Évközi 3. hét szerda

Évközi 3. hét szerda

Sajnos, minket is meg-megkísért a manicheizmus ősi tévedése, mely a bűnbeesett embernek úgy próbál magyarázatot adni a szenvedésre, hogy azt a jó istennel szembenálló gonosz istenségtől eredezteti. Vagy talán nem ez mutatkozik meg abban, hogy amikor valami érthetetlen szenvedés ér, máris kétségbe vonjuk Isten mindenhatóságát és irántunk való szeretetét? Pedig a szenvedés, a fenyítés időszaka éppen arra való, hogy megerősödjünk az Istenbe vetett bizalomban, hogy ne érzéseinkre, hanem hitünk tudására építsünk. Hiszen a Dávidnak adott ígéret nekünk is szól, és Jézus Krisztusban már meg is valósult: az Úr akkor sem vonta meg irgalmasságát tőlünk, amikor bűneink miatt ellenségei voltunk, és elfordultunk tőle, hanem éppenséggel ebben az állapotunkban nyilatkoztatta ki a legteljesebben kifogyhatatlan szeretetét, s az isteni irgalom örök forrását nyitotta meg számunkra.

Ha nem megy végbe bennünk az a csöndes, de igen jelentős fordulat, hogy többé nem pillanatnyi érzéseinken mérjük le Isten szeretetét, hanem az ő szeretetének fényében ítéljük meg saját érzéseinket, akkor a hitünk, a reményünk és a szeretetünk pusztán evilági üzletelés marad, és nem találunk rá a szentség útjára, amely nem más, mint hogy feltétel nélkül megbízunk Isten gondviselő szeretetében, és Abbának, Atyának tartjuk őt akkor is, amikor fenyíték alatt állunk.

Urunk Jézus, a Te kereszthalálod és dicsőséges feltámadásod egyértelműen és világosan megmutatta nekünk, hogy Atyád nem vonja vissza, hanem mindörökké megőrzi irántunk való szeretetét. Add meg nekünk kegyelmesen, hogy beletekintve az isteni irgalmasság mélységeibe legyen erőnk fordulatot venni, szakítani a bűnnel, s bár a szenvedés mélysége titok marad számunkra, a megpróbáltatás idején bizalommal tudjuk Veled együtt mondani: „Atyám, ne az én akaratom legyen meg, hanem a tiéd.”

 

Kaperszáni Szent Szalaman

Szent Szalaman 

atya

Szalaman az Eufrátesz nyugati partján fekvő Kaperszán városából származott. A magányosságra vágyva, a folyó túlsó partján talált egy magányos barlangot, abba bezárkózott, és imádságban, elmélkedésben, megtartóztatásban élte hallgatag életét. Egyedül Istennel beszélgetett. Mivel senkihez nem beszélt, a folyó másik partján élő lakosok éjszaka mentek el kunyhójához, hogy hallgassák imádságát. A lakosok szétszedték kunyhóját és átvitték őt magukhoz a másik oldalra. Elhunyt 400 körül.

Ferenc pápa találkozója a perui püspökökkel: A legjobb evangelizálás a szeretet

Ferenc pápa találkozója a perui püspökökkel: A legjobb evangelizálás a szeretet

Perui látogatása utolsó napján, január 21-én a pápa a limai székesegyházban az ország szentjeinek ereklyéi előtt imádkozott. Kétezer-ötszázan voltak jelen: papok, szerzetesek, szeminaristák, egyházi mozgalmak tagjai és lelkipásztori munkatársak.

A szertartáson Ferenc pápa arra kérte a jelenlevőket, hogy legyenek „kilépő egyház”, amely mindenkihez képes odamenni, különösen a leghátrányosabb helyzetben élőkhöz, mert így testesítik meg az Úr irgalmas szeretetét. A nagy perui szenteket felsorolva a pápa azt kívánta: ma is mindenki érezze a hívást, hogy Jézus Krisztus missziós tanítványa legyen, megélve a szeretetet, keresve az egységet és gyakorolva az irgalmasságot.

Ezt követte a Szentatya találkozója a perui püspökökkel a limai érsekség épületében. A kötetlen beszélgetés formájában zajlott találkozón a pápa 35 percen át válaszolt a püspökök kérdéseire, amelyek Latin-Amerika kihívásait járták körül: a politikai korrupció, az amazóniai lakosok kihasználása, a fiatalok jövője, a kábítószer veszélye, az adóparadicsomok és a lelkipásztori problémák... A Szentatya arra buzdította a főpásztorokat, hogy járják az új Mózes útját, hogy életet adjanak püspöki küldetésüknek.

Ferenc pápa Mongrovejói Szent Turibiuszt hozta például, aki huszonkét év püspökségből tizennyolcat úgy töltött, hogy háromszor végigjárta a rá bízott területet, mert meggyőződése volt, hogy az evangelizálás elsődleges kifejeződése az, ha a pásztor a nyája mellett van. Cipője talpa elkopott a sok gyaloglástól, hogy mindenkivel találkozzon, és mindenütt hirdesse az evangéliumot, késlekedés és félelem nélkül. Az evangélium öröme az egész népnek szól, senkit nem szabad kihagyni belőle.

Szent Turibiusz tanításában központi helyen szerepelt a harmadik limai zsinat, mely előírta, hogy a katekizmust minden helyi nyelvre le kell fordítani. Fontosnak tartotta elsajátítani az emberek nyelvét, mert az evangélium csak így tud behatolni a szívükbe. Ma a papok előtt álló új kihívás a digitális nyelv. A 21. század lelkipásztorainak ismerniük kell a fiatalok, a családok, a gyerekek által használt digitális nyelvet – mutatott rá a Szentatya.

Szent Turibiusz nem maradt csöndben az igazságtalanságok, a visszaélések és a korrupció láttán, mert nem hiteles az az evangelizálás, amelyik nem emeli föl szavát a testvéreink, különösen a legsérülékenyebbek érdekében. Fontos volt számára a bennszülött papok képzése, a helyi papság megteremtése, mert az Egyház termékeny anya – folytatta a pápa. – Védelmébe vette a mesztic papok szentelését, hű barátjuk volt, látogatta őket és gondot viselt rájuk.

Bár nem tagadta el a feszültségeket, a különbözőséget és a konfliktusokat, Szent Turibiusz az őszinte és nyílt párbeszédre tanított. Arra, hogy ne legyünk a megosztottság foglyai, hanem keressünk új utakat. Ezt kell tennie ma is az Egyháznak. Kedves testvéreim – fordult a perui püspökökhöz a pápa –, dolgozzatok az egységért, ne legyetek a megosztottság foglyai, mely korlátozza és lefokozza a hivatásunkat: legyetek a szeretetközösség szentségei. Ne feledjétek, hogy az ősegyházba az vonzotta az embereket, hogyan szerették egymást. Ez volt és ez lesz mindig is a legjobb evangelizálás.

Évközi 3. hét kedd

Évközi 3. hét kedd

A szent nép, Isten népe szeret mindig hazavinni valamit a templomból, ami őt otthonában is az Úrra emlékezteti. Más az íze az Isten házából való falat kenyérnek, melyet húsvéti ételszenteléskor, Szent Antal ünnepén vagy Szent István napján szétosztanak, mint a többi kenyérnek, mert ezt Anyánk, az Egyház adja. A bűnösök lakomájának ínycsiklandó fogásai meg sem közelítik, mert nemcsak nyelvünkkel és ízlelőbimbóinkkal érzékeljük az ízeket, hanem értelmünkkel és végtelenre nyíló szívünkkel is. Mint a tékozló fiú, mikor éhségében megkívánta a disznók eledelét. Ha ekkor nem emlékezett volna vissza az otthoni asztal ízeire, talán sohasem vette volna a bátorságot, hogy atyja házába hazainduljon.

Már a földi szeretet is képes átlényegíteni az anyagot, mintegy szakrális szférába emelve szentségi jellé avatni, hogy mulandó mivoltában is kifejezzen és hordozzon valamit abból, ami soha el nem múlik. Gondoljunk csak arra a kenyérre, kalácsra, süteményre, melyet édesanyánk sütött gyermekkorunkban! Ugyanígy az anyai, hitvestársi, gyermeki szeretetnek „szentségi jele” egy szépen vasalt ing, a megterített asztal, egy csokor virág vagy egy anyák napjára készített ügyetlen gyermekrajz is. Az emlékezés pedig elevenen tartja és megőrzi a mindennapokban az ezekből az ajándékokból sugárzó erőt.

Urunk Jézus, leborulunk az Eucharisztia kimeríthetetlen titka előtt, mely a legszentebb ajándék, amit kaptunk Tőled erre a földi életre. Jel, mely kifejez Téged és kifejez minket, a mi szegényes és gyarló földi életünket; ajándék, melyben a mennyek országának előízét vesszük; szentség, mely áldott jelenlétedet állandósítja közöttünk; és a szeretet köteléke, mely minket, tanítványaidat, igazi testvérekké tesz itt a földön és az örökkévalóságban.

 

Zaragózai Szent Vince

SZENT VINCE, 

diakonus és vértanú    

    
SZENT VINCE a spanyol Osca, más leírás szerint Huesca nevű városban született, gazdag szülők gyermeke volt. Fiatalon elkezdett tanulni, kedvenc tananyaga a hittudomány volt.

A saragossai (Zaragóza) egyház első szerpapja lett Valériusz püspök mellett, aki egyben tanítómestere is volt. Mivel a püspök beszédhibás volt, Vince kellett, hogy helyette prédikáljon, hatására Zaragózában ugyancsak fellendült a vallásos élet.

A Diocletianus-féle üldözés idején, a hispániai Valenciába hurcolták a püspökével együtt. Hittagadásra képtelenek voltak rábírni őket, ezért a püspököt számüzetésre, őt pedig halálra itélték. 304. január 22-én szenvedett vértanúságot, miközben kegyetlenül megkínozták. Testét a valenciai templom főoltára alá temették.

Tisztelete azonnal, már Szent Ágoston idején elterjedt az egész Egyházban.

A szőlősgazdák és pincemesterek (vincellérek) védőszentje. Sokhelyütt ekkor tartják a szőlő szentelést: a gazda hajnalban szótlanul kivonul a szőlőbe, ott a szőlőt meghinti olyan borral, melyet Szent János evangelista ünnepén szenteltek.

Példája:
    Az Egyházban és a világban keress társakat feladataidhoz!