Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2018. július 3., kedd

Bari érseke a közelgő ökumenikus imatalálkozóról Ferenc pápával: Szent Miklós az egység szentje



Bari érseke a közelgő ökumenikus imatalálkozóról Ferenc pápával: Szent Miklós az egység szentje

Egyetemes léptékűnek és rendkívüli történelmi jelentőségűnek tartja Cacucci érsek a július 7-i találkozót Bariban, amelyen Ferenc pápa a keresztény egyházak vezetőivel imádkozik Közel-Kelet békéjéért.

Hitelesen ökumenikus találkozó

Közeledik a szombati imatalálkozó, amelyre Ferenc pápa meghívta a térség keresztény egyházi vezetőit, hogy együtt kérjék a béke ajándékát a sokat szenvedett közel-keleti lakosság számára. A vasárnapi Úrangyala elimádkozásakor a Szentatya emlékeztetett a július 7-i programra, melyet az imának és az elmélkedésnek szentelnek. A Vatikáni Rádió interjút készített Bari-Bitonto érsekével, Francesco Cacuccival, aki hiteles ökumenikus találkozónak nevezte a bari eseményt, mely rendkívüli történelmi jelentőséggel bír.

Bari városa különböző keresztény felekezeteknek ad otthont

Hogyan éli meg a mindennapokban Bari városa az ökumenizmust? Erre a kérdésre az érsek elmondta: elegendő vasárnap délelőtt eljönni Bari óvárosába és megcsodálni a különféle keresztény felekezetek színes öltözékét. Etiópok, eritreaiak, grúzok, akik a történelmi városnegyedben végzik a liturgiát a katolikus templomokban, amelyeket az érsek bocsátott keresztény testvérei rendelkezésére.

Szent Miklós kelet és nyugat szentje

A Kelet kapujának nevezett város ökumenikus útjának fontos állomása volt a II. vatikáni zsinat. Bari akkori érseke a zsinatról visszatérve megnyitotta Szent Miklós kriptáját az ortodoxok előtt, benne egy kis kápolnával és egy nekik szentelt ikonosztázzal. Ez a gesztus akkor egyedülállónak számított a világon – tette hozzá Cacucci érsek. Az ökumenikus út folytonos párbeszédben haladt előre a különféle keresztény felekezetekkel, elsősorban pedig a keletiekkel, akik rendszeresen eljönnek Bariba, hogy leróják tiszteletüket Szent Miklós ereklyéi előtt. Jelentős az orosz részvétel, mint ahogy jelen van sok evangélikus, anglikán, illetve az evangéliumi egyházak képviselői is.

Hálával és örömmel készülnek az imatalálkozóra

Nemcsak Bari, hanem az egész Puglia régió helyi egyháza számára kiemelt nap július 7-e, amelyet az érsek személy szerint ajándékként él meg. Mint mondta, 31 éve szentelték püspökké. Ezzel egy időben ülésezett Bariban a katolikus-ortodox teológiai vegyesbizottság Willebrands bíborossal és Stylianos melbourne-i metropolitával. Jelen voltak mind a katolikus, mind az ortodox egyház főbb elöljárói. Ez az esemény meghatározta Cacucci érsek életét, melyet mindig Szent Miklós, az egység szentjének fényében élt. Ez az egység nem pusztán az ortodoxokkal, hanem az evangéliumi egyházakkal is értendő. A pápa döntése, hogy Barit választotta az imatalálkozó helyszínéül, hálával és izgalommal töltött el – mondta még a Vatikáni Rádiónak a város főpásztora.


Évközi 13. hét kedd



Évközi 13. hét kedd


Az Úr Jézus mint szeretetének egyértelmű jeleit mutatja meg Tamásnak a testén lévő sebeket. A Jézustól adott bizonyíték végtelenül felülmúlja Tamás várakozását, mert a szent sebek szemlélése nemcsak annak evidenciájába emeli az apostolt, hogy Jézus él, hanem azt is minden kétséget kizáró módon kinyilatkoztatja, hogy Jézus szeret. Ezzel Tamás azt is megtanulja, hogy az élet, a személy élete egyenlő a szeretettel, amely túléli a halált, a rothadást, az enyészetet: a szeretet erősebb a halálnál.

Az ateista legmélyebb és legkínzóbb problémája nem Isten léte vagy nemléte, hanem az, hogy milyen az Isten? Ha rádöbbenne, hogy Isten a szeretet, akkor már tudná, hogy létezik. Aki csak arra jön rá, hogy Isten van, de nem tudja, hogy ő a szeretet, az még mindig valamilyen bálvány-istenben hisz. A kinyilatkoztatásra épülő, igaz keresztény hit mindig abban való hit, hogy Isten a szeretet: „Hittünk a szeretetben.” Isten nem csupán önmagától való, örökkévaló, mindentudó és mindenható lény, hanem ő a szeretet – és az ő szent Fia, Jézus ezt a szeretetet nyilatkoztatja ki. Legtöbb értelmi nehézségünk, vallási kételyünk mögött ott rejtőzik a még nagyobb és talán meg sem nevezett problémánk: nem merünk hinni Jézusnak, Isten Fiának irántunk való szeretetében. Amikor viszont kinyilatkoztatja szeretetét, s mi Tamással együtt felkiáltunk: „Én Uram és én Istenem!”, megoldódik minden nehézségünk, s elnyerjük az üdvösségre vezető hitet.

Urunk, Jézus Krisztus, szégyenkezve valljuk meg, hogy olykor minket is elfog a kétkedés, és egyértelmű jelet, minden kétséget kizáró bizonyítékot várunk Tőled. Szent Tamás apostol közbenjárására adj nekünk, kérünk, alázatot és készséget, hogy minden rejtett bűnünket magyarázkodás nélkül megvallva Előtted elismerjük, hogy menthetetlen bűnösök vagyunk, s szent sebhelyeidben felismerve a Te irántunk való végtelen és legyőzhetetlen szereteted jeleit, készek legyünk tanúságot tenni Rólad.


2018. július 2., hétfő

Názáreti Szent Konon



Konon
vértanú. 
251.


Názáreti származású kertész volt, Jézus rokonának vallotta magát. Egy keresztényüldözés razziája során egyedül őt fogták el, ő nem menekült a császári biztos érkezése hírére. A pogány isteneknek a kegyetlen kínzás hatására sem volt hajlandó áldozatot bemutatni. A pamfiliai Magüdoszban a kínzásokban halt vértanúhalált. A razzia során egyedül őt fogták el, ő nem menekült a császári biztos érkezése hírére. A pogány isteneknek a kegyetlen kínzás hatására sem volt hajlandó áldozatot bemutatni. A pamfiliai Magüdoszban a kínzásokban halt vértanúhalált.



Első alkalommal látogatott vatikáni államtitkár Szerbiába




Első alkalommal látogatott vatikáni államtitkár Szerbiába

Pietro Parolin bíboros államtitkár kétnapos látogatásra Szerbiába érkezett június 30-án. Az újvidéki Mária Neve-templomban szentmisét mutatott be a Szent Cirill és Metód Nemzetközi Püspöki Konferencia tagjaival, valamint megáldották a konferencia új központját.


Pietro Parolin bíboros államtitkárt fogadta Aleksandar Vučić elnök, találkozott a szerb miniszterelnökkel, valamint a külügyminiszterrel. E találkozások után meglátogatta Irinej pátriárkát, a szerb ortodox egyházfőt, akivel munkaebéd keretében szívélyes társalgást folytatott.

A vatikáni államtitkár az újvidéki Mária Neve-templomban szentmisét mutatott be a Szent Cirill és Metód Nemzetközi Püspöki Konferencia tagjaival – a szerbiai, montenegrói, macedóniai és koszovói katolikus püspökökkel – együtt. A szentmisét követően felavatták a konferencia új székhelyét. Parolin bíboros első látogatása fontos lépés a Szentszék és Szerbia, illetve Montenegró közötti kapcsolatok elmélyítésében.

Pietro Parolin, Német László SVD nagybecskereki püspök, a Szent Cirill és Metód Nemzetközi Püspöki Konferencia elnöke és Mirko Štefković, a konferencia főtitkára sajtótájékoztató keretében találkozott a média munkatársaival július 1-jén Újvidéken, a Szent Cirill és Metód Nemzetközi Püspöki Konferencia új központjának megáldását követően.

Ez az épület a Katolikus Egyház látható jele Szerbiában és a környező országokban – hangsúlyozta Parolin bíboros. Újságírói kérdésre elmondta, elégedett a látogatással, amely a béke megszilárdítását (is) szolgálta a térségben. A pápalátogatással kapcsolatban kifejtette, egyelőre még nincsenek meg annak feltételei, hogy a Szentatya Szerbiába látogathasson.
A vatikáni államtitkár felhívta a figyelmet a pozitív életszemléletre és az evangélium folyamatos megélésére. „Hívő keresztényként feladatunk tanúságot tenni az evangéliumról. Legyetek a föld sója, legyetek a földből kibújó mag, és ne féljetek” – biztatott.

Pietro Parolin bíboros a Szent Cirill és Metód Nemzetközi Püspöki Konferencia meghívására érkezett Szerbiába. A konferencia 2004. december 22-én alakult; tagjai:
Német László SVD nagybecskereki püspök, a konferencia elnöke;
Djura Džudžar görögkatolikus apostoli exarcha;
Stanislav Hočevar SDB belgrádi érsek-metropolita;
Rrok Gjonlleshaj bári érsek;
Pénzes János szabadkai püspök;
Ilija Janjić kotori püspök;
Đuro Gašparović szerémségi püspök;
Kiro Stojanov szkopjei püspök;
Dode Gjergji prizreni apostoli kormányzó.

A katolikusok a püspöki konferenciát képező államok mindegyikében kisebbségben vannak, Koszovó kivételével mind vallásukat, mind nemzetiségüket tekintve, de a liturgiában valamennyien anyanyelvükön vesznek részt.
A Szent Cirill és Metód Nemzetközi Püspöki Konferencia tevékenységét meghatározza és folyamatos kihívás elé állítja tagjainak különböző állami berendezése, társadalmi és vallási helyzete.