Évközi 4. hét szerda

Évközi 4. hét szerda

Isten kegyelmének jó felhasználása vagy elhanyagolása nem a mi magánügyünk, hanem mindkettő kihat Krisztus Titokzatos Testének egészére. Keresztény hivatásunkon belül mindegyikünknek megvan a maga sajátos feladata, küldetése, melynek betöltésében sajátos kegyelmek segítik. Súlyos a felelősségünk, mert aki elhanyagolja a kegyelmet, nem csupán saját üdvösségével játszik, de másokat is veszélybe sodor; tevékenysége nem csak haszontalan és értéktelen, hanem egyenesen káros és mérgező lesz.

Első és legfontosabb feladatunk ezért, hogy a nekünk juttatott isteni kegyelmeket felismerjük, azokat megköszönjük és el ne hanyagoljuk. Ne aggódjunk amiatt, hogy mások szemében esetleg botránykő vagyunk, hogy kinéznek, lesajnálnak, amiért élhetetlennek látszunk, vagy mert úgy tűnik, nem találjuk a helyünket és nem visszük sokra. Ne féljünk csalódást okozni azoknak, akik úgy éreznek magukénak, mint Jézust a názáretiek: előítéleteikbe, kicsinyes elvárásaikba, szűklátókörűségükbe zárva. Nem az a lényeges, hogy mi látszik abból, amit a kegyelem visz végbe bennünk és általunk, hanem hogy e kegyelmet befogadjuk, és egyre inkább szerinte is éljünk.

Urunk Jézus, a Te kegyelmed működik bennünk keresztségünk és bérmálásunk óta, a hit, remény és szeretet által. Add, hogy felismerjük keresztény hivatásunkon belül azt a sajátos feladatot és küldetést, melyet nekünk szántál, s melynek betöltésére sajátos kegyelmeket adtál. Ne engedd, hogy e kegyelmeket elhanyagoljuk, s ezáltal mérgező légkört árasszunk magunk körül, szavainkkal és tetteinkkel az értelmetlenség fertőzetét terjesztve. Segíts inkább, hogy Szentlelkeddel együttműködve készségesen átadjuk magunkat az Atya szent akaratának, engedve, hogy isteni tetszése szerint felhasználja külső és belső adottságainkat, tehetségünket, lehetőségeinket és körülményeinket örök tervének megvalósításában.

SZENT EGYED MÁRIA

SZENT EGYED MÁRIA 

testvér

 (1729-1812) 

Tarantoban, Dél-Olaszországban született: Pontillo Ferenc volt a neve. Szegény szülei fiatalon iparra taníttatták. Vallásosságával, ártatlanságával társaira jó hatással volt. Reggelente szentmisén vett részt, este szentséglátogatást végzett. Szabadidejét imával töltötte. Belépett a Rózsafüzér Társulatba. Apja halála után ő lett a családfenntartó: édesanyjáról és testvéreiről nagy szeretettel gondoskodott. Amit munkájával keresett, rájuk áldozta, és még jutott a szegényeknek is. Amikor e kötelességétől felszabadult, buzgón kérte Istent, adja tudtára, hogyan szolgálja őt tökéletesebben. Álmában megjelent neki Alkantarai Szent Péter és Szent Paszkál, az ő intésükre a Lecce*-i rendtartomány Galatone kolostorában jelentkezett, az alkantarínus ferencesekhez 1754-ben laikus testvérnek. A fogadalmak letétele után pár évre, 1759-ben Nápolyba helyezték a Szent Paszkál kolostorba, ott is maradt élete végéig. Zűrzavaros politikai helyzetben, egyházellenes légkörben, nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a nápolyiak megerősödjenek a katolikus hitben. Élete szeretetszolgálat volt, elsősorban a legszegényebbek közt. 1888-ban boldoggá, 1996-ban szentté avatták.
II. János Pál szenttéavatási homiliájából:
“Az Egyház ma hirdeti Isten dicsőségét, mely megnyilvánul Egyed Mária életszentségében. Mint Szent Ferenc igazi fia, befogadta a Krisztus misztériumai szemléléséből fakadó határtalan szeretet tüzét... Figyelemmel volt mások szüksége iránt, amikor vállalta a legegyszerűbb munkát vagy a szegények szolgálatát. Nápoly utcáin hordozta a kiengesztelődés és a béke evangéliumi igéit, olyan légkörben, melyet a társadalmi feszültség és a testi-lelki nyomor jellemzett. Gondoskodó szeretetét mindenki kiérezte szavaiból, gyakran mondta: Emberek, szeressétek Istent! Mindenkit megtérésre hívott fel az Istenhez, aki „irgalmas és kegyes, késedelmes a haragra, ellenben gazdag kegyelemben és hűségben” (Kiv 34,6). Ez az üzenet mai világunknak különösen időszerű; sürgősen szüksége van arra, hogy higgyen Isten szeretetében, Szent Egyed a maga alázatos és vidám magatartásával kiérdemelte a „Nápoly Vigasztalója” elnevezést. Emléke ma is eleven, és példája arra hívja ma is a keresztényeket, hogy az evangéliumi nyolc boldogság szellemében éljenek és Isten szeretetére életszentséggel válaszoljanak, melyre a Szentlélek kegyelme segít el bennünket.”

Imádság:
Istenünk, te Szent Egyed Máriát a szegények javára segítőnek és vigasztalónak adtad. Add, hogy erényeit követve mi is igyekezzünk másokkal sok jót tenni. A mi Urunk Jézus Krisztus által.

Ferenc pápa az abu dzabi vallásközi találkozón: Vagy együtt építjük a jövőt, vagy nem lesz jövő!

Február 4-én, hétfőn délután, magyar idő szerint 15 órakor, került sor Abu-Dzabiban arra a vallásközi találkozóra, amelyen beszédet mondott Ferenc pápa is. Ahmad et-Tajjeb szunnita imámmal együtt nyilatkozatot írtak alá, hitet tettek a béke és az együttélés mellett.

A Szentatya Mohammed bin Zajed Ál Nahjan sejk, Abu-Dzabi trónörököse meghívására érkezett az emírségbe. A konferencia fő szervezője Ahmad et-Tajjeb, a kairói al-Azhar mecset és egyetem főimámja, a szunnita iszlám legmagasabb rangú vallási elöljárója, aki már többször találkozott Ferenc pápával. A konferenciát az általa alapított Muslim Council of Elders (Vének Muszlim Tanácsa) védnöksége alatt rendezték meg.

A vallásközi konferencián a pápa és a szunnita muszlimok lelki vezetője mellett felszólalt még az Egyházak Világtanácsának főtitkára, Olav Fykse Tveit tiszteletes, valamint zsidók, buddhista és bahái vallási képviselők is.

A megnyitón beszédet mondott az Egyesült Arab Emírségek toleranciaminisztere, Nahyan bin Mubarak Ál Nahjan sejk, valamint az Arab Liga főtitkára, Ahmed Aboul Gheit is. A Németországból érkező szónokok között szerepelt még a hamburgi Iszlám Központ volt igazgatója, Halima Krausen, valamint a frankfurti rabbi, Julian-Chaim Soussan és Markus Dröge berlini evangélikus püspök.

A szónokok névsorában szerepelt még: Lengyelországból Michael Schudrich főrabbi; Bosznia-Hercegovina volt főmuftija, Mustafa Ceric; Bechara Raï bíboros, maronita pátriárka, valamint a Szent Egyed-közösség elnöke, Marco Impagliazzo.

Az emberi testvériségről szóló nemzetközi vallásközi konferenciát (Global Conference of Human Fraternity), ezt a kereken hétszáz résztvevővel – köztük számos politikai vezetővel – zajló kétnapos rendezvényt a Vének Muszlim Tanácsa szervezte. A 2014-ben létrehozott, Abu-Dzabiban székelő egyesületnek az a célja, hogy áthidaljon iszlámon belüli szakadékokat, közvetítsen vitázó felek között, és a szélsőséges uszítókkal szemben megvédje az emberi értékek és a tolerancia vallási üzenetét. A tanács vezetője al-Tayyeb nagysejk.

Az előadásokból és workshopokból álló program három tematikus részre bomlott: Az emberi testvériség alapelvei, A közös felelősség, valamint Kihívások és lehetőségek. Az Egyesült Arab Emírségek kormánya erősen támogatja a vallási toleranciát, így e konferenciát is.

Ferenc pápa a konferencián elmondott beszédében hangsúlyozta, hogy a vallási vezetőknek a béke hírnökeinek kell lenniük, és tiszteletben kell tartaniuk Isten minden gyermekének a méltóságát. Figyelmeztetett, hogy az emberiség jövője forog kockán, ha a különböző vallású emberek nem működnek együtt a béke érdekében. Vagy együtt építjük a jövőt, vagy nem lesz jövő – jelentette ki.

Hangsúlyozta, hogy ebben a nehéz történelmi pillanatban a vallásokra vár a halaszthatatlan feladat, hogy aktívan részt vegyenek az emberi szív lefegyverzésében. A fegyverkezési verseny, a befolyás kiterjesztése mások területeire, az agresszív politika mások kárára soha nem vezet el a stabilitáshoz. A háború nem teremt mást, mint nyomort, a fegyverek nem mást, mint halált!... A testvériesség azt kívánja tőlünk, a vallások képviselőitől, hogy a háború szónak minden árnyalatát utasítsuk el, ne igazoljuk. Legyen ez a szó önmaga, a maga nyomorúságos kegyetlenségével.

A Vatikán és az al-Azhar egyetem a konferencia alkalmából megállapodást írt alá a szélsőséges ideológiák elleni közös fellépésről és küzdelemről.

Ferenc pápa beszédét és a megállapodás szövegét hamarosan teljes terjedelmében közzé tesszük magyar fordításban.

Évközi 4. hét kedd

Évközi 4. hét kedd

Felemelni tekintetünket Jézusra: ez maga a hit aktusa. De nem csupán külső tekintet és látás van, hanem belső is. Ahol a testi szem csak egy gesztust lát, egy félmosolyt, egy biztató pillantást, ott a belső szem tévedhetetlenül látja magát a szeretetet. Ahol a testi szem csupán egy szenvedő, keresztre feszített, töviskoronától vérző homlokú embert lát, ott a belső szem a maga teljességében látja az Úr Krisztust, örök istenségében az Atya jobbján, egyszerre szenvedőn és megdicsőült testben.

Belső tekintetünk felemelése Jézusra a legnagyobb kegyelem, de egyben a legnagyobb feladat is. Mert ahhoz, hogy lássuk őt, minden mástól, a világtól és önmagunktól is el kell fordítanunk tekintetünket. Őt kell szemlélnünk, s benne majd helyesen látjuk a világot, az embereket, önmagunkat is. Néha nagyon nehéz, mégis meg kell tennünk, mert ez az egyetlen menekvés a kísértés, a megpróbáltatás, a testi-lelki szenvedés idején. Ha kitartunk ebben a szemlélésben, egyszer csak észrevesszük, hogy többé már nem kell erőnket megfeszíteni, hogy Krisztusra tekintsünk, mert eljutottunk a hitben való látásra. A belénk öntött szemlélődés kegyelme ez, amikor a belső szemünk elé táruló látvány kezd egészen elragadni minket, kiragadni mindabból, ami az ég alatt van. Ez a szentség útja és örök gyógyulásunk, vigasztalásunk forrása.

Urunk Jézus, taníts meg bennünket arra a fajta szemlélődésre, melyben már nem várunk mást Tőled, csak azt, hogy Veled lehessünk a lehető legszemélyesebb, legbensőségesebb találkozásban. Add, kérünk, kegyelmedet, hogy úgy tudjunk testi-lelki sebzettségünkben, szeretteink miatti aggódásunkban és gyászunkban is Rád tekinteni, hogy még a gyógyulás, a megnyugvás, a vigasztalás vágyánál is erősebb legyen bennünk az a vágyakozás, hogy Veled egyesüljünk. Tedd, hogy a Te dicsőségedre legyünk: akár úgy, hogy gyógyító erőd – mint Jairus leányán – sokak előtt megnyilvánul rajtunk, akár pedig úgy, hogy szenvedéseinket a Te tisztaságos és végtelen érdemű szenvedéseddel egyesítve békességben tovább hordozzuk keresztünket.

LEONISSZAI SZENT JÓZSEF

LEONISSZAI SZENT JÓZSEF 

kapucinus 

(1556-1612)

Assisitől délre nem messze van Leonissa (Leonessa) község; itt látta meg szeretünk, keresztnevén Eufránio a napvilágot. Már csecsemő korában csodás dolog történt vele: Isten megmentette a megfulladástól. Gyermekkorában buzgó volt az imában, önmegtagadásban. Szüleit korán elvesztette. Egy tanár nagybátyja vette gondjaiba, taníttatta, sőt, amikor házasulandó korba ért, gazdag menyasszonyról is gondoskodott. Az ifjú azonban minden nyomásnak, rábeszélésnek ellenállt. Felhasználva nagybátyja távollétét, kapucinusnak jelentkezett. Fel is vették s Assisibe küldték. Ekkor kapta a József nevet. Rokonai utánamentek s erőnek erejével haza akarták vinni: Szándékuk azonban meghiúsult József ellenállásán és a kapucinusok határozott fellépésén. Pappá szentelése után, elöljárói engedélyével, hamarosan Konstantinápolyba ment néhány rendtársával, hogy a fogságban lévő keresztényeknek lelki segítséget nyújtson. Már két évig működött itt eredményesen, amikor vakmerő vállalkozásra szánta el magát: belopakodott a szultán palotájába, hogy őt megtérítse. Elfogták, egyik kezébe és lábába vaskampót szúrtak, s egy gerendára felakasztották. Itt szenvedett három napon át, imádkozva s Istent dicsőítve. Szabadulása - ahogy ő maga elbeszélte - úgy történt; hogy egy csoda szép kisfiú jelent meg a börtönben, megszabadította a vaskampóktól, megérintette, s ezzel meggyógyította sebeit. Kenyeret s bort hozott neki; hogy erőre kapjon. Közölte vele, Isten akarata, hogy hazájába visszatérjen, mert ott jobban tudja szolgálni a lelkek üdvösségét. Haza is jutott, s ettől kezdve mint népmisszionárius járta a falvakat Umbriában és másutt. Naponta 6-8 szentbeszédet is mondott. Szavait feltűnő csodák, gyógyulások, kenyérszaporítás, megtérések kísérték. Kibékített viszálykodó családokat, községeket. Sokat betegeskedett, de közben szigorú önmegtagadó életet élt. 56 éves korában halt meg Amatrice-ben, amikor a zsolozsmában ezt imádkozták mellette: „Drágalátos az Úr szemében szentjeinek halála.” Halála után eltűnt minden sebe, teste a megdicsőültek szépségébe öltözött. Közbenjárására csodák történtek. XIV. Benedek avatta szentté 1746-ban. Amikor rákbetegsége igen gyötörte, az orvosok műtétet javasoltak. Akkor még nem ismerték az érzéstelenítést s le akarták kötözni. O kezébe vette keresztjét: „Látjátok - mondta. -, ez a legerősebb kötelék, mely megköt engem.” Így szenvedett a műtét alatt s közben ismételgette: „Sancta Maria, succurre miseris!” (Szűz Mária; jöjj segítségére a szerencsétleneknek!)

Imádság:

Istenünk, te Leonisszai Szent Józsefet az evangélium kiváló hirdetőjévé tetted.
Közbenjárására add meg, hogy ugyanazon szeretet tüzétől lángolva tudjuk
keresni a lelkeket, és egyedül neked szolgáljunk. A mi Urunk Jézus Krisztus
által.