Az Élet Igéje − 2014. február

„Boldogok a tisztaszívűek, mert meglátják az Istent.” (Mt 5,8)

Jézus a hegyi beszéddel kezdi meg tanítói működését. A Genezáreti-tó mellett Kafarnaum közelében felment egy hegyre, leült − ahogy akkoriban a tanítók szokták −, és beszélt a tömegnek a boldogságokról. Az Ószövetség többször is használja a „boldog” kifejezést: azokat tünteti ki ezzel a jelzővel, akik valamilyen módon valóra váltották az Úr Igéjét.
Jézus a tanítványok számára részben már ismert boldogságokat idézi, azt azonban először hallják, hogy a tisztaszívűek nemcsak fölmehetnek az Úr hegyére (vö. Zsolt 24,4) − amint azt a Zsoltár megénekli −, hanem meg is láthatják Istent. Milyen tehát az a magasabb rendű tisztaság, mely ekkora jutalmat érdemel? Jézus beszédei bőséges magyarázatot adnak erre. Forduljunk tehát hozzá, hogy a hiteles tisztaság forrásából meríthessünk!

„Boldogok a tisztaszívűek, mert meglátják az Istent.”

„Ti már tiszták vagytok a tanítás által, amelyet hirdettem nektek” (Jn 15,3): Jézus szerint ez a megtisztulás leghatékonyabb eszköze. Elsősorban nem a vallási szertartások gyakorlása tisztítja meg a lelket, hanem az Ige. Jézus Szava nem olyan, mint az embereké. Benne ugyanaz a Krisztus van jelen, aki − bár más módon − jelen van az Eucharisztiában is. Az Ige révén Krisztust fogadjuk magunkba, s ha engedjük őt cselekedni, megszabadít a bűntől, vagyis tisztává teszi a szívünket

A tisztaság tehát a megélt Ige gyümölcse: abból fakad, hogy életre váltjuk Jézus igéit, melyek megszabadítanak ragaszkodásainktól. Ezek ugyanis elkerülhetetlenül kialakulnak bennünk, ha létünk nem Istenben és tanításában gyökerezik. Előfordulhat, hogy a tárgyak, a teremtmények vagy önmagunk rabjaivá válunk. Ha viszont egyedül Isten áll szívünk középpontjában, minden más elveszíti jelentőségét.
Hogy sikerrel járjunk, jó, ha a nap folyamán többször is azzal a fohásszal fordulunk Jézushoz, Istenhez, amelyet a Zsoltárban olvashatunk: „Te vagy, Uram, az egyetlen kincsem!” (vö. Zsolt 16,2). Ismételjük el gyakran, főként, amikor a különböző ragaszkodások olyan álmokat, érzéseket, szenvedélyeket ébresztenek bennünk, melyek elhomályosíthatják tisztánlátásunkat és megfoszthatnak szabadságunktól.

Kedvünk támad megnézni bizonyos reklámokat vagy tv-műsorokat? Nem! Mondjuk ezt: „Te vagy, Uram, az egyetlen kincsem.” Ez az első lépés. Ha újra kifejezésre juttatjuk Isten iránti szeretetünket, sikerülni fog kilépni önmagunkból, s így ismét tiszták leszünk.
Észrevesszük, hogy egy ember vagy egy munka akadályt gördít közénk és Isten közé, s veszélyezteti vele való kapcsolatunk áttetszőségét? Itt a pillanat, hogy újra kimondjuk neki: „Te vagy, Uram, az egyetlen kincsem.” Ez segíteni fog abban, hogy megtisztítsuk szándékainkat és visszaszerezzük a belső szabadságot.

„Boldogok a tisztaszívűek, mert meglátják az Istent.”

A megélt Ige szabaddá és tisztává tesz, mivel szeretet. Hiszen a szeretet az, mely isteni tüzével megtisztítja szándékainkat és egész bensőnket. A Biblia szerint ugyanis az értelem és az akarat a szív legmélyén lakozik.
Az a szeretet azonban, amit Jézus kér, és ami lehetővé teszi ennek a boldogságnak az élését, a kölcsönös szeretet, mely akkor születik meg, ha valaki − mint Jézus − kész életét adni a többiekért. Ez a szeretet magával ragadja a másikat; kölcsönösséget és olyan légkört teremt, melynek legfőbb ismertetőjegye pontosan az áttetszőség és a tisztaság. Mindez Isten jelenlétéből fakad, és csakis Ő képes arra, hogy tiszta szívet teremtsen bennünk (vö. Zsolt 51,12). A kölcsönös szeretetet élve az Ige kifejti bennünk hatását: megtisztít és megszentel.
Az elszigetelt ember nem tud sokáig ellenállni a világ csábításainak, a kölcsönös szeretet viszont olyan közeget biztosít számára, melyben képes megőrizni tisztaságát és hiteles keresztény életét.

„Boldogok a tisztaszívűek, mert meglátják az Istent.”

A mindig újra visszaszerzett tisztaság gyümölcse ez: „láthatjuk” Istent, vagyis megértjük, hogy Ő működik személyes életünkben és a történelemben, meghalljuk szívünkben szóló hangját és felfedezzük őt mindenütt, ahol jelen van: a szegényekben, az Eucharisztiában, Igéjében, a testvéri közösségben, az Egyházban.
Megízleljük jelenlétét már itt a földön, ahol „a hitben élünk, a szemlélés még nem osztályrészünk” (2Kor 5,7), mindaddig, amíg majd örökre, „színről színre” láthatjuk őt (1Kor 13,12).

Chiara Lubich

Frigiai Szent Trifon

Frigiai Szent Trifon

Vértanú

222-250

 

Trifon a frigiai Kampszadában született szegény szülőktől. Édesapját egészen fiatalon elvesztette, hogy életben maradhasson eleinte libák őrzésével foglalkozott. Édesanyjával Eukariával élt együtt szerény körülmények között. Még fiatal korában megkapta Istentől a csodatevés és az ördögűzés ajándékát. Környezetében hamar felfigyeltek arra, hogy képes minden állatot meggyógyítani. Egy hagyomány szerint megmentette helységének lakóit a kártékony férgektől, a sáskáktól imáival, amelyek lerágták a fák leveleit és veszélyeztették a kenyérnekvalót is. E tettek sokáig nem maradhattak titokban, így egy alkalommal egy veszett fekete kutya alakjában megjelent neki III. Gordiusz császár leánya, aki démoni képességekkel rendelkezett, és kivalltatta tetteiről és képességeiről, majd eltűnt. Trifont nem rettentette el ez az esemény, sőt annál inkább megsajnálta az embereket és kitárt kezekkel kérte Istent, hogy küldje el angyalát a baj elűzésére. Nem sokkal később meg is érkeztek hozzá Gordiusz császár követei, és azonnal a császári palotába rendelték a fiút, hogy gyógyítsa meg a lányát, akiről úgy vélték, hogy teljesen megtébolyult. A császár tudta, hogy egy Trifon nevű ember képes meggyógyítani a lányát, de sok Trifont kipróbált mire az igazihoz eljutott. Trifon, aki pontosan tudta mit kell tennie, könnyedén kiűzte a gonosz démont a lányból, akit egészségesen adott vissza a császárnak. Gordiusz hálája nem is maradt el, kincsekkel halmozta el a fiút, aki azt a hazafelé vezető úton szét is osztott a szegények között. A császár nem is üldözte a keresztényeket. Trifon csodáinak híre messzire elterjedt. Ezeket látva a pogányok sokan lettek keresztényekké, felvéve a keresztséget. Csakhogy 244-ben Gordiusz meg hal és Décius császár kerül uralomra, akinek keresztény üldözése alatt kelet kormányzójának Aquilinnek jelentették, hogy Trifon keresztény és téríti a pogányokat. A kormányzó maga elé hozatta kihallgatásra. Mivel sem hízelgéssel, sem fenyegetéssel nem tudta eltéríteni a keresztény hittől, megparancsolta, hogy kínozzák meg. Fára függesztették, verték, sütögették, szaggatták, lábaiba szeget vertek és úgy hurcolták a városokon át a nagy hidegben. A szent vértanú hősiesen tűrte el a kínzásokat. Végül fejvesztésre ítélték. Mielőtt azonban a hóhér levágta volna fejét, Trifon kelet felé fordult, a Szentföld irányába, ahol, Jézus Krisztus is szenvedett és kínhalált halt, imádság közben kérte az Urat, hogy visszaadhassa lelkét Istennek, mielőtt a kard lesújtana rá. Nikaiában, 250-ben halt vértanúhalált. Azóta is nagyon sokan kérik közbenjárását főként kertészek, gyümölcstermesztők, hogy védje meg ültetvényeiket a rontásoktól. Háromszáz évvel később, a Justinianus császár kápolnát építetett a fiatal vértanú tiszteletére, később utódja, Justin császár, pedig külön egy nagy kolostort szentelt az ő szent emlékezetére. Oroszországban Trifont a madarak mennyei patrónusának tekintik. Ez abból ered, hogy a legenda szerint egy nap Retteget Iván cár solymásza hanyagul zárta el a cár sólymát és az megszökött. A solymász ijedtében, hogy a retteget cár súlyosan megbünteti, ezért imádkozni kezdett Trifonhoz. Az ima után megjelent számára a szent és látómásban megmutatta neki a helyett, ahová a sólyom repült. A solymász meg is találta a madarat, így a büntetése is elmaradt. Hálából építetett egy templomot Moszkvában a szentnek, és itt ma is úgy ábrázolják ikonokon a szentet, mint, aki sólymot tart a kezében.

Imádság:

"Oh, Uram, te vagy az istenek Istene és a királyok Királya, a Legszentebb minden Szentek között, hálát adok neked, hogy te, engem, gyarló szolgádat méltónak találtál figyelmedre, hogy tekintetedet méltatlan szolgádra vetetted. Most, azért imádkozom hozzád, hogy ne enged, hogy a szolgád fejét elválasszák testétől, és a túlvilágon a nélkül kelljen élnie. Inkább add meg a jó halál kegyelmét, hogy a szent angyalok vezessenek engem, az engem megillető helyre, hogy megígért országod örököse lehessek. Vedd a lelkemet, és halld meg az imáját annak, aki az életét a te emlékezetednek szentelte. Tekints most tehát le rám Uram, és jutalmazd meg szolgádat igazságod szerint. A mi Urunk, Jézus Krisztus által, aki veled él, és uralkodik mindörökkön-örökké. Ámen. "

A év február 1.

„A hit pedig alapja annak, amit remélünk, bizonyítéka annak, amit nem látunk”

A gondolkodó ember bizonyságot keres arra, hogy helyesen ismeri-e meg a dolgokat, helyesen ítéli-e meg a nehezebben érthető problémákat. Nézzük meg, mit is jelent hinni? A fentebbi meghatározás nyilván igaz, hiszen szentírási szöveg. Megállja-e a helyét a filozofikus, kritikus gondolkodásban is? Az igazság megismerésének három útja van. Az első a tapasztalat. Az ismeretlen anyagi tárgyat, amely velem egy helyen van, biztosan megismerhetem az érzékszerveimmel: szememmel látom, fülemmel hallom, kezemmel tapintom, orrommal szagolom, nyelvemmel ízlelem. Az asztalról meg tudom állapítani, hogy fából készült. Ez a megismerési mód közös az állatokéval. A megismerés második módja az elsőn nyugszik: ez a következtetés. Ez már szellemi síkon történik: az érzékszervekkel szerzett tapasztalatot felhasználva az értelmemmel megállapítom, hogy ha az asztal anyaga fa, akkor ugyanolyan anyag, mint az udvaron vagy erdőn álló fák. A következtetés is biztos ismeretet ad. A harmadik módra akkor van szükség, ha a megismerni kívánt dolog nincsen velem egy helyen, nem lehet megtapasztalni, így a következtetésnek nincsen alapja. Van viszont valaki, aki ismeri azt a dolgot, az illető megbízható, megmondja nekem is, én pedig elfogadom igaznak az ő közlését. Ez a hit. Az egyszerű életben számtalanszor alkalmazzuk. Szinte minden ismeretünk erre épül, mert a legtöbb dolgot ezzel a módszerrel ismerjük meg. A földrajz, az írás-olvasás, történelem. hit nélkül elképzelhetetlen. Ha Isten benső életéről tudni akarunk valami biztosat, csak a hitre alapozhatunk. Ez „a hit alapja annak, amit remélünk, bizonyítéka annak, amit nem látunk”. (Zsid 11,1) Ennek a hitnek ragyogó példáit sorolja fel Pál apostol. Mindenek előtt Ábrahám hitére csodálkozik és csodálkoztat rá minket is. Ábrahám bálványimádó volt, mint az akkori emberek többsége. Nem tapasztalhatta meg az élő Isten erejét, mint korábban Noé, akit felszólított az Isten a hajóépítésre, hogy megmeneküljön és megmentse családját meg az állatokat a vízbefulladástól. Hitt Istennek, de hite viszonylag rövid idő múlva igazolást nyert a vízözön beköszöntével. Ábrahámnak úgy kellett hinnie hatvan évesen, hogy majd valamikor születik fiad, tőle majd nagy nép származik, és még a Messiás is az ő családjának szülötte lesz.Felesége, Sára is hitében nyert erőt, hogy agyon idős asszony korában foganja és szülje meg a megígért fiút.Úgy éltek és haltak meg, hogy az ígéretekből alig teljesült valami. A hívő Ábrahám ezért lett nemcsak a zsidó nép és a Megváltó ősapja, hanem Isten ígérete alapján minden hívőé is, és „benne nyert áldást a föld minden nemzetsége” (Ter 12,3) Hite koronája pedig az az utolsó próbatétel volt, hogy felnőtt fiát, a várva-várt Izsákot egészen elégő áldozatul kérte tőle az Úr. Nemcsak az volt a súlyos próba, hogy mondjon le róla, saját kezével ölje meg, égesse hamuvá, hanem azt is el kellett hinnie, hogy ez a fiú holtából feltámadva is élni fog, betölti küldetését, hiszen Isten ezt így ígérte. Jutalmul jött az angyal, véget vetett a próbatételeknek. Ő pedig a hit hőseként ismert az egész világon. (17-19) Ezt a hitet várja tőlünk is Isten.

Évközi 3. hét szombat

Évközi 3. hét szombat

2Sám 12,1-7a.10-17;Mk 4,35-40

„Te vagy az az ember”

Már régen Dávid felesége volt Uriás özvegye, Betsabé, és Dávidnak olybá tűnhetett, hogy a nagy erkölcsi problémát, Betsabéval történt házasságtörését okosan eltussolta, az asszony férjének halálát hősi halálnak álcázva remekül elrendezte, sőt már a gyermek is megszületett, Isten akkor döbbentette rá tette gonoszságára. Dávid szerette Istent, és igyekezett igazságosan uralkodni. Ezen a téren indult el bűnének büntetése is. Egy napon barátja, Nátán próféta kereste fel. Felháborodva elő adta,hogy egy nagyon gazdag ember vendéget fogadott, és lakomáját a helység legszegényebb emberének kedvenc juhából főzette meg. A keleti érzékletességgel előadott igazságtalan cselekedet azonnali kemény ítélet meghozatalára ösztönözte a királyt: „Az úr életére mondom, hogy halálfia az ember, aki ezt cselekedte. Négyszeresen térítse vissza a bárányt, mivelhogy ezt cselekedte és könyörtelenül járt el” (6) Nátán erre azt mondta a barátjának: „Te vagy az ember. Ezt üzeni az Úr, Izrael Istene: Én felkentelek Izrael királyává, megszabadítottalak Saul kezéből, neked adtam Saul házát, öledbe adtam urad feleségeit, s ha ez még kevés volt, sokkal többet is adtam volna neked. Miért vetted hát semmibe az Úr szavát, olyat cselekedve, ami gonosz az én színem előtt” (7-9) Abban az időben Isten elnézte még, hogy az emberek a házasságot ne Isten eredeti szándéka szerint vegyék, és többnejűségben éljenek. Ez akkor még gyengeségnek, éretlenségnek minősült. Ahogyan azonban Dávid egy házasságban élő asszonyt elcsábított, majd a férjét az ostrom áldozatának tűntetve végeztette ki, ez már Isten szemében gonosznak minősült. Súlyosan felelni kellett érte. A büntetés Dávid családját érte: „Ne távozzék tehát a kard sohasem házadtól, mivel semmibe vettél engem, s elvetted a hettita Úriás feleségét, hogy a te feleséged legyen”. (10) Ezzel Isten védte és védi az idegenből bevándoroltak természetes jogait. Kimondja azt is, hogy aki titokban cselekszik Isten akarata ellenére a házassági jog sérelmére valamit, Isten azt később a család történetében nyilvánosan bünteti. Dávid, aki azt hitte, neki mindezt szabad volt megtennie, összeroppant Isten ítéletét hallva. Későn ugyan, de bevallja bűneit és ezzel megnyeri Istentől a bocsánatot a bűneire. De nem nyeri el a büntetések feloldását, amik a bűnökért járnak. Ide tartozik Betsabétól született kisfia betegsége, aminek ideje alatt Dávid szigorúan böjtölt, vezekelt, de az ártatlan kisded életét nem tudta megmenteni. Később saját fia, Absalom, hajtotta végre apján és házán a többi büntetést. A mi társadalmunk nemcsak gonosz dolgokat művel a családokban Isten ellen, de bűneit belátni sem hajlandó. Ez a gonoszság előbb-utóbb nagyon kemény büntetésre számíthat. Ne feledje senki: Isten a bűnöket az első bocsánatkérő szóra megbocsátja, de a büntetéseket teljesen el nem engedi. Imával és vezekléssel viszont lehet könnyíteni azokon is.

A év január 31.

Zsid 10,32-39; Mk 4,26-34

„Miután megvilágosodtatok, a szenvedések kemény küzdelmét álltátok ki”

Milyen jó még olvasni is az evangéliumokban arról, hogy Urunk Jézus nyilvános működése kezdetén megszólított kemény munkában szorgoskodó férfiakat, mint Simon Pétert és testvérét Andrást, kicsit odébb a tenger partján Jakabot és Jánost, majd a vámnál dolgozó Mátét,akik felkeltek, otthagyták családjukat, feladták kenyérkereső munkájukat és követték Jézust. Boldogan vallották, hogy ők a Názáreti Jézus tanítványai.Kicsit később Jézus nekik is feltette a kérdést: „és ti kinek tartotok engem? Simon Péter válaszolt: Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia”Mt 16,15-16)a kitűnő válaszra Jézus azonnal kitűnteti Pétert: „Boldog vagy, Simon,Jónás fia, mert nem a test és vér nyilatkoztatta ki ezt neked, hanem az én Atyám, aki a mennyekben van. És mondom neked: Te Péter vagy, és én erre a kősziklára fogom építeni egyházamat, s az alvilág kapui nem vesznek erőt rajta. Neked adom a mennyek országának kulcsait. Amit megkötsz a földön, meg lesz kötve a mennyekben is, és amit feloldasz a földön, fel lesz oldva a mennyekben is”. (17-20) Csodálatos percek! De eme boldogító kinyilatkoztatás után, hogy Jézusnak új egyháza lesz, ennek vezetői, sőt alapja az apostolok lesznek, Jézus azonnal hozzáfűzi: neki „Neki Jeruzsálembe kell mennie, sokat kell szenvednie a vénektől, főpapoktól és írástudóktól, meg kell, hogy öljék, és harmadnapra föl kell támadnia. Péter erre félrehívta őt és kezdte lebeszélni: Távol legyen ez tőled, Uram! Ez nem történhet meg veled. Ő azonban elfordult, és azt mondta Péternek: Távozz tőlem, sátán! Botrány vagy nekem, mert nem isten dolgaival törődsz, hanem az emberekével”.(21-23) Aztán azonnal kiterjeszti ezt a szenvedésvállalást minden követőjére: „Ha valaki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye föl a keresztjét, és kövessen engem”Amikor Jézus már a mennyben volt, a megkeresztelteket levélírónk ugyanerre tanítja: „Emlékezzetek vissza a hajdani napokra, amikor, miután megvilágosodtatok, a szenvedések kemény küzdelmét álltátok ki, s részint gyalázásokban és szorongatásokban látványul szolgáltatok, részint pedig azoknak, akikkel így bántak, társai lettetek. Mert részetek volt a folyok szenvedésében, és javaitok elrablását is örömmel viseltétek, tudva, hogy jobb és maradandóbb javatok van. Ne veszítsétek hát el b bizalmatokat, mert nagy lesz ennek a jutalma. Béketűrésre van szükségetek, hogy Isten akaratát megtegyétek, s elnyerjétek az ígéretet.Mert még egy kis idő, s az, aki eljövendő, eljön, és nem késik. Az én igazam a hit által élni fog, de ha meghátrál, a lelkem nem leli benne kedvét”, írják a próféták.Mi azonban nem vagyunk a meghátrálás gyermekei a romlásra, hanem a hité az élet elnyerésére”(Zsid 10,32-39)

Évközi 3.hét péntek

Évközi 3.hét péntek

2Sám 11,1-4a. 5-10a. 13-17; Mk 4,26-34

„Az Isten országa olyan..”

Ha emberibb módon próbálunk gondolkodni erről a gyakran előkerülő témáról, és a földi országok keletkezéséről vesszük a hasonlatot, akkor nem egészen arra a következtetésre jutunk, mint amikor az Isten országáról szeretnénk pontos fogalmat kialakítani. A földi országok ritkán létesülnek, és nem mindig hosszú életűek. A Kárpát-medencében az V. században a hunok létesítettek országot. Olyan zseniális király alapította, amilyen a történelemben nem sok akad. Innen indult aztán hódító hadjáratokra nyugat felé. A keresztények így írták be emlékezetükbe és a krónikáikba: „Attila, Isten ostora. Az Appenin félszigeten vonulva mindenütt meghódoltak előtte a városállamok, és sietve indult eléje I. Nagy Szent Leó pápa is, hogy kikönyörögje a nagy hódítótól: Kíméld meg Rómát, amely már nem a világbirodalom központja, hanem vallási központ, tehát Isten földi országának, a keleten és nyugaton is egyre inkább teret nyerő lelki birodalomnak,a kereszténységnek központja. A hagyomány szerint a pápa felett fényes kísérettel megjelent Szent Péter és Szent Pál, hogy nyomatékosan figyelmeztesse Európa akkor legnagyobb fejedelmét: Itt nála nagyobb úr intézkedik. Tény, hogy Attila visszafordult. Halála után pedig rettegett birodalma eltűnt. Róma központtal aztán kialakult egy földi ország is: az Egyházi állam, amely 1870-ig élt és működött. Ennek maradéka a mostani Vatikán állam a maga néhány négyzetkilométerével nem politikai tényező. Az Isten országa nem a földön kialakított, térképen pontosan körülrajzolt, a valóságban pedig őrökkel védett földterület, hanem az emberek lelkében élő elkötelezettség Isten parancsainak elfogadására, a hit és a szeretet világa. A teremtésnek azon a fokán, amikor Isten kijelentette: „Alkossunk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra, hogy uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, az állatokon és az egész földön.” (Ter 1,26) Uralkodjék az egész földön, de Isten akarata, törvényei szerint, Isten nevében. Ezért mondta Urunk, Jézus Krisztus Pilátusnak, a római császár helytartójának, hogy „az én országom nem erről a világról való”(Jn 18,36) Az én országom, az Isten országa az emberek lelkében él. Azt jelenti, hogy a hozzá tartozók ismerik és szeretik Istent, elfogadják és megtartják az igazságot és a szeretet parancsait Isten és az emberek örömére, boldogságára. Ez egy lelki viszonyulás és nem lehet észrevenni amikor megindul a lélekben, amikor izmosodik, mert inkább a földbe esett mag éledését és terméshozatalát vesszük észre. Tetteinken és a szavainkon keresztül meg kell látszania, hogy mi egy másik világnak is polgárai vagyunk.

ALBERTONI Boldog LUDOVIKA

ALBERTONI Boldog LUDOVIKA

özvegy, III. r.

(1473-1533)

Rómában született 1473-ban, még pedig egy előkelő római családból. Kiváló erényei miatt már hajadon korában leánytársai példaképe lett, amit nagynénje nevelésének köszönhetett. Igazából édesanyja halála után, kiskorától fogva szerzetesi életre készült, és szüzességét megtartva akart élni, de meghajolt édesapja akarata előtt, hiszen szülei fejedelmi családból származtak, ezért öt is egy nemeshez adták férjhez, akit Giacomo della Ceteranak hívtak. A házasságból három leány született, akiket Ludovika istenszeretetre és a bűn kerülésére nevelt. Férje halálakor 1506 májusában 32 éves volt, ezen túl a bűnbánatnak akart élni, így felvette a ferences III. rend ruháját és abban járt. Ehhez azonban nagyon kemény csatákat kellett megvívnia, mivel tömérdek kérője akadt, sőt az örökösödés miatt férje testvére Domenico is feleségül akarta venni. Ő azonban ellenállt minden befolyásnak és az imának, önsanyargatásnak, jótékonykodásnak élt. Keményen ostorozta magát. Vezeklő övet is viselt. Hogy ezek miatt-e, vagy más okból, de megkapta a levítáció képességét a Mindenhatótól. A szegényeken legszívesebben titokban segített. Megtette, hagy a kenyérbe rejtette a pénzt s így segített a rászorulókon. Amikor maga is szegénnyé lett, örült, hogy hasonlóvá lehetett a szegény Üdvözítőhöz. 1527-ben átélte Róma feldúlását V. Károly császár zsoldosai által. Sokat elmélkedett Jézus szenvedéseiről, követve a ferences hagyományt. Megkapta Istentől a könnyek adományát. Gyakran sírt Jézus szenvedése és saját bűnei miatt. A ferences hagyomány tud csodáiról, jövendöléseiről is. 1532 decemberében betegszik meg magas lázzal, de mégis az előre megmondott napon, 1533. jan. 31-én halt meg. Utolsó szavai Jézus Krisztus szavai volt: "Uram, a te kezedbe teszem le az én lelkemet." Sírja a Tiberis-menti Szent Ferenc templomban (S. Francesco a Ripa) egy oldalkápolnában van. Ezt a kápolnát még életében építtette családja. Ludovikát 1671. január 28.-án avatta boldoggá X. Kelemen pápa. A boldoggá avatás után hamarosan, 1675-ben Gian Lorenzo Bernini, a híres szobrászművész gyönyörű márvány szobrot faragott, amely a haldokló Ludovikát ábrázolja. Szent Ferenc idejében a mostani templom közelében zarándokház volt, Szent Ferenc itt szokott megszállni társaival, amikor Rómában járt. A közelben van Settesoli „Jakóba testvér” háza, aki vendégül szokta látni szeráfi atyját. Tetemesen hozzájárult a Vízparti Szent Ferenc templomépítési költségeihez.

„Ügyeljetek, hogy ne az emberek szeme láttára, s az ő kedvükért tegyétek a jót, így semmi jutalom nem vár reátok mennyei Atyátoknál. Amikor tehát alamizsnát adsz, ne tudja a bal kezed, mit tesz a jobb. Így alamizsnád titokban marad, és Atyád, aki a rejtekben is lát, megfizet neked.” (Mt 6, 1-4).

Imádság:

Istenünk, Boldog Ludovika különösen kitűnt a szegények iránti szeretetben; közbenjárására add, hogy téged minél jobban szeressünk, felebarátainknak pedig szolgálatára legyünk. Krisztus, ami Urunk által. Ámen.