Nagyboldogasszony

Nagyboldogasszony ünnepére

 
Őseink az augusztus hónapot Nagyasszony havának nevezték.  Ennek a hónapnak közepén volt, és mai napig van a Boldogságos Szűz Mária, Jézus Krisztus Édesanyja mennybevételének ünnepe. A katolikus Anyaszentegyházban a liturgikus naptár átrendezése után ez az egyetlen kötelező Mária ünnep. Az Egyház január 1-én Mária Istenanyaságát ünnepli, de ez a nap, mint az év első napja munkaszüneti nap, ünnepnap. A VIII. században Damaszkuszi Szent János egyházatya sürgette, hogy a kereszténység kezdetétől élő hagyomány alapján szenteljenek az akkor még egységes katolikus egyházban ünnepet Dormitio Mariae, Mária elalvása címen a Szűzanya testével-lelkével együtt történt mennybevételének. A szép hagyományt két és fél évszázaddal később Szent István, az ifjú magyar király nemcsak átvette, hanem a keresztény államának központi ünnepévé tette. Édesapjától hallotta: Álmában egy éjjel csodálatos fénytől övezve, gyönyörű asszony jelent meg. Ékességes szüzek követték Szavakat intézet hozzá: Nyugodt legyen a lelked Géza! Mária vagyok, akiről a keresztény emberek beszéltek Neked, hogy Jézus Krisztusnak, az Isten Fiának Édesanyja vagyok. Mennyei fény világosit meg, értelmed homálya eloszlik, elismered Istent, aki téged teremtett. Még rejtve van előtted, de tudd meg: feleséged fiút szül neked, aki királyi címmel uralkodik a magyarok felett, az igaz Isten kiváló tisztelője lesz. Nagyszerű érdemeket szerez Fiamnál, ezért én megígérem, országodnak kiváló védelmezője és patrónája leszek.(Ranzani-Schwandtner: Scriptores rerum Hungaricarum ) A mennyei fénnyel övezet asszonyban Géza is István is felismerte a Mennyek Királynőjét. Mennybevételének ünnepén országos búcsút rendelt el, amit az egész ország évről évre nagy buzgalommal ünnepelt. A búcsú helyéül Székesfehérvárt, az ország vallási fővárosát jelölte ki, habár püspökséget nem alapított itt. A mennybevitt és a világmindenség Királynőjévé koronázott Szűzanya tiszteletére lélegzetelállítóan szép templomot építtetett. A búcsú után egy héten átfogadta az alattvalóit, hogy peres ügyeikben személyesen azonnal ítélkezhessen, senki se várjon évekig ügye tisztázására. Másfél évtizede uralkodott, amikor 1015-ben először járt e búcsúba Gellért a későbbi Csanádi püspök és vértanú. Máriát Nagyasszonyunknak tartjuk és nevezzük. Őseink nem voltak bálványimádók. Mindig az egy igaz Istent imádták, akiről azt vallották: van egy leánya, aki a magyar nemzetnek gondoskodó Nagyasszonya. A keresztény hitből megismerték: a szellemi Istennek nincs, nem lehet testi lánya, de van egyszülött Fiának földi édesanyja, amióta megtestesült, hogy Megváltónk legyen földi életének beteljesülésével az Édesanyját a mennybe vitte, aki Géza fejedelemnek megígérte, hogy nemzetünket védeni fogja. Örömmel valljuk, hogy egy valóságos, élő a mindenségen uralkodó Nagyasszonyunk van. Tény, hogy ilyen történelmi háttér nélkül nem fogadta volna el egységesen az egész nemzet Nagyasszonyának és nem tartott, volna ki ezen eszme mellett ezer esztendőn keresztül. Manapság sokan úgy vélik, hogy a régi s pogány eszméket a kerszténység eltörölte és kisajátította. Ahogy Jézus az Ószövetséget nem eltörölte, hanem beteljesítette, úgy történt a mi esetünkben is.

Egénai Szent Atanázia

Szent Atanázia

özvegy. 

~860.

 

A görög Egéna szigetén élt. Férjét rávette, hogy kolostorba vonuljon, ő maga, társnőivel félig kolostori, félig remete életet élt. Alázatos, szelíd és önsanyargató volt. Sokat böjtölt, dúrva szőrből készült ruhát viselt, fekvőhelye kő volt. Halála után teste hosszú éveken keresztül ép maradt és kellemes illatot árasztott. †

Szent II. János Pál: A halál megtapasztalása gazdagította Szűz Mária személyét

Szent II. János Pál: A halál megtapasztalása gazdagította Szűz Mária személyét

Szent II. János Pál pápa 1997. június 25-én, Szűz Mária földi életének végéről elmondott katekézisét adjuk közre, teljes terjedelmében, magyar nyelven.

1. Mária földi életének befejezésével kapcsolatban a II. vatikáni zsinat a mennybevétel dogmáját meghatározó bulla szavait veszi át: „A szeplőtelen Szűz, aki megőriztetett az eredendő bűn minden szeplőjétől, földi életének végeztével testben és lélekben felvétetett a mennyei dicsőségbe” (Lumen gentium 59.). Ezzel a megfogalmazással a Lumen gentium dogmatikai konstitúció – követve tisztelt elődömet, XII. Piust – nem nyilatkozik Mária halálának kérdéséről. XII. Pius ugyanakkor nem kívánta tagadni a halál tényét, hanem csak nem tartotta időszerűnek ünnepélyesen kijelenteni Isten anyjának halálát minden hívő által elfogadandó igazságként. Bár néhány teológus úgy tartotta, hogy a Szűz mentesült a haláltól és a földi életből közvetlenül a mennyei dicsőségbe ment át, mindazonáltal ez a vélemény a 17. századig ismeretlen volt. Ténylegesen létezik viszont egy közös hagyomány, amely Mária halálában az ő mennyei dicsőségbe való bevezetését látja.

2. Lehetséges-e, hogy a Názáreti Mária megtapasztalta testében a halál drámáját? Végiggondolva Mária rendeltetését és az ő isteni Fiával való kapcsolatát, jogosnak tűnik igennel válaszolni: minthogy Krisztus meghalt, nehéz lenne ennek ellenkezőjét állítani Máriáról.

Emellett érveltek az egyházatyák, akiknek nem volt kétsége efelől. Elég megemlíteni Sarugi Szent Jakabot (†521), aki szerint, amikor elérkezett Mária számára „az idő, hogy az összes nemzedékek útján járjon”, vagyis a halál útján, „a tizenkét apostol kara” egybegyűlt, hogy eltemesse „az Áldott szűz testét” (Beszéd Isten szent anyjának eltemetéséről, 87–99, in C. Vona, Lateranum 19 [1953] 188). Jeruzsálemi Szent Modestus (†634), miután hosszasan beszélt a „legdicsőségesebb Istenszülő boldogságos elalvásáról”, dicsőítő beszédét azzal fejezi be, hogy magasztalja Krisztus csodás közbelépését, aki „feltámasztotta a sírból”, hogy magához vegye a dicsőségben (Jeruzsálemi Szent Modestus: Enc. in dormitionem Deiparae semperque Virginis Mariae, 7. és 14. pont: PG 86 bis, 3293; 3311). Damaszkuszi Szent János (†704) pedig felteszi a kérdést: „Miként lehetséges, hogy az, aki a szülésben felülemelkedett a természet minden korlátján, most megadja magát a természet törvényeinek, és szeplőtelen teste alávettetik a halálnak?” Így válaszol: „Nyilvánvalóan szükséges volt, hogy a halandó rész letétessék, hogy halhatatlanságba öltözzék újjá, minthogy a természet ura sem utasította vissza a halál megtapasztalását. Ő ugyanis meghal a test szerint, a halállal lerombolja a halált, a romlásnak megadja a romolhatatlanságot, és a meghalást a feltámadás forrásává teszi” (Damaszkuszi Szent János: Dicsőítő beszéd Isten anyjának elalvásáról, 10: SC 80,107).

3. Igaz, hogy a kinyilatkoztatásban a halál a bűn büntetéseként jelenik meg. Ugyanakkor az a tény, hogy az Egyház mentesnek hirdeti Máriát az eredendő bűntől egyedülálló isteni kiváltság foyltán, nem vezet ahhoz a következtetéshez, hogy ő megkapta volna a testi halhatatlanságot is. Az anya nem nagyobb a Fiúnál, aki magára vette a halált, és ezáltal új jelentést adott neki, és átalakította azt az üdvösség eszközévé.

Mivel be volt vonva a megváltás művébe és be volt kapcsolva Krisztus üdvözítő áldozatába, Mária osztozhatott a szenvedésben és a halálban az emberiség megváltásának érdekében. Rá is érvényes az, amit Antiochiai Szevérosz Krisztussal kapcsolatban mond: „Ha előbb nincs halál, miként lenne lehetséges a feltámadás?” (Antiochiai Szevérosz, Antijulianistica, Beyruth, 1931, 194s). Hogy részesüljön Krisztus feltámadásában, Máriának előbb osztoznia kellett a halálban.

4. Az Újszövetség semmilyen tájékoztatást nem ad Mária halálának körülményeiről. Ebből a hallgatásból arra következtetünk, hogy halála a megszokott módon történt, minden említésre méltó részlet nélkül. Ha nem így lett volna, akkor hogyan maradha-tott volna a hír rejtve az akkor élő emberek számára, és hogyan lett volna lehetséges, hogy az valamiképpen nem ér el hozzánk?

Ami Mária halálának okait illeti, nem tűnnek megalapozottnak azok a vélemények, amelyek az ő esetében ki akarnák zárni a természetes okokat. Fontosabb annak kutatása, hogy milyen volt a Szűz lelki magatartása akkor, amikor eltávozott ebből a világból. Ezzel kapcsolatban Szalézi Szent Ferenc úgy tartja, hogy Mária halála a szeretet hevének hatásaként ment végbe. „Szeretetben, szeretet miatt és szeretetből” végbemenő meghalásról beszél, és ezért azt állítja, hogy Isten anyja az ő fia, Jézus iránti szeretetből halt meg (Szalézi Szent Ferenc: Traité de l’Amour de Dieu, Lib. 7, c. XIII–XIV).

Bármilyen szervezetbeli vagy biológiai dolog okozta is – testi szempontból – az élet megszűnését a testben, mondhatjuk, hogy az ebből az életből való átmenet a másik életbe Mária számára a kegyelem egyfajta megérlelődése volt a dicsőségben, oly módon, hogy soha máskor nem lehetett a halált annyira „elalvásként” felfogni, mint ebben az esetben.

5. Néhány egyházatya leírása szerint maga Jézus jön el, hogy elvigye anyját a halál pillanatában, hogy bevezesse a mennyei dicsőségbe. Ezáltal Mária halálát úgy mutatják be, mint egy szeretetből fakadó eseményt, amely elvezette arra, hogy utolérje az ő isteni Fiát, s így osztozzon az ő halhatatlan életében. Földi létének végén – Pálhoz hasonlóan és nála erősebben – az a vágy tölthette el Máriát, hogy a testtől megváljon, s így örökre Krisztussal lehessen (vö. Fil 1,23).

A halál megtapasztalása gazdagította a Szűz személyét: az emberek közös sorsán osztozva hatékonyabban tudja gyakorolni lelki anyaságát azok iránt, akik életük utolsó órájához érkeznek.

Évközi 19. hét Hétfő

Évközi 19. hét Hétfő
MTörv 10,12-22; Mt 17,21-26
„A ti Mesteretek nem fizet templomadót?”

A jeruzsálemi templomot óriási anyagi ráfordítással nemcsak fel kellett építeni, hanem működtetni és fenn kellett tartani. Ez a feladat részint a hívekre, részint a közhatalomra szállt. Jézus születése idején Nagy Heródes negyven éven át tataroztatta a kis templomot, és a hatalmas templomteret, a többi szent célt szolgáló épülettel együtt. A zsidó hatóságok Jézusban vándor prédikátort láttak csupán, ezért kérdezték meg Pétert, hogy vajon fizet-e templomadót? Jézus, mint Isten Fia, mentesült ugyan a templomadó kötelezettsége alól, de megfizette a fél-fél sékelt magáért és Péterért is, hogy az isteni létét nem ismerő adószedők meg ne botránkozzanak. Mi keresztények a sztatér megszerzésének a módjából sokat megértünk: a hal szájában találta Péter, ahogy Jézus előre elmondta. A hal görög neve: ΙΧΘΥΣ (Ichthüsz), Betűit, szókezdő betűknek nézve ezt olvassa ki a keresztény hívő: I(esus), Ch(ristus), Th(eu) (H) Ü(josz) Sz(ótér) = Jézus Krisztus Isten Fia Megváltó. Nemcsak a templomadót, hanem minden emberi adósságot megfizet.Azt is meg lehet fontolni, hogy ezt a „halat” Jézus, miért Péterrel emelteti ki a tengerből. Így mutat rá, hogy a kegyelmek közvetítését Péterre, az Egyházra bízta.Segítenünk kell Jézus Egyházát szellemiekkel és anyagiakkal is, ahogyan erőnkből telik.

Római Szent Ipoly

Szent Ipoly 

és vértanútársai

Ipoly Rómában volt a börtönben felügyelő. Látva Szent Lőrinc vértanú állhatatosságát a kínzások között, ő maga is Krisztus híve lett. Ezért megvadított lovakhoz kötözték és úgy vonszolták. Eközben adta vissza lelkét Istennek. Idős dajkáját Konkordiát vastűkkel vagdalták. Szent Irén és Abundasz azért szenvedtek vértanúságot, mert tisztelettel eltemették szent Ipoly testét. Mindnyájan Rómában szenvedtek vértanúságot 258-ban.