Évközi 26. hét csütörtök

Évközi 26. hét csütörtök

A szenvedés misztérium, melyet teljesen megmagyarázni nem lehet. Jób barátai feloldották a misztériumot azzal, hogy azt állították, hogy a szenvedés Isten büntetése, vagyis Jób bizonyára vétkezett, s ezért Isten megbüntette őt. Ezzel súlyosan vétettek Isten felfoghatatlan titka ellen, az ember tapasztalata ellen, és Jób ellen, balzsam helyett maró ecetet öntve égő sebére. Jób, miközben ártatlanságát hangoztatja, egyúttal az ellen is tiltakozik, hogy bárki is kimerítően meg akarja magyarázni a szenvedés titkát, akár úgy, hogy azt leegyszerűsítve a bűnért járó – s annak nagyságának megfelelő – büntetésként értelmezi, akár úgy, hogy szentségtörő módon Istent teszi felelőssé az ember szenvedéséért, akár pedig úgy, hogy kegyeskedő szöveggel azt hirdeti, hogy Isten a szenvedés által jót akar nekünk.

Jób voltaképpen a hitre nem jutott szenvedő embernek is példát ad a szellemi becsületességre: elismeri, hogy nem tud magyarázatot adni a szenvedésre, de nem gyárt ideológiát, hogy könnyebb legyen elviselnie a rázúduló csapást. Ehelyett egyszerűen belemerül a szenvedés és a bűn misztériumát végtelenül meghaladó végső misztériumba, az isteni létezés titkába. Jób Istent a hozzá legközelebb állónak jelenti ki – a héber szövegben a goél azt a legközelebbi vérrokont jelenti, akinek kötelessége a bántalmazott, összevert, szenvedő emberért bosszút állni –, és ezzel mindenestül rábízza szenvedésének ügyét. S ahogy lelke belemerül a legnagyobb misztériumba, Istenbe, egy pillanatra meglátja az örök élet ígéretének, saját dicsőséges feltámadásának megvalósulását.

Úr Jézus Krisztus, óvj meg minket a hamis okoskodástól, mellyel egyértelmű és megfellebbezhetetlen magyarázatot szeretnénk adni a szenvedés titkára. Kérünk, segíts kegyelmeddel, hogy egyre jobban elmerüljünk az isteni lét misztériumos mélységeiben, s akármilyen szenvedés ér is, ne önmagunkra, hanem Rád, Megváltónkra tudjunk tekinteni, egészen rábízva magunkat a Te szenvedést és halált legyőző szeretetedre.

BOLDOG FÉLIX MÉDA

BOLDOG FÉLIX MÉDA 

klarissza 

(1378-1444)

Milánóban a nemesi Méda családból származott. Szüleitől gazdag örökséget örökölt, de ő már ifjú korától az Istennek szentelt életet választotta. Örökségét a szegények javára szétosztotta, majd belépett a milánói Szent Orsolya klarissza zárdába. A Breviárium olvasmánya erényei közül kiemeli imádságos lelkületét (éjjel-nappal imádkozott), önsanyargatását, alázatát: akaratát teljesen alávetette elöljárója akaratának. A gonosz lélek évekig zaklatta, különböző ijesztő alakban jelent meg előtte, néha nagy üvöltözések és zaj közepette; többször meg is verte. Nem sikerült azonban őt megfélemlíteni, sem buzgóságától eltéríteni, sőt a támadások fokozták bátorságát s ellenállását. Amint ez várható volt, a nővérek - látva erényeit - apátnővé választották több alkalommal is. Mint elöljáró, a többiek szolgája akart lenni, s az alávaló munkákat magának tartotta fenn. Minden kötelességének nagy lelkiismeretességgel igyekezett megfelelni. Szentségének híre messzire terjedt: Sokan keresték fel, hogy tanácsát, segítségét kérjék, elsősorban lelki ügyekben. Bekapcsolódott abba a megújulási mozgalomba, mely a ferences férfi ággal párhozamosan a II. rendben is kibontakozott: visszatérni a Regula eredeti szigorúságához. Az itáliai megújulásnak egyik jelentős központja volt a milánói Szent Orsolya kolostor. Egyébként Sienai Szent Bernardin, az obszerváns mozgalom nagy apostola 1417-42-ig többször is járt Milánóban, egész biztosan kapcsolatban állt a klarisszákkal. 1420-ban a mantuai hercegno, Paola Malatesta, pápai megbízással Mantuában és Pesaroban klarissza zárdát alapított (Corpus Domini néven), s ide a milánói klarisszáktól kért novéreket, hogy e két helyen az eredeti Regula szerinti életet meghonosítsák. Milánóból a megújulás két fo képviselője ment el: Franceschina da Giussano* Mantuába, Félix pedig Pesaroba több fogadalmas novérrel. Félix anya itt négy évig irányította a novéreket nagy okossággal s ferences szellemben. A milánói, mantuai és pesaroi reformkolostorok hatása kisugárzott más zárdákra is (Verona, Vicenza, Pádua, Ferrara). Félix anya 66 éves korában hunyt el Milánóban. Életében s halála után csodákkal tündökölt, egy pestis idején különösen tapasztalták segítségét. VII. Piusz pápa avatta boldoggá.
„Akit megválasztanak (elöljárónak), az fontolja meg, milyen terhet vett magára, és ki elott kell majd számot adnia a rábízott nyájról. Igyekezzék másokat inkább erényeivel és szent erkölcseivel kormányozni, semmint hivatalából fakadó hatalmával.”
Szent Klára Regulájából.

Imádság:
Istenünk, te Boldog Médát meghívtad arra, hogy a tökéletes szeretet útját járja, és így már ebben a világban a te országodat keresse. Add, hogy közbenjárására a szeretet útján mi is örvendező szívvel előbbre juthassunk. Krisztus, a mi Urunk által.

Ferencesek üzenete Szent Ferenc ünnepére

Ferencesek üzenete Szent Ferenc ünnepére

A Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány a következő gondolatokkal készül október 4-re, Assisi Szent Ferenc ünnepére.

„Altissimu, onnipotente bonsignore – Fölséges, mindenható Jóúr!” – így kezdődik a Naphimnusz, a teremtmények éneke, Assisi Szent Ferenc egyik legismertebb műve, úgy, ahogy annak idején leírta. Pontosabban elmondta a testvéreknek, akik feljegyezték. Tavaly arról elmélkedtünk, mit jelent Isten jósága. Most továbblépünk, és azt járjuk körül, mit jelent Szent Ferenc számára az, hogy Isten a Fölséges.

Spoletói álomlátása során Krisztus azt kérdezi tőle: „Mondd csak, Ferenc, ki a nagyobb, az Úr vagy a szolga?” Ferenc válaszára pedig, hogy az Úr a nagyobb, tovább kérdezi: „De hát akkor miért a szolgának akarsz szolgálni, és miért nem az Úrnak?”

A becsvágyó és családjának társadalmi lehetőségeinél magasabbra törő ifjú polgár, Ferenc számára döntő volt ez a felismerés: Isten a nagyobb, a Legnagyobb. Isten a Fölséges. Úgy tűnik, Ferencnek éppen ez a felfokozott becsvágya, a legtöbb, a legnagyobb keresése lett az a kapu, amin keresztül Isten felismerhetően beléphetett az ő világába. Amikor Istenre ezt a szót alkalmazza: „fölséges” (altissimus, altissimo, altissimu), mindig Isten transzcendens mivoltát emeli ki. A Naphimnusz így folytatódik: „Mindenható, fölséges és jóságos Úr, tiéd a dicséret, dicsőség és imádás, és minden áldás. Minden egyedül téged illet, Fölség, és nem méltó az ember, hogy nevedet kimondja” (Sík Sándor fordítása). Már San Damiano romos templomában is így kezdi imádságát: „Fölséges és dicsőséges Isten, világosítsd meg szívem sötétségét…” Végrendeletében azt írja, hogy „maga a Fölséges nyilatkoztatta ki, hogy a Szent Evangélium szerint kell élnem”.

Bár az ember nem méltó Isten nevének kimondására, Ferenc gondolatvilágában mégis ott találjuk őt a fölséges Isten mellett. Az ember a fölséges Isten fényében nyeri el és ismeri fel igazán emberi méltóságát; Isten nyilatkoztatja ki Krisztusban az embert az embernek, és ez Ferenc alázatosságának forrása. Ha Isten a fölséges, akkor az ember a kicsi. A Naphimnusz kezdősorában az „altissimu” (fölséges) a „signore” (úr) jelzője. A „signore” azonban a „senior” szóból ered, ami eredetileg azt jelenti: „idősebb”; a hűbéri rendszerben pedig a hűbérurat jelöli, akinek hűbérese (vazallusa) engedelmességet fogad a seniortól kapott javakért cserébe. Ha Isten a senior, akkor az ember a minor. A nagyobb mellett ott a kisebb is. Márpedig Ferenc így nevezi el az általa alapított közösséget: Kisebb Testvérek Rendje (Ordo Fratrum Minorum). Így ez az elnevezés nemcsak társadalmi szolidaritást akar kifejezni, hanem az ember alaphelyzetét is kijelöli Isten előtt, a világban.

Aki felismerte Isten előtti helyét és elismerte kicsinységét, az ki tudja mondani Istennek: „minden egyedül téged illet, Fölség”. Ez pedig Ferenc számára a szegénység egyik kiindulópontja, mert ha tudunk is jót tenni vagy mondani, azt Isten teszi és mondja általunk. Ezért aztán Ferenc szerint ezeket mind Istennek kell tulajdonítanunk, mintegy visszaadnunk neki. Amikor ezt említjük, eszünkbe jut Ferencnek egy korábbi tette, amikor mindent visszaadott valakinek. Viharos elszakadásuk során visszaadott apjának mindent, még a rajta lévő ruhákat is. Ferenc hosszú ideig hordozta ennek sebét, de megtanulta, mindent visszaadni szenvedéssel, küzdelemmel és fájdalommal jár.

De hogyan tudjuk visszaadni Istennek, ami az övé, ami őt illeti? Talán segítségünkre van az, amit Szent János első levelében Isten szeretetéről olvashatunk: hogyan szeretheti valaki Istent, akit nem lát, amikor nem szereti embertársát, akit lát? Úgy gondoljuk, minden embertársunknak tett szolgálat, segítség istenszeretet, és minden rászorulónak, kisebbnek adott segítség visszaadása annak, amit a Fölségestől kaptunk, és ami egyedül Őt illeti.

Szent Ferenc ünnepén szeretnénk tehát megköszönni, hogy segít nekünk abban, hogy a kisebbek is kimondhassák: Isten a Fölséges, és kívánjuk, hogy jó cselekedete révén Isten, a Fölséges vonja fényébe az Ön és szerettei életét.

Évközi 26 hét szerda

Évközi 26 hét szerda

A tegnapi Evangélium azzal a mondattal kezdődött, hogy „amikor közeledtek (Jézus) felvételének napjai, elhatározta, hogy Jeruzsálembe megy”. Ennek a mondatnak nem csupán az evangélista által elmondott események idejének meghatározása szempontjából van jelentősége, hanem lelki vonatkozása is van. Minél közelebb van ugyanis az ember az Úr Jézus szenvedésének és megdicsőülésének napjaihoz a Szentlélekben, annál inkább magára tudja venni a szenvedés keresztjét, mert a szenvedésből Krisztus-követés lett, vagyis út, mely az életre vezet. Ennek fényében Jób három kijelentése is új tartalmat nyer.

„Nem lehet igaza az embernek Istennel szemben.” Jézus kereszthalálában Istennek lett igaza: Jézus Krisztus halálában elítélte és legyőzte a bűnt, pontosan e halál által adva meg az emberiségnek a bűnbocsánat lehetőségét. Krisztus kereszthalála óta tehát nemcsak bűneink miatt szenvedhetünk, hanem az ő megváltó szenvedésével egyesülten a bűnök bocsánatáért is. „Ő teremtette a Göncölszekeret és a Kaszást.” Isten teremtő mivolta új módon nyilatkozott meg Húsvét hajnalán, mikor Jézus szenvedésben elcsigázott, halott testét az Atya a Szentlélek erejével feltámasztotta és megdicsőítette. Ő az új világ Hajnalcsillaga, ő az új teremtés világossága. „Ha eljön hozzám, nem látom; ha elmegy, nem veszem észre.” Jób még nem láthatta Istent, amikor eljött hozzá és amikor távozott. Mi láttuk szentséges eljövetelét a betlehemi éjszakában, elmenetelét a Golgotán és később az Olajfák hegyén, amikor visszatért Atyjához, s bírjuk ígéretét, hogy magával visz minket is az örök dicsőségbe.

Urunk Jézus, emlékezzél meg rólunk, ha a szenvedés elér bennünket, és megjelöli testünket-lelkünket. A szenvedés óráiban, napjaiban ne hagyj magunkra, hanem nyilatkoztasd ki nekünk az Atyát, aki öröktől fogva gondol ránk, és meg nem veti kezének alkotását. Segíts, hogy szenvedéseink közepette fel tudjunk nézni szent keresztedre, s miután Veled és Benned leróttuk bűneink adósságát, részt vehessünk ártatlan szenvedésedben is.

Isten szolgája CHEVRIER* ANTAL

Isten szolgája CHEVRIER* ANTAL 

pap, III. r., rendalapító 

(1826-1879) 

Egyszerű családban született Lyonban. Először a párizsi külmisszió iránt érzett vonzódást, de aztán egészen hazája szegényei evangelizálásának élt. 1857-tol a lyoni „Gyermek Jézus Városának” lett lelkésze, aztán egy társával és két nővérrel gyermekek első áldozási előkészítésével kezdett foglalkozni. A St. André plébánia mellett megvett egy Prado nevű ismert nagy tánctermet. Jövendő két közösségének ez lett első „háza” és későbbi központja. A szegény gyermekeket gyűjtötte össze, húsz éven át tanította őket. Megérte, hogy első tanítványai átvették és folytatták életművét. „Isten és a lelkek; magunkért semmit, mindent Istenért és a lelkekért” - ez társainak szóló utolsó tanítása. Antal atya két alapítása: A Prado - világi intézmény a szegény gyermekek szolgálatára. Tagok száma kb. 900. Prado Nővérei. 1925 óta közös életet folytató társaság, a ferencesek nagy családjához tartoznak. Szegény gyermekeket és az Egyháztól távol állókat szolgálnak mintegy 50 házban, Franciaországon kívül Marokkó, Chile, Algéria, Banglades, India, Dél-Korea. Chevrier atya boldoggá avatása folyamatban van.
„Mivel Jézus Krisztus megragadott minket és elindított követése útján; mivel o alázatos és szegény és a szegényeket helyezi első sorba; mivel ő minden ember Világossága és élete, az örömhír hirdetőiként akarunk élni. Hisszük, hogy az emberek mindennapi életük szívén találkozhatnak Istennel. Hisszük, hogy a társadalom peremére szorultaknak van mondanivalójuk a világ számára. Hisszük, hogy a barátság, a közös küzdelem és a biztonság kockáztatása örömöt és reményt ébreszt. Jézus Krisztus szegénységének útját választjuk, mert ez a szabadság és a szeretet útja.”
A Prado Nővérei Életszabályából.

Imádság:

Istenünk, te Antal szolgádat arra hívtad, hogy a szegények felkarolásáról intézményesen gondoskodjék. Add, hogy kövessük példáját, aki téged fáradhatatlan buzgósággal tisztelt és a szegényeknek kifogyhatatlan szeretettel viselte gondját. A mi Urunk Jézus Krisztus által.