Évközi 27. hét csütörtök

Évközi  27. hét csütörtök

Szent Pál még tőle is szokatlan indulattal esztelennek nevezi a galata keresztényeket, akik nem értik a keresztségben kapott istengyermeki szabadság lényegét. A keresztény szabadság nem szabadosság, hanem a megfeszített Szeretet belső szabadsága, mely felszabadít a megváltatlanság kétségbeesett vergődéséből és az önmegváltás reménytelen körbeforgásától, felszabadít a teremtett világ és az anyag törvényeinek hatálya alól, ugyanakkor megvannak a maga belső törvényszerűségei. Akinek életében csak a Szentlélekben való ujjongás és az örömteli lebegés van jelen, ám hiányzik a megfeszített Krisztus keresztje, az az ember nem jutott el a krisztusi szabadságra, csak önmagát ámító és másokat félrevezető, hamis próféta, akiben más lélek működik, nem a Szentlélek. Aki viszont csak a keresztet látja, de nincs meg benne a Szentlélektől való benső békesség és ujjongás, az is rossz úton jár, mert nem a megfeszített Krisztus keresztjét nézi, hanem terméketlen öngyötréssel emészti magát.

Ahogy az illatos tömjén felszáll a Megfeszített ékkövekkel kirakott keresztje felé, ahogy a díszes gregorián alleluja felemeli a szenvedésektől elgyötört lelket s az el nem múló békesség ígéretével balzsamozza be, úgy nyúlik az Isten gyermekeinek ez a keresztfa tövében kihajtó szabadsága a végtelen örök élet egébe, s hordozza Ádám fiai eljövendő dicsőségének ígéretét.

Urunk Jézus, add meg nekünk kegyelmesen, hogy soha szem elől ne tévesszük szabadságunk alapját, a Te szent keresztedet, mely által meghaltunk a világnak, hogy Neked éljünk a Szentlélekben. Segíts, kérünk, hogy Szentlelked, akit a mennyei Atya megad azoknak, akik Általad kérik tőle, mind jobban kibontakoztassa bennünk keresztény szabadságunkat, mely ebből a testi, azaz evilági, romlandó életből a lelki, vagyis mennyei örök életbe ível át.

Antiochiai Szent Teoteknosz

Szent Teoteknosz 

vértanú.

Maximián császár, egyszer Antiochiába jövet nagy ünnepséget rendezett, ahol a pogány isteneknek kellett áldozatot bemutatni. A katonák között sok volt a keresztény, akik inkább elhagyták a hadsereget és a vértanúságot vállalták, de nem akartak áldozatot bemutatni. Közöttük volt egy nemes katona, Teoteknosz, aki Antiochiából származott és az egész városban ismeretes volt. Mivel megtagadta az áldozat bemutatását, a császár női ruhába öltöztette gúnyból, majd különféle kínzások után a börtönbe vetette. Ott volt két fiatal keresztény lány is. Az egyikkel Teoteknosz ruhát cserélt, hogy elmenekülhessen a leány. Az őrző pogány százados, miután rájött erre a cserére, megkínoztatta Teoteknoszt. Végül a nyakába követ kötve a folyóba dobatta. Testét később Kilikiában találták meg, ahol a keresztények eltemették hazájában, a III. század végén vagy a IV. század elején.

Püspöki szinódus: Vegyük komolyan a fiatalokat, és engedjük hibázni is őket

Három bíboros és egy szerzetesnő mutatta be október 9-én a sajtó munkatársainak a szinódus kiscsoportos megbeszéléseinek eredményét, amelyet az Instrumentum laboris első feléről folytattak a szinódusi atyák a fiatalok meghallgatása témájában.

„A szinódus hajója kifutott a nyílt tengerre, mindenki a fedélzeten, és együtt keressük az utat” – fogalmazott Nathalie Becquart nővér, szinódusi auditor, aki korábban a francia püspöki karon belül az ifjúság evangelizálásáért és a hivatásgondozásért felelős országos szolgálat igazgatója volt. A fiatalok következetes, erős, személyes és testvéri Egyházat akarnak. Olyan Egyházat, amelynek van férfi és női arca, amelyik sokoldalú és mindenkit bevon. Az evangelizáció kulcsa ma a szinodalitás, mely meghallgatásból és megkülönböztetésből áll.

Oswald Gracias bíboros, Mumbai érseke azt emelte ki, a fiatalok mennyire szeretnék, hogy meghallgassák, komolyan vegyék őket, és hogy lehetőséget kapjanak arra is, hogy hibázhassanak, és vállalják érte a felelősséget. Szebb liturgiára vágynak, mely jobban érvényre juttatja Isten szavát. Az indiai főpásztor, aki tagja Ferenc pápa kilencfős tanácsadó testületének, bízik benne, hogy ez a szinódus új iránymutatást tud adni az ifjúságpasztorációnak.

Meg kell hallgatni, szeretni kell a fiatalokat, érdeklődni kell életük iránt, így elkezdenek bízni az Egyházban – vallja a madagaszkári Désiré Tsarahazana bíboros, toamasinai érsek. Nekünk, felnőtteknek hiteles példával kell elöl járnunk, hogy a fiatalok kövessenek minket. A puszta szó nem elég. Elsősorban pedig nem szabad szétválasztani a hitet az életünktől. Ha Madagaszkáron minden keresztény a hite szerint élne, akkor az ország nem lenne ilyen drámai helyzetben. A püspökök megtérésre szólították a híveket. Az Egyházat jelenleg még megbízhatónak tartják Madagaszkáron, és a fiatalok nagy része aktív tagja a keresztény közösségnek. A legfőbb gond a korrupció. Azt látják, hogy nem az jut munkához, aki tanul, hanem aki megveszi magának a diplomát és a munkahelyet. Ez pedig nem serkenti őket tanulásra – magyarázta a madagaszkári bíboros.

A főpásztor azt is elárulta, hogy meghívták Ferenc pápát Madagaszkárra, és ő igent mondott. A szentszéki szóvivő pontosított, hogy az utat 2019-re tervezik, de még nincs végleges döntés róla.

Évközi 27. hét szerda

Évközi 27. hét szerda

Íme az Egyház hétköznapjai: egyszer egyetértés, másszor nézeteltérés és vita. Ahol akkora az egyetértés, hogy soha a legkisebb nézetkülönbség sem támad, ott egészen bizonyos, hogy valami baj van: nyíltan vagy burkoltan egyetlen véleménynek kell hogy mindenki behódoljon. Ahol viszont nincs egyetértés, csak állandó vita és szemrehányás, az annak a biztos jele, hogy abban a közösségben hatalmi harc folyik.

Itt sem egyikről, sem másikról nincs szó, hanem az Egyháznak és tagjainak – beleértve a vezetőket, de még az „első pápát” is – egészséges, jóllehet olykor ütközések árán kibontakozó fejlődéséről. Péter egyéniségében, úgy látszik, van valami túlzott simulékonyság, amely nem sokban különbözik a gyávaságtól. Egy asszony szavára megtagadta Krisztust a főpap udvarában, most pedig, nehogy a zsidókeresztények részéről megszólás érhesse, feladja korábbi magatartását, melyre annak idején kifejezett felszólítást is kapott látomásában az Úrtól. Pál ezzel szemben a konfliktusok embere. Neki is alakulnia kell Urának képére, aki szelíd volt és alázatos szívű. Krisztus békéje, mely minden értelmet meghalad, csak olyan emberek között bontakozhat ki, akik keményen dolgoznak természetük alakításán, igyekezve Jézus lelkületét elsajátítani. Az ilyen emberek, ha természetüknek engedve hibáztak, tudnak bocsánatot kérni egymástól. Ha pedig természetüket felhasználta a kegyelem, nem maguknak tulajdonítják a jót, hanem arra mutatnak rá, akitől minden jó származik, s akiben minden jó cselekedet beteljesedést nyer.

Urunk Jézus, az, hogy természetünk egyszer az igazság szolgálatában áll, máskor az igazság ellen cselekszik, pontosan azt mutatja, hogy nem a természetünket kell követnünk, és hozzá igazítani az igazságot, hanem fordítva: az igazságot kell követnünk és megpróbálni ahhoz igazítani természetünket. Add, kérünk, kegyelmedet, hogy Szentlelkeddel együttműködve uralkodni tudjunk emberi természetünkön, és mind jobban kibontakozhasson bennünk a szent keresztségben Tőled kapott új, istengyermeki természetünk.

Herakleai Szent Taiszia.

Szent Taiszia.

Élt Egyiptomban egy szégyentelen, parázna életet élő nőszemély. Leányát: Taisziát is ilyen szellemben nevelte. Rosszhírű házba vitte, és ott átadta a testi vágyak kielégítésére sok embernek. Mivel szép tekintetű volt, sok embernek okozott lelki veszedelmet.

Élt Egyiptomban ugyanakkor a herakleai kolostorban egy Pafnuciusz nevű szerzetes, aki sok embert vezetett vissza az üdvösség útjára. Ez, hallott Taiszia gyalázatos tetteiről, levetette magáról szerzetesi ruháját és világi ruhába öltözve, sok pénzzel az erszényében, felkereste Taisziát. Azt kérte tőle, hogy olyan helyen vétkezzenek, ahol Isten sem látja őket. Taiszia, akiben még nem halt ki minden jó érzés, azt felelte, hogy ilyen hely nincs a világon, mert a mindenütt jelen levő Isten mindent és mindenkit lát. Akkor Pafnuciusz eléje tárta vétkes életét, és azt, hogy milyen súlyos feleletet kell érte Istennek adni amiatt, hogy sok embernek lelki kárát és veszedelmét okozta. Az atya komoly szavai mélyen lelkébe vágtak. Összeszedve minden értékét, amelyet tisztességtelen életével szerzett, megparancsolta, hogy vigyék a város terére és egy csomóban égessék el. Arra sem mondta ezeket méltóknak, hogy a szegényeknek osszák ki. Mindezek után Pafnucius magával vitte egy női kolostorba, ahol egy szűk cellába zárkózott be. Három évet töltött itt magányosságban és bűnbánatban. Ezután Pafnucius felkereste Remete Szent Antalt, megkérdezve, hogy megbocsátotta-e már Isten Taiszia bűneit. „Egyszerű” Pál atya látomása biztosította őt Taiszia bűneinek megbocsátásáról. Pafnuciusz visszament, kinyitotta Taiszia cellájának ajtaját, és kérte, hogy távozzék el, mert Isten megbocsátotta bűneit. 15 nap múlva, miután cellájából kijött, Taiszia meghalt. Ez 340 után történt.