk azóta nem réme a keresztény Európának, hanem Krisztus titokzatos testének, a keresztény katolikus Egyháznak a védelmére van kiszemelve. Nem tehetem meg, hogy elfogadjam Batu kán ajánlatát, és segítsem lemészárolni Jézus híveit. Ha viszont ellene mondok, a pogány szörnyű bosszút áll rajtunk. Feldúlja hazánkat. Minden rosszra fel kell készülnünk. Sír a királyné , bújnak hozzá apró gyermekei, és a kis magzat átérez minden veszedelmet. A király pedig, mielőtt hadba szállna, kocsikra rakja feleségét, gyermekeit. és a hadi úton robognak a járművek Délnyugat-Dunántúl felé, Segesdre, a királynői várba. Az elvesztett Mohi pusztai csata után a királyt üldöző tatárok elől végül odaér a király is, és azonnal menekülnek tovább a tengerpartra. Ott születik meg a várt kisbaba, akit szülei már korábban Istennek ajánlottak örökös szolgálatra, csak mentse meg romba döntött hazánkat. Isten pedig elfogadta hűséges gyermekei áldozatát. Isteni módon, egyetlen mozdulattal kiemelte a földi élők közül a tatár nagykánt. Batu, aki utóda szeretett volna lenni, azonnal lóra pattant és egész seregével kiszáguldozott a tönkretett országból. A gyermek nem tudta, csak sejtette édesanyja gyötrelmes érzéseiből a veszedelmeket. A pár boldog év után, amelyet szülőfalumban töltött, amíg édesapja járta és újjá építette hazánkat, lassan meg kellett neki mondani, hogy te vagy a mentőangyala a tönkretett hazának. Ő pedig elfogadta, hogy élete végéig kolostori élet magányára van szentelve. A kegyelem, amely már anyja méhében felkészítette őt az áldozatra, a néhány éves kislányt képessé tette arra, hogy örömmel vállalja a további áldozatot. Margit, nagy szentünk, ajánld hazánkat Urunk, Jézus kegyeibe! 

A év január 17.

„Csak akkor megyünk be a nyugalomba, ha hiszünk”

Pál apostol a levél írója ízig-vérig keresztény, vagyis Jézus tanítványa. Félti testvéreit. Óvja őket a hitetlenségtől és a keményszívűségtől, ezért akarja bennük teljesen tudatosítani az Isten Országának alapjait, vagyis az igazságot és a szeretetet. A tegnapi elmélkedésben szerepelt emberek valamennyien az ószövetségi választott nép tagjai. Látták Isten csodáit Egyiptomban, majd tapasztalták jóságát és hatalmát a pusztában. Úgy tűnt, hogy hisznek Istennek. Amíg jól ment a sorsuk, nem is volt gond velük. De amikor kezdődtek a próbatételek, elvesztették bizalmukat, pereltek Istennel és Mózessel is. Ezeknek esküdött meg Isten, hogy nem mennek be az ő nyugalmába. (Zsolt 95,11; Zsid 3,11) Három féle nyugalom is szerepel ebben a történetben: a heti pihenőnap, a szombat, és az ígéret földje a nép zömének elérhető volt. De a zsoltárban Isten nem ezekről beszél. Azt mondja: „Amint megesküdtem haragomban, nem mennek be az én nyugalmamba”. (Zsid 4,3) Ez a nyugalom az örök boldogság, amihez a megváltás előtt hozzátartozott a pokol tornáca is. Erre vonatkozóan mondta Jézus: „Aki hisz és megkeresztelkedik, az üdvözül, aki nem hisz, elkárhozik”. (Mk 16,16) De már a pusztában vándorló zsidók egy része sem volt méltó üdvözülni. Kinyilatkoztatott igazság ez. Több lázadás történt az ennivaló és a víz miatt, de egy alkalommal az ároni papság ellen kezdtek lázadozni. Isten rendelte úgy, hogy Lévi törzsének egy tagja: Áron és az ő családja legyen papi ténykedésre, áldozatbemutatásra, áldásra, felszentelve. A Lévi- törzs többi tagja, a leviták a papok segítőtársai lettek. Ezek közül egy férfi, Koré és a Ruben-törzsből való Dátán és Abiron kifogásolták, hogy ők nem végezhetnek papi ténykedéseket, holott az egész nép szent, tehát ők is. Kétszázötven férfi csinált magának füstölőket, és oda álltak a papok mellé az esti istentisztelet előtt. Parazsukra tömjént tettek, lóbálták a füstölőt. Dátán, Abiron és Koré sátraik előtt álltak családjaikkal együtt. Mózes Isten parancsa szerint figyelmeztette a szomszédokat,hogy menjenek távolabb. Amikor a szentelt papok elkezdték a szertartásokat, megnyílt a föld, a három lázadó-vezért sátrastul,családostul elnyelte, majd bezárult fölöttük újra.„Leszálltak elevenen az alvilágba, s a föld befödte őket, és így vesztek ki a közösségből”Szám 16,33) a kétszázötven önjelölt-papot pedig Isten tüze, vagyis villámcsapás ütötte agyon.(35)Vegyük mi is fontolóra, hogy Isten ránk vonatkozó terveit milyen lélekkel vállaljuk! „Mivel tehát még hátra van az ő nyugalmába való bemenetelünk ígérete, féljünk attól, hogy közületek bárkit is későn jöttnek találjanak. Mert a jó hírt kinyilatkoztatta nekünk ugyanúgy, mint nekik; de nekik nem szolgált javukra a hallott beszéd, mert nem egyesült a hit mindazzal, amit hallottak. Hiszen csak akkor megyünk be a nyugalomba, ha hiszünk”(Zsid 4,1-3)

ASSISI SZENT FERENC TITKOS ÉLETLÉPCSŐI

ASSISI SZENT FERENC TITKOS ÉLETLÉPCSŐI

A XII. század végén élt Assisiben egy ügyes posztókereskedő. Itáliában akkor még városállamokban éltek az emberek. Mindenki keresztény volt. Hittek a Szentháromságban. Megtanulták, hogy az Atya teremtette, a Fiú megváltotta, a Szentlélek megszenteli a világot. Azt is megtanulták,hogy Isten az embereknek csak az ősapját és ősanyját teremtette, majd elrendelte, hogy szüljenek gyermekeket, fiúkat és leányokat, azokat neveljék fel, és ha felnőttek, keressék meg a párjukat, házasodjanak össze és így szaporodjék az emberiség. A keresztények azt is megtanulták, hogy a gyermeküket a keresztség szentségében Isten is gyermekévé fogadja, és ha az ember ennek megfelelően él, akkor halála után a lelke a mennyországba kerül, látja Istent és örökké boldog lesz. A kisfiút, akit Pietro di Bernardone néven írtak be a kereszteltek anyakönyvébe, legénnyé cseperedett. Megkereste a párját, akit Pikának hívtak, és házasságot kötött vele. Pietrót nagyon lekötötte a posztóüzlet, mert az elfogyott árut híres francia posztógyárakban szerezte be, és vitte haza az üzletébe. Nem is értesült arról, hogy a kisfia megszületett de amikor hazaért,örült, hogy felesége mindent elrendezet,t mint a keresztény édesanyák. A gyermeket viszont új névvel szólította: a franciák iránti nagyrabecsülése kifejezésére „Kis franciácskának”, olaszosan Francesconak nevezte. Ezt a személynevet tehát ő viselte elsőként. Isten is külön nevet szánt neki a Giovanni helyett. Ezzel megfelelő jelzést kapott mindenki arról, hogy valami nagyon szép hivatás vár rá. A kis Francesco-t édesanyja nagyon vallásosnak nevelte. Amikor legénykévé lett, a vele egykorú gyerekekkel kezdett barátkozni. Esténként járták a város ősi utcáit és zenéltek, énekeltek,a nyitott ablakokban emberek szorongtak, felidézték saját fiatalságukat. Nappal pedig segítettek édesapjuknak, vagy más mesterséget tanultak. Francescot az apja posztókereskedőnek szánta. Így érkezett el a férfikorba.

Évközi 1 hét péntek

Évközi 1 hét péntek

1Sám 8,4-7 10-22a; Mk 2,1-12

„Hallgass szavukra, és rendelj királyt föléjük!”

Sámuelt igen nagyra becsülte a nép. Fiatal kora ellenére elfogadták, hogy ő közvetít Isten és a zsidó nép között. Az ő becsületéhez nem fért soha semmi kétség. Az egészen természetesnek tűnt, hogy amikor megöregedett, egyrészt kevésbé bírta a sokoldalú elfoglaltságot, másrészt ő is szeretett volna biztos állást adni két fiának. Meg is tette őket maga helyett az ország bíráinak. Ez önmagában is. kevésbé tetszett a népnek, de az is hamarosan kitűnt, hogy Sámuel fiai nem olyan tiszta jelleműek, mint az édesapjuk. Ezért is, meg a zsidókat régóta zavarta az a körülmény, hogy minden más népnek királya van, nekik meg a láthatatlan Isten a királyuk, aki végtelen okos, mindenható, de nem áll a seregek élére a háborúban, nincsen előkelő udvartartása, nem fogadhat ezért színpompával idegen követeket. Ez is hiányzott nekik. Izrael vénei összegyűltek és megtárgyalták gondjukat. Elmentek azután Sámuelhez Ramátába, és előadták kérésüket: „íme, te megöregedtél, s fiaid nem járnak útjaidon: rendelj királyt nekünk, hogy az bíráskodjon felettünk, mint ahogy minden nemzetnél van”: (8,5) Sámuelnek nem tetszett ez a beszéd, és úgy vélte, Istennek sem válik kedvére: „adj nekünk királyt, hogy az bíráskodjon felettünk” Nagyon meglepődött, hogy panasza nem háborította fel az Urat. Isten ugyanis így válaszolt neki: „Hallgass a nép szavára mindabban, amit neked mond, mert nem téged vetettek el, hanem engem, hogy ne én legyek a királyuk. Egészen úgy cselekszenek, ahogyan attól a naptól kezdve, hogy kihoztam őket Egyiptomból, egészen eddig a napig cselekedtek: ahogy engem elhagytak, s más isteneknek szolgáltak, úgy cselekszenek veled is.Nos tehát hallgass csak szavukra, de figyelmeztesd őket, s fejtsd ki előttük, mihez lesz joga a királynak, aki uralkodni fog rajtuk”(7-9) Sámuel engedelmeskedett Istennek. Visszament a küldöttséghez, közölte velük Isten döntését: kaptok királyt kéréseteknek megfelelően, de tudomásul kell vennetek, hogy a királynak jogai lesznek felettetek. Fiaitokból katonákat szervez, akik fegyvert készítenek, megművelik a király földjeit, és háború esetén hadba vonulnak, harcolnak a királyért. Amikor jutalmat oszt nekik, a ti földjeiteket veszi majd el és adja nekik. Leányaitokat szakácsnőnek, szobalánynak és kenetkészítőnek alkalmazza. Egyszóval mindeneteket el fogja szedni, úgy uralkodik majd rajtatok. Kell ez nektek? A nép mindezt tudomásul vette, és így vetett véget Sámuel beszédjének: „Nem! Legyen csak király felettünk, s legyünk mi is csak olyanok, mint minden nemzet: királyunk bíráskodjon felettünk, ő járjon élünkön, s ő vívja harcainkat értünk”. (19-20) Isten tudomásul vette a nép döntését. Sámuel pedig egyelőre haza küldte a népet.